vissza a főoldalra * Vissza Százak Tanácsa előlaphoz

Györffy László

 Honvédelem helyett zsoldosok?

 Sok baj van az Egyesült Államokból elindított neoliberális gazdasági, szellemi és kulturális szemlélettel. Sok baj van a rendszerfordulás óta egyre veszettebb sebességgel nálunk bevezetett neoliberális gazdasági, szellemi és kulturális szemlélettel. Bár én inkább álliberálisnak mondanám, mert a mi nemzeti liberalizmusban gondolkodó Deák Ferencünktől vagy Kossuth Lajosunktól igen csak messze elkalandoztak a mostanság nálunk magukat liberálisoknak nevezők. A legenyhébb, ha gondolkodásbeli eltévelyedésüket szabadosnak nevezem, bár az erősebb, nemzetrontó kifejezés sem lenne igazságtalan. Ha pedig arra gondolunk, hogy ezek a szabados elvűek miként uralják a kulturális életet, miként folyik az írott és elektronikus médiumokban szerzett túlhatalmuk okán a nézők, hallgatók agytakarítása, szellemi züllesztése, akkor bizony nem csodálkozhatunk, hogy a libertiánusan gondolkodó őseink manapság erősen forognak sírjaikban, hol ükunokányi nemzedék nem leborul, csak időnként koszorúz és főként lobogósan hivatkozik rájuk, ahogy tették, például a Deák évben a hidakra kitűzött zászlókon: közmegegyezéssel Európáért.

       Vajon tudják-e ezek a mai álliberálisok, hogy a közmegegyezés csak akkor jöhet létre – még Európában is –, ha valaki erőt is tud mutatni, meg tudja magát védeni, mondjuk saját honvédségével? Mert anélkül partra vetett hal a nemzet. Talán nem véletlen, hogy a középkorban Géza és Szent István állama mondható sikeresnek, később Mátyás királyig bírtunk egy erős országot és nemzetet a közép-kelet-európai államok sorában, mert kiváló nemzeti honvédelemre támaszkodhattunk. Vagy csak úgy szabadosan felejtsük el, hogy a 15. század elején az Oszmán birodalom Európa felé kezdett terjeszkedni és a mi Hunyadi Jánosunk ideiglenesen megállította ezt az előrenyomulást, de a belső viszálykodás végül is a vesztes mohácsi ütközethet vezetett? Később ezért a magyar népesség 4 millióról 1,4 millióra csökkent? Lehet, hogy mostanság az egykori szocialista internacionalistáknak immár újkapitalista tőkéseknek és hazai álliberális társainak a honvédelem megszüntetésekor éppen Muhi, Mohács, Világos, Arad jut eszükbe? Hunyadi János Nándorfehérvári győzelmét inkább felejtik, de az 1919-es Tanácsköztársaság hadseregoszlató időszakára, Károlyi Mihály gróf-elvtársra, a trianoni, párizsi, jaltai békediktátumokra, ország szétdarabolásra, nemzetrészeink és nemzettársaink elvesztésére, gyöngülő, kisebbedő országunkra már gyakorta gondolnak? A magyar holokausztokra? Csak úgy szabadosan röpülő gondolatokkal, mikor honvédeink vereséget szenvedtek. Lehet, hogy tudják, egy nemzeti hadsereg, a katonai élethivatás, egyáltalán az a tény, hogy egy országnak nemzeti hadserege van, évszázadokon át meghatározott életformát is jelentett? Természetesen nem a török idők janicsár képzésére vagy a Habsburgok erőszakos, idegenbe vitt katonai szolgálatára gondolok, hanem a sorkatonai idő vagy a hivatásos tiszti pálya mind fizikumot, mind lelket segítő erényeire. Vajon nem úgy tartották még negyedszázaddal ezelőtt is, főként falvakban, községekben, hogy az nem is férfiember, aki nem volt katona? Tekintsünk el attól, hogy negyedszázada éppen egy elnyomó birodalmat kiszolgáló néphadseregünk volt, de a férfiembernek bizonyos próbákat ki kell állnia, testben, lélekben megerősödnie, mert ez is hozzá tartozik az emberi minőséghez. A mindenkori hon védelmének magától értetődő céljáról nem is szólva. Mert ismerjük a Titus Livius szerinti mondást: vae victis, jaj a legyőzötteknek. A hazai álliberálisok és egykori Amerika ellenes kommunistáink pedig a magyar sorállomány leszerelésével éppen hogy védtelenné teszik az országot. Egy érzelmektől és lelki érintettségtől mentes zsoldossereg ezt nem pótolja. Ugyanakkor pedig az iraki háborúban való részvételünk eddig több mint 4000 Ft-ba került minden magyar családnak, a minimálbér 8 %-ába, és ki tudja még hány elhalálozott honvédünkkel kell majd elszámolnia ennek a mai álszocialista-álliberális kormánynak? Mit is olvashatunk, többek között, az 1848-as „Mit kíván a magyar nemzet” tizenkét pontjának ötödik pontjában? „Nemzeti őrsereg.” És a tizedikben? „Magyar katonáinkat ne vigyék külföldre.” Az Európai Unióba lépés idején – miközben nem hallottunk arról, hogy a mai neoliberalizmust terjesztő Amerikában leszerelnék a hadsereget, sőt – föl kell tennünk a magyar életminőséget veszélyetető kérdést: vajon ezek után lesz-e még fiatal magyar férfi nemzedék, amelyik Kossuth Lajos 1849-es szavaival elmondhatná, ne felejtsük, ő is liberális volt, csak kicsit másként: „Mi harcoltunk, ha nem is győztünk. Ámbár hazánkat nem mentettük meg, de a zsarnokságnak útját álltuk. Majd ha történelmünket megírják, elmondhatják rólunk, hogy ellenálltunk.”

