vissza a főoldalra *  

És a pénzhasználati, pénz-szolgáltatási jogosultságok? De ne menjünk egészen messze.

Tartalom

Egy példa: ha közgazdaságban fogalmunk sincs róla . . . PAGEREF _Toc352697945 \h 1

A négyszektoros makroökonómiai szektormodell (háztartás és vállalat) PAGEREF _Toc352697946 \h 2

A társadalmi szerveződés alanyi és eszközi tagolódása tovább vihető a külföldre is (követve a makroökonómiai modell alapsémáját) PAGEREF _Toc352697947 \h 2

Az egyén helyzete a gazdaságban. PAGEREF _Toc352697948 \h 5

A háztartás lényegében a végső fogyasztó, a természetes személyek, egyének világának jelölése  PAGEREF _Toc352697949 \h 5

Egészítsük ki egy kicsit az előbbi ábrát az állami juttatásokkal PAGEREF _Toc352697950 \h 7

Az ábra egy részletét kiemelve szemléletesen juthatunk a természetes személy, a háztartás jövedelem forrás portfóliójához. PAGEREF _Toc352697951 \h 7

Az életfeltételek és a gazdaságban a jövedelem források természetes-portfóliója. PAGEREF _Toc352697952 \h 8

Hátha felkelti egy közgazdász figyelmét – az öncsőd kérdésnek kiterjesztéséhez, az egyéni életvezetés természeti és intézményi feltételeinek kérdéséhez.

Egy példa: ha közgazdaságban fogalmunk sincs róla . . .

A rendszerváltás elmúlt évtizedeiben az volt az ember benyomása néha, hogy nem a szovjet megszállás és a proletár(osító) diktatúra alól szabadultunk fel, és ebből adódó lehetőséget kihasználva építünk fel egy szociális piacgazdaságot, hanem mindenféle üres jelszavak tűzijátékától elvakítva tétlenül szemléljük, éljük meg, hogy a társadalom javait, önszervezési lehetőségeit mint egy örökös nélküli halott gazdátlanná vált javait rabolják, hordják széjjel.

Még a közgazdasági tankönyvek is cenzúrázásra kerültek. A 90-es évek elején nem egy tankönyvben fedeztem fel érthetetlenül csonka fejezeteket, például a földjáradékról szóló fejezet angolból fordított szövegének a közepét egyszerűen kivágták (nem a fordító hagyta ki, hanem nyomtatás előtt a szövegszerkesztőben törölhették, mert a hiányzó szövegrész előtti és utáni bekezdés töredékek gondolati törése felfedezhető volt). Vagy például vegyünk egy makroökonómiai tankönyvi példát a „szektormodellről”. [Solt Katalin: Makroökonómia c. könyvét olvasva (2003 november)]

A szektormodell részletes bemutatását itt mellőzöm, csak az eredményre, tanulságra próbálok rávilágítani.
[Részletesebben: http://www.alkotmanyossagi-muhely.hu/ter_es_jogi_szem_makrookonomia.htm , a jelek explorer keresővel olvashatók helyesen.]

A négyszektoros makroökonómiai szektormodell (háztartás és vállalat)

A társadalmi szerveződés alanyi és eszközi tagolódása tovább vihető a külföldre is (követve a makroökonómiai modell alapsémáját)

A vállalat végül is a háztartás mint végső fogyasztó és végső tulajdonos (mint alany) termelési szervezete (ez általában szerepel a szektormodellben)

Az állam végül is a közösség mint végső közösségi fogyasztó és végső közösségi tulajdonos (mint közösségi alany) önirányító szervezete – helyi önkormányzati és állami szinten egyaránt (a közösség mint végső fogyasztó és végső tulajdonos lehetősége már hiányzott a hivatkozott egyetemi tankönyvből).

