From: Fáy Árpád [mailto:fay@tvnetwork.hu]
Sent: Friday, December 24, 2010 2:35 AM
To: 'Blueskies346@aol.com'; 'gyarmati@gyarmati.dr.hu'
Subject: RE: 'Alkotmany-elokeszito eseti bizottsag' részére - Zétényi Zsolt tanulmányá...

Ha királyság, akkor honnan a királyt? 

(1) Kedves Sándor!

Miért nem küldted el a parlamenti bizottságnak?

Nem gondolom, hogy álmatlan éjszakákat okoztál volna nekik, hogy jól értsék, amit mondasz, de akkor a következőképpen kezdhetném megjegyzéseimet:

--<< Ha elvetik a történelmi alkotmány jogfolytonos elismerését (mert most az állam kvázi, a teljes értelemben vett magyar alkotmánytól elszakított kvázi jogfolytonos elismerése mást jelent), ha elvetik a nemzetgyűlés gondolatát bármilyen indokkal, akkor láthatóan megszorítják az alkotmányhoz viszonyulást leegyszerűsített jogkövetési kérdéssé. De ha majdan súlyos társadalmi kérdések merülnek fel, amelyek mélyebb alkotmányos szemlélettel kezelhetők, akkor ezzel a jelenlegi készülő szöveg semmisségét vetítik előre, amely tehát helyzetfüggő is (nem tekinthető abszolút jogi előírásnak a társadalom helyzetétől függetlenül) a mostani alkotmányozók szándékával szemben. De adja Isten, hogy tudják, mit csinálnak, és azt jó szívvel, tiszta ésszel, erős hittel tegyék. Azt azonban, hogy taktikai lépéseiket mindenki értse, nem várhatják, különben nem lehetnének lépéseik taktikaiak. Ami az elvet illeti, a magyarság további ideig lesz kénytelen alkotmányos felfogásához való teljes visszatérésre várni. -FÁ>>--

Tisztelt AEB! --- Élek a lehetőséggel és észrevételeimet megküldöm Önöknek lehetőség szerint szíves figyelembe vételre - közbeszúrt megjegyzések formájában. --- üdvözlettel - Fáy Árpád

Courier betűkkel és szaggatott aláhúzással közbeszúrt megjegyzéseket tettem a szöveg végéig. -FÁ>>--

(2) --<< Kedves Sándor! Végig olvasva írásodat úgy gondolom, hogy ez alapvetően két dolgozat össze fűzése. A 3-ik és 4-ik pont önmagában érdekes, tényközlő. Nem éppen következetes dolog az 1-ső és 2-dik  fejezettel össze kötni, mert azok vitatkozó írás jellegűek. Utólag azonban nem törlöm ki megjegyzéseimet, bár emlékem szerint nem először küldted el ezt a szöveget nekem. Egyebekben jó egészséget és változatlan érdeklődést kívánok. üdvözlettel. -FÁ>>--

KIRÁLYSÁG VAGY KÖZTÁRSASÁG?

(Alkotmány, államforma és az Árpád-ház kérdése 2008-ban, átdolgozva 2010-ben)

vitéz Dr. Balogh Sándor,

Prof. Emeritus, USA

Szent Korona Lovagrend tagja

 

1.      A JOGFOLYTONOSSÁG KÉRDÉSE

 

Az 1990-es változások a legfontosabb kérdést elmulasztották megoldani: az alkotmányosság illetve a jogfolytonosság kérdését. Így többen is foglalkoznak a jogfolytonosság kérdésével. Kocsis István például részletesen tárgyalja ezt a témát jelen kötetben található nagyszerű történelmi elemzésében, “A Szent Korona misztériuma és tana, amelyet az alábbiakban röviden kiegészítünk.”.

Általános elv, hogy sem külső kényszer sem forradalom nem teremt jogot, és ilyen alapon létesült alkotmányváltozásokat utólag vagy eltörölni, vagy legitimálni kell.  A jogfolytonosság megszakad, ha egy politikai rendszert vagy államformát szabályellenesen, a nemzet beleegyezése nélkül változtatnak meg.  --<<Más szóval mindenféle puccs tilalma. az igazságos és az igazságtalan puccsé egyformán tilos ebben a szemléletben. -FÁ>>--

Minden alkotmányos rendszernek szerves része az alkotmány módosításáról vagy új alkotmány elfogadásáról szóló szabály. Ez alól a szabály alól csak a győztes forradalom kivétel, mikor a forradalom a győztes nép nevében teremt új alkotmányt. Azonban a rend beálltával, a demokratikus elv alapján, az új alkotmányt a nemzetnek törvényesíteni kell. --<<Még ott is. -FÁ>>--

Így például az Amerikai Függetlenségi Háború, amit az amerikaiak Forradalomnak neveznek, új rendszert hozott létre, tehát az amerikai nép jogosan teremtett új alkotmányt, ami csak azután lépett életbe miután a nemzet nevében a szükséges számú állam törvényesítette.

A jogfolytonosság megszakadása nem kizárólagosan magyar tünemény, azonban az utóbbi két évszázadban nálunk talán több problémát okozott, mint más államokban. Zétényi Zsolt szerint “(A) magyar történelem sajátos … voltából következik az alkotmányosság és jogfolytonosság, az alkotmányos államélet folyamatosságának különleges jelentősége…” [1][1] A magyar alkotmányjog szerint az alkotmányosság illetve legitimitás és a folyamatosság szinte azonos, ezért a mai magyar alkotmány és államforma, azaz a rendszer belső legitimitása megkérdőjelezhető, mivel a folyamatosság utoljára a negyvenes években szakadt meg, a folyamatosság eddigi helyreállítása illetve az új rendszer törvényesítése nélkül.

Az 1848-49-es Szabadságharc leverése utáni megszakadást az u. n. Kiegyezés néven ismert 1867: XII törvénycikk állította vissza. Az 1867-ben visszaállított jogfolytonosság újra megszakadt az első világháborút bezáró zavaros időkben, részben külföldi nyomásra mikor megtiltották a koronázott király visszatérését a magyar trónra, és az így alkotott űrben a Kommün alatt törvénytelenül kikiáltották a köztársaságot. Így a jogfolytonosság megszakadt, amit 1920. februárban összeülő, általános választójog alapján választott nemzetgyűlés, “mint a nemzeti szuverenitás kizárólagos törvényes képviselete,” az 1920. évi I. törvénycikk “az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről” elfogadásával állított vissza.

A jogfolytonosság a második világháború utolsó és az azt követő zavaros években újra megszakadt. Bár az vitatható, hogy ténylegesen mikor szakadt meg, a tény az, hogy megszakadt, és még mindig nem lett visszaállítva, többszöri tiltakozás illetve követelés ellenére sem. A szakadás hosszú folyamat eredménye volt, a következő állomásokkal:

                     az 1944 március 19-én történt német megszállás;

                     1944 október 15, Horthy kormányzó lemondása és Szálasi Ferenc hatalomra jutása;

                     1944 December 21, Debreceni Ideiglenes Országgyűlés és a dec. 22-i kormányalapítás

                     1946 február 1, a  köztársaság kikiáltása;

                     1949 augusztus 20, a sztálini “alkotmány” elfogadása.

 

Az 1944 márciusban bekövetkezett német megszállás a formai szuverenitást meghagyta. A formai szuverenitás, azaz a jogfolytonosság 1944 október 15-én, Horthy Miklós Kormányzó lemondásával és Szálasi Ferenc hatalomra jutásával sem mondható egyértelműen megszakadtnak, sőt, a magyar országgyűlés nyugaton való önfeloszlatásáig (lásd alább) még a csonka, de törvényes országgyűlés is a szuverenitás birtokosának tekinthető. Az 1944 márciusi és októberi események legfeljebb ideiglenesen felfüggesztették az alkotmányosságot, azonban egyik esetben sem történt komoly és formális alkotmánysértő módosítás politikai rendszerünkben, amely egyértelműen megszüntette volna a jogfolytonosságot. Sem a németek, sem a nyilasok nem kényszerítettek ki a későbbiekhez hasonló alkotmánysértő változásokat alkotmányos jogrendünkben. Így például a leghivatottabb személyek, Horthy Miklós volt kormányzó és Mindszenty hercegprímás elismerték az 1945. novemberi választásokat, mint a nemzet szabad akaratát kifejező aktust, és ezzel legalább is hallgatólag elismerték a jogfolytonosság létezését 1945 novemberéig.

Azonban a folyamatosság határozottan és egyértelműen megszakadt mikor a vesztett háború után a köztársasági államforma és az új, szovjet típusú “alkotmány” a megszálló hatalom kényszere folytán, külső erőszakra és nem a hagyományos alkotmány alapján, azaz nem szabadon választott nemzetgyűlés szabad döntése alapján jöttek létre.

Az 1945. novemberi választások jogszerűségének azonban volt egy kevéssé ismert elvi akadálya, bár lehetséges, hogy a háború viharában erről sokan, köztük Mindszenty sem tudtak. Az utolsó szabadon, 1939-ben választott országgyűlés az 1944 évi VII. törvénnyel a választások megtartásának lehetetlensége miatt az országgyűlés élettartamát a békekötés ratifikálásától számított további fél évre meghosszabbította és ugyanilyen törvényes úton lehetővé tette, hogy az külföldön is ülésezhessen.

Tóth Zoltán[2][2] szerint e törvény alapján az 1939-es parlament (mindkét háza, de persze nem teljes létszámban), a Párizsi béke aláírása és kihirdetése után 1947 év augusztus hó 20-án, Altöttingben (Németország) utoljára összeült és határozatban leszögezi, hogy a Szent Korona jogfolytonossága fenn áll. A csonka parlament “megállapítja, hogy az ország szuverenitását ez a testület képviseli… A történelmi ezeréves alkotmány minden jogi alapja, és a magyar nép felfogása szerint is, a nemzet összességében az azt jelképező Szent Koronában van” (Tóth Z. J., 347 o.).  --<<Ezekkel a szavakkal vigyázni kell. Ki hogyan érti őket? Más az állam jogfolytonossága, más az alkotmányosság jogfolytonossága és más a szentkorona jogfolytonossága. Ha ez utóbbi használták, akkor az nem mást jelent, mint hogy a magyar nemzetet még létezőnek tekintették. A magyar nemzet államalkotó elvárását, igényét is létezőnek tekintették. Amit azonban már nem lehetett érvényesülőnek tekinteni, mert az államhoz fűződő kapcsolatát megszálló hatalom zavarta meg a létével, a megjelent hadseregével 1944 március 19-én, majd a szovjet fél egy idő után jogilag is kodifikáltan. JÓL ÉRTEM? Elvált egymástól az állam és a nemzet. A megszállás már csak ilyen. Tehát a német megszállás is a nemzet és állama közti kapcsolatot függesztette fel. -FÁ>>--

Így, az utolsó legitim magyar parlament utolsó határozata szerint (a) a jogfolytonosság 1944-ben nem szakadt meg, és (b) a jogfolytonosság feltétele a Szent Korona, és az ahhoz kapcsolódó korona tan. A jogfolytonosság, azaz a legitimitás csak ehhez a tanhoz való visszatéréssel állítható vissza, és minden érvényes reformnak onnan kell kiindulnia. Ezek szerint a jogfolytonosság visszaállítása nem szükségkép fűződik a királyság visszaállításához. Ehhez elég lenne a Korona közjogi szerepét visszaállítani, amivel minden jog forrása a Korona lenne, amit gyakorlatilag a nemzet gyakorolna közvetlenül vagy szabadon választott országgyűlés révén.

Tehát 1945-ben volt az országnak egy másik, a hagyományos alkotmány szerint legitim és jogfolytonosságot élvező országgyűlése, és a helyes megoldás az lett volna, hogy az első ideiglenes országgyűlés és kormány ezzel a legitim, bár külföldön székelő országgyűléssel kapcsolatot teremt, és a folytonosság megszakítása nélkül együtt viszik tovább az ország vezetését új választások kiírásáig. Sajnos, a szovjet megszállás és a kommunista párt erőszakos hatalmi törekvése, ami legalább is vis major-nak tekintendő, nem tette lehetővé a jogfolytonosság megőrzését. Így nem az ország illetve a nemzet érdekei érvényesültek, hanem a Szovjet Unióé és egy idegen érdekeket képviselő politikai párté.

Kocsis Istvánnak igaza volt, mikor ezt irta: “A magyar nemzetnek nem szabad éppen azt a megoldást választania, amelyik együtt jár mindannak a tagadásával, ami múltjában értékes. Ragaszkodnia kell a sajátosan magyar közjoghoz, a történelmi magyar alkotmányhoz, a Szent Korona során a legveszélyesebb helyzetekben mindig megmentette, az nem megsemmisítendő, nem kicserélendő.”tanához – semmi másra, mint önvédelmi ösztönére hallgatván, s kijelentvén, hogy ami történelme s kijelentvén, hogy ami történelme során a legveszélyesebb helyzetekben mindig megmentette, az nem megsemmisítendő, nem kicserélendő.”[3]

1999 December 10-én az Igazságügy Minisztérium támogatásával és a Magyarok Világszövetsége közreműködésével “Alkotmányosságról az Ezredfordulón” címmel vitaindító konferenciát tartottak Pesten. Az alkotmányosság keretein belül két kiváló előadó, a Szentkorona-tan két legjobb szakértője, Kocsis István, és a nemzetközileg elismert jogász, Dr. Zétényi Zsolt behatóan foglalkoztak a Szentkorona-tan és a Szentkorona-eszme mai jelentőségével és a jogfolytonosság visszaállításának fontosságával, amit a következő részben ismertetünk. Mindketten aktuálisnak találták a témával foglalkozni, és az esetleges új alkotmányt a Szentkorona-tanra alapozni.

