From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com]  -  - Sent: Friday, November 28, 2014 11:53 PM - To: 'mindenkinek.akit.erdekel@gmail.com' - Subject: UTÓIRAT - FW: Devizahitel - FW: tájékoztatás a foritosításról - és egy ügyfél oldali háborgás

UTÓIRAT a lenti levélhez - ".... Ilyen háttér előtt válik magától értetődővé, hogy a magáncsőd vagy egyéni csőd fogalma jelen szokásos eszmecserék szerint talajtalan. Nem definiálható, hogy minek a csődjéről is van szó és hogy milyen csőd megelőzési technikák, intézmények, segítségek vannak-legyenek. Illetve hogy a csődnek nem szabad hogy a megszorítás, felszámolás, sarokba szorítás legyen a célja. Ezen bővebb háttér előtt ugyanis kitetszik, hogy magának a csődeljárásnak is több lépcsőfoka kell legyen – ami nem csupán a banki vélemény kíméletlenségétől kell függjön. Hanem a csődeljárásnak például utat kell nyisson az ügyfélnek a korábbihoz képest nagyobb önállóság vállalására. Nagyon reklámfogás szerűnek tűnik a zöldséges hétvégi kert vállalása – de gondoljunk bele hogy itt egy hitelét munkanélkülivé válása miatt átminősíteni kényszerülő emberről van szó. Lehetne hasonló a hőszigetelés vállalása. Na persze ahhoz olyan állami politika kell, amely minden lakóház hőszigetelését tűzi ki célul, és ebben lát szorult helyzetében együttműködésre hajlandó felet az adósban, aki kölcsönös előnyök alapján léphet be a hitel-módosítási és hőszigetelési folyamatba! ..."

mint cseppben a tenger

– a devizahitelek tágabb tanulságairól –

nem a devizahitelek helyett, hanem szemléltetésül,

hogy nem célravezető a devizahitelek közvetlenebb összefüggéseit sem felmérni

(oklista, kiforgatott vismajor, eltüntetett ügyfél oldali biztosítások)

Az alábbi levelet (és ezt nem mentségként írom, de ez a helyzet) náthám kellős közepén írtam, amikor aludni sem tudtam. Ezzel magyarázom, hogy 2-3 elvarratlan szál van benne, amelyre utalok (például a semmisség mibenléte), de amelyeket nem bontok ki.

Utólag (talán pár nap múlva ismét tudok aludni köhögés nélkül) egy dolgot szeretnék jelezni – nem a túlterhelés szándékával, hanem hogy ez is ide tartozik végső soron. A devizahitelek elmérgedt dolga ugyanis egy megnyilvánulása egy tágabb szemléleti gondnak, amiből ki lehet lépni – meg benne is lehet ragadni. Tehát ha sáros cipőmet nagy gonddal lepucolom az előszobában haza érve, akkor utána papucs, és a cipő a fogas alatt tiszta maradhat. De ha ugyanezt az út szélén teszem meg, majd visszalépek ugyanazon kátyúba, akkor 3-4 méterenként ismételhetem a cipő pucolását, egészen a száraz időszak bekövetkeztéig. Ezen hangulati hasonlatot tovább nem bővítve az apróbetűs szerződési mellékletről teszek egy megjegyzést.

Több, de legalább két nagy hibája van az apróbetűs, olvashatatlan mellékleteknek, amikben aztán a Kúria sem igazodik el, hanem rutinból mond rá valami jogászi hangzásút, és mehet a verkli tovább. A vismajort mindannyiunk szeme előtt kiforgató banki oklistákra gondolok, amik általában a kölcsönszerződések mellékleteinek mellékleteként van eldugva, mígnem egy perben a banki jogász elő nem ráncigálja a meglepett ügyfél és bíró nagy ámulatára (például lakossági ügyfélszabályzat a szerződés melléklete, általában 6-os betűnagysággal, 10-20 oldalon keresztül, aminek a melléklete az oklista, és ez lehet akár olvasható is, mert az ügyvédek sem szoktak eljutni elolvasásukig, nemhogy a szövegek értelmezéséig jutnának el). Az oklisták közgazdasági értelmezése pedig kulcskérdés lenne. Az oklista közgazdasági tartalmú, közgazdasági szempontokra hivatkozó irat aminek közgazdasági helyességét érteni, ellenőrizni kellene tudni. Anélkül, az oklista közgazdasági tartalmának értelmezése nélkül ugyanis nincsen értelme, tehát meggondolt, racionális jogkövetkezmény kiváltására alkalmatlan, azaz logikailag semmis (és tudom, hogy más kérdés a közgazdasági tartalommal nem foglalkozó jelenlegi joggyakorlat semmisség fogalma). Szóval nem csak az ügyfelet lehet elkábítani olvashatatlan és ravaszul kusza, ravaszul átértelmezett, vagy egyszerűen csak átgondolatlan, elhanyagolt többszintű mellékletek bonyodalmával, hanem a teljes jogászi, politikusi, közgazdászi magyar „szürke állományt”. Ez az egyik veszélye a megrágatlan iratminták szokásba került, joggyakorlatként értelmezett dzsungelének.

Másik veszély, hogy fel se tűnnek a hiányzó mellékletek. Tehát bele undorodunk a felesleges, csaló, olvashatatlan mellékletekbe, és fel se tűnik más mellékletek hiánya. Mert az ország a mély világ-kommunizmus partmenti mocsarából próbál, remél kikecmeregni negyedszázada és mára igen megfáradtan (mert voltak a kommunizmus tengerének mélyebb öblei is). Ilyen helyzetben el tudnám képzelni a törvényi hivatkozások alaposabb voltát is. Megkönnyítené a helyzetet, ha a Ptk-ban benne volna a személyes életvitel gazdasági önszervezéséhez szükséges gazdasági intézményrendszer jogi szabályozási alapja magáncsődön vagy öncsődön túl például a pénzhasználati jogok alapjai. Hogy nem volt divat a kommunizmusban? Mobiltelefon sem volt a kommunizmusban. Meg polgári élet mintájának meghivatkozása sem. Ez egy feladat a nem túl távoli jövőre (előbb kellene megoldani, mintsem mi is elmúlunk vélt lehetőségeinkkel együtt).

