vissza a főoldalra *  

A 2011 évi alaptörvény méltatása
mint áttörés és alkotmányossági program

Áttörés,

hogy záró rendelkezéseiben az 1949 évi xx-as alaptörvényre hivatkozva ugyan, de a magyar alkotmányos hagyomány, az alkotmányos lét felé forduló bevezetővel született meg a 2011-es alaptörvény.

Áttörés a 2011-es alaptörvény abban a tekintetben, hogy nem nevezi magát az alaptörvény alkotmánynak.

Kulcskérdés, hogy az alkotmány és az alaptörvény műfajilag különnemű dolgok. Egymást kiegészítik ugyanakkor azért, mert a műfajából következően az íratlanul is mértékadó, nemzedékek hosszú során át kikristályosodott alkotmányos elveket tisztelnie kell a műfajából következően írott, a jog által szabályozott keretek közt meghozott és módosítható alaptörvénynek.

A hatalom az alkotmányt nem írhatja felül, hanem igyekezhet alkotmányossá válni. Viszont az alaptörvényt az aktuális hatalom fogalmazza, fogadja el és igyekszik érvényesíteni.

A hatalomnak az alkotmányhoz illeszkedő volta dönti el a hatalom legitimitását, az alaptörvényhez igazodó volta pedig a legalitását.

Az alkotmány nem része a jognak, hanem a jog felett áll. A jog szabályozási eszköz a jog részének tekinthető alaptörvénnyel együtt.

Az alkotmány régi fogalmazásban a nemzet államalkotó akarata. Fontos ebben a meghatározásban, hogy a nemzet az élő társadalmi közösséget jelenti, amelynek van akarata, és az államra vonatkozó legalapvetőbb elvárásait jelenti az alkotmány. A nemzet ebben a meghatározásban sok generációs entitás. Nem lehet a sok generációt leültetni egy asztal köré, hogy szavazzanak. Ebben a meghatározásban az alany az élő emberek által alkotott közösség, a jogi személy állam pedig ennek a közösségnek az önszervezési eszköze.

Az alaptörvény adott formájában ezzel szemben egy nemzedéken belüli asztaltársaság szavazásával születik, amely hasonló módon módosítható is. Lehetnek jól sikerült fontos alaptörvényi pontok, alkotmányos jelentőségű okmányok, de ettől még az írott szöveg nem válik magává az alkotmánnyá.

Az az alkotmány definíció, mi szerint az alkotmány az állam önmérséklő vállalása, a xx. század legszörnyűbb diktatúráinak felel meg (akkor is ha jelenkori egyetemi tankönyvben szerepel). Az állam nem figyel, és már nincsenek emberi jogok? Ez a definíció alannyá az államot tenné meg.

Éppen korunk mechanisztikus felfogású pozitivista jogfilozófiája teszi fontossá az alany megjelölését az alkotmány kapcsán. Kinek van alkotmánya, ki az alkotmány alanya.

Háborúk zűrzavarában megesik a normák felbillenése, de a háború után a békeállapotban a normáknak rendeződniük kell. Az amerikai polgárháború utáni káoszban születtek azok az USA-ban is korruptnak nevezett bírói ítéletek, amelyek az emberi jogokat a természetes személy embereken kívül a jogi személy monopóliumoknak is „megadták”. ami nyilvánvaló logikai képtelenség, de azóta mérgezik ezek az ítéletek a világ társadalmi önképét. A Coca-cola lelkiismereti és szólás-szabadsága, tulajdonhoz való joga stb. Meg a jogi személy állam jogai az állampolgárokkal szemben. Ha nem egy bűnöző elfogásáról van szó, hanem például hogy a köztulajdont az állam eladhatja az állampolgárok feje felől, akkor érzékelhető, hogy a magyar rendszerváltásban is aktuális problémákhoz értünk.