Érdekes, hogy ha már ennyire alapvető kérdésekkel foglalkoztak, egyikük sem vetette fel az államforma kérdését. Mindenki annyira magától értetődőnek veszi a vesztett II. Világháború utáni zavaros években, Szovjet megszállás miatti idegen kényszer alatt létesített köztársaság megtartását, hogy a kérdést komoly szakemberek még csak fel sem vetik. --<<Kedves Sándor! A lelátóról nem nehéz azt mondani, hogy le kell hagyni az ellenfelet és a labdát a kapu közepébe rúgni. Itthon ezt a kérdést tekintik a legkritikusabbnak, méghozzá nem Zétényi vagy Kocsis, hanem a kommunista alaptörvény hívei 20 éve, kivétel nélkül minden magyarországi kormányban. Legtöbben elutasítanák, hogy ők a kommunizmus utóéletének elősegítői, egyengetői. De amint a túsz egy idő után hasonulni tud a túszejtő szemléletével (néha pár nap után), úgy a sok évtizedes szovjet megszállás és a lassan évszázados Trianon frusztráció, hogy a Mátyás király óta nélkülözött nemzeti királyról ne is beszéljek, célra törővé teheti az embereket. A realizálandó lényeghez igyekeznek ragaszkodni, úgymond a teljesség helyett. Az államforma másodlagos, mondják és gondolják, mert bármely államformában az alkotmányos igazság meghivatkozása, meghivatkozhatósága a legfontosabb. És az alkotmánytól elszakított állapotban, az alkotmányos légszomj állapotában érthető ez az álláspont. Ennek ellenpólusa az a kommunista vélemény, miszerint érdektelen a magyar alkotmányos hagyomány szellemisége. Az aktuális, számukra rémisztő perspektíva, hogy esetleg nem az ő köreikből vagy a hozzájuk lojálisakból fog kikerülni ezután az államfő, egy főrendőr vagy netán a nemzeti bank vezetése. Ettől a félelemtől hajtva jelent meg egy kis könyvecske a 80-as években, címlapján egy korona fekete árnyékával, amelyben az egyetlen alkotmányos kérdés az volt, hogy ki lesz a miniszterelnök (1988 körül)?! Ezt a hülye hozzáállást igyekeznek elkerülni Kocsis és Zétényi – érzésem szerint. -FÁ>>--  A konferencián egyedül jelen szerző hozta ezt fel, de nem nagy érdeklődést váltott ki még ebben a körben sem az államforma kérdése annak ellenére, hogy mind Kocsis, mind Zétényi kiválóan elemzik az utolsó évtizedekben kialakult helyzetet. Mégis meglepett, mikor Zétényi alaptalan megjegyzését olvastam az államformáról;

“A Szent Korona eszme legújabb kori nagy fordulata az, hogy a királynak (a Szent Korona fejének) helyét is tartósan a magyar nemzet tölti be, a Szent Korona és a nemzet azonos.  --<<Zétényi fogalmaz ennél sokkal furcsábban is, miszerint a nemzetet kell megkoronázni, nemzetkoronázásra van szükség! Lehet hogy azt sugallja, legyen a fő is a nemzet, nem csak a test, de ha így is gondolja, néha a rövidségre törekvésben ennél hiányosabban fogalmaz, amitől érthetetlenné tud válni. Ugyanakkor a problémához akkor sem kerül közelebb. Mert a király személye nélkül is ki kell emelkedjen a nemzet soraiból a fő, a hatalom gyakorlója egy választás vagy kinevezés révén, legalább átmenetileg. Ha ez nem történik meg, akkor az anarchia, akkor nincs aki a hatalmat gyakorolja – és mi sincs messzebb az anarchiától mint a politikailag szervezett nép, azaz a nemzet államra vonatkozó alkotmányos elvárása, akarata. Tehát a szentkorona nem a politikailag szervezetlen népet jelenti, hanem a politikailag szervezett népet, a nemzetet, amelyből a fej szerepére időnként ez-az kiemelkedik. ehhez a fejhez tartozónak kell tekinteni minden olyan tisztségviselőt, akinek önálló döntési jogköre van a szentkorona nevében. Mai körülmények közt minden ombudsman, államfő, miniszterelnök, számvevő széki elnök, bíró stb ide sorolható. VAGY NEM? -FÁ>>-- Legyen Magyarország valóban a Szent Korona országa! Ennek feltétele a magyar nemzet felemelése erkölcsben, lelki kultúrában, műveltségben. A kérdés nem az, hogy királyság vagy köztársaság legyen, hanem az, hogy sikerül-e az erkölcsi-szellemi nemzetkoronázás.” --<<Tehát a nemzetkoronázást szerencsétlen fogalomnak tekintem. -FÁ>>--  [4][4]

Azonban mielőtt Zétényi megjegyzését elemeznénk, meg kell vizsgálni a köztársaság kikiáltásának körülményeit.  --<<A háborús megszállás miatt előbb de facto az állam alkotmányos jogfolytonossága megszűnt (a nemzet államalkotó akarata és az állam elszakadtak egymástól) 1944 március 19-én, majd ezt követte a jogfolytonosság felfüggesztésének de jure kijelentése. Ennek a de facto helyzetnek a jogi rögzítéséhez tartozik az 1949. XX. törvényben az a kitétel, hogy az alkotmány ezentúl az alaptörvény. De nem a magyar alkotmány alapján készülő alaptörvény, hanem fordítva, egy az ország államát szétzúzó megszálló hatalom által „adott-előírt” alkotmányt tettek meg origónak, abszolút kiindulópontnak, és forma szerint az egyszerűség kedvéért és talán a magyar hagyományokra kacsintva azt tették meg „alaptörvénynek”. (Nem tudom, hogy alaptörvénye mennyi úgymond modern jogrendszernek van, de a mi esetünkben az alaptörvénynek is van hagyományos értelmezése.) És a felállított kelepcéből az 1990-es kerekasztalpuccs sem lépett ki. Ők úgymond visszatértek az 1949-es köztársasági alkotmányunk szépen sminkelt, kicsinosított változatához. Elhagyták a nagy Szovjetunió emlegetését, a népköztársaságból köztársaság lett és még számos egyéb stiláris változást vittek végbe, de továbbra is iránymutatónak tartották a korábbi megszálló szándékát. A nemzet ezeréves létének, közösségi szellemiségének, alkotmányának elismerését elutasították. Jogfolytonosságról szó sem lehetett. Az egykori „államhatalmat” még mindig véglegesen szétzúzottnak tekintették, és a megszálló jogi struktúrába kódolt akaratának változatlanul engedelmeskedve a Magyar (Nép-) Köztársaság Alkotmányát kezelték mint népakaratot. A politikailag szervezett nép, a nemzet fogalmát mellőzve népszuverenitásból kívántak kiindulni (a nemzetet megjelenítő szentkorona helyett). És a 2010 decemberi alkotmányozási szabályozási elvekben változatlanul szerepel a nehezen érthető de annál keményebb frázis: a magyar alkotmány a köztársaság alaptörvénye. Tehát a magyar észjárás szerint alkotmányos létről továbbra sem akarnak hallani a 2010-11-re alkotmányozást hirdetők. Változatlanul a szovjet mintára hatalmi diktátumot tekintik alkotmánynak, mint alapszerződést, alapokmányt. A jakobinus mintától hiába távolodott el a magyar történelem a Deák előtti és utáni folyamatokban, hiába volt a kiegyezés eszmélése a magyar alkotmányosság tekintetében, most mindent le kívánnak ismét mosni a színről a népszuverenitásban magukat és másokat bolondítók. „URAM!”, mondják, és belökik a sárba, majd átgázolnak rajta. A XX. század sok tragédiája ment végbe erre a mintára. A „NÉPSZUVERENITÁS” csalóka vezércsillag. Az európai keresztény történelem előtti sötétségbe vezetett a XX. században és fog vezetni a jövőben is. Ki kell merni mondani, hogy ha alkotmányosságról van szó, akkor pontosabban kell fogalmazni: a politikailag szervezett nép, azaz a nemzet szuverenitását kifejező szentkorona a magyar közjogi vezércsillag. S hogy ez a politikailag szervezett, szerveződni engedett nép majd a királyságot tartja-e fent magának vagy köztársaságnak kívánja nevezni államformáját, tekintsük nagyon fontos, de következő kérdésnek. Ha például a királyság mellett maradna a magyarság mint államforma mellett, akkor lesz-e királya vagy kormányzókat választ magának, az megint nem mellékes, de megint származtatott kérdés. Másodlagos ahhoz képest, hogy a szuverén szabad személyekből álló szuverén nemzet szabadságát (a szentkorona szuverenitását) kelljen az államnak szolgálnia – és nem fordítva: nem a lényegében alkotmány elleni puccsot végre hajtó állami szervek alapokmányához kelljen alkalmazkodni az úgymond nemes hangzású jogkövetés szellemében - a nép (a politikailag nemzetté szerveződni nem engedett nép) nem-szabad tagjainak. Hogy mennyire az 1949-es alkotmánynak nevezett, de alaptörvényi szerepbe illesztett szovjet ukáz ragozása folyik a mai napig, ahhoz adalékként idézzük fel a törvény eredeti szerkezetét érthetővé tevő eredeti bevezető szakaszát. Ezt a szöveget később hiába iktatták ki, ami utána következett  a mai napig nem változott. A magyar alkotmányos lét helyett egy ákom-bákom irományt dugdosnak az orrunk alá mind a mai napig (most éppen átszerkesztés alatt áll), hogy azt tekintsük a magunk alkotmányos létezése helyett magyar alkotmánynak (egy iránymutatás jellegű iratot az iránymutató megnevezése nélkül tesznek elénk azzal, hogy úgy tiszteljük, mintha mi akartuk volna, mintha ez lett volna ezer évig és mintha azt akarnánk hogy ez legyen ezután is ezer évig).

http://www.rev.hu/sulinet45/szerviz/dokument/1949.evi3.htm

„1949. évi XX. törvény - A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA - A nagy Szovjetunió fegyveres ereje felszabadította országunkat a német fasiszták igája alól, szétzúzta a földesurak és nagytőkések népellenes államhatalmát, megnyitotta dolgozó népünk előtt a demokratikus fejlődés útját. A régi rend urai és védelmezői ellen vívott kemény küzdelmekben hatalomra jutva, a magyar munkásosztály, szövetségben a dolgozó parasztsággal, a Szovjetunió önzetlen támogatásával újjáépítette háborúban elpusztult oroszágunkat. Évtizedes harcokban megedződött munkásosztályunk vezetésével, az 1919. évi szocialista forradalom tapasztalataival gazdagodva, a Szovjetunióra támaszkodva népünk megkezdte a szocializmus alapjainak lerakását, s országunk a népi demokrácia útján halad előre a szocializmus felé. E küzdelem és országépítő munka már megvalósult eredményeit, országunk gazdasági és társadalmi szerkezetében végbement alapvető változásokat fejezi ki és a további fejlődés útját jelöli meg: A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA” Elnézést a hosszú közbeszúrásért. -FÁ>>-- Kevesen emlékeznek, hogy az ezeréves alkotmányos rendszer hivatalos képviselője, a hercegprímás mint az ország „első zászlósúra” és a király távollétében illetve hiányában legilletékesebb személy, mint első közjogi méltóság, hivatalból tiltakozott és hivatalosan megóvta a köztársasági államforma törvénytelen bevezetését.  --<<Tehát ugyan szétesett a nemzet és állama egysége, ugyan szétzilált állapotok voltak minden tekintetben, ugyan sokan megtörtek és reményüket vesztették az események borzalmainak súlya alatt, mégis a hercegprímás átnyúlva a káoszon üzent nekünk, hogy bár gesztusa nélkül sem volna legitimitása egy mákszemnyi sem az országot győzelmi mámorában vérgőzös tobzódásában elpusztítani törekvő, az emberiség egyik legszörnyűbb tévedésének bizonyuló szovjetnek (amely addig elképzelhetetlen mértékben igyekezett megtörni minden emberi normát, amely tudatosan kívánt bűnnel hatalmat szerezni) – ő a maga személyének mentése helyett erőt sugallva, biztatni igyekezve, benyújtotta vétóját – amelyet ma meghivatkozni könnyebb a helyzetet egyértelműen tárgyalni. -FÁ>>--

Az 1945 November 4-i választásokat a Kisgazda Párt 59.9%-os azaz abszolút többséggel megnyerte, így a demokrácia és az akkor érvényben levő törvények alapján egyedül alakíthatott volna többségi kormányt, és a legitimitás kérdésében esetleg megegyezésre juthatott volna az akkor már nyugaton székelő legitim 1939-es magyar parlamenti képviselettel. Ennek ellenére, szovjet nyomásra kénytelen volt a kormányt 50-50 százalékban megosztani a marxista pártokkal úgy, hogy a kulcs belügyi tárca, amely a rendfenntartó szerveket és az igazságszolgáltatást felügyelte, és legalább elvben a legitimitás kérdése is a belügy hatáskörébe tartozott, kifejezett szovjet nyomásra a szavazatok 17.11%-át, tehát a szavazók egy hatodának bizalmát (vagy 5/6-ának bizalmatlanságát) élvező Kommunista Párt kezébe került.

A kor történésze így írja le a belügyminiszteri pozíciónak a kommunisták részére való kikényszerítését:

„Miután a FKgP magának követelte a belügyi tárcát, … Vorosilov marsall … átadott egy listát Dálnoki Miklós Bélának, az ügyek továbbvitelével megbízott ideiglenes kormány miniszterelnökének, amely a Vörös Hadseregnek szállítandó hús, zsír, olaj, cukor stb. mennyiségét tartalmazta. Ez kb. háromszorosa volt az ideiglenes kormány rendelkezésére álló összes élelmiszernek. Vorosilov követelte, hogy a kormány három napon belül szállítsa le a kívánt élelmiszert. Amennyiben nem teljesíti kötelezettségét, a Vörös Hadsereg lefoglal minden fellelhető készletet. Ettől csak abban az esetben áll el, ha a “demokratikus” kormány megalakul. A Szovjetunió azonban csak olyan kormányban bízik, melynek belügyminisztere kommunista.”