És van tovább a hiányzó mellékletek felsorolása? A felsorolandó mellékleteknek nincsen éles elhatárolása. Bizonyos körülmények közt kirajzolódhat a határvonal. Meglepően egyszerű (legalábbis elméletileg) egy következő lépcső, amit a rendszerváltás óta tologatnak (pedig módszertani elméleti alapjai bizonyára a hitelpénzzel együtt legalább 100 éves, de mondhatjuk hogy lényegét tekintve az emberiséggel egyidős).

Sokan fogalmaztak úgy, hogy a devizahitel mértéktelen csalásait nem lehet elviselni, kifizetni, tönkre teszi az életünket. Ez talán a közvetlen megtapasztalás. De lényegében ennél többről van szó. És ha nem megyünk tönkre, akkor bárkinek volna előjoga banki álca mögött a módszeres csalásra velünk szemben? Ugye nem. Csak azért nem mondjuk ki, mert félünk az apróbetűs mellékletek, hivatkozások dzsungelétől, amit csak a szakértők látnak át. De a szakértőkkel baj van, ők sem bírják a dzsungel kezelését, tehát ki kell rakni a lapokat az asztalra (és utána jön a kérdés, hogy mit lehet, érdemes tenni). Amíg fogalmunk sincsen róla, addig mint a hajó, amelynek kapitánya nem tudja merre akar menni, nincsen neki jó szele.

Ha nem az erkölcsi felelősséget akarjuk hangsúlyozni, akkor egyszerűsítést javasolok, beszéljünk téves visszacsatolásról. Milyen területen kellene ellenőrizni, rendezni a visszacsatolásokat? A devizahitelek oklistáinál az egyik kulcskérdés a munkanélküliség az infláció szorítása. Miként vélekedjünk arról, hogy valaki munkanélküliként vagy a munkanélküliség veszélyében nem tud eleget keresni (ha van munkája akkor a nyugat-európai bér 1/5-ét, 1/10-ét keresi). Az egyik hiányzó apróbetűs mellékletnek fel kellene sorolnia a magánszemély jövedelemtípusait, és konkrét esetben lehet vizsgálni, hogy hitelkérvényének alapjául szolgáló programja egyebek mellett, a jövőre vonatkozó elképzelései mellett milyen induló alapokkal társítható. Na itt kellenének a szakemberek, és a listák hosszú változatai, amelyekből idővel kiszelektálódhatna néhány alapvető szempont. Egy makroökonómiai tankönyv szektormodell sémájában például a következők szerepelnek (a sorrend esetleges):

A „végső fogyasztó” háztartás bevétele

·         „föld bére” (természeti erőforrások bére)

·         munka bére

·         tőke javak bére (a korábbi munka eredménye, gépek, épületek, stb - ún holt munka bére)

·         kamat (kamatláb x megtakarítás)

·         profit

A „végső fogyasztó” háztartás kiadása

·         fogyasztás (az a bizonyos végső fogyasztás, amit ÁFA terhel)

·         megtakarítás

Ebben a felosztásban nem szerepel az önmagáról gondoskodó, az önszervező, önfoglalkoztató, kisvállalkozó stb ember (akinek a modern adórendszer legalább jelzés mértékig igyekszik fenntartani érdekeltségét az önállóságban – szemben az éppen napjainkra tarthatatlanná váló „önállótlanító” segélyekkel.

Tehát más megfogalmazásban hasonló felosztást írva fel (amely a banki ügyfél változatos minőségét talán jobban mutatja):

Bevétel:

·         munkabér

·         bérbeadásból bérleti díj bevétel (gyárát, ingatlanát egyebét bérbe adja)

·         betéti kamat bevétele (pénzét bankbetétbe, értékpapírba, egyébbe fekteti)

·         befektetési hozadék, profit

·         vállalkozás vezetési jövedelem a vállalkozás bevételétől függően

·         hitel, azaz felvett kölcsön (ami későbbi egyéb bevétel előre hozása)

·         segély, járadék

Ezzel szembe állíthatók jellemző költség típusok, mint például:

·         életviteli folyó költségek, rezsi (vásárlás, fizetett bérlet, fizetett kamatok)

·         megtakarítás

·         beruházás valamilyen formája

A)     életviteli célból (tartós használati eszközök vásárlása - autó, lakás, tanulás, orvos stb)

B)      saját részvétel melletti későbbi bevétel céljából (tartozhat ide a tudatosabb tanulás, orvos, munkaeszközök, pénzkezelő műveletek)

C)      személyes részvétel nélkül működtetve (spekuláció, közreműködés nélküli csak tulajdonosi vagy egyéb rendelkező szerepkör megvásárlása, …)

A C) típusú beruházás ebben a felsorolásban:

A költségeknél a lényeg az, hogy jelenleg, ha valakinek ebben a felsorolásban C) típusú személyes közreműködése nélküli jövedelem forrása van (illetve ilyen pozíció megszerzése a célja, amelyhez kölcsönre van szüksége), akkor azt a bank előnynek, biztonságosnak tekinti – inkább mint amiért neki is meg kellene dolgoznia a jövőben. A gond az, hogy ebben az esetben a bank tényleges betéti és tényleges banki pénzekkel, tehát közvetített tulajdont jelentő pénzekkel jogosult is lehet megtenni a maga szempontjai szerinti mérlegelést a hitel oda ítélésekor (szigorúbb társadalmi értékelés szerint akkor is valamely társadalmi luxus megnyilvánulásaként).

De hangsúlyozottan jogosulatlan (tehát józan ész, logika, társadalmi ésszerűség szerint jogosulatlan) pénzkezelő a bank, ha ugyanígy viselkedik a pénzteremtő hitelek világában (ahol a bank nem hivatkozhat sem a betétesek sem a bank sem más felek tulajdonosi érdekének védelmére a szó teljes értelmében – szemben a társadalmi érdekkel). A pénzteremtő hitel ugyanis társadalmi jellegű hitel, amit szinte automatizáltak, vagy magas fokon automatizáltak, és ennek az automatizálásnak a sokszoros áttételében minden erkölcsi, jogi, gazdaság vagy egyéb legitim érv nélkül – elsikkadt (vagy nézőponttól függően nem alakult ki) jelen állapotban a társadalmi kontroll és helyette hamis magántulajdoni hivatkozás keletkezett, vált elfogadottá, van használatban. Annak minden elképzelhető káros következményével együtt. Nehéz elképzelni nagyobb ellentmondást mint a spekulációs célra felhasznált társadalmi jellegű (hasznosságú és felelősségű) pénzteremtő hitelt.

