From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com] - Sent: Sunday, August 04, 2013 5:20 PM - To: 'mindenkinek.akit.erdekel@gmail.com' - Subject: Alkotmány és alaptörvény különböző műfajúságáról jut eszembe …. (legalább egy tűnődés erejéig)
Alkotmány és alaptörvény különböző műfajúságáról
jut eszembe …. (legalább egy tűnődés erejéig)
Az alkotmányos elvek, eszmék nagyon hasonlóaknak tűnnek a matematikai fogalmakhoz, mint például kiterjedés nélküli pont, végtelenségig osztható szakasz stb. Minden bizonnyal közel jutok a deduktív érveléshez, ha az alkotmányos eszméket rendezett, összefüggő módon próbálom összefoglalni – amiről Euklidesz axiómái és a velük végzett műveletek jutnak eszembe (középiskolás tananyagot elég felemlegetni)..
Az alaptörvény meghozatalának körülményei, szempontjai, tényei viszont a fizikai, tapasztalati ismeretek induktív rendszerbe foglalását idézik.
A deduktív és induktív módszerek keverednek a mérnöki munkában. A mérnök rendezi be mindennapjainkat. A mérnöki munka a matematikai tételek, módszerek eszközeit felhasználva próbál a fizikai tapasztalatokból egyértelmű következtetéseket levonni, alkalmazni a maga által követett célok elérése érdekében. Például gépeket szerkeszt.
A gépek szerkesztésének legfőbb elve, hogy
· a mérnök a kitűzött célokat szolgálva
· lényegében olyan eseményteret formál
· a deduktív „örök” elveket nem sértve,
· az induktív, mindig ellenőrizhető, korrigálható, kiértékelt „tapasztalati eredményeket” felhasználva,
· amelyben a nem kívánt véletleneket magának az eseménytérnek a kialakításával próbálja minél inkább kiszűri (amely térnek a kialakításában tehát mind deduktív mind induktív jellegű ismeretekre lehet támaszkodni).
Akkor is beszélhetünk eseménytérről, deduktív és induktív gondolati sémák használatáról, ha a mérnök gépet formál, akkor is, ha épületet tervez, vagy bármi egyéb gépszerű, rutinosan kezelhető eszközt.
Talán bonyolultnak hat, de a deduktív jellegű alkotmányos elvek és az induktív jellegű alaptörvény szétválasztásával megnyílhat az út a társadalom szabályozás általánosabb végig gondolására. Meg kell ragadni a fonál végét és megismerni a problémát, a módszeres cselekvés lehetőségeit. Például a jogi szabályozás elég szorosan megfeleltethető az eseménytér kialakításának vagy legalábbis az eseménytér kialakítás egyik eszközének.
A 2011-es alaptörvénnyel megkezdett úton tovább kellene haladni.
A társadalom szervezési ismeretekről is mint általában az emberi ismeretekről el lehet mondani, hogy alapvetően intuitívak, rögtönzés szerűek – ki tudja milyen tényezők érvényesülésével.
A tudatosan rendezett emberi gondolatoknak van egy általános módszere, ez pedig a hasonlatok, analógiák használata. Olyan mint egy láb … az asztalláb. Minden divat ereje az analógiák, a hasonlatok, hasonlóságok lenyűgöző ereje. Legyek olyan, mint a másik, a sikeresebb ….. és próbálok úgy öltözködni mint ő. A rendszerváltást követően azt mondhatjuk, hogy saját tapasztalatok, készségek híján ilyen minták vezérelték az egyes személyeket, csoportokat csakúgy mint a hatóságok, a közhatalom új típusú megszervezését. Próbáltak úgy viselkedni, mint filmekben, könyvekben a polgárok, kereskedők, iparosok, szakszervezetisek. Szuggesztív ereje volt Jockey Ewingnak és Onedinnek.
A hasonlat, analógia korlátja az, hogy nem foglalkozik az oksággal, a tények és a hatáslánc valódiságának ellenőrzésével.
A természettudományokra jellemző, a tapasztalatokat feldolgozó induktív gondolkodás lényegében az analógiás gondolkodást fejeli meg a tények kérlelhetetlen kontrolljával. Ott száz fokon forr a víz, És itt? Fél atmoszféra nyomáson vagy Kelvinben számolva?
