Állam.
A →család nem meríti ki az ember társadalmi lényegi hajlamát, s az emberi szükségleteket sem képes a maguk teljességében kielégíteni. A tudatosan létrehozott, „szabad” közösségek sem elegendők erre. Ennyiben elkerülhetetlen a közösségivé válás kiteljesítése és lezárása annak biztosítása érdekében, hogy az ember társadalmi lényegi hajlama mindenoldalú beteljesedésre leljen, és egyetlen se maradjon kielégítetlen mindazon szükségletek közül, amelyeknek a család, illetve a szabad közösségek nem tudnak eleget tenni. Ez a beteljesítő közösségivé válás a természetes társadalom (societas naturális), mivel maga az emberi természet követeli meg; egyben tökéletes társadalom is (societas perfecta), mivel rendelkezik minden olyan eszközzel és erőforrással, amelynek a kisebb társadalmak híjával vannak; ugyanakkor teljes társadalom is (societas completa), amennyiben végső soron mindennek helyébe tud lépni, és betölti azokat hézagokat, amelyek nélküle üresen tátonganának. Ez az emberi közösségi formáció, valamint a társadalmi képződmény, amelyben alakot ölt, már nem közvetlenül az őt alkotó egyének javát célozza, miként a család, hanem a →közjót (bonum commune, saluspublica): innen a „Gemeinwesen”, a „közösségi lényeg”, vagyis a közügy (rés publica) elnevezés. Ezt a képet festi az államfilozófia; a valóságban gyakran alig lehet ennek alapján az államra ráismerni.
Az ókori Görögországban a város (polisz, innen a politika szó) volt a „Gemeinwesen”, a közügy; magasabb egység nem létezett. A közösségivé válás az emberi nem szervezeti egységében nyerné el végső beteljesülését; ennek elérésére a Népszövetség, az ENSZ és hasonló szervezetek formájában történtek kísérletek, teljes sikerről azonban nem beszélhetünk. <<<(((másként világállam vagy világkormány, amelyet a rész-közösségek mint család, nemzet felszámolásával kívánnak előmozdítani -FÁ)))>>> A nyilvánosság legkisebb egységei (helyi közösség, lokális célokat követő közjogi egyesülések) és az emberiség között sokféle közbülső szint található. E szintekben mind a „Gemeinwesen” nyilvánul meg, ennyiben rés publicának nevezhetők, de csak egymáshoz kapcsolódó szerkezetük alkotja a societas perfecta et completát. Azok a területi testületek, amelyekkel kapcsolatban az újkorban az „állam” elnevezés honosodott meg, jelentőségükben oly mértékben fölülmúlnak minden mást, hogy már hozzászoktunk: őket tekintjük pár excellence „közügynek”.
Az efféle „államok” befelé korlátlan illetékességet követeltek a maguk számára (totális állam, állami mindenhatóság), kifelé pedig elutasítottak mindenféle hozzájuk fogható, még inkább valamely föléjük rendelt közösséghez való tartozást (→szuverenitás, →nemzetközi jog). E fölfogás mindenkor újabb és újabb háborúk kitöréséhez vezetett, ami végül jobb belátásra bírta a harcoló feleket. Az 1914 előtti idők nemzetállamokra kialakított államfogalma felbomlóban van. Az „államiság” több szinten rétegeire bomlik, a helyi közösségektől a magasabb közösségi szervezeteken, tagállamokon, szövetségi államokon, az Európai Unión (EU) és az Észak-Atlanti Szövetségen (NATO) át egészen az ENSZ-ig, és sokszorosan tagozódik: államok közötti és államok fölötti képződményekre csakúgy, mint olyanokra, amelyek e szintek egyikéhez sem rendelhetők egyértelműen hozzá. - Amit mi a XIX. századi képzetek foglyaként filozófiailag az „államról” mondani szoktunk, azt napjainkban már számtalan képződményre ki kell terjesztenünk, illetve azok között föl kell osztanunk. Mindegyikük „rés publica”, de csak együtt teszik ki a rés publicát. A továbbiakban ennek megfelelően „államon” nem a modern (nemzetállamot értjük, hanem mindig a nyilvánosságként funkcionáló, „érintett” közösségiséget. <<<(((??? -FÁ)))>>> Az állam „személyek közössége” <<<(((nem a pozitivista állam-mechanizmus, államintézmény -FÁ)))>>> és „intézmény”, s mint személyek szövetkezése egyben hatalmi és érdekszövetség is; minél inkább előtérbe lép az állam intézményes oldala (bürokrácia!), annál inkább hangsúlyozni kell: „Mi vagyunk az állam”. - Államok a legkülönbözőbb módokon jöhetnek létre. Az egyes államnak szabad emberi cselekvésre (egyes kiemelkedő személyiségek vagy valamennyi résztvevő tetteire) visszamenő megalkotása megkülönböztetendő az emberi természetben megalapozott azon szükségszerűségtől, amely az állam - de nem konkréten ilyen vagy olyan állam - kialakításához vezet.
Végül is mindig közös érdekeltségek körül alakul ki →közösség. <<<(((a közös érdek forrása lehet közös érték, ízlés, általában vett kulturális vonás is vagy például nyelvi sajátosság -FÁ)))>>> Ha olyan érdekeltségekről van szó, amelyek az ember számára lényegiek, vagyis a valóban emberi élethez nélkülözhetetlenek, <<<(((node van lelki-szellemi élet is! -FÁ)))>>> akkor az embernek nem áll módjában szabadon dönteni afelől, hogy akar-e a közösséghez tartozni, vagy sem, hanem a közösség kötelező erővel kiterjeszti rá magát. Ily módon feleslegessé válik a rousseau-i értelemben vett társadalmi vagy a hobbes-i értelemben vett alávetettségi szerződés.
