Megjegyzés a deduktív gondolkodást kiváltó evolúciós elmélet ötlete kapcsán
Sent:
Saturday, June 24, 2023 2:34 PM
Az indukitív axiomatika tehát egy fiók a deduktív axiomatikában – hiszen a különbség az, hogy axiómaként egy mérési eredmény is szerepelhet, nem csak elvi feltevés.
Az induktív axiomatikán belül is van egy deduktív fiók, hiszen az ötlet, a hipotézis megfogalmazása tisztán dedukció – bármilyen hivatkozástól függetlenül.
Megjegyzem nekem a legjobb deduktív gondolataim gyerekkoromban az orosz partizánfilmek vetítése alatt támadtak, vagy zenehallgatáskor stb.
De ebből nem következik, hogy ötleteim akár az akkori orosz filmekből vagy klasszikus zenedarabokból levezethetők lettek volna.
FÁ
Minap nem voltam udvarias először Leventével szemben, aztán mint kiderült igazából Bérczi Szaniszlóval szemben.
Ha nem mondom ki, akkor nem érik meg jeligére jár az eszem.
Azonban Szaniszlóval régi a polémia köztünk.
Tulajdonképpen ontológiai és ismeretelméleti rész-egész problémáról van szó.
Ontológiai-ismeretelméleti alapkérdésekben a részek nem adják ki az egészet. Tehát nem lehet az egészet részeire bontani és aztán visszafelé a részekből az egészet minden tekintetben helyre állítani. A részekből az egészet tehát evidensen nem lehet megismerni.
Ellene lehet vetni, hogy de bizonyos mértékig mégis hasznos megismerni a részeket az egészet felbontva. De csak akkor, ha tisztában vagyok vele, hogy ez elvileg nem tökéletes eljárás.
Mivel a világmindenséget csak részeiben ismerhetjük meg, ezért eleve tudjuk, hogy a világmindenség egészét sosem ismerhetjük meg a részekből kiindulva.
Ebből következik az alapvető ontológiai-megismerési modell, amellyel illeszkednek Gödel tételei.
Amiből következik egy párhuzam az emberi személy (és tágabban lélek) megismerhetetlenségére az ember részéről, némi megfordítással: az emberi személy (tágabban lélek) teljessége nem vizsgálható részekre bontással.
Illetőleg ha valamely mérhető, adatolható részekre vagyunk kíváncsiak, akkor a személy (tágabban lélek) általános elvi idea jellegű fogalmától el kell szakadnunk és be kell lépnünk az egyedi jelenségek világát tárgyaló (régebben akcidenseknek mondott) esetlegességek közé, amit szerencsés volna úgy jelezni, hogy ott már nem személyről, hanem személyiségről beszélünk.
De ez az én problémaköröm.
Az engem megakasztó megjegyzés a következő volt:
A gondolkodás története azt mutatja, hogy megrögzötten ragaszkodunk
a deduktív gondolkodás elsőbbségéhez, ezért mindig valami egésznek a
"teremtéséhez", amelyből részesedik mindaz, ami levezethető belőle.
Ennek kivédése érdekében érdemes kifejleszteni az evolúciós szemléletet.
Azóta is, hogy olvastam ezt a megjegyzést, gondolataimat foglalkoztatja.
A kulcs-szó az „elsőbbség”, ami szembe ötlött. Mi a gond ezzel?
Történetileg nem vitatható, hogy a tudományos gondolkodásban nélkülözhetetlen axiomatikában időben a deduktív axiomatika volt előbb alakult ki, mintegy kétezer évvel.
Ami egyfajta időbeli elsőbbségnek tekinthető. Az induktív axiomatika kétezer évvel később tudott talpra állni.
Az időbeli elsőbbségen túl az induktív axiomatika egyfajta alapvető modulként magába építette, felhasználja a deduktív axiomatikát (de mondhatjuk azt is hogy sikeresen ráépül). Technikailag arról van szó, hogy a deduktív (tehát a mérhetőséget, reprodukálhatóságot tekintve önkényes) axiómák mellé sikerült a tapasztalati bizonyságokat is jól tárgyalható, ellenőrizhető módon axiómaként kezelni.
Tehát nincsen, elvi-logikai képtelenség lenne az induktív axiomatika deduktív axiomatika (pld logika, matematika) nélkül. Azaz nélkülözhetetlensége okán is tekinthető elsőbbnek a deduktív axiomatika az induktív axiomatikához képest (hiszen fordítva évezredekig jól megvolt a deduktív axiomatika az induktív axiomatika nélkül).
