From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com] - Sent: Tuesday, May 19, 2015 1:38 PM - To: 'hitelesmozgalom@gmail.com' - Subject: "Államper" (http://www.civilkontroll.com/allamper-a-csatlakozasi-hatarido-hamarosan-lejar/ )
Ámító - pénz - rendszer
(államper)
...... Ehhez szívesen csatlakoztam volna, bár még mindig nem értem, hogy konkrétan melyik szerződést támadják.
Ugyanígy azért nem tudok csatlakozni a büntető feljelentéshez, mert nem tudom elolvasni a beadványt.
De nem rajtam múlik a világ.
Mindenesetre a banki kartell tényét, az ausztráliai mintát kellene elővenni – és nem utolsó sorban, hogy mi a pénzhasználati jog, milyen műveletekre kinek milyen gazdasági szerep, közreműködés stb alapján van joga (kellene legyen joga).
Idővel tán kiderül, hogy valamelyik érdekvédő csoport ezen is dolgozik, csak mindenki (jó vagy kevésbé szerencsés megfontolás alapján) bizonyos szélcsendben ténykedik. Egyébként ha per hát legyen per. De az egyéni perekre most kezd a sajtón áthallhatóvá válni, hogy az elszámolásnak ellene kell mondani. Azonban az egyesülés meg szolidaritás adekvát módja a pereskedésben a pertársulás egyes bankokkal és a kartellal szemben valamint – erre nem tudom van-e elismert lehetőség – hiányzó törvényekért perelni!
A hiányzó és meg nem felelő jogszabályokért való perlés lehetősége a polgári társadalom küszöbe lenne. Akkor nőhetne fel az ország az önszervezéshez (és a hitelpénz eszközrendszer sajátságainak megértéséhez). Nyilván nem hasraütés szerűen bárki bármit kellene perelhessen, hanem a logikailag evidens hiátusok rendezése lenne a feladat. Tehát a hitelpénzrendszer sajátságait, természetét áttekintve rendezni a pénzhasználat jogszabályozását – amit pénzhasználóként nekünk magunknak is meg kellene érteni.
FÁ
egy nappal korábban:
Papp Péter „Nem úgy van az kérem” jeligéjű írása hogy úgy mondjam „szemet gyönyörködtető”, a továbblépéshez kellő összefoglalás. (http://www.hitelesmozgalom.eoldal.hu/cikkek/velemenyunk--allaspontunk/tisztelt-metropol----kerjuk-megjeleniteni--.html )
Az alábbiakban egy elméleti felvetést próbálok vázolni – nem közvetlenül a devizahiteles banki elszámolás levelezéshez kapcsolódóan (bár szerintem annak alapvető jellegét másként nem lehet megragadni).
Papp Pétertől idézem:
Az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződéses rendelkezés akkor tisztességtelen, ha az nem felel meg a ... felsorolt elveknek
· (egyértelmű és érthető megfogalmazás elve;
· tételes meghatározás elve;
· objektivitás elve;
· ténylegesség és
· arányosság elve;
· átláthatóság elve;
· felmondhatóság elve;
· szimmetria elve)."
Én ezeket az elveket természetesnek érzem, de így összefoglalva nem ismertem (nem ismerem például szabatos definíciójukat és nem tudom ezen kívül még milyen hasonló jellegű elvet szokás megnevezni, tehát mennyire tud még tágulni a lista) – és talán jól mondom, hogy ezek nem pénzügyi, hanem általában szerződésekkel szemben támasztható általános jogelvek.
Tehát nem csak az egyoldalú kamatemelés illetve általában szerződés módosítás feltételei lehetnek, hanem általában a szerződéses kultúra ismérvei, hogy érvényesülnek-e (túlbonyolítás nélkül).
Azonban egy speciális szerződésről, a pénzügyi szerződésről lévén szó további szempontok vethetők fel. Ha nem lenne ez a devizaelszámolású hitelpanama, akkor sokunknak akár fel sem tűnne, hogy mennyire hiányzanak a sajátosan pénzügyi szempontok. ………… lassan ezeket is össze kellene gyűjteni és szóba hozni, áttekinthető vázlatban.
· Az általánosság felől közelítve nekem nagyon hiányzik a pénzhasználati jog szempontja (éppen a hétvégén beszéltem egy általam szinte bálványozott pénzügyi jogásszal, aki felháborodottan utasította vissza, hogy ilyen általa eddig nem használt szakkifejezéssel megbarátkozzon). Szerintem viszont hozzá kell fogni.
