Dr. Balogh Sandor:
"... Nem eleg ugyanis a celt kituzni (jogfolytonossag visszaallitasa), a modszert is meg kerll vitatni es elkeszulni a megvalositasra. En, a teljesseg igenye nelkul, ket modszerre tudok gondolni, az alkotmanybirosag es a Biboros hercegprimasi jogkornek visszaallitasa, de egyik sem tokeletes megoldas. Vitassuk meg, hatha akad jobb megoldas is.
A Szent Korona szuverenitás és jogfolytonosság
A jelen politikai helyzetben nem érdektelen megvizsgálni a Szent Korona
politikai és közjogi szerepét a jogfolytonosság fényében. Koltai András, Jelkép
vagy hatalom cimmel, beszélgetést folytatott Dr. Kukorelli István
alkotmánybíróval a Szent Korona-törvényrõl. Dr. Kukorelli, alkotmánybíróvá
való választása elött résztvett a Szent Korona törvény elökészítésében, igy
nemcsak mint alkotmány-jogász, hanem mint a törvény elökészítöje is illetékes
volt a kérdésben nyilatkozni.
Kukorelli szerint talán jelenleg a legfontosabb közjogi vonatkozás az, ”hogy az
Alkotmány szerint a Korona szerepel a Magyar Köztársaság cimerében.” A Koronának
mint heraldikai ábrázolásnak “kiemelkedö közjogi jelentõsége van.” Azonban “a
képviseleti hatalomgyakorlási konstrukcióban a koronához (kisbetüvel!) kapcsolt
hatalomátruházási elmélet … elhelyezhetetlen.” A “közjogi jogfolytonosság
kérdése” sokkal kényesebb. “Vissza kell találni oda, ahonnan a történelem
bennünket eltaszított a második világháború után. Tehát nem csak szimbolikus
jelentõsége van ezeknek a hagyományoknak…. Meg kell találni a azokat a
kapcsolódási pontokat, ahol a nemzeti tradició és a modernizáció ötvözõdhet.”
Tehát Kukorelli szerint a törés a második világháboru után állt be a
jogfolytonosságban és oda kell vissza menni, megkeresni azokat a törés elötti
“kapcsolodási pontokat,” amelyekhez a jogfolytonosság kapcsolodik.
Koltai kérdésére, hogy akkor mi is a Szent Korona közjogi funkciója, az
alkotmánybíró ezt válaszolta: “A Szent Korona története szimbolizálja az állam
függetlenségét, szuverenitását. A Korona ereklyeként él a nemzet tudatában. A
törvény deklarálja e hagyományok meglétét.” A sorok közt olvasva érezhetjük,
hogy a jogfolytonosság kérdése a legitimitás és a szuverenitás kérdésével függ
össze. A ki nem mondott vád, hogy a jogfolytonosság megszakadása illetve a
ránkeröszakolt politikai rendszer a megszálló Szovjet Unio által alkalmazott
eröszak következménye.
Majd a következõ kérdésre, hogy miért nem a Koronára esküsznek fel az ország
közjogi méltóságai, ez volt a válasz: “Eddig a pontig sokan eljutottak a törvény
elõkészítése során, magam is el tudtam volna képzelni egy ilyenfajta
szabályozást. Ez összeférne a hatályos közjogi rendszerrel. Nem könnyü feladat
az alkotmányjogászok számára állandóan azt vizsgálni, milyen határig lehet
elmenni…. A Koronára felesküdni a hagyományok továbbélése lenne, amelyröl
tudjuk, mennyire fontos egy nép fennmaradásában.” Másszóval, volt es van igény a
Koronának nagyobb szerepet juttani, és a mai helyzet egy kompromisszum azokkal,
akik a közel-mult rendszert kivánják folytatni és elleneznek minden további
szerepet a Koronának, és a hagyomanyok visszaállitása, a nemzetnek mint olyan
fennmaradása.nem szivügyük.
A követekezö kérdés Trianonra vonatkozik, hogy t.i. az ország területi és
népességi megcsonkitása hogy érinti a Korona közjogi szerepének
jogfolytonosságát? Kukorelli szerint a jogfolytonosság az állam három
összetevövel lehet kapcsolatos: a terület, nép, és a fõhatalom. “Én alapvetöen a
fõhatalom fontosságát emelném ki az állami szuverenitás három összetevõje
közül….” azaz a területi és nemzeti integritást nem idöszerü feszegetni.
Történelmünkkel kapcsolatban megjegyzi, hogy a sok rendszerváltás “igencsak
megnehezíti a jogfolytonossági kérdések megoldását… Nyiltabban kellene beszélni
multunkról, hogy felegyenesedve tudjunk járni és ünnepelni, megbeszélni, ami
hagyományainkban megõrzendõ.” Igy meg kellene vizsgálnunk ahonnan, ahova, és
ahogyan “történelem bennünket eltaszított a második világháború után.” Például
meg kell tárgyilagosan vizsgálnunk, hogy miért és hogyan lettünk köztársaság!
