vissza a főoldalra *

Dr. Balogh Sandor:

"... Nem eleg ugyanis a celt kituzni (jogfolytonossag visszaallitasa), a modszert is meg kerll vitatni es elkeszulni a megvalositasra.  En, a teljesseg igenye nelkul, ket modszerre tudok gondolni, az alkotmanybirosag es a Biboros hercegprimasi jogkornek visszaallitasa, de egyik sem tokeletes megoldas. Vitassuk meg, hatha akad jobb megoldas is.

A Szent Korona szuverenitás és jogfolytonosság


A jelen politikai helyzetben nem érdektelen megvizsgálni a Szent Korona politikai és közjogi szerepét a jogfolytonosság fényében. Koltai András, Jelkép vagy hatalom cimmel, beszélgetést folytatott Dr. Kukorelli István alkotmánybíróval a Szent Korona-törvényrõl.   Dr. Kukorelli, alkotmánybíróvá való választása elött résztvett a Szent Korona törvény elökészítésében, igy nemcsak mint alkotmány-jogász, hanem mint a törvény elökészítöje is illetékes volt a kérdésben nyilatkozni.
Kukorelli szerint talán jelenleg a legfontosabb közjogi vonatkozás az, ”hogy az Alkotmány szerint a Korona szerepel a Magyar Köztársaság cimerében.” A Koronának mint heraldikai ábrázolásnak “kiemelkedö közjogi jelentõsége van.” Azonban “a képviseleti hatalomgyakorlási konstrukcióban a koronához (kisbetüvel!) kapcsolt hatalomátruházási elmélet … elhelyezhetetlen.” A “közjogi jogfolytonosság kérdése” sokkal kényesebb. “Vissza kell találni oda, ahonnan a történelem bennünket  eltaszított a második világháború után. Tehát nem csak szimbolikus jelentõsége van ezeknek a hagyományoknak…. Meg kell találni a azokat a kapcsolódási pontokat, ahol a nemzeti tradició és a modernizáció ötvözõdhet.”
Tehát Kukorelli szerint a törés a második világháboru után állt be a jogfolytonosságban és oda kell vissza menni, megkeresni azokat a törés elötti “kapcsolodási pontokat,” amelyekhez a jogfolytonosság kapcsolodik.
Koltai kérdésére, hogy akkor mi is a Szent Korona közjogi funkciója, az alkotmánybíró ezt válaszolta: “A Szent Korona története szimbolizálja az állam függetlenségét, szuverenitását. A Korona ereklyeként él a nemzet tudatában. A törvény deklarálja e hagyományok meglétét.” A sorok közt olvasva érezhetjük, hogy a jogfolytonosság kérdése a legitimitás és a szuverenitás kérdésével függ össze. A ki nem mondott vád, hogy a jogfolytonosság megszakadása illetve a ránkeröszakolt politikai rendszer a megszálló Szovjet Unio által alkalmazott eröszak következménye.
Majd a következõ kérdésre, hogy miért nem a Koronára esküsznek fel az ország közjogi méltóságai, ez volt a válasz: “Eddig a pontig sokan eljutottak a törvény elõkészítése során, magam is el tudtam volna képzelni egy ilyenfajta szabályozást. Ez összeférne a hatályos közjogi rendszerrel. Nem könnyü feladat az alkotmányjogászok számára állandóan azt vizsgálni, milyen határig lehet elmenni…. A Koronára felesküdni a hagyományok továbbélése lenne, amelyröl tudjuk, mennyire fontos egy nép fennmaradásában.” Másszóval, volt es van igény a Koronának nagyobb szerepet juttani, és a mai helyzet egy kompromisszum azokkal, akik a közel-mult rendszert kivánják folytatni és elleneznek minden további szerepet a Koronának, és a hagyomanyok visszaállitása, a nemzetnek mint olyan fennmaradása.nem szivügyük.
A követekezö kérdés Trianonra vonatkozik, hogy t.i. az ország területi és népességi megcsonkitása hogy érinti a Korona közjogi szerepének jogfolytonosságát? Kukorelli szerint a jogfolytonosság az állam három összetevövel lehet kapcsolatos: a terület, nép, és a fõhatalom. “Én alapvetöen a fõhatalom fontosságát emelném ki az állami szuverenitás három összetevõje közül….” azaz a területi és nemzeti integritást nem idöszerü feszegetni.
Történelmünkkel kapcsolatban megjegyzi, hogy a sok rendszerváltás “igencsak megnehezíti a jogfolytonossági kérdések megoldását…  Nyiltabban kellene beszélni multunkról, hogy felegyenesedve tudjunk járni és ünnepelni, megbeszélni, ami hagyományainkban megõrzendõ.” Igy meg kellene vizsgálnunk ahonnan, ahova, és ahogyan “történelem bennünket  eltaszított a második világháború után.” Például meg kell tárgyilagosan vizsgálnunk, hogy miért és hogyan lettünk köztársaság! Politikai okok miatt eddig ezt a kérdést nem lehetett szabadon feszegetni, azonban alább megpróbáljuk ismertetni a tényeket.