Ami a megfelelő technikai megvalósíthatóságot, feltétlen technikai átláthatóság követelményét illeti, egyáltalán nem hamis hivatkozás Csernobil esete. Ugyanis az atomerőműveket a maghasadás fizikájának megismerése mellett technológiailag a bonyolult és igen magas fokon üzembiztos termelési folyamatszabályozás tette lehetővé (ami a XX. században alakult ki, nem volt korábban). Ilyen folyamatszabályozási logikai rendszert érhetünk tetten akár a rádiók, számítógépek, mobil telefonok áramköreiben is. Nem mentség a csernobili robbantásra, hogy a kezelők egy ponton túl nem látták át a kezelési folyamatok apró részleteit. Mert a robbanás bekövetkezett, a kezelési apparátust is magával rántva. A pénzhasználati szabályok lehetnek olyan bonyolultak, mint egy atomerőművi informatikai kapcsolási rajz. Ezt, a pénzügyi kapcsolási rajzot is át kell látni, kezelni kell tudni, üzemeltetni (ugyanúgy a technológiai és társadalmi érdekek mérlegelésével) - a robbanások megengedése helyett. Más szóval az üzleti titok hamis hivatkozásából kivetkőzve közvéleményi szinten kellene tudni kezelni a pénztechnikai ügyletek szervezésével szembeni legalapvetőbb felhasználói követelményeket. Érdekel valakit a felhasználói szempontból, hogy egy autószéria miért közveszélyes? Az egy külön technikai ügy. De a közforgalomba kerülés előfeltétele ma már az autók esetében a magas fokú biztonság mind az autók használói mind a társadalom egésze felé. Miért volna ez a pénzügyekben másként?

A B) típusú beruházások (a fenti felsorolásban, tehát nem nagyiparról van szó vagy állami nagyberuházásról, hanem devizahitelesek potenciális köréről), tehát a B) típusú beruházásoknál kulcskérdés, hogy közvetlen személyes közreműködéssel megvalósítandó „projektről van szó” (legyen az kocsi, lakás, vállalkozás szervezés), amely esetben nem mások magántulajdonú betéteiért szól a felelősség, nem zálogjavak vannak hivatva az esetleges csőd következményeit mérsékelni a köz javára a zálogjavak kényszerű piaci megjelenítésével, hanem pénzhasználati jogról van szó az illető kölcsönfelvevő önszervezéséhez (amelynek révén saját jövőbeni gazdasági teljesítményét, eredményét helyezi szembe fedezetként a kölcsön felvételéhez). Tehát a társadalom által elismert, a hitelfelvételi jog révén támogatott, alapszintű önrendelkezés érvényesüléséről van szó ez esetben, egy (végső) gazdasági önszervezési eszközről. Pénzhasználati jogról van szó a szerződéses szabadság érvényesítésében. Ennek a hitel- vagy kölcsöntípusnak a legnagyobb a jelentősége a gazdaság, a társadalom jövője, életképessége, megújulási képessége szempontjából. Ez a típus érdemelné meg a legnagyobb szakmai, politikai figyelmet. Mind elkülönítése, mind fejlesztése tekintetében. Itt kell a magukat hagyományosnak feltüntető, a magukat öncélúan innovatívnak feltüntető, a devizahitelezésben gátlás nélkül résztvevő bankok és szélesebb érdekkörük, kartelljuk diktátumával legerőteljesebben szembe fordulni. Ez lehet egy rés az ország talpra állásához, de legalábbis a munkanélküliség és segélyezettség reménytelenségéből való kiemelkedéshen. És itt kell a közember számára leginkább érthetően, szakmai szempontból legaprólékosabb logikával támaszkodni a hitelpénzrendszer mibenlétére, technológiai sajátosságaira, lehetőségeire. Itt kerül elő legszorítóbban, hogy a döntő pénzfedezet nem arany, nem ingó vagy ingatlan zálog, hanem a jelenkori emberi vállalás, eltökéltség a jövőbeni közreműködésre, eredmény orientáltságra, lankadatlan megoldás keresésre. – Azonban mentesítve az uzsorás rátelepüléstől, mert annak elviselésére technikailag is alkalmatlan (nincsenek olyan típusú tartalékai).

Az A) típusú beruházások a fenti A-B-C) felsorolás szerint a lehető legegyszerűbb életviteli célokat jelentik, az önszervezési jövőbeli teljesítmény különösebb plusz ígérete nélkül (adott bérből és egyéb fix jövedelemből törlesztve). Az A) típusú „beruházás jellegű” kölcsönigénylés hitelbírálatánál tűnnek leginkább kézenfekvőnek, a funkció szempontjából is helyesnek azon szempontok, amiket ma a hitelképesség címszóval jól-rosszul használnak (fizetésének hány %-a terhelhető le stb.) – azonban természetesen az uzsora elleni védettség állapotában, mert szakmailag, törekvésében, egyéb pozíciójában ez a kölcsönfelvevő típus a legvédtelenebb.

Bizonytalan gazdasági helyzetben, amikor a munkanélküliség emelkedőben van, akkor az A) típusú kölcsönök veszélyeztetett hányada esetében szükség esetén rendszer szinten fel kellene felmerülhessen, hogy „menekülésként” a mindenféle egyszerű biztosítékok (például megfelelő biztosítások) mellett, az ügyfél elindulhasson a B) típus felé. Amire a kényszervállalkozó megjelölés nem a legrosszabb kifejezés (annak ellenére, hogy igen elkoptatottá lett).

A banknak, a pénzügyigazgatásnak és az ügyfélnek adott esetben közösen kellene erőfeszítéseket tennie, a hitel-típus váltás érdekében. Megalapozatlanul vásárolt luxusjavak értékesítésére szanálási megállapodás éppúgy szóba jöhet (ez legkevésbé fantáziadús), mint akár hétvégi zöldséges kert vállalása (!). Mert a legfőbb cél az ügyfél talpon maradása. És súlyos munkanélküliség idején tömegméretekben az önellátásnak logikusan ki kell terjednie (amit banki eszközökkel, például hitel átalakításokkal is támogatni kellene tudni!). Hogy akkor hova lesz a pénzügyi biztonság? Nekem régi gyanúm, hogy ez a hivatkozás önmagában hazugság, üres szólam. Nem akarom kétségbe vonni az elszabadult infláció változatlan veszélyét, csakhogy az ellen való védekezésként nem a társadalom mikro szintű önállóságának, önellátásának, önszervezésének a lehetőségét kellene megfojtani, eltorlaszolni. Az inflációs okok teljes skáláját kell megtekinteni (felrajzolni) válság idején, és a tartalék, vészállapoti üzemmódot minden körülmények közt garantálni kell – akár egy árvízi vagy egyéb szükségállapotban szükséges teendőkre gondolva.