Politikai okok miatt eddig ezt a kérdést nem lehetett szabadon feszegetni,
azonban alább megpróbáljuk ismertetni a tényeket.
Koronánk szuverenitásunk fõ védöje és restorátora. Ezért jelentös Kukorellinak
szuverenitásunk realisztikus kiértékelése: “…A folyamat amelyröl beszélünk az
egész világon zajlik. Az állam belsö szuverenitása teljesnek mondhato, szabad
választások vannak, Magyarország tehát önálló államnak tekinthetõ. Külsõ
szempontból azonban már csak a nagyhatalmak tekinthetök teljesen szuverénnek. A
többiek külsõ szuverenitása változó. Magyarországot a pénzügyi függések miatt a
középsõ mezõnybe sorolnám. Természetesen ez a függés a törvényhozásban is
érezteti hatását.” Tehát elözetes megjegyzése ellenére, belsö szuverenitásunk
sem mondható teljesnek, föleg ha figyelembe vesszük, hogy a mai két nagypárt
külföldi támogassal alakult és valószinüleg igy is tartja fenn magát, tehát ha a
kormány nem is, a pártok és egyes politikusk nagyon is függnek külföldi
tényezöktöl
Mit lehet ez ellen tenni? “Létezik bizonyos mozgástér. Szuverenitásunkat õrizve
kell ebben a mozgástérben a számunkra legideálisabb helyzetet, lehetõségeket
megtalálni, lehetöségünk szerint azt kell kibõviteni.” Látszólag csalódottan
jegyezte emeg, hogy “nem jó látni, hogy néha feltett kézzel, elvtelenül
alkalmozkodunk másokhoz, ahelyett, hogy kiállnánk a magunk igazáért…”
Végül a mi Szent Koronánk egyedülálló kultuszáról ezt válaszolta: “Félelmetes és
fantasztikus, hogy a Korona ennyi hányattatás után a legutóbbi idõkig meg tudta
õrizni e képletes hatalmát.… A történelem során az állam gyakran nem volt
szuverén, az ország pedig szabad…. Mindig fogódzót jelentett, és a
szuverenitás-mentes korszakokban—melyekbõl jócskán akadt történelmünk során—a
Korona, más nemzeti jelképekkel együtt jelképezte az ország fennmaradását,
létezését…. A Korona számomra e megmaradás jelképe is, amely erõt és hitet ad,”
fejezte be Kukorelli a beszélgetést.
Igy ismét itt az alkalom, hogy a Szent Koronához való kapcsolat segtségével
végetvessünk a második Világháború utáni ex-lex állapotnak és legalább
alkotmányos jogrendszerünk visszatérjen a normális illetve legitim keretbe.
Ez a szerfelett érdekes beszélgetés bár elkerüli a koronázás és a királyság
kérdését, több problémakört vet fel, amelyekkel már foglalkoztunk, azonban nem
árt ujra végigmenni rajtuk.
Az alkotmánybíró szerint, “a képviseleti hatalomgyakorlási konstrukcióban a
koronához (kisbetüvel!) kapcsolt hatalomátruházási elmélet … elhelyezhetetlen.”
Ez valóban igy van. Mint fentebb érveltünk, király nélkül a Korona önmagában nem
elegendö alapja egy teljes és következetes államrendszernek. “Meg kell találni a
azokat a kapcsolódási pontokat, ahol a nemzeti tradició és a modernizáció
ötvözõdhet.” Itt lehet behozni a királyságot mint kapcsolódási pont. Mint már
kifejtettük, az alkotmányos királyság szépen megférne a modern parlamentáris
képviseleti rendszerrel és szépen áthidalná a mult hagyományait és a jelen
követelményeit. A demokratikus képviseleti hatalomátruházást módosítani kellene,
a hatalmat meg kellene osztani, hogy helyet találjon benn a koronázással járó
hatalomátruházás is. Azonkívül a szakrális királyság érvényesítené a
koronázással járó természetfeletti kegyelmeket is. A koronázás és a királyság
visszahozása nem forradalmi újitás lenne, hanem a mult és jelen “ötvözõdése”!
A beszélgetés következõ témaköre az állami fõhatóság és szuverenitás kérdése.
Egyrészt a Korona a szuverenitás megtestesítõje. Másrész állami szuverenitásunk
csorbát szenvedett Trianonnal, mikoris a Szent Korona területének és népének
jelentös része idegen nagyhatalmi döntéssel leszakíttatott a Szent Koronától.
Kukorelli helyesen jegyzi meg, hogy a határok kérdésében a jelen körülmények
közt nem tudunk semmit sem tenni. Azonban a nemzetnek az orsághatároktól
független egyesítése a Szent Korona alatt nemcsak kivánatos, hanem lehetséges
is.
