1.       Tessék SFH táblázatokat nézni. A legmagasabb hozamú egyértelműen a fóliás zöldség. Aki fajlagosan ilyen művelést vállal, az legyen az első a földhöz jutásban (mondjuk a helyben lakó családi gazdák közül). Ha ezt az SFH táblázatot nézem, akkor egy konyhakerttel aligha versenyezhetne egy gabonás vállalkozó. Tehát konyhakert oda kerülne, ahol arra valaki igényt bejelent. S ha kéri, úttal, vízvezetékkel, elektromos csatlakozással (például állami fejlesztési pénzből). Mert a négyszeresét tudja a konyhakert jövedelmezőségben a kukoricának. A fóliás kertészet pedig az ötvenszeresét a kukoricának. Miért kell tehát gazdasági okból a nagybirtokot erőltetni (szaktudásra és tőke erőre hivatkozva)?

a.       – azt, hogy ezekről a számokról a sajtó hallgat, hogy ezekről a számokról a parlamentben nem hetente születik hozzászólás, hogy ezeket a számokat nem hetente hivatkozzák meg közigazgatási perek százaiban, azt az úgymond vidék-lobbi értelmetlen enerváltságának köszönhetjük. A hangzatos radikálisokat is még mindig azok közül válogatják, akik a rendszerváltáskor jelmezraktárban a radikális gúnyát kapták magukra. Nincsenek radikálisaink, csak radikális jelzővel dobálózók.

b.      Nincsenek például vidékfeljesztési koncepciók. Nincsen azonosítva, hogy ki a fejlesztési tervek alanya (mármint hogy kik azok az emberek, akiknek életét a fejlesztési koncepció javítani akarja). Nincsen katasztere az eszközöknek. Sem létezőknek (pld föld), sem a lehetségesnek (pld tudás tanulás révén). De vannak hangzatosan beordibálók, akik nem szégyellik az elorzáshoz a szaktudás és anyagi képesség jelszavakat lobogtatni. A szaktudás hosszabb távon nem kiváltság, mert széles körben megszerezhető, ha nem blokkolják. Az anyagi helyzet szintén nem kiváltság, nem érdem hosszabb távon, mert lényegét tekintve az anyagi képesség egy fejlődő országban éppen a jövőbeli gazdasági teljesítmény megelőlegezéseként, jelenértékeként kaphat értelmet. A szaktudás és anyagi erő rövid távú birtokosai a föld végleges, tulajdonosi megszerzéséért folytatott hadakozásban tehát vagy csalók vagy analfabéták. Egyik sem olyan jellemző, hogy érdemes volna rájuk bízni a föld sorsát.

Az alábbi „ha engednék a tanult, a beruházásokra anyagilag is képes szakembereket dolgozni…” című levelet hirtelen felindulásból követtem el.

Mióta elküldtem, azon rágódok, hogy félre visznek az ilyen kirohanások.

Senki sem volt a szó tisztességes értelmében felkészülve a rendszerváltásra, és elveszett egy generáció a téblábolásban.

Azt hiszem, hogy hamis eredmény, ha valaki arra jutna levelemet olvasva, hogy úgy képzelem, én vagy mások feltétlenül jobban tudtuk volna csinálni ha döntési helyzetbe mi jutunk ’90 körül.

Bár egyértelmű, hogy én pld egészen más irányra törekedtem volna.

Nem azt próbáltam volna meg, hogy merjünk kicsik lenni (és merjünk nagyot szakítani),

hanem hogy merjük bevallani hogy „kicsik” (felkészületlenek) vagyunk és merjünk ezzel szembe nézve arra törekedni, hogy mégis megoldjuk a tényleges feladatokat.

Utólag ennél többet nem lehet megállapítani.