Koronánk szuverenitásunk fõ védöje és restorátora. Ezért jelentös Kukorellinak szuverenitásunk realisztikus kiértékelése: “…A folyamat amelyröl beszélünk az egész világon zajlik. Az állam belsö szuverenitása teljesnek mondhato, szabad választások vannak, Magyarország tehát önálló államnak tekinthetõ. Külsõ szempontból azonban már csak a nagyhatalmak tekinthetök teljesen szuverénnek. A többiek külsõ szuverenitása változó. Magyarországot a pénzügyi függések miatt a középsõ mezõnybe sorolnám. Természetesen ez a függés a törvényhozásban is érezteti hatását.” Tehát elözetes megjegyzése ellenére, belsö szuverenitásunk sem mondható teljesnek, föleg ha figyelembe vesszük, hogy a mai két nagypárt külföldi támogassal alakult és valószinüleg igy is tartja fenn magát, tehát ha a kormány nem is, a pártok és egyes politikusk nagyon is függnek külföldi tényezöktöl
Mit lehet ez ellen tenni? “Létezik bizonyos mozgástér. Szuverenitásunkat õrizve kell ebben a mozgástérben a számunkra legideálisabb helyzetet, lehetõségeket megtalálni, lehetöségünk szerint azt kell kibõviteni.” Látszólag csalódottan jegyezte emeg, hogy “nem jó látni, hogy néha feltett kézzel, elvtelenül alkalmozkodunk másokhoz, ahelyett, hogy kiállnánk a magunk igazáért…”
Végül a mi Szent Koronánk egyedülálló kultuszáról ezt válaszolta: “Félelmetes és fantasztikus, hogy a Korona ennyi hányattatás után a legutóbbi idõkig meg tudta õrizni e képletes hatalmát.… A történelem során az állam gyakran nem volt szuverén, az ország pedig szabad…. Mindig fogódzót jelentett, és a szuverenitás-mentes korszakokban—melyekbõl jócskán akadt történelmünk során—a Korona, más nemzeti jelképekkel együtt jelképezte az ország fennmaradását, létezését…. A Korona számomra e megmaradás jelképe is, amely erõt és hitet ad,” fejezte be Kukorelli a beszélgetést.
Igy ismét itt az alkalom, hogy a Szent Koronához való kapcsolat segtségével végetvessünk a második Világháború utáni ex-lex állapotnak és legalább alkotmányos jogrendszerünk visszatérjen a normális illetve legitim keretbe.
Ez a szerfelett érdekes beszélgetés bár elkerüli a koronázás és a királyság kérdését, több problémakört vet fel, amelyekkel már foglalkoztunk, azonban nem árt ujra végigmenni rajtuk.
Az alkotmánybíró szerint, “a képviseleti hatalomgyakorlási konstrukcióban a koronához (kisbetüvel!) kapcsolt hatalomátruházási elmélet … elhelyezhetetlen.” Ez valóban igy van. Mint fentebb érveltünk, király nélkül a Korona önmagában nem elegendö alapja egy teljes és következetes államrendszernek. “Meg kell találni a azokat a kapcsolódási pontokat, ahol a nemzeti tradició és a modernizáció ötvözõdhet.” Itt lehet behozni a királyságot mint kapcsolódási pont. Mint már kifejtettük, az alkotmányos királyság szépen megférne a modern parlamentáris képviseleti rendszerrel és szépen áthidalná a mult hagyományait és a jelen követelményeit. A demokratikus képviseleti hatalomátruházást módosítani kellene, a hatalmat meg kellene osztani, hogy helyet találjon benn a koronázással járó hatalomátruházás is.  Azonkívül a szakrális királyság érvényesítené a koronázással járó természetfeletti kegyelmeket is. A koronázás és a királyság visszahozása nem forradalmi újitás lenne, hanem a mult és jelen “ötvözõdése”!
A beszélgetés következõ témaköre az állami fõhatóság és szuverenitás kérdése. Egyrészt a Korona a szuverenitás megtestesítõje. Másrész állami szuverenitásunk csorbát szenvedett Trianonnal, mikoris a Szent Korona területének és népének jelentös része idegen nagyhatalmi döntéssel leszakíttatott a Szent Koronától. Kukorelli helyesen jegyzi meg, hogy a határok kérdésében a jelen körülmények közt nem tudunk semmit sem tenni. Azonban a nemzetnek az orsághatároktól független egyesítése a Szent Korona alatt nemcsak kivánatos, hanem lehetséges is.