Amit Antall miniszterelnök úr tévesen feltételezett mind jogi, mind erlölcsi
viszonylatban, hogy t.i. ö a 15 millió magyar miniszterelnöke, meg lehetne
oldani úgy, hogy a mindenkori országgyülés és a választott kormány a 10 milliós
országot kormányozza, de a király, a fent ismertetett angol példát követve,
esetleg egy felsöházzal amiben az ország mindenkori határain kivülálló
nemzettagok is képviselve lennének, politikai pártok felett, a választások
eredményeitöl függetlenül, a 15 millió magyart képviselhetné. Ugyanakkor a
köztársasági elnök, alkotmányos hivatalánál fogva, és a királlyal ellentétben,
csak a 10 milliós Köztársaság elnöke lehet. Ezért a Szent Korona és a
királyság kérdésében mind a 15 millió nemzettag, az elszakitott területeken es
az emigrációban élö magyarság is, illetékes véleményt nyilvánítani és a
döntésben résztvenni!
Abban is igaza van Kukorellinek, hogy a világ nagyon sok más országával együtt,
Magyarország a nemzetközi bankrendszertõl való pénzügyi függõsége miatt
elvesztette szuverenitásának jelentös részét. Népiesen ezt úgy fejezik ki, hogy
“kimentek a tankok, bejöttek a bankok!” Ez azt jelenti, hogy vannak paktumok
vagy nincsenek, még belsö szuverenitásunk is szigoru korlátok közt mozoghat
attól függõen, hogy a kormány milyen hosszú pórázt tud kiharcolni az országnak.
Ez egyuttal azt is jelenti, hogy minden külföldrõl kölcsönzött Forint, Euro vagy
Dollár szuverenitásunk egy darabkájának elidegenítését jelenti. Ezért is lenne
fontos a külföldi adósságok kérdésének ujra napirendre való tüzése és más
államok példáját követve, komoly adósságcsökkentést kérni, követelni. Ezt persze
nem szabad összetéveszteni a kölcsönök visszafizetésének önkényes
megtagadásával. Azonban aki a kölcsönök tárgyalásszerü csökkentése ellen van, az
szuverenitásunk visszanyerése ellen van, és a bibliai jó pásztorral szemben a
tolvajhoz hasonlít, “aki csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztitson,” (Jn.
10,10).
Sajnos, állapítja meg az alkotmánybíró, mi mindenkinek lefekszünk, minden
játékpisztollyal való fenyegetésre felemeljük a kezünket. Jelen helyzetben
“Szuverenitásunkat õrizve kell ebben a mozgástérben a számunkra legideálisabb
helyzetet, lehetõségeket megtalálni, lehetöségünk szerint azt kibõviteni.”
Minden választás után ez kellett volna, hogy az új kormány legfontosabb feladata
legyen különösen most, az EU-ba való belépésünk után, és az EU alotmányának
illeteve szellemiségének tárgyalása során. Ebben nemcsak a nyugati emigráció
hanem az egész nemzetet képviselõ Magyarok Világszövetsége a nyugati országokban
levö Országos Tanácsain keresztül mint NGO-k hasznos segítõtársai lehetnének a
magyar kormánynak.
“A történelem során az állam gyakran nem volt szuverén, az ország pedig szabad….
Mindig fogódzót jelentett, és a szuverenitás-mentes korszakokban—melyekbõl
jócskán akadt történelmünk során —a Korona, más nemzeti jelképekkel együtt
jelképezte az ország fennmaradását, létezését…. Ha a Szent Korona beszélni
tudna, eligha lenne nála hitelesebb krónikása egy nép történelmének, öreinek,
bánatainak, tragikumának, megmaradásának.“ Nem szabad úgy venni, hogy a
Koronának csak egy teljesen szuverén országban van szerepe. Ha valamikor szükség
volt a Korona egyesítõ és nemzetmentõ szerepére, az éppen a maihoz hasonló
“szuverenitás-mentes” vagy korlatozott szuverenitasu korokban volt.
Igy teljes mértékben érthetõ és igazolt Kukorelli záró mondata, amely szinte
“megkoronázza” a többször elejtett megjegyzését, hogy amit mint alkotmánybíró
mond nem szükségkép azonos a személyes véleményével. Záró szavai megérdemlik,
hogy megismételjük: “A Korona számomra e megmaradás jelképe is, amely erõt és
hitet ad.”
A Szent Korona misztikumán kivül persze van, és talán érthetöen, sokkal jobban
ismert fogalom, a Szentkorona-tan, amely a magyar alkotmányosság, törvényesség
és legitimitás alapja volt, és kellene lennie a jövöben. Erröl is rengeteg könyv
és cikk, vitairat, politikai értekezés jelent meg az utóbbi években. Jelenleg
csak két témát kivánok kiemelni: elöször, a Szentkorona-tan sikeresen összefogta
és egy stratifikált társadalomban egyelö jogokat garantált nem csak a különbözö
vallások követöinek de a kisebbségeknek is. Kocsis a Szentkorona-tanban talál
megoldást a Trianoni igazságtalanságra is. Hacsak a hitetlen Nyugat elfogadná a
Szentkorona-tan egyesítö, egyelöséget és jogfolytonosságot garantáló elvét (u.
o., 180 o.)!