Ezzel együtt ártalmasnak vélem, hogy egy egész érdekcsoport, lobbi változatlanul olyan kicsiny hitű, hogy magából kiindulva lényegében azt hangoztatja,

kicsik (képtelenek) vagyunk arra,

·         hogy a rendszerváltást tisztességes társadalompolitikára próbáljuk felhasználni

·         hogy tisztességes politikai próbálkozásokban vállaljunk részt (egyetlen életünk egy részét erre tegyük fel)

·         hogy a tisztességes politikai és gazdasági eredményesség össze kapcsolásához szükséges hitet, önbizalmat, nekigyűrkőzést feltételezzük magunkról és másokról

tehát a nemzeti közösségi álom elmúlt, nem aktuális, azaz a nemzet eddigi és potenciális vagyonát vagány ószeresekre, végrehajtókra kell bízni (akiknek szakértelmük és valamennyi pénzük is van 20 év kedvezményei és támogatásai után ahhoz, hogy egy egész ország helyett „játszanak vállalkozósdit” mások jussával, mások életfeltételeivel, mások életét érdektelennek és ha rajtuk múlik amúgy is esélytelennek minősítve).

 Ugyanakkor nem értem, hogy a 80-as évek gmk-s, kis-szövetkezeti, melléküzemágas nekibuzdulásai hogyan lettek lenullázva. Már 90-ben sem értettem. És ma sem értem. Csak látom a ki nem vesző célzott megjegyzéseket, hogy ez az ország nem méltó az életre, már nincs is, már bepréseltük az eu-ba, miért nem mondunk le végre a magyar szuverenitásról (Vastagh Pál MSZP-s igazságügyi miniszter nagy erőlködése volt, hogy Magyarországból enklávét csináljon az uniós csatlakozás alkalmával), hogy a magyar nemzet üres fikció (ez meg Göncz elvtárs kedvenc kijelentése volt államelnökként), hogy a 80% felesleges, hogy az abortusz emberi jog (az autós gázolás akkor miért nem emberi jog a buszmegállókban? – ne fessük az ördögöt a falra, még bevezetik) stb-stb.

A lényeg, hogy olyan funkcionális analfabéták uralják a sajtónyilvánosságot a mai napig, akik szakmai és politikai kérdések közt nem tudnak különbséget tenni, akik alany és eszköz között nem tudnak különbséget tenni, akik nem értik, hogy mi az ember helye a világban stb-stb. A nyolcvanas években járt itt Reagan egyik tanácsadója, Kenneth Boulding. A METESZ-ben tartott egy előadást. Rengeteg okos méltatás hangzott el fontos pesti emberek részéről, mígnem szóhoz hagyták jutni a vendéget is. Azzal kezdte, hogy tegyük tisztába, miről van szó. Mint cseppben a tenger, vizsgáljuk a kérdéseket úgy, hogy az autók nemi életét tárgyaljuk meg. Nagy csend támadt. Pár mondatban kiderült, hogy az autók az emberi kultúra részei. az ember találja ki őket, majd gyártja le és használja őket, majd az ember tünteti el az útról a kiszolgált roncsokat. Tehát nem az autók szaporodnak, hanem az emberek. Az autók nem úgy szaporodnak, hogy két autó marad egymással éjszakára a garázsban, hanem hogy az emberi nemzedékek váltják egymást, és gondoskodnak nemzedékről nemzedékre az eszközökről. Az eszközöknek nincsen önálló élete, vagy ha ilyesmiről esik szó, az képletes beszéd.

Ugyanúgy nincsen önálló piac, a termelési érték ugyanúgy nem önérdek. Mi nem vagyunk Istenek. Az embernek éppen elég gondja, hogy a maga sorsában próbálja magát megemberelni.

Aki a piaci termelés, a piaci versenyben való helyezkedést minden áron és minden emberi szempont felett képviseli, az vagy álnok és hazudik, valamit álcáz, vagy funkcionális analfabéta az emberi lét legalapvetőbb kérdéseiben.

A világszínvonalú termelési kultúra nem válhat egy nép létének ártalmára, annak csak egy nép kezében a nép életének szolgálatában van értelme.