Amit Antall miniszterelnök úr tévesen feltételezett mind jogi, mind erlölcsi viszonylatban, hogy t.i. ö a 15 millió magyar miniszterelnöke, meg lehetne oldani úgy, hogy a mindenkori országgyülés és a választott kormány a 10 milliós országot kormányozza, de a király, a fent ismertetett angol példát követve, esetleg egy felsöházzal amiben az ország mindenkori határain kivülálló nemzettagok is képviselve lennének, politikai pártok felett, a választások eredményeitöl függetlenül, a 15 millió magyart képviselhetné. Ugyanakkor a köztársasági elnök, alkotmányos hivatalánál fogva, és a királlyal ellentétben, csak a 10 milliós Köztársaság elnöke lehet. Ezért a Szent Korona és a királyság kérdésében mind a 15 millió nemzettag, az elszakitott területeken es az emigrációban élö magyarság is, illetékes véleményt nyilvánítani és a döntésben résztvenni!
Abban is igaza van Kukorellinek, hogy a világ nagyon sok más országával együtt, Magyarország a nemzetközi bankrendszertõl való pénzügyi függõsége miatt elvesztette szuverenitásának jelentös részét. Népiesen ezt úgy fejezik ki, hogy “kimentek a tankok, bejöttek a bankok!” Ez azt jelenti, hogy vannak paktumok vagy nincsenek, még belsö szuverenitásunk is szigoru korlátok közt mozoghat attól függõen, hogy a kormány milyen hosszú pórázt tud kiharcolni az országnak. Ez egyuttal azt is jelenti, hogy minden külföldrõl kölcsönzött Forint, Euro vagy Dollár szuverenitásunk egy darabkájának elidegenítését jelenti. Ezért is lenne fontos a külföldi adósságok kérdésének ujra napirendre való tüzése és más államok példáját követve, komoly adósságcsökkentést kérni, követelni. Ezt persze nem szabad összetéveszteni a kölcsönök visszafizetésének önkényes megtagadásával. Azonban aki a kölcsönök tárgyalásszerü csökkentése ellen van, az szuverenitásunk visszanyerése ellen van, és a bibliai jó pásztorral szemben a tolvajhoz hasonlít, “aki csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztitson,” (Jn. 10,10).
Sajnos, állapítja meg az alkotmánybíró, mi mindenkinek lefekszünk, minden játékpisztollyal való fenyegetésre felemeljük a kezünket. Jelen helyzetben “Szuverenitásunkat õrizve kell ebben a mozgástérben a számunkra legideálisabb helyzetet, lehetõségeket megtalálni, lehetöségünk szerint azt kibõviteni.” Minden választás után ez kellett volna, hogy az új kormány legfontosabb feladata legyen különösen most, az EU-ba való belépésünk után, és az EU alotmányának illeteve szellemiségének tárgyalása során. Ebben nemcsak a nyugati emigráció hanem az egész nemzetet képviselõ Magyarok Világszövetsége a nyugati országokban levö Országos Tanácsain keresztül mint NGO-k hasznos segítõtársai lehetnének a magyar kormánynak.
“A történelem során az állam gyakran nem volt szuverén, az ország pedig szabad…. Mindig fogódzót jelentett, és a szuverenitás-mentes korszakokban—melyekbõl jócskán akadt történelmünk során —a Korona, más nemzeti jelképekkel együtt jelképezte az ország fennmaradását, létezését…. Ha a Szent Korona beszélni tudna, eligha lenne nála hitelesebb krónikása egy nép történelmének, öreinek, bánatainak, tragikumának, megmaradásának.“ Nem szabad úgy venni, hogy a Koronának csak egy teljesen szuverén országban van szerepe. Ha valamikor szükség volt a Korona egyesítõ és nemzetmentõ szerepére, az éppen a maihoz hasonló “szuverenitás-mentes” vagy korlatozott szuverenitasu korokban volt. 
Igy teljes mértékben érthetõ és igazolt Kukorelli záró mondata, amely szinte “megkoronázza” a többször elejtett megjegyzését, hogy amit mint alkotmánybíró mond nem szükségkép azonos a személyes véleményével. Záró szavai megérdemlik, hogy megismételjük: “A Korona számomra e megmaradás jelképe is, amely erõt és hitet ad.”
A Szent Korona misztikumán kivül persze van, és talán érthetöen, sokkal jobban ismert fogalom, a Szentkorona-tan, amely a magyar alkotmányosság, törvényesség és legitimitás alapja volt, és kellene lennie a jövöben. Erröl is rengeteg könyv és cikk, vitairat, politikai értekezés jelent meg az utóbbi években. Jelenleg csak két témát kivánok kiemelni: elöször, a Szentkorona-tan sikeresen összefogta és egy stratifikált társadalomban egyelö jogokat garantált nem csak a különbözö vallások követöinek de a kisebbségeknek is.  Kocsis a Szentkorona-tanban talál megoldást a Trianoni igazságtalanságra is. Hacsak a hitetlen Nyugat elfogadná a Szentkorona-tan egyesítö, egyelöséget és jogfolytonosságot garantáló elvét (u. o., 180 o.)!