Másodszor, a jelen alkotmányos rendszer és államrend belsö legitimitását kell
megvizsgálni. Ennek az írásnak nem célja a jelen kormány nemzetközi
legitimitását kétségbevonni. Tudtommal semmiféle nemzetközi szerv nem döntött a
magyar kormányok legitimitásáról, mivel ez a kérdés fel sem vetödött sem az
elmult negyven öt, sem a közelmult 16 éve alatt. Így kétségtelen, hogy
nemzetközileg a jelen kormány, amely az 1940-es évektöl 1990-ig hatalmon lévö
kommunista rendszer utódja, az ország elismert de facto kormánya illetve
államrendszere. A belsö legitimitás elvi kérdés ugyan, azonban mégis tanácsos
lett volna azt az EU-hoz való csatlakozás elött tisztáni.
Általános elv, hogy sem külsö kényszer sem forradalom nem teremt jogot, és ilyen
alapon létesült alkotmányváltozásokat utólag vagy eltörölni, vagy legitimizálni
kell. Zétényi szerint “(A) magyar történelem sajátos … voltából következik az
alkotmányosság és jogfolytonosság, az alkományos államélet folyamatosságának
különleges jelentösége…” A magyar alkotmányjog szerint az alkotmányosság
illetve legitimitás és a folyamatosság szinte azonos, ezért a mai magyar
alkotmány és államforma azaz a rendszer belsö legitimitása megkérdöjelezhetö,
mivel a folyamatosság utoljára a negyvenes években szakadt meg, a folyamatosság
eddigi helyreállítása illetve az új rendszer legitimizálása nélkül.
Történelmünk folyamán nem ez az elsö eset, hogy a folyamatosság megszakadt,
azonban az utolso két évszázadban gyakrabban elöfordult mint történelmünk
bármelyik korábbi szakaszában. Igy az 1848-49-es Szabadságharc leverése utáni
megszakadást az u. n. Kiegyezés néven ismert 1867:XII törvénycikk állitotta
vissza.
Az 1867-ben visszaállított jogfolytonosság újra megszakadt az elsö világháborut
bezáró zavaros idökben reszben külföldi nyomásra mikor megtiltották a koronázott
király visszatérését a magyar trónra, másrészt mikor a Kommün alatt
törvénytelenül kikiáltották a köztársaságot. A jogfolytonosságot ekkor “Az
alkotmányosság helyreállításáról és az állami föhatalom ideiglenes rendezéséröl”
szóló 1920. évi 1. Törvénycikk állitotta ujra vissza. Azonban ez csak
ideiglenesnek szánt megoldás volt.
Közvetlenül mielött beléptünk a Második Világháborúba, nehéz helyzetben, nagyon
szük mozgástérben találta magát az ország. A világpolitika alakulása folytán
döntenünk kellet a háboruba lépés és az esetleges, Jugoszláviához hasonló német
lerohanás közt. Függetlenségünk békés eszközökkel való megörzése nyugati
támogatás hiányában nem volt realis alternativa! Végül is háborúba lépésünk,
amit a német megszállás veszélye és a mai napig kideritetlen kassai bombázás
provokált ki, formailag szuveren lépésnek tekinthetö amennyiben az országnak a
háboruba való belépés mellett más, ámbár nagyon korlátozott és áldozatokban
sokkal költségesebb, a szuverenitás teljes elvesztésével járó alternativája is
volt. Így a háboruba való belépés nem teljesen szabad döntés volt. A helyzet
teljes ismeretében valószinüleg kiderülne, hogy a kormány kényszerhelyzetbe
került és így, jogilag is megállapithato “vis major” nyomása alatt, csökkent
felelösséggel cselekedett. Ez persze szuverenitasunk csökkentését is jelentette.
Az 1944 márciusban bekövetkezett német megszállás a formai szuverentiást ugyan
meghagyta, de gyakorlatilag megszállt ország lettünk. A formai szuverenitas,
azaz a jogfolytonosság 1944 oktober 15-én, Horthy Miklós Kormányzó lemondásával
és Szálasi Ferenc hatalomrajutásával sem mondható egyértelmüen megszakadtnak,
söt, a magyar országgyülés nyugaton való önfeloszlatásáig (lásd alább) még a
csonka országgyülés is a szuverenitás birtokosának tekinthetö. Az 1944 márciusi
és októberi események legfeljebb ideiglenesen felfüggesztették az alkotmányos
hatalom gyakorlását, azonban egyik esetben sem történt komoly és formális
alkotmánysértö modositás politikai rendszerünkben amely egyételmüen megszüntette
volna a jogfolytonosságot.. Sem a németek, sem a nyilasok nem kényszerítettek ki
a késöbbiekhez hasonló alkotmánysértö változásokat alkotmányos jogrendünkben.