Másik közismert módja az egyszerű analógiás gondolkodás továbbfejlesztésének, amikor állandó fogalmi alapokat különböztetnek meg olyan fogalmi műveleti szabályokkal, amelyekkel törekszenek az egyértelmű, és legjobb (ezáltal majdhogynem kizárólagos) megfogalmazásra (deduktív gondolkodási törekvés). Ilyenek az axiómákra épülő matematikai fogalmi rendszerek (geometria, számok, halmazok) – amire mint eszközre nagy biztonsággal lehet támaszkodni például a tapasztalati tények elemzésekor (mert az elemzés kiértékelésekor legalább a matematikai eszköztár bizonytalanságával nem kell bíbelődni nap mint nap).
A geometriának például a kiterjedés nélküli pont talán a legalapvetőbb kategóriája. Ebből építik az egyenest, szakaszt, mindenféle vonalat, élet. Az alkotmányos társadalomról való gondolkodásnak ilyen alapeleme minden bizonnyal a személy fogalma, „akiből” építkezik azután az élő közösség, a társadalom különféle értelemben (például a közösség önszervezésében aktívan részt vevő, de legalább annak ellenőrzésére, megértésére törekvők rétege – amit hol népnek, hol nemzetnek hol egyébnek neveztek).
Ha egy papírlapon x-el vagy más módon jelölünk egy pontot, akkor arról nekünk, a jelölést végzőnek, a jel kódolójának kell tudni, hogy az fizikai vagy geometriai pontnak tekintendő. A kiterjedés nélküli pont eszmeiségéhez nagyon hasonlatos a személy absztrakciója, amely definíció szerint egyszeri, megismételhetetlen, értelmes, szabad akaratú (hozzá tehetnénk felelősen szabad, azaz más szóval erkölcsi személy). Ezt a személyt nem lehet felnégyelni, ennek nemhogy nem tudunk fizikai megjelenéséről semmit, de nem is tárgya a definíciónak a fizikai megjelenés. „Deduktív személy fogalom”?
A valós személyt egy „induktív személy fogalommal” (?) jelölhetjük, akinek mérhető vagyona, életkora van, akinek teste az evolúciós elméleteknek megfelelően fajspecifikus jellemzőkkel bír (két kéz, kezenként 5-5 ujj stb), életfeltételeiben a legkülönfélébb körülmények közé kerülhet. Az életfeltételek nagy hányadáról a társadalom gondoskodik. Amint lehet az asztalt jól és rosszul szerkeszteni (olyan rosszul is, hogy gyakorlatilag asztalként már nem is vehető figyelembe), úgy a társadalomtól függő emberi életfeltételek is lehetnek jobbak-rosszabbak. Szolgálhatják az alkotmányos egyéni és közösségi létet jobban és rosszabbul.
Úgy tűnik, hogy az alkotmányos intézményrendszer megértéséhez aktuálisan nem nincs törekvése a magyar politikának, a magyar társadalom politizáló és a politikát véleményező hányadának. Csak a másolásnál, csak az analógiás minták utánzásánál tartunk (aminek korlátozottak a sikerei). Az unortodoxia sem látszik többnek, mint unortodox analógiának egyelőre.
Az emberi társadalmi intézmények formálásában döntő a mindenféle okok között a cél mint intézmény alakítási ok, a „cél-ok”. Mi volt az intézmény, egy szabályozási megoldás létesítésének az oka (a célja)? Ha úgy tetszik induktív és deduktív értelmű sémákban, modellekben gondolkodva. Biztos, hogy a deduktív eszközök hiánya fékezheti az induktív tapasztalatok feldolgozását, a megfelelő mérnöki munka végzését. Nem csak a műszaki életben. Mélyebb vizsgálódásra szükséges energiát a társadalom túlnyomó többsége nem kíván feláldozni. Türelmetlen mindenki, és azonnali eredményeket követelnek – különben sírni fognak, mondják (úgy fogalmaznak, hogy különben emigrálnak, panaszkodnak, magukba roskadnak), és hogy minden gyanút eloszlassanak, hangoztatják bőszen, hogy ők az alkotmányos hagyomány mintáit bősz analógiás megfontolásokkal alátámasztva szeretik vagy éppen megvetik. Holott mint aki a téli tüzelőt nem tudta előteremteni, úgy spórolnak bizonyos összefüggések megértésével (túl az analógiás másolatokon).