A munkanélküliség magas foka ugyanis nem a munkanélküli erkölcsi hiányossága, szégyene, hanem döntően a gazdaság és ezen belül a pénzügyi struktúra alkalmatlansága. Tehát könnyíteni kell ezen a túlterhelt, funkcióját betölteni csak részlegesen képes struktúrán. Az életviteli jogon, elven kölcsönhöz jutók (A) változat) nem kivételezettekké válnak, ha tartozásukat leírhatják, átrendezhetik, hanem a maguk részéről plusz feladatot, szerepkört, tennivalót vállalnak. Mint árvizek és más katasztrófák idején az önkéntesen önmagukat menteni, ellátni igyekvők. Nem a mentő autóra várakoznak, hanem beülnek a saját autójukba. Nem várják meg, amíg az áradat bejön az ablakon keresztül, hanem a felismerhető veszély idején irataikat, javaikat elkezdik rendezni, pincéből felvinni az emeletre, bevinni egy banki széfbe, rokonokhoz áthurcolni, stb, és amikor a víz nyomása, szintje, sodra enyhült, akkor a normális életvitel helyreállításán kezdenek ténykedni maguktól, a tőlük elvárható stb-stb módon – amihez az államnak, a társadalomnak, önkénteseknek és főállásúaknak a segítségét elfogadhatják, de nem kezdhetnek zsarolásba, hogy ha nem viszi őket a mentő, akkor itt fognak meghalni, akkor majd a kár nagyobb lesz stb-stb. Viszont a társadalomnak is elismeréssel kell adózni a rendkívüli körülmények közti öntevékenységért, és lehetőség szerint erősítenie kell őket.

Ilyen háttér előtt válik magától értetődővé, hogy a magáncsőd vagy egyéni csőd fogalma jelen szokásos eszmecserék szerint talajtalan. Nem definiálható, hogy minek a csődjéről is van szó és hogy milyen csőd megelőzési technikák, intézmények, segítségek vannak-legyenek. Illetve hogy a csődnek nem szabad hogy a megszorítás, felszámolás, sarokba szorítás legyen a célja. Ezen bővebb háttér előtt ugyanis kitetszik, hogy magának a csődeljárásnak is több lépcsőfoka kell legyen – ami nem csupán a banki vélemény kíméletlenségétől kell függjön. Hanem a csődeljárásnak például utat kell nyisson az ügyfélnek a korábbihoz képest nagyobb önállóság vállalására. Nagyon reklámfogás szerűnek tűnik a zöldséges hétvégi kert vállalása – de gondoljunk bele hogy itt egy hitelét munkanélkülivé válása miatt átminősíteni kényszerülő emberről van szó. Lehetne hasonló a hőszigetelés vállalása. Na persze ahhoz olyan állami politika kell, amely minden lakóház hőszigetelését tűzi ki célul, és ebben lát szorult helyzetében együttműködésre hajlandó felet az adósban, aki kölcsönös előnyök alapján léphet be a hitel-módosítási és hőszigetelési folyamatba!

Ugyanez a menekülési, módosítási lehetőség elmondható volna a C) típusú beruházásokra felvett hitelek esetében is. Mert ugyan itt a fedezet kevésbé volt társadalmi ellenőrzésnek alávetve, de nagy társadalmi, gazdasági, pénzügyi válság esetén mégiscsak a közérdeket szolgálhatja a visszavonulás, a kockázat, a teher mérséklésének lehetősége (gondoljunk szélesebb rétegre). Például a társadalom azt teheti meg, hogy nem engedi meg a szereplők között az aránytalan felelősség elosztást (mondjuk a betétesek, a bank és a kölcsön felvevő között a bekövetkező károk miatt). Ma ezt is sokszor meghivatkozzák, hogy „egyformán viselje” a bekövetkezett károkért a felelősséget a bank, a hitelfelvevő és az állam (a betéteseket már nem emlegetik a devizahitelek ügyében). Csakhogy itt aránytalanságról és nem az ügylet korábbi szakaszaiban vagy éppen a válságból következő egyoldalú hasznától való eltekintésről van szó. Ha tehát vissza akar tolatni a C) típusú ügylet valamelyik szereplője a biztonságosabb B) felé, akkor legyen átgondolt, előkészített vészkijárat jellegű lehetősége (jobban átgondolt lehetősége, mint amikor a grafit rudakat akarták kihúzogatni Csernobilban).

Fantaszta álmok? Nem, azt hiszem ez a minimál program kell legyen - mielőbb. Ezzel természetesen vele jár olyan üres, hamis vélekedésektől való elpártolás, amely a csalásokat, a szakmai elégtelenséget vagy csak a nemtörődömséget „üzleti titok”, „pénzügyi innováció”, „befektetői érdek” stb frázisokkal igyekszik kompenzálni. De hát nem működnek a varázs-szavak sem az atomerőműben sem a pénzhasználati rendszerben. És nem nagyon tudok elképzelni megfelelő szakmaiságot bármilyen technokrata szájíz szerint sem, amely nem tisztázza az általam itt elsoroltakhoz hasonlatos alapossággal hogy milyen pénzügyi művelet, módszer mire való. A legapróbb modulok és a legbonyolultabb konstrukciók is megbízhatók kell legyenek. Mit ér az az autószerelés, amely gyors, olcsó, de a kerék elgurul pár km után? Semmit. Hiába jönne az autószerelő az ő befektetői érdekkörének szempontjaival, saját felelőtlenségének kényelmi előnyeivel (az ő számára). Az sem megoldás, hogy az autószerelő iskolákban ez a színvonal, onnan ilyen szerelők jönnek ki. stb-stb.