Igy például a leghivatottabb személyek, Hothy Miklós kormányzó és Mindszenty
hercegprimás elismerték az 1945-ben lefolyt választásokat, mint a nemzet szabad
akaratát kifejezö aktust, ezzel legalább is hallgatólag elismerték a
jogfolytonosságot.
Azonban mielött végleges ítéletet mondanánk erröl a korszakról, Kukorelli
javaslata szerint nem lenne haszontalan tüzetesebben, minden ellenszenv nélkül
megvizsgálni ezt a kort, bár valószinüleg még nincs meg a szükséges történelmi
távlat és tárgyilagosság erre.
A folyamatosság utolsó megszakítása: 1945
A folyamatosság határozottan és egyértelmüen megszakadt mikor a vesztett háború
után az uj kormány, a köztársasági államforma és az uj, szovjet tipusu
alkotmány, a megszáló hatalom kényszere folytán, külsö eröszakra és nem a
hagyományos alkotmány alapján, azaz nem szabadon választott nemzetgyülés szabad
döntése alapján jöttek létre. Ezenkívül az ezeréves alkotmányos rendszer
hivatalos képviselöje, a hercegprimás mint az ország “elsö zászlósúra” és a
király távollétében illetve hiányában illetékes személy, mint elsö közjogi
méltóság, hivatalból és hivatalosan tiltakozott köztársasági államforma
törvénytelen bevezetése ellen.
Miután az 1945 november 4-i választásokat a Kisgazda Párt 59.9%-os azaz abszolut
többséggel megnyerte, igy a demokrácia és az akkor érvényben levö törvények
alapján egyedül alakíthatott volna többségi kormányt (és a legitimitás
kérdésében megegyezésre juthatott volna az akkor már nyugaton székelö, még
mindig legitim és jogfolytonosságot klépviselö 1939-es magyar parlamenti
képviselettel), szovjet nyomásra kénytelen volt a kormányt 50-50 százalékban
megosztani a marxista pártokkal úgy, hogy a kulcs belügyi tárca amely a
rendfenntarto szerveket és az igazságszolgáltatást felügyelte és, legább elvben,
a legitimitas kérdése is a belügy hatáskörébe tartozott, kifejezett szovjet
nyomásra a szavazatok 17.11%-át, tehát a szavazók egy hatodának bizalmát élvezö
Kommunista Párt kezébe került.
A kor történésze így írja le a belügyminiszteri poziciónak a kommunisták
részére való kikényszerítését:
“ Miután a FKgP magának követelte a belügyi tárcát, … Vorosilov marsall …
átadott egy listát Dálnoki Miklós Bélának, az ügyek továbbvitelével megbízott
ideiglenes kormány miniszterelnökének, amely a Vörös Hadseregnek szállitandó
hús, zsir, olaj, cukor sb. mennyiségét taratalmazta. Ez kb. háromszorosa volt az
ideiglenes kormány rendelkezésére álló összes élelmiszernek. Vorosilov
követelte, hogy a kormány három napon belül szállitsa le a kivánt élelmiszert.
Amennyiben nem teljesíti kötelezettségét, a Vörös Hadsereg lefoglal minden
fellelhetö készletet. Ettöl csak abban az esetben áll el, ha a “demokratikus”
kormány megalakul. A Szovjetunió azonban csak olyan kormányban bizik, melynek
belugyminisztere kommunista.”
“A legmegdöbbentöbb és legfélelmetesebb ebben a magatartásban az volt, -irja a
politikai bizottság egy tagja-, hogy sem az ország népe, de még csak az FKgP
képviselöcsoportja sem értesülhetett ezekröl a tényekröl. A Szovjetunió
beavatkozását nem lehetett nyilvánoságra hozni” .
Ebböl a stratégiai pozicióból, mint kisebbségi párt, a kormány megalakulása után
a kommunisták elsö követelése a “köztársaság kikiáltása” volt, ami ellen
Mindszenty “a magyar primások több, mint 900 éven át gyakorolt közjogi tisztéböl
folyóan óvást emelt” a Miniszterelnökhöz írt levelében (lásd A Mindszenty bünügy
…, 17. oldal; és Erdös, 26-27 oldalak). Tudtommal ezt a hivatalos, elözetes
óvást soha semmiféle biróság nem tárgyalta le és nem hozott döntést ebben a
kérdésben, söt, a Mindszenty perben ez volt az egyik vádpont Mindszenty ellen
(lásd A Mindszenty bünügy, 17 o.).
Mindszenty rehabilitációja nem lehet teljes, és az 1990 utáni rendszerek
legitimitása nem lehet vitán felüli amig ez, a hagyományos alkotmányos rend
szerint érvényes óvás és a Mindszenty per egyik fö vádpontja nem tisztázódik!