Másodszor, a jelen alkotmányos rendszer és államrend belsö legitimitását kell megvizsgálni. Ennek az írásnak nem célja a jelen kormány nemzetközi legitimitását kétségbevonni. Tudtommal semmiféle nemzetközi szerv nem döntött a magyar kormányok legitimitásáról, mivel ez a kérdés fel sem vetödött sem az elmult negyven öt, sem a közelmult 16 éve alatt. Így kétségtelen, hogy nemzetközileg a jelen kormány, amely az 1940-es évektöl 1990-ig hatalmon lévö kommunista rendszer utódja, az ország elismert de facto kormánya illetve államrendszere. A belsö legitimitás elvi kérdés ugyan, azonban mégis tanácsos lett volna azt az EU-hoz való csatlakozás elött tisztáni.
Általános elv, hogy sem külsö kényszer sem forradalom nem teremt jogot, és ilyen alapon létesült alkotmányváltozásokat utólag vagy eltörölni, vagy legitimizálni kell. Zétényi szerint “(A) magyar történelem sajátos … voltából következik az alkotmányosság és jogfolytonosság, az alkományos államélet folyamatosságának különleges jelentösége…”  A magyar alkotmányjog szerint az alkotmányosság illetve legitimitás és a folyamatosság szinte azonos, ezért a mai magyar alkotmány és államforma azaz a rendszer belsö legitimitása megkérdöjelezhetö, mivel a folyamatosság utoljára a negyvenes években szakadt meg, a folyamatosság eddigi helyreállítása illetve az új rendszer legitimizálása nélkül.
Történelmünk folyamán nem ez az elsö eset, hogy a folyamatosság megszakadt, azonban az utolso két évszázadban gyakrabban elöfordult mint történelmünk bármelyik korábbi szakaszában. Igy az 1848-49-es Szabadságharc leverése utáni megszakadást az u. n. Kiegyezés néven ismert 1867:XII törvénycikk állitotta vissza.
Az 1867-ben visszaállított jogfolytonosság újra megszakadt az elsö világháborut bezáró zavaros idökben reszben külföldi nyomásra mikor megtiltották a koronázott király visszatérését a magyar trónra, másrészt mikor a Kommün alatt törvénytelenül kikiáltották a köztársaságot. A jogfolytonosságot ekkor “Az alkotmányosság helyreállításáról és az állami föhatalom ideiglenes rendezéséröl” szóló 1920. évi 1. Törvénycikk állitotta ujra vissza.  Azonban ez csak ideiglenesnek szánt megoldás volt.
Közvetlenül mielött beléptünk a Második Világháborúba, nehéz helyzetben, nagyon szük mozgástérben találta magát az ország. A világpolitika alakulása folytán döntenünk kellet a háboruba lépés és az esetleges, Jugoszláviához hasonló német lerohanás közt. Függetlenségünk békés eszközökkel való megörzése nyugati támogatás hiányában nem volt realis alternativa! Végül is háborúba lépésünk, amit a német megszállás veszélye és a mai napig kideritetlen kassai bombázás provokált ki, formailag szuveren lépésnek tekinthetö amennyiben az országnak a háboruba való belépés mellett más, ámbár nagyon korlátozott és áldozatokban sokkal költségesebb, a szuverenitás teljes elvesztésével járó alternativája is volt. Így a háboruba való belépés nem teljesen szabad döntés volt. A helyzet teljes ismeretében valószinüleg kiderülne, hogy a kormány kényszerhelyzetbe került és így, jogilag is megállapithato  “vis major” nyomása alatt, csökkent felelösséggel cselekedett. Ez persze szuverenitasunk csökkentését is jelentette.
Az 1944 márciusban bekövetkezett német megszállás a formai szuverentiást ugyan meghagyta, de gyakorlatilag megszállt ország lettünk. A formai szuverenitas, azaz a jogfolytonosság 1944 oktober 15-én, Horthy Miklós Kormányzó lemondásával és Szálasi Ferenc hatalomrajutásával sem mondható egyértelmüen megszakadtnak, söt, a magyar országgyülés nyugaton való önfeloszlatásáig (lásd alább) még a csonka országgyülés is a szuverenitás birtokosának tekinthetö. Az 1944 márciusi és októberi események legfeljebb ideiglenesen felfüggesztették az alkotmányos hatalom gyakorlását, azonban egyik esetben sem történt komoly és formális alkotmánysértö modositás politikai rendszerünkben amely egyételmüen megszüntette volna a jogfolytonosságot.. Sem a németek, sem a nyilasok nem kényszerítettek ki a késöbbiekhez hasonló alkotmánysértö változásokat alkotmányos jogrendünkben. Igy például a leghivatottabb személyek, Hothy Miklós kormányzó és Mindszenty hercegprimás elismerték az 1945-ben lefolyt választásokat, mint a nemzet szabad akaratát kifejezö aktust, ezzel legalább is hallgatólag elismerték a jogfolytonosságot.
