Vissza a főoldalra * vissza Alkotmányos Piacgazdaságot előlaphoz

[i]Alkotmányos piacgazdaságot!

 

Alkotmány szintű társadalmi programot, egyezséget, folyamatot!

(rendszerváltási évtizedek és az alkotmányosság )

Első változatában 1996-ban elkészített tanulmány.[ii]

 

Tartalom

1. Bevezető. PAGEREF _Toc95764491 \h 3

Alkotmányozási szükséghelyzet van. PAGEREF _Toc95764492 \h 3

2. Egy javaslat pontjai az alkotmány szintű társadalmi rendszerváltási megállapodásra. PAGEREF _Toc95764493 \h 4

Az alkotmányos megállapodás céljai PAGEREF _Toc95764494 \h 5

Az alkotmányos megállapodás garanciái PAGEREF _Toc95764495 \h 5

Az alkotmányos megállapodás alanyai PAGEREF _Toc95764496 \h 6

Az elmúlt évtizedet tekintve szükséges megjegyzések: PAGEREF _Toc95764497 \h 6

A társadalmi megállapodás gazdasági indoklásáról PAGEREF _Toc95764498 \h 6

Gazdasági vonzatú alkotmányos pontok általában. PAGEREF _Toc95764499 \h 7

Az alkotmányos jogok és egyéb kérdéskörök. PAGEREF _Toc95764500 \h 8

Társadalmi szolidaritás, belső kohézió és a legfőbb politikai, állami intézményrendszer finanszírozásának önállósága. PAGEREF _Toc95764501 \h 9

Alkotmányos megbékélés. PAGEREF _Toc95764502 \h 10

3. Alkotmányos talány (kié az alkotmány?) PAGEREF _Toc95764503 \h 10

A jelen helyzet PAGEREF _Toc95764504 \h 10

4. A gazdasági alkotmány vagy alkotmányos gazdaság alapelveiről PAGEREF _Toc95764505 \h 12

Alkotmányosság helyett államtalanítás "multikkal"?. PAGEREF _Toc95764506 \h 13

Alkotmányosság helyett közkegyelem a névteleneknek. PAGEREF _Toc95764507 \h 14

5. Alkotmányossági szintű megközelítést igénylő gazdasági dilemmák. PAGEREF _Toc95764508 \h 15

Alkotmányosság és gazdasági szabadság. PAGEREF _Toc95764509 \h 15

Az erős alkotmányos hátterű helyi társadalom ideája. PAGEREF _Toc95764510 \h 16

Az alkotmányosságot szem előtt tartva az adózás átalakítható. PAGEREF _Toc95764511 \h 17

A nagy érdekeltségi rendszerek átalakíthatók, PAGEREF _Toc95764512 \h 18

A hitelhez való alkotmányos jog. PAGEREF _Toc95764513 \h 19

A társadalom szabályozási kísérletekhez való alkotmányos jog. PAGEREF _Toc95764514 \h 22

Nagy kamatú adósságrendszer helyett PAGEREF _Toc95764515 \h 23

alacsony kamatú hitelrendszerre lenne szükség. PAGEREF _Toc95764516 \h 23

Egészségi és gyógyítási feltétel rendszer PAGEREF _Toc95764517 \h 26

Intézményes nevelési és oktatási rendszer PAGEREF _Toc95764518 \h 26

6. Mindent a nulláról? - A történeti magyar közjog. PAGEREF _Toc95764519 \h 27

A Szent Korona hagyományának jelentései számunkra. PAGEREF _Toc95764520 \h 28

Elvek a magyar történeti közjogi hagyományából PAGEREF _Toc95764521 \h 28

Az alkotmány - jövőre irányuló társadalmi modell lehetősége! PAGEREF _Toc95764522 \h 30

Jogfolytonosság és reform.. PAGEREF _Toc95764523 \h 31

Az alkotmány szintű globális társadalmi modell PAGEREF _Toc95764524 \h 32

Alkotmány szintű társadalmi modell gazdasági kérdései PAGEREF _Toc95764525 \h 33

Alkotmányosság és a spekuláció. PAGEREF _Toc95764526 \h 34

Felsőház, mint az alkotmányosság őre. PAGEREF _Toc95764527 \h 35

7. Kitenkintés tudományos közvélekedésre. PAGEREF _Toc95764528 \h 38

A szakmai barangolás morzsáiból PAGEREF _Toc95764529 \h 39

Reflexióim az 1998. márciusi parlamenti alkotmány tervezetre. PAGEREF _Toc95764530 \h 41

Befejező vázlatpontok. PAGEREF _Toc95764531 \h 41

Függelék 1. Az alkotmány hagyománya és filozófiai sémák rajzokban. PAGEREF _Toc95764532 \h 44

1. A kiinduló ábrák. PAGEREF _Toc95764533 \h 46

Az alkotmány helyéről az európai kultúrkörben. PAGEREF _Toc95764534 \h 46

2. Platón háromszöge. PAGEREF _Toc95764535 \h 48

A platoni háromszög előzménye és utóélete?. PAGEREF _Toc95764536 \h 48

Az emberi gondolkodás evolúciója, a szimbólum-használat evolúciója. PAGEREF _Toc95764537 \h 51

Példa az algoritmusok varázsára. PAGEREF _Toc95764538 \h 54

Korunk dilemmája. PAGEREF _Toc95764539 \h 55

3. Létfilozófiai elemek a mai és a klasszikus filozófiában. PAGEREF _Toc95764540 \h 55

A platoni háromszög csúcsai közt levő élek irányának értelmezési lehetősége. PAGEREF _Toc95764541 \h 59

4. Énfilozófiai elemek. PAGEREF _Toc95764542 \h 59

A kihívás és a  kanti megoldás. PAGEREF _Toc95764543 \h 59

5. Szellem-filozófiai elemek. PAGEREF _Toc95764544 \h 63

A priori ideák és az evolúció?. PAGEREF _Toc95764545 \h 63

6. Absztrakciós híd. PAGEREF _Toc95764546 \h 65

Absztrakciós híd és a platoni háromszög. PAGEREF _Toc95764547 \h 65

7. Alkotmány. PAGEREF _Toc95764548 \h 66

Alkotmány és az absztrakciós híd. PAGEREF _Toc95764549 \h 66

Az alkotmányos illetve az alkotmányosságában erodálódó társadalom a platoni háromszögben  PAGEREF _Toc95764550 \h 67

A történeti magyar közjog szimbóluma és a platoni háromszög. PAGEREF _Toc95764551 \h 68

8. Az absztrakciós híd fogalmi szerkezete. PAGEREF _Toc95764552 \h 69

A meta-nyelvi szintek. PAGEREF _Toc95764553 \h 69

Kant a priori értékei elpusztíthatók, de pótolhatók-e?. PAGEREF _Toc95764554 \h 74

Milyen is az európai hagyomány?. PAGEREF _Toc95764555 \h 75

Függelék 2. Az aktív érdekeltségű vállalkozás-szolgáltatási infrastruktúráról PAGEREF _Toc95764556 \h 79

A probléma röviden. PAGEREF _Toc95764557 \h 79

a termelő gazdasági szerveződés és a gazdaságot szabályozó, irányító állam viszonyának főbb esetei (1999.) PAGEREF _Toc95764558 \h 79

Válasz keresés a ("4-es") problémára. PAGEREF _Toc95764559 \h 82

"Aktív érdekeltségű" gazdálkodási szolgáltatási infrastruktúra (1999.) PAGEREF _Toc95764560 \h 82

3. Ugyanez az elképzelés "az innovációs parkokhoz" kötötten (1987.) PAGEREF _Toc95764561 \h 83

I. Előszó. PAGEREF _Toc95764562 \h 83

Az innovációs parkokról általában. PAGEREF _Toc95764563 \h 83

Az innovációs parkok funkciói és a kliens vállalkozások profilja. PAGEREF _Toc95764564 \h 84

Az innovációs parkok időszerűsége: napjainkban a termelési piramis új képe rajzolódik ki. PAGEREF _Toc95764565 \h 84

A szervezetek egy további felosztása: a széles értelemben vett termelők (piaci termelők) és a piaci-társadalmi struktúrát adó igazgatási szervezetek. PAGEREF _Toc95764566 \h 85

4. Ellenvélemény és ajánlás az innovációs parkokról (1987.) PAGEREF _Toc95764567 \h 86

Madarat tolláról, parkot barátjáról?. PAGEREF _Toc95764568 \h 87

Piaci elveken működő parkokat! PAGEREF _Toc95764569 \h 88

Az innovációs parkok közös jellemzőiként PAGEREF _Toc95764570 \h 89

A javasolt, háromsíkú innovációs parki szerkezet a következő. PAGEREF _Toc95764571 \h 90

5. Az innováció fogalmi rendszere idézetekben és táblázatokban (1987.) PAGEREF _Toc95764572 \h 92

Az innováció első, klasszikusnak tekintett megfogalmazása. PAGEREF _Toc95764573 \h 92

A társadalmi innovációk rendszerének táblázata. PAGEREF _Toc95764574 \h 93

A rövidebb és hosszabb innovációs láncok visszacsatolásai PAGEREF _Toc95764575 \h 94

Innovációs infrastruktúra (feltételrendszer) PAGEREF _Toc95764576 \h 95

Az egymáshoz hasonló elnevezések kavalkádja. PAGEREF _Toc95764577 \h 95

Melléklet PAGEREF _Toc95764578 \h 97

Írások, amelyek az itt közölteket megelőzték. PAGEREF _Toc95764579 \h 97

Tanulmány, vitaírás, publikáció: PAGEREF _Toc95764580 \h 97

Meg nem jelent kéziratokból: PAGEREF _Toc95764581 \h 99


 

1. Bevezető

Alkotmányozási szükséghelyzet van

fel kellene ismerni és bevallani, törődni vele

 

Ha elégedetlenek vagyunk a magyarországi rendszerváltással, és keressük a bajok szerkezeti, intézményi forrását, akkor úgy is fogalmazhatunk, hogy sérült az alkotmányosság (hiányzott az alkotmányos szintű, jellegű rendszerváltási stratégiai koncepció).

Ami különösen erős méltánytalanságot eredményezett akár a privatizációban, akár egyéb helyen, az egyúttal az alkotmány, vagy tágabban az alkotmányosság sérelmét is jelentette.

A társadalmi érdek a rendszerváltásban a hatékony és alkotmányos társadalom szervezést kívánta volna, mint célkitűzést.

A magyar rendszerváltás ('90-'98 között) alkotmányosság ellenes volt, mert állami eszközökkel szorította hátrányos helyzetbe a társadalom igen nagy hányadát (helyenként a deklarált nemzetellenes irányultságot is felvállalva!). Nem lehetett hatékony mint társadalmi rendszerváltás, mert nem nevezhető társadalmi hatékonyságnak az, amikor a társadalom nagyobb fele helótaként éli meg a sorozatos sérelmeket.

Mi lehet a korrekció, a továbblépés alapja?  

-      A történtek elemzésének induló éve 1990 (vagy még korábbi?). Hiába vagyunk túl rajta, akkor lehet korrigálásra törekedni, ha van viszonyítási pont. A történtek a piac-elvű társadalomban az egyik legfontosabb kérdést, a tulajdon elosztását adminisztratív eszközökkel a túlnyomó többség kárára hajtották végre, ami nemzedékek hosszú sorára okoz nehezen kiheverhető reménytelen állapotot.

-      Viszonyítási elvként jöhet számításba például ("jobb híján") az állampolgári részvény javaslat tabula-rasa szerű etikai, társadalom-szemléleti alapja. Ehhez viszonyítva lehet értékelni, hogy mi érvényesült az állampolgári egyenlőség területén. A minden ember egyenlő, és legfeljebb saját maga hozhatja magát hátrányos helyzetbe elvre építő rendszerváltás nagy politikai stabilitást, erős társadalmi szolidaritást hozhatott volna.

-      Nincs vége a rendszerváltásnak, és ezzel a további  méltánytalanságok lehetőségének. A rendszerváltás folyamata minimum egy emberöltőnyi. Csak az első fázis futott le, amit ha nem korrigálnak, akkor meg fogja szabni a folytatást is egy erőszakos további monopolizálással. A reményvesztettséget nem szabad hagyni, hogy beton keményen megszilárduljon a társadalom széles köreiben.

 

Rendszerváltási válság, alkotmányozási szükséghelyzet,

alkotmány szintű társadalmi megállapodással javítható közállapot van.

 

-      Alkotmány szintű rendszerváltási társadalmi szerződéssel lehet korrigálni az eddig történteket: Az elmaradt "méltányos privatizációs örökrész" helyett erősen garantált alkotmányosságot, törvényességet, a társadalom egészét szolgáló hatékony gazdaságot, gazdasági infrastruktúrát kell kiépíteni - alkotmányos piacgazdaságot! - Reményt, reményre alapot adó feltételeket, alkotmányos erejű szolidaritási közeget kell kiépíteni.

-      Ezen társadalmi szerződésről tudni kell azonban, hogy bár lehetséges, de ma nincsen kidolgozva - nem csak hatalmi kérdés a léte.

 

Nem a törvényi és etikai szabályok megszegése a legnagyobb felelőssége a rendszerváltó politikusoknak, hanem a hiányzó szabályok természetének fel sem ismerése.[iii]

 

 

2. Egy javaslat pontjai az alkotmány szintű társadalmi rendszerváltási megállapodásra

 

 Az alábbiakban egy pontokba szedett elképzelést mutatok be arról. hogy mivel kellene foglalkozzon egy alkotmányos társadalmi egyezség.

Az 1990-ben kezdett társadalmi változás nem az egyszeri alkalom, amely alkotmányos egyezséget követelne, hanem egy folyamat első állomása. Változó, átrendeződő világunkban egy társadalmi alkotmányos megállapodást tíz-húsz évente rendszeresen felül kellene vizsgálni, "karban kellene tartani".

Fel kell adni az utólag szentesítő, a viszonyokat bemerevítő alkotmány ideáját, amely a társadalmi méltánytalanságokat konzerválja a pillanatnyi erőviszonyokra hivatkozva, nemhogy orvosolná őket a társadalmi igazságosság és szolidaritás nevében.

A modern társadalomban az alkotmány az az intézmény, amely a társadalmi szolidaritás erősítésének, a társadalmi igazságosság megalapozásának lehetséges, célszerű, intézményes eszköze. 

Az igazságosság és a hatékonyság követelményének egyenrangúsítása, és a kettőt egyaránt kielégítő megoldások szorgalmazása, sőt alkotmányos igénnyé, követelménnyé emelése lehet a társadalom boldogulásának egyik fontos (ha nem legfontosabb) záloga.

 

A "társadalmi megállapodás" kifejezéssel hangsúlyozható, hogy az alkotmány akkor jelenthet társadalmi kohéziót erősítő eszközt, ha egy társadalmi szintű alapvető politikai megállapodásnak tekinthető, amelynek egyik legfőbb célja, hogy medret adjon a pártpolitikai, gazdasági és egyéb vetélkedésnek, autonómiának.

 

Az alkotmányos megállapodás céljai

 

1)   Ki kell mondania az új alkotmánynak (vagy a különálló, alkotmány erejű megállapodásnak), hogy

célja:

1.   a társadalmi béke és méltányosság (szolidaritás) megerősítése (kiépítése),

2.   a gazdasági szabadság és prosperitás megteremtése (- az ország állampolgárainak, hiszen ez az ő alkotmányuk és államuk!),

3.   a törvény előtti (legfőképp az alkotmány előtti)  egyenlőség biztosítása

+1. és e három követelmény lehető legmesszebb menő összeegyeztetésének a kormánypolitikától elvárt alkotmányos normává (követelménnyé) emelése.

 

Az alkotmányos megállapodás garanciái

 

2.   Ennek a célkitűzésnek megfelelően kell kialakítani az alkotmányos megegyezés intézményes garanciarendszerét is.

3.   Az alkotmányos rendszerváltási megállapodás garanciarendszerében nyilvánvaló, hogy fontos szerepet kaphatna egy közvetlenül választott, az alkotmányért felelős állam-elnök, aki nem egyszerűen a kormányzó hatalom "ellensúlya" lenne, hanem egy más szintű, más minőségű államfunkció, a társadalmi szolidaritás, a társadalmi bizalom alkotmányos alapintézményének letéteményese, őre, aki de facto és de jure politikai pártokon kívüli. Ugyancsak fontos szerepet kaphatna egy nem a parlamenti képviselők által választott alkotmánybíróság, és/vagy az alkotmány őreként működő felsőház.  

4.   Hosszabb távon hasonló fontosságú az alkotmány iskolai oktatása.

5.   Az oktathatóság követelménye egyúttal megköveteli, hogy az alkotmány egyszerű szövegezésű, jól érthető legyen. [iv]

6.   Egy rendszerváltásunk és alkotmányos helyzetünk című beszámoló évenkénti, de kormányzati ciklusonként legalább kétszeri elkészítése fontos eleme lehet a megállapodás garancia rendszerének, közéletünknek. Ebben önálló fejezetet írhatnának a legfontosabb szervezetek (kormány, parlament, bizottságok, ügyészség, számvevőszék, MNB, pénzügyi és más felügyeletek, köztestületek, stb.) 

6.1.  - Amennyiben valamelyik nyilatkozat-tevő a beszámolójában súlyosan félrevezető adatokat közöl, akkor ellene eljárást kell kezdeményezni, az alkotmányos társadalmi szerződés védelme érdekében.

7)   Pártoktól független "alkotmányos felelősségű" társadalomtudományi nyilvánosság, az összes állampolgár hasznára (tehát a szűkebb, a pillanatnyi érdekérvényesítésben potensebb elit érdekcsoportokon túlmenő használhatóság céljával).

8)   A társadalomtudományi nyilvánosság intézményrendszeréhez tartozik a társadalom-szabályozási, gazdaságszabályozási kísérletek ügye. 

9)   Az alkotmányozási hagyományok meghivatkozása külön fontos kérdés. Magyarország bizonyos tekintetben a vérszerződés óta társadalmi szövetségben él. A mai jogtudatunk (meséink), de legalábbis jogi elvárásaink, várakozásaink jelentős része ezekről a gyökerekről eredeztethető.