Ilyen esetben az óvás nem évülhet el az óvást emelö személy halálával, mivel
azt hivatalból tette! Az sem számithat, hogy azt a hivatalt törvénytelen
módon, az óvást figyelmen kívül hagyva, az új alkotmányban megszüntették. Az
óvás nemcsak a törvény lényege, hanem elsösorban a folyamat törvénytelensége
miatt történt. Ha az akkori alkotmány szerint szabadon, a nemzet önakaratából
összehívott törvényes nemzetgyülés mondja ki a köztársaságot, azt nem lehetett
volna megóvni!
Dr. Balogh Sándor névrokonom (kivel otthon gyakran összetévesztenek) kommunista
történész, akinek egyik kedvenc céltáblája Mindszenty hercegprimas volt,
sokszoros álláspontváltoztatás után végre egy 1989-ben keszült interjuban
rátapint Mindszenty óvásának a lényegére, bár itt is súlyosan melléfog a
kommunista történész.
A kommunista Balogh történész szerint “történelmi tények bizonyitják, hogy a
biborosnak elsösorban nem a rendörséggel, a földosztással vagy a köztársasággal
volt problémája, hanem a népi demokratikus rendszer legitimitásával, amelyet nem
volt hajlandó elismerni. Nem fogadta el az Ideiglenes Nemzetgyülés és az
Ideiglenes Nemzeti Kormány által reprezentált hatalmat…. A biboros törvényen
felül helyezte magát, nem fogadta el a Nemzetgyülés döntéseit” (Mészáros,
140-41).
Baloghnak igaza van, Mindszenty nem egyes aktusokat kifogásolt, hanem elvi
alapon, az egész rendszer legitimitását támadta és óvta meg. Ez fájt legjobban
Rákosiéknak. Egyes kérdésekben lehetett volna kompromisszumot találni akkor még,
de a legitmititás kérdésében Rákosi nem akart, es nem is tudott volna alkudozni,
mert amit csinált, Sztalin parancsára csinálta, érvekkel pedig nem tudott gyözni.
Mindszenty látta, hogy nemcsak az ezer éves magyar alkotmányos elveket sértették
meg Rákosiék, hanem a demokrácia legalapvetöbb elvét, a szuverén állam népének
szabad akaratán alapuló önkormányzás elvét is. Rákosi nem akart, vagy nem mert
Mindszentyvel az állam szuverenitásának megsértéséröl nyilvános vitat. Ezért
kellett legitimitás megvitatása helyett Mindszentyt eltüntetni a politikai
porondról a szovjet hatalomra épült kommunista kormánynak és úgy nevezett
népbiróságának.
Balogh ott téved, hogy Mindszenty nem “törvényen felül helyezte magát,” hanem
egy magasabb törvényt, az akkor érvényes alkotmányt képviselve ellenezte a
törvénytelen változásokat. Nem Mindszenty hanem Rákosi és a szovjet által
támogatott Kommunista Párt valamint az általuk létrehozott Ideiglenes
Nemzetgyülés helyezte magát az akkor érvényben levö törvények fölé, illetve
törvényeken kivülre!
Hogy Mindszenty melyik törvényt képviselte, nyilvánvaló Dálnoki Miklós Bélának
írt soraiból. 1945 szeptemberben esztergomi érsekkévaló kinevezése alkalmából
Dálnoki, az Ideiglenes Kormány miniszterelnöke gratulált neki. Mindszenty igy
válaszolt Dálnokinak: “Meleg gratulációjat hálásan köszönöm. Az ország
elsö közjogi méltósága hazája rendelkezésére áll” Figyelemreméltó,
ahogy Mindszenty ebben a rövid de velös, mesterien fogalmazott tizenkétszavas
válaszba mi mindent belesüritett, óvatosan szétválasztva az egyházi és közjogi
funkciókat, valamint a hazát az ideiglenes kormány miniszterelnökétöl. Míg
Dálnoki egy egyházi kinevezéshez gratulált, Mindszenty mint közjogi méltóság
válaszol. Az Elsö Zászlós Ur a hazának, és nem a miniszterelnöknek áll
rendelkezésére, tehát a haza szolgálatában Mindszenty mint az “elsö közjogi
méltóság” Dálnoky miniszterelnök felett áll, aki csak a második vagy harmadik
közjogi méltóság lenne, még ha érvényesen töltené is be a miniszterelnöki
poziciót!
Azonkivül míg a fegyveres hatalom Rákosi mögött állt, az erkölcsi hatalom
mérlege nyilván Mindszenty javára billent, ugyanis Mindszenty nemcsak mint
egyházmegyés püspök tevékenykedett, hanem mint esztergomi érsek és az ország
hercegprimás-biborosa, a Koronát és a NEMZETET képviselte, mind jogilag és
erkölcsileg, mind valóságban. Egyházmegyéjén és az országon kivüli körútjai
során és irott megnyilatkozásaiban mindenütt az összmagyarság, beleértve a
nyugatra került és az elszakított területek magyar katolikusainak a
föpásztoraként is müködött (Erdö, 22-26 o.), és mint elsö Zászlós Úr, az ország
protestáns és zsidó honfiainak a védelme is reá hárult.