Azonban mielött végleges ítéletet mondanánk erröl a korszakról, Kukorelli javaslata szerint nem lenne haszontalan tüzetesebben, minden ellenszenv nélkül megvizsgálni ezt a kort, bár valószinüleg még nincs meg a szükséges történelmi távlat és tárgyilagosság erre.
A folyamatosság utolsó megszakítása: 1945
A folyamatosság határozottan és egyértelmüen megszakadt mikor a vesztett háború után az uj kormány, a köztársasági államforma és az uj, szovjet tipusu alkotmány, a megszáló hatalom kényszere folytán, külsö eröszakra és nem a hagyományos alkotmány alapján, azaz nem szabadon választott nemzetgyülés szabad döntése alapján jöttek létre. Ezenkívül az ezeréves alkotmányos rendszer hivatalos képviselöje, a hercegprimás mint az ország “elsö zászlósúra” és a király távollétében illetve hiányában illetékes személy, mint elsö közjogi méltóság, hivatalból és hivatalosan tiltakozott köztársasági államforma törvénytelen bevezetése ellen.
Miután az 1945 november 4-i választásokat a Kisgazda Párt 59.9%-os azaz abszolut többséggel megnyerte, igy a demokrácia és az akkor érvényben levö törvények alapján egyedül alakíthatott volna többségi kormányt (és a legitimitás kérdésében megegyezésre juthatott volna az akkor már nyugaton székelö, még mindig legitim és jogfolytonosságot klépviselö 1939-es magyar parlamenti képviselettel), szovjet nyomásra kénytelen volt a kormányt 50-50 százalékban megosztani a marxista pártokkal úgy, hogy a kulcs belügyi tárca amely a rendfenntarto szerveket és az igazságszolgáltatást felügyelte és, legább elvben, a legitimitas kérdése is a belügy hatáskörébe tartozott, kifejezett szovjet nyomásra a szavazatok 17.11%-át, tehát a szavazók egy hatodának bizalmát élvezö Kommunista Párt kezébe került.
A kor történésze  így írja le a belügyminiszteri poziciónak a kommunisták részére való kikényszerítését:
“ Miután a FKgP magának követelte a belügyi tárcát, … Vorosilov marsall … átadott egy listát Dálnoki Miklós Bélának, az ügyek továbbvitelével megbízott ideiglenes kormány miniszterelnökének, amely a Vörös Hadseregnek szállitandó hús, zsir, olaj, cukor sb. mennyiségét taratalmazta. Ez kb. háromszorosa volt az ideiglenes kormány rendelkezésére álló összes élelmiszernek. Vorosilov követelte, hogy a kormány három napon belül szállitsa le a kivánt élelmiszert. Amennyiben nem teljesíti kötelezettségét, a Vörös Hadsereg lefoglal minden fellelhetö készletet. Ettöl csak abban az esetben áll el, ha a “demokratikus” kormány megalakul. A Szovjetunió azonban csak olyan kormányban bizik, melynek belugyminisztere kommunista.”
“A legmegdöbbentöbb és legfélelmetesebb ebben a magatartásban az volt,   -irja a politikai bizottság egy tagja-, hogy sem az ország népe, de még csak az FKgP képviselöcsoportja sem értesülhetett ezekröl a tényekröl. A Szovjetunió beavatkozását nem lehetett nyilvánoságra hozni” .
Ebböl a stratégiai pozicióból, mint kisebbségi párt, a kormány megalakulása után a kommunisták elsö követelése a “köztársaság kikiáltása” volt, ami ellen Mindszenty “a magyar primások több, mint 900 éven át gyakorolt közjogi tisztéböl folyóan óvást emelt” a Miniszterelnökhöz írt levelében (lásd A Mindszenty bünügy …, 17. oldal; és Erdös, 26-27 oldalak). Tudtommal ezt a hivatalos, elözetes óvást soha semmiféle biróság nem tárgyalta le és nem hozott döntést ebben a kérdésben, söt, a Mindszenty perben ez volt az egyik vádpont Mindszenty ellen (lásd A Mindszenty bünügy, 17 o.).