A nemzetközi (külföldi) szervezetek végül is a „külföld” (mint alany) struktúrái – ezen hierarchikus birodalom vagy nemzetközi közösség egyaránt érthető (a nemzetközi közösség mint végső fogyasztó vagy végső tulajdonos elvi lehetősége szintén kimaradt az említett tankönyvből)

Oda jutunk, hogy a fenti makro-ökonómiai közgazdasági modellben a háztartás és a vállalat mellett ha tovább lépünk, akkor szokásosan az állam jelenik meg (3 szektoros), majd a külkereskedelem (4 szektoros modellként) – de a közösség mint végső fogyasztó és végső tulajdonos nem szerepel az egyetemi tananyagban. Ez az a terület, ahol napjaink tisztességes, alkotmányos reform-elképzeléseinek (talán az EU-birodalmi törekvéseinek is köszönhetően) hiányzik az elméleti megalapozása.

A háztartás és a vállalat fogalmi és funkcionális kettőse megfeleltethető természetes személy egyén és a jogi személy fogalmi párosnak. Nem egyenlő státuszú két szektorról van szó, hanem ha úgy tetszik az alanyi státuszú természetes személyről és az eszköz természetű jogi személyről, aminek a háztartás végső fogyasztói illetve végső tulajdonosi szerepköre maximálisan megfelel.

Hasonló alany-eszköz különbséget kifejező fogalmi kettősre lenne szükség a makroökonómiai szektormodellben az állam esetében is. Nyilvánvaló, hogy az állam eszköz jellegében a vállalatnak felel meg, és hiányzik a háztartásnak megfelelő alanyi közösség a modellből, mint önálló szereplő. [A korunkban divatos, mechanisztikus szemléletű jogpozitivista felfogásnak ez a különbségtétel jól megfelelne, illene bele. Elképzelhető és korábbi, a jogpozitivista xx. századot megelőző időszakokban használatos volt olyan szóhasználat, amely az állam alanyi közösséget képviselő, megjelenítő, voltát nem választotta szét az államtól mint eszközrendszertől. Azonban ennek következtében homályosabbá is vált, hogy mikor beszélünk az államról a közgazdaságban mint végső fogyasztóról és végső tulajdonosról alanyi minőségben és mikor beszélünk az állam eszköz mivoltáról.] Ennek köszönhető számtalan melléfogás (butaságból és a butaság miatt ellenőrizhetetlen rosszhiszeműségből származó bűn miatti úttévesztés) a rendszerváltásunk során. Ebben az újabb „közösség és állama” kettősben lehetne megjeleníteni a közösséget mint a természeti erőforrások végső tulajdonosát, amely közösség akár az államtól közvetlenül, akár közvetetten a vállalattól vagy a birtokló magánszemélytől részesedik tulajdona utáni jövedelemben.

A társadalmi közösséget megjelenítő makro-ökonómiai modellben lehetne megjeleníteni a természeti erőforrások, vagy némileg tágabban a közgazdaságban használatos kifejezéssel élve az úgynevezett „természetes monopóliumnak” tekinthető természeti erőforrás termelési tényezőket, jelesül a földet mint magántulajdoni képtelenséget. A mai tévképzetek, miszerint „sima piaci ügylet” természetes monopóliumokat privatizálni, részben arra is alapozódnak, hogy nincsen használatban olyan makro-ökonómiai modell az oktatásban sem, a kutatásban sem, a köztudat más szegleteiben sem, amely érthetően, a kezelhetőséget fogalmi oldalról biztosítva igazítana el minket a funkciójuk szerint közjavak gazdasági, de még azt megelőzően funkciójuk, rendeltetésük szerint célszerű tulajdoni kezelését illetően. [Természetes monopólium az, amelynek monopol jellege nem változtatható meg valami okból.]

Ha ugyanis a makro-ökonómiai modellben a közösség mint az úgynevezett „természetes monopóliumok” jövedelem tulajdonosa jelenik meg, és e jövedelmekért első sorban az állam a felelős, mint kezelő (alapvetően nem mint gazdálkodó, hanem mint a használati, birtoklási szabályokat törvényekben megállapító kezelő) – akkor olyan kérdésekre is kaphatunk kínálkozó válaszokat, mint hogy elsősorban miből kell fizetni az ingyenes alapszolgáltatásokat (iskola, egészségügy, stb)? Például a közösségi tulajdonú természetes monopóliumok bevételeiből. Egy ilyen modellnek az elfogadása, alapul vétele, nyilvánosság előtti vállalása vezethet el oda, hogy megbízzon a társadalom a politika által kínált-erőltetett, igen terhes változásokat hozó reformokban, hogy elfogadja a személyes és közösségi megpróbáltatásokat abban a reményben, hogy erőfeszítéseinek van értelme, hogy demagógiával nem becsapják, hanem az életre képes önszervezés tényleges megpróbáltatásait állják ki - a szimulált veszedelmek, ijesztgetések valódi kártételei helyett.