Az Ideiglenes Nemzetgyülés és az Ideiglenes Kormány elismerésének volt még egy
elvi akadálya, bár lehetséges, hogy a háború viharában Mindszenty erröl nem
tudott. Az utolsó szabadon, 1939-ben választott országgyülés az 1944 évi VII.
törvénnyel a választások megtartásának lehetetlensége miatt az országgyülés
élettartamát a békekötés ratifikálásától számított további fél évre
meghosszabította és ugyanilyen törvényes uton lehetövé tette, hogy az külföldön
is ülésezhessen.
Tóth szerint e törvény alapján az 1939-es parlament (mindkét háza, de persze nem
teljes létszámban), a Párizsi béke aláírása és kihirdetése után 1947 év
augusztus hó 20-án, Altöttingben (Németország) utoljára összeült.
A csonka parlament “megállapítja, hogy az ország szuverenitását ez a testület
képviseli. Határozatában leszögezi, hogy a Szent Korona jogfolytonossága fenn
áll. A történelmi ezeréves alkotmány minden jogi alapja, és a magyar nép
felfogása szerint is, a nemzet összeségében és az azt jelképezö Szent Koronában
van” (Toth Z. J., 347 o.).
Igy, az utolsó legitimnek tekinthetö magyar parlament egyik utolsó határozata
szerint a jogfolytonosság egyik feltétele a Szent Korona, és az ahhoz kapcsolodó
korona tan. A jogfolytonosság azaz a legitimitás csak ehhez a tanhoz valo
visszatéréssel állitható vissza, és minden érvényes reformnak onnan kell
kiindulnia. Ezek szerint a jogfolytonosság visszaállítása nem szükségkép füzödik
a királyság visszaállitásához. Ehhez elég lenne a Korona közjogi szerepét
visszaállitani, mikoris minden jog forrása a Korona lenne, amit gyakorlatilag a
nemzet gyakorolna közvetlenül vagy szabadon választott országgyülés révén.
Tehát 1945-ben volt az országnak egy másik, a hagyományos alkotmány szerint
legitim és jogfolyonosságot élvezö országgyülése, és a helyes megoldás az lett
volna, hogy az elsö ideiglenes országgyülés és kormány ezzel a legitim, bár
külföldön székelö országgyüléssel kapcsolatot teremt, és a folytonosság
megszakítása nélkül viszi tovább az ország vezetését. Sajnos, a szovjet
megszállás és a kommunista párt eröszakos hatalmi törekvése, ami a
jogfolytonosság megszakításában legalább is vis major-nak tekintendö, nem tette
lehetövé a jogfolytonosság megörzését. Igy nem a ország illetve a nemzet érdekei
érvényesültek, hanem a Szovjet Unióé, és egy idegen érdekeket képviselö
politikai pártté.
Egy magát “ultrajobboldali folyóirat”nak nevezö, pro-Habsburg internet web
olalon Dr. László András igy irja körül a magyar alkotmányos helyzetet illeteve
államformát 1998-ban:
' de more et veritate' - 'supra-officialiter': Regnum Apostolicum
'de iure' - 'efficialiter': Regnum Apostolicum
'de iure' - 'legitimali-factualiter': Interregnum
'de facto' - 'operationaliter': Usurpatio Illegitima
azaz jelen államformánk erkölcsileg és jogilag még mindig Apostoli Királyság,
jogilag ténylegesen: interregnum, valójában és gyakorlatilag törvénytelen
bitorlás. Dr. László így folytatja: “Az 1990-ben vezetésbe került 'kormányzat'
az előző [kommunista] idők jogutódjának és folytatójának tekintette és tekinti
önmagát, ami a törvénytelen-jogtalan bitorlás folytatását jelenti, és fel sem
merülhet, hogy másnak lehessen tekinteni.”
Minden törekvés a jogfolytonosság visszaállitására a korona-tanhoz kell, hogy
visszamenjen, és onnan kiindulva kell a nemzet ügyeit ujra rendezni. Mivel ez a
koronatanhoz való teljes visszatérést jelent, ugy tünik, a folytonosság
megszakadásának kezdete teljesen lényegtelen. Annyi bizonyos, hogy 1939-ig
megvolt a jogfolytonossag, és 2002-ben nincs meg. Tehát ha most összeül egy
alkotmányozó nemzetgyülés, annak a jelen helyzetböl kiindulva kell legitim
alkotmányt és politikai rendszert létrehozni, függetelenül attól, hogy az ex-lex
állapot mikor kezdödött. Az új rendszer lehet majd királyság királlyal vagy
király nélkül, vagy köztársaság, ahogy azt annak idején a legitim nemzetgyülés
majd javasolja, amit a nemzet népszavazással kell, hogy megerösítsen.