Az, hogy valakinek a rendszerváltás görcsei után pénz van a kezében, nem érdem, hanem adottság – semmiképpen sem előjog.

A pénz legfontosabb fedezete ugyanis a jövőbeni gazdasági teljesítmény (ami nem szakítható el teljesen a jelenlegi helyzettől, még a múlttól sem). De a legfontosabb fedezete, értelme a jövőbeni gazdasági teljesítmény. Ezt akarja eleve megelőzni, negligálni az általam megszólt „szakértő”. Ő tehát a jövőbeni gazdasági teljesítmény ellen munkálkodik, ami Magyarországot illeti. Ő kivenné az eszközt potenciálisan az emberek kezéből, még a reményét is, hogy szélesebb körben hozzá jussanak. Gondolom hitvallásának megfelelő képeket akasztott irodája falára: lioni takács géprombolók vagy a bicskei viadukt robbantója, ennél drasztikusabb változatokra nem is merek gondolni.

Hogy mit keresünk az unióban, én nem tudom, akik minket oda bevittek, gondolom megszokták a keleti uniót és szokásukon változtatni nem akarván, biztonság érzetük egy másik unióba vitette az országot is. Sokunkon nem múlott, sokan csak itt találtuk magunkat. Tehát nem az uniómánia beszél belőlem. Azt mondják néhányan, hogy az országnak kell a mezőgazdasági nagyüzem, mert különben hova jutnánk, elaprózódnak a nagy nemzeti kincsünk (a mások elől kicsalt föld.

A rendszerváltásban egyszer már visszájára csavarták a licitálást. Tehát ne beszéljünk licitről, csak az elővásárlási jog meg előbérleti jog meg előhazaviteli jogok medrében arról, ki mit csinál a földdel. Mi a mérőszám? Méltányosság meg humánum meg emberiesség meg minden társadalompolitikai tisztesség, józanság, netán alkotmányosság nélkül. Legyen például az SFH táblázat – ami ugye kétségtelenül uniós eredetű számunkra, mitöbb uniós előírás.

2.        Tessék SFH táblázatokat nézni. A legmagasabb hozamú egyértelműen a fóliás zöldség. Aki fajlagosan ilyen művelést vállal, az legyen az első a földhöz jutásban (mondjuk a helyben lakó családi gazdák közül). Ha ezt az SFH táblázatot nézem, akkor egy konyhakerttel aligha versenyezhetne egy gabonás vállalkozó. Tehát konyhakert oda kerülne, ahol arra valaki igényt bejelent. S ha kéri, úttal, vízvezetékkel, elektromos csatlakozással (például állami fejlesztési pénzből). Mert a négyszeresét tudja a konyhakert jövedelmezőségben a kukoricának. A fóliás kertészet pedig az ötvenszeresét a kukoricának. Miért kell tehát gazdasági okból a nagybirtokot erőltetni (szaktudásra és tőke erőre hivatkozva)?

a.       – azt, hogy ezekről a számokról a sajtó hallgat, hogy ezekről a számokról a parlamentben nem hetente születik hozzászólás, hogy ezeket a számokat nem hetente hivatkozzák meg közigazgatási perek százaiban, azt az úgymond vidék-lobbi értelmetlen enerváltságának köszönhetjük. A hangzatos radikálisokat is még mindig azok közül válogatják, akik a rendszerváltáskor jelmezraktárban a radikális gúnyát kapták magukra. Nincsenek radikálisaink, csak radikális jelzővel dobálózók.