 

Az alkotmányos megállapodás alanyai

 

10)   Az állampolgárok mint cselekvőképes felnőtt természetes személyek kötnek egymás között alkotmányos egyezséget és nem az intézmények, különböző szervezetek.

11)   A kiskorú gyermekek várományosai annak, hogy az alkotmányos kötelességek és jogok cselekvőképes, önálló alanyaivá válhassanak. Az alkotmány védi a gyermekeket. A cselekvőképes, felelős felnőttek alkotmányos jogainak és kötelességeinek lehetőség- és követelmény-rendszere nem állítható szembe kiskorú gyerekekkel.[v]

12)   Az alkotmány kötelezi a társadalmat, hogy (elsősorban a családi közösséget támogatva) törekedjen a gyermeki élet védelmére, minden megszületett gyermek felnevelésére, hogy képessé váljon az önszervezésre, a szuverén gondolkodásra, érzelemre és döntésre, az alkotmányos szabadságok és kötelességek felelős gyakorlására, a gazdasági, politikai, kulturális, tudományos és egyéb versengésben való alkotmányos szellemű részvételre, az alkotmányos társadalmi szolidaritásra, a teljes értékű társadalmi létre.

13)   Az állampolgárok alkotmányos egyezségükben gondoskodnak az általuk alkotandó különböző szervezetek (gazdasági cégek és más társulások) szabályozásáról is. A szervezetek szabályozása nem sértheti az állampolgárok alapvető alkotmányos jogait.

14)   Amennyiben fenti §-ok megkötött nemzetközi szerződések esetében értelmezési nehézséget vagy ellentmondást okoznának, akkor a törvényhozás és kormány kötelező (de nem kizárólagos) feladata ezen szerződések korrekciójára kezdeményezést tenni.

 

Az elmúlt évtizedet tekintve szükséges megjegyzések:

 

15) Az állam nemcsak a külföldön tartózkodó polgárainak tartozik segítséggel, hanem az itthon élők érdekének is elsőszámú érdekképviselője a nagyvilágban, a globalizálódó politikai és gazdasági, kulturális folyamatokban.[vi]

16) Lassanként az alkotmányban kellene rögzíteni a jogszabályok hierarchiájának elvét, miszerint a magasabb rendű jogszabály, egy alkotmányos előírás alacsonyabb jogszabályi szinten nem "überelhető".

 

A társadalmi megállapodás gazdasági indoklásáról

 

17) A társadalmi megállapodás egy alkotmány szintű alku kötése azok között,  akik a mások kizárásával, törvénytelenül szerezték ugyan a vagyonukat, de hajlandók annak megtartása fejében extra adót fizetni érte a társadalomnak, a monopoljáradékuk terhére (a "kapcsolati tőke" monopólium járadékának terhére), valamint azok között, ? akik az alkotmányosságért és hitelhez való jogért és a megállapodásban szereplő további pontokért cserében lemondanak a privatizáció további megkérdőjelezéséről a megállapodás érvénybe lépése után. Természetesen külön kategóriát kell jelentsenek a privatizációban előnyben részesültek között azok, akik tekintélyes (nettó) adósságot vállaltak magukra a vállalkozás és a tulajdonlás lehetőségéért, ezt az adósságot törlesztik is, tehát "nettó szolgálatot" tettek a társadalomnak, s mindezt monopolista előjogokra való további támaszkodás igénye nélkül teszik.

 

Gazdasági vonzatú alkotmányos pontok általában

 

18)   A rendszerváltás célja az alkotmányos piacgazdaság megvalósítása. A gazdasági, pénzügyi ügyletek keretében kialakuló emberek közti viszonyokra ugyanúgy érvényesek az alkotmányos előírások, mint az egyéb keretek között megvalósuló kapcsolatokra.

19)   A jelenlegi alkotmány bevezető mondata "szociális piacgazdaságot" említ. Magyarország az az ország, ahol a közgazdasági gondolkodás évtizedek óta ismeri az állampolgárok számára "szabaddá szervezett piac" fogalmát.[vii] Ez a felfogás számon kéri az alapvető emberi jogokat, társadalmi normákat a piaci struktúrán, az állami piac-szabályozásban érvényesülő elveken is! Az alkotmányos piacgazdaság fogalma annyival szélesebb a szabaddá szervezett piac fogalmánál, hogy megnevezi: az alkotmányos keretet, társadalmi megállapodás segítségével törekszik a szabaddá szervezett piac megvalósítására. 

20)   Ki kell jelentse az alkotmány, hogy az ország gazdasági működése és e működés állami szabályozása nem öncél, hanem eszköz az állampolgárok (az összes állampolgár) boldogulásához, emberi életviteléhez.[viii]

21)   Az államnak alkotmányos kötelessége az állami gazdaságszabályozási (politikai) és a szabályozási kereteket tudomásul vevő vállalkozási (gazdasági) szerepek lehető legerősebb szétválasztása törvényhozással, kormányzással, egyébbel.[ix]

22)   Az állampolgárok önszervező képessége,[x] tevékenysége (gazdasági és más önállósága) alapvető érték, amelyhez az állam kötelessége a lehető mértékig igazságos és hatékony feltételeket teremteni. Hosszú távon a segély formában gondoskodó állam helyett (ami katasztrófa elhárításra alkalmas) az önállóság feltételeinek megteremtésével segítő államra van szükség.[xi] Az önszervezési feltételek kialakítása nagyságrendekkel csökkentené a segélyre szorulók számát.

23)   A hitelrendszer átalakításának alkotmányosan előírt része kell legyen az alkotmányos, szabaddá szervezett piac szellemében a piacra lépés, vállalkozás kezdés hitelrendszere, és az ehhez kapcsolódó kockázat csökkentő feltételek rendszerének kialakítása.[xii] A hitelkockázat csökkentése az ő esetükben (a mindenkinek hozzáférhető minimális határig[xiii]) alkotmányos tiltás miatt ne lehessen korábbi vagyoni erőt feltételező biztosíték.

24)   Az alkotmánynak kiemelt fontossággal kellene tiltania az állampolgárok hatóságok általi manipulálását, tudományos módszerességű rendszeres megtévesztését, ami különösen nehezíti az állampolgári önszervezést. Különösen kedvelt pénzügyi módszer a "lakosság" pénzügyi várakozásainak és a hatóság váratlan húzásainak kölcsönhatásában gondolkodni.

25)   Az állampolgárok önszervezését semmibe véve egyéb módon se lehessen "kiforgatni" a lakosság egy részét, illetve pénzügyi technikai trükkökkel államilag nagyösszegű "rejtett" jövedelem átcsoportosítást végre-hajtani. (A rejtett jelleg nagy baja még, hogy nehéz kifogásolni, nehéz róla megegyezést elérni.). Az állami titkolt eladósodás, titkolt hitelátcsoportosítás, hitelkamatláb stb ellen az alkotmánynak biztosítékot kell tartalmaznia.[xiv]

26)   A teljes hiteltörténetet fel kell deríteni, nyilvánosságra kell hozni, és ha a hitelek kezelésében az ország egyoldalú, jelentős sérelme mutatható ki, akkor minden nemzetközileg elfogadható lépést meg kell tenni a történtek korrigálásáért.  

27)   A magas évi infláció köztudottan plusz jövedelem-elvonás, egy pénz utáni adó. A hiteltörténethez hasonlóan kellene megvizsgálni az inflációs elvonás történetét, ezt is nyilvánosságra hozni, és a továbbiakban kontroll alatt tartani. Az infláció egy politikai kerülőutas eszköz, a nyílt politikai konfliktuskezelést pótoló megoldás. Csakhogy az alkotmány, a PTK akkor is érvényes, ha pénzügyről van szó!

28)   A termelési vagyon tulajdonlásának személyhez kötődő nevesítése és regisztrálása.. Nevesítés és telekkönyv szerű nyilvántartásba vétel nélkül személyes fogyasztásnak, sőt luxuscikknek minősüljön bármilyen termelési tényező, vagyon birtoklása, annak minden következményével együtt.

29)   A rendszerváltás jobbára előttünk álló további folyamatában alapvető kérdés a különféle kiváltságok, monopóliumok léte, bebetonozási kísérletei, és azok feltérképezése,  "kezelése".

30)   Az állam a gazdaság, a pénzügy, az adózás rendszerváltási szervezésében, eszközeinek és módszereinek megválasztásában a magántulajdont és a tényleges (alkotmányos) piaci viszonyokat tekintse alapvető céljának, viszonyítási alapjának. Kivétel azon javak köre, amelyeket a rendszerváltási egyezségben tartós állami, községi vagy más közösségi tulajdonú jószágként jelölnek meg.

31)   A piac szabályozásában anomáliáknak tekinthető monopol szereplőkkel, piaci részvételre alkalmatlan gazdasági szereplőkkel szemben monopoljellegükkel vagy egyéb sajátosságukkal arányosan nem piacszabályozási, hanem a "gazdaság irányítás-diplomácia" eszközeivel alakítja ki viszonyát az állam.[xv]

32)   A piaci viszonyokat fel nem vállaló gazdasági szereplőkkel szemben az állampolgárok alkotmányos jogainak érvényesítése, illetve ezt garantáló feltételrendszer kialakítása az állam megkülönböztetett feladata. 

33)   Az alkotmánynak kellene határidőt és "józan érdekeltségi korlátokat" szabnia a nagy állami rendszerek átalakítására. 

34)   A hagyományos állami újraelosztó segélyezési módszerekről ki kell jelenteni, hogy a távlati jövő problémáinak kezelésére alkalmatlanok. Nem lehet őket máról holnapra megszüntetni, de e kényszerűségből ne következzen a fennmaradásuk, a meghaladásuk módja keresésének feladása. Alternatívaként  az állampolgári önállóságot, önszervezést kell erősíteniük, alkotmány által is kötelezetten.[xvi]

 

Az alkotmányos jogok és egyéb kérdéskörök

 

35)   Az állami funkciók hatékony, jól képzett, fegyelmezett és mégis takarékos ellátásának egyik feltétele a valódi köztestületek meggondolt fejlesztése, kiterjesztése.[xvii]

36)   Az alkotmányos kötelességek és jogok feltételrendszere is alkotmányos kérdés. Az alkotmánynak tiltani kell, hogy az alkotmányos jogok vagy kötelességek kapcsán egy országos szervezetrendszerrel (oktatás, egészségügy, nyugdíj, adózás stb) kapcsolatba kerülő állampolgárok egyoldalú, szervezetileg kényszerű kiszolgáltatottságba kerülhessenek. El kell ismerni az állampolgárok alkotmányos jogainak gyakorolhatóságát segítő szervezetek, szervezeti "ellensúly" megoldások alkotmányos jelentőségét - az alkotmányban is.  

37)   Az állampolgárok alkotmányos jogaira hivatkozó érdekképviseleti szervezetek érdekazonosságát, egyéb érdektől való függetlenségét, érdemi és valóban demokratikus működését az állam alkotmányos kötelessége felügyelni (bíróságok révén, az alkotmánybíróság odafigyelésével).

38)   Tilos a megtévesztő szervezeti működést úgy a szakszervezeteknél, mint a civil szféra legszélesebb köreiben. A társadalmi önszerveződés és autonómiák rendszere csak alkotmányos alapon képzelhető el. Minden autonómia esetében (területi és funkcionális önkormányzatok, egyetemek, állami intézmények, stb) meg kell nevezni azon alkotmányos alapelvet, alapértéket, amelynek megvalósítására hivatott az illető autonómia, mint szervezet.

39)   A tipikus, nevesített funkciójú szervezettípusoknál pedig (pl szakszervezet),  kötelesség időnként a profilazonosság és a tényleges belső működés (legitim választott vezetőség léte stb) ellenőrzése. Ez nem jelenti a "civil szféra" függetlenségének sérelmét, hanem éppen az állampolgár biztonságát eredményezi (hogy a civil szféra valóban az ő civil megnyilvánulásának szervezeti eszköze legyen).[xviii]

40)   A társadalmi vagy magán szervezetek sem sérthetik az alkotmányos jogokat (nemcsak az állami szervezetek), sem üzleti sem politikai megfontolásból, sem a törvényhozási lobbizásban, sem a társadalmi élet egyéb területén (kivéve ha deklaráltan az alkotmány módosítását kitűző mozgalomról van szó az alkotmányozási vitában). 

 

Társadalmi szolidaritás, belső kohézió és a legfőbb politikai, állami intézményrendszer finanszírozásának önállósága

 

41) Az alkotmány megújításának és érvényesítésének finanszírozási költségeit az országnak magának kellene állnia. Mégpedig bizonyos sorrendiségben, más költségeket megelőzően, hiszen egy belső konszenzus biztosítékáról van szó!

42) Az államélet más területeinek finanszírozási önállósági kérdése is felmerül, mint kiemelten meggondolandó kérdés. Ha az államadósságok kezelése, az infláció visszafogása alkotmányos erővel sikerül (nem külső, IMF stb parancsra), akkor már eleve tettünk egy hatalmas lépést ebben az irányban. 

43) A pénz-szűke látványos megnyilvánulása a kidolgozatlan párt-programok jelensége, a parlamenti képviselők mellett a felkészült szakértők hiánya, a törvény-előkészítés átcsúszása a megfelelő apparátussal rendelkező minisztériumokba. A minisztériumok által előkészített törvényjavaslatok révén gyakorlatilag a választott képviselők helyett a választók által nem ellenőrizhető hivatalok kezébe csúszik a törvényhozás. Pénz szűkére hivatkozva összekeveredik a végrehajtó és a törvényhozó hatalom.

44) A nemzetközi kapcsolatok, szervezetek, elkötelezettségek rendszerébe egyre több szálon tagozódik be az ország. A valódi nemzeti (országos) politikai önállótlanság ha úgy tetszik egyre kevésbé jelenti a teljes működésképtelenséget, mert rátapadhatunk a külföldre, mint cápára a kisérő halak.

45) Politikai életünkben, sajtónkban, néha még tudományosnak nevezett fórumokon is rendkívül határozottan (magukat tudományos fejtegetéseknek álcázott PR anyagok tömkelegében) jelenik meg a belső alkotmányos konszenzus szükségességének tagadása, a nemzetközi meghatározottságnak való kiszolgáltatottsággal és valamely magyar békétlenségi átokkal indokolva a helyzetet. A hamis, a téves vagy éppen csalárd reklámot, indoklást ne fogadjuk el, legfőképpen magának az alkotmánynak az esetében ne.

46) A pártok működésének finanszírozottsága egy fontos kontroll. A külföldi finanszírozás nem csak a belső anyagi terheken könnyít, hanem egyúttal  a választások értelmét, szerepét zavarja össze. A pártok által vívott választási küzdelemnek az az elvi értelme, hogy a lakosság többségének választása jusson érvényre. A lakosság bizalmát nem élvező pártok ne működhessenek elképesztő apparátussal külföldi pénzekből, és ne befolyásolhassák a belföldi politikai életet legitimitásukat messze meghaladó mértékben.

47) A parlament, a bíróságok, a kormány külföldi segélyből való működése kérdéses. "Jó fogásnak" tűnik, hogy ha beintegrálódunk az Európai Unióba, azután ők beszállnak a magyar határőrség finanszírozásába, fejlesztésébe, mert úgymond a mi határunk már az ő határuk is. Ugyanakkor az Európai Unió, az ENSZ, a NATO és összes többi nemzetközi szervezet nem fog törődni a mi belső sajátságainkkal, életerőnkkel, társadalmi békénkkel a súlyos konfliktusoktól irtózáson túlmenően. 

48) A magánérdekeltségű nemzetközi monopóliumok esetében elvileg sem számíthatunk belső önkorlátozásukra velünk szemben. Nem egy nemzetközi monopólium költségvetése nagyobb mint az országunké, a szabadon elkölthető pénzéről nem is beszélve. A nemzetközi politikai és gazdasági szervezeteknek jó esetben legalább elvileg van valamely saját kontrollja az illető szervezet alapszerződése, saját kontroll mechanizmusa révén, amelyet mint tagok mozgásba hozhatunk.. 

49) A deklarált működési elvek, a megcélzott funkció és a finanszírozási, gazdasági kérdések összefüggése nemcsak egyes állami szervezetek esetében mértékadó fontosságú. Fordítva is igaz az összefüggés, miszerint az ország gazdasági működése számára meghatározó a társadalmi alapintézmények megbízhatósága. Úgy a belföldi gazdasági szereplőknek, mint a külföldieknek. Tehát a gazdasági, vállalkozási szféra egészének is hosszútávú érdeke, hogy a politikai szféra intézményeit a funkcióidegen működést eredményező finanszírozási mód, anyagi érdekeltség ne vigye félre. 

 

Alkotmányos megbékélés

A belső társadalmi béke érdekében alkotmányos egyezséggel kellene élét venni a legnagyobb társadalmi konfliktusoknak.

 

50) A megbékélésnek a rendszerváltás egészét kell kísérnie, és le kell zárnia korábbi korszakok konfliktusainak maradékát is. A közelebbi és távolabbi múlt sérelmeiből nem csemegézhetnek kedvük szerint az éppen aktuális kormánypártok.. 

51) Az elmúlt évek társadalmi hecckampányait[xix] a kötendő alkotmányos egyezségben meg kell nevezni és ki kell vizsgálni. A cél nem az elégtétel vétele, hanem az ilyen ügyek nyilvános megnevezése és lezárása.  

 

Az alkotmány (vagy alkotmány erejű társdalmi szerződés) alapvetően a jövőre irányul, az állampolgárok társadalmi szövetségének, jogosult szolidaritásának (egymással szembeni igazságosság igényüknek és felelősségüknek) intézményes biztositéka. 

 

3. Alkotmányos talány (kié az alkotmány?)

A jelen helyzet

 

A Magyar Köztársaság elnöke 1994-ben azzal a kéréssel fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy a jogegyenlőség szellemében mondaná ki a természetes és a jogi személyek közötti egyenlőséget minden szempontból. Ez a kérés önmagában meglepő. Szorgalmazza ugyanis egy kalap alá venni a hajléktalant, a kiskorút, a vasutat (MÁV) és pl a hadsereget, hogy a Coca-Cola-ról ne is beszéljek. (A kérés a külföldiek földvásárlásával kapcsolatos vitában került megfogalmazásra.)

