From: Árpád Fáy <arpad.fay@gmail.com>
Sent: Sunday, August 28, 2022 3:11 PM
To: undisclosed-recipients:

ellenállási záradék

a szentkorona jogainak sérelmére értendő

 

 

Kásler Miklós videójában egy feltűnő megfogalmazás (AMIKOR AZ ÉG A FÖLDDEL ÖSSZEÉRT – AZ EURÓPAI ÉS A MAGYAR IDENTITÁS IV. RÉSZ - 15:50-től): a szentkorona jogainak csorbítása esetére értelmezi az ellenállási záradékot (kötelességet). Ez mint mai, kortárs megfogalmazás erőteljes és logikus, érthető. Konkrétabbá teszi, hogy mikor lehet (kell) ellenállni. Számos uralkodó tehát (pld Szent László, Nagy Lajos, Mátyás király) döntő törvényhozó lépésében nem hatalmi egyensúlyt, kompromisszumot keresett, hanem  egy eszmeiségnek próbálták megfeleltetni a gyakorlatot. Mai kifejezéssel beszélhetnénk alkotmányos evidenciákról is.

Az aranybullából idézve:

XXXI.    CIKKELY

2 §. Hogyha pedig mi e mostani rendelésünk ellen cselekedendünk, vagy valaki a jövendő királyok közül valamikor ellene akarna járni, ezen levelünknek erejével, anélkül, hogy valami hitlenség gyalázatjában essenek, mind a püspökök, mind más jobbágyok és az ország nemesei mindnyájan és egyenként is a mostaniak és jövendők és maradékok nekünk és utánunk való királyaiknak szabadon ellenünk állhassanak és ellenünk mondhassanak örökké.

Kásler Miklós ugyanezt tágabban értelmezi, tehát hogy a szentkorona tagjai közül egyik fél sem sértheti a szentkorona jogait - az uralkodó sem, más sem.

Nagy Lajos ősiségnek nevezett kiegészítése az 1222-es Aranybullához tulajdonképpen az ellenállási jog / kötelesség egy konkretizálása, a szentkorona tulajdon-jogainak védelmében.

 1351-ben I. Lajos király megerősítette és megújította az Aranybullát, és kimondta az „ősiség törvényét ... Ez pedig a 11. pont volt, mely így hangzott:

10. § Óhajuknak kegyesen eleget tenni és akaratukat teljesiteni akarván, hogy őket hasonló hű tetteknek odaadással való véghezvitelére buzditsuk, legkedvesebb ősünknek és elődünknek, második András király urnak előbb emlitett, s aranypecsétjével megerősitett, minden gyanutól egészen mentes, szóról szóra ide beiktatott levelét az abban foglalt minden szabadsággal egyetemben elfogadván, helyeselvén és jóváhagyván;

11. § Kivéve egyedül a kiváltságból kizárt, előbb érintett egy czikkelyt, tudniillik ezt: "Hogy az örökösök hátrahagyása nélkül elhaló nemeseknek jogukban és szabadságukban áll az egyházak, avagy tetszésük szerint mások részére, élők közt vagy halál esetére adakozni, hagyományt tenni, birtokaikat eladni vagy elidegeniteni." Sőt ellenkezőleg, épenséggel ne legyen joguk ezt megtenni, hanem birtokaik jog és törvény szerént, tisztán és feltétlenül, minden ellenmondás nélkül, legközelebbi atyafiaikra és nemzetségeikre háromoljanak.

http://aranybulla.hupont.hu/4/az-aranybulla-1351-evi-megujitasa-ezutan

Az országot elbizonytalanító föld-uzsorának kívánt gátat vetni Nagy Lajos. Az ősiségnek a nemesség szűkkeblű "magánérdek" szerint való értelmezése mind a mai napig tévedésnek tekinthető (ami nem zárja ki konkrét esetekben a visszaélés-szerű érvelést).

