Bokor Levente: Alkotmány, alkotmány, alkotmány
-----Original Message-----
From:
Bokor Levente [mailto:lbokor2@axisvm.com]
Sent:
Monday, August 21, 2006 7:26 AM
To:
Detre Csaba
Subject:
alkotmány!!! (A természeti katasztrófába torkolló tüzijáték után pontosítva a
korábbi cikk)
Ma reggel, augusztus 19-én, a Kossuth rádióban hat és hét óra között Kondor Katalin folytatott közbeszélgetést Nemeskürty Istvánnal. Az okot Stomm Marcel altábornagy szolgáltatta. Csak azért hozom szóba, mert az említett társalgás is azt erősíti meg, hogy az emlékezetnek nincs olyan zuga, amelyben ne ennek az országnak a kallódására vetülne fény.
Szűkszavúan lepergetem a zaklató tényeket.
Stomm (1890-1968) életét bemutató kiállítás nyílt, és róla könyv jelent meg augusztus 15-én. Arról a leghíresebb, hogy a doni hadsereg urivi védvonalának áttörése után, a gyűrűből való kitörésre utasító német parancsot megtagadva, mint a III. hadtest parancsnoka 1943. február 1- én szélnek ereszti katonáit. Búcsúparancsában ezzel indokolta engedetlenségét: „E parancsot én nem tudom nektek továbbadni, mert nincsen értelme, hogy az agyonfagyott, kiéhezett magyarok ezrei tíz tölténnyel puskánként, üres gyomorral tehetetlenül pusztuljanak el.(…) Ezek után kénytelen vagyok mindenkinek saját belátására bízni jövendõjét, mivel élelmet, lõszert és végrehajtható feladatot adni nem tudok. (…) A Magyar Haza mindenkor hálás szeretettel fog visszaemlékezni a hõs fiaira, akikhez hasonló sors csak keveseket ért a magyar nemzetben. Isten Veletek, Magyar Honvédek!”
Gróf Stomm ír származású. Katonai attasé is volt Londonban, Washingtonban. Közvetlen tanúja annak a londoni üzenetnek, hogy Magyarország tartózkodjon a németek melletti háborúba lépéstől. A Gömbös kormány az üzenetet közvetítő nagykövetének leváltásával reagál.
Stommot németek ellen harcoló magyar hadifogoly alakulat szervezésével akarják megbízni a szovjetek. Nem reménytelen a terv, de Rákosit küldik tárgyalni hozzá. Rákosi annyira felháborítja, hogy kihajítja fogolyszállásáról. A fagyás miatt amputált lábú Stommot „már” 1951-ben hazaengedik a hadifogságból. Itthon Rákosiék halálra ítélik. Angolszász közbenjárás után szovjet nyomásra életfogytiglani börtönre enyhítik ítéletét, ’56-ban szabadul.
Móricz Béla alezredes, a könyv írója, ma már ugyanúgy halott, mint Stomm Marcel. Ő, és a több évtizedes kézirat örököse, mostanáig, egyik „rendszerben” sem talált kiadót. A könyv Nemeskürtynél kötött ki, ő adta tovább.
Kondor Katalin ráterelte a szót a „jogállamra” és „rendszerváltásra.” „Nézze, kérem”, fejtette ki röviden a „tanár úr”. 1541-ben a Magyar Királyság elvesztette függetlenségét. Azt 1867 után sem nyerte vissza, mert a legfontosabb ügyek Bécs kezében maradtak. 1920 után lett ismét független a Magyar Királyság, és az alkotmány jogfolytonosságának helyreállításától beszélhetünk jogállamról. Horthy törvényesen megválasztott államfő. A jogállam 1944 március 19-ig, a német megszállásig tartott és azóta sem állt helyre. Az 1989-es változást nem követte semmilyen alkotmányozó gyűlés, hanem azóta is csak toldozzák-foltozzák a1949-es, szovjet megszállás idején készült alkotmányt. Tehát „nem volt rendszerváltás” végkövetkeztetéssel zárult a társalgás.
Sokak jutottak eddig a fogalmazásig, s most, lám, Nemeskürty tanár úr is. Innentől viszont a hallgató szedi össze emlékeinek ítéletét.
