From: Fáy Árpád <arpad.fay@gmail.com> - Sent: Wednesday, July 17, 2019 2:43 AM - To: 'Bokor Levente' <lbokor2@t-online.hu> - Subject: Egy Kant örök béke c. írásának Babits Mihály által fordított szövegéből vett apró részlet - kiemeléseimmel és megjegyzéseimmel - FÁ
Igazság és publicitás
Próbálom a személy fogalma körüli lassan tengeri kígyót összefoglalni és a magam álláspontját indokolni valamint egyértelművé tenni.
Nem könnyű, mert eredetileg személy és gazdaság c. problémafelvetésemmel a ráismerésre számítottam mások részéről és a további részletek kifejtésére.
Most meg mások „aha” élményét megcélzó felismerés helyett lassan az egyéni véleményem egyértelműsítésénél tartok.
Közben nagyon érdekes, főleg számomra újdonságként ható szövegekkel, tételekkel ismerkedek.
Ilyen a Babits Mihály (bizonyára a száz évvel ezelőtti „ama” Babitsról van szó), tehát az ő KANT-fordításából vett részlet. Helyenként olvashatatlannak tűnik, helyenként meg a betűözönből előtűnik valami érthető – és meglepő.
Ilyen meglepetés az igazság, igazságosság jogelvek publicitástól való függővé tétele.
Amiről, pontosabban amivel szemben nekem meg az jut eszembe, hogy ha már axiomatikusan gondolkodunk igazságról és jogelvekről, akkor az axióma, az elfogadottság mint jogelv publicitástól függővé tétele a dolog egyik oldala. A másik, elhagyhatatlan oldal a logika (lásd az axiómákra való építkezést). De van harmadik szempont is, éspedig az elnyomott publicitás, a megszorított nyilvánosság, ami nem az igazságot számolja fel, hanem az igazságról szóló eszmecserét – ami lehet az igazságnak a jogban érvényesülését korlátozó küszöb.
Hasonló a politikai választási szisztéma alkalmazása, minek szintén az a lényege, hogy lehetőség szerint a választáson megjeleníteni a többséget, a választásra készülve előkészíteni és így reális lehetőséggé tenni a választás utáni döntéseket, politikai lépéseket. Amit egy mértékig lehet moderálni a választások befolyásolásával, egy mérték után azonban irreális hivatkozási alappá válik a meghamisított választási eredmény illetve a választásokra alkalmatlanul kiforratlan kérdések erőszakos választáson való megmérettetése.
Ez nem a személy kérdésköre, hanem egy másik morzsa abból, hogy a magyar nyilvánosság előtt száz éve már mennyire nyilvánvaló volt a jó száz évvel még korábbi kanti megállapítások sora.
Nem ezen a szinten zajlott a XX. század történelme, hanem ezen ismeretek, felfedezések, megállapítások alapján álló visszaélésekkel. És e visszaélések vették el a szerves társadalomfejlődés lehetőségét, ezek a visszaélések tették illúzióvá a boldogabb jövőt a XX. század emberisége számára…..
FÁ
„… Kikerülhetetlenül ilyen kétségbeesett következtetésekre kényszerülünk, ha el nem fogadjuk azt, hogy a tiszta jogelveknek objektív realitásuk van. Azaz, hogy végre lehet őket hajtani. És hogy eszerint kellene történniük a cselekvéseknek a nép részéről is az államban, s továbbá az államok részéről egymással szemben. Az empirikus politika vessen ellene, amit akar.
A valódi politika tehát egyetlen lépést sem tehet, anélkül hogy ne hódolt volna előbb a morálnak.
A politika önmagában egy nehéz művészet. De egyesítése a morállal egyáltalában nem művészet. Mert mihelyt a kettő egymással ellenkezik, a morál kettémetszi a csomót, amelyet a politika nem tud feloldani.
Az emberek jogát szentnek kell tartani, akármilyen nagy önfeláldozásába is kerüljön ez az uralkodó hatalomnak. <<<(((bármifajta közösségi identitás rovására is? Ki kell szakítani az embert a közösségi hagyományból, létből, érzületből? Nincs jó és rossz, nem lehet különbséget tenni értékes és értéktelen, életképes és életképtelen, megérdemelt és érdemtelen között? -FÁ)))>>>
Itt nem lehet felezni és kieszelni valami átmenetet jog és haszon közt, valami pragmatice feltételezett jogot. Hanem minden politikának meg kell hajtania térdét a jog előtt.
Cserébe azonban remélheti, hogy noha lassan, elérhet így arra a fokra, ahol állandó fényben fog ragyogni.
Absztraháljunk most a közjog minden matériájától, úgy, amint azt a jogtanítók rendesen elgondolják maguknak: az embereknek az államban vagy akár az államoknak egymás között való különböző, empirikusan adott viszonyai szerint. Mi marad akkor még a kezünkben? Megmarad a publicitás formája. <<<(((ez Kant? A létezés totalitását ő szűkíti le a publicitásra, vagy őt forgatják ki? -FÁ)))>>> Ennek lehetőségét minden jogigény magában foglalja. Igazságosságot csupán mint nyilvánosan közölhetőt lehet elgondolni. <<<(((ez nem igaz, mert igazságról való nyilvános vitát lhet csak mint nyilvánosan közölhetőt elgondolni. De ha a közállapot erre nem alkalmas, az még jelenti az igazságnak a megszűnését. Müller Bíboros éppen ekörül szurkálja a ködöt … és valószínűleg neki van igaza. -FÁ)))>>> De ha igazságosság nem létezhetik enélkül: nem létezhetik semmiféle jog sem. Mert a jogot csak az igazságosság osztogathatja.
A publicitásnak ezzel a lehetőségével bírnia kell minden jogigénynek. Ezt pedig egészen könnyen meg lehet ítélni, hogy vajon egy előforduló esetben megvan-e, vagyis a cselekvő személy alapelveivel összeegyeztethető-e vagy sem. Így ez egy könnyen használható, priori az észben található kritériumot adhat: ha az utóbbi eset áll fenn, a gondolt igény jogellenes. Szinte a tiszta észnek egy kísérlete által azonnal megismerjük apraetensio juris hamisságát.
Tehát absztraháljunk minden empirikustól, amit az állam- és népjog fogalma tartalmaz: mint amilyen az emberi természet gonoszsága, mely a kényszert szükségessé teszi. Egy ily absztrakció után a következő tételt a közjog transzcendentális formulájának nevezhetjük: „Igazságtalan minden, más emberek jogára vonatkozó cselekedet, amelynek maximája a publicitással nem fér meg.” ………
<<<(((a kétértékű logika alapján álló axiomatika axiómáiról mondható el ez a tétel. Hiszen az axióma valamifajta közmegállapodás arról, amit nem vitatunk, hanem elfogadunk, amire logikai érveinket támasztjuk, felépítjük. Itt pedig azt elemzi (Kant korának élvonalbeli logikája szerint), hogy a publicitás hiánya meggátolja az elfogadott axiómává válhatóságot. Csakhogy ez az igazság egy leszűkített szegmense. Ez alapján működik a diktatúrában a szűkített nyilvánosság, mely kétségbe vonja, hogy rajta kívül bármi is szóba jöhetne igazságként. Holott ez csak a publikus igazság relatív köre. Olyan mint a <<kooptatív liberalizmus>>. -FÁ)))>>>