A kérésben szerepel még, hogy a 70/A.§-t vegye alapul az alkotmánybíróság. Ebben a §-ban az szerepel, hogy:

(1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.

(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.

Első pillanatra nehéz megérteni, hogy egy $-milliárdos "multit" miként lehetne megkülönböztetni Magyarországon a neme, vallása, születése stb kapcsán. A jól ismert földvitában (külföldiek vásárolhatnak-e földet) nem kétséges e jogegyenlőség súlya. A jogértelmezés úgy alakult, hogy ha nincs megkülönböztetés jogi és természetes személy között, akkor bárki vásárolhat földet Magyarországon: személy és szervezet egyaránt. De külföldi és hazai jogi személyek között nem lehet különbséget tenni a külfölddel már aláírt eddigi szerződések miatt. Továbbá technikailag nem lehet különbséget tenni termelésre készülő és spekulációs vásárló között, tehát ha szervezet vásárolhat földet, akkor mindenképpen nyitott az út a külföldi spekulánsok előtt. Ezt mindenki átlátta 1994-ben, akit a vita érdekelt. (Eddig megúsztuk.)

Csakhogy. Van a 94-es alkotmánybírósági határozatnak egy másik kijelentése is, amelyben az alkotmánybíróság miután kimondta helyeslő véleményét a szervezetek földvásárlását tiltó rendelkezés mellett, egyúttal mentegetődzik, hogy tudniillik higgyük el neki, ő gazdaságpolitikailag semleges, neki az alkotmány szemszögéből nincsen semmi véleménye a gazdaságról.

 

És ez nyilvánvaló képtelenség.

 

Nyilvánvaló ugyanis, hogy a pénz által közvetített gazdasági kapcsolatok alapvetően éppen olyan emberi kapcsolatok, mint a nem pénz által közvetített emberi kapcsolatok. Általában az emberek (és emberi csoportok közötti) kapcsolatokat a jog szabályozza, nagyban a tízparancsolat szellemében. A jog igyekszik kiküszöbölni az alapvető méltánytalanságokat, és megfogalmazza a legfőbb kötelességeket. Ne ölj, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, stb-stb.

Ezek olyan általános alapelvek, amelyeket nem szokás megkérdőjelezni a gyakorlatban sem - kivéve ha pénz használatára is sor kerül. Ekkor ugyanis nehezebb a helyzet felismerése, mert az elvont szabályok mögött eltűnni látszanak az egyetemes emberi értékek. Ha elég bonyolultan csinálják ezt a pénz általi közvetitést (itt a piros, hol a piros mintára), akkor szinte mindent szabad (még a Tizparancsolatról sem kell tudni) mindaddig, mig a károsultak rá nem jönnek a turpisságokra, vagy egyszerűen megunva az egyoldalú ügyleteket "borítják az asztalt".

Ha egy állam fizikai erőszakkal elveszi polgárai életét, akkor a világ egyelőre kis részén legalább az utódoknak kártérítéssel tartozik. Ha egy állam (vagy nemzetközi szervezet) gazdasági erőszakkal nyomorban tartja lakossága jelentős részét, akkor a világ egyelőre legnagyobb részén legfeljebb forradalmat lehet csinálni, de nem lehet a bíróságra menni. Ugyanis a jog a pénz által közvetített állami erőszakot még nem tudja kezelni, felkészületlen rá. S a jog ezen a felkészületlenségében oroszlánrésze van a korunkban oktatott féloldalas közgazdaság elméletnek is, meg az alkotmányosság kérdéskörének tendenciózus háttérbe szorításának.

A 70/A.§ az alkotmány XII. fejezetében van, amelynek címe: Alapvető jogok és kötelességek. Az összes § természetes személyben fogalmaz ("mindenkinek" joga van..... stílusban). Például:

61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.

(2) A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát.

 

Logikusnak tűnne, hogy az alkotmányban biztosított sajtószabadság sem más, mint a szabad vélemény nyilvánítás minden természetes személyt megillető joga.

Logikus lenne, de világszerte nem az. Ezt a problémát feszegeti David C. Korten könyve[xx] magyarul is, amelynek 68-ik oldalán arról olvashatunk, hogy az USA-ban az észak-déli háborúban a közigazgatás az északi oldalon is csaknem teljesen szétzilálódott. Ekkor, közvetlenül a háború után születtek az első olyan (egyébként korruptnak tekintett) bírósági ítéletek, amelyek kimondták a természetes és jogi személy közötti jogegyenlőséget.[xxi] Korten innen eredezteti a természetes emberi személy jogainak, és méltóságának vagy száz éve már törvényileg is támogatott elnyomorodását az amerikai precedensjogban (ezúton kerestek módot a tartós működésű társaságok jogi feltételeinek akkori megújítására).

Ezek a bírósági ítéletek a kortársak szerint is lerombolták Amerikában a függetlenségi nyilatkozat emberi jogainak intézményi, jogi alapját. Innen kezdve egy tőkés társaság az emberi szólás-szabadságra(!) hivatkozva hirdetéseivel tetszés szerint sulykolhat bármit felnőttbe és gyerekbe, vevőbe és védekezni nem tudóba. Éppen az egyes ember önálló gondolkodásának szentsége sérült. Hogy korunk sajtója mennyire korrupt, manipulált, az már köztudott. Az idézett könyv szerint az USA-ban létszámban is, anyagiakban is messze nagyobb a ráfordítás a rábeszélő, vélemény formáló azaz reklám szövegek gyártására, mint hírek továbbítására.

A fejezet elején hivatkozott alkotmánybírói mentegetődzés a gazdaságilag semleges alkotmányról is jól mutatja, hogy nem egyszerűen egyetlen személy vagy a rajta keresztül befolyásos csoport tarthatatlan szemléletéről van szó, hanem arról, hogy tisztázatlan, mi végre van a rendszerváltás: egy földrajzi terület modernizálására, bármi áron, a lakóitól függetlenül, vagy alapvetően az országlakosok sorsának jobbra fordulásáért (netán lehetőség szerint a két szempontot egyeztetve)?

A problémához tartozik, hogy az érvényes gazdasági struktúra alapfogalmai sem értelmezhetőek az alkotmányos alapok nélkül. Példa erre az, hogy mi a rendszerváltás célja egyáltalán. - Ez politikai kérdés. Ha viszont ez eldöntetlen, akkor nincs, nem lehet megalapozott érvelés számos gazdasági alapkérdésben sem (hogy mi az: piacszabályozás vagy mi az: monopólium[xxii], vagy mi az: különbség a természetes és jogi személyek között!).

 

Vajon mit tenne az 1990-1998. közötti ellenzék, ha legközelebb ő küldene köztársasági elnököt? Őt, az általa küldött köztársasági elnököt nem veszélyeztetné, hogy a rendszerváltási folyamatról, az új struktúrák megalkotásának szempontjairól az alkotmány nem beszél kikerülhetetlen és átgondolt egyértelműséggel?

 

Szűkítsük le a kérdést a gazdaság és az alkotmány kapcsolatára.

 

4. A gazdasági alkotmány vagy alkotmányos gazdaság alapelveiről

alkotmányos erőt kívánó gazdaság szervező elvek

("multikkal és közkegyelemmel" az "alkotmányos piac" helyett)?

 

Egy ismert (emitt hírhedett, amott neves) szerző[xxiii] "multikkal és közkegyelemmel" néven emlegethető koncepciójával vitatkozva látványos szembeállításra, különbség tevésre van lehetőség. Ezen koncepció szerint egyrészt az alkotmánybíróság mentegetődzésével szemben igenis az alkotmány mondhatna ezt-azt a gazdaságról (és ettől a koncepció szimpatikus is lehetne). Másrészt azonban egyoldalú, a társadalom nagyobb részét leíró, kizáró, velük szemben a multinacionális nagyvállalatokra támaszkodó és a közkegyelemmel legalizálható módszerekben gondolkodó hozzáállása meghatározó volt a rendszerváltást menedzselők érvelésére 1990 és 1998. között.

Néhány jellegzetesség a "multikkal és közkegyelemmel" koncepcióból:

1.   Külön fejezetet szentel a gazdasági alkotmánynak. Érdemes végigvenni a tekintélyes, helyenként apró részletekbe csúszó felsorolást, mi mindenhez látna szívesen alkotmányos megerősítést.

2.   A "paradicsomba vezető" akciónak tekintett privatizálást nemes egyszerűséggel közkegyelemmel zárná le, amit a köztársasági elnöknek kellene megadnia, a taxisblokádhoz hasonlóan (elképesztő, 1990-98. év közti ellenzéki által soha fel nem vetett számot közöl arról, hogy hány ezer milliárd Ft-ra becsüli a közkegyelemmel rendezendő privatizációs vagyont - mintegy száz milliárd $-ra, az 1990-es nemzetközi adósságállomány ötszörösére)

3.   Kifejti ideológiáját annyira őszintén, hogy vitatkozni lehessen vele, és sejteni, hogy miben tévedett a koncepció és az azt hangoztató széles kompánia.

 

Alkotmányosság helyett államtalanítás "multikkal"?

 

Kezdjük az utóbbival. A "multikkal és közkegyelemmel" koncepció megfogalmazója 1996-os könyvében, mint a társadalomnak adott privatizációs bodicsek egyik fő szorgalmazója kijelenti, hogy ő az államtalanítás híve, méghozzá lehetőleg a legnagyobb multinacionális vállalatok segítségével. Magyarán a választók jogán működő parlament, kormány, alkotmány, miegymás elszánt felszámolója igyekszik lenni. Némi következetlenséggel, mert egy kis létszámú, hallatlanul profi, az állampolgárok iránt felelős, elhivatott államot azért itt-ott a kötetben szükségesnek tart. Csakhogy ilyet a multik nem fognak létrehozni.

Illetőleg ha ő is a természetes és jogi személyiség összemosása szemüvegén át látja a világot, akkor amolyan hatékony rendfenntartó erőként szóbajöhet az ő multik fenntartotta állama. Ha azonban arra gondolna, hogy emberi méltóság, ne ölj és ne lopj, aki holnap születik, annak is legyen joga az élethez, stb emberi "naiv normáknak" is van helye a Nap alatt, akkor ő ez alatt vágja a fát "a bal nem tudja hogy mit tesz a jobb" alapon.

Azt mondja hogy "mélyreható társadalmi átalakulás kulcspontja a gazdaság átalakulása, ennek középpontjában pedig a tulajdonviszonyok megváltoztatásának kell állnia." Ha elég komolyan vesszük ezt a mondatot, akkor közvetlenül szembe találjuk magunkat a rendszerváltás rákfenéjével, amelynek azonosítása nélkül kevéssé hiszem, hogy bárki kormányra kerülve érdemben nemcsak változtatni, de javítani is tudna a rendszerváltás menetén. Röviden: nem önmagában magántulajdon, hanem "alkotmányos és magántulajdoni" viszonyok kialakítása lehet a józan cél.

Ehhez persze hozzá tartozik, hogy előttem az alkotmány lényegében az ország mai és jövőbeni lakosainak (és nem személytelen kft-inek és más szervezeteinek) alapszintű egyezsége, szolidaritási megállapodása, amelyre támaszkodva lehet vetélkedni, egymással konkurálni.

Úgy vélem, hogy a tisztelt szerző ilyen részletekkel nem bíbelődik, és ez végigvonul könyvén. Ő a pártállami állammonopóliumtól irtózik, és nem a monopóliumtól (hogy a természetes emberi személy jelenségét milyen dialektika szemüvegén át kívánja vizsgálni nem egészen világos). A nem állami monopólium neki olyannyira kedves, hogy benne látja a legfőbb biztosítékot az állam visszaerősödése ellen.

A korábbi állam által felszívott gazdaság ugyanúgy nem volt emberi léptékű mint a monopólium által felszívott államé.

A társadalomnak szüksége van a szabályozó államra és az állam által szabályozott gazdaságra. Ha valaki csak technokrata legalább, akkor látnia kell a két funkció különbségét, és egymásra utaltságát. Ezek egymás nélkül, vagy egymásba olvasztva értelmetlen törekvések, működésképtelen állapothoz vezetnek, az emberi szenvedés meghosszabbítói lehetnek csupán.

Vállalkozói autonómia - a társadalmi szolidaritás alkotmányos biztosítékai nélkül? - Ez mesébe illő, mert ízlés szerint "Robin Hood" vagy "Ali Baba & Negyven Tsa" világát hozza.

Vissza kell tehát utasítani az eredeti tőkefelhalmozás[xxiv] igénytelen, kisstílű mentegetődzését. Nem igaz, hogy nem volt más kiút. 

A rendszerváltásnak nincsen értelme, ha egy holdkóros holdbéli tulajdonos farmjának tekintem az országot, amelyben magántulajdont kell teremteni, mindegy hogy kivel és kinek. Az ember-állomány lecserélhető, megnyomorítható, kijátszható - a magántulajdon nevében? Nemhogy ne mossuk össze az alkotmányban a természetes és jogi személyiség fogalmát, de még sorrendet is állítsunk fel közöttük. Az alany, a főszereplő az ember (mind a még tíz millió), az eszköz pedig a gazdaság, és eszköz azon belül a tulajdon intézménye! Ebben a logikai sorrendben nehéz lett volna a spontán privatizációs "indiánosdit" eljátszani.[xxv]

 

Alkotmányosság helyett közkegyelem a névteleneknek

 

Nézzük, hogy a közkegyelmi koncepció mit javasol:

Tekintsük mintegy kikerülhetetlen rendszerváltási AIDS-nek a privatizációt, és aki 2% megváltási díjat hajlandó fizetni, attól még a nevét se kérdezzük meg, nemhogy vagyonbevallást kérjünk tőle A szerző az 1998-as választások utánra javasolta elképzeléseinek alkalmazását. Várakozása szerint most lesz még aktuális a koncepciója 1998-as választások után! Kell vele vitatkozni.

Sokan kifogásolják a névtelen vagyonrész intézményét, mint a korrupció, a fekete gazdaság, a politikai korrupció finanszírozásának egyik fő eszközét. Tessék nevesíteni a vagyonrészeket általában (a közkegyelemre szorulóan és a tényleges piaci teljesítménnyel szerzett tőkejavak körében egyaránt) és regisztrálni. Ne engedjük meg a nyilvántartás nélküli tulajdonlást komoly piaci pozíciót jelentő és más emberek felett előjogok gyakorlását lehetővé tevő termelői tulajdonlás terén. Ne mossuk egybe továbbá a természetes és jogi személyt itt sem. Az intézményi tulajdonlás nem tekinthető magántulajdonnak. A végső személyes tulajdonost mindig legyen kötelező megnevezni.

Ha nem is oly mértékben totális társadalmi cél a magántulajdon, hogy egyetlen kritériumként lehessen beszélni róla, mint amit a rendszerváltásban el kell érni (akárhogyan, akárkik számára, akárkiket kiszorítva belőle), de alkotmányos keretben megjelölve (az emberi boldogulás eszközeként) igenis lehet az egyik központi cél a magántulajdon életképes rendszere - hiszen a magántulajdon intézménye egy igen fontos társadalom szervező eszköz annak érdekében, hogy a társadalmi struktúra végső soron a természetes személy emberek közötti kapcsolatok rendszere legyen, alkotmányossági igénnyel.

A személyes tulajdonú termelési tényező, vagyon nem lehet névtelen az alkotmányban szerződött társadalom számára. A kettő (természetes személy és magántulajdon intézménye) összetartozik.

 

A nem akárhogyan, hanem egy alkotmányos társadalmi szerződés feltételei között meghozott "közkegyelem" hozhatna megnyugvást, amelyben fel sem merülne a kegyelem alá vonandó visszaélések további monopóliumokkal való tetézése. Utópia!? Utópiának tetsző, de komolyan vett, alkotmányos erejű társadalmi rendszerváltási megállapodást kell előkészíteni. Ha fogalmunk sincs róla, akkor tehetetlenek maradunk.

 

A XX. század sok egyéb mellett annak is a százada, hogy a társadalom miként képes az önszabályozási lehetőségeit fölismerni. Egymást szorongató, legyilkoló politikusok nemzedékei mennek el sokszor a legegyszerűbb szabályozás változtatási lehetőségek mellett, mert nem ismerik fel (sem ők, sem elméleti kutatóik, tanácsadóik) a szabályozási megoldási szükséget, illetve lehetőségeket.

Az alábbi kérdéskörök olyanok, amelyek alkotmányossági szintű etikai és logikai kérdéseket vetnek fel, és amelyek érzésem szerint jobbára nem is oldhatók meg, sőt nem is vizsgálhatók alkotmányossági feltételek nélkül.

 

5. Alkotmányossági szintű megközelítést igénylő gazdasági dilemmák

 

Vannak gazdasági, közgazdasági kérdések, amelyek megnyugtatóan csak az alkotmányos szintről indulva tárgyalhatóak, kezelhetőek.

 

Alkotmányosság és gazdasági szabadság

 

A gazdasági szabadság fogalma, ha kicsit körbejárjuk, meglepően sok, és egymástól lényegesen eltérő értelmezést nyerhet, aminek következtében egymást kizáró gyakorlati megoldásokat is eredményezhetnek. Ki, illetve mi szabad? - A személy, - a tevékenység vagy -        a szervezet? Alkotmány szintű kérédésekben nem mindegy.

Ha a személynek adunk szabadságot, és ezt mindenkinek, akkor eleget tettünk a legfőbb évezredes társadalmi törekvéseknek. A személy felelősségre is vonható azért, hogyan élt szabadságával. Az alkotmányos piaci struktúrában az egyes személyekig vezethető a piaci megjelenés joga és feltétel rendszer igénye.

Ha a tevékenységnek adunk szabadságot, az már homályosabb képet eredményez, mert már nem világos, hogy kinek, sőt minek szabad a vállalkozás (és nem is vonható felelősségre)!