       Lehet, hogy 155 év óta nem teljesült a magyar nemzet némely sorsát eldöntő kívánsága? Miközben korszerűen átszervezték a rendőrséget. Tehát bennünket a honban egy volt besúgó, jelenleg országos parancsnok vezérletével szolgálnak és védenek, bár az utóbbi évek, még jogilag is elitélt tüntetés feloszlatásai miatt inkább azt mondanám: fegyelmeznek. De a hont ki védi meg?

       Persze nem a vitézi, lovagi és egyéb címekkel szereplő, magánéletben némelyek öntelten parancsolgató katonai szellemiségére gondolok, hanem azokra, akik a hon védelmét valóban hivatástudatukban hordozzák. Nem pódiumszónoki képességeikben próbálják a hazát, mint árucikket földicsérni, hanem számukra az annyit jelent, mintha Hunyadi Mátyás gyalogseregében, a fekete seregben szolgálnának vagy az ukrajnai fronton feküdnének a második világháború idején egy lövészárokban, mínusz harminc fokos hidegben, miközben fejük fölött a Sztálin-orgonák gyilkos süvítését, vijjogását hallgatnák.

       A nemzeti hadsereg tagjának lenni évszázadok óta életforma is volt, s éppen ezért a jövőben ez generációs kérdéssé is válik majd. Hiszen a Kossuth-i nemzeti liberalizmus jegyében tovább folytatva: mindegy, hogy a hon védelmében valaki közvitéz vagy vezér, csak szolgáljon. Ha módja van rá. De a hazát és nem idegen érdekeket, ahogy már annyiszor a magyar történelemben. Mert a török, Habsburg, szovjet, német gyarmatosítók különb-különb minőségű kényszerű kiszolgálása után, most az amerikai, neoliberális, piaci életszemlélet ájult követésére kényszerítenek bennünket? Az indiánokat legyilkoló szépunokák vagy a bevándorolt olasz és zsidó gengszterek unokái és az egypólusú világ mai csendőrének szerepében tetszelgés között nincs valami önellentmondás? Vagy az amerikaiaké egy másik hadsereg? Azok nem honvédek, hanem katonák, ugye? Mert így mindjárt más. Sőt, másságos. És most nekünk is ehhez kellene igazodni, felejtve díszes huszármentét, csákót, lovaglócsízmát, attilás, zsinóros egyenruhát, nemzeti ruhaviseletet, ahogy tették ezt annak idején a tányérsapkás szovjet egyenruhát utánozva.

       Mert az Európai Unióba lépés idejére sikerült – a médiumok agytakarítása következtében – nálunk is piedesztálra emelni az amerikai globalizációs, neoliberális életszemléletet, a mindenek feletti egyéni, önös akaratot. S lett belőle haza- és valamikor, európainak mondott erkölcsellenes szabadosság, másság-tudattól harsogás, kenderfüvikézés, obszcén jelet mutogató miniszterelnök és kiszolgáltatott ország a sorkötelezettség eltörlésével. A nemzeti honvédség megszüntetésével. Hát persze, minek is nekünk honvédelem, mikor már most is olykor eltöprenghetünk, meddig érezhetjük magunkat itthon saját honunkban? Mert egy újabb „római világbirodalom”, egy új Világrend kényszerít bennünket súlyos élethelyzetek elviselésére, miközben a mi álliberálisaink elintézik, az egyéni szabadság jegyében, hogy fölösleges legyen a hon védelme. A mi honunk védelme, akik elsősorban magyarok vagyunk s csak aztán európai világpolgárok.

       Lehet, hogy ezen a helyzeten mégis csak egy szellemi szabadságharc segít? Bár addig is tartsuk észben a közmondást: sub pondere crescit palma – teher alatt nő a pálma.

 (Magyar Jelen, 2004. augusztus 19.)

Vissza az oldal tetejére