“A legmegdöbbentőbb és legfélelmetesebb ebben a magatartásban az volt, - írja a politikai bizottság egy tagja --, hogy sem az ország népe, de még csak az FKgP képviselőcsoportja sem értesülhetett ezekről a tényekről. A Szovjetunió beavatkozását nem lehetett nyilvánosságra hozni.”[5][5]

Ebből a stratégiai pozícióból, mint kisebbségi párt, a kormány megalakulása után a kommunisták első követelése a “köztársaság kikiáltása” volt. Ez ellen Mindszenty “a magyar prímások több, mint 900 éven át gyakorolt közjogi tisztéből folyóan óvást emelt” a Miniszterelnökhöz és Varga Béla házelnökhöz írt levelében.[6][6] Tudtommal ezt a hivatalos, előzetes óvást soha semmiféle bíróság nem tárgyalta le és nem hozott döntést ebben a kérdésben,[7][7] sőt, a Mindszenty perben ez volt az egyik fő vádpont Mindszenty ellen.

1945 decemberében Mindszenty erélyes hangú levelet intézett a miniszterelnökhöz a köztársaság ügyében, amelyben többek közt ezt írta:

“Úgy értesülök, hogy a nemzetgyűlés a közeljövőben napirendre szándékozik tűzni az alkotmányreformokat, köztük a köztársaság behozatalát, az ezeréves magyar királyság megszüntetésének tervét. Ha ez a hír megfelel a valóságnak, s ha nem is kaptam erről hivatalos tájékoztatást, a magyar prímások több mint 900 éven át állandóan gyakorolt közjogi tisztéből folyóan óvást emelek eme tervek ellen. --<<Tehát Mindszenti nem a legfőbb, az alkotmány kérdésében tett kifogást, hanem ennek egy alárendelt kérdésében, az államforma ügyében. Mivel azonban az ő pozíciója a magyar alkotmánynak volt köszönhető, ezért lépésével az államforma mellett egyúttal a magyar alkotmány mellett is kiállt. -FÁ>>-- ”[8][8]

A többséget képviselő Kisgazda Párt December elején még ellenezte a köztársasági államforma megszavazását, és vidéki pártszervezetek tiltakozó mozgalomban tiltakoztak ellene, minden eredmény nélkül. A pártvezetőségben Tildy Zoltán támogatta a javaslatot, amiért meg is kapta jutalmát: ö lett az első köztársasági elnök.

A kommunista történész Balogh Sándor (1926-2004), Mindszenty egyik kommunista antagonistája kárörvendve írta, hogy “a hercegprímás 1946 januárjában is változatlan energiával küzdött a köztársaság bevezetése ellen. De végül is keserűen kellett csalódnia, mert sem a koalíciós pártok, sem az ellenzék körében nem akadt senki, az egyetlen Slachta Margitot kivéve, aki nyíltan szembehelyezkedett volna a köztársaság bevezetésével.” [9][9] Nyilvánvaló volt, hogy a szovjet hatalom állt a javaslat mögött, ami megfélemlítette a nem kommunista politikusokat és a pártokat..

Mindszenty rehabilitációja nem lehet teljes, és az 1990 utáni rendszerek legitimitása nem lehet vitán felüli, amíg ez, az akkori alkotmányos rend szerint érvényes óvás és a Mindszenty per egyik fő vádpontja nem tisztázódik! Ilyen esetben az óvás nem évülhet el az óvást emelő személy halálával, mivel azt hivatalból tette! Az sem számíthat, hogy azt a hivatalt törvénytelen módon, az óvást figyelmen kívül hagyva, az új alkotmányban megszüntették. Az óvás nemcsak a törvény lényege, hanem elsősorban a folyamat törvénytelensége miatt történt. Ha az akkori alkotmány szerint szabadon, a nemzet önakaratából összehívott törvényes nemzetgyűlés mondja ki a köztársaságot, azt nem lehetett volna megóvni!

Így tehát előbb-utóbb nem csak új alkotmányt kell készíteni, --<<Kedves Sándor! Miért? Ezekkel a papirosra rótt szövegekkel az a baj, amire már Nemeskürty is utalt, hogy főleg a magyar alkotmányfelfogáshoz viszonyítva szabályzat jellegű, Szervezeti-működési szabályzatnak tűnik az 1949/XX-as és ahogyan most átfésülni igyekeznek, az is. Semmiképpen nem nevezhető sem ami idá”ig volt, sem ami a 2010 decemberi „szabályozási elvekben” olvasható alkotmánynak. Lehet alaptörvény, alaptörvényt a megszálló is előírhat, de mert nem tiszteli a magyar alkotmányt, nem fogadja el, nem ismeri el, ezért felmerül, hogy talán titkos záradék, kapcsolódás van a háttérben? Talán egy nagyobb rendszer alárendelt tartozéka? Talán az is megeshet, hogy nemzetközi szinten az 1949-eset mintegy a Varsói szerződés végrehajtási utasításának tekintették (Halász József felvetése), vagy az időbeli egymás utániság lényegtelen és egyszerűen a szovjet ukáznak való szófogadás egyszerű közvetlen következménye volt, most meg valami brüsszeli irathoz kell mindenképpel igazodni? Vagy most meg a Liszaboni szerződés miatt nagy a szófogadási lendület? Vajon Brüsszelben fel tudják fogni, mi az hogy orránál fogva vezetett nép szuverenitási illúziója helyett egy politikailag szerveződni engedett, levegőt venni engedett, tetszhalálából eszmélni engedett nép, azaz nemzet a maga alkotmányos létébe, létezési folyamatába vissza illeszkedve a tágabb emberi struktúrák együttműködő és mindenekelőtt saját magáról gondoskodni képes tagja lehetne, társa lehetne, élő alanya lehetne? -FÁ>>--  hanem meg kell vitatni az államforma kérdését is. Jelen írás ehhez szeretne egyrészt vitaindító lenni, másrészt kis ismertetőt próbál adni egy olyan államformáról, amivel az utolsó nyolcvan évben nem volt semmi tapasztalatunk, és az ezt megelőző néhány száz évben csak negatív tapasztalatunk volt.

Azonban mielőtt a királyságról, mint államformáról beszélnénk, szükséges tisztázni az u. n. Korona-tan és az államforma kapcsolat kérdéskörét, illetve a még alapvetőbb kérdést, a korona-tan jellegét. A századok alatt kialakult Szentkorona-tan a magyar alkotmányosság és jogfolytonosság alapja volt, néhány megszakítással, a történelem folyamán egészen az 1949-es Sztálin-Rákosi “alkotmány” kimondásáig. Sokan és sokat írnak a korona-tanról a jogfolytonosság visszaállításával kapcsolatban, mint sajátos magyar jelenség, azonban a különböző írások különbözőkép látszanak értelmezni a fogalmat. Az alapkérdés tehát az, hogy a korona-tan

a.       megváltoztathatatlan szabályrendszer,  --<<Mert lényegét nem kitalálták, hanem felismerték összefüggéseit és ahhoz megtanultak alkalmazkodni, aminek a következménye lett a tartós alkotmányos létezés folyamata, amely hosszú távon a jogkiterjesztés sikeres útja volt. Azért megváltoztathatatlan, mert a felismert összefüggései, mai szóval természetjogi evidenciái az emberi minőséggel, az emberi mivolttal kapcsolatosak, abból következnek, tehát általunk megváltoztathatatlanok. Ebből következik, hogy sem a nemzet sem az ural (a hatalmat gyakorló) a szentkoronához való viszonyát nem változtathatja meg. Tehát nem a királyválasztás vagy bármely tisztségviselő megválasztási liturgiája nem változtatható meg, hanem az alapvető alkotmányos szabályok, összefüggések. -FÁ>>--

b.      bizonyos alapelv rendszer, aminek alapján a részleteket lehet alakítani és változtatni a szükségletnek megfelelően,  --<<Ezt az előzőtől nem választanám el, vagy fordítva sorolnám őket, mert a legfőbb alapelvek természetéből következik megváltoztathatatlanságuk. -FÁ>>--

c.       egy rugalmas fogalom, amit lehet alakítani, ahogy a napi politika kívánja, azaz nincs semmi belső tartalma, amihez ragaszkodni kell, hanem mindig azt jelenti, amit valaki vagy valakik, esetleg az egész nép beleolvas, --<<Hát itt nem a reálpolitikai rugalmasságról van szó, hanem a lehető legszilárdabb, az emberi természetből következő alapelvek és az ezen felismert és megfogalmazott, értelmezett alapelvek figyelembe vételével kialakított konkrét megoldások együttes rendszeréről. Akkor tudok rugalmasan változtatni a konkrét megoldásokon, ha az alapelvek világában el tudok igazodni. akár a műszaki tudományok és technológiák modern együttes rendszerében. Könnyebb találékonynak lenni a megfelelő gépek kialakításában, ha a gépek legfőbb műszaki összefüggéseit jól ismerjük. Bár sem az ember mint egyéni személy, sem mint közösség alkotó (amely közösség egyedi, egyszeri, bár folyamatosan létező, élő, de meg nem ismételhető kvázi személynek tekinthető) – szóval bár egyik sem gép, sem az egyén sem a közösség, de róluk is felismerhetők alapvető, tőlünk függetlenül létező összefüggések. Még tovább lépve bizonyos erkölcsi kategóriák épültek ki az elmúlt sokezer év alatt (az emberi fejlődés utolsó 1-2 száz ezer évét nem ismerjük adatolhatóan, de feltételezhetjük róla, hogy ami az erkölcsöt illeti, ez is fejlődésének fontos dimenzója volt). E hosszú idő alatt kijegecesedett erkölcsi alapokat lehet jól és kevésbé jól megfogalmazni. Lehet őket sikeresen és kevésbé sikeresen alapul venni az életben. Az alkotmányos evidenciák hagyományozott gondolatisága, szimbólum rendszere, létünkben megélt érzelmi világa sikeres együttesnek, eredménynek, alkotmánynak tekinthető --- mert az elvi alapok változtathatatlanságát és a gyakorlati élet által igényelt eseti megoldásokat működőképes egészként teszi számunkra elérhetővé. -FÁ>>--

d.      eszmerendszer, ami érvényes, amíg meg nem változtatják vagy szüntetik. --<<Az általam ismert néhány személy a maga következetes gondolkodásának igénye szerint eltérően értelmezik a szentkorona értékrendet, tant, eszmerendszert, eszmeiséget miegymást. Magam számára ezek a megkülönböztetések szöveg környezetüktől függően jogosultak vagy esetenként túlbonyolítottak. Ezek a kategóriák az alkotmány leírására alkalmasak és nem az alkotmány mibenlétének eldöntésére. Az alkotmányosságot a magunk közösségi, társadalmi életében, nemzeti létezésében kell megélnünk. ennek a megjelölésére, kimondására viszont alkalmatlan ez a négyes felosztás, mert szót sem ejt arról, hogy az alkotmányos lét előfeltétele a szuverén személyek léte (szuverén személy egyének, illetve az ő politikailag szervezett közösségük, amely kvázi személyként a szuverén koronában jelölhető meg). Márpedig alapvető, hogy a magyar alkotmány szerint mind a természetes személy mind a szentkorona élő személynek nevezendő – éppen a papirosra rótt ákom-bákom-alkotmányos illúziótól, tévedéstől, hamisságtól megmentendő magunkat. A képrombolók is el akarták kerülni a holt képek és holt betűk bálvány szerű imádatát az élet alapul vétele helyett. A mai körülmények között úgymond „klasszikus ismeretelméleti kifejezést” használva ha komolyan veszem, hogy az 1949/XX. nem a szovjet megszállók által előírt működési szabályzat, hanem valódi alkotmány, akkor a sugalmazott, kényszerített bálványimádással állunk szemben. És ezt a bálványimádó hozzáállást kívánnák tőlünk elvárni a minket úgymond jogkövetésre buzdítás reményében „ÚJ ALKOTMÁNNYAL” ellátni kívánó kormánykoalíciósok. Tesco árcédulákon várják a varázslatos hatást a vásárlóktól az örökös „Ú”, „NEW” feliratok alkalmazásával. Na most itt az „ÚJ” alkotmány-bálvány ígérete. Örüljünk neki? -FÁ>>--

A korona-tan történetet vizsgálva a b. értelmezés a d.-vel együtt a legelfogadhatóbb. Nézzük meg tehát röviden, mik is ezek az alapelvek? A legalapvetőbb elv, hogy a Szent Korona az ország tulajdonosa és minden jog forrása. A következő az, hogy a Korona az egységes nemzetet képviseli úgy, hogy a nemzet a Korona teste, és a király vagy annak megfelelő, a nemzetet képviselő legfőbb közjogi méltóság a feje. --<<Akik osztott hatalmi struktúrában többen is lehetnek egymással aprólékosan kidolgozott munkamegosztásban, azaz hatalom megosztásban, hangzatosabban funkciórendszerben. -FÁ>>--  Végül, a Szent Korona nevében törvényt csak a test és a fej közösen hozhatnak.  --<<Tehát a hatalmat elfogadók és a hatalmat gyakorlók. -FÁ>>--

Ebben az értelmezésben a nemzetet kötik ezek az alapelvek: ezeken belül rendelkezhetnek a részleteket illetően, de ezeket meg nem sérthetik a Szent Korona nevében. Ha gyökeresen változtatni akarnak az alapelveken, a Szent Korona-tan azt nem akadályozhatja azt meg, de akkor le kell mondanunk a korona-tan névről, mert ez a Szent Korona részéről mintegy öngyilkossággal lenne egyenlő.

Itt két fontos megkülönböztetést kell tenni. Először, Egyed István[10][10] megkülönböztet alaki és anyagi jogfolytonosságot, ami megfelel a fenti b. pontnak.

·         Az alaki a változásokra vonatkozó szabályok betartása, és

·         az anyagi, ami szintén lényeges, “a reformoknak a meglevő intézményekben kell gyökerezniük.”

