From: Fáy Árpád <arpad.fay@gmail.com>
Sent: Saturday, October 19, 2019 11:04 AM
Subject: RE: [Fil.Társ.] Re: MI az hogy - HUMÁN ÖKOLÓGIA? --- RE: A megfigyelő tőmondatai (Re: üvegház hatás)

A fogyasztói társadalom kifejezésnek megvan az eredete is és a konkrét jelentése is.

A termelési tényezők időben sorban, a közgazdaság elmélet fejlődésével lettek megnevezve. Miután meg lettek nevezve, szép lassan számításba vette őket a gazdaságpolitika, a gazdasági szereplők kalkulációja, intézmények épültek rájuk. A klasszikus hármas, mint föld-munka-tőke is időben egymás után kerültek a figyelem fókuszába, csak utólag vonták őket össze. A fejlődés nem állt meg, mert a tőke után a kínálat, a kereskedelem tudatos fejlesztése majd a tudatos fogyasztás is termelési tényezőkévé vált. A fogyasztói társadalom megnevezése tehát a modern gazdaságban a fogyasztói igények lehető maximális kiszolgálásán túlmenően a már kínálati oldalról gerjesztett fogyasztással, annak túlhajtásaival jellemezhető társadalomra vonatkozik.

Azaz nem csak úgy valami általánosságot jelent, hogy már az ősember is fogyasztotta a nyulat. Fogyasztói társadalomról kifejlett formában szinte világszélesen a második világháború után, formálódó tulajdonságaiban szűkebb területen a két világháború között beszélhetünk (nyúlfogyasztással vagy anélkül).

A fogyasztói társadalomnak, amikor annak visszás jellemzőit tesszük szóvá, alapvető jellemzője a modern hitelpénz rendszer, amely szinte észrevétlenül, lopakodva szűkítette az emberek (széles rétegként értelmezve a fogyasztók) pénzhasználati jogait, lehetőségeit. A conzumidiotizmus mint szociológiai vagy szociálpszichológiai kategória tehát nem mindig volt, hanem éppen modern korunk egyik árnyoldala. És nem genetikai vagy homályos kulturális gyökere van (bár ilyen visszahatása sem zárható ki), hanem gazdaságszerveződési sajátosságok következménye. Kb úgy mint az atomsugárzás, amely korábban ismeretlen volt és halálos voltára lassan ébredtünk rá. A konzumidiotizmus is halálos lehet nemcsak egyénekre, hanem akár az egész emberiségre is úgy tünetként mint további következmények kiváltójaként.

Alapja, hogy szemléletileg nehéz a jelenség gyökereit feltárni, észrevenni, összefüggéseit értelmezni és lényegi hatótényezőit azonosítani, elkülöníteni a lényegtelen vonásoktól.

Az a helyzet, hogy ha a személy fogalma volna a közgazdaság elmélet egyik alapkategóriája, akkor sokkal szembeszökőbb lenne a fogyasztói társadalom mint konzumidiótasághoz vezető deformáció, gazdaságszabályozási melléfogás, vakvágány mibenlévősége. De persze a pénzteremtő hitelpénz rendszer könyveléstörténeti ismerete is hozzá tartozna a dolog áttekinthetőségéhez (ami egy átlag magyarországi közgazdász vagy pénzügy szakos egyetemi tanártól nem várható el … a tények alapján belátom).

Sajnos ismert XX. századi történelmünknek köszönhetően az értelmiségi pályák kontraszelekciója oly mértékben tette látszattevékenységgé az egyébként magas presztizsű közgazdász pályát, hogy ilyen mélységű elemzési készséget úgynevezett reformközgazdászainktól sem várhatunk el. Ez a helyzet, szembe kell nézni vele. Hatványozottan, de legalább ugyanennyire ez a helyzet a filozófiában, amelyet a nyilvánosság reflektorfényétől hátrébb húzódva tekintettek stratégiai ismeretkörnek és sikerült is elképesztő mélységekbe taszítani.

Hogy pedig ne is kutakodjon senki az immár az emberi létet fenyegető általános elbutulás ügyében, az integráló, összefüggéseket, mélyebb absztrakciót igénylő szemlélet ellen nap mint nap folyik a hadjárat egészen a rádióműsorokig, amikor unalomig hangoztatják, sulykolják hogy lejárt a polihisztorok kora (tegnap éppen Humboldt-ról szóló ismertetésbe hallgattam bele, ott is elsütötték ezt az éretlen viccet). Nem, nem a fogalmi általánosításra képes polihisztorok kora járt le (amikor az általános elvi gondolkodást tiltják szinte) hanem folyik tovább a diverzáns művelet, a fogalmi világunk alapjainak romba döntő törekvés eltökélt pörgése.

Hogy a fogyasztói idiótává válás útján ne csak Pinocchió csábuljon el, hanem nőjön már szamárfüle szinte mindenkinek – hogy a széles tömegek rohanjanak a mesevárosok szamárfüles csodavilágába.

De én is naiv vagyok, mert elégtelen kétkedésemnek köszönhetően fél életemet arra tettem, hogy közgazdászokat hajkurásztam, akikkel elvi-elméleti dolgokról lehet beszélgetni. S ők felismerték vagy sem, hogy a mesevárosi járaton ülnek maguk is, kapaszkodtak formális stallumaikba. A mesevárosi járatok kényelmesek és komfortosak. Az ablak mellé a kabátfogasra oda is lehet aggatni mindenféle index-mutatókat, amik esetenként a jegyváltást is kiváltják, ingyen utat biztosítva – a mesevárosba.

Tehát a fogyasztói társadalomnak mint szakszónak közgazdasági jelentése van, és sosem volt a XX. századig a történelemben (vagy talán az általunk ismert, számon tartott történelemben) ezidáig, amelynek veszélyes mellékhatásaival most találkozhattunk először. Ne nézzünk félre.

FÁ