· Nagyon hiányzik, hogy a pénzteremtő hitel természetéből következően nem fejtik ki és nem teszik az érvelés részévé, hogy a bank nem hitelt-kölcsönt nyújtott a saját pénzéből vagy a rábízott pénzből (ha pontosan akarunk fogalmazni, elkerülendő a félre értéseket), hanem a bank az ügyfél pénzteremtő önhitelét adminisztrálta (méghozzá a devizaelszámolás bevonásával az ügyfél megbízásától eltérően, az ügyfél felhatalmazása nélkül és a bank által előre tudottan az ügyfél kárára, az ügyfél elől eltitkoltan - ráadásul ténylegesen kartellszerű kiterjedt szervezeti háttértől vezérelten, annak biztonságában). Sőt, ez a pénzteremtő önhitel (megint egy nem bevett szakmai kifejezés, amelynek már száz éve itt lenne az ideje, hogy ne lehessen minden nemzedéket újból és újból megtéveszteni saját pénzügyi szerepét, lehetőségeit, kötelességeit illetően) … tehát ez a pénzteremtő önhitel, ami a logikai lényeget illeti rokon például a váltóval egyik oldalról, és a támogatásokkal a másik oldalról, amit a bank vagy a támogatást kezelő hivatal csupán ADMINISZTRÁL, és nem „nyújt” a sajátjából, vagy az általa közvetített máséból. Mert ha a támogatott vagy a váltót kiállító személy, kisvállalkozás pénzügyi jogait „centralizálják”, ami technikailag lehetséges, akkor egyúttal egy centralizációs technikával pénzt hamisítanak (ama devizahitel kartell például). Lehet szörnyülködni, de Európában 100 éve ez a dugó a fejlődés útján vagy éppen a légüres tér mintájára ez a pénzügyi vákuum teszi meddővé a tenniakarást, a szorgalmat, az erőfeszítést, a kiútkeresést.
· Az viszont már szóba került és igen fontos részlet, hogy az adminisztráció de kiváltképp a nyilvántartás változtatása (a Ft-kölcsönt átkódolja devizába) nem ad jogot plusz követelésre a bank részéről. A hitelpénz természetének kifejtése, figyelembe vétele ezt a szálat erősítené. A bank nem tulajdonosa, nem is teremtője a pénznek, hanem adminisztrálója. Kb mint amikor turista útvonalon állomások vannak, ahol a turista könyvecskébe belepecsételnek árnyékban egy kis asztalka mellett ülve. De nem a pecsételők güriznek és még csudálatosabb lenne, ha pecsételők vinnék el a verseny-díjakat is.
· Egy mellékszál, hogy vagy 10-20 éve zengedeznek a helyi pénzekről, és utána olvasva egyetlen valódi helyi pénz kezdeményezésről nem találtam hírt. Sem a tényleges pénz logikájáról sem a szükséges intézményekről. Nem akarom a hangzatos nevezetű turista és lokálpatrióta kuponok jelentőségét a nullára bontani, de éles különbséget kell tenni a tényleges és a kvázi pénzek között.
o A tényleges pénz azt jelenti, hogy a pénzhasználó szerződésileg alkalmazhat (régi szóval „teremthet”) olyan pénzt, amely az ő vállalásaira támaszkodik, az ő vállalásait fejezi ki, amelyhez alapszinten alanyi joga kell legyen (alanyi joga kell legyen, hogy vállalásait pénzben, azaz a régi szóval élve pénzteremtéssel) kifejezhesse – a megfelelő feltételeket tudomásul véve, de saját döntése alapján(!). Nevezzük ezt A-nak. Ha nem személyről van szó hanem közösségről, akkor a személyek adhatják össze ilyen elsődleges hitelkereteiket, és ezzel egy közösség vagy akár vállalat juthat elsődleges pénzhez (itt a nem légből kapott, nem hamisított, hanem originális tényleges és legfontosabb pénz meghatározása!). Ez tehát az első rendű pénz. Logikailag-tartalmilag a pénzfunkcióból kiindulva. A meglevő vagyonnal fedezett pénzteremtő kölcsönt kell az első rendű pénz második alesetének tekinteni (vagy A/II-nek), amely még mindig új teljesítményt finanszíroz meg, illetve új teljesítmény bővüléséből ered, tehát originálisan új értéket hoz létre, de már meglévő vagyon fedezetével (az esetleges kudarc esetén a társadalomtól a vagyoncsökkenést magára vállalva). Az elsődleges pénznek nemcsak hitelkeret-kölcsön, hanem támogatás (pénzteremtő támogatás) formája is lehet, természetesen a kölcsönnél alaposabb ellenőrzés, társadalmi kontroll és segítség mellett.