Így valami radikális változás nem biztosit anyagi jogfolytonosságot. Ezért a nemzet, betartva az érvényes szabályokat (jelen esetben a hagyományos korona-tant) elfogadhat olyan államformát, ami nincs összhangban a korona-tannal, és így megmarad, illetve visszaáll a formai jogfolytonosság, de megszűnik a korona-tan alkalmazása. Így, ha egy esetleges nemzetgyűlés javaslatára a nemzet szabadon a köztársaság mellett döntene, ezzel megszűnne a korona-tan alkalmazása Magyarországon. Alkotmányjogban sem lehetséges megoldás, hogy “a kecske is jól lakjon, a káposzta is megmaradjon.” --<<ezek már olyan részletek, amiket nagy oda adással kell átgondolni akkor, ha felmerül a magyar alkotmány jogfolytonos elismerése. egyed István bizonyára nagyon jelentős alakja volt a két háború közti alkotmányos gondolkodásnak, de szavai csak erős érvek lehetnek, nem pedig abszolút meghivatkozások. Értem, hogy itt a királyság melletti szabályozott eljárás szerinti érveléssel van dolgunk. De mégis azt gondolom nem az a döntő, hogy olyan formális szabályokhoz ragaszkodjunk, amelyeket a világ legnagyobb hadseregei immár szériában tekintettek nemlévőnek, sőt tiltottak meg nekünk létezőnek tekinteni, hanem olyan tételekből kell kiindulni, amelyek esetleg ésszerűnek sugallnak régi eljárási szabályokat megtartani, például akár a királysághoz kötődést eredményezve. A királyság melletti érv nem lehet az, hogy szép ünnepségeken lehet főszereplő a szépen öltöztetett demokratikus renddel korlátozott uralkodó (nyugat európai mintára), hanem meg kell vizsgálni azt, hogy milyen döntési pozíciója van egy magyar alkotmány szerinti uralkodónak – a mai körülmények között? És akkor lehet bátran érvelni a királyi szerepkör felújítása mellett vagy ellene. Hasonlóan felmerül, hogy a királyságot mint államformát mennyire, miért kell megtartani vagy átlépni rajta. az alkotmányosság ígéretén visszavet sokat, ha a nemzet államalkotó akaratát túlzott béklyóba igyekszünk kötni. Az alkotmány a nemzet államalkotó akarata. És kész. Ez az alapértelmezés. Hogy tartsuk meg a királyság kifejezést, de közben csináljunk belőle köztársaságot a felszín alatt, vagy mondjuk ki a köztársaságot, de mintegy királyi jogkört adjunk időnként a kormányzónak vagy a rendkívüli felhatalmazással ellátott államfőnek, miniszterelnöknek, az már taktikai elemnek is tekinthető. És bármelyik utat is válassza a magyarság, bármelyikre is vigye sorsa, sosem teheti meg, hogy a régi időkből ránkmaradt és általunk ki tudja mennyire helyesen értelmezett szabályokra fatalista módon rábízzuk magunkat. Az alkotmány az élő, felelősen szabadságra termett nemzet államalkotó akarata lehet csak. A közösség élete sosem szakadhat ki a maga korából, mindig az előtte járók után következhet csak, akiket meg kell becsülnie, és mindig jönnek utána olyanok a következő nemzedékként, akik elől az élet feltételeit nem dobhatja el tudatosan. Az alkotmányos hagyományok nem az alkotmányos közösség jelenkori lehető legnagyobb felelősségének söntölésére, áthidalására, pótlására, helyettesítésére, kiiktatására való. Hanem a folyamatosságba bele illeszkedve a valóságos közösségi élet folytatására. -FÁ>>--

Így például a jelen Országgyűlés honlapján megtalálható alkotmányjavaslat bevezetője következetes, mikor elhagyja a korona-tanra való hivatkozást, bár ha nagyon következetesek akarnak lenni, a Szent Korona említését is mellőzniük kellene, de így sincs benn ellentmondás, mert a Korona nem mint jog-forrás, hanem csupán mint jelkép szerepel. --<<Amely lefokozás egy szovjet komisszártól szinte természetesnek veendő, de az európai uniós komisszárok idején részünkről kifogásolandó! Tehát akinek feltűnik, akinek fontos, aki érti a különbséget, az kifogásolja meg, hogy ne mint fogollyal bánjanak (gúnyolódjanak) a szentkoronával – parlamenti magukat alkotmányozás előkészítőnek nevező bizottságok iratai sem. -FÁ>>--

“’A’ változat - Magyarország történelmi hagyományai és a Szentkorona által jelképezett ezeréves magyar állami folytonosság kifejezéseként a Magyar Köztársaság állampolgárainak közössége kinyilvánítja azt az akaratát, hogy a szabadság, egyenlőség és testvériség szellemében érvényre juttatja és védelmezi a népszuverenitást és a demokráciát, megvalósítja a jogállamiságot, biztosítja és óvja az emberi jogokat.

Mindezek jegyében az Országgyűlés a magyar nemzet akaratának megfelelően elfogadja a Magyar Köztársaság Alkotmányát.”[11][11]

A javasolt ’B’ és a ’C’ változatok is hasonlóak. Nyilvánvaló, hogy egyik sem áll a korona-tan alapján, sőt, még a formai jogfolytonosságot sem állítaná vissza, ugyanis a korona-tan alapján nem elég, ha egy választott országgyűlés hagyja jóvá az alkotmányt illetve az új államformát. Azt még meg kell jegyezni, hogy a rossz emlékű Francia Forradalom jelszavainak említése teljesen kizár minden azonosulást a korona-tannal. Itt hadd idézzem a Szebb Jövőért Társaság bemutatkozó nyilatkozatát, amely jobban megfelel a korona-tan elveinek:

“A „Szebb Jövőért” Társaság alapelveként, a Francia Forradalom túlhaladott féligazságai, „szabadság–egyenlőség–testvériség” helyett az „Igazságosság – kölcsönösség – méltányosság” érvényre jutását jelöljük meg mind a magyar belpolitikában, mind az EU, valamint a világ országai közti viszonyban.” --<<Mindenképpen muszáj új jelszavakba sűríteni, deformálni az alkotmányosság gondolatiságát? -FÁ>>--

Jelen írás kereteiben nincs lehetőség a Szentkorona-tant részletesen elemezni, így csak az államformával kapcsolatos részeket vizsgáljuk meg röviden: mi a korona-tan viszonya az államformához? Van-e egy bizonyos államforma, amit a korona-tan megkövetel?

Logikailag ezek a lehetőségek:

1.      előírja a királyságot,

a.             koronázott királlyal vagy anélkül (kormányzó helyettesíti a királyt)

b.             dinasztikus vagy életfogytig választott király öröklési jog nélkül

c.             magyar állampolgár vagy Árpád-házi leszármazott, így lehet külföldi is;

2.      közömbös az államforma kérdésében – a nemzet szabadon dönthet róla.

 

Nézzük tehát Zétényi megjegyzését a fentiek ismeretében. Zétényi szerint “A kérdés nem az, hogy királyság vagy köztársaság legyen, hanem az, hogy sikerül-e az erkölcsi-szellemi nemzetkoronázás.”  Zétényi ugyanebben az írásában megemlíti, hogy “Sándor András, kiváló közíró állapította meg 1997-ben kelt soraival: „... A Szent Korona – Magyarországon – nincs összekötve a születéssel öröklődő monarchia intézményével és a klasszikus monarchikus államformával: ez csak addig állt fenn, amíg az Árpád-háznak nem szakadt magva. Azóta a nemzet visszakapta államformára vonatkozó cselekvési szabadságát, de mindig Sub Specie Sacrae Coronae. Ennélfogva a Szent Korona egy sajátos köztársaság struktúráját testesíti meg. .... “

Először is, az Árpád-háznak nem szakadt magva, csupán nem volt férfi-ágon örökös. Másodszor, Sándor András szerint a nemzet olyan államformát alkothat, amilyet akar, de persze mindig a Szent Korona nevében. Ezzel az állásponttal azonban több baj van. Először is, ez nem biztosit anyagi jogfolytonosságot, ha a nemzet hirtelen egy új, a sajátos magyar kultúrában és történelemben megalapozatlan államformát választana, de Sándor még a formai jogfolytonosságot sem köti ki mint alapkövetelményt. Azonban legfontosabb szempont, hogy ekkora szabadságot gyakorolni “Sub Specie Sacrae Coronae” alatt megfosztja a korona-tant minden tartalomtól, csupa szójátékká teszi. Ha Sándor András becsületes akar maradni, akkor az kellene mondania, hogy bár a nemzetnek joga van köztársasági államformát választani, de ez a korona-tan feladását jelentené. --<<A szentkorona tan nem fordítható a nemzet ellen. A szentkorona tan szerint is az alkotmány a nemzet államalkotó akarata. A nemzet alanyiságát az alkotmány kérdésében nem lehet elvenni, beszűkíteni hagyomány tiszteletre hivatkozva. Egyébként a hagyományban az is benne van, hogy a szentkoronát a nemzet bizalma avatta a hatalom forrásává, és ha fizikai valósága elérhetetlenné válna, akkor ezzel a nemzet nincsen harakirire kötelezve, mert nem a tárgy a fontosabb a nemzetnél, hanem a nemzetet jelképezi a tárgy. az más kérdés, hogy a nemzet a legboldogabb az eredeti tárggyal lehet. A legjobb megoldás kétségkívül az, ha az alkotmányos hagyományunk minél több logikai, érzelmi összetevőjét nemcsak megtartani, tisztelni tudjuk, de eredményesen tudjuk életünk részévé tenni. Valami hasonlóság van itt a krisztusi tanításokkal. Azt lehetőleg fent kell tartani, hozzáférhetővé tenni minél több ember számára, rajtunk ne múljon más üdvössége, de a krisztusi tanításokra rárakódott, hozzá tett, vele össze fonódott egyéb tanítások, megfontolások nehogy már fontosabbá váljanak mint a megváltani szándékozott emberek üdvössége. Szó szerint nem tudom a párhuzamot végig vinni az alkotmány esetében, amely nem a Megváltó, hanem a nemzet akaratát jelenti, de nyilván a nemzeti lét szolgálatában, a nemzeti lét szolgálatának intézményi megerősítésében körültekintéssel, alázattal kell eljárnia a mégoly büszke személyiségű minden magyarnak. -FÁ>>--

A jogfolytonosság kérdésében Zétényi még egy súlyos engedményt tesz, mikor 2002-ben készült soraiban ezeket írta

“A legitimitás nem egyszerűen a történelmi jogintézményeknek és az alkotmányfejlődés irányának való megfelelés, hanem a közáltali elfogadottság, a ‘nemzet akarata’ szerint ítélhető meg. A legitimitásnak azonban - noha fakadhat kizárólag a köz általi elfogadottságból, s így a korábban nem legitim hatalom is legitimmé válhat - egyik fontos forrása a hatalom folyamatossága, azaz a szerves történetiség.”[12][12]

Itt megint több pontot kell kifogásolni. Még ha “köz általi elfogadottság” meg is lenne, mint egyesek szerint a jelen esetben a köztársasági államformának, hiányzik a “szerves történetiség.” Ezért ezt nem lehet a Zétényi elvet a jelen helyzetre alkalmazni, mert a Rákosi féle “népköztársaságot” nem lehet elfogadottnak tekinteni, és a rendszerváltás óta eltelt közel húsz esztendő (tizenkettő, mikor Zétényi ezt írta) nagyon rövid idő, és a tapasztalat nagyon negatív ahhoz, hogy “szerves történetiséget” alkosson. Azonkívül még ez az elv is megkérdőjelezhető két okból: egyrészt nehéz megkülönböztetni a “köz által való elfogadást” és a realitásba való beletörődést, másrészt ezzel az elvvel feleslegessé teszi a jogfolytonosság formális visszaállítását, ami eddig mindig megtörtént amikor a jogfolytonosság megszakadt, kivéve a jelen esetet. Végül, jogsértés és forradalom nem teremthet jogot, bármennyi víz folyik is le a Dunán, még ha a nép zöme beletörődik is egy “elfogadhatatlan realitásba,” Csurka István szavait idézve. --<<A szentkoronához való viszonyát sem a nép sem az uralkodó nem választhatja meg. De ez nem a királyság melletti érv. Ez a tétel a nép, a király, a nemzet alkotmányos állapot iránti feloldhatatlan elkötelezettségi parancsa. D nem a király személyében vagy a királysági államformában megjelölhető konkrétumra vonatkozik. Ami ezt a kérdést el kellene döntse, az egy olyan vita, eseménysor, amelynek fókuszában a mostaninál sokkal elmélyültebb, sokoldalúbb, részletesebb áttekintés, a problémák sokkal erősebb, kidolgozottabb szintű tudatosulása valósul meg minél szélesebb nyilvánosság előtt. -FÁ>>--

Kis jóindulattal azt lehet kiolvasni ebből a megjegyzésből, hogy ez a kérdés nem időszerű, egy félévszázad alatt megszoktuk a köztársaságot, tehát ne bonyolítsuk a jogfolytonosság kérdését az államforma felvetésével. Azonban akármilyen jól kitaposott és kényelmes lenne is a rabszolgának kijáró bocskor, ne adjuk fel érte a magyaros huszárcsizmát. Főleg, ha figyelem bevesszük, hogy a köztársaságot Sztálin és Rákosi Mátyás erőltették ránk, hogy megfosszanak bennünket legértékesebb nemzeti hagyományaink egyikétől. Azonkívül ez az értelmezés figyelmen kívül hagyná Mindszenty óvását, ami eleve törvénytelenné teszi a jelen államformát.