Ugyanezen közösségi érdekek azt parancsolják az embernek, hogy viselkedjék „közösségi módon”, vagyis cselekedeteit, illetve a cselekvés elmaradását igazítsa hozzá a közösség és a benne elfogadott →közjó követelményeihez. Ebben rejlik a közösség önnön tagjai fölött gyakorolt autoritásának (→tekintély) megalapozása. Amennyiben ezt az autoritást nem magasabb evilági mozzanatból vezetik le, akkor Isten által a teremtésbe belerajzolt dologi szükségszerűségben gyökerezik; csak ebben az értelemben „közvetlenül Istentől való”. Az autoritás szerkezeti mikéntje szerint különböztetjük meg a különféle államformákat (monarchia, arisztokrácia, →demokrácia, egyéni, csoport- vagy osztálydiktatúra).
Mindenféle állam számára lényeges a →nép, vagyis az államot alkotó emberek összessége. Az állam mint területi elven szerveződő testület a területet térbeli alapként előfeltételezi. <<<(((kivételek vannak, mint a máltai lovagrend és még néhány -FÁ)))>>> Az állam teljes kiépítéséhez hozzátartozik a különböző, különösen a legfelsőbb állami szerveknek mint az államhatalom hordozóinak megalkotása. Az államot nem az államhatalom vagy annak hordozói hozzák létre, hanem maga az állam teremti meg saját szerveit, beleértve a legfelsőbb vezetést is. <<<(((vagy mikor így, mikor úgy -FÁ)))>>> Hogy milyen értelemben vannak a legfelsőbb állami szervek az államhatalom „ruhájába öltöztetve”, azt különbözőképpen értelmezhetjük; ennek megfelelően válnak el az azzal kapcsolatos nézetek is, hogy miként és milyen feltételek megléte esetén „csupaszíthatók le”. Mindenesetre az államhatalom nem valamely hatalombirtokló uralma az állam fölött, hanem az állam hatalma saját ügyei és a hozzá tartozó személyek fölött. Ez utóbbi csak olyan mértékben, amennyire ilyen hatalom a közjó érdekében szükséges, azon túl semmiképpen sem. - Az ún. hatalommegosztás csupán különböző funkcióknak különböző szervekre való elosztása. Általa biztosítani kell, hogy mindegyik funkciót tárgyszerűen és tisztán gyakorolják; ugyanakkor a különböző szervek kölcsönös ellenőrzésének meg kell akadályoznia, hogy bármelyik közülük túl nagy hatalomra tegyen szert, s hatalmi többletével a közjó kárára visszaéljen. <<<(((ez elég gyermeteg de bevett fogalmazás. Különböző, az állami életképességben egymást feltételező funkciók intézményei ellenőrizzék egymást? Az eltérő funkciók eltérő beidegezettségével? -FÁ)))>>>
Azon tudományokat, amelyek tárgya közvetlenül érinti az államot, mint például a pénzügy, vagy amelyek tárgyához az állam döntő mértékben járul hozzá tevékenységével, mint például a nemzetgazdaságtan, összefoglalólag államtudományoknak is szokás nevezni. A politológia arra törekszik, hogy tudományosan átvilágítsa, hogyan funkcionálnak az állam és szervei, s miként működ(het)nek közre ebben az állampolgárok. <<<(((az normativitást kizárja a politológiából? -FÁ)))>>>
b) von Nell-Breuning: Zűr christlichen Staatslehre (»Wörterbuch dér Politik«, II), 21957; G. von Hertling: Recht, Staat und Gesellschaft, 61918; O. Schilling: Christliche Staatslehre und Politik, 1927; H. Rommen: Dér Staat in dér katholischen Gedankenwelt, 1935, új kiad. (angolból), 1948; K.Petraschek: System dér Philosophie des Staates und des Völkerrechts, 1938; J. Maritald.: Principes d’une politique humaniste, 1945; H. Kipp: Staatslehre, 21949; E. von Hippel: Gewaltenteilung im modemen Staat, 1948; Uő.: Die Krise des Staatsgedankens und die Grenzen dér Staatsgewalt, 1950; C. F. Friedrich: Die politische Wissenschaft, 1961; A. Beckel: Staatslehre, 1961; E. von Hippel: Allgemeine Staatslehre 1963; F. A. Schmölz: Zerstörung undRekonstruktion dér politischen Ethik, 1963; E. Weil: Philosophie dér Politik, 1964; M. Rock: Widerstand gégén die Staatsgewalt, 1966; H. Kuhn: Dér Staat, 1967; A. Langner: Die politische Gemeinschaft, 1968; H. D. Wendland ld.: Wendland-Strhom: Politik und Ethik, 1969; A. F. Utz: Ethik und Politik, 1970; R. von Laun: Staat und Volk, 21971. - c) E. Kern: Moderner Staat und Staatsbegriff, 1949; H. Nawiasky: Allgemeine Staatslehre 1945 [pozitivista irányultságú]; O. K. Flechtheim: Grundlegung dér politischen Wissenschaft, 1958; B. Sutor: Politik und Philosophie, 1966. - d) K. Schilling: Geschichte dér Staats- und Rechtsphilosophie, 1937; Th. J: Cook: History of Political Philosophy, Milwaukee 1938; G. Mosca. Storia déllé dottrine politiche, Bari 41942; J. Barion: Hegel und die marxistische Staatslehre, 1963.
von Nell-Breuning/B. D.