Félre értés elkerülése érdekében. A jelenlegi devizahitel ügy lerendezésének alapja a felvételkori forint összegek szerint kellene történjen és legalább a kiugrók tragédiák esetében a bankok által fizetett kártérítéssel. Mert egyébként milyen jogon vesz fel a bank térítést az elvárható szakmai minőséget célba sem vevő, majd kifejezetten rosszhiszeműnek nevezhető ténykedése ellenértékeként? Megütnek és még én fizessek, a károsult, sérelmet szenvedett? Ilyen bankkal az ország semmire sem jut. Mert sérelem az is, a jóhiszemű, egyszerű ügyfél számára, hogy negyedszázados rendszerváltási folyamatban a politika annyiba sem vette, hogy legalább a devizahitel kartell, lakásmaffia stb-stb visszaélésekkel szemben megvédte volna. Mert nem látta át a feladatát? Nem látta, nem látta. De már láthatná.

Az eddigiek szellemében felvetek még egy kérdést az elintézetlen polgári társadalmat, gazdaságot megalapozó intézkedések közül. A tennivalókat nem is próbálom sorra venni, csak jelezni a problémát „ha fogalmunk sincsen róla, akkor nem jutunk sokra” alapon.

Sok a munkanélküli (sok a „strukturális munkanélküli”). A munkanélküliség a legtöbbek munkaképességét rombolja (eltekintve azoktól, akik a nagyobb kötetlenséget lehetőségként élik meg az önszervezésre). Másként szólva az elképzelhető sokféle jövedelem típus közül a munkabér különösen nagy hányadot képvisel különösen sok embernél és különösen védtelen, kiszolgáltatott. Tehát ha csökken a piaci munkahelyek száma, akkor szinte mechanikusan növekszik a segélyre utaltak, az életvitelükben összeomlók és az elmenekülők száma.

Utólag nem védhető a rendszerváltásnak az a jellege, hogy a társadalom szerves rendszerének maradványait is mind az államosítást követően „tovább- privatizálták”, akár egy bezárt gyár szerszámait, egyéb kellékeit, vagy egy örökös nélküli halott hátramaradt javait. Nyilván nem védhető sem közgazdaságilag, sem „jogszerűségében”. A társadalom önfelszámolását a pillanatnyi jog nem igazolhatja. A társadalom életképes szerkezetét, intézményeit legalább nagy vonalakban modellezni kellene, és elindulni feléje. Az autók újonnan vagy használtan igényelnek az üzemanyagon kívül egyéb készleteket is: ablakmosó, motorhűtő, kenőolajok, légnyomás, akkumulátor töltés stb. Egy társadalom ennél összetettebb. Magyarország gazdasági képtelensége abból is adódik, hogy széthordott, elhanyagolt roncsra emlékeztet az állapota. Fel kellene tölteni a csöveit, tartályait a szükséges anyagokkal (amit nem hordhatna szét ismét minden szemfüles csirkefogó). Az árverésre kitett ablakmosó folyadékot le kellene venni a pultról és vissza tölteni. A kéziféket vissza kellene kérni attól, aki emlékbe hazavitte.

Szűkebben az egyén, a végső fogyasztó, de komplexebben az önszervező ember olyan létfeltételeit, működési feltételeit is tekintetbe kellene venni, legalább a legszűkebb gazdasági, pénzügyi kérdésekben, hogy milyen típusú jövedelmei vannak, és milyenekre lenne jogosult, és milyenekre nem a jogosultsága a kérdés, hanem a ráutaltsága (ami nélkül a társadalom sem lesz működőképes). És ha ezen „hiányok”, „hiányozó feltételek” mérséklődni fognak, akkor talán a munkanélküliség sem lesz olyan kikerülhetetlen, mindent felemésztő sors-csapás (összehúzódik a strukturális végzetes munkanélküliség sávja).

Tehát a devizahitelre kényszerült társadalomnak egyik baja az, hogy az ország felemelkedése helyetti hihetetlen romlását nem hitte el, és átmenetinek tekintett hitelből vett kisegítéshez folyamodott elszigetelt magánemberként – általában nem luxus javakra költve, nem is változatlan életnívót fenntartva, hanem a későbbi megerősödése érdekében és reményében lakást, kocsit, iskolát, műhelyt, orvosi rendkívüli költséget stb megfinanszírozva. A lakásmaffiához hasonlatos devizahiteles kartell létét olyan fenyegetésnek érezték (ha volt ilyen homályos sejtésük), amit mint lehetséges legrosszabbat nem akartak tudomásul venni, mert akkor minden reményt feladva kellett volna emigrálniuk, már akkor önromboló tétlenségbe fordulniuk vagy éppen radikális ellenállást választaniuk (aminek esélytelenségét a mai ukrajnai események jól illusztrálják). A legrosszabb sejtéseinket azért sem vesszük mindig alapul, mert van bennünk egy kétely megbízható értesültségünkről – tehát rossz előérzettel (közérzettel), de mégis nekivágunk minden napnak. Bárhogyan is történt, a szembesítés megvalósult. Már nem mondhatjuk, hogy csak sejtettük, nem tudtuk. Már tudjuk.

Tehát nem tudván, mit hoz a jövő, és nem tudván hogy az eddigi folyamatokban milyen súlya volt saját elégtelen érdeklődésünknek, elméleti felkészületlenségünknek, de minden eddiginél jobban tudván jelen helyzetünket – alapvetőnek érzem a problémák viszonylag önálló logikai megértését, rendezését – és aztán a kiút keresését. Mert ha mi nem akarunk segíteni magunkon, akkor mit várjunk Istentől?

FÁ

(tőlem ez tellik, remélem nem romboltam)

From: devizahitel@googlegroups.com [mailto:devizahitel@googlegroups.com] On Behalf Of Fáy Árpád - Sent: Sunday, November 23, 2014 10:20 PM - To: mindenkinek.akit.erdekel@gmail.com - Subject: Devizahitel - FW: tájékoztatás a foritosításról - és egy ügyfél oldali háborgás 

 devizahitelek ügyében a PTK bevezetőt idézve

Süllyed a hajó, de erről ne essék szó.
 Helyette: hideg volt-e a kapitány vagy a matrózok reggeli teája

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Mint jeleztem nem értek az ügyvédi illetve a pertaktikához (nem nőttem bele ebbe a világba).