Félő, hogy Zétényi, a társadalmi béke kedvéért ebben látta a jövőt, mikor ezt írta fent idézett soraiban: “A Szent Korona eszme legújabb kori nagy fordulata az, hogy a királynak (a Szent Korona fejének) helyét is tartósan a magyar nemzet tölti be, a Szent Korona és a nemzet azonos.“  --<<Erre kár hivatkozni, mert ez egy logikai törés, nyilvánvaló tautológia, amelyről Zétényi nem sokat magyarázza meg, hogy miért szorgalmazza oly kitartóan. Hogy a népmesék legkisebb királyfiának érezhesse magát minden kis pásztorgyerek? Érzelmileg talán jól illik egy népi ballada ízű táncházas énekbe, de egyébként értelmezési zavart okoz. -FÁ>>-- Először is, a királynak a helyét nem a nemzet, hanem jelenleg tartósan a köztársasági elnök tölti be. A nemzet a Szent Korona teste, és a király a testet irányító fej, amit Sándor András és Zétényi úgy látszik nem akar elismerni. Ez az elképzelés nem a Szent Korona Eszme “legújabb kori fordulata,” hanem az Eszme tagadása! Ha a Szent Korona Eszme, ha egyáltalán különbözik a Szent Korona-tantól, el tudja fogadni a Rákosi féle köztársaságot, vagy még a jelen helyzetet is mint legitim, akkor a Szent Korona Eszme egy szloganná vált, amit politikusaink és jogászaink úgy nyújtogathatnak, mint a rétestésztát, amíg végül is elveszti minden történelmi jelentését és jelentőségét és joggal válik cinikus megjegyzések céltáblájává.

Ha nem is kifejezetten, de elvben a királyság mellett látszik Kocsis érvelni mikor ezzel óv bennünket: ”A magyar nemzetnek nem szabad éppen azt a megoldást választania, amelyik együtt jár mindannak a tagadásával, ami múltjában értékes.” Márpedig a királyság volt, legalább is a Habsburgok előtti korokban, egyik legértékesebb hagyományunk.  --<<Nem egyszerűen a királyság, hanem az alkotmányos királyság. Tehát a hatalom alkotmányos kötöttsége, kultúrája, jellege volt a döntő. Abban a korban mi lehetett volna még, fejedelem? A hagyomány kialakulása idején nem volt más séma Európában tudtommal. És a királyság hagyományában is éppen Kocsis Istvánnak köszönhetően tudjuk, hogy ott volt a szakrális király emléke (aki közvetlenül uralkodott, a későbbi korokhoz mérten számottevő bürokrácia nélkül), valamint ott voltak azok a későbbi királyok is, akikkel ilyen szoros személyes kapcsolata már nem volt a magyarságnak, és éppen ezért is erősödtek fel alkotmányos kikötései az új uralkodókkal, azok esetleges önkénye, abszolutisztikus igénye ellen. Ilyen szellemben tessék átgondolni, hogy mi a mai helyzet. -FÁ>>--

Ezenkívül azt is figyelembe kell venni, hogy a köztársasággal és a köztársasági elnökökkel sem voltak szerencsésebbek tapasztalataink, mint a Habsburgokkal. Másrészt a Habsburg uralkodó házzal kapcsolatos tapasztalatainkat nem lehet egyértelműen a királyság intézményének a számlájára írni. Az osztrákok szempontjából a Habsburgok kiváló uralkodók voltak, mint a valamikor nagy és dicső Német-Római Szent Birodalom majd Ausztria császárai, aminek mi, magyarok ittuk meg a levét. Nem tudni, hogy ha a meggyilkolt Rudolf[13][13] csak magyar király lett volna, az osztrák császárság terhe nélkül, milyen uralkodó lett volna?

Az igazi bajokozó a dual-monarchia intézménye volt, amelyben a törökök által támadott és megtört Magyarország másodrendű állam lett a Birodalomban, majd a Birodalom feloszlása után a kis Ausztria mellett. A két ország/nemzet közti viszony egyenlőségi alapon egész az 1867-es Kiegyezésig nem volt rendezve. Így attól kezdve, hogy a koronát V. László halála (meggyilkolása?) után a Habsburgok megszerezték, egész 1867-ig az osztrákok Magyarországot mint megszállt gyarmatot kezelték, és az uralkodó, még mint magyar király is, ezt az elnyomó illetve gyarmatosító szerepet töltötte be. Csupán a Szent Korona létezése, és az arra alapuló korona-tan, amely a magyar nemzetnek megadta az ellenállás jogát, védte és mentette meg a magyar nemzetet, még függő viszonyában is, mint önálló államalakulat. A Kiegyezés szellemét akarta Ferdinánd trónörökös visszafordítani, ami nem csak a magyaroknak lett volna rossz, de a szerb nacionalisták is ellenezték, és ez provokálta ki a merényletet ellene.[14][14]

Így ezt a negatív tapasztalatot nem lehet magának a királyság intézményének a terhére írni. Ugyanakkor a Korona létének és a korona tannak pozitív hatását nem lehet tagadni. --<<Sokkal alapvetőbb dolgokról van szó. Például hogy a természeti és társadalmi erőforrások közösségi tulajdonát rendezze az alkotmányosságunk. Én erről írtam vitatkozó megjegyzéseket Zétényi Zsolt 2010 decemberi tanulmányához. -FÁ>>--

 

2. ÁLLAMFORMA ÉS TÁRSADALMI VISZONYOK

Visszatérve a jogfolytonosság megszakítására, a köztársaság kihirdetése és az új, sztálini “alkotmány” megteremtése csak az első lépések voltak egy történelmi méretű és forradalmi jellegű társadalmi és kulturális változás kierőszakolásában. Fel kell ismernünk, hogy milyen szerepet szántak a magyar népnek, és el kell döntenünk, hogy továbbra is ezt a Sztálin által kieszelt és Rákosiék valamint mai utódjaik által végrehajtott szerepet elfogadjuk-e és ezt akarjuk-e tovább játszani, vagy visszatérünk őseink ezer éves kultúrájához és államformájához. Mert a kettő nem fér össze. Ha maradunk Rákosi fele lumpenproletárok, akkor a köztársaság az ideális forma, de ha akarunk változtatni, akkor a köztársaságot fel kell cserélnünk egy hagyományos magyar államformára, mint azt látni fogjuk. --<<Kedves Sándor! Minden tiszteletemmel együtt ismét előkerültek korábbi vélemény különbségeink, amelyek életkortól és sok minden egyébtől is függhetnek – például a nagyobb tapasztalat téged erősítene, ha mérlegelnénk. Szerintem a lumpenproletár a lumpenen kívül még proletár is, azaz vagyontalan. ettől egy király személyének léte hogyan mentené meg őt (őket)? A személyi tulajdonos és a közösségi tulajdonos viszonyok, állapotok döntőek atekintetben, hogy kevesen vagy sokan vannak a proletárok – és további kérdés, hogy közülük reménytelennek ítélt vagy általuk fel sem fogott, csak korlátaiban megélt helyzetük következményeként lumpenekké válnak vagy sem. Nem marxizmus az, hogy a természeti és társadalmi erőforrásokhoz való elvi viszony egy társadalom, egy nemzet politikai vezetésének mozgásterét igen komolyan meghatározza. -FÁ>>--

A magyar társadalom ezer évig hierarchikus, organikus, azaz szervezett rendi társadalom volt, amit a szociológusok Ferdinánd Tönnies szociológus után német kifejezéssel gemeinschaft–nak neveznek. Ezt a fajta társadalmat a közösség, elsődleges csoportok közti összefogás, egymásközti bizalom, elkötelezettség és felelősségtudat, hierarchikus szerep illetve munkamegosztás jellemzi.  --<<ennek csúcsán valóban sokszor király volt. Csakhogy éppen Kocsis irogatott sokat arról, hogy Mátyás király sem az utódaiban mint személyekben sem mint a sors által kegyeltekben nem nagyon bízott, és ezért rövid távon a maga hatalmát is korlátozva erősítette a vármegyék hatalmát. S az idő, a századok, a magyarság török és német megpróbáltatások közt is úgy-ahogy talpon maradása mégis őt igazolta. Tehát az ő személyes példája sem a király kizárólagos jelentőségét igazolja vissza. -FÁ>>--

Ugyanakkor a mai magyar társadalom pont ennek az ellenkezőjét mutatja. Egyik külföldi levelezőtársam szerint “Járja a hír, hogy a miniszterelnök személyi biztonsága parancsolóvá teszi, hogy egy 50 milliós páncélgépkocsiban közlekedjen szeretett népe között, akik alig egy éve még tapsolva választották vissza. Jobb időkben ezen nem is lehetne megütközni – de pont ma van erre pénz, amikor az ország adósságban fuldoklik, gazdasági válság van s az élet minden területén pénzügyi elvonások, megszorítások vannak?”[15][15] Még ha nem lenne igaz a hír, akkor is jellemző, hogy a hír szavahihetőséget élvez.

Csoóri Sándor költő, a Magyarok Világszövetsége volt elnöke, irt egy Márciusi Charta című nyílt levelet a nemzet értelmiségéhez, amelyben költőhöz illő drámai hangon ecseteli a valós helyzetet:[16][16]

“Akárhova lépünk, kő csikorog a lábunk alatt. Akárhova nézünk, korhadozik az ég fölöttünk, mint az üresen maradt istállók mennyezete. Meg szeretnénk határozni a helyzetünket, szélben és napsütésben, de nem tudjuk, mert a nyelv elmenekül előlünk. Úgy vagyunk foglyok és tehetetlenek ebben a szerencsétlen, kis hazában, ahogy természetesek szeretnénk lenni benne. Őrület! - mondhatnánk halálos lelki nyugalommal magunknak is, de zavarodottan már önmagunkkal sem tudnánk szóba állni.
Ezt szokták egy országban válságnak vagy csődnek nevezni. Csődnek - lábunk fejétől a koponyánk magaslatáig….” --<<Jó hivatkozás. Csoóri alkotmánnyal kapcsolatos véleményét két mondatban lehet össze foglalni:

1.      „a magyar népművészetek mintájára a magyar alkotmány is a magyar nép nagy alkotása”

2.      „Nem értem, mit akartok ti folyton az alkotmánnyal?” -FÁ>>--

Maga a tény, hogy a sokszoros köpönyegforgató Csoórira hárult a feladat ezt a Chartát megírni mutatja, hogy mekkora a csőd. Csoóri Sándor fiatalkorában Rákosit dicsőítő verset irt,[17][17] mint Rákosi Mátyásnak „leghűbb ifjú katonája.” Majd, mint az akkori magyar intelligencia egyik vezetőjének és Antall József fő mentorának és tanácsadójának, Csoórinak kulcs szerepe volt abban, hogy a rendszerváltás elmaradt és a negyven éve tartó züllesztés tovább folytatódott. Ezért jutalmul megkapta a Magyarok Világszövetsége elnökségét. Utána, mikor nem sikerült a Világszövetséget Boros Péter, Csoóri jó barátja és Antall miniszterelnök bizalmi embere, majd Antall utódja kezére játszani, Csoóri Sándor főkolomposa lett a Magyarok Világszövetsége szétverésére irányuló, Orbán Viktor által vezetett FIDESZ próbálkozásnak.

Most a Márciusi Charta nevű kiáltványban 1848. március 15-e szellemét idézi fel, de drámai hangja ellenére, semmi programot nem ad. A 118 értelmiségi, akik aláírták a Chartát, köztük két volt köztársasági elnök is, elismerik a csődöt, és támogatják, hogy hozzanak létre egy “autonóm személyiségekből álló testületet,” amelynek “úgy kellene majd működnie, mint egy - jelképesen szólva - szellemi és morális felsőháznak, amelyben rangot az erkölcs, az értelem, a rokonszenv, a nemzeti érdekek egységes védelme ad.” --<<Elnézést, de ma ez már azt hiszem, érdektelen, nem tartozik az alkotmányról folyó vitához. -FÁ>>--

Mi a feladata ennek a “szellemi felsőháznak?” A Charta meg is válaszolja a saját kérdését:

“Mit tudunk hazánk megmentésére kiverítékezni magunkból? Csak olyasmit, ami nekünk van. Bátorságot, konok hajthatatlanságot, félresöpörhetetlen érveket. Ehhez azonban kellene egy, a prágai chartásokra emlékeztető értelmiségi csapat, amely Németh László gondolatát követi szigorúan: A szellem embere az, akiben ott feszeng a szellemiség örök ösztöne. A szellem: rendező nyugtalanság, amely nem tud beletörődni az elszórt tények halmazába, mindig az összefüggéseket keresi.”

Tehát a feladat “a szellemi összefüggéseket keresni.” És ha megtalálják őket, akkor majd valamikor a távoli jövőben, lesz valami változás, ha a jó Isten is úgy akarja. A tragédia azonban az, hogy a nemzetnek nincs arra ideje, hogy évtizedeket várjon a megoldásra, itt MOST, rövid időn belül kell cselekedni, megoldást találni, hogy a “dicső nemzethalált” elkerüljük, olyan eszközökkel, amivel Csoóri szerint bővelkedik a magyar intelligencia, “Bátorság, konok hajthatatlanság, félresöpörhetetlen érvek.” Mások szerint pont ezek hiányzanak ma Magyarországon. Legalább is Csoóri eddig nem mutatta jelét egyiknek sem.

Úgy tűnik, Csoóriék tanultak a kommunista rendszerből. A mai világban nem lehet az intelligenciát börtönbe vágni! Csoóri megoldása tehát lekötni az intelligenciát, adni nekik valami csontot rágcsálni, ami eltereli a figyelmüket a napi problémák konkrét megoldásától és valami politikai megoldás keresésétől. És 118, magát intelligensnek tartó egyén harapott erre az olcsó trükkre, azt hívén, hogy ezzel segítenek megoldani a váltságot. Az egész Charta ügy briliáns elterelő manőver.

De ha mégis keresnek valami kiutat, és túl akarnak járni Csoóri trükkjén, jelen írás adhat nekik valami támpontot, amiből kiindulhatnak. Kezdjék az államforma megvitatásával, az új alkotmány megteremtésével és a jogfolytonosság visszaállításával, ha valami hasznosat és történelmit akarnak csinálni. Bár nem tudom, okos lenne-e ilyen súlyos problémát olyan csoport kezébe adni, amelyben két volt köztársasági elnök és nyolc püspök is díszeleg.