Hogy ma, békésen és törvényesen, fegyveres felkelés és forradalom nélkül
lehessen a kérdést tisztázni, meg kell állapítani, hogy a köztársaság kikiáltása
1946-ban majd késöbb a Rákosi alkotmány és a “népköztársaság” bevezetése nem az
akkor érvényes alkotmányrendszer szerint, és nem a nép szabad akaratából
történt, és hogy azt Mindszenti Hercegprimás hivatalból és hivatalosan
megóvta.
Az 1920-as jogi helyzetet Tóth Z. J. alapján, aki az 1920-as I törvénycikkel
foglalkozik, alkalmazhatjuk az 1940-es évek óta kialakult helyzetre is: az
1920-as törvény szerint “eröszakos megszakítás (vis major) miatt a történeti
alkotmány intézményei ugyan érvényben maradnak (királyság, országgyülés), de
átmenetileg nem nyernek alkalmazást…”
“A Szentkorona-tan értelmében a nemzet minden hatalom és jog forrása, ezért az
ellenállhatatlan kényszerhelyzet miatt (vis absoluta) az állami szuverenitást
egyedül képviselö nemzetgyülést hoznak létre az alkotmány helyreállítása
céljából. Ugyanakkor ezt az intézményt nem kivánják állandósítani, ezért a
történelmi alkotmányba nem építik be” (Toth, 343-4 o.).
Kétségtelen, hogy a jógfolytonosság visszaállitása sulyos elvi és gyakorlati
nehézségekbe ütközik. Elvben Kukorellinek igaza van, vissze kell menni az utolsó
legitim forráshoz. Azonban a legitim állapot két emberöltövel ezelött szakadt
meg, azóta sem a legitim rendszert képviselö személy nincs életben, sem az azt
képviselö intézmény nem létezik. Az esztergomi biboros-érsek lemondott
közjogi azaz hercegprimasi rangjárol, és kétes, hogy azt történelmi alapon ujra
felvállalná-e, és a jelenlegi politikai hatalom elfogadná-e?
A jelen helyzetre alkalmazva, másik lehetö megoldás az Alkotmánybíróság
beavatkozása, amely azonban maga is az illegitim rendszer szülötte. Mégis
tárgyilagosan, azaz a tények alapján, nem tagadhatná, hogy az 1940-es években az
alkotmányos változásokat létrehozó szovjet nyomás érvelhetöen vis absoluta, de
legalább is a változásokat érvénytelenítö vis major-nak tekinthetö. Ezen az
alapon, az Alkotmánybiróság ugyancsak nem tagadhatná, hogy Mindszenty
Hercegprimas óvása érvényes volt. Tehát a jelenleg elfogadott és gyakorolt
politikai rendszer alkotmányellenes tehát alapjában törvénytelen.
Ezért a jelenlegi alkotmányon-kívüli jogrendet megszüntetendö, és az alkotmányos
rendet visszaállitandó, egy kölönleges, az egyházak és a jelenleg müködö
társadalmi szervek valamint Szent Korona népességét képezö de politikai és
történelmi okok miatt az ország határain kivülre kényszerült nemzetrészek,
beleértve a nyugati emigrációt is, képviselöinek bevonásával alkotmányozó
nemzetgyülés létrehozása elengedhetetlen.
Mint a régi alkotmányos rend jelenleg “nem alkalmazott” szervét, a Felsö Házat,
a korona tan azaz az utoljára életben levö intézkedés alapján ujra össze lehetne
hívni és szerepet biztosítani neki a nemzetgyülés összehívásában és
legitimizálásában a jogfolytonosság megkérdöjelezhetetlenségének biztosítása
céljából. Megjegyzendö, hogy az 1920 I. tc., amely a jogfolytonosság elve
alapján a jelenleg is érvényes szabály, az alkotmányos rend helyreállítását
kivette a rendes országgyülés (amely egyébként jelenleg maga is hiányában volt
illetve van az alkotmányosságnak) hatásköréböl és kölönleges, csak az
alkotmányos jogfolytonosság visszaállitásával foglalkozó “nemzetgyülés”
hatáskörébe utalta.
A Gondviselés még a két háboru utáni zavaros idökben is gondoskodott, hogy a
Szent Korona ne veszítse el érvényét, és a második világháború utáni káros és
alkotmányellenes kormányzás idöszakát áthidalva egy békésebb korban ismét
lehetövé tegye ezeréves alkotmányunk és hagyományos jogrendünk túlélését illetve
visszaállítását. Tehát itt az ideje, hogy a nemzet ne csak az uj alkotmány
kérdését tárgyalja, hanem érvényes nemzetgyülés állítsa helyre a jogfolytonosság
mellett a történelmi magyar alkotmányt és döntsön az államformáról!
-----Original Message-----
From: Blueskies346@aol.com [mailto:Blueskies346@aol.com]
Sent: Monday, January 22, 2007 3:58 AM
To: fehergalamb@gmail.com
Cc: fay@tvnetwork.hu
Subject: (no subject)