Ha pedig a szervezetnek adunk szabadságot, és győzzön a jobb meg az erősebb, ott már igen nagy baj van, mert az a monopóliumok szabadsága, és az erőfölény a nyers erőszakba csúszhat már akkor is, ha a tisztelt monopólium csak nem vesz tudomást a másikról!

Nyilvánvaló, hogy a gazdasági intézményrendszer egészével szemben az a kívánalom, hogy általában az embert tegye minél szabadabbá. Ennek következménye az, hogy szabaddá válik a tevékenység is, ezen belül az emberi gazdasági tevékenység! És ha ez az emberi gazdasági tevékenység gazdasági szervezet keretében megy végbe, akkor ezen az alapon válik szabaddá a gazdasági szervezet tevékenysége.

De a gazdasági szervezet szabadsága nem egy közvetlen, eredendő szabadság, hanem az emberi szabadságból van levezetve.

A társadalmi szabadság, éppen mert nem korlátok nélküli, hanem egy szabályrenden belüli kötetlenség, kimunkált feltételrendszert igényel. A szabadság építménye nagyon kifejező erre a feltételrendszerre. Ennek az építménynek a folyosóin közlekedhetünk szabadon.

-   A szabadság lehetőségével élni: az a lakóknak mint gazdasági szereplőknek a felelőssége, lehetősége.

-   A szabadságnak keretet adó építmény megalkotása (törvényi szabály rendszer): az a megrendelő és az építész (a választó és a megválasztott törvényhozó) tiszte, szerepe, felelőssége, megcélozva a lehető legnagyobb szabadság és ugyanakkor emberi méltóság, felelősség lehetőségét.

Az alanyi gazdasági (vállalkozási) szabadság - mint egy fontos (származtatott) érték, mint az emberi szabadság és felelősség társadalmi feltétel rendszere - feltételezi a fogalmi környezet rendezettségét.

 

Ha a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem vagy bármi más szempontból általában az emberi tevékenység társadalmi önkorlátozására kerül sor, az a gazdasági szabadságot definíció szerint nem érinti, nem szűkíti. A gazdasági szabadság e korlátok között is értelmezhetető. A gazdasági szabadság a gazdasági kiváltság ellenpólusa. Nem jelenti a gazdasági szabadság korlátját az, ha tilos a rabszolga szerződés, ha mindenkinek tilos.

 

A gazdasági szabadság tehát egyenlőség a gazdasági cselekvési szabadságban (cselekvésre jogosultságban).

 

Ennek az egyenlőségnek a rendszere a "szabad-piac". A történelem során sok félreértés és félre magyarázás következtében a szabad-piac kifejezés egymással szögesen ellentétes értelemben is használatba került.

Szabad piacnak sokan azt is nevezik, ahol nincs semmiféle szabályozás, tehát valamiféle civilizáción kívüli kaotikus "ősállapotnak" felel meg.[xxvi] Ez az értelmezés közeli rokonságban áll a monopóliumok szabadságát hirdető szabad-piaci értelmezéssel.[xxvii]

Másrészt ugyancsak szabad-piacról beszélnek, amikor "szabaddá szervezett", azaz szabályozott piacra gondolnak, melyben garancia rendszerek sora gondoskodik arról, hogy külső eredetű (nem a piaci teljesítményből adódó előnyök és hátrányok, kiváltságok és korlátozások) ne forduljanak elő, illetve a lehető legkevésbé jellemezzék a viszonyokat. Ez utóbbi értelmezésben a piaci monopólium anomáliát jelent. A monopólium a léténél fogva gátolja a piaci mozgásokat, a piacra lépést, tehát nem fér össze a "szabaddá szervezett" piaccal.

Itt emlékezzünk meg Liska Tiborról, a magyar közgazdaság elméleti gondolkodásban kiemelkedő tevékenységéről. Szinte egyedüliként hangoztatta 4 évtizedes szakmai pályafutása alatt széles nyilvánosság előtt, hogy

-   etika és anyagi érdek nem állitható szembe egymással gazdaság szabályozási szinten (ő az alkotmányosságról nem beszélt emlékezetem szerint)

-   "nagyobb úr az érdemes, mint a muszáj", azaz hogy a társadalmak egymással a hatékonyabb gazdasági szabályozás terén, az emberi alkotóerő felfuttatásával állanak versenyben egymással és nem vámvédelmi stb monopol-protekcionista trükkök terén

-   a pénzkibocsátást, azaz a hitelezést az egyes természetes személy emberekhez, az ő hitelhez való jogukhoz kell kötni, és nem állami és magán monopóliumokhoz.

A sor folytatható; szenvedélyes hangvételű írásai könyvtárakban olvashatóak, részben könyvesboltokban megvásárolhatóak.

 

Az erős alkotmányos hátterű helyi társadalom ideája

 

Szembe kell nézni egy olyan kétséggel, hogy azok a helyi közösségek, amelyeket most sok mindenki hiányol, már nincsenek. Ahol sok évezredes élni tudást, társadalmi kultúrát nyom nélkül töröltek ki egy-két generáció alatt emberek millióiból, ott ezt nem lehet visszahozni egy újabb nemzedék alatt. Nincs kitől tanulni. Vissza lehet küldeni az embereket az erdőbe, de már nem tudnak menedéket építeni az eső elől, nem tudnak táplálkozni, megszakadtak a hagyományaik (és erdő sincs).

A helyi társadalmak kevésbé irtanák a hagyományokat, mint az egysíkúan globális társadalom. De ne tévesszünk. A sokak által megálmodott, helyi tagoltsággal is rendelkező modern társadalomnak kevés köze volna az archaikus, iparosítás előtti társadalom helyi közösségeihez.

És ez döntő kérdés. Kevesen beszélnek arról, hogy a helyben hozott döntések rendszerében milyen nagy a kisértés nemhogy a korrupcióra, de a fantasztikus mértékű összefonódásra, már a nemtörődömségtől is elduguló hatalmi zárványok kialakulására, az embertelen reménytelenség szigeteire (mert a korrupció ehhez képest egyszerű és civilizált ügy). A tényleges pénzhasználat előnyt jelent sok esetben a beszámítós kaláka rendszerekkel szemben azoknak, akik bármi okból nem találják meg a helyüket a szűkebb környezetükben.

Ezek a hiányolt modern kori helyi társadalmak szalámizással nem szeletelhetők le a modern (lehetőleg katonai vagy pénzügyi diktatórikus) társadalomból.

 Csakis alkotmányos garanciákkal van értelme a társadalmi újra tagolódás folyamatának.

Alkotmány nélkül nincs a modern világban alulról építkező társadalom.

A helyi társadalom önmagában nem képes a gazdasági és politikai (valamint civil szervezeti) síkokat összemosó törekvéseket megfékezni. Nagy államok komoly apparátusokkal sem képesek erre, mint napjaink globális válsága mutatja. Hogy várhatnánk el lerongyolódott, halódó falvaktól, alig működő, éhező városoktól (amelyeknek éppen most engedték a nyakába világmonopóliumokat)?

Ha tehát elképzeljük magunkat, Magyarországot, a Kárpát medencét egy emberléptékű jövőben, akkor ehhez megfelelő stratégiát (társadalmi megállapodást vagy legalább széles körben ismertté váló) alkotmányos utópiát kellene megformálni. Az érzelmi beállítódáson, vonzalmon túl operatív részletekbe menően kell modellt építeni: alkotmányozási tervet, gazdaságpolitikai alternatívát, politikai stratégiát.

 

Az alkotmányosságot szem előtt tartva az adózás átalakítható

 

Az adózás alapelveit is lehet alkotmányban rögzíteni. Nem elég bármely adózási rendet alkotmányi szinten rögzíteni, hanem a különféle adózási elveket kell összevetni abból a szempontból, hogy azok közül melyek elégítik ki legjobban az alkotmányosság és a hatékony gazdaság közös követelményét.

A sokfajta elképzelés közül kiemelném azt, amely a következő rendező elveket veszi alapul:

-      A közkiadásokat lehetőség szerint maximálisan a meg nem szüntethető "természetes" monopóliumok monopoljáradékának részleges elvonásából fedezni.[xxviii] Ez az adófajta nem hárítható tovább a termékek és szolgáltatások fogyasztóira. [xxix]

-      A fogyasztóra tovább hárítható forgalmi és jövedelmi adók lehető legkisebb mértékűre csökkentése.

-      A nagy adózásigényű támogatási rendszerek lehető maximális leépítése a támogatottak önszervezésének előmozdításával. Az önszervezést segítő átalakítási eszközök az önszervezési feltételek rendszerének kifejlesztésétől az oktatáson át a reklámkampányokig  terjednek.

-      A kisebb régiókon belüli gazdasági kapcsolatok (áruforgalom, foglalkoztatás, tőkemozgás) adómentességének összekapcsolása a régió keretein túllépő kapcsolatok enyhe adóztatásával (pl gyors spekulációs tőkemozgást fékező adóval).

-      Az állami törvényhozás és kormányzás, a gazdaság-szabályozás piac-politikaként való gyakorlása (a szabályozás a lehető legszélesebb körre irányul, a segélyezés pedig távlatilag a lehető legszűkebb körre), szemben a kevés "monopóliumban" és a segélyezettek szélesebb körében gondolkodó hagyományos gazdaság-politikával.

 

Annak az igazgatási fórumnak kelljen az adót fizetni, amely ellátja az illető szintű kereskedelem, termelés infrastruktúráját, ugyanakkor ha a termelés, kereskedelem nem lép ki egy szűkebb szférából, akkor azon a szférán túli, általánosabb igazgatási szervezetek azt ne adóztathassák meg. A legszűkebb régiót el nem hagyó gazdasági javak és szolgáltatások termelése, kereskedelme teljesen adómentessé válna (legalábbis a mai adókulcsokhoz képest).

 

Mindez 180°-os fordulat lenne. Kétségtelenül segítené a sokat kárhoztatott önellátás típusú családi, helyi gazdálkodást. Csökkentené a munkanélküliséget, a segélyre szorulók tömegét, a segély-igényt. Ugyanakkor nem volna egalitáriánusnak nevezhető rendszer. Hatalmas technológiai, életmódbeli és anyagi különbségek között teremtené meg a tartós egymás mellett élés feltételét, mert lemondana a multinacionális cégek által könnyen megvalósitható "piactisztításról" (piac uniformizálásról).

Feje tetejére, vagy inkább fejéről a talpára (?) állana a világ, mert drasztikusan csökkenne a munkavégzés költsége, leginkább a helyi munkavégzés költsége.

Meglepő következmény azonban, hogy ez a konstrukció egy évi minimális fejadó gondolatával is összeférne, mint a legalapvetőbb helyi infrastrukturális szolgáltatások díja (biztonság, jog, egészségügy, oktatás stb), és ha valaki nem fizetné be minimális gazdasági teljesítménye után, akkor az segélyezettnek minősülne, ami mérsékelné hitelfelvételi és egyéb jogosultságait.

A helyi infrastuktúra minimális finanszírozásához való hozzájárulás kötelességével szemben merül fel a helyi infrastruktúra garantált helyi érdekűségének tulajdonképpen alkotmányos követelménye, ami például a sajtó területén szintén erős változást eredményezne. Az információhoz való jog nem csak a rólunk mint természetes személyekről számon tartott információkhoz való jog kérdését érintené (információs önrendelkezés), hanem az általunk hozzáférhető, másokról, a világról szóló információkhoz való jogot is (a tudatos, tőlünk különérdekű szűrő tilalmával).

 

A nagy érdekeltségi rendszerek átalakíthatók,

 

A nagy érdekeltségi rendszerek tipikusan jelenítik meg azon dilemmákat, hogy (a célzott funkcióikat szem elől nem tévesztve) ugyan miképpen volna lehetséges és érdemes esetükben érvényre juttatni a társadalmi struktúrák azon jellegzetességét, hogy alapjában véve ember-ember közötti kapcsolatot valósítanak meg, hogy lényegében eszközrendszerek az emberi élet minőségének javítása érdekében. Emberek közötti struktúrák annak ellenére, hogy bonyolult, nehezen áttekinthető, több szintű és sokszereplős struktúrák, amelyek elemeikre bontva közvetlenül, apró szolgáltató részegységeikben külön-külön nem is piacosíthatóak.

 

Az emberek önszervező képességének kellene központi kérdéssé válnia a nagy érdekeltségi rendszerek átalakíthatóságának vizsgálatában, úgy országos mint a helyi gazdasági környezetben. Ezt az önszervező képességet kellene szolgálnia a hitelhez való jog-nak, az egészségügynek, oktatásnak, stb.

A nagy érdekeltségi rendszerek alkotmányos szellemű átalakításához alkotmányos szintű feltételek kellenek, mert olyan formákból kell kilépni, amelyeknek régi szervezeti érdekeltsége erősen konzerválódott, a helyette kialakítandó új megoldásnak pedig értelemszerűen nem lehet szervezett érdekeltségi bázisa. Nehéz volna rendszerváltási alkotmányos egyezség nélkül az alkotmányossági elvekre garanciákat eredményező lényegi változást elérni. Róka fogta csuka, csuka fogta róka helyzet, amelynek a létét sem ismertük fel még szűkebb körökben sem.

Az alkotmányos céloknak megfelelő társadalom szabályozás technikai megoldásokra az alkotmányos hátterű szabályozási kísérletek adhatnak megfelelő keretet.

 

A hitelhez való alkotmányos jog

 

Korunkban az egyik legnehezebben azonosítható, ám minden bizonnyal az egyik legfontosabb társadalom-szervezés technikai kérdés a "hitelhez való jog". A hitelből "0"-ról lehet kezdeni, házat építeni, vállalkozást indítani, munkafeltételeket javítani, egészségesebb életmód feltételeket teremteni, tanulni, stb-stb.

A hitelhez való tartós (alkotmány erejű) jog (a majdan megszületők számára is!) mérsékelné a rendszerváltási turpisságok társadalmi terhét az ország vállán, mert akinek nem "jutott", az kezdjen a maga erejéből. "Adjon a rendszerváltás" nekik olyan társadalmi feltétel rendszert (ha már a privatizációnak nevezett, ám ténylegesen örökösi osztozkodás jellegű folyamatból őket kiszorították), amely alkalmas arra, hogy tömegesen önszervezőkké válhassanak. Akinek pedig "jutott" a privatizációból, az tanulja meg hatékonyan működtetni is a tőkéjét, nem csak tessék-lássék kifacsarni valami eredményt az alkotmányellenes további monopóliumokkal kiszolgáltatott bér-rabszolgákból (alkotmányos társaiból).

 

Eszközként az "aktív érdekeltségű vállalkozás-szolgáltatási infrastruktúra"

 

-      A vállalkozás kockázatának csökkentésére,

-      a hitelezés vagy támogatás kockázatának csökkentésére

-      főleg a járulékos (másodlagos) gazdálkodási-, vállalkozási- szolgáltatások biztonságának javításával (távlatilag minél szélesebb körben elérhető infrastruktúra jelleggel).

 

 

A fenti ábrán látható a kapcsolat a jövőbeni teljesítmény valamint annak jövőbeni ellenértéke között. Hasonlítható a légtornászok mutatványához, amikor elrugaszkodnak egy olyan kapaszkodó reményében, amelyik még az elrugaszkodás pillanatában nincsen ott, ahol majd az ugrás közben el kell kapni. A légtornászoknál pár pillanat a különbség elrugaszkodás és megkapaszkodás között, a hitelnél (vagy támogatásnál) olykor több év a különbség a hitel felvétele és a teljesítés valamint annak ellenértéke, bevétele (a hitelvisszafizetés forrása) között. Ezt a hitelfolyamatot és feltételrendszerét, amelyet itt a légtornász mutatványhoz hasonlítottam, társadalmi szinten szervezni kell, a lehető legnagyobb felelősséggel.

A hitel kockázatának csökkentése elsőrendű követelmény. Elsősorban nem banki garanciákra gondolok akár ingatlan, kézizálog és egyéb múltbeli gazdasági teljesítményre támaszkodó fedezet formában, hanem megfelelő "vállalkozási tervre", vállalkozási feltételekre, előkészületekre. Kezdők esetében fellép a fontos probléma, nincsen infrastruktúrájuk, kapcsolati rendszerük.

Hogy a hitel (-rendszer) kockázatát csökkenteni lehessen, felmerül a lehetősége a gazdálkodási-, vállalkozási- szolgáltatásokból álló infrastruktúra kifejlesztésének, méghozzá kockáztatva finanszírozott formában.

 

 

Ez azt jelenti, hogy a szükséges szolgáltatók valamilyen laza társulási formában (amely egyfajta szigorúan vett kamarai - a magyar jogban, a PTK-ban "köztestületi" típusú fegyelmet jelent) közösen vállalják az új vállalkozónak szükséges adminisztrációs "rutinmunka" elvégzését (a vállalkozási terv kialakításában is részt vállalhatnak). A vállalkozási terv legalább az első felvásárlói, megrendelői, és másik oldalon beszállítói szerződésekig kell terjedjen. Tehát a vállalkozás ezután már nem azért fog bukni, mert eleve előkészítetlen volt, vagy mert pl a könyvelő jégre vitte kliensét.

A vállalkozási szolgáltatások díjának kifizetését szűk önköltségi szinten az állam fizetheti ki. Sikeres vállalkozás esetén a vállalkozó később visszafizeti ezt a megelőlegező segítséget az államnak. Előbb-utóbb remélhető, hogy ez a vállalkozási infrastruktúra önfinanszírozóvá válik, elkülöníthető lesz külön állami alappá, majd magánberuházók, később esetleg nyugdíjalapok állhatnak mögéje.

Nem kell rögtön bonyolult ügyekre, jelentős találmányokra gondolni.

Például a mezőgazdasági kistermelők elvileg jelentős szakmai szolgáltató infrastruktúrát érhetnek el ma is. Azonban nem könnyen boldogulnak az ehhez szükséges adminisztrációval. Jelentős gondot jelent nekik a hitelkérelmi, támogatási beadványok elkészítése is. Másként nézne ki a helyzet, ha anyagilag a kistermelő sikerességében érdekelt, ugyanakkor etikai és szakmai garanciákkal szabályozott rendszeres segítségre számíthatnának akár a gazdajegyzők, akár a kamarák, akár egyéb szolgáltatók részéről.