Mindszenty rehabilitációja nem lehet teljes, és az 1990 utáni rendszerek legitimitása nem lehet vitán felüli amig ez, a hagyományos alkotmányos rend szerint érvényes óvás és a Mindszenty per egyik fö vádpontja nem tisztázódik!  Ilyen esetben az óvás nem évülhet el az óvást emelö személy halálával, mivel azt hivatalból tette! Az sem számithat, hogy azt a hivatalt törvénytelen módon, az óvást figyelmen kívül hagyva, az új alkotmányban megszüntették. Az óvás nemcsak a törvény lényege, hanem elsösorban a folyamat törvénytelensége miatt történt. Ha az akkori alkotmány szerint szabadon, a nemzet önakaratából összehívott törvényes nemzetgyülés mondja ki a köztársaságot, azt nem lehetett volna megóvni!
Dr. Balogh Sándor névrokonom (kivel otthon gyakran összetévesztenek) kommunista történész, akinek egyik kedvenc céltáblája Mindszenty hercegprimas volt, sokszoros álláspontváltoztatás után végre egy 1989-ben keszült interjuban rátapint Mindszenty óvásának a lényegére, bár itt is súlyosan melléfog a kommunista történész.
A kommunista Balogh történész szerint “történelmi tények bizonyitják, hogy a biborosnak elsösorban nem a rendörséggel, a földosztással vagy a köztársasággal volt problémája, hanem a népi demokratikus rendszer legitimitásával, amelyet nem volt hajlandó elismerni. Nem fogadta el az Ideiglenes Nemzetgyülés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány által reprezentált hatalmat…. A biboros törvényen felül helyezte magát, nem fogadta el a Nemzetgyülés döntéseit” (Mészáros, 140-41).
Baloghnak igaza van, Mindszenty nem egyes aktusokat kifogásolt, hanem elvi alapon, az egész rendszer legitimitását támadta és óvta meg. Ez fájt legjobban Rákosiéknak. Egyes kérdésekben lehetett volna kompromisszumot találni akkor még, de a legitmititás kérdésében Rákosi nem akart, es nem is tudott volna alkudozni, mert amit csinált, Sztalin parancsára csinálta, érvekkel pedig nem tudott gyözni. Mindszenty látta, hogy nemcsak az ezer éves magyar alkotmányos elveket sértették meg Rákosiék, hanem a demokrácia legalapvetöbb elvét, a szuverén állam népének szabad akaratán alapuló önkormányzás elvét is. Rákosi nem akart, vagy nem mert Mindszentyvel az állam szuverenitásának megsértéséröl nyilvános vitat. Ezért kellett legitimitás megvitatása helyett Mindszentyt eltüntetni a politikai porondról a szovjet hatalomra épült kommunista kormánynak és úgy nevezett népbiróságának.
Balogh ott téved, hogy Mindszenty nem “törvényen felül helyezte magát,” hanem egy magasabb törvényt, az akkor érvényes alkotmányt képviselve ellenezte a törvénytelen változásokat. Nem Mindszenty hanem Rákosi és a szovjet által támogatott Kommunista Párt valamint az általuk létrehozott Ideiglenes Nemzetgyülés helyezte magát az akkor érvényben levö törvények fölé, illetve törvényeken kivülre!
Hogy Mindszenty melyik törvényt képviselte, nyilvánvaló Dálnoki Miklós Bélának írt soraiból. 1945 szeptemberben esztergomi érsekkévaló kinevezése alkalmából Dálnoki, az Ideiglenes Kormány miniszterelnöke gratulált neki. Mindszenty igy válaszolt Dálnokinak: “Meleg gratulációjat hálásan köszönöm. Az ország elsö közjogi méltósága hazája rendelkezésére áll”  Figyelemreméltó, ahogy Mindszenty ebben a rövid de velös, mesterien fogalmazott tizenkétszavas válaszba mi mindent belesüritett, óvatosan szétválasztva az egyházi és közjogi funkciókat, valamint a hazát az ideiglenes kormány miniszterelnökétöl. Míg Dálnoki egy egyházi kinevezéshez gratulált, Mindszenty mint közjogi méltóság válaszol. Az Elsö Zászlós Ur a hazának, és nem a miniszterelnöknek áll rendelkezésére, tehát a haza szolgálatában Mindszenty mint az “elsö közjogi méltóság” Dálnoky miniszterelnök felett áll, aki csak a második vagy harmadik közjogi méltóság lenne, még ha érvényesen töltené is be a miniszterelnöki poziciót!
Azonkivül míg a fegyveres hatalom Rákosi mögött állt, az erkölcsi hatalom mérlege nyilván Mindszenty javára billent, ugyanis Mindszenty nemcsak mint egyházmegyés püspök tevékenykedett, hanem mint esztergomi érsek és az ország hercegprimás-biborosa, a Koronát és a NEMZETET képviselte, mind jogilag és erkölcsileg, mind valóságban. Egyházmegyéjén és az országon kivüli körútjai során és irott megnyilatkozásaiban mindenütt az összmagyarság, beleértve a nyugatra került és az elszakított területek magyar katolikusainak a föpásztoraként is müködött (Erdö, 22-26 o.), és mint elsö Zászlós Úr, az ország protestáns és zsidó honfiainak a védelme is reá hárult.