Az államfő nem osztozik az alkotmány föntebbi kritikájában, a FIDESZ-SZDSZ pedig még az MSZP aggályait is elvetette. Amíg milleneumi kormánybiztoskodott, addig Nemeskürty Istvánnak is látókörén kívül állt, ami nyilatkozata szerint már látókörébe került. Én is – e sorok írója – a nyers erőviszonyokat sorsdöntőbbnek fogtam föl tíz évvel ezelőtt az alkotmányos ráolvasáshoz képest. Zűrzavarosnak tartottam Fáy Árpád „Alkotmányos piacgazdaságot!” című könyvét, amely jogállami, alkotmányos alapok biztosítását szorgalmazta a gazdasági egyenlőség szavatolására. S ha most meggondolom, hogy egy esztendőn belül, az éves bruttó hazai termék értékének már a 70 százalékát fogja kitenni az állam adósságszolgálata, akkor Fáy elégtételére, helyben kell hagynom, hogy nagyon is jó helyen matatott. Kell, hogy összefüggés legyen az ország állapota, a jogérzék, és az alkotmánynak valós nemzeti alapokon nyugvása, azaz, legitimitása között. Végső soron, kell hogy összefüggés legyen az ország vezetési lelketlensége, és elhatalmasodó „hátrányos helyzete” között.
Nem a piszkálódás helye ez, hogy Fáy Árpád a maga szociális-, gazdasági-, és alkotmányozási vesszőparipáit kielégítő tudományos- és politikai talentummal képviselte-e, hanem az elismerésé. Nem találkoztam az általa alapított Alkotmányossági Fórum- és Műhelyen kívül, olyan „civil kezdeményezéssel”, amelyik nagyobb kutató apparátussal, és meggyőzőbb erővel tudta volna bizonyítani a mindennapi magyar politika „nemzetidegensége” és az alkotmány „rossz származása” közti kapcsolatot.
Feltárta, hogy az 1949 óta hatályos kvázi-interregnum megvalósította a leigázott ország javainak kétütemű elvételét: az 1949-es "alkotmány" legalizálta a hazai magánszemélyek tulajdonfosztását, az 1989-es alaptörvény pedig átjátszotta a hazai vagyont külföldidi magánszemályek tulajdonába.
E körben támadt teoretikusan is megalapozott kétség a ’89 utáni hatalom legitimitásában; itt körvonalazódott, hogy a mai magyar hatalomgyakorlás módja parlamenti diktatúra; hogy az „alaptörvény” nem lehet azonos az alkotmánnyal; hogy egy törvény módosítgatható, de egy alkotmány nem; hogy a szentkorona eszméje ma is értelmezhető, alkotmányos jogforrás; s ami a legfontosabb: az alkotmány olyan magától értetődő (evidens) értékek hallgatólagos- és írott foglalata, amely meghatározza, hogy ki a politikai nemzet alanya.
Fáy kereste meg vagy három éve a „tanár urat”, segítsen bolygatni az alkotmányosság kérdését, ami egyet jelent azzal a kérdéssel, ki a magyar állam alanya? De előbb-utóbb a köztársasági elnöknek is rá kell(ene) ébrednie, hogy az alkotmány sorsa előjáték az ország sorsához!!!:
1. A történelem „arcátlansága”, hogy negyven évig tartott egy „ideiglenes itt tartózkodás”. A legmegalázóbb az „ideiglenesség” nyílt csalafintasága.
2. 1989-ben „ideiglenes” alkotmány született, összeállítói tudván tudták azt, hogy nem politikai „kerekasztal” az alkotmány szülőszobája, hanem a nyilvános nemzeti egyetértés.
3. Az a parlament magához ragadta az „egyetértés” jogát, amelyik nem köteles élni vele, mert nem a nemzet fóruma, hanem a pártoké.
4. Elharapódzott az az arcátlan belenyugvás a parlamentben, hogy az alkotmánynak már csak a neve „ideiglenes”, valódi tartalma viszont végleges. A rajta fityegő, 1949-es törvénycikk-szám puszta szépséghiba.
5. A jelen köztársasági elnök néhány éve szintén hangot adott egy vitában a fönti meggyőződésének. Hallgatólagosan annak, hogy az alkotmányt nem a nemzeti közakarat teszi alkotmánnyá, hanem a "korszerűsége"; hogy a "jogállamiság" nem a nemzeti közakaratból ered, hanem a "nemzetközi normákból".
6. Ma már több politológus is hittel hírdeti, hogy a politikai hazudozás „ideiglenesen” megengedett a választási időszakban, mert a fejlett demokráciákban is ezt teszik.(?!) De van-e végleges rossz ebben az országban, amit nem "ideiglenes"-ként adnak el kufárai.?
Nemeskürty „tanár úrral” csupán annak állításában vitatkozom, hogy „nem történt rendszerváltás”. Mert szerintem történt, sőt csakis rendszerváltás történt. Egy másik rendszer tárgyai lettünk, és nem szülőföldünk alanyai..
Bokor Levente