Sajnos, az egyházak is mutatják a jeleit ennek a csődnek. Míg a negyvenes években volt egy Mindszenty, aki szembeszállt nem csak Rákosi Mátyással, hanem veszprémi püspök korában Szálasival is,[18][18] vagy a reformátusoknak volt egy Ravasz Lászlójuk, az evangélikusoknak egy Ordass Lajosuk, ma ahelyett, hogy az egyházi vezetők írtak volna egy kritikus nyilatkozatot és javasoltak volna egy kivezető utat és programot. Balás Béla kaposvári katolikus püspök úrnak ezt a Chartát kellett aláírnia (“kellett” abban az értelemben, hogy nem talált más módját a cselekvésnek). És ezzel kapcsolatban írta az alábbi kétségbeejtő sorokat:

Radnóti repülőjének még “térkép” volt a táj, mára ugyanaz csak gyepű, megtűzdelve emléktáblákkal.  Gyakorlatilag mifelénk megszűnt a magyar falu. Elment a postás, elment a bakter, a boltos és az orvos, el az érettségiző és el a tanítója. Feladta a vállalkozó, de megmaradt a templom beázó tetejével és az elárvult parókia. Agonizál a “szülészet”, Marcaliban volt idő, amikor elfekvőnek használták, ma nem tudom, hol tartanak. A legtöbb művelődési házat bezárták és szenvednek a könyvtárak is. Félig eladták a somogysárdi ménest, pontosabban elúsztak a legelők, szélnek eresztették a lovászokat, a maradék ló meg éhezik, s valószínűleg arról álmodik, hogy egy következő tüntetés előtt neki is jut harapnivaló. A Dráva mentén elfogytak a felszedhető sínek meg az ellopható táblák.  Az iskolák még a vakáció előtt elcsendesednek, hiszen a legöregebb legény sem emlékszik, mikor volt az utolsó lagzi. Az Arany János korabeli “aprónép” már csak a régi képeken észlelhető. Ma az intelem így szól: Ha valahol takaros, új házat látsz, tanulj hollandul, de siess, mert nyakadon a kínaiak.[19][19]

A 20 tagú Katolikus Püspöki Konferencia tagjai sem egyénileg sem kollektívan, valamint a kilenc nyugalmazott püspök nem mertek kezdeményezni egy nemzeti megújhodási programot vagy legalább amellett való nyílt kiállást. Még ezt a semmitmondó kiadványt is Balás mellett csak öt katolikus püspök és két érsek, azaz a katolikus püspöki kar 20 tagjából nyolc (a kilenc nyugalmazott püspök közül egy sem), plusz három református és egy evangélikus püspök írták alá. [20][20] A zsidó egyházi vezetők közül egy sem szerepel az aláírók közt. Balás püspök Úr nyilván érezte ezt a felelősséget mikor ezzel zárja írását: “”A mieink közben szorgalmasan hallgatnak, talán félnek, úgy, mint régen… Ezek után csoda-e, hogy megörültem Csoóri Sándor levelének. Azt írta, amit nekem kellett volna.” Igaza van Balás püspök úrnak, neki, a magyar püspököknek, Mindszenty utódainak és a keresztény magyar hagyományok legfőbb őreinek kellett volna kivezető utat mutatniuk. --<<De a jelek szerint ő sem érti a történelmi alkotmány mibenlétét. Most 2010 őszén is volt egy nyilatkozata, amely erre enged következtetni. -FÁ>>--

Nem csoda, ha a Chartát aláíró lista közlésére az első hozzászóló a kormány vélt meglepetéséről írta: “a torkukon akadt az egyházi vezetők csatlakozása az aláírókhoz,”[21][21] nyilván még ilyen enyhe kiállást sem várva a hierarchiától.  A szerkesztő pedig ezt a megjegyzést fűzte a lista aljára: “Szerkesztő: legnagyobb örömünk, hogy az aláírók között végre megtaláljuk római-katolikus püspökeinket, főpásztorainkat. (8 fő). Végre ők is felemelik szavukat, és irányt mutatnak nyájuknak. Köszönjük.” Attól félünk, hogy a Szerkesztő Úr túl optimista. Nyolc püspök nevének odabiggyesztése egy semmit mondó Chartára messze van az “iránymutatástól.”

Nem mintha mi nyugaton élő magyarok nem örülnénk, hogy néhány főpap végre nyilatkozik, de be kell vallanom, hogy én, mint volt veszprémi kispap, aki három évet ültem le Rákosi Márianosztrai börtönében, illetve várpalotai szénbányájában az Olti Tanács által kimért hat esztendőből, ennél sokkal többet vártam egy szabad magyar katolikus egyház hierarchiájától. Igazi iránymutatást vártam, nem egy Csoóri Sándor mögé bújó cinikus egyetértést. Jóindulatú részvételükkel a főpapok jelentősen felértékelik Csoóri trükkjét.

Az egyházak is úsznak az árral ahelyett, hogy gátat emeltek volna a pusztításnak. Ma Magyarországon nincs egyházi vezető, aki Mindszenty, Ravasz vagy Ordas cipőjébe volna képes lépni. Képzeljük el ezt a három főpapot, micsoda razziát rendeznének ma, ha élnének. Az egyházak túlélték a kommunizmust és a rendszer, illetve elitváltást, de nemzeti szempontból gyalázatosan lezüllesztett állapotban.[22][22]

Igaz, hogy Balás püspök úr ezt tizenhét évvel az “átkos” megszűnte illetve átfestése után írta, de a züllési folyamat (nem lehet másnak nevezni) 1946-ban kezdődőt, és az utolsó két évtizedben legfeljebb felgyorsult. Eljutottunk oda, amit Tönnies német szociológus után gesellschaft-nak neveznek: az egyéni érdek dominál, nincs egyetemes szabály vagy norma, mindenki “felszabadult” a szabályok alól, a hagyományok a szemétdombra kerülnek. A kis közösségek szétverésével létrehoztuk a “tömegtársadalmat,’ és a polgár helyett a proletárt, amit nem volt nehéz a lumpenproletár sorba dönteni. Az egyenlőség nevében a termelés növelése helyett mindenki mindenkivel versenyez, illetve vetekszik a koncért, az a győztes, aki előbb szúrja hátba ellenfelét, mielőtt ő kapná a tőrt. Aki pedig ezt nem bírja, az veheti a vándorbotot és kitántoroghat nyugatra vagy lehet szolga majd saját hazájában. A különbség a mostani és a 19. század eleji emigráció közt, hogy akkor a parasztok és a munkásosztály tagjai vették a vándorbotot, most az intelligencia, a nemzet elitje távozik, folytatva a kivándorlási folyamatot, ami az 1944-45-ös meneküléssel kezdődött, majd ‘56-ban és a ‘80-as évek nyugaton tanuló egyetemisták kint maradásával folytatódott. Ezért az elmúlt ötven év alatt nem volt lehetőség az új, nemzeti értelmiségi elit osztály kialakulására, illetve a tehetség felszínre jutására a politikai rendszer máig folytatódó zártsága miatt.

Természetesen ez a koncért való küzdelem nem egyedi magyar jelenség. Amerikában a harmincas évek óta a szakszervezetek erre az elvre alapulnak: a többtermelés helyett nagyobb részesedést követelnek a haszonból, a termelés növelése nélkül. A növekvő amerikai termelés a technológia és a vállalkozók befektetésének és nem a munkások szorgalmának köszönhető. Most mutatkozik Amerikában ennek a kapzsiságnak az eredménye: a túlárazott amerikai munkaerő miatt, a globalizáció nevében, a nemzetközi cégek exportálják a munkalehetőséget alacsonyabb munkabérű országokba. Nálunk azonban ez a négy évtizeden át belénk vert Marxista osztályharc klasszikus megvalósítása új magasságot ért el, vagy ha úgy tetszik, rekord mélypontra süllyedt, mikor majdnem mindenki azt keresi, mit és hol lehet elcsalni, ellopni, erőszakkal vagy a nélkül. --<<A közgazdaság elméleti alapok váratlan következménye ez a bekezdés. Igen valahol itt kezdődik az az aktualitás, amelynek meg kellene felelnie a jogfolytonosság elismerésnek. Pontosabban a jogfolytonosság elismerése után az emelkedne a központi kérdéssé, hogy miként lehet a tulajdoni viszonyok és a munkamegosztás szerződési rendszerének ésszerű formálásával, törvényhozói és állami szabályozásával a valóságtól elszakadt értelmetlen társadalmi tülekedés helyett a társadalmi jólétet, boldogulást megalapozni. Ami nem csak abszolút számok függvénye. A társadalom önszervezését, egészséges életvitelét, életösztönét, reagálását a közösségi problémákra az alkotmányos alapok igazsága, józansága, megbízhatósága döntően befolyásolja. Mert ahogy a sztrájkoló munkással szemben döntő a technológia fejlődése, a vállalkozók befektetései, úgy a társadalom egészének az alkotmányos szabályozottság minősége a döntő, a meghatározó. Különösen ha egy korábbi, a jelenleginél sokkal jobb alkotmányos közállapot emléke munkál bennünk, mert ezzel oda sűrítünk mindenféle, esetenként máshol is kezelhető problémát. S ha a helyzet javítása nem következik be, vagy álmegoldások hamis papírjainak inflációs sorával próbálják pótolni a kiüresedett emberi-társadalmi kapcsolatainkat, alkotmányos intézményeinket, akkor csőd-állapotunk elkeserítő örvénye még tovább erősödhet. Tehát fontos kérdés, hogy van-e király, királyság, de a deklaráció önmagában nem oszt nem szoroz. A magyarság számára az alkotmányosság csak megélhető valóságosságában jelent valamit, vigaszt, lehetőséget. Ahhoz pedig az érzelem mellett a komolyan vett átgondoltság elhagyhatatlan. -FÁ>>--

Közgazdászok kétféle gazdasági rendszert különböztetnek meg: zéróösszegű, mikor a javakat több termelés helyett újra osztjuk úgy, hogy az egyiktől elvesszük, amit a másiknak odaadunk. Amit az egyik nyer, a másik elveszíti ugyanazt. A másik a pozitív összegű, mikor a többtermelést úgy osztják el, hogy mindegyik nyerjen. A hagyományos rendszer, ha tökéletlenül is, de elvben így kellett volna, hogy működjön. Ehhez hozzá lehet adni a harmadik rendszert, ami annyira ritka, hogy a közgazdászok ki sem dolgozták ennek a rendszernek az elméletét, amikor a politikum mindent ellop, még azt is, ami le volt szegezve, és a népből lumpenproletárt csinálnak, aki minden függetlenségétől megfosztva, az állam illetve pártpolitikusok kegyeire van utalva, és nemcsak jóléte, hanem egészsége és léte a politikusok jóindulatától függ. Marx szerint a proletariátus az elgyökértelenített és kizsákmányolt dolgozó osztály, míg a lumpenproletáriát a potyaleső, dologtalan vagy munkanélküli, mások adóztatásából vagy kirablásából élősködő osztály. Magyarországon tizenhét éve dolgozik a politikai elit ennek a lumpenproletáriátusnak a megteremtésén. --<<Illetve tovább fenn tartásán -FÁ>>--

A valamikori rendi és polgári társadalomból a köztársaság alatt lumpenproli társadalom lett olyan értelemben, hogy a szavazópolgárok nagy része lumpenproletár, és az ö szavazatukkal a lopások révén milliomosokká lett lumpenproletárok kormányozzák az országot. Ezért és ezt felismerve illetve kinyilvánítva 2007. március 13-án a magyar intellektuális elit másik része a Csoóriéknál sokkal harciasabb kiáltványt adott ki. A kiáltvány megfogalmazói szerint

„Hazánk törvényen kívüli ország, úgy, mint 1990 előtt. A már csak adók-kapókból álló parlamenti színházból mindenkinek elege van. Az aláírók ezért kötelességüknek tartják tudatni a nemzettel, hogy a kormánynak nevezett, idegenekkel szövetkező érdektömörülés eltávolítása, mielőbbi közakarattal, nemzetstratégiai szempontból törvényes kötelességünk.

A rablókat és a sajtó politikai irányítóit - akik társ tettesek és bűnsegédek - személy szerint kell elszámoltatni, mert Magyarország utolsó órás végveszélyben van, a küszöbön álló államcsőd előtt. Ennek bekövetkeztekor az okozókat még az ország területén fel kell tartóztatni és nyilvánosságra hozni: ki, mikor, milyen pénzből, hogyan, mekkora vagyonhoz jutott a közvagyonból.

Amennyiben e gátlást nem ismerő hatalom a közeljövőben ismét törvénytelen eszközökhöz nyúl, azzal felhatalmazást ad a már végveszélybe került magyarságnak, hogy egyéni érdekeinket és jövőnket hasonló eszközökkel megvédjük - Európa és a világ előtt is.”

A 36 aláíró közt ott vannak az ellenzék ismert vezetői, mint Bencsik András szerkesztő,[23][23] Gidai Erzsébet és Zacsek Gyula közgazdászok, Makovecz Imre “építész, Grosics Gyula, az aranycsapat kapusa, rengeteg más író, színművész és tanár. Az arisztokráciát képviseli gróf Nádasdi Ferenc, az emigrációt pedig a New Yorkból pár éve hazatelepedett Viczián Zsuzsánna. Az egyházakat képviseli Takács József nyugalmazott evangélikus lelkész, de nincs az aláírók közt egy katolikus pap vagy püspök, sem ellenzéki politikus, akiket inkább érdekel a következő választás megnyerése, mint a nemzet sorsa.