b.      Nincsenek például vidékfeljesztési koncepciók. Nincsen azonosítva, hogy ki a fejlesztési tervek alanya (mármint hogy kik azok az emberek, akiknek életét a fejlesztési koncepció javítani akarja). Nincsen katasztere az eszközöknek. Sem létezőknek (pld föld), sem a lehetségesnek (pld tudás tanulás révén). De vannak hangzatosan beordibálók, akik nem szégyellik az elorzáshoz a szaktudás és anyagi képesség jelszavakat lobogtatni. A szaktudás hosszabb távon nem kiváltság, mert széles körben megszerezhető, ha nem blokkolják. Az anyagi helyzet szintén nem kiváltság, nem érdem hosszabb távon, mert lényegét tekintve az anyagi képesség egy fejlődő országban éppen a jövőbeli gazdasági teljesítmény megelőlegezéseként, jelenértékeként kaphat értelmet. A szaktudás és anyagi erő rövid távú birtokosai a föld végleges, tulajdonosi megszerzéséért folytatott hadakozásban tehát vagy csalók vagy analfabéták. Egyik sem olyan jellemző, hogy érdemes volna rájuk bízni a föld sorsát.

3.       Igaz, hogy a költsége is nagyobb a zöldség termesztésnek. Készült az elmúlt 20 év nagyberuházásainak gazdaságosságáról felmérés, hogy mennyire voltak hatásosak? Hogy a háromezer négyzetméteres fóliás zöldség költséghatékonysága hogyan viszonyul a nagybirtokok hatékonyságához (bele számítva a támogatásokat, elengedett adósságokat, kedvezményes hiteleket, elengedett jelzálog fedezetet stb)? Mert ha az elmúlt 20 évben a mezőgazdaságban az intenzív művelés feltételen előnyt élvezett volna, akkor ma a falvak lakossága bizakodó, megerősödött lenne, oszlopaként az ország gazdaságának. Amihez persze jogbiztonság, tisztességes pénzügy és adórendszer is kell, de ez ugyanannak a kérdésnek más-más oldala.

4.       Ha a mai nagybirtokos szektor átverekszi, hogy a majdani külföldi tőkével szövetkezve a kert-magyarországot kiszorítsa még a lehetőségek közül is, földtelenné teszi a falvakat, akkor a tisztesség, az erkölcs, a politikai józanság oldaláról SEMMIS jogot szerez a földre, mert hazugsággal, fondorlattal éri el nagy kárt okozó eredményét. Tönkre lehet tenni végleg az országot, a mezőgazdasági reményeket a vidék túlnyomó részében. Minden megtörténhet. Felrobbanhat a földgolyó egésze is, de attól tisztességes vagy éppen gazdaságilag hatékony nem lesz. A rabló lelőheti a házigazdát, eltakaríthatja a tanukat az élők sorából, de attól rabló marad. Sőt. Ha a kártevő maga is elpusztul, akkor is kártevő marad.

5.       Nem az a kérdés, hogy milyen fejlett technológiát kell alkalmazni, hanem hogy a minél fejlettebb, minél jobb technológia mögött is az embert mindig látni, az ember szerepét mindig érteni kell.

üdvözlettel

FÁ

From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com]
Sent: Tuesday, June 05, 2012 12:27 PM
Subject: „ha engednék a tanult, a beruházásokra anyagilag is képes szakembereket dolgozni…” - Raskó György e heti lobbista írásához 

„ha engednék a tanult,
a beruházásokra anyagilag is képes szakembereket dolgozni…”

Akik aztán mit tesz Isten, viszik haza az üzemet, földet, megélhetésre való jogot is. Gyerekcsináláshoz nem csak ők értenek véletlenül, hogy félre értés ne essék? Mint amikor jön a szobafestő, és utána nem az óradíjat kéri, hanem a földhivatalban a nevére akarja írni a lakást. Raskó egy társadalompolitikai és szakpolitikai analfabéta. De valamiért az agrárpolitikában az érdemi gondolkodást, nyilvánosságot visszatérően ő söntölheti. Ez volt a rendszerváltásban a szakértelem. NAGY NULLA. De pofátlanul mond fel minden szolidaritást a társadalom bármely rétegével, arcátlanul mondja fel a munkamegosztást, gőze nincsen a közösségi létről semmilyen formában, átmeszelt kommunista cégtáblával próbálja jó verőember módján kiforgatni az áldozatai zsebét. Talán akasztásban ő a szakember. És biztos ami biztos ágál az iskola leépítés mellett, az egészségügy leépítése mellett, a közbiztonság költsége ellen, minden ellen, ami nem az övé közvetlenül a zsebében. El nem tudja képzelni, hogy Magyarországon a technikusi, főiskolai papír általánossá váljon fiatal falusi gazdálkodók körében – mentesítve a Raskó-féle felvásárlók, pénzintézetek és hatósági hozzáállástól, mert ők a proletárosító diktatúra utolsó lehelete. Akik ráadásul ezerrel nyomták a zsebszerződések százféle változatát, mielőtt többen is ráébrednének, hogy elpasszolás helyett mit kezdhetnének a földjükkel.