A példák hosszú sora hozható egyéb területekről is, nagyon hasonló problémákkal (innovációs vállalkozásoktól a családi vállalkozásokon át a kényszervállalkozók kategóriájáig).

 

 

 

 

 

 

A.  Ha a vállalkozás bejön, akkor a vállalkozó nemcsak visszafizeti az államnak az önköltség szintű díjat, de plusz prémiumot is fizet a vállalkozási szolgáltatóknak. Következésképpen a vállalkozási szolgáltató a vállalkozó eredményességében lesz érdekelt.

 

B.  Ha a vállalkozás nem sikeres az elvárható minőségű vállalkozási szolgáltatások háttere ellenére sem, akkor az állami támogatást a szolgáltató megtarthatja, és a sikertelen vállalkozónak sem kell vissza fizetnie.

 

C.  Arra az esetre, ha a vállalkozási szolgáltató a vállalkozó kárára működik, netán klienseit egymás ellen kijátszaná, súlyos bírságot, kártérítést kellene fizessen, illetve fel kellene hagynia tevékenységével.

 

A vállalkozási szolgáltató cégek egymással versenyben állhatnak mindaddig, amíg ez nem fordul ügyfeleik érdeke ellen.

A vállalkozási szolgáltatók részéről folytatható érdekvédelem ügyfeleik javára helyi és országos hatóságnál távlatilag egy külön kérdés, amely azonban ha társadalmi egyensúlyban gondolkodunk, igen fontossá válhat.

Ugyancsak külön mérlegelendő kérdés, hogy a szabályozás mennyire engedje kialakulni a vállalkozási szolgáltatók egyfajta piacszervező, piaci struktúra alakító tevékenységét, avagy nekik szigorúan a szolgáltató szerepében kellene maradniuk.

Amennyiben a fentiekhez hasonló rendszer állandó infrastruktúraként szolgálna, akkor a mai segélyek, támogatások széles köre lenne kiváltható, illtve volna hatékonyabbá tehető.

 

Nem kell részletezni, hogy az önszervezésükben intézményesen segített emberekből álló társadalom mennyire egészségesebb lehet mind lelkileg, mind fizikailag, mind gazdaságilag, mint a rendszeres munkanélküli segély, járadék jogosultjainak konfliktusok hosszú sora mentén terelgetett, gazdaságilag passzív tömege.

 

A hitelhez való jog és a monopólium elleni védelem, más szóval az alkotmányos piaci viszonyok feltételrendszere olyan közeget teremtene, amelyben a sokak összehangolt tevékenységét igénylő feladatokat a klasszikus "kívülálló" monopóliumok helyett a szövetkezet "szerűen" összefogó társulások valósíthatnák meg, amelyek nyilvánvalóan kevésbé tűrik meg az olyan tőkeátcsoportosítást (mert egyszerűen alkalmatlanok rá a személyekhez kötődő hitel jellegükből adódóan), amelyben az önszervezésben gyenge munkavállalót elbocsátják, a tőkét pedig tőle függetlenül "koncentrálják".[xxx]

 

A fenti elképzelés meglehet (had feltételezzem) "tökéletes"[xxxi], mégis mivel jószerint vitatémává sem tudott válni, felhívja a figyelmet arra, hogy alkotmányos erejű kísérleti feltételek közötti kipróbálása megkönnyítené az általános bevezetés politikai feladatát.

 

A társadalom szabályozási kísérletekhez való alkotmányos jog

 

Liska Tiborral lehetett olyan fogalomról is beszélni, mint a társadalom szabályozási kísérletek joga, a jelen tanulmány szavával a szabályozási kísérletek kezdeményezésének, bonyolításának, értékelésének (nyilvános megismerhetőségének) alkotmányos joga! Furcsa módon 1982 táján egyszerűbbnek tűnt erről az ábrándról beszélni. Ugyanakkor valószínűleg logikus következménye lesz idővel a kiteljesedő népszuverenitásnak az, hogy az állami vagy párthatalom ne tudja megfékezni a társadalom szabályozás fejlesztésének törekvését (ami a különféle monopóliumok gyengülésével jár). Más szavakkal ez a társadalom szabályozási technikákkal való olyan kísérletezés, amely nemhogy az alkotmányt sértené, hanem annak érvényesülését javítja a törvényhozási döntések jobb előkészítésével.

Más kérdés, hogy bár az említett Liska Tibor utalt rá, én magam nem tudtam volna elképzelni a közérdekre való hivatkozás olyan cinikus kiforgatását, a szavak jelentésének oly elvetemült energiával való célzatos rombolását, mint aminek az elmúlt évtizedben részesei lehettünk.

A hitelhez való alkotmányos jogot emlegetve felmerül a kérdés, hogy a mai adósság-problémákat tekintve ezzel nem a mértéktelen további eladósodottsághoz vezető utat szélesítenénk?

 

Nagy kamatú adósságrendszer helyett

alacsony kamatú hitelrendszerre lenne szükség

 

Ha sokat markolunk, keveset fogunk. És fordítva: ha nem járjuk körül a problémákat, esetleg nem találunk megoldást. Korunk egyik legnagyobb problémájának tűnik a nehezen felfogható "pénzmonopólium" kérdése, amely exponenciális lendülettel karolja át a világot.

Nézzük meg az alábbiakban, hogy alkotmányosság felől közelítve hogyan néz ki ez a probléma, illetőleg egyik megoldási elméleti javaslata.

A pénzügyi rendszer egészével vagy annak bármely részével kapcsolatban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ezek olyan eszközök az ember-ember közötti kapcsolatokban, amelyek nem vonhatók ki az alkotmány hatálya alól.

A kamatmechanizmus nem csak hatalmi kérdés, hanem elvi, logikai dilemma is.

Az államadósság ügyében az már lassan közkeletű kétely, hogy ha a Világbanki tanácsokra és követelésekre hallgatva adósodtunk el, akkor mindenképpen felelősség terhelné (elvileg) a Világbankot is. Az, hogy ez nem így történik, tehát nem száll be adósságterhünk törlesztésébe, csak annak tudható be, hogy valóban hatalmi függelmi viszonyba kerültünk velük szemben (és ez a függelmi viszony nélkülözi az alkotmányos jelleget ).[xxxii]

A kamatmechanizmus, és főleg annak konrét kialakítása nem egy Isten által kőbe diktált változatlan örök igazság. A hosszú távú beruházásokra közismert, hogy nem alkalmazható ugyanaz a kamatmechanizmus, mint amely egy heti forgóeszköz hitel esetében kiváló lehet. S ha ilyen feltételek (a világpiaci mozgó kamatláb elutasítása) mellett nem jut a tőkepiacról a hosszútávú beruházásokra, akkor azt "másként" kell megoldani.

Az uzsora, és általában a kamat eszköze ellen nem hiába léptek fel annyiszor a történelem során. E kételynek nem az ellenzők fejében uralkodó sötétség volt az oka (szemben a kamatot meg nem kérdőjelezők világosságával), hanem az, hogy felismerték, hogy az exponenciális görbe szerint elhatalmasodó terhet eredményező kamat mechanizmus finoman szólva "túlterhelhető eszköz". Nem mindig és nem mindenre alkalmas. Ellene fordulhat az emberi voltunknak. Kiléphet a kamatmechanizmus abból a szerepkörből, hogy elsősorban az áruk és szolgáltatások cseréjének legyen hatalmilag semleges eszköze. Hatalmi visszaélés eszköze gyanánt viszont egészen más megitélés alá esik, hiszen immár nem sok köze van a gazdasági erők jobb allokációjának elősegítéséhez, sokkal inkább a teljesítmény nélküli egyre nagyobb bevételt biztosítja egy szűk, egyre szűkülő réteg számára.

Az biztosan nem megoldás, hogy minden további nélkül el kell fogadtatni a kamatterhek alatt nyögő ország adófizetőivel a közgazdasági tartalomtól régen elrugaszkodott "sajnálatosan" magas adósságterheket, akár tehetnek róla akár nem, akár gajjra mennek tőle akár nem, akár egy manipulált folyamat részeként maradt fenn ez a kamatteher, mint gazdasági hadviselési eszköz(!), akár nem.

 

Az alábbi ábra a kamatos kamat jól ismert exponenciális ábráját mutatja, azzal a kiegészítéssel, hogy A-B-C zónákat különböztet meg. Eszerint az "A" sávban a kamat használata nem okoz gondot, a törlesztési összeg nem többszöröse a felvett hitelnek. A "B" sávban már elszakad a valóságtól, már meg lehet kérdőjelezni, hogy használata az áruk cseréjének előmozdítását jelentette-é. A "C" sávban azt lehet mondani, hogy értelmetlenség a kamat mechanizmusának alkalmazása, immár semmi köze sincsen az áruk cseréjét előmozdító józan pénzműveletek világához.

 

Az irreális kamatos kamat mennyiségekre sok példa ismeretes.

Ha az amerikai indiánoktól 500 éve elvett nemesfém mennyiséget 10% kamattal számoljuk, akkor jól látható, hogy Európa nem termelhetett ennyi gazdagságot. Pontosabban nemesfémben (aranyban és ezüstben) számolva a Föld tömegénél nagyobb mennyiség adódna.

Ha 2.000 évvel ezelőtt 1Ft-ot adott volna kölcsön valaki évi 5%-os kamatra, akkor most több mint 100 milliárd olyan aranygolyót követelhetne, amelyek tömege egyenként a Földével azonos.

Fenti két példa esetében nem kell magyarázni, hogy az 5 és 10% kamatláb növekménye is elképzelhetetlen, kilóg az emberi dimenziókból.

Azokhoz a példákhoz hasonlíthatók a fentiek, amikor arról elmélkednek iskolás biológiai könyvek, hogy ha egy baktérium, vagy légyfajta akadálytalanul szaporodhatna, akkor milyen rövid időn belül haladná meg az utódok tömege a Földét. Ez a példa is azt szemlélteti, hogy a mai kölcsönmechanizmusok enyhén szólva irreálisak (a békeidőben "igaztalanul", méltánytalanul kivasalt kamatjövedelem, pénzügyi koncentráció egyelőre azonban csak rendszerváltás, forradalom, háború révén vehető vissza).

A kamat használat terén már csak a fenti ábrára ránézve is két megszorítás mindenképpen aktuális:

-   az ügylet átfutási idejének maximálása a kamatláb függvényében, illetve

-   az általános kamatszint leszorítása legalább 5%-hoz (egyesek szerint még tovább 1-2%-ra).

A nemzetközi adósságválság ügyletei ma valahol a B és C sáv határán lehetnek.

 

 

 A kamat úgy szorítható le technikailag, például Helmut Creutz szerint[xxxiii], hogy a készpénztartás ingyenességét megszünteti, és költséget ró ki rá, akár havi 1%-ot is (évi 12%). Ekkor az 1-2%-os hitelkamat már realitás lehet, lesz hozzá elegendő betét, hiszen a kamatrés tekintélyes 12-14%. Nem kell félni a megtakaritási hajlandóság gyengeségétől. A betétekre 0% kamatot is elképzelhetőnek tart ezáltal. Célja a javaslattal az, hogy a pénztulajdon ne vezessen automatikus forráselvonáshoz a gazdaságban, hanem csak befektetés, vállalkozás révén gyarapodhasson. Ha ez az elképzelés működőképes és megvalósításra kerül, akkor sok szelet kifogtunk a harmadik világ-polgár-háború vitorlájából.

 

Hazai keretekben gondolkodva alkotmányossági feltételekre utalt gazdasági, pénzügyi kísérletezést igényelne ennek a kérdéskörnek a vizsgálata.

 

? Nehezebben átlátható, de ha a kamatot nem sikerül leszorítani, akkor valamiképpen ki fog alakulni az a rendszer, amelyben a pénz kölcsönző osztozik a hitel felvevő kockázatában, illetve ez a megoldás a szokásos ügyletek világában is el fog terjedni.

ƒ Harmadik alternatívaként az a már sokszor felmerült gondolat nyerhet teret, hogy a pénzkibocsátást vagy annak egy részét valamiképpen az egyes emberekhez kellene kötni, akiknek születése és halála a pénzmennyiségben is növekedést illetve csökkenést kell okozzon (lásd Liska Tibor negyven éven át hangoztatott álláspontját). Ez azonban messze visz az alkotmányosság aktuális kérdésétől (mert nincsen még kitalálva e pénzügyi technika), bár kétségtelen, hogy elvileg a leginkább felelne meg az emberiességnek, az alkotmányosságnak. Ugyancsak alkotmányossági feltételekre utalt pénzügy szabályozási kísérletezést igényelne. Érdekessége, hogy szintén inflációmentes stabil pénzt igényelne.

 

Egészségi és gyógyítási feltétel rendszer

 

Az egészségügy rendszere is bonyolult rendszer, de végső soron emberek közötti kapcsolatokat szabályozó eszköz, amelynek van tulajdonképpeni célja, főfunkciója és vannak az esetlegesen választott vagy kialakult technikai megoldáshoz kötődő másodlagos jelenségei. A főfunkció deklarálása azzal az igénnyel, hogy a szervezetet ahhoz igazítsák, ritkán merül föl, például a rendszerváltás folyamán nem volt döntési szempont. Az egészségügy fő funkciójának megnevezése és a szervezetének abból való levezetése úgy látszik szintén erős alkotmányos hátteret igénylő feladat. A nélkül nem megy a célt tévesztett illetve clját szem elől vesztett, ma már túlterhelt rendszerek átalakítása.

 

Az egyes ágazatoknak nagy, összefüggő piaci rendszerként való kezelése csak különleges esetekben merülhet fel. Pl az autóipar gazdaságossága mintájára felmerülhet az egészségügy pénzügyi egyensúlyának lehetősége - de akkor "egészségi és gyógyítási feltételrendszernek" kellene nevezni, mert az egészségmegőrzés lehet olyan tevékenység, amely a hozamából eltarthatja egy részterületként a kórházi kezelést is. Azaz a mai egészségbiztositási és gyógyítási intézményrendszert újra kellene gondolni, és végre egyszer nem azon az alapon, hogy eddig hogy csinálták Nyugaton. Ez azt is jelentheti, hogy pl a rendszeres sportolási, egészségmegőrzési vállalkozás-szerűen működő szolgáltatások adózási stb kedvezményben részesülhetnének, (mint gazdaságilag önálló, magukért felelős, magukat szervező cégek) - az egészségügyi ágazaton belül (korlátozva volna a tőkemozgás az orvosi vállalkozások és egyéb piaci szférák között).

Az egészségében jó állapotú embernek jobb a munkabírása, fizetőképes lehet az egészségi szolgáltatásokra (annál inkább, minél jobb a kondíciója). Ha az egészségi szolgáltatások rendszere önszervezésében hitelrendszerrel, monopólium elleni védelemmel, forgalmi és jövedelmi adót kerülő adórendszerrel stb van körülvéve, akkor nem szorul támogatásra, évenkénti költségvetési sirámokra (ami mindenképpen súlyosan deformálja az érintettet, a költségvetésből finanszírozottat).

Kérdés, hogy a magánbiztositások éppen folyamatban lévő áterőltetése mennyire nehezíti ennek a koncepciónak a figyelembe vehetőségét.

Az állam egészség-felügyeletet működtethetne az egész vállalkozás szerűen működő struktúra ellenőrzésére (az alapvető funkciótévesztés elkerülésére). Ebbe belefér egy komolyan vett orvosi kamara és egy valódi betegbiztosítási önkormányzat, amely vétóval rendelkező tagot küldhetne az orvosi kamara etikai bizottságába (és viszont, az orvosi kamara is küldhetne legalább megfigyelőt a valódi önkormányzatba).

 

Intézményes nevelési és oktatási rendszer

 

Az oktatási rendszer is eszköz. Az oktatási rendszer reformja a rendszerváltás folyamán a rendszer egészének tulajdonképpeni céljából, alkotmányos főfunkciójából levezetve eddig nem merült föl érdemben. A finanszírozást, érdekeltségi rendszert, a főszereplők (gyerek+szülő és pedagógus) szempontjából és magának a pedagógiai folyamatnak (nevelés és oktatás) a szempontjából még nem gondolták végig. Viszont látványos küzdelmek dúlnak a másod és harmad rendű szempontokat alapul véve a legkülönbözőbb szintereken, lehetőleg minél távolabb maradva az alkotmányosság elvétől.

Az oktatásban is ismert a probléma, hogy a pedagógiai kapcsolathoz nem illeszkedik a hagyományosan értelmezett "állami és ingyenes" oktatási rendszer érdekeltsége (súlyosan diszfunkcionális jelenségeket eredményezve). Már a névvel ismert módon baj van. Az új név " intézményes nevelési és oktatási feltétel rendszer" nyakatekertnek tűnik, de beszédesen jelezné, mennyire másról lenne szó, mint a jelenlegi nem nevelő és amúgy sem ingyen, de az állam és önkormányzatok kezében sokszor politikai túszként kezelt "csak tanító" iskolák esetében.

A gyerekét képviselő, a gyerekért felelős szülőnek ma nincsen megállapodása az iskolával, sem az oktatási rendszerrel. A szülőnek szigorúan véve nem felel az oktatási rendszer. Nem szempont, hogy kinek is van alkotmányos joga és kötelessége az intézményes pedagógiai feltételrendszert igénybe venni. Az iskolaszék elviekben sem sokat segíthet önkormányzati, regionális, országos szinten hozott döntésekben, pedig lényeges dolgok dőlnek el ezeken a fórumokon napról napra. Iskolán belül is igen hosszú folyamatnak tűnik az iskolaszéki szülői szerepkör erőre kapása minden további alkotmányos jellegű megerősítés nélkül.

A szülő nem közvetlen finanszírozója a gyermeke oktatásának, holott a józan ész szerint az iskolának alapvetően a szülői befizetésekből kellene gazdálkodnia (mivel a szülő taníttatja a gyereket). Akinek erre nem telik, az kapjon rá akár 100 %-os állami segélyt. Az iskolák pedig a bevételből gazdálkodnának állami és akár önkormányzati iskolafelügyelet ellenőrzése mellett. Az általános költségekbe szállna be az állami oktatásfinanszírozás, de mivel alkotmányos jog gyakorlását fizeti meg adóból, ezért e területen nem tehetne különbséget személyek és társadalmi rétegek között (ma ugyanis elképesztő mértékben ez a gyakorlat). Az elit ne az iskolában fizettesse meg az államon keresztül a társadalom adózóival az ő állítólagos plusz teljesítményét a társadalommal szolgálatában.