Egy lelkileg szolidáris, összetartozó, felelősségtől áthatott politikai elit esetleg a makro-ökonómiai modell kiegészítése nélkül is tud az emberekért dolgozni, mind a társadalmi közösségért mind az egyénekért. Magyarországon azonban napjainkban még a földrajzi-politikai környezetünkhöz képest is kiélezett a helyzet, a bizalmatlansági válság erős, a társadalmat számos létfeltételétől megszálló hadsereg, zabráló hódítók, sőt banditák módjára kívánják végleg megfosztani. Benne élünk egy genocidiális folyamat kellős közepén.

A közösségi élettereket elvonó privatizációt lehet jogtalannak minősíteni (mert jogtalan, bűnöző cselekedet), lehet tehetetlen és elkeseredett dühvel szidalmazni, lehet akár zavargásokba fúló elégedetlenséggel kifogásolni, lehet a főleg fizikai félreállításokkal is orvosolni próbálni, de alapvetően fogalmi úton kellene meghatározni, hogy hogyan lehetne másként, jobban, értelmesebben megújítani, életképessé tenni, újra éleszteni a közösségi, társadalmi létünket és annak gazdasági-tulajdoni feltétel rendszerét.

A gazdasági összefüggések, kapcsolatok modellszerű megfogalmazása a közösség és az egyén viszonyában az egyik valószínű előfeltétele annak például, hogy mai napig marxista szellemben nevelt, kiképzett jogász-értelmiség letegyen arról, hogy természetesnek vegye a lényegénél fogva a társadalommal szemben erőszakos állam szükségességének axióma voltát! Ezen axióma ugyanis (miszerint az állam lényegében erőszak szervezet) az egyik legfőbb gátja a társadalmilag szolidáris, a nemzeti érzelmű gondolkodás térnyerésének mind az úgynevezett baloldalon, és mind az úgynevezett jobboldalon! Gondoljunk csak az állami erőszak monopólium hangoztatására a parlament minden szegletében az önvédelemhez, az önszervezéshez való jog már-már teljes, lényegét tekintve diktatórikus tagadására.

Az egyén helyzete a gazdaságban

Eddig a társadalmi közösség és a természeti erőforrások összefüggéseit próbáltam felvetni a gazdasági eszközrendszerhez viszonyítás segítségével.

Ennek a témakörnek a folytatásaként, elágazásaként, kísérő témájaként meg kell említeni az egyes ember helyét, beágyazódását a gazdaságba. Illetve fordítva, hogyan értelmezhető az egyes ember pozíciója a gazdaságban?

A szokásos makroökonómiai szektormodell ábrázolása szerint miféle jövedelmek áramlanak a háztartás felé?

Az úgynevezett termelési tényezők jövedelmei (föld, munka, tőke – ahol a tőkejavak bére és profit a tökejövedelmek bontásának is tekinthető, a kamat típusú jövedelem pedig ebből a körből kilóg mint a megtakarítások utáni jövedelem).

A háztartás lényegében a végső fogyasztó, a természetes személyek, egyének világának jelölése

Egészítsük ki egy kicsit az előbbi ábrát az állami juttatásokkal

Az ábra egy részletét kiemelve szemléletesen juthatunk a természetes személy, a háztartás jövedelem forrás portfóliójához

Az életfeltételek és a gazdaságban a jövedelem források természetes-portfóliója

[2009-es fogalmazás]

Az életképesség egy jól elhatárolható élő szervezet tulajdonsága. Az életképességnek vannak külső és belső feltételei.

A mai ökológiai összefüggésekre figyelő korban az embert körülvevő élővilág életfeltételivel egyre inkább törekszünk törődni. Az ember és emberek testi-lelki életfeltételeivel sokkal kevesebbet foglalkozunk, főleg a nagy nyilvánosság előtt.