De a semmisségről éppen a minap oktatott ki egy ügyvéd, miszerint halovány fogalmam nincsen róla és különösen a joggyakorlat nincsen köszönő viszonyban azzal a mondjuk így naiv jogérzékre támaszkodó jogértelmezéssel, amiből számomra a következő adódik:

A történelmi alkotmánnyal szemben az 1949/XX semmissége olyan erős érv volt, hogy a 2011-es alaptörvényre cserélték, forma szerint az 1949/XX. önkényuralmi törvénytől a történelmi alkotmány felé lépve egyet. A lépés felemás lett a törvényhozási trükkös utolsó percekbeli módosításokkal, de mégis jelzi, hogy a legitimáció hiányából és a belső, tiszta értelmezhetőséget kizáró logikátlanságból következő semmisség még egy alaptörvény esetében is módosítási, újrafogalmazási érv lehet (elvileg és ebben az esetben).

Menjünk közelebb a devizahitelekhez. Ön és sok ügyvéd társa a Ptk-ra hivatkozik, de csak annak belső rendelkezéseit véve alapul.

A 2011-es alaptörvényben jogalkotási taktikából vagy éppen furcsa kompromisszumból (az utólagos érvek erre mutatnak) a törvény bevezető részét nem számozták, mert a szovjet megszállási diktatúra gyakorlata szerint a számozatlan bevezető bekezdés csak amolyan irodalmi tevékenységnek számít, ami a külföldi kapitalista meg burzsoá meg reakciós meg mindenféle belső hatalmi pozíció nélküliek hangulati megdolgozását szolgálja (a gyakorlati jogértelmezési önkényt nem korlátozva). Gondolom a múltat illetően egyetértünk (remélve hogy laikus megfogalmazásom nem sértő). Mi a helyzet mostan? Szerintem a szovjet korszak törvényértelmezési trükkjét félre kellene tenni, és akkor akár van sorszámozva akár nincsen, a törvény bevezetője az utána következő számorzott rendelkező részek tájolását adja, mintegy vonatkoztatási szempontjait, elvi koordináta tengelyeit, amelyeken értelmezhetők a számozott bekezdések. Tehát a 2011-es alaptörvény bekezdő, számozatlan részének igen nagy, megkerülhetetlen jelentőséget tulajdonítok, erősebbet minden utána következő résznél értelemszerűen. Ha vita illetve értelmezés szerinti ellentmondás támad a bevezető és a számozott rendelkező részek között, akkor az egy alaptörvény javítási programot jelent, amelyben a bevezető részhez kell igazítani a rendelkező (adott esetben a bevezetőben hivatkozott íratlan alkotmánnyal szemben alkotmánysértő) további írott fejezeteket. De most nem alkotmányosságról van szó, tehát csak szemléltetésül tettem ide ezt a bekezdést, hogy a törvény bevezető részének fontosságára (főleg a mérlegelt, hangsúlyos, helyénvaló, funkcióját teljesítő bevezető rész fontosságára) szemléletes párhuzamot hivatkozhassak.

A Ptk (http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300005.TV ) új szövegét tekintve az embernek mindjárt e bevezetőn (ezúttal számozott bekezdésekből álló bevezetőn) akad meg a szeme.

2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről¹

ELSŐ KÖNYV - BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

1:1. § [A törvény hatálya]

E törvény a mellérendeltség és egyenjogúság elve szerint szabályozza a személyek alapvető vagyoni és személyi viszonyait.

1:2. § [Értelmezési alapelv]

(1) E törvény rendelkezéseit Magyarország alkotmányos rendjével összhangban kell értelmezni.

(2) A polgári jogi viszonyokra vonatkozó jogszabályokat e törvénnyel összhangban kell értelmezni.

1:3. § [A jóhiszeműség és tisztesség elve]

(1) A jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően kötelesek eljárni.

(2) A jóhiszeműség és tisztesség követelményét sérti az is, akinek joggyakorlása szemben áll olyan korábbi magatartásával, amelyben a másik fél okkal bízhatott.

1:4. § [Az elvárható magatartás elve. Felróhatóság]

(1) Ha e törvény eltérő követelményt nem támaszt, a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

(2) Felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat.

(3) A másik fél felróható magatartására hivatkozhat az is, aki maga felróhatóan járt el.

1:5. § [A joggal való visszaélés tilalma]

(1) A törvény tiltja a joggal való visszaélést.

(2) Ha a joggal való visszaélés jogszabály által megkívánt nyilatkozat megtagadásában áll, és ez a magatartás nyomós közérdeket vagy különös méltánylást érdemlő magánérdeket sért, a bíróság a nyilatkozatot ítéletével pótolhatja, feltéve, hogy az érdeksérelem másképpen nem hárítható el.

1:6. § [Bírói út]

Az e törvényben biztosított jogok érvényesítése - ha törvény eltérően nem rendelkezik - bírói útra tartozik.

Nekem nyilvánvalóan (a vismajor intézményének kifordítottsága miatt) az 1:5§ (1) bekezdése tűnik fel. A kiforgatott vismajor nyilvánvalóan a joggal való visszaélés, méghozzá rendszerszinten, kartellben, amely oly mértékben erodálhatja a törvénybe vetett bizalmat és a banki szolgáltatások célszerűségét, hogy az az ország gazdasági talpra állását és általában vett boldogulását vetheti vissza. És akkor még nem vagyunk sehol az eseti szerződések vitatásától – amire nyilvánvaló, hogy a bankok szervezeti felállásuk valamint kartellba tömörödöttségük okán nem alkalmasak – tehát több szempontból, bankoldalon szerkezetileg determináltan fogyasztói szerződéseket kötöttek megtévesztéssel, hamis érvelésekkel stb-stb. De a jogrendszer rendszerszintű megtámadása, veszélyeztetése az egyes szerződéseknél általánosabb kérdés, probléma, orvoslandó jelenség. Ugyanis a visszájára fordított éppen a törvényi biztonságra ráutalt, kiszolgáltatottabb fogyasztókból szedi tömegszerűen áldozatait (a még a horgászat etikai szabályai szerint is tiltott gereblyézéshez hasonlatos logikával). Szerintem nem lehet egymillió vagy háromszázezer pert a bíróság elé vinni a jogbiztonságot eredményező sikerrel. Amint arra többen is rámutattak (többek közt Róna Péter), a jogrendszerbe ágyazott szerződés nem abszolút mértékben kötetlen, nem csak a szerződő felek megállapodására támaszkodik, hanem a jogrendszerbe ágyazottan. Tehát a jogrendszert magát nem teheti félre, nem iktathatja ki semmilyen trükkel - például annak egyik alapvető, sajátos, éppen a szerződéskötések biztonságát szolgáló, a szerződő felek felelősségét erősítő vismajor intézményét. Itt pedig erről van szó.