A mostani föld-törvény legnagyobb baja is az, hogy Raskó módján csak arra irányul figyelme, hogy ki mennyi földet vihessen haza abból, amit idióta módon a „TANULT ÉS BERUHÁZÁSRA KÉPES SZAKEMBER” argentin méretű búzatáblákat és marhalegelőket megirigyelve próbál habzsolni, helikopterrel és lökhajtásos repülővel körbejárni és legfeljebb pózolni akar (ritka kivételként még élvezi is a munkáját). Minő véletlen, hogy a 40 oldalas minisztériumi földtörvény tervezetet tartalomjegyzék nélkül adta ki a minisztérium, és az olvashatatlan kusza szöveg legvégén bújik elő, hogy 50 hektár alatt legyen nagy a demokrácia, de 500 hektár felett, vagy 1200 hektár körl tessék a bérleteket egy idő utána bérlő egyoldalú nyilatkozatától függően a tulajdonába engedni a bérlőnek vagy akit a bérlő kijelöl. HAHAHAHA SZAKÉRTELEM. Az ország meg mint Sztalin idején az ukránok, ha tönkre megy, az csak az ő dicsőségüket növeli. Hány évtized kellene még a rendszerváltásban, hogy komolyan vegye bárki is, Horthy 17 évét kellene megismételni (nem pedig mindenkinek szépet mondva csak növelni a bajt). Politikai kérdéseket nem szakmai demagógiával lerendező, hanem a politikai és szakmai kérdéseket gondosan egyeztető hozzáállásra lenne szükség – ami más világ, Raskó nem onnan üzent.

Nem Raskó a mindenkinek szépet mondó (ami önmagában is átokká lehet, mert a látszattevékenységhez igen közel álló a hatása), Raskó csak az országot akarja furcsa indulattal tovább ütlegelni. Raskóék a legnagyobb hátránya a magyar agráriumnak. Akik 10 évesek voltak a rendszerváltáskor, azok most 32 évesek. Mit kaptak az iskolában útravalót, mit kaptak egzisztencia indító finanszírozást, egészségügyi hátországot – Raskóéktól? A vállukon vihetnék az országot. De Raskóék (mert ez az ember egy típusnak a megjelenítője) úgy gondolták, hogy ők nem az országot menedzselik, hanem valami mást. Tehát minden alkalommal közbe-félre beszélnek, mint ismert megmondóemberek a mai napig, a saját maguk értetlenségeit ha nem bűntetteik következményeit nagy hangon rákenik az áldozataikra. Mi meg megesszük, hagyjuk, a fülünkbe zsong, hogy talán mi vagyunk a világon a hiba, iktassuk ki magunkat és kérjük meg Raskót, hogy oltsa le a villanyt utánunk.

Az elmúlt 22 év a Raskó féle hozzáállás agresszív végig-erőltetése volt. A bocsánat kérés, az észhez térés helyett csak folytatnák. Az ország helyre hozása fél század kommunista megszállás után pedig mintha távolodna (nem kizárólag de többek közt Raskóéknak is köszönhetően).

FÁ

VG impresszumban nincsen szerkesztőségi e-mail