A rendszerbe beleférne az állami felügyelet mellett egy komolyan vett pedagógus kamara és egy tényleges (köztestületi elven szerveződő, komolyan vehető) szülői képviselet is. A szülői képviseletnek vétójogú tagot kellene küldeni a pedagógus kamara etikai bizottságába (és fordítva: pedagógus kamarai küldött kerüljön a szülői képviselet rendszerének etikai felügyeletébe).[xxxiv] A tőke mozgását itt is korlátozni kellene az oktatás és egyéb, "teljesen" piaci szférák között.

 

Az alkotmányos szintű kérdéseket felvető gazdasági és más nagy elosztó rendszeri kérdések után felmerül az előzmények ügye. Milyen alkotmányos hagyománya van Magyarországnak?

 

6. Mindent a nulláról? - A történeti magyar közjog

 

A jelenlegi, úgynevezett sztalini alkotmányról első pillanatra nehéz megérteni, hogy miért nem jó, miért érvelnek ellene egyre többen. Az eddigiek alapján kiemelkedik egy nagyon nagy előnye, "még" különbség van benne természetes és jogi személy között. Ezt nem szokták hangsúlyozni. Van egy nagyon nagy hátránya is azonban, összefoglalóan az, hogy lehetséges volt mellette a rendszerváltás, privatizáció elmúlt évtizedének alkotmányosságtól mentes menedzselése. 

Nézzük meg most az alkotmány kérdését egy merőben másik szempontból. Ne azt nézzük, hogy belső tartalmában miben elégtelen, hanem hogy mit takar el előttünk a sztalini alkotmány? Minek az eltörlése érdekében hozták meg a háború után?

Az alkotmányozásnak, amelyre minden bizonnyal sor kerül, 3 lehetséges változata kínálkozik.

-      A jelenlegi további megtartása,

-      egy új alkotmány hozatala illetve

-      a történelmi alkotmányhoz való visszanyúlás.

A történelmi magyar közjogi, azaz alkotmányos hagyomány neve a Szent Korona tan.

 

A Szent Korona hagyományának jelentései számunkra

 

A Szent Koronának mint tárgynak, műalkotásnak a friss elemzése az Amerikából való hazahozatalt követően a nyolcvanas évek eleje óta követhető nyomon.

A Szent Korona történeti eredetének mind szélesebb körű felelevenítése volt a második megközelítés.[xxxv]

A rendszerváltás nehézségei mint politikai, jogi alternatívát hozták előtérbe a történeti magyar közjog kérdését, a Szent Korona tant, főleg a parlamenten kívüli körökben.

Zétényi Zolt[xxxvi] igen átfogóan, és a történeti magyar közjognak nagy jelentőséget, gyakorlati lehetőséget tulajdonítva tárgyalja nemrég megjelent könyvében. A tárgykörben igen széles körű, utalásokban, konkrétumokban gazdag műve jó tájékozódást adhat a hagyományos megközelítésről.

A történeti magyar közjog aktualitását kereső vonulatnak része Kocsis István tevékenysége is,[xxxvii] aki a "mechanikus" felidézésen túl olyan jogelvek kiemelésére, hangsúlyozására törekszik, amelyek mai korunk legsúlyosabb válságaihoz kötődnek. Például a "törvénysértés jogot nem alapít" elve a XX. század végi globális társadalmi válságkérdések egyik központi, igen súlyos közjogi kérdése. És a sor folytatható.

Ez az elemző tevékenység (amely nem szó szerint keresi a közjogi hagyomány értelmét, hanem elsősorban rendező elveiben) merőben új. Igen nagy reményeket adhat abban, hogy nemcsak taktikailag jobban lehet megindokolni a történeti magyar közjog érvényesítendőségét, hanem mérlegelni lehet általa számos olyan stratégiai kérdést is, amelynek felvetését kis magyar rendszerváltásunk politikája eddig nagy ívben kerülte meg. Sőt. Amelyek felvetését az ország politikai elitje oly mértékig nem tudja még tárgyalni sem, hogy magát tehetetlennek érezve az elmúlt tíz évben eleve le kívánt mondani róla, ki akarta zárni a politikai, társadalmi gondolkodásunk homlok-teréből. Kevéssé érdekes, hogy ez az elfordulás mi okból következett be:

- a társadalmi örvényeket, zavaros ügyeket kerülendő (mint sokan vallják),

- kishitűségből (amit nem divat emlegetni),

- külső megbízásból (mint sokan félnek tőle),

 

Elvek a magyar történeti közjogi hagyományából

 

Alábbiakban a teljesség igénye nélkül néhány jellemző vonás kerül felsorolásra a magyar közjogi hagyományból.[xxxviii] A felsorolás bizonyára nem kimerítő, nem tökéletes, nem az egyetlen lehetséges megközelítés, de remélhetőleg egy használható változat.

1)   a nemzet minden hatalom forrása  (idegen hódító, erőközpont vagy belső önkény ezt nem kérdőjelezheti meg)[xxxix]

2)   a nemzet politikai értelemben az állampolgárok (mint természetes személyek) összességét[xl] jelenti (1848-tól, 1868-tól).

3)   a jogkiterjesztés elve volt jellemző a történetére a forradalmak és erőszakos társadalom-átrendezések helyett.

4)   szabadságjogokat, méltányosságot, jogbiztonságot jelentett a magyar közjog a mindenkori politikai nemzet számára (ebben lényeges feltétel volt annak a politikai nemzetnek az aktív szerepére való képesség, amely politikai nemzetet kiterjeszteni szándékozott az 1848-as reform[xli]).

5)   alapelve a mellérendelés és felelősség elve, mely szerint Magyarország a kis autonómiák klasszikus hazája - volt a magyar közjog idején - ez azonban nagyszerűen összeillik az emberek közötti viszonyok rendszereként értelmezett  piac ideájával, amelynek központi szerepet kellene kapnia egy rendszerváltási alkotmányos egyezségben.

6)   földje és egyéb meghatározóan fontos nemzeti tulajdona csak felelős magyar állampolgárnak lehetett - lásd az agrárvitát napjainkban, de a legalább olyan fontos ipari és városi telkekről vagy egyéb korlátozott mennyiségű, monopol járadékot hozó megannyi jószágról közben senkinek sem jut eszébe elmélkedni sem.[xlii] Nem nézünk szembe a probléma egészével.

7)   törvényszegés jogot nem alapit (nincs a közjogban abszolút diktátum semmiféle polcról - ez egyrészt korlátozza az erőszakot, az önkényt, másrészt viszont merevvé teheti a rendszert, tehát e pont elismeréséhez rugalmassá tevő kiegészítés kell, például előirt időnkénti felülvizsgálat, pártpolitikától független társadalom szabályozási kísérletezés stb)

8)   a végrehajtó és törvényhozó hatalom feltétlen megosztása a király és a parlament szereposztása formájában - ezért nem volt diktatúra a magyar történelemben, csak a magyar közjog felfüggesztése árán. Például 1944. márciusa, a német megszállás óta a mai napig nem érvényesül a magyar közjog, ezért mondhatják bizonyos értelemben, hogy a mai napig diktatúra van, hogy a nyílt (vagy a rejtettebb pénzügyi) diktatúra ellen ma  nincsen alkotmányos biztosítékunk[xliii]

9)   nagyobb politikai egység részeként eredményesen tette lehetővé az önálló nemzeti érdekek érvényesülését, egyáltalán a nemzeti létet (a monarchia évszázadaiban eredményesen "védte" meg a magyar önállóságot - éppen megyünk az Európai Unióba, NATO-ba, stb nagy szervezetekbe - a magyar közjog védelme nélkül?)

10) ellenállási záradék - ma különösen sokszor merül fel a kétely, hogy a kormány valóban az ország érdekét képviseli-e vagy vezetőinek személyes érdekét (!?), netán valami személyektől független homályos és értelmetlen elvekét, úgymint természetes és jogi személyek különbségének összemosása a "jogegyenlőség" révén. Tehát igen lényeges, hogy lélekben számítani lehessen az ellenállási záradékra alapot adó szemléleti erőre, az önállóság végső biztosítékára.

11) nem szüntethető meg a történeti magyar közjog, a Szent Korona tana, bár reformálható, megváltoztatható - alkotmányozó nemzetgyűlés által. Hogy ez utoljára vett tulajdonság, amely állítólag az USA vagy Nagy Britannia alkotmányára hasonlóan érvényes, egy előnyös, valamire hasznosítható sajátság vagy sem, ezt döntse el a tisztelt olvasó, illetve a történelem.

(a történeti magyar közjog erényeiről írottakat vesd össze

Kocsis István: A Szent Korona Tana, Püski, 1996)

 

Az alkotmány - jövőre irányuló társadalmi modell lehetősége!

 

A magyar közjogi hagyomány társadalmi modell is (amilyennek egyébként minden alkotmánynak funkciója teljesítése érdekében lennie kellene), és nem "csak" legfőbb törvény a miniszterek rangsorolásáról.

A rendszerváltás egyik legarcbacsapóbb, nehezen felfogható jelszava az volt, hogy az alkotmány nem alkalmas dinamikus társadalmi változások levezénylésére, mert az alkotmány jellegénél fogva statikus, merev, a kialakult állapotokat szentesítő okmány. Igy legfeljebb a rabló nyilatkozik, készülve a zárfeltörés utáni vitára. S mi történt? Pontosan ez. 1994 és 1998 között, miután sok rablott holmi új ajtó mögé került, hirtelen megengedte volna a "hivatalos" politika is az új alkotmányt, de csakis statikus minta szerint.

Holott a valóság az, hogy:

1)   A magyar államiság első számontartott egyezsége a honfoglalást megelőző vérszerződés. Éppen nem statikus, a merev hagyományokat szentesítő megállapodás, hanem alapvetően célkitűzés, vállalás, szövetség kötés volt.

2)   Utána szokás emlegetni az Arany Bullát, ami egy újabb történelmi fordulón született megállapodás volt. Immár a társadalom belső viszonyairól sokkal szélesebb körre kiterjedően megállapodva. Ismét nem egy merev, dogmatikusan elfogadott viszonyrendszert szentesített, hanem utat választott a lehetséges kimenetek közül.

3)   Egy kitérő a felsorolásban: Mátyás korát követően Dózsa bukása hosszú időre egy megtorpanás volt a politikai nemzet kiterjedésében, a belső társadalmi fejlődésben. Egészen másként is alakulhatott volna a következő néhány évszázad. Kapisztrány Jánosoknak nem volt terük. A nagy paparsztlázadás lezárása egy bukott lázadást követő pillanatnyi alávetettséget (vagy másik oldalról a győztes állapotot) kevés önmérséklettel és megbocsátással nemzedékek hosszú sorára kíméletlenül bebetonozott, a társadalom erővesztése árán. (Hasonlóra törekedett napjainkban az 1994-98 közötti alkotmányozási kísérlet.)

4)   A Habsburg korszakban számos alkotmányos erejűnek tekinthető megállapodás célja a nemzet szabadságainak mentése volt a külső erőkkel szemben, és megint nem az alávetettség szentesítése.

5)   Az 1848-as törvények a jobbágy felszabadítással lezárták a rendi korszakot, és kiterjesztették a politikai nemzetet minden állampolgárra. Megint nem utólag rögzítve a tényeket, hanem felajánlva a jobb jövőt.

6)   Az alkotmányhoz azonban "nem tudott hű maradni" az ország. Trianon nem csak egyes elvakult magányos elmék szerint köszönhető a belső alkotmányos kötelékek feloldásának is.

7)   A németek bevonulása után jöhetett megint a diktatúra egészen a mai állapotig. A mai alkotmányszöveg is a fenti sorba illeszthető egy közvetett logikával, ugyanis azért lehetett olyan fontos 1949-ben a történelmi magyar közjog helyett új alkotmányszöveg fogalmazása, hogy a történeti alkotmány akkor ne szolgálhasson alapul az ország belső társadalmi szolidaritásához.

Ma ismét szükség lenne egy előre tekintő, társadalmi szerződés jellegű alkotmányos megállapodásra "belül", hogy hátunkat annak támasztva nézhessünk szembe a globalitás születő "külső" válságával.

Alkotmányos erejű társadalmi szerződés kötése nélkül, a mindíg a kor kihívásainak megfelelni tudó magyar közjog hagyománya értelmében tulajdonképpen nem lehet alkotmánya az országnak. És ezt nem szokták emlegetni sem a Szent Korona tan hívei, sem ellenzői.

Önmagában a betű szerinti hajdani közjogi paragrafusok életbe léptetése nem oldana meg mindent. A magyar alkotmányos hagyomány jogfolytonosságának érvényesítése feltételezi, hogy értjük e hagyomány lényegét, és képesek vagyunk érvényre juttatni: képesek vagyunk alkotmányossá tenni társadalmunkat, szembenézve az aktuális problémákkal. 

 

A történeti alkotmány értelmében alkotmány ellenes állapot van Lenkei János szerint A)[xliv], Kocsis István, Zétényi Zsolt és más szerzők szerint B) időpont óta. Van egy harmadik meglátás is, miszerint az 1989. évi XVII. törvény 7. §-a szerint[xlv] 1989. júniusa óta alkotmány elfogadásáról (megerősítéséről) csak népszavazással lehetne dönteni, és azóta népszavazás nélkül 1989. október 23-án kihírdettek egy köztársasági államformát, amelyet azután minden nagyobb hírverés nélkül még többször módosítottak.

 

Jogfolytonosság és reform

 

A jogfolytonosság elismerése önmagában tehát kevés volna, mert a magyar alkotmányosság egyik legfontosabb öröksége az, hogy: a magyar közjog felelevenítése esetén nem csak a múltra támaszkodó kell legyen a jogfolytonosságában, hanem a társadalmat összefogó, a társadalmi jövőre tekintő is kellene legyen reformjában.

 

Mit jelenthet ez ma? Beszélnünk kell a társadalmi autonómiákról, amelyek önállósága éppen az alkotmányig terjed. Miféle szellemi közállapot az, amikor az egyetemi autonómiát elviekben sem tudják a tanuláshoz való joghoz viszonyítani? Nem is állhat össze enélkül épeszű koncepció az oktatás szervezetéről, finanszírozásáról, társadalmi helyéről. A sor folytatható az egészségüggyel, a sajtóval, illetve általában a szabadságjogokkal és azok gyakorlásának feltétel rendszereivel, garanciáival, vagy a jogok és kötelességek együttes kezelésével.

Bámulatos a nagy bizonytalanság a pénz és pénzrendszerek megítélése körül. A kényelmetlen helyzet feloldásának módjáról valójában nincsen végiggondolt alternatívánk, elméleti alapunk. Ha a pénzt és pénzrendszert eszköznek tekintem a társadalom kezében, akkor a választható, kiépíthető pénzrendszerek közti választásnak meg kellene felelnie az alkotmányos követelményeknek. A pénzrendszer nem szakadhat el elsőrendű funkciójától, a kereslet-kínálat közvetítésétől. A pénzrendszer nem sértheti a legalapvetőbb társadalmi etikát. A magyar történeti alkotmányosság hagyománya (bizonyára nem egyedüliként a világon, de történetesen éppen) megállapodás jellegéből következően különösen alkalmas olyan alapelvek megfogalmazására, amelyekre kellene építeni a pénzrendszert.

Az osztrák császár és magyar király mint császár az örökös tartományok abszolút uralkodója (majdnem tulajdonosa) volt, míg magyar királyként alkotmányos uralkodó lehetett, akinek hatalmát meg kellett osztani a parlamentével (amely a politikai nemzet törvényhozó képviselete volt), illetve koronázási esküjének korlátain belül kellett maradnia. Egy személy és több szerep. A magyar alkotmány egyik nagy eredménye volt, hogy erre a kettős szerepre rá tudta kényszeríteni az uralkodók hosszú sorát.

Nem csak a NATO-ba, Európai Unióba és más külső nemzetközi szervezetekbe kifelé való beilleszkedésünk veti fel a szerepek egyértelmű garanciarendszerének kérdését. Felmerül a különféle országon belüli társadalmi autonómiák világában is az egy személy több szerep probléma: vállalkozó, aki egyszemélyben jelenleg parlamenti képviselő is, az ügyvéd, aki egy személyben az ügyvédi kamara etikai bizottságában az ügyvédek ügyfeleinek panaszait tárgyalja, és a sor hosszan folytatható. Az alkotmányreformban egy nagy lehetőség például az intézményes szerep egyeztetések kérdéséhez való hozzászólás a történelmi hagyományok alapján.

 

Tehát a társadalmi rendszer váltásban a magyar történeti közjog számos alapelvét volna érdemes mérlegelni egy alkotmány szintű szerződésben, nem pedig, miként azt a XX. században sokszor mondták: vagy a magyar közjog vagy a korszerű társadalmi rend.

 

Az alkotmány szintű globális társadalmi modell

 

Vessük fel a Szent Korona tan-ban megnyilvánuló gazdasági koncepció kérdését. Ez új felvetés, erről a hagyomány szerint közvetlenül nem volt szó korábban.  

A Szent Korona tan aktualizálásával kapcsolatban a legégetőbb kérdés, és ezt minden gyerek kitalálhatja, hogy miként volna alkalmazható modern, globális világunkban. A globalitás ténye ugyanis nem kérdőjelezhető meg. A globalitás rendje, módja már inkább, és még inkább jövendő alakulása. A Szent Korona tan szerint a korlátlan szuverenitás évszázadok óta a szent koronának volt fenntartva.