Az Ideiglenes Nemzetgyülés és az Ideiglenes Kormány elismerésének volt még egy elvi akadálya, bár lehetséges, hogy a háború viharában Mindszenty erröl nem tudott. Az utolsó szabadon, 1939-ben választott országgyülés az 1944 évi VII. törvénnyel  a választások megtartásának lehetetlensége miatt az országgyülés élettartamát a békekötés ratifikálásától számított további fél évre meghosszabította és ugyanilyen törvényes uton lehetövé tette, hogy az külföldön is ülésezhessen.
Tóth szerint e törvény alapján az 1939-es parlament (mindkét háza, de persze nem teljes létszámban), a Párizsi béke aláírása és kihirdetése után 1947 év augusztus hó 20-án, Altöttingben (Németország) utoljára összeült.
A csonka parlament “megállapítja, hogy az ország szuverenitását ez a testület képviseli. Határozatában leszögezi, hogy a Szent Korona jogfolytonossága fenn áll. A történelmi ezeréves alkotmány minden jogi alapja, és a magyar nép felfogása szerint is, a nemzet összeségében és az azt jelképezö Szent Koronában van” (Toth Z. J., 347 o.).
Igy, az utolsó legitimnek tekinthetö magyar parlament egyik utolsó határozata szerint a jogfolytonosság egyik feltétele a Szent Korona, és az ahhoz kapcsolodó korona tan. A jogfolytonosság azaz a legitimitás csak ehhez a tanhoz valo visszatéréssel állitható vissza, és minden érvényes reformnak onnan kell kiindulnia. Ezek szerint a jogfolytonosság visszaállítása nem szükségkép füzödik a királyság visszaállitásához. Ehhez elég lenne a Korona közjogi szerepét visszaállitani, mikoris minden jog forrása a Korona lenne, amit gyakorlatilag a nemzet gyakorolna közvetlenül vagy szabadon választott országgyülés révén.
Tehát 1945-ben volt az országnak egy másik, a hagyományos alkotmány szerint legitim és jogfolyonosságot élvezö országgyülése, és a helyes megoldás az lett volna, hogy az elsö ideiglenes országgyülés és kormány ezzel a legitim, bár külföldön székelö országgyüléssel kapcsolatot teremt, és a folytonosság megszakítása nélkül viszi tovább az ország vezetését. Sajnos, a szovjet megszállás és a kommunista párt eröszakos hatalmi törekvése, ami a jogfolytonosság megszakításában legalább is vis major-nak tekintendö, nem tette lehetövé a jogfolytonosság megörzését. Igy nem a ország illetve a nemzet érdekei érvényesültek, hanem a Szovjet Unióé, és egy idegen érdekeket képviselö politikai pártté.
Egy magát “ultrajobboldali folyóirat”nak nevezö, pro-Habsburg internet web olalon  Dr. László András igy irja körül a magyar alkotmányos helyzetet illeteve államformát 1998-ban:
' de more et veritate' - 'supra-officialiter':   Regnum Apostolicum  
'de iure' - 'efficialiter':                               Regnum Apostolicum
'de iure' - 'legitimali-factualiter':                  Interregnum
'de facto' - 'operationaliter':                       Usurpatio Illegitima
azaz jelen államformánk erkölcsileg és jogilag még mindig Apostoli Királyság, jogilag ténylegesen: interregnum, valójában és gyakorlatilag törvénytelen bitorlás. Dr. László így folytatja: “Az 1990-ben vezetésbe került 'kormányzat' az előző [kommunista] idők jogutódjának és folytatójának tekintette és tekinti önmagát, ami a törvénytelen-jogtalan bitorlás folytatását jelenti, és fel sem merülhet, hogy másnak lehessen tekinteni.”
Minden törekvés a jogfolytonosság visszaállitására a korona-tanhoz kell, hogy visszamenjen, és onnan kiindulva kell a nemzet ügyeit ujra rendezni. Mivel ez a koronatanhoz való teljes visszatérést jelent, ugy tünik, a folytonosság megszakadásának kezdete teljesen lényegtelen. Annyi bizonyos, hogy 1939-ig megvolt a jogfolytonossag, és 2002-ben nincs meg. Tehát ha most összeül egy alkotmányozó nemzetgyülés, annak a jelen helyzetböl kiindulva kell legitim alkotmányt és politikai rendszert létrehozni, függetelenül attól, hogy az ex-lex állapot mikor kezdödött. Az új rendszer lehet majd királyság királlyal vagy király nélkül, vagy köztársaság, ahogy azt annak idején a legitim nemzetgyülés majd javasolja, amit a nemzet népszavazással kell, hogy megerösítsen.