Ezekből a nyilatkozatokból látható, hogy a jogfolytonosságot és az államforma kérdését nem lehet a társadalmi berendezés és a nemzet kultúrájának illetve a népi jellegnek figyelembevétele nélkül érdemben tárgyalni. Nem mintha az esetleges királyság azonnal megoldana minden problémát, de ha megnézzük a jelenlegi európai országokat, amelyekben királyság van, ezekre Spanyolországtól a Skandináv államokig mindre a stabilitás, jólét és hagyománytisztelet jellemző. Így, ha a magyar nemzet ki akar lábalni a jelen állapotból és hajlandó megváltoztatni, illetve visszatérni a hagyományos magyar kulturális örökséghez, a királyság a megfelelő államforma. Viszont ha elégedett a jelen kulturális és politikai viszonyokkal, akkor a köztársaság nem fogja megakadályozni ennek a helyzetnek további romlását. --<<Lehet a sort növelni, miszerint nekünk nincsen spanyol királyunk és nincsen lengyel püspöki karunk. -FÁ>>--

 

3.      A KIRÁLYSÁG,[24][24] MINT INTÉZMÉNY.

           Írásom következő részét hiánypótlónak érzem. A királyság témáját fontosnak tartom felvetni, mert az otthoni irodalom nem foglalkozott eddig ezzel a témával, és a világirodalomban is kevés ilyen van (pl. egy, ami érdekes, Henry Myers: Medieval Kingship c. könyve, vagy George H. Sabine híres egyetemi Politikai Elmélet Története c. tankönyve). Azon kívül az utolsó közel száz évben nem is volt közeli tapasztalatunk vele. Azelőtt pedig a sokak által gyűlölt Habsburg Házon keresztül a királyságnak csak a negatív oldalát tapasztaltuk.

Ezen írás célja nem a királyság mellett érvelni, hanem csupán azt javasolni, hogy amikor eljön az ideje, hogy a rendszert alapjaiban vizsgáljuk meg az alkotmányos jogfolytonosság visszaállítása céljából, és amikor számos emberöltőre újra lefektetjük politikai rendszerünk hagyományos alapjait, illetve visszatérünk oda, ne vessük el minden megvizsgálás nélkül azt az ezer éves rendszert, amely végeredményben a Szent Koronával legszorosabban összefügg: Szent Korona, koronázás, királyság! --<<Ezt a levél elejére kellet volna kitenni ars poetica-ként -FÁ>>--

Így magyarok közül kevesen ismerik a királyságot mint „szakmát,” ezért fejtem ki mint politológus, hogy vannak, illetve kell, hogy legyenek bizonyos elvárások és követelmények a királlyal szemben. Lehetnek, akik úgy érzik, hogy “bármely jó magyar lehet magyar király,” de ez nem elfogadható álláspont. Itt nem véleményekről van szó, nem arról, hogy “szerintem” vagy “szerinted” mi lehetséges vagy kívánatos, hanem megalapozott, tapasztalaton alapuló elvekről. A jó szándék és a jó magyarság egyedül nem elég. És ez nem egyéni véleményem, hanem mint politológus, megfontolt szakmai véleményem! Én pl. nem vállalnám, mert nem úgy neveltek, és nem hiszem, hogy a nemzet egységesen csatlakozna mögöttem. Én, és a legtöbb magyar, túl politikusak vagyunk ahhoz, hogy jó királyok lennénk! A királynak pedig napi és pártpolitika felett kell maradnia, ha az egész nemzetet, mint a Szent Korona testet akarja képviselni.

Ezért érdemes megjegyezni, hogy míg a nyugaton élő magyarok a nemzet és a Korona tagjainak tekintik magukat, de ha megtartották is állampolgárságukat, nem tagjai a mai köztársaságnak. Azonban a királyság kérdésében, mint a Korona tagjai, ők is érdekeltek mivel a király őket is képviselné.

Mielőtt a királyság intézményét tárgyalnánk, hasznos lesz felidézni Arisztotelész görög filozófus véleményét az államformákról.[25][25] Arisztotelész szerint három (illetve hat: három jó és három rossz) államforma váltogatja egymást; egy személyes uralkodó, többszemélyes és a sokaság uralkodása. Más szóval van a jó monarchia, de amikor az zsarnokságba illetve diktátorságba süllyed, ezt felváltja az arisztokrácia, amelyet mikor oligarchiába süllyed, felváltja a népuralom, amely idővel a csőcselék uralmába süllyed, és utána kezdődik újra a monarchiával. A Wikipedia az alábbiakban ismerteti Arisztotelész államformákról szóló tanát.

“A Politikában kifejtett tan szerint összesen hat államforma létezik. Ezek helytelenek vagy helyesek attól függően, hogy a vezetők kizárólag saját magánérdekükre gyakorolják-e a főhatalmat, vagy a köz javára.

Ezek közül három a helyes államforma:

·                            a királyság (basileia), melyben egyetlenegy ember gyakorolja a közjó érdekében a legfőbb hatalmat;

·                            az arisztokrácia, melyben egynél többen ugyan, de azért mégis kevesen szintén a közjó érdekében gyakorolják a legfőbb hatalmat;

·                            a tulajdonképpeni politeia, vagyis a cenzusra alapított köztársaság; melyben a tömeg, a sokaság gyakorolja a közjó érdekében a legfőbb hatalmat;

a három helytelen államforma pedig – ez utóbbiak rendre az előbbiek elfajulásai:

·                            a türannisz elfajulása a királyságnak, ugyancsak egyetlenegy ember gyakorolja, de nem a közjó érdekében, hanem a saját maga előnyére a legfőbb hatalmat;

·                            az oligarchia elfajulása az arisztokráciának, ebben egynél többen ugyan, de azért mégis kevesen a saját magánelőnyűk érdekében gyakorolják a legfőbb hatalmat;

·                            a demokrácia elfajulása a politeiának; ebben a sokaság, a tömeg a saját magánelőnyére gyakorolja azt.[26][26]

 --<<Úgy látszik Arisztotelesz az állami bürokrácia megjelenésével és általában a társadalom korunkban tapasztalható túlszerveződésével nem számol mint tényezővel. Mert manapság ezek tűnnek kulcskérdéseknek, döntő tényezőknek. Külön érdekesség volna átgondolni ezzel a plusz szemponttal (a szervezés technológia burjánzásával) vegyítve a klasszikus felosztást. -FÁ>>-- Tehát nincs államforma, amely egyszer s mindenkor a “legjobb,” de a jók közül az egyéni uralkodó a legjobb, és a népuralom is lehet kezdetben jó, amikor az oligarchiából kell kiszabadulni, de mikor a demokrácia is elromlik, Arisztotelész szerint a csőcselékuralom a lehető legrosszabb államforma.

Szerintem eljutottunk az arisztotelészi államformák olyan kombinációjához ahonnan csak gyökeres rendszer es államformaváltással tudunk kiszabadulni. A “demokráciának” nevezett lumpenproletár vagy csőcselék-uralom látszata alatt úgy nevezett “szabad választás” eredményeként olyan oligarchiák kerültek hatalomra, amelyek a saját érdekükben hazudnak, lopnak, zsarolnak, és teszik tönkre a nemzetet. Arisztotelész szerint ebben az esetben a logikus lépés az egyéni uralkodó rendszer, a modern korona-tan szerű, azaz alkotmányos királyság visszaállítása. --<<Ez elegáns érv, de nem oldja fel kétségeimet. -FÁ>>--

A királyság nem jelentené a Habsburg ház vissza hozatalát, amelynek bár kezdetben voltak beházasodott Árpád-házbeli női tagjai is, végeredményben egy idegen dinasztia volt, amelyhez a magyar nemzetet nagyon keserű emlékek fűzik. Azt is figyelembe kell venni, hogy európai gyakorlat szerint egyes országok gyakran kerestek királyokat külföldi királyi családokból, tehát az sem szegne szabályt, ha más külföldi királyi házból kerülne valaki a magyar trónra.

Itt kicsit időzni kell és megvizsgálni ezt az európai gyakorlatot. Hogy a király az ország belső politikai ellentétei és vitái felett maradjon, már korán kialakult a gyakorlat, hogy a királyi család fiataljai alattvalókkal csak a legritkább esetben házasodtak össze. Így kialakult egy nemzetközi, kizárólagos kaszt, a dinasztikus házasságok rendszere, amit már Géza fejedelem is használt a nyugati kapcsolatok békés fejlesztésére. Fiának, Istvánnak, Gizellát, a bajor herceg lányát, II. (Szt.) Henrik német-római császár testvérét szemelte ki feleségül. Ennek a lépésnek több oldalról volt jelentősége. Először is a házasság beleillett Géza nyugati kereszténység felé irányuló terveibe. Azonkívül a házasság szimbolikus kifejezése volt Magyarország és a német-romai birodalom egyenlőségének. Az alattvaló nem kéri meg a felette való család tagját, és a felette való nem megy hozzá egy alattvalóhoz!

Másik jelentősége a szövetségi viszony erősítése volt. A királyi házasságok gyakran szolgáltak az országok közti szövetségi viszony erősítésére. Ha megnézzük, István egyik nővére sem magyar főúrhoz ment feleségül, hanem idegenekhez, kivéve egyet, Aba Sámuelt, ami a kabar törzzsel való kapcsolatot erősítette. Így Aba Sámuel, mint Géza veje és István sógora volt az első háromszáz évben az egyetlen magyar király, aki nem Árpád véréből származott. István vejei közt találjuk Boleszláv lengyel herceget és a velencei Ottó Orseolót, míg Gavril Radomir bolgár cár sógora volt.

A dinasztikus házasság még a huszadik században is gyakori: a királyi család tagjai rendszerint nem alattvalóikkal, hanem idegen uralkodó dinasztiák tagjaival házasodnak össze. Erre jó példa a román királyi család. Ferdinánd trónörökösnek nem egy román lányt választottak, hanem egy külföldi herceglányt. Mária (1875-1938), aki Ferdinándhoz ment feleségül és román királynő lett, Albert angol herceg és Mária, II. Sándor orosz cár lányának házasságából született, és az angol Viktória királynő volt a nagyanyja, az orosz cár pedig a nagyapja. Ferdinánd maga apja révén Hohenzollern-Simaringen herceg volt, anyja, Antónia pedig portugál hercegnő volt, akinek szülei további dinasztiák leszármazottai voltak, akik közt jó néhány Árpád-házi ős is található. Mária és Ferdinánd hét gyermeke közül egy korán meghalt, Carol trónörökös lett, aki Helén (Ilona) görög hercegnőt vette feleségül, és lányai közül Elizabetha később görög, Marie pedig szerb királynők lettek, Ileana hercegnő pedig az osztrák Anton főherceghez ment feleségül 1931-ben.[27][27] Így a román királyi ház, mint bármelyik más európai monarchia, szinte egy egész Európai Egyesült Nemzeteket képviselt. Nemzetközi háttere ellenére, tekintve, hogy egy csepp román vér sem volt benn, Mária királynő kiválóan képviselte a román érdekeket és történészek szerint óriási szerepe volt abban, hogy Trianonban Románia akkora területet kapott. Románia rövid történelmének egyik legnépszerűbb alakja lett, és 1938-ban a halottas meneténél negyed millió hálás román állt sorfalat az utcákon. --<<Ne haragudj, de ez a kitekintés nem győzött meg. Persze lehet idegen mesterembert hívni, ha magunk nem boldogulunk, de mit mondasz Mátyásra? véletlen? És a véletlen addig volt eredményes, amíg az idegen feleség bele nem került a képbe? Nem vagyok felkészülve e vitára az uralkodók házassági rendszerét tekintve, de IV. Károly jobb sorsot hozott volna nekünk mint Horthy? -FÁ>>--

A dinasztikus házasságoknak néha érdekes következményei vannak. Így például George Washington, Amerika első elnöke, Margaret Butler nagyanyján keresztül, Szent István leszármazottai közé számítható. Edward, a száműzött angol herceg, egy Ágota nevű magyar herceglányt, magyar források szerint Szent István lányát[28][28] vagy unokahúgát vette feleségül, akinek az apja egy bolgár herceg volt. [29][29] Mikor Edward hazatérhetett Angliába, angol király lett. Házasságukból még Magyarországon két lány született, és egyik, Margit, III. Malcolmhoz ment feleségül, és “Margaret of Scotland” néven lett szent. Ők voltak Margaret Butler és Washington ősei.[30][30]

A dinasztikus rendszer egy különleges kultúr-tünemény. A fiatal hercegek és hercegnők nemzetközi, mondhatnánk kozmopolita légkörben nőnek fel, így (kivéve a trónörököst) nincsenek fiatal korukban elkötelezve egy nemzet mellett sem, viszont rendszerint beléjük nevelik az alkalmazkodóképességet, hogy ha esetleg házasság vagy egyéb okok esetén új országba kerülnek, lojális uralkodói legyenek új népüknek. Így például, mint láttuk, Mária román királynő jobb román volt, mint ha Romániában született volna. Ugyancsak beléjük nevelik a helyi viszályoktól való tartózkodás fontosságát, hogy minden részrehajlás nélkül tudjanak uralkodni.