A fizikai-biológiai létfeltételek, tápanyagok úgy-ahogy tárgyalhatók napjainkra – lásd egészséges életfeltételek – amikhez jogunk van, csak nincsen lehetőségünk (pld tiszta levegő, tiszta víz, nyugalom és egyéb természeti valamint a társadalmi erőforrások).

Az úgynevezett társadalmi létfeltételek ügyében azonban teljes a zavarodottság. Alig tudunk valamit mondani azon túl, hogy a „balliberális” modell, a „jobb-bal” felosztás kifutott régen (azóta pedig egyszerű megtévesztés eszköze).

Az egyéni és közösségi személyt tisztelő alkotmányosság lehet az egyik út, nem végleg kiürült megközelítési mód, ahol ezek a létfeltételek jól tárgyalhatók elvi szinten. Ezen logika mentén gondolkodhatunk az egyén családi, munkahelyi feltételiről is, vagy egy társaság, szerveződés létfeltételeiről, autonóm létezésének külső-belső feltételiről.

A társadalom által a tagjai számára biztosítandó létfeltételek átfogó, a személy egyéni és közösségi (a természetes személyek által alkotott élő közösség mint „közösségi természetes személy”) fogalmából következő "természetes-portfólió" rendszer fogalmazható meg. Külön az egyén és külön a közösség „természetes portfóliója” mind a legfőbb költségekre és jövedelemforrásokra. Merthiszen a politikának, a közösség önszervezésének menedzselnie kell mind az egyén mind a közösség önfenntartó gazdálkodását javaival (költségeivel és jövedelmeivel). A jelenkorban pedig mintha tejfehér sűrű ködben volnánk, a személy alanyiságát szem elől tévesztettük. Türelemmel és nagy eltökéltséggel ezt az alanyiságot be kell tájolni, és szolgálni kell ezeknek a portfólióknak a megfogalmazásával is. Akkor juthatunk oda, hogy a portfólió „legősibb” és talán ma is legalapvetőbb elemét, a földet mint termelési tényezőt helyes feltételekkel tudjuk övezni. [A személy Boethiustól származó definíciója szerint egyedi, megismételhetetlen, szabad akarattal és értelemmel rendelkező – közösség esetében valahogyan a következőképpen: egyedi közösség, amely ha elpusztítják újra elő nem állítható, megismételhetetlen tehát nem reprodukálható, szabad akarattal és értelemmel rendelkező a társadalom önszervező, önszabályozó és önirányító rendszerének működtetésével]

Jelenkori válságban  az alkotmányos, nemzeti (természetjogi) gondolkodás számára fontos fogalmi sarokpont a következő - a természetes emberi lét alanyi szerepét, mibenlétét, „természetes pozícióját” alapul vevő észjárás szerint:

• az egyéni és közösségi személyi lét természetes létfeltételeinek elvitathatatlan alanyi jogra támaszkodó természetes portfóliója, (a portfólió elemeihez való hozzáférés feltételeivel, szabályaival együtt) [portfólió -> manapság elterjedten használt gazdasági kifejezés, eredeti jelentése: pénztárca, egy befektető  ténylegesen elérhető eszközeit, befektetéseit értve alatta, a "tényleges lehetőségek teljes halmaza" fogalmának megfelelőjeként]
• másként fogalmazva az egyéni és közösségi természetes személyi lét elvitathatatlan
  jogi, politikai, gazdasági, kulturális stb társadalmi feltételeinek norma szerinti portfóliója
• vagy megint kicsit másként fogalmazva, a gazdaság fogalmaival közelítve a költségek és jövedelem források természetes portfóliója (lehetséges fajtáiknak társadalmi mértékű katasztere)

Értelmezni kell, meg kell jeleníteni ezt a portfóliót az alkotmányos szellemű törvényekben, általában a jogban, a közgazdaságban és annak jogi szabályozásában, egyaránt a természetes személyek és az általuk alkotott természetes közösségek (közösségi személyek) vonatkozásában.

 Vissza az oldal tetejére