Azok a nézetek, amelyek szerint az állam önmérsékletének kell tekinteni az alkotmányt, nem tudnak mit kezdeni korunk legtöbb alapvető problémájával, nem tudják aktuálisan értelmezni a tulajdon, a pénz, a gazdaság fogalmait – aminek köszönhetően válságát éli a modern társadalom (erről tett nyilatkozatot Ferenc pápa is 2013.05.17-én „A válság mögött embertelen ideológia áll” címmel). Például ha az alaptörvény kritikátlan elfogadását jogkövetésnek minősítik, akkor ezzel feloldhatatlan ellentmondásba kerül az alaptörvény kritikája (mert milyen alapon, ki, mikor bújhat ki a jogkövetés alól?), amit intelligens politikusok, bírók, elméleti kutatók megértenek, kevésbé intelligensek pedig nem, amivel visszaélések táptalaja keletkezik.

Ellenben a 2011-es magyar alaptörvény saját eszközmivolta, pozíciója miatt nem terjesztheti ki a jogkövetés igényét az alkotmányos kérdések vitájára.

Az alkotmányosság ugyanis szemlélet, történelmi tapasztalat, hagyomány, tiszta szív és éles elme, értelem kérdése. Méghozzá nem egy magának tekintélyt igénylő valamilyen szakmai testület ítélőképességétől függ, hanem mindazokétól, akik szuverén személyként felelős szabadsággal kívánják az alkotmányosságot megélni, az alkotmányos elvárásokat kifejezni, megfogalmazni. Az alkotmányos közösség, tehát alkotmányos elvárásait, mibenlétét kifejezni, megélni kívánó alanyi szerepű közösség fogalma az elsődleges, és utána következik az eszközként az alkotmányos állam, tehát az alkotmánynak megfelelő állam.

A felvetett kérdéskör igen tág, szerte ágazó. ráadásul sokunkban a proletár diktatúrából örökölt reflexekkel ütközik (helyesebben a proletárosító, államosító, az egyén és közösség szuverenitását felszámolni igyekvő állami struktúra maradványaival, esetenként bennünk rekedt torzó ideáival ütközik). Nem könnyű kimászni a lelkileg-szellemileg-anyagilag proletárosító romok közül.

Had idézzek két közismert személyt meglepően határozott, érthető fogalmazásukban:

1.       Szentnek nevezik a koronát, mert a legszentebbnek gondolatát köték hozzája: gondolatát a szabad nemzet egy testbe foglalásának, gondolatát az egyesült néperőnek,
mely ne csak idegen bitorló, de egyes honfiak féktelensége s hatalomvágya ellen is bonthatatlan gátat emeljen.
” - Kölcsey Ferenc

2.       Nálunk a státus eszméje, véve azt ó-görög vagy új francia értelemben, ismeretlen. …... Soha nem engedtük magunkat a státus szörnyeteg s meddő eszméje által elnyeletni, mely mindenben minden akar lenni; mindig a státus fölébe helyeztük a nemzetet, mint népfajt, és e fölébe a személyt, mint erkölcsi lényt..." – Szemere Bertalan, Nyílt levél Farkas-Vukotinovics, kőrösi Főispán úrhoz. Bővebben: http://www.alkotmanyossagi-muhely.hu/2004_alk_dok_szemere_level.htm

Alkotmányossági program a 2011-es alaptörvény

abban az értelemben, hogy az alkotmányt elismerő bevezetője után számos olyan bekezdést tartalmaz, amely élesen ellentmond az alkotmányosság elemi követelményének. Tehát ha elkerülhetetlennek nevezzük, hogy a jogszabályi szövegek logikus felépítésűek legyenek, ne mondhassanak ellent önmaguknak, az emberi értelmet képviseljék és a társadalmi lelki ismeretet, akkor az alaptörvény egészének, minél nagyobb hányadának alkotmányossá tétele tartós társadalompolitikai, törvényhozási programot jelent, önmaga ellentmondásaiba kódoltan.

És mert az alkotmány és alaptörvény különböző műfajúak, azért az alkotmányos szellemiség jobbító törekvése előtt tártak a kapuk, még véletlenül sem lehet ezen alanyi törekvéseket oly módon mérsékelni, deformálni, hogy az alaptörvény iránti jogkövetést lehetne a társadalom joghoz való viszonyulásának kizárólagos alapjává tenni. Azaz az alaptörvény tényleg eszköz az alkotmányban megfogalmazott (alkotmányos hagyományban kikristályosodott, természetjogi igazságokkal illeszkedő) célok, elvárások, normák teljesítéséért.

Fáy Árpád

2013 06 18


 Vissza az oldal tetejére