Míg a kormány feladata a kormányzás, a modern király feladata az “uralkodás,” azaz a nehézségek elsimítása. Sikeres szervezetekben két fajta vezető stílus alakul ki: az egyik a feladatok végrehajtásáért felelős, a másik a szervezet sima működését garantálja. Talán legjobb példa a család, ahol a férfi az apa és kenyérkereső, problémamegoldó szerepet tölti be, míg az egyéb feladatok ellátása mellett az anyai szeretet a családban előforduló kisebb-nagyobb súrlódásokat enyhíti, orvosolja. Így a király-jelölt kell, hogy ezt a szerepet betöltse, amit a párt által jelölt és választott köztársasági elnök nem tud, személyes és párthátterénél fogva betölteni. Így, míg Dr. Sólyom pártszempontok miatt tehetetlen volt a 2006 szeptemberében kialakult helyzet megoldását illetően, bár az “alkotmány” őt teszi felelőssé a demokratikus rend őrzéséért, egy király azonnal lépett volna és felfüggesztette volna a miniszterelnököt, sőt már korábban lépett volna, hogy a helyzet ne fajulhasson idáig. --<<Úgy emlékszem, hogy Sólyom a Fajankó oldalán állt, amit parlamenti beszédében sem titkolt. Ő ellenségnek tekintette a MIÉP-et, és azon elmélkedett a sortüzek után, hogy milyen jó, hogy a MIÉP már nem ül padsorokban. -FÁ>>--

Azonkívül a hatalom gyakorlása, akár csak a háztartás vagy egy üzlet vezetése, külön tudomány, amit a modern magyar politológia nem tanulmányoz eléggé. Ahogy a gazdasági életben a vállalatvezető szerepe különbözik a szakmérnökökétől, úgy különbözik a király szerepe a kormányzástól. Gyakran előfordul nem csak a kapitalista, hanem a szocialista rendszerekben is, hogy a sikeres vállalatvezetők nem csak állást, hanem iparágat cserélnek. Aki sikeres volt mint egy autóvállalat igazgatója, átmehet egy építkezési vállalathoz és sikeresen irányíthatja azt, vagy egy eladó vagy könyvelő sikere független az iparágtól. Az alkotmányos királyságokban, ami lényegében hasonlít a korona-tan szerű államformához, a kormányzás lehet a választott államgépezet kezében, míg a főhatalom a koronázott illetve öröklődött király kezében.[31][31] Próbáljuk a királyságot úgy nézni, mint egy vállalatvezetést. Ezzel magyarázható, hogy a monarchiák, legyenek azok királyságok vagy diktátorságok, általában jobban szervezettek, mint a négyévenként változó, pártpolitikus köztársasági elnökök által vezetett országok. A dinasztikus öröklődési rendszer egyik funkciója az ország stabilitását előmozdítani és a királyságot a napi és pártpolitika fölé emelni. --<<Van jelölted? Mert manapság megszokott, hogy igen bonyolult vargabetűket tesznek egyszerű célok elérése érdekében is. -FÁ>>--

Végül, míg a köztársasági elnök vagy a miniszterelnök csak az államban élő és szavazó állampolgárokat képviseli, a király a szavazati jogtól függetlenül, az országhatárok változtatása nélkül képviseli az egész nemzetet, a magyar helyzetben pedig a “korona-tagságot,” ami magába foglalja a történelmi ország minden lakósát. Ez magyar szempontból nagyon fontos, mert a jelen ország csak egy hányadát képviseli a korona-tagoknak. --<<De ez nem a király, hanem a szentkorona mellett szóló érv. -FÁ>>--

Természetesen a királynál a nevelés mellett személyes adottságok is fontosak, és vannak alkalmasabb és kevésbé alkalmas személyek, mint például a Szarajevóban megölt Habsburg Ferdinánd, aki csak Rudolf megölése illetve apja halála után lett trónörökös. Ferdinánd vagy nem látta be a szükségszerűségét, hogy a monarchia népeinek viszálykodásától távol tartsa magát, vagy nem kapott valódi dinasztikus nevelést. Ezzel magyarázható egy “alattvaló’ cseh gróflánnyal kötött házassága[32][32] és a nemzetiségekkel való paktálása a magyarok ellen. Ferdinánd politikáját nem csak a magyarok nem szerették, hanem nyilván a szerbek sem, de még Ferenc József uralkodó sem.

Egy 1990-ben megjelent lista szerint Európában 11 monarchia van, ebből hét királyság, Anglia, Belgium, Spanyolország, Norvégia, Svédország, Dánia, és Hollandia, a többi négy hercegség. Ezen kívül még van 15 monarchia a világon. Európa legstabilabb országai királyságok. Ezek szerint a monarchia nem egy kihalt, középkori intézmény. --<<De mikor alakították a legutolsót? Azt hiszem Spanyolországban Frankónak köszönhetően. -FÁ>>--

 

4.      HONNAN VEGYÜNK EGY KIRÁLYT?

 

Meglepő ezzel kapcsolatban a nagy magyar népies író és falukutató, az Elsodort falu szerzőjének, Szabó Dezsőnek meglátása. Szabó nem csak a magyar falut tanulmányozta, hanem érdekelte és jól látta az államformák kérdését is. 1937-ben irt tanulmányában, “A magyar trón problémája és Ausztria,” öt lehetséges megoldást elemez, ha a nemzet újra királyt akarna választani. A 30-as években emlegetett öt lehetőség közül csak egyet talál elfogadhatónak, de érdekes felsorolni a számára elfogadhatatlanokat is tanulságul.

1.      Nemzeti királyság magyar vérű királlyal. Szerinte ez nem csak lehetetlen, mert hol vennénk tiszta magyar vérű személyt, de sokkal fontosabb szempont, hogy ha valami magyar főurat választanánk, mondjuk egy Telekit vagy Rákóczyt, a vetélytársak miatt állandó féltékenység és trónviszály lenne (persze ha találnánk magyar személyt, főleg bizonyítottan Árpád-házi leszármazottat, akit mindenki elfogadna minden fenntartás és a trónviszály veszélye nélkül, azt hiszem, azt Szabó Dezső sem ellenezné). --<<Az ő korában 2000 magyar családról mutatták ki az Árpád házi rokonságot ismert folyóirat cikk tanúsága szerint. -FÁ>>--

2.      Habsburg restauráció Magyarország különválasztásával, vagy

3.      Perszonális unióval. Szabó Dezső mindkettőt elveti, bár az előző elfogadhatóbb lenne, de legalább is a 30-as években a politikai viszonyok miatt lehetetlen volt. Sokkal fontosabb érve azonban, hogy a Habsburg uralom gyógyíthatatlan sebeket és károkat okozott a nemzetnek ahhoz, hogy szóba jöhessenek mint uralkodó ház.

4.      Perszonális unió Romániával vagy Szerbiával.  Ez is elfogadhatatlan több okból kifolyólag, mint pl. előfordulhat, hogy egy szép nap arra ébrednénk, hogy a társ ország a többi utódállammal, a mi királyunk jóváhagyásával felosztották országunkat maguk közt. Így marad

5.      Önálló nemzeti királyság valamelyik nyugati dinasztia családjából választott királlyal. Szabó az olasz vagy angol dinasztiát ajánlja, vagy egy északit, de “döntően fontos, hogy ne legyen se német, se szláv.”

A Spanyolországban élő gróf Sugar y Franck Dénes tesz ehhez hasonló javaslatot és két lehetséges személyt illetve dinasztiát is javasol. Elsősorban az Árpádház női ágán árpád házi vérrel rendelkező spanyol Bourbon királyi házból, a jelenlegi spanyol király, János Károly valamelyik húgát javasolta, aki a cikk írásakor, 1993-ban, még hajadon volt, és esetleg egy magyar főúrhoz mehetett volna feleségül. Második javaslata szerint a magyar-japán vérrokonság alapján a japán uralkodóház valamelyik tagja lett volna alkalmas a magyar trónra.[33][33]

A külföldi dinasztiából származó magyar király a politikai rendszer stabilizálása mellett beláthatatlan erkölcsi és gazdasági körülményekkel járhatna. Képzeljük el a külföldi érdeklődést, a turizmus növelését  --<<A gazdasági szempontoknak ez egy elég felszínes megközelítése. -FÁ>>-- és esetleges tőkebeáramlást, ha egy spanyol vagy japán herceget koronáznának magyar királynak.

Az persze jogos kérdés, hogy egy idegen tud-e jó magyar lenni? Erzsébet királynő, aki nem volt Habsburg, hala magyar udvarhölgyének, Sztáray Irma grófnőnek nem csak megtanult magyarul, de magába szívta a magyar szellemet, úgy, hogy oroszlánrésze volt pl. a Kiegyezés létrehozásában (attól függetlenül, hogy a kiegyezést magát jónak vagy rossznak tartjuk).

A lehetőségek elemzésénél azonban kénytelen vagyok Szabó Dezső egyébként nagyon bölcs meglátásaival szemben, javasolni, hogy eleve ne zárjunk ki senkit, még egy esetleges Habsburg jelöltet sem, csupán az apák bűnei miatt. Szerintem sokkal súlyosabb érv lenne a Habsburgoknak a nemzeti önállóságot gyengítő pro EU politikája, ami alkalmatlanná teszi a jelen Habsburg generációt egy független Magyarország vezetésére.[34][34] Mégis, amennyiben a nemzet, az emigrációt is beleértve, úgy határozna, hogy királyságot akar, ne zárjunk ki előre senkit. Ahogy senki nem élvezhet előjogot a magyar trónra, még egy Habsburg sem, úgy helytelen lenne előre megkötni a királyválasztó nemzet kezét, hogy kit NEM választhat. Taktikai okokból szükség van minden lehető támogatásra, hogy a lehető legjobb megoldást megtaláljuk. Ha úgy alakul, hogy egy Habsburg jelölt lenne annak idején a legalkalmasabb személy, aki képes lenne a magyar érdekeket az EU vagy bármi más érdek föle helyezni, nem látok semmi akadályt, hogy a nemzet egy Habsburgot válasszon, megfelelő feltételekkel és garanciákkal.

Hogy a királyság beváljon és a nemzet érdekeit szolgálja, legyen az a Habsburg vagy bármelyik más uralkodóházból, Szabó Dezső öt feltételt sorol fel, amelyek garantálnák, hogy a király az egész nemzetet képviselje és szolgálja, és alkotmányos megkötések létesítése és bizonyos garanciák belefoglalása a koronázási eskübe a nemzet függetlenségének megőrzésére. Ugyanakkor az is fontos, hogy még a döntés illetve a királyválasztás előtt az egész nemzet egyetértsen, hogy amint a többség akarata kiderül, a más jelölteket támogató csoportok is, egyhangúan elfogadják a jelöltet és a jelölt mögött álljon. Nem lehet senkitől elvárni, hogy egy megosztott ország koronáját elfogadja.

Persze voltak annak idején is, és lesznek a jelenben is, akik nem fogadják el Szabó Dezső bölcsnek tűnő javaslatát, de mint vitaindító elgondolás megéri, hogy foglalkozzunk vele. Hogy megfelelő személyek hiánya ne legyen negatív hatással a vitára, nézzük meg, hogy állunk Árpád-házi utódokban?

A dinasztikus házasságoknak köszönhetően Árpád-ház női ágon való leszármazottaival találkozhatunk minden európai dinasztiában. Így ha arra lenne szükség, találhatunk az Árpád-háznak ma is élő, női ágon leszármazó tagjait nyugati dinasztiákban, akik szóba jöhetnének, ha a nemzet úgy döntene, hogy a Szent Koronával visszahozzuk a királyságot is.

Dr. Pósfay Pongrácz, Argentínában élő történészünk tüzetes aprólékossággal végigmegy összes Árpád-házi királyunk leszármazottainak során és követi házasságukat és az azokból származó Árpád-házi ivadékokat. Érdekes, ahogy a magyari vér csörgedezik oda-vissza. Így pl. Pósfay szerint István feleségének, a bajor Gizella herceglánynak a nagyanyja “Vér-Bulcsú” nővére volt.[35][35] Könyvéhez[36][36] 20 nagy táblázatot csatolt, amelyek mutatják az árpádi vér terjedését a különböző európai dinasztiákban.

Az első Tábla levezeti Attila leszármazottait Álmos és Árpád nagyfejedelmekig, majd a második kiterjed Árpádtól I Béláig (1063), és megalapozza a következő négy táblázatot. A III. Táblázat kimutatja Géza lányain keresztül létrejött Bolgár, Piast, Orseolo és Babenberg kapcsolatokat. Géza és Szent István Ágota hercegnő révén kapcsolatba kerül az angol, skót és normann dinasztiákkal is (IV. Táblázat). Az V. Táblázat az orosz, lengyel és cseh dinasztiákkal való kapcsolatot mutatja be I András leszármazottai révén. Végül a VI. Táblázat I. Béla lányain keresztül a meráni, bajor és türingiai kapcsolatokat és az Andrech Luitpolding családi kapcsolatokat ismerteti.

A VII. Táblázat az Ágota vonalnak a Plantagenet, Castilla, Capet-Anjou, Valois, Bourbon és Luxemburg rokonságon keresztül a további angol, spanyol, francia és nápolyi kapcsolataival foglalkozik. A VIII. Táblázat ezekhez hozzáadja a burgundiai és a portugál Aviz családdal való rokonságot II Vak Béla lányai révén. A IX. Táblázat II Andrástól levezetve a további cseh, lengyel, thüringiai, nápolyi és boszniai kapcsolatokat ismerteti. 

A X. Táblázat visszamegy a 9. századba és “Jámbor” I Lajos (778-840) nyugat római császártól vezeti le Gizella, István feleségének származását, és ezen keresztül Istvánnak keletrómai, szász és bajor kapcsolatait ismerteti.

A XI Táblázat folytatja az Árpád-házi kapcsolatok építését Szent László gyermekei révén, amely újabb keletrómai, német (Hessen), francia és spanyol (aragon, kasztilia), norvég és svéd kapcsolatokat hozott létre. A XII. Táblázat Szent László Piroska és II. András Jolánta lányán keresztül, akik Komnenosz keletrómai császárhoz illetve I. Jakab aragón királyhoz mentek feleségül, vezeti tovább a Kamenos, Capet, Anjou és Bourbon rokonságot. A XIII. Táblázat az I. Béla után kialakult frank és meráni kapcsolatokat ismerteti. A XIV. Tábla folytatja Jolánta rokonságával, amelyik kiterjed a spanyol és portugál kapcsolatokra.

A XV. Táblázat visszamegy 9. századba és ismerteti I. Béla (1061-3) feleségének, a Rixa, vagy Richeza lengyel hercegnőnek őseit és leszármazottait, akik tovább erősítették mind a lengyel, mind a keletrómai kapcsolatokat. A XVI. Táblázat az I. András gyermekei révén kialakult Przemysl, Piast, Rurik és Luxemburg rokonságot tárgyalja. A hátralevő négy táblázat a keletrómai, macedón, Orseolo és Paleologos ház uralkodóit tárgyalja.

Ebből a rövid ismertetésből is kitűnik, hogy a középkorban nem volt uralkodó ház illetve uralkodó, akinek ereiben ne csörgedezett volna Árpád apánk véréből legalább néhány csepp.

Minden uralkodó család örömmel házasodott össze Árpád-házi ivadékkal, vagy adták lányukat Árpád-házi királyainkhoz.

Így van bőven választék nyugati királyi családokból találni jelöltet, ha a Vérszerződés és Pusztaszer értelmében Árpád-házi királyt akarunk ültetni Szent István illetve a magyarok trónjára. +

 

 ---*---