o A másodlagos pénz meglévő pénz közvetítésével juthat használójához, tehát nem a kölcsön felvevő, nem a támogatott jogán keletkezik és kerül felhasználásra, ebből kifolyólag megváltozik hatékonysága és feltétel rendszere (tekintsük ilyeneknek a betétekből adott, közvetített kölcsönt, az adópénzek újra osztását stb) - a jogosult eredeti (korábbi) használó átengedi a használatot a kölcsön felvevőnek. Ezt szokták meghivatkozni általánosságban minden hitelre-kölcsönre is. A devizakölcsönöknél ennek a betétet, mögöttes devizát láttatni próbáló hamis hivatkozásnak az a célja (az az értelme a bankok részéről a pénzteremtő hitel természete elfedésének), hogy ezáltal kevésbé legyen átlátható, hogy lényegében az ügyfél jogán teremtett pénzt kezelnek (az ügyfél érdekével maximálisan szembe helyezkedve). Minden értelmes jog nélkül rabszolgaként dolgoztatják a kölcsönök valódi generálóit (régi szóval tulajdonosait). Tehát ha ragaszkodunk a nem teljesen helyes kifejezéshez, akkor a bankok célja az, hogy az ügyfél pénze után, annak hamisan fogalmazott eredetére és jellegére hivatkozva követelhessenek az ügyféltől az adminisztrációs díjon felül kamatot, mindenféle díjakat, sőt fékezhetetlen mohóságukban még árfolyam különbözetet is. Ha megy akkor menjen, ha nem sikerül, akkor majd magyarázkodnak alapon. Gigaprofitnak mondták a gigamarkecolást. Mint amikor a postás (meg nem engedve, de a példa kedvéért feltételezve) nem a nyugdíjasnak viszi ki a nyugdíjat, hanem eltulajdonítja. Azon a napon neki is nagy a bevétele, vagy bankos nyelven szólva giga a profitja. De ebből gyarapodó vagy csak megállapodott önfentartó gazdaság sohasem lesz. Tehát járhatatlan út a bankok majomkodásait tovább hagyni.
o Harmadikként említhetjük itt a kormányzati gazdaságpolitika pénzteremtésre támaszkodó sponzoráló viselkedését. A két világháború nagyiparát ezzel a J.M.Keynes által megideologizált módszerrel finanszírozták. A társadalom túlnyomó többsége még a guruló tallér szemléleti rabságában élt. Nem tiltakoztak, mert el sem tudták képzelni, hogy iparágakat hoztak létre a semmiből, dolgoztattak benne néha éhbérért fél országokat, és aki volt elég ügyes, annak megengedték, hogy magántulajdonként vehesse ki a hasznot, sőt olykor magát a támogatást, a támogatásból épített gyárat (ezek lettek napjaink nagy monopóliuma kevés kivétellel). A lényeg az volt, hogy a látszat olyan legyen, „dübörög a gazdaság”. És ha klasszikus magántulajdont tételeznek fel a társadalom túlnyomó részében a füstölgő gyárkémények, a tőzsdék és egyebek mögött, akkor nem lesz lázongás, komolyabb szakszervezeti vita, akkor a társadalmi béke látszata andalítja el a közhangulatot. Aztán gyerekjáték ezzel a titkossá vált, árnyékba vonszolt, eléggé bonyolultan eltakart módszerrel bárhol akár világháborút kirobbantani. De nem mehet a végtelenségig az álcapénz álca-eredményessége. … … … Ne akarjuk megváltani a világot? Nem, az nekünk túl nagy falat lenne. … … … … De vegyük észre, hogy az álcapénzzel, a tőlünk elvett pénzhasználati joggal most éppen a devizahiteleseket akarják tönkre tenni. Nem kell tankokba ülni. Elég végig gondolni az összefüggéseket.