A szent koronának fenntartott teljes szuverenitás fogalma igen jelentőssé válhat, ha a dolgokat elviekben vizsgáljuk. Ekkor ugyanis oda jutunk, hogy bár Habsburg Monarchia régen nincsen, amellyel szemben évszázadokig védték eleink a Szent Koronának fenntartott teljes szuverenitást, megmaradt viszont egy közjogi szemlélet emléke, amely az alkotmányt kezelte olyan intézményként, amelyben az emberi szabadság és felelősség meghivatkozható, rendszerváltási "sosemvolt" ügyekben is. 

A Szent Korona tanban erős volt a korabeli helyi önkormányzatot képviselő megye politikai önállósága. Mára egy-két tekintetben Európa sem követelhet magának sokkal többet a globális világban egy ilyen hajdani megye önállóságánál. Ha tehát mi a Szent Korona tan szerinti magyar közjogot akarjuk feléleszteni, akkor nemcsak a magyar társadalom modelljét kell megfogalmazni, méghozzá egészen alapvető elvek erejéig, hanem meg kell fogalmazni a magunk Európa sőt világmodelljét is.

 

 

El kell felejteni az illetéktelenség bénító érzetét, amelyet évtizedeken át a totális illetékesség kisszerűen felületes de soha komolyan nem vett álcájával fedtünk el magunk előtt is. Magyar politikai stratégák: meg kellene fogalmazni a magyar közjogi szemléletet érvényesítő Európa, sőt Világmodelleket is! És kell hozzájuk egy magyar társadalom modell is, mint e tágabb körű modellek magva (nem pedig mint a világállapot szürleménye, annak egyszerű következménye!).

Ha nincs koncepció, nincsen tárgyalási alap. Külföldön a világszervezetek, európai struktúrák, itthon a belső politikai közélet. Meg kell értenünk egymást. Modell, társadalmi koncepció nélkül csak sodródás, rögtönzés, kényszerpályák szeszélyeinek követése lehetséges. Az alkotmányos megállapodásban kell egy fejezet a világmodellünkről és az autonómiák, önkormányzatok belső tagozódásáról is.

 

A magyar közjogi hagyomány (társadalmi modell) jogi értelmezése könnyebben áttekinthető, mint gazdasági vonatkozásai. De nyilvánvaló, hogy akkor lenne nagy jelentőségű e hagyomány mérlegelése, ha gazdasági értelemben is illeszteni tudnánk a versenyképesség és az emberi értékek garanciáinak feltételeivel.

 

Alkotmány szintű társadalmi modell gazdasági kérdései

 

A Szent Korona tan rendelkezett az ország akkori legfontosabb tőkejószágával, a földterületekkel kapcsolatban. Kifejezetten arról volt szó benne, hogy minden föld a koronáé, a koronához való hűséggel lehetett kiérdemelni (tehát a nemzetnek tett szolgálatokkal és nem az uralkodó személyének tett szolgálattal, mint az akkori Európában volt általános), és örökös híján a közösség egészét jelképező koronára is szállt vissza a földterület (nem az uralkodóra).

Ez mai kifejezéssel élve (kiterjesztett értelmezésben) azt jelenti, hogy az úgynevezett természetes (meg nem szüntethető) monopóliumok eredendően a nemzet tulajdonának tekintendőek, és csak "átmenetileg" kerülhetnek magántulajdonba (vagy inkább csak magán birtokba, használatba).

Korábban a koronának tett előzetes hűséggel kellett megszolgálni a hozzájutást. Ma viszont a koronának fizetett adózási (monopol-járadék részbeni átengedése) szolgáltatással kellene a nemzetnek (a nemzetért tehető szolgálat gyanánt) fizetni a természetes monpóliumok birtoklásáért.

A magyar közjog szerint földtulajdona csak magyar állampolgárnak lehetett. Ha idegen származású személynek kívánt az egy személyben osztrák császár és magyar király uralkodó föld adományt juttatni, akkor előtte annak fel kellett vennie a magyar állampolgárságot. Ezáltal ő a magyar törvények, a magyar alkotmány alá tartozóvá vált. Ezáltal ő hűségre volt kötelezve a magyar korona iránt (más szóval a magyar nemzet iránt). A származásra idegen igy vált politikailag nem idegenné, hanem a magyar Szent Korona tagjává, akire érvényessé vált a magyar alkotmány (s ezáltal a társadalom politikai és gazdasági rendszere e fontos kérdésben a korona által illeszkedett egymáshoz, szerves egészet alkotva). A magyar közjoggal kapcsolatban tehát az "idegen" kifejezés nem nyelvi, etnikai, vallási stb különbözőséget jelentett, hanem azt, hogy a magyar alkotmányosságot nem ismerte el, nem tartozott alája. A felségárulással szemben létezett a nemzetárulás fogalma!

Menjünk tovább. A politikai nemzet elkülönülése a köznéptől (a nép a kettő együttesét jelentette) nagy vonalakban egybevágott a jövedelem-tulajdonos és nem -tulajdonosok közötti választóvonallal. Akik földdel rendelkeztek, azok élvezték a föld járandóságait, tehát anyagi érdekeltségük is illeszkedett alkotmányos helyzetükkel, a kettő egymást erősítette. Aki tehát politizált, annak az alkotmány figyelembe vétele nem jelentette az anyagi érdekeinek háttérbe szorítását. A politikai elkötelezettség és a gazdasági érdekeltség egymást erősítették (nem ütköztek egymással).

Az elemzést még sokáig lehetne folytatni. A lényeg az, hogy egy valaha volt társadalmi egyensúlyt és nagyfokú belső kohéziót eredményező társadalmi modellt, közjogot, a Szent Korona tant nem csak a szavak közvetlen jelentésének szintjén lehet értelmezni, hanem a bennefoglalt elvek mai újrafogalmazására törekedve is.

1848-ban vette kezdetét a magyar közjog reformja. Ha lesz folytatás, azt kell mondanunk, hogy még nem ért véget. A sikeres befejezéshez kevés a jogi, etikai, politikai vagy pláne történeti megközelítés. A magyar közjog reformjának sikeres végig viteléhez a gazdaságpolitikai alapelvek területén is előre kell lépni, hogy állampolgári hovatartozás és anyagi érdekeltség ismét illeszkedhessen egymással - most már minden állampolgárra kiterjesztve (és erről ő is, minden egyes állampolgár tudjon).

 

 

Alkotmányosság és a spekuláció

 

A nagybani spekuláció az egyik különösen nehezen kezelhető, és alkotmányos vonzatú gazdasági probléma. Nagy nehézséget okoz már annak a különválasztása is, hogy mi a gazdasági összteljesítményt növelő, jó értelemben vett kalkuláció, előrelátás, kockázat vállalás stb, illetve mi a gazdasági károkat okozó, a termelést visszafogó, az emberi bizalmat megzavaró spekuláció. A leginkább előtérbe került gyakorlati kérdés a föld tulajdonjoga.

Véleményem szerint nem magyar állampolgárnak (vagy szervezetnek) lehetővé tenni, hogy a jelen átmeneti, belső vitáktól zavaros időkben földet vásárolhasson, az annyit jelent, hogy az állampolgársági kötelmeken keresztül is érvényesülő politikai szabályozás, felügyelet sérül, megszűnik. Más szóval ez a társadalom egységének a feladása, a politikai és gazdasági struktúrák, kötelmek és szabadságok közti illeszkedés, összhang igényének feladása. Egy rendszerváltási feladatokra társadalmi szerződést kötő országban ez a társadalmi szerződés, a társadalmi szolidaritás ellehetetlenüléséhez vezet. Egyebek mellett a társadalmi szolidaritás garanciáinak megszűnését eredményezi. A gazdasági és politikai (állampolgári) kötelékek összefüggéseinek hiánya, szétesése a társadalmi szolidaritás, társadalmi szerződés helyett a spekulációnak engedi át a terepet, és az Európai Unióhoz való csatlakozás esetleges hasznát (ami például a föld értékének emelkedésében nyilvánulhat meg) átengedné egy olyan spekulációs érdeknek, amely nemhogy közömbös az ország, a rendszerváltás sorsa iránt, hanem garantáltan ellenérdekű abban, hogy e változás hasznát az ország lakosok nyerjék el.

Közismert személyiség az amerikai spekuláns Soros úr. Ő argentin földet vett akkor, amikor már tudta, hogy Európa ellen készül embargó a marhahús területén, tehát az argentin marhahús értéke fel fog menni, ezzel együtt az argentin földé is. Mint bennfentes spekuláns az argentin földár emelkedés hasznát úgy vonhatta ki Argentínából e földek nem is sok idővel későbbi értékesítése révén, hogy garantáltan nem fog érte gazdasági teljesítményt nyújtani az argentin lakosságnak. Sikeres üzletember? Nem. Ő spekuláns a szónak abban értelmében, amelyben az ő sikere a társadalom, a gazdaság szabályozás, a piac-építés kudarca.

A most a szocializmus után kiépülő piacon évekig, évtizedekig alakulnak ki a piaci viszonyoknak megfelelő tőkeértékek. Az újságokban sulykolt sajátossággal szemben (miszerint ide kell "hozni" a külföldi tőkét, mert tőke idebent "nincs"), éppen fordított a helyzet: a rendszerváltás során tőkésednek fel a saját belső, egymással szembeni kapcso-lataink, tartozásunk és követelésünk, vágyunk, ambíciónk és vállalásunk, felelősségünk, munka-végzésünk, munkavégző képességünk - mindaz ami a külföldi spekulánsok legközvetlenebb zsákmányává lehet (úgymond tőkebehozatali álcázással).

Most folyik a számszerűsítés. Egyszerű technikával e számszerűsítés során kiüríthető az ország ("tőkestock") spekulációval ("flow jövedelmi") gazdaságpolitikának álcázva! -  alkotmányos felelősségű rendszerváltó ("tőkestock" és "flow jövedelmi") tulajdonossá fejlesztő politika helyett.

Az ország lakosai ha nem vigyáznak, egymás felé lesznek adósok a spekulánsok által rég kivont tőke (vagy hitelösszeg!) után. (Képzeljük el azt a képtelenül tehetetlen marakodást!)

 

Felsőház, mint az alkotmányosság őre

 

A parlamenti alsó és felső ház kérdése a laikus állampolgár számára meglehetősen bizarrnak és misztikusnak tűnhet. Ugyanazt mind a két helyen megvitatják? Kikből áll majd a felsőház?  

Ha a parlamentnek két háza van, akkor "laikus" szemmel ahhoz kétféle funkciót is kell rendelni. Mi legyen a felsőház funkciója? - Lehetne a felsőház az alkotmány, míg az alsóház a törvényhozás szerve? - Ezt a változatot szeretném az alábbiakban körbe járni.

Közbevetőleg: hova csatlakozhatnának a törvényhozási folymatban a népszuverenitás kiteljesedéseként szóhoz jutó civil szervezetek? A szakszervezeteknek, köztestületeknek (kamaráknak) és más egyes kérdéskörökben valóban országosan reprezentatív, tényleges, azaz az egyes (szak-)kérdésekben a választókat meghatározó mértékben  "szakmai kompetenciával" képviselő szervezeteknek (de csak az adott problémakörön belül) a parlamenti alsóház bizottságaiban[xlvi] lehet megfelelően stabil helyük. Mint a parlament felkért hozzászólói, vagy akár a bizottságok szavazati jogú tagjai jöhetnek számításba,[xlvii] A határon túli magyarok képviselői egy tiszta képletben ugyancsak lehetnének a parlamenti bizottságok állandó tagjai.

Az eltérő jogkörű második házban vagy az állampolgárok által eltérő módon megválasztott képviseleteknek van helye (pl régiók, megyei jogú városok, falvak küldöttei), vagy a régi politikai elit képviselőinek valamely személyes alku révén (volt elnökök, miniszterek), valamint különféle köztestületeknek, autonóm szövetségek képviselőinek (pl egyetemek). Itt is szóba jöhetnek a szakszervezetek, és általában az alsóházi bizottságokban megjelenő szervezetek, azonban merőben más céllal és más feltételek között.

Ha a felső ház az alkotmányért felelős intézmény[xlviii], akkor itt nincs helye a pillanatnyi érdeket érvényesítő napi politizálásnak. A felsőház tagjaitól elvárható az alkotmányosság elveinek és intézményeinek behatóbb ismerete, ha elsősorban ebből a szempontból szólhat hozzá az alsóházi törvényekhez. A felsőházi tagok delegálhatóságának, esetenként meghívhatóságának tehát egyik előföltétele kell legyen valamely felkészültség igazolása végzettséggel, ezirányú tevékenységgel ha éppen nem külön e tárgyból tett jártassági vizsgával (történeti és hatályos alkotmányból, Európai alkotmány típusokból, az alkotmány intézményeiből, ismert alkotmányos problémákból). Másik előföltételként fogalmazható meg egy nyilatkozat, amelyet mind a felsőházi tag, mind delegáló szervezete alá kellene írjon, miszerint tudomásul veszik, hogy a felső házban közvetlen érdek képviselete nem végezhető, hogy az alkotmányosság őrzése (az alkotmányos társadalmi szerződés érvényesítése) a céljuk.

Tovább lehet bonyolítani az ügyet azzal, hogy a felső házi tagot delegáló szervezet milyen feltételeknek kell megfeleljen. Tehát nem kellene előre rögzíteni, hogy mely szervezetek delegálhatnak felsőházi tagot, ha ez számukra kötelezettséget jelentene, és nem jelentene közvetlen érdekérvényesitési lehetőséget. Ez esetben időnként a küldő szervezetek szorgalmából is változhatna a delegáltak létszáma, sőt. Állampolgárok csak azzal a szándékkal, hogy felsőházi tagot delegáljanak, alakíthatnának egyesületeket. Amennyiben a feltételek kellően szigorúak és egyértelműek, a visszaélést kizáróak, akkor ennek mi akadálya lehetne? Előnye annál inkább volna.

Ha pedig természetes személyek is választhatnak felsőházi tagot, akkor ezt milyen feltételekkel tehetik? Az általános választójogba nem volna feltétlenül bele értendő a felsőházi tag választása is (még kevésbé az alkalmasságtól független választhatóság). Erre a választási listára fel kellene iratkozni, hozzá írni és olvasni kellene tudni, esetleg jövedelemmel rendelkezni (nem adományból, hanem önálló tevékenységből, munkából), és talán alá kellene írni legalább egy nyilatkozatot, hogy az illető az alkotmányos elveket és az alkotmányt magát ismeri, a társadalom alkotmányos szerződését fontosnak tartja. Az alkotmányról történő népszavazás teljes körűsége mellett a felsőházi tagokról történő szavazás lehet szűkebb körű. Ha meglepő e cenzusra emlékeztető javaslat, gondoljunk a civil szervezetekből álló második ház javaslatra, amelyben a delegáló szervezetek tagsága többszörösen átfedheti egymást, amelyben a szervezet képviselője az alapszabályi profilján kívül eső ügyekben szavazhat. A területi szavazás teljes és egyértelmű reprezentativitása nem ismételhető meg a második házban.

A fentiek szerinti felsőház jogkörei érdekesen adódnak. Ehhez a testülethez kötni már elfogadhatóbb az állam elnökének megválasztását, vagy inkább jelölését a közvetlen népszavazásra. Ennek a felsőháznak kellene szerveznie az alkotmányossággal kapcsolatos ügyeket, ellenőriznie felső fokon  (alkotmányossági szempontból) mind a törvényhozást, mind a kormányt, bíróságokat, és egyéb autonóm működésű állami szervezeteket, sőt a  társadalmi szervezeteket is. Egy ilyen felsőház az alkotmány sérelme ügyében szélső esetben bárkivel szemben eljárhatna (akár az adóhatóság a maga területén).

Vétójogszerűen erős hatáskört a felsőház a bizottságai révén gyakorolhatna. A mai alkotmánybiróság például tipikusan felsőházi bizottságként, szervezetként működhetne (esetleg felsőházi fellebbezési lehetőséggel). Ez esetben a felsőház választaná meg az alkotmánybiróságot. Kevésbé függene a napi politikától az alkotmánybirók választása.

Egyéb hasonló bizottságokat is működtethetne. Feltétlenül szükség lenne a gazdasági szabályozó rendszer alkotmányosságának felügyeletére Egyéb érdekektől független működés esetén nem ártana hanem nagy haszonnal lenne e felsőházi bizottság, egy gazdaság-szabályozási alkotmány bíróság léte! - de erre képesnek kell lenni mind erkölcsileg, mind közgazdaság elméleti felkészülésben. Az alkotmányos elvek sérelmének felismerésére és a sérelem gátlására kell képesek legyenek társadalmi szélességben, a gazdasági, tulajdoni (tulajdon elméleti), pénzrendszerbeli (pénz-elméleti) és hasonló kérdésekben.

Egészen alapvető kérdésekben a Nemzeti Bank a legteljesebb mértékben alá lenne rendelve az alkotmányossági ellenőrzésnek, az alkotmánybirósági hatáskörhöz hasonlatosan erős végső vétó lehetőségével (csakúgy, mint minden más, a kormánytól függetlenül működő autonóm társadalmi intézmény).

Ha az ország szuverenitásának legcsekélyebb mértékét fenn kívánja illetve fenn tudja tartani, akkor meg kell határoznia alkotmányának és a nemzetközi szervezeteknek a viszonyát. Ez esetekben biztosítania kell, hogy a nemzetközi szerződések és az azok alapján működő intézmények alkotmányhoz való viszonya általuk ellenőrizhető legyen. Az alkotmány védelmére hivatott felsőház tehát az államélet minden területén legyen képes az alkotmányosságot ellenőrizni.

A nemzetközi vállalkozásokkal kapcsolatos kormánypolitikának szintén meg kell felelnie az alkotmányos kontroll igényének. Gazdasági érdekre hivatkozva ne legyenek megsérthetőek alkotmányos elvek. Ugyanakkor ha egyes alkotmányos előírásokról kiderül, hogy adott formájukban nem nyújtanak kielégítő hátteret a törvénykezésnek, igazság szolgáltatásnak, akkor a felsőháznak kell elindítania egy reform-munkálatot, hogy javítani lehessen az alkotmány adott részén egy elkövetkező alkotmányreformáló nemeztgyülésen - de az alkotmányos alapelvek feladása nélkül.