Amit talán az elsőbbség helyett logikus volna használni elvethető minősítésként, az a „kizárólagosság” fogalma. A deduktív axiomatikán alapuló gondolkodás nem lehet napjainkban kizárólagos, mert akkor ma is maximum az alkimisták korszakát élhetnénk, vagy valami még korábbit.
Ennek a problémának a kezelése ügyében az evolúciós elmélet alkalmatlan.
Tovább haladva tegyük meg a különbséget az evolúciós teória mint feltételezés és az evolúciós feltételezést igazoló tények, adatok, tapasztalatok és azok tárgyalása között. Az induktív axiomatikán belül teóriák (elméleti feltevések) nélkül az adatok értelmetlenek. Az indukciós axiomatikán belüli teóriák önmagukban is tekinthetők deduktív axióma jellegűnek (tehát a deduktív logikai-matematikai eszköztárat ezügyben figyelmen kívül hagyva is). Az ötlet csak deduktív lehet. Ha az ötlet eredetét, kiváltóját keressük, az maximum ismeretpszichológiai vagy hasonló megközelítés lehet, ami a deduktív és induktív axiomatika tudományfilozófiai elemzésén kívüli kérdéskör.
A kizárólagosság kifogásolása akkor lehet jogos, ha az induktív axiomatikában valaki a tények ellenőrizhetőségét spekulációkkal kívánná kiváltani. Ennek fordítottját követte el Popper, aki a tudományosság kritériumaként hangoztatta az indukcióban fontos szerkezeti cáfolhatóságot. Valamely mérési adatok feldolgozásában a mérési eredmények véglegesnek tekintése jelentené a cáfolhatalanságot, a jobb mérések elvi kizárását. De az ideák, normák, a deduktív axiomatika világában Popper alapelvének a feltétlen cáfolhatóságról égvilágon semmi értelme nincsen.
Annak idején, amikor először találkoztam Szaniszlóval, a nyolcvanas évek elején, lényegében ennek a kérdéskörnek a tárgyalhatósága érdekelt volna. Azóta eltelt sok idő. Amikor vagy 10-15 éve megint megkerestem őt, akkor azt reméltem, hogy talán tudományfilozófiai áttekintésben tudok vele és a matematikai múzeum más tagjaival módszeres vizsgálódásba fogni. Úgy viselkedtem, mint egy egyetemista, aki be szeretne iratkozni egy szakkörbe (amely szakkör végül is az őt érdeklő kérdésekről nem vizsgálódott).
Logikus segítség lett volna részükről, ha tudományfilozófiával foglalkozók felé nyitnak maguk is (egyetemi körökön belül ez nekik könnyebb lett volna). De ezt nem tették meg. Viszont képviselték azt a tételt, hogy a deduktív gondolkodási ósdi köteléket el kell vetni. Lassan elmúlik az élet fölöttünk.
A Ropolyi László, Székely László és társaik, általam tudománytörténeti tankönyvekből ismertek körére gondolok. Kerestem őket személyesen, de elhárították a körön kívülről érkező megkeresést.
Nehogy személyeskedésnek vegyed Szaniszló részemről, hogy akkor most jól odamondogatok neked, mert semmi kötelességed nem volt velem szemben. Csak már annyiadszor került elő ez a kérdés, hogy nehogy értelmetlen zsörtölődésnek tűnjön, vetem fel, hogy még aktuális lehetne egy érdemleges tanakodást összehozni axiomatika ügyben.
Ami pedig az evolúciós szemléletet illeti a deduktív gondolkodás ellenében, annak egy szűkebb körben lehet értelme (tehát véletlenül sem az egésznek mint kérdéskörnek az elvetésében vagy általánosságban a sikeres tudományos gondolkodás deduktív alapjainak elvetésében).
Nevezetesen a tapasztalati tudományos ismereteknek a teoretikus ötletek nyomán sikeresnek bizonyuló gyakorlati igazolásaiból kiadódó, az evolúciós fejlődési mozgásra emlékeztető történeti vargabetűk jellemzésére – lehet talán az evolúciós mozgásformát párhuzamként felvetni.
De teljességgel alkalmatlan a felelős, kalandozó, erkölcsileg és más módon inspirált gondolkodás útjainak mintegy megjóslására (kiváltására) – amire a mesterséges intelligencia egyes művelőinek próbálkozásai irányulnak napjainkban.
Elnézést ha nyers voltam – másrészt köszönöm az alkalmat, hogy végig gondolhattam a fentieket.
FÁ