Sokakat elkeserít a tömeges deviza elszámolású hitelezési csalás. Ameddig eljutottak, az először az volt, hogy őket ne bántsák, majd hogy könyörüljenek meg rajtuk. A bankok csalásának számonkérése még ma sem felvállalt politikai cél (a politika egyszerűen nem érti, hogy neki kellene biztosítani a nem csaló banki szolgáltatásokat – mert úgymond ez nem volt benne a prospektusban, amiből a modern ország analógiát vélték kiolvasni). Még kevésbé hajlandók abba bele gondolni, hogy a bankok csalás sorozata azáltal vált lehetővé, hogy úgymond ellopták az egyoldalú, a szerződött partnerra hátrányos szerződés módosítás lehetőségének oklistáját az ügyfeleiktől. Azaz olyankor kezdett emelgetni a bank törlesztési összeget, amikor normális helyzetben éppen az ügyfél terhét kellett volna csökkenteni. De mivel sem az ügyfél sem egy átlagos politikus vagy közgazdász vagy jogász még nem is hallott ilyesmiről, és fárasztani sem akarta magát, ezért senki sem kérdezett rá, hogy mi az a módosítási oklista-melléklet a szerződés mellékletében (alig kikereshetően eldugva)? Ez már végképp nem volt benne a prospektusban, hogy efféle összefüggéseket kellene felfedezni, megérteni, kezelni a rendszerváltás után banki ügyfélnek, politikusnak, netán egyetemi tanárnak.
Az oklista elővétele a homályból rávilágítana a szabad szerződéskötés intézményi feltételeinek a problémáira. Ki köthet és miről köthet szerződést, és hogy mik a szerződés kötés eszközei, mik egy szerződés moduljai. A szerződés tárgyának, a szerződő feleknek, a dátumnak, határidőknek stb a megnevezésén kívül használja-e az elszámoláshoz a pénzt mint eszközt? Ha igen, akkor itt a pénzhasználat egy szerződéses modul, ami a szerződés mivoltát nem boríthatja fel, annak meg kell feleljen. Az oklista tehát csak mint valami bója jelzi a sokkal nagyobb problémát, a pénzhasználat mibenlétének megértendőségét.
Ismét nyakig lehet merülni az absztrakciós kérdésekbe. Mit lehet elszámolni pénzben? Meg lehet-e venni a másik üdvösségét, becsületét, erkölcsi értékeit? Vagy lehet-e pénzen eladni egy közösség létfeltételét? Lehet-e pénzben fizetve tőkének minősíteni az anyaföldet? El lehet-e venni a másik szabadságát egy nyakatekert hitelügyletben és még leszármazottait is adósrabszolgaságba dönteni (a XXI. században)?
A kamat körüli bizonytalanság egyértelműen és közvetlenül a deduktív és induktív fogalomhasználat közti különbséget veti fel, és a kettő találkozásában a hamis gyökök gondját. Minden középiskolás átélte, hogy másodfokú matematikai egyenletről fizikai órán el kellett dönteni, hogy melyik gyöknek, eredménynek van fizikai tartalma. A deduktív logikával kifejlesztett egyenlet megoldási módszer alkalmazása egy tapasztalati, induktív kérdésben. A középiskolás emlékekhez képest csak annyi az újdonság, hogy itt a gazdasági tartalmat kell(ene) ellenőrizni. Az ex exponenciális függvény vajon alkalmas-e egy gazdasági elszámolás eszközéül? Kicsit körülményesebb, ha a svájci frankot dobják be az exponenciális függvény mellé vagy helyette, az ügyfél megkavarására. Tehát mennyiben vezet a matematikai fogalmakkal való ellenőrzetlen bűvészkedés az egyik szerződő fél átveréséhez, azaz tulajdonképpen a szerződési szándék kifigurázásához, semmibe vételéhez – és ezt egy átlagos bíró mikor fogja tudni tárgyalni?
A gazdasági tartalom és egy függvény egymás mellé illesztéséhez olyan elméleti háttér kell, amely számára egyértelmű, hogy ki a gazdaság alanya. Ki a felelős egy szerződésért. Hol a határ a szerződés érvényesítése és kijátszása közt (absztrakciós trükkökkel). Kinek milyen jogai vannak egy szerződés kapcsán (deduktív általánosságban és induktív realitásaiban). Kézben kell tartani egy szerződés kapcsán az absztrakciós műveleteket, nehogy bármiből deviza elszámolású hitelszerződés-féle váljon.
A legnagyobb probléma, hogy az aktuális politikai és közgazdász, mérnök, jogász, egyéb szakmai közvélemény nem érti, hogy rajta milyen sokban múlik az életünkben bekövetkezhető könnyebbség a mai értelmetlen és kilátástalan, mert elvileg elszabotált, elrontott egyéni és országos, elrontottsága miatt diszfunkcionális, azaz teljesíthetetlen, definíció szerint nem-szerződések miatt (amelyek nem két független fél egybehangzó akaratát rögzítik, hanem egyik fél lopását, rablását fedezik a másikkal szemben – és ezért értelmetlenül vagyunk kiszolgáltatva buta erőknek, mondhatjuk úgy is, önmagunk sajnálatos butaságának).