o A látszat-pénz ezek után tehát az a pénz, amit technikai eljárását tekintve a betét-közvetítéshez hasonlítanak (azt utánozzák az adminisztrációban, azt hangoztatva fenyegetőznek, zsarolnak, végrehajtanak) vagy a pénzteremtő hiteleket utánozzák vele – de a megfelelő jogosultságokat és kontrollokat mellőzve. Más szóval ez a lassan a világot elborító pénzhamisítás. Hogy ez hova vezet, arról jó illusztráció az első világháború pokla, majd a második világháború pokla, majd a további helyi háborúk poklai. Ezeket a háborúkat nem-hamisított pénzekkel nem lehetne finanszírozni. Legalábbis a potenciális áldozatok nem adnák a saját pusztulásuk finanszírozásához a pénzhasználati-pénzteremtési jogukat (ha átlátnak a szitán). De ne vegyünk túl nagy lélegzetet, a devizahiteles csaláskartell is pénzhamisítással foglalkozik. A fenti logika szerint (és ez a tényeket fedő, működtető logika). A mai előírások komolyan vétele mellett is pénzhamisításnak kellene minősíteni a devizakartell működését? Igen. Mi lenne a pénzhamisítás kimondásának az eredménye? Akkor a béke finanszírozására lehetne gondot fordítani az egyéni életvezetés és a társadalom szintjén.
Én is hallottam az iskolában oktatott, technikai besorolást jelentő pénzfunkciókról, pénzformákról, MO, M1 és M2 pénzfajtákról. Azok azonban semmit sem mondanak a pénz eredetéről, a pénzhasználó személyéről, a gazdaság megújulási lendületéről, tehát a pénz valódiságáról, a tulajdonképpen elszámolási funkció és az elszámoló alany viszonyát megnevező pénzfajtákról:
A pénz funkciói (szokásos besorolással)
· értékmérő vagy elszámolási egység funkció
· csere vagy forgalmi eszköz funkció
· fizetési eszköz funkció
· felhalmozási vagy kincsképzési eszköz funkció
· világpénz szerepét is betölti
A pénz különböző formái (szokásos besorolással)
· Bankpénz: Banki kötelezettségek, amelyeket pénzként használnak.
· Bankjegy: A végső pénz, amelyet a központi (jegy-) bank bocsát ki, és amely az ország törvényes fizetőeszköze.
· Számlapénz: A bankkal szemben fenálló látra szóló követelés. A számlatulajdonos ezzel a követeléssel szabadon rendelkezik – bármikor készpénzre válthatja vagy más számlájára átutalhatja.
· Jegybankpénz: A központi bank által teremtett bankpénzt, vagyis a bankjegyet és a központi banki számlapénzt. Ez úgynevezett definitív pénz, ami semmi másra nem váltható át.
A forgalomban lévő pénzmennyiség (szokásos besorolással)
· A jegybankpénz-állomány vagy más néven monetáris bázis, a forgalomban lévő kp-ből és a kereskedelmi bankok jegybanki betéteiből áll. Jelölése: M0
· A szűken értelmezett pénzmennyiség (jelölése: M1) a közvetlenül fizetésre felhasználható eszközök összessége.
· A tágan értelmezett pénzmennyiség M2 a szűken értelmezett pénz és a határidős betétek összessége.
Akinek kedve van, folytassa.
Ami pedig a devizahiteles szerződések valódiságát illeti, azért lehet érdekes ez a kipillantás, hogy sejthessük, mibe akarnak bele ráncigálni minket, a saját kárunkra, a saját beleegyezésnek hivatkozott béketűrésünk, megnyugvás iránti vágyunk révén – hogy sejthessük miből lenne jó kimaradni, és ha sikerül kimaradni vagy legalább kijjebb maradni legalább egy akadozó kézzel írt „nem értek egyet” mondat erejéig, akkor annál kevésbé válunk magunk is egy kártékony látszat alkotó elemeivé.
FÁ
utóirat
A digitális, kettes számrendszert használó számítógépek többek közt Neumann Jánosnak köszönhetően elterjedtek a világon. Senkinek sem okoz gondot annak belátása, hogy képet, hangot, matematikai egyenletet lehet bekódolni, tárolni, kezelni a kettes számrendszert kezelni képes gépekkel – jobban mint valaha. A kettes számrendszerbe kódolás algoritmusainak megsejtése, tudomásul vétele jóval nagyobb absztrakciós fantáziát igényelnek mint a hitelpénzrendszer mibenlétének megértése. A különbség talán annyi, hogy a számítógépek esetében az ámítás (ámítógépeknek használva őket) jóval kevésbé hatékony, mint a pénz ámítórendszerének bele sulykolása nemzedékről nemzedékre az átlagemberekbe, többek közt a potenciális devizahiteleseket kinevelendő.
Jelzem velem sikerre vitték az ámítást, máig hordozom a billogot, segítettem is családomnak devizahitelt felvenni. Most pedig keresve a kiutat, töprengve hogy mi történt velem, írogathatom megsejtéseimet.