A deviza érdekvédő ügyvédek úgy harsognak állami beavatkozás ellen, hogy pertaktikára hivatkozva maguk nem hajlandók szóvá tenni az egyoldalú banki szerződésmódosítások oklista mellékletének nemhogy törvénysértő tartalmát, de egyenesen a vismajor jogintézményt kijátszó, sőt az ügyfelet védő voltából az ügyfelet a lehető legsúlyosabban egzisztenciájában felszámoló mivoltát. Ez a szóvá tétel pedig azért hiányzik igen nagyon, mert az oklista által fenyegetett ügyfél a vismajor jogintézményi kellékeivel kell szembenézzen, amelyek az ő védelme helyett ezután az ő támadását szolgálják. A nevezetes jogegységi döntés mindezt fényesen igazolta, amikor attól tette függővé az oklista banki oldali használhatóságát, hogy a szerződésben be van-e skálázva, hogy egyes okok bekövetkezése esetén (infláció, munkanélküliség, zálogjavak piaci ár trendje) milyen mértékben terhelhető meg az ügyfél – éppen a kiforgatott vismajor által, a könnyítések helyett (mintha beskálázott késpengével szabad volna az útonállás).

Nem kétlem, hogy másik állami törvényi beavatkozásra lenne szükség, nem a mostanira, amely az egykori PSZÁF szintjén érvel a csaló banküzemi érdek mellett. De ez nem menti fel a devizahiteles károsultak melletti érdekvédő ügyvédeket az alól, hogy a Ptk bevezető sorait sem vették alapul eddigi munkájuk során, tehát hogy a jogrendszer, a jogintézmények célszerűségére, funkció azonos használatára egyszerűen nem fordítanak figyelmet, azt érvként sem hajlandóak megemlíteni. Akkor hogyan fog a polgári társadalom kialakulni, ha a polgári társadalom jogintézményeinek működési logikáját még az ügyvédek (meg más jogászok) sem hajlandóak nemhogy tudomásul venni, de felvetni sem, rákérdezni sem. Azt az ügyfelet pedig, aki ezt megteszi, lesöprik az asztalról, mint laikust, aki pertaktikából nyeretlen kezdőnek nevezhető, és akkor még nem is fogalmaztak erősen. Szóval ez nem a polgári jogértelmezés, nem a polgári joghasználat felé vezető út. És a sors nem olyan kegyelmes, hogy a lehetőséget mindig felkínálja. Lehet, hogy éppen most késő, és lángba borul Európa. Akkor ne beszéljünk a polgári jogéletet évtizedeken át elszabotáló jogászokról? Szerintem az elszabotálás nem feltétlenül szándékos károkozás volt, hanem a megszálló diktatúra idejéből itt maradt túl erős reflexek, hogy mindig a nyerőt, a hatalom közelit kell pártolni a jog eszközeivel. Csakhogy így a gazdaság nem fog lábra állni sosem. Mert szerződéskötési kultúra, megfelelő jogi kultúra nélkül fogalmilag kizárt a gazdaság talpra állása.

Nézzük a Ptk következő részét (amit a bevezető általános rész második részének is mondhatnánk):

MÁSODIK KÖNYV - AZ EMBER MINT JOGALANY

ELSŐ RÉSZ - A JOGKÉPESSÉG

I. CÍM - A JOGKÉPESSÉG KEZDETE ÉS MEGSZŰNÉSE

2:1. § [A jogképesség]

(1) Minden ember jogképes: jogai és kötelezettségei lehetnek.

(2) A jogképességet korlátozó jognyilatkozat semmis.

2:2. § [A jogképesség kezdete]

(1) A jogképesség az embert, ha élve születik, fogamzásának időpontjától illeti meg.

(2) A fogamzás időpontjának a születéstől visszafelé számított háromszázadik napot kell tekinteni; bizonyítani lehet, hogy a fogamzás korábbi vagy későbbi időpontban történt. A születés napja a határidőbe beleszámít.

2:3. § [A magzat gyámja]

(1) A gyámhatóság - kérelemre vagy hivatalból - gyámot rendel a magzat részére, ha ez a magzat jogainak megóvása érdekében szükséges.

(2) Gyám rendelését a magzat szülője, nagyszülője, az ügyész és a jegyző kérheti.

2:4. § [A jogképesség megszűnése]

A jogképesség a halállal szűnik meg.

A vismajor jogintézményét kijátszó, felszámoló, sőt ellenkezőjébe fordító szerződés-típus nem az ügyfél jogképességét korlátozza? El is terjedt a sajtóban, hogy a devizahiteles kartell valójában egyfajta rabszolgaságot erőltet, például az örökletes adósság törvénybe iktatásával (aminek a Ft/CHF árfolyam becsempészése a vismajort visszájára forgató oklista mellé csak technikai megoldása). Tehát az általában a sajtó előtt is megnyilvánuló devizahitel károsulti érdekvédő ügyvédek nemcsak általában nem kifogásolják meg a joggal való lehető legsúlyosabb visszaélést, egyenesen az elháríthatatlan, súlyos hátrányt, a szerződés teljesítését kizáró körülmény esetére szolgáló jogi védettség szerződésbe rejtett trükkös megvonását, hanem annak konkrét következményét, a Ptk 2:1§ (2) bekezdés szerinti következményét sem tekintik kifogásolandónak – pertaktikai okból úgymond. Emlékszem, amikor a sortűzperekben is pertaktikai megfontolások jutottak érvényre, csak ott nyíltabban álltak az emberiesség ellen vétők mellé az alkotmánybírósági tagok. És ez lett belőle. A polgári jogélet iránt semmiféle elkötelezettséggel nem rendelkező jogi vezetés közönye, sőt kifejezett ellenérzése meghozta a gyümölcsét. Kvázi adósrabszolgavásárt kreálnak a vismajorból (?!). A védenceikért aggódó devizahitel károsultakat védő ügyvédek csendes pertaktikai egyetértésével. Nem hiszem el laikusként, hogy ezek az emberek, ügyvédek és bírók, ügyészek és közjegyzők néhány egyetemi tanárral, jogász kutatóval nem tudtak volna létrehozni, aktivizálni valamiféle jogász egyesületet, fórumot az ügy kitárgyalására. Lássuk be, nekik ez lassan évtizedes lelkiismereti adósságuk (nemcsak nekik persze, hanem az egész jogász társadalomnak – mert milyen alapon prédikálnak szakértésről meg ügyféli bizalom igénylésről).

