vissza a főoldalra *   

Elmebetegség.

Az elmebetegség voltaképpen nem az elme (→szellem) betegsége, hanem a szellemi-lelki funkciók folyamatszerűen kibontakozó zavara, a lelki élet testi alapjának meghatározott, a zavar formális sajátosságaihoz hozzárendelt megbetegedése formájában. (Az elmebetegség bizonyos fajtáinál akut állapotban előfordul a →személyiség egységének és az alapvető magatartásformáknak elvesztése). Ide sorolhatjuk a szoros értelemben vett elmebetegséget (= pszichózis), a szkizofrénia (tudathasadásos őrület) nagy örökletes pszichóziscsoportjait, és a váltakozva felindulással (mánia) és levertséggel (depresszió) járó mániás-depressziós kedélybetegségeket csakúgy, mint az időszakonkénti epilepsziás zavarokat. Tágabb értelemben ide tartoznak a különböző belső és külső fertőzések (mint a kábítószer- és alkoholmérgezések, valamint a szifilisz), nemkülönben az agyfunkciók megbomlásából és az agy sérüléseiből eredő rendkívüli állapotok is. Az elmebetegség és a normális lelki élet között a lelki alkatból következő pszichopátiák (lelki betegségek) számtalan formáját találjuk, amelyek föl nem dolgozott (a környezet vagy a diszharmonikus jellem által meghatározott) konfliktusszituációk kifejeződései; ezek a neurózisok. Ahogyan a tünetcsoportok is a legkülönbözőbb árnyalatokat és keveredéseket mutatják, úgy a betegségfogalmak pontos elhatárolása, tartalmuk maghatározása, valamint az okokra vonatkozó elméletek is eltérnek egymástól a különböző pszichopatológiai iskolákban.

Az elmebetegségek mibenlétének, alkati meghatározottságuknak, kiváltó tényezőiknek és gyógymódjaiknak vizsgálata gazdag illusztrációs anyagot nyújt a filozófia és az empirikus normálpszichológia számára olyan kérdéseket illetően, mint test és lélek kapcsolata, a pszichológiai személyiség rétegződése és formáló erői, továbbá a szabad akarat és a felelősség feltételei, illetve határai (hiszen a szabad akarat és a felelősség az akut elmebetegségekben megszűnik, a lelkibetegségekben pedig fokozatilag csökken.). Nem szabad elsiklanunk a lelki betegek etikai és szociális problémái fölött, nemcsak akkor amikor gyógyintézetekben kapnak ellátást, hanem az elbocsátásuk után, a közösségi életbe való visszavezetésükkor sem. A →személy méltóságának elismerése a betegek esetében is olyan követelményeket támaszt az egyénnel és a közösséggel szemben, amelyek alól sem az egyik, sem a másik nem vonhatja ki magát.

O. Bumke: Lehrbuch dér Geisteskrankheiten, 71948; K. Jaspers: Allgemeine Psychopathologie, 81965; E. Speer: Vöm Wesen dér Neurose, 1938; J. Faessler: Neuere Gesichtspunkte zűr Neurosenlehre und Psychotherapie, ld.: »Gesundheit und Wohlfahrt«, 1949; E. Bleuler (szerk.): Lehrbuch dér Psychiatrie, 121972; E. Kretschmer: Dér sensitive Beziehungswahn, 41966; A. Storch: Wege zűr Welt und Existenz des Geisteskranken, 1965; H. Lauter-J. E. Meyer: Dér psychisch Kranke und die Gesellschaft, 1971; K. Schneider: Klinische Psychopathologie, 101973.

Willwoll/B. K.