 

Egy dolog, hogy számukra evidens dolog (és nem pusztán hatalmi taktika) lehetett számos uralkodó részéről az önmaguknak is a szentkorona alá való rendelése, másik dolog, hogy ehhez megvolt hatalmi pozíciójuk.

De az összefüggés meg is fordítható. A hatalmi pozíciót formálta is a szentkorona elve. És ezt általánosan elfogadva, érvényesítve életképesebb, fenntarthatóbb lehetett az ország. Egészen a Habsburg korszakig, mert onnantól kezdve a szentkorona intézményének tudatos halványítása érhető tetten (pld betű szerinti kiiktatásával), ami több esetben éppen az ellenállási záradék szerint értelmezhető függetlenségi harcokba torkollott.

 

Egy másik konkrét példa a logikus, a királyi szerepkört érvényesítő és nem a királyi hatalmat szolgáló intézkedésre

 

kép.png

https://www.youtube.com/watch?v=Y5jAc6Ao4lM  (VÉDELMEZÉS, BECSÜLET, HŰSÉG – AZ EURÓPAI ÉS A MAGYAR IDENTITÁS V. RÉSZ  - 4:17)

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

pontosabban:

http://lexikon.katolikus.hu/S/szabolcsi%20zsinat.html

 

31. Azok a latinok (olaszok), akik nem akarják követni a magyarok törvényes szokását, tudniillik akik miután a magyarok a húst elhagyták, ők hétfőn és kedden is húst esznek [hamvazószerda előtt], ha nem akarnak egyetérteni a mi jobb szokásunkkal, menjenek, amerre látnak. A pénzt azonban, amit itt szereztek, hagyják itt, kivéve, ha észhez térnek és velünk együtt elhagyják a húst. - 32. Ha valaki egy szűzzel v. asszonnyal erőszakot követ el, amikor az az egyik faluból a másikba megy, ugyanúgy vezekeljen, mint emberölés esetén.

 

Egy a mai "reálpolitikát hangoztató"-tól különböző logika szerint, erkölcsileg mindmáig méltányolható módon rendezték a dolgokat. Pld világi hatalmat és a vallási kérdéseket lehetőleg külön választották, tiltva egyebek mellett a világi hatalom templomban való megnyilvánulását - amint a következő pontokból is kiderül (a hatalma teljében levő Szt László által vezetett zsinaton elfogadva).

 

35. Ha a király v. a püspök egy apátságot meglátogat, az apát v. a szerzetesek ne a templomban járuljanak csókra a király v. a püspök elé, hanem a templomon kívül a kolostorban rendben állva csókolják meg a királyt v. a püspököt. Az apát tetszése szerint határozza meg, hogy a királyt és a püspököt hány kísérővel és kikkel bocsátja be a kolostorba. - 36. Ha előfordulna, hogy egy apát v. a szerzetes a királyi udvarba jön, ne a templomban menjen oda köszönteni a királyt, hanem miután az kijött a templomból, a házban v. a sátorban köszöntsék.

 

Érdekes, mai szemmel is logikus rendelkezések.

Az 1222-es Aranybullával kapcsolatosan sokszor felvetik, hogy bizonyára a hatalmában megszorult II. András kompromisszumait tartalmazta. De ez a magyarázat főleg ha kizárólagosan alkalmazzák oktatásban, kutatásban nem más mint anakronizmus, a Machiavellit fél évezreddel követő,  reménytelennek érzett világ mai hangulatának vissza vetítése. Más szóval a szentkorona létének, jogának kizárása, mibenlétének figyelmen kívül hagyása.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Az elődök helyettünk nem csinálhattak semmit, a mi feladatainkat nekünk a magunk életében kell megtenni.

Azonban a magyarság, a nemzet, a szentkorona teste nem egynemzedéknyi entitás. Hogy annak ma is tartó folyamatát, e folyamat sajátságait megérthessük (amiben mi is benne vagyunk, ami a mi életünknek is adottsága), lehetőség szerint elemezni, érteni kell az előzményeket.