A Ptk szövegében nem fordul elő a magáncsőd vagy egyéni csőd kifejezés. Ezt egy kitérőként a semmisség értelmezéséhez. Tehát a megfelelő jogintézmény sincsen benne tudtommal más szavakkal megnevezve. Azaz polgári törvénykönyv a nevével ellentétben tényleg nem tartalmaz minden elemet a polgári életvitel realitásához szükségesekből egy modern piaci társadalomban. Tehát ha engedi az ügyfél oldali vismajor kiforgatását (hamis árfolyam hivatkozással megfejelve), akkor engedi az adósrabszolgaságot is, nemzedékről nemzedékre. Na erre mit mondanak derék devizahitel károsult ügyvédek? A Ptk módosításakor kezdeményezték az egyéni vagy magáncsőd intézményét? Ha nem vették figyelembe jelzésüket, akkor követelték-e a devizásoktól, hogy tüntessenek? A szakmai testületektől, fórumoktól, egyesületektől, a szakmai tekintélyektől, hogy nyilvánuljanak meg? Nem. Pedig akkor még nem álltak az utcai tüntetések élére azonnal amerikai import szervezők. Tehát elszalasztották a történelmi negyed századot. Hogy én ezt miért nem mondtam korábban? Mondtam, de igen lenéző jogászfölényeskedéssel találkoztam több tucat jogász részéről. Talán nem is nagyon találkoztam olyan jogász végzettségűvel, aki ügyvéd, és egyáltalán el tudta volna képzelni a valódi polgári jogélet iránti igény jogosságát. Most lesz nekik kerek a kép, ha újabb megszállás áll be, és megint elő lehet venni a régi mutogatást, hogy melyik ajtó mögött vannak azok, akik miatt itt a tényleges rabszolgaság ellen fellépni nem lehet. Egyébként az az érdekes, hogy a külföldi magyarok körében is igen ritka, aki egy valóban polgári mentalitással hajlandó volna mérlegelni legalább a gondolati tisztázást. Nincs itt az ideje mondják 25 éve. Előtte meg mondták 20 éven át. Azelőtt meg még gyerek voltam….

A magáncsőd vagy egyéni csőd mellett fel kellene vetni a személyes életvitel gazdasági szervezéséhez szükséges egyéb jogintézmények kérdését. És lassan hangsúlyozni kell, hogy nem a devizahitel károsultakhoz fordulok, sem az érdekvédőikhez, mert ha az eddigiekkel nem lehetett őket lázba hozni (évek óta), akkor mit várok a következő kérdésben? Tehát az egyéni pénzhasználati jogot kellene felvetni, mint egyedüli lehetséges útját, elhagyhatatlan feltételét a társadalom felzárkózásának, egyáltalán életképes önszervezésének, működésének (különösen ha fenntartjuk, hogy tilos a rabszolgaság, a rabszolga szerződést meg általában a jogképességet kizáró, korlátozó nyilatkozatot, szerződést, sőt törvényi és egyéb jogszabályt készíteni, érvényesíteni, használni).

Ugyanis az életképes polgári társadalomnak nem elég egy nyilatkozat a Ptk elején, hanem ahhoz illesztenie kell a jogrendet általában is. Például a pénzhasználat szabályozását. Mert erről eddig nem volt szó. A pénzhasználati jog, szabadság, az ehhez szükséges feltételek teljesen ismeretlenek a magyar jogban, és ha devizahiteles katasztrófa következik be, akkor mindenki szemérmesen néz félre. A teljes magyar társadalom felelős az elmúlt 25 év mulasztásáért, de különösen a politikai, közgazdasági és jogi szakmai elit. Mert őket finanszírozta az ország a szerencsétlenségére, de ők nem értik, hogy feladatuk is lenne. És simán belefér nekik a horizontjukat kitakaró vakfoltba, hogy a szerződési tisztességtelenségek mögött sarkalatos jogintézmény visszájára fordulását elítélendőnek, orvoslandónak tartsák, netán rendet teremtsenek vagy a rendteremtés elméleti alapjait kitárgyalják például a vismajor háza táján. A joggal való visszaélés Ptk számozott bevezetőbeli bekezdésében nekik nem tétel a bíróságokon, sem a rabszolga állapotokat eredményező egyéb történések. Mi ébreszthetné fel őket kábultságukból?

Ami pedig a sokat hangoztatott érvet illeti, hogy inkább rabszolgaságot, mint működésképtelen bankrendszert, az egyenesen nevetséges – no az idézi fel Scmitt Pál diploma szövegezési visszásságánál sokkal nagyobb bajt. Mert Scmitt Pál ha jól tudom, jó szövegeket másolt le. Itt azonban egy egész országos jogi, gazdasági, politikai szak-apparátus tesz úgy, mintha vásárolta volna az érettségijét is, nemhogy a diplomáját. De mindennél nagyobb baj érdektelenségük a maguk lehetséges, kívánatos társadalmi szerepével kapcsolatban. Tehát a pénzhasználati szerződésekből a pénzhasználati jogon át a pénz mibenlétéhez kellene eljutni – és kiderülne mindezt a kutyakomédiát a bank nem a betétesek tulajdonára vigyázva vitte végbe, nem is valami banki tulajdonnal gazdálkodva, hanem leginkább a hitelt felvevők pénzhasználati alapjogára támaszkodva. Tehát ellopták a vismajor eseteket soroloó oklistát, megszüntették az árfolyam és egyéb ügyfél oldali biztosításokat, hamis árfolyam és kamatreferenciákra hivatkoztak a törlesztések emelésénél (úgy, hogy még az egyoldalú csalásaik algoritmusát sem tudják bemutatni), és mindezt az ügyfél alanyi pénzhasználati jogának meglovasításával. Tehát kilépve banki szolgáltató szerepükből igyekeztek felmarkolni mindent, ami kezük ügyébe esett.

De ebből a magyar devizahiteles károsultak ügyvédjei semmit sem akarnak tudni hivatalosan, ők csak a felszínt akarják megbirizgálni egyes tisztességtelen szerződési pontokra rámutatva. Süllyed a hajó, de erről ne essék szó. Helyette: hideg volt-e a kapitány vagy a matrózok reggeli teája. Tényleg. Meg a hajó is süllyed.

üdvözlettel

Fáy Árpád

  Vissza az oldal tetejére