Hogy ma, békésen és törvényesen, fegyveres felkelés és forradalom nélkül lehessen a kérdést tisztázni, meg kell állapítani, hogy a köztársaság kikiáltása 1946-ban majd késöbb a Rákosi alkotmány és a “népköztársaság” bevezetése nem az akkor érvényes alkotmányrendszer szerint, és nem a nép szabad akaratából történt, és hogy azt Mindszenti Hercegprimás hivatalból és hivatalosan megóvta.
Az 1920-as jogi helyzetet Tóth Z. J.   alapján, aki az 1920-as I törvénycikkel foglalkozik, alkalmazhatjuk az 1940-es évek óta kialakult helyzetre is: az 1920-as törvény szerint “eröszakos megszakítás (vis major) miatt a történeti alkotmány intézményei ugyan érvényben maradnak (királyság, országgyülés), de átmenetileg nem nyernek alkalmazást…”
“A Szentkorona-tan értelmében a nemzet minden hatalom és jog forrása, ezért az ellenállhatatlan kényszerhelyzet miatt (vis absoluta) az állami szuverenitást egyedül képviselö nemzetgyülést hoznak létre az alkotmány helyreállítása céljából. Ugyanakkor ezt az intézményt nem kivánják állandósítani, ezért a történelmi alkotmányba nem építik be” (Toth, 343-4 o.).
Kétségtelen, hogy a jógfolytonosság visszaállitása sulyos elvi és gyakorlati nehézségekbe ütközik. Elvben Kukorellinek igaza van, vissze kell menni az utolsó legitim forráshoz. Azonban a legitim állapot két emberöltövel ezelött szakadt meg, azóta sem a legitim rendszert képviselö személy nincs életben, sem az azt képviselö intézmény nem létezik. Az esztergomi biboros-érsek lemondott közjogi azaz hercegprimasi rangjárol, és kétes, hogy azt történelmi alapon ujra felvállalná-e, és a jelenlegi politikai hatalom elfogadná-e?
A jelen helyzetre alkalmazva, másik lehetö megoldás az Alkotmánybíróság beavatkozása, amely azonban maga is az illegitim rendszer szülötte. Mégis tárgyilagosan, azaz a tények alapján, nem tagadhatná, hogy az 1940-es években az alkotmányos változásokat létrehozó szovjet nyomás érvelhetöen vis absoluta, de legalább is a változásokat érvénytelenítö vis major-nak tekinthetö. Ezen az alapon, az Alkotmánybiróság ugyancsak nem tagadhatná, hogy Mindszenty Hercegprimas óvása érvényes volt. Tehát a jelenleg elfogadott és gyakorolt politikai rendszer alkotmányellenes tehát alapjában törvénytelen.
Ezért a jelenlegi alkotmányon-kívüli jogrendet megszüntetendö, és az alkotmányos rendet visszaállitandó, egy kölönleges, az egyházak és a jelenleg müködö társadalmi szervek valamint Szent Korona népességét képezö de politikai és történelmi okok miatt az ország határain kivülre kényszerült nemzetrészek, beleértve a nyugati emigrációt is, képviselöinek bevonásával alkotmányozó nemzetgyülés létrehozása elengedhetetlen.
Mint a régi alkotmányos rend jelenleg “nem alkalmazott” szervét, a Felsö Házat, a korona tan azaz az utoljára életben levö intézkedés alapján ujra össze lehetne hívni és szerepet biztosítani neki a nemzetgyülés összehívásában és legitimizálásában a jogfolytonosság megkérdöjelezhetetlenségének biztosítása céljából. Megjegyzendö, hogy az 1920 I. tc., amely a jogfolytonosság elve alapján a jelenleg is érvényes szabály, az alkotmányos rend helyreállítását kivette a rendes országgyülés (amely egyébként jelenleg maga is hiányában volt illetve van az alkotmányosságnak) hatásköréböl és kölönleges, csak az alkotmányos jogfolytonosság visszaállitásával foglalkozó “nemzetgyülés” hatáskörébe utalta.
A Gondviselés még a két háboru utáni zavaros idökben is gondoskodott, hogy a Szent Korona ne veszítse el érvényét, és a második világháború utáni káros és alkotmányellenes kormányzás idöszakát áthidalva egy békésebb korban ismét lehetövé tegye ezeréves alkotmányunk és hagyományos jogrendünk túlélését illetve visszaállítását. Tehát itt az ideje, hogy a nemzet ne csak az uj alkotmány kérdését tárgyalja, hanem érvényes nemzetgyülés állítsa helyre a jogfolytonosság mellett a történelmi magyar alkotmányt és döntsön az államformáról!


-----Original Message-----
From: Blueskies346@aol.com [mailto:Blueskies346@aol.com]
Sent: Monday, January 22, 2007 3:58 AM
To: fehergalamb@gmail.com
Cc: fay@tvnetwork.hu
Subject: (no subject)


 Vissza az oldal tetejére