vissza a főoldalra * 

From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com]
Sent: Wednesday, May 25, 2011 8:51 PM
Subject: állami monopólium és öntevékenység

 Tisztelt Címzettem!

Az állam erőszak monopóliuma kifejezés mai karrierje azt hiszem nem egy átgondolt definíció használata, hanem egy válságtünet. A színfalak mögött érlelődő vagy talán meg sem oldott válság kitüremkedése a felszínre. Erőszak monopóliumot követelt magának például a kommunista rendszer. Volt neki gulagja, ahol közvetlen pőreségben igyekezett ezt a monopóliumát úgymond érvényesíteni a kommunista állam. Monopólium azért, mert nem az ellenfelei küldték oda a kommunistákat, hanem mindig a kommunisták mondták meg, hogy ki kerüljön oda.

Marx és még sokan mások, ha jól hallottam szent Ágostonon át a ködbe vesző ókorig állapították meg, hogy az erkölcs nélküli állam hatalmi ereje rablóbandaként tud csak működni.

Ilyen veszély érzetnek adnak hangot parlamenti képviselőink nap mint nap? A biztos fogódzónak már csak az erőszak monopólium igényét érzik.

Miszerint nekik már csak a hatalmi monopólium reménye marad, és nem az erkölcsi erő, amellyel választóik bizalmát vissza tudnák igazolni?

A kalózköztársaságokban nem tudom, hogy mekkora volt a betyárbecsület szerepe – de az nyilván nem a megtámadott hajók legénysége iránti szolidaritást fejezte ki.

A kalózoknál volt a rablóbandaságnak nyersebb változata is, amint itt-ott olvasni lehet róla.

Tehát a kalózok egy részét nem csak a külvilág tekintette kalóznak, hanem önmaguk is, és eszerint intézték belső dolgaikat. A nyers erőre támaszkodva.

Közéletünk gulágosodásának tekinthetjük, hogy a vita arról folyik, kinek van joga az erőszakra támaszkodni minden különösebb alkotmányos felelősségről való számadás nélkül – az alkotmánynak címkézett alaptörvény elfogadása után pár nappal.

A kalóz-államokban ritka volt az állampolgári igényeket kifejező reform-politika (nem tekintve, hogy a zsákmányból olykor az elesettek családtagjai is kaptak.

A mai napig nem álltak össze egyértelmű alapvetések például a politikai tevékenység eredményének lemérése céljából.  Politikai közelmúltunk mérlegének mutatója olyan skálák előtt kellene mutassa a helyzetünket, amelyek a szabályozás eredményéből következtetnek vissza a szabályozás minőségére (elvárható és tényleges állapotunk különbsége).

Tehát ahogyan egy jó évtizede felmerült, hogy monitorozni kell a magyarság elleni határon túli visszaéléseket, úgy ugyanezt meg kell tenni határokon belül az állammal szemben (azzal szemben, aki az állami funkciót gyakorolja), önmagunkkal szemben, és még akinek lényeges szerepet tulajdonítunk az eseményekben.

A monopóliummal szemben az öntevékenység talán az egyetlen lehetséges alternatíva.

üdvözlettel


 Vissza az oldal tetejére