Tovább lépve olyan praktikus kérdéseket kellene megtárgyalni, mint hogy miben különbözik, milyen egymástól különböző célokra használható fel a mechanikus reteszelésű arany-pénzjelre támaszkodó pénzrendszer és a logikai reteszelésű hitelpénz jelre támaszkodó pénzrendszer? Milyen funkciókra képes az egyik és milyenre a másik? Más szavakkal a pénzjel reteszelési sajátságaitól nem függ a pénzrendszer deduktív elvi axiomatikus modellje, függ viszont tőle az induktív, tapasztalati megvalósíthatósága. A kettő közötti rést kellene ismernie, kezelnie a pénzpolitikának, a bíróságoknak és nem utolsó sorban a szerződést kötő feleknek.
Egy átlag embert ilyesmivel nem lehet zavarni, mert sosem fogja megérteni egy átlagember, egy átlagpolitikus, átlagmérnök, átlag-jogász, átlagközgazdász? Vajon, ki tudja. A mostani mobil telefonok olyan készségek kifejlesztését követelik meg csak úgy divatból hónapok alatt, ami eléggé elgondolkodtató. Hátha csak el kell indulni a nyomvonalon. Ha pedig nem, akkor minden út lezárul, akkor mintha tetőről hulló cserepek alá állnánk… Nem fogunk felfrissülni az ilyen zuhanytól.
Az alkotmány és az alaptörvény kettőssége, különböző műfajiságának elismerése a 2011-es alaptörvényben szinte áttörés volt a proletárosító diktatúrából itt maradt korábbi szemlélettel szemben. Ugyanis ezzel a lépéssel felmondásra került a szovjetek megszálló hatalmának lényegi, öncenzúrális jellegű, a lelkekre ható, a gondolkodást megbénító, a társadalom önszervezését gátló belső, lényegi diktátuma.
Nincsen helye a szovjet emlékműnek az úgynevezett Szabadság téren (mert hogyan lehetne a tér a szabadságé, ha közepén ott díszlik egy részben már kivonult megszálló emlékműve),
azonban a valódi, a lelket leginkább megrázó, a belső cselekvést leginkább gátló korlát, ugyancsak a megszálló hatalom idejéből a magyar alkotmányos hagyományt nemlétezőnek minősítő, maradéktalanul lerombolni, emlékeiben is eltüntetni kívánó önkényuralmi § volt az 1949/XX-as számú alaptörvényben (hol 70-es hol 77-es sorszámmal). Valami elindult ennek az önkényuralmi §-nak a kiiktatásával. Egy lehetőség támadt, amivel tudunk élni, vagy nem. Ha tudunk vele élni, akkor végig kell gondolni, hogy a hagyományra emlékező, a hagyományt elismerő – ám a hagyományt egyelőre kevéssé értő, a lehetőségeket pedig még kevésbé értő, még kevésbé feldolgozni képes szellemi állapottal állunk szemben (pontosabban egyelőre abban vagyunk). Értve ezalatt a magyar politika szellemi hátterének bizonytalanságát, a funkcionális megértésben való jelentős elmaradottságát (lásd a devizahitel kezelését, a föld legyen tőke követelés kezelését, egyáltalán a szerződéses szabadság feltétel rendszerének bizonytalanságát, a személyi lét intézményi feltételeinek megteremtendőségét stb-stb).
A jelek szerint a magyar politikára mértékadó hatással levő személyek, csoportok nem tudnak mit kezdeni a szavazók megszólítása kedvéért tett önnön lépésükkel. Megtették, amit a köz kívánságának véltek, tettek egy népszerűnek szánt lépést, de nem értik, hogy annak miféle következményei lehetnek, illetve hogy az emlékek ápolásán túlmenően miféle logikai rendszert kell aktuálisan működtetniük a valós alkotmányosságért.
Mint egy hatalmas, mindent összeborogató katasztrófa után a lomok közt turkászó gyerekek, akik találtak valami érdekes dolgot, kiteszik közszemlére – de hogy az valami szivattyúnak lenne az alkatrésze vagy valami kapudísz lehetett, arról nem sok fogalmuk van. Holott igen lényeges gondolatokat inspirálhat az alkotmány és alaptörvény műfaji különbözőségének latolgatása, tovább gondolása.
FÁ