A felsőház feladata volna az alkotmányos társadalmi szerződés érvényesülésének elemzése, hiányosságainak megfogalmazása, esetleg módosítására javaslatok tétele, netán a ritkán összehívandó alkotmányozó nemzetgyűlés előkészítése (15-20 évenként vagy rendkívüli alkalmakkor). Tudományos bizottságaival feladata lehet a nemzeti (főleg társadalmi) tudományos kutató intézetek alkotmány szerinti működésének felügyelete (szemben a kormányzati munkát támogató operatívabb szakértői szerepű tudományos háttérintézményekkel). Sőt, az alkotmányosság helyzetéről az országban illetve a környezetünkben, a nagyvilágban elemzéseket rendelhetne meg.

A felsőháznak a feladatok kiterjedt skálája ellenére viszonylag kis létszámúnak kell lennie, és az alsóháznál messze szigorúbb előírások szerint kell működnie. A deklarált összeférhetetlenség vagy más részvételi elvek megsértésének komoly szankciókkal kell járnia.

A felsőház tehát az alkotmányossági elvek legfőbb őreként, bíróságaként (több bizottsága keretében), vitafórumaként (pl törvények vitatásával, amelyre azonban nem volna kötelezhető), és egyéb tetszés szerinti alkotmányossági kérdések saját hatáskörében való vizsgálójaként működhetne.

Az alkotmány a társadalom alapszerződése. A régi közjog szóhasználatára utalva az alkotmányban (mint abroncs által összefogva, egy "koronában") egyesülnek szerves egésszé a társadalmi autonómiák (ha ez alacsonyabb szinten nem történik meg). Tehát alkotmánysértésre semmiféle autonómiaigény nem adhat alapot. A gazdasági, vagy pénzügyi struktúra, intézményrendszer autonómiája is az alkotmányig terjedhet, azaz semmiképpen nem mondhat ellent ezen területek szabályozási célkitűzése, működése az alkotmánynak. Az alkotmánybíróság is értelmezhető úgy, mint a törvényhozási autonómia határát kijelölő korlát. A felsőháznak tehát kell olyan felkészült és jogosult bizottságokkal rendelkeznie, amelyek a jelentősebb országos autonómiák működését annak mintájára felügyelik, amint a törvényhozásét végső fokon az alkotmánybíróság.

Mindez merőben új hozzáállást igényelne.

Helyére tenné még a tudományos szemléletet is, mintegy megerősítve, helyreállítva a felelős tudományos gondolkodást (főleg a különféle társadalomtudományi területeken) felszabadítva a tudományos gondolkodást a mai pénzügyi gyeplőkkel deformált állapotából.

Az alkotmányosságot garantáló felsőház talán szerencsésen lehetne gazdája a társadalom szabályozási tudományos kísérleteknek (adózás és egyéb területeken), amelynek eredményeit a kormányzó és ellenzéki pártok használhatnák fel törvénykezésükben.

A felsőház az országnagyok (hajdani főrendek) érdekei helyett közvetlenül és általánosan az alkotmányosságot volna hivatva ezután képviselni (pontosabban felügyelni), elérve ezúttal egy évezredes jogfejlődés jelentős újabb fejlődési szintjét - igen fontos garanciát adva az állampolgárok elvi, deklarált jogainak érvényesülésére, érvényesülési feltételeire, az emberséges világ iránti igényünk számára.

 

 

7. Kitenkintés tudományos közvélekedésre

 

Ha könyvesboltban alkotmányról szóló szakirodalmat keresünk, elképesztő szövegekkel találkozhatunk. Ha a választék a kiadványok számát jelenti, akkor tele vannak a polcok színesebbnél színesebb címoldalú vastag és vékony kiadványokkal. Ha bele lapozunk e könyvekbe, meglepődve látjuk, hogy valóságos kultúrharc barikádjaira tévedtünk. Az egyetemi tankönyvekből is árad a lenézés, a védekezés még a gondolat ellen is, hogy a magyar alkotmányosságnak bármi alapja valaha is lett volna. Nincs mit kézbe venni. A könyvégetés modern máglyái a finanszírozást megtagadó hivatalokban, a kiadókban, a nyomdákban égnek: a kéziratok nem jtunak a gépekhez, kikapcsolják a gépeket, a kötetek nem kerülnek terjesztésre. A modern háború nem az ágyugólyók süvítésétől hangos, hanem dezinformáció nehezen tetten érhető némaságától, az elhallgatástól.

Üdítő kivétel Samu Mihály: Alkotmányozás, alkotmány, alkotmányosság című kötete.[xlix] E száraz, tudományos megfontoltságra törekvő, hivatkozásokból valóságos tengerár képzetét adó könyv szövege helyenként felizzik, és kimond végül is igen egyszerű, természetes, éthető dolgokat. Létező problémaként kezel létező problémákat. Ablakot nyit az évek óta szűk szakmai berkekben folyó tépelődése, hogy mi is az alkotmány, mit gondolhatunk róla. Visszafogott stílusára jellemző az előszó zárómondata: "... az árral szemben kell úszni, terepfeltörést kell végezni." Adyval szólva a magyar ugaron. 

 

A szakmai barangolás morzsáiból

 

A kötet kimerítő ismertetése, vagy akár a szakami vélemények áttekintése nem lehet a jelen tanulmány feladata. Azért említek meg mégis néhány gondolatot, hogy jelezzem, nem a szakmai felkészületlenség okán születnek a megismerhető, elképesztően sivár parlamenti alkotmány koncepciók. Ezek a parlamenti tervezetek nem a rendszerváltási alkotmányos megállapodásra való felkészületlenségünket mutatják, hanem azt, hogy alkotmányozáshoz elfogultak a parlamenti képviselők, túlságosan meg van kötve a kezük pártjuk érdekrendszere által.

Az alább szereplő fogalmak egy részét a korábbi fejezetekben nem használtam. Azt szeretném jelezni e felsorolással, hogy a rendszerváltásról társadalmi alkotmányos megállapodás kötésének javaslata részleteiben rezonálni látszik az alkotmányozásról folyó szakmai polémia kérdésfeltevéseire. Tehát olyan politikai kérdéssel állunk szemben, amelyre az alkotmányozás technikailag ésszerű megoldás lehetne.

1)   Az alkotmányosság kérdése Hammurabbitól kezdődően (az uralkodás szabályairól) a görög és középkori alkotmány fogalmon át az újkori, a törvényektől elkülönülten megfogalmazott alkotmányokig, sőt az elkülönült alkotmányozó hatalomig terjed.

2)   Alkotmányozásra az állampolgárok összessége, a nép jogosult. Az elkülönült alkotmányozó hatalom azt jelenti, hogy a népet (a népszuverenitást) az alkotmányozásban egyéb célból létrejött testület, szervezet önmagában nem képviselheti (parlament, diktátor stb). Az állam (az államszuverenitás szellemében) pedig egyáltalán nem alkalmas az alkotmányozásra.

3)   A modern közélet kiszélesedett, határozottan elkülönül benne egymástól a sajátos funkciói szerint felettünk hatalmat gyakorló állam és az állampolgárok által közvetlenül felállított civil szervezetek szélesedő sávja (pártok, köztestületek, érdekvédelmi szervezetek, egyéb egyesületek)

4)   A népképviselet kiszélesedik, és az országos pártok parlamenti képviselete mellett erősödő súlyt kapnak a helyi területi önkormányzatok és más önkormányzatok: köztestületek, érdekvédelmi szervezetek, egyházak, egyesületek.

5)   Alkotmányos védelmet (és szabályozást) kell kapnia a kiszélesedő népképviseletnek általában (az alkotmányozás folyamatán túl is), mert a hatalmi önkény és korrumpálódás veszélyének új területeit is jelenti egyúttal a kiszélesedő közélet.

6)   Az alkotmány egyetlen részében sem lehet az általa létrehozott, konstituált szervek műve[l].

7)   Az elfogulatlanság érdekében ne a parlament határozza meg  az alkotmányban saját hatáskörét és más hatalmi ágakhoz való viszonyát.[li]

8)   Létezzék egy  célkitűző, irányelv-megszabó, értékszabályozó apparátus is, mely eleven kapcsolatban van a közösség szükségleteivel, érvényesen meg tudja állapítani a célmegvalósulás irányelveit, és érvényesen képes tisztázni a társadalmat irányító végső érveket is.[lii]

9)   Az alkotmányi irányítás

  1. az egész társadalom fennmaradását és zavartalan  működését biztosítja, és ezen belül a különböző társadalmi szférák önálló működésének és köcsönös kapcsolatainak, egymásmellettiségének, együttműködésének általános szabályait, elveit és maximáit, normáit tartalmazza 

  2. közvetlenül rögzíti az alapvető emberi (egyéni, közösségi) jogokat, a közélet (civiltársadalom és állam) felépítésének és működésének elveit (elsősorban a szabad választás, a többpártrendszer, a képviselet és a közvetlen demokrácia intézményeit, az önkormányzatok működési elveit), szabályait

  3. meghatározza a kormányzati irányítás, az állami beavatkozás kereteit, a centralizáció és decentrílizáció arányait, a kormányzati alternatívák váltakozásának lehetőségeit, vagyis a pluralizmus játékszabályait rögzíti és érvényesülésüket alapozza meg

  4. biztosítja a társadalmi fejlődés szükségleteihez való igazodást a proszociális folyamatok felerősítésével a közéleti aktivitás, részvétel alapján, valamint az antiszociális jelenségek korlátozásával.

10) Az alkotmányi tételekre jellemző az előremutató jelleg, nem csak a közvetlenül időszerű kérdésekre reagálnak.

11) Az emberi jogok rögzítése önmagában nem vonja maga után az érvényesülést. Ezt bizonyos társadalmi feltételek biztosítják az állami szervek és a bíróságok ezirányú döntési rendje révén. Ezt a tevékenységet erősíti és tartósítja a szocializáció és a mindennapi gyakorlattá kristályosodás.

12) A népszavazás a népszuverenitás közvetlen gyakorlása, a törvénynek nincs joga feltételeket szabni.[liii]

13) Technikailag elképzelhető a népi kezdeményezés megalapozottságának közjegyzői megállapítása, és vita esetén közigazgatási bírósági döntés.

14) A népszavazás, a közvetlen népszuverenitás gyakorlás mindenképpen erősebb, mint parlamenti vagy állami szervek döntései.

15) A demokratikus többség hatalmának legfontosabb korlátozója a kisebbség érdekében az alkotmányosság korlátja.

16) Ha kézbevesszük a 98. márciusi "hivatalos" alkotmány tervezetet[liv], akkor elámulhatunk, mert mintha két világba jutottunk volna. A hivatalos tervezet nehezen érthetően megy el természetesnek mondható igények mellett, és minden magyarázat nélkül választ nehezen tolerálható megoldásokat.

17) Ha az állam intézményei nem képesek az "alkotmányos előírásokat" érvényre juttatni, akkor az alkotmány védelem joga a népre száll át. Az ellenállási jog éppen az alkotmány megtartására irányul, s ezért is legitim.[lv]

18) Az alkotmányosság ismertető jegyei egyaránt az általános választójog, a parlamenti képviseleti rendszer, a parlamentnek felelős kormányzat, az egyéb önkormányzati rendszerek, és a közvetlen demokrácia formái és működési lehetősége.

19) A szovjet szemléletű alkotmányjog véleménye az, hogy a népszuverenitás egyedüli megtestesülése a parlament.

20) Az alkotmányosság alaptétele az egész társadalomra vonatkozólag, hogy minden szabálynak (erkölcsi, jogi, szakmai, kultúrális, egyéb) összhangban kell lennie az alkotmánnyal.

A fenti alábbi vázlatpontokat vesd össze Samu Mihály hivatkozott kötetével.

 

Reflexióim az 1998. márciusi parlamenti alkotmány tervezetre

 

1.   Alternatívák sorát kínálja semmitmondónak tűnő részletkérdésekben. Ezzel szemben egy népszavazáson fontos kérdések volnának a következők:

1.1.         a történeti alkotmányhoz való viszony alternatívái

1.2.         az alkotmány és a társadalom viszonya (kié az alkotmány?)

1.3.         az alkotmányosság, a népszuverenitás érvényre jutása (a képviselőházon kívül egyéb módokon)

1.4.         az alkotmányosság biztosítékainak rendszere (jóval szélesebb körben mint a mai alkotmánybíróság léte)

2.   A tervezet 52. §-ában szerepel a következő szöveg: "az emberi és állampolgári jogok (alapvető jogok) és azok védelme - természetüknek megfelelően - megilletik a jogi személyt és a jogi személy nélküli szervezetet." A jelen tanulmány korábbi fejezeteire hivatkozva ez a megállapítás maga a teljes képtelenség. Az alapjogok része az alkotmányozáshoz, az alkotmányozásban való részvételhez, az alkotmányos védelemhez való jog. A gazdasági, állami és egyéb szervezetek jogai ezekkel nem lehetnek egyenrangúak. A gazdasági és egyéb szervezetek eszközt jelentenek az alapvető emberi jogok gyakorolhatóságához. A falanszterben sem tettek egyenlőséget Michelangelo és szerszámai valamint a széklábak közé.

3.   Önmagában a parlament által hozandó alkotmány már azért is képtelenség manapság, mert a parlamenti törvényhozás ténylegesen, de facto nem válik el a végrehajtó hatalomtól. A törvényelőkészítés műhelye nem a parlament, hanem a minisztériumok és egyéb főhatóságok (mondván, hogy nekik vannak hozzá eszközeik és megfelelő rálátásuk). Ebben a helyzetben akár korrupt minisztériumi rendeletek logikájának szintjére süllyedhet az alkotmányozás a parlament keretében.

 

Befejező vázlatpontok

 

-      Fenti tanulmány egésze nem akarta kimerítően tárgyalni az alkotmányosság kérdéskörét. Például nem került sorra az embveri jogok (eróziójának) kérdése a szokásos megközelítésekben, különböző időkben elfogadott listák szerint. Felmerült viszont, hogy mára általában az emberi jogok kérdőjeleződtek meg azon furcsa módon, hogy a természetes és jogi személyiség fogalma közötti különbséget támadták meg a "jogegyenlőség" szép hangzatú követelményét lobogtatva. Ettől kezdve aztán akármekkora listáját lehet készíteni azon embreri jogoknak, amelyeket műfaját mint önálló kategóriát számoltak föl. A mérték nélkül elburjánzot emberi jogi listák nem képesek korrigálni ezt az eróziót.

-      Már rangsorolni kell az emberi jogokat a lényegiekre, és a látszólagosakra. Ilyen látszólagos emberi jogi példák azok, amelyek esetében jogi úton igyekeznek rendbe tenni nem jogi ügyeket (iskolai nevelés, családi légkör).[lvi] Hasonló ügyet jelentenek a gazdaságilag vagy egyébként képtelen logikájú követelések. Ezeket nem lehet sem érvényesíteni, sem tudomásul venni. Mérlegelni kell őket, és lassan elrendezni az alkotmányosság hátterében érvényesíthető törvényes normák rendszerében.

-      "Minden szabad, ami nem tilos"(?). Mint annyi más túlegyszerűsített jelmondatnak, ennek sincs igaza. Az itt a piros hol a piros mintájára itt a tilos, hol a tilos hazárdjátékká vált, semmi értelme. A gyerekeknek nemzedékről nemzedékre kell magukban újból és újból felépíteniük az emberséget, az emberi kultúrát. Gyereknevelés terén ami nem tilos betű szerint, azt mind ajánlani a gyerekeknek, nem más, mint bűntény a gyerekek, és bűntény az emberiség ellen. Az emberiség a demokratizálódás nagy hullámaiban egyre szélesebb körben nézett szembe a személyes szabadság, személyes önállóság egyre bővülő, átrendeződő lehetőségeivel. Az első generációs értelmiség mintájára beszélhetünk első generációs szabadságról is, amely sérülékeny. Ezt az első generációs szabdságot nemcsak gyerekek, hanem felnőttek esetében is túl lehet terhelni. Azon intézményes törekvések, amelyek a szabadsággal való élni tudás ezen réseire támadnak koncentrált erőikkel, éppúgy ember, emberiség ellenesek, mint akik hagyományos fegyverekkel veszik el tömegek életét. Van, ami szabad (sőt kívánatos), van ami csak szabad (nem vált ki szélesebb körű értékelést), van ami eltűrhető (mint tévelyedés, amihez "joga van", nem büntethető de  nem is szolgálhat mintául), és van, ami ellen a társadalomnak minden erejét megfeszítve kell küzdeni. Ha valaki e széles skálát szabad és tilos kettősére egyszerűsíti le, az vagy nem érti, amiről beszél, vagy a józanság ellen próbál erőszakot tenni.

-      A terjedő "adóalkotmány", "gazdasági alkotmány", és egyéb alkotmány javaslatok megnevezésében is kísért egy szemléleti probléma: egy vagy több alkotmány lehetséges-é? A magyar alkotmányos hagyományban az autonómiákat egy abroncs, egy korona fogja egybe. Lehetségesek tehát az alkotmányak adóval, gazdasággal, sporttal és egyébbel foglalkozó fejezetei, sőt lehetségesek alkotmány erejű megállapodások különféle ügyekben. Azonban "alkotmány", alkotmányosság csak egy lehetséges.

-      Mátyás király alakja és igazságossága a magyar népmesék világában megismételhetetlen, már-már misztikussá vált. Nem kell szégyellni, de egy következő igazságos és hatalmas Mátyásban sem érdemes reménykedni. Oda kell fejleszteni a közjogot, hogy azt mondhassuk, törekedtünk arra, hogy olyan jók legyenek viszonyaink, hogy Mátyásnak már szinte nem is lenne dolga sem álruhában, sem egyéb módon. A gyerekkori meséknek így lenne még több értelme.

-      Szükségtelenné tette-é a FIDESZ győzelme az alkotmányozást? Mégha tartani is tudnák elsőnapi lendületüket, és el is érnék kormányzati céljaikat, akkor is más egy kormány dolga, és más az alkotmányé. Az alkotmányozás változatlanul sürgető feladat, akár szeretjük a 98-as kormányt, akár nem.

-      A sajtó szabadságának válsága ismételten előkerül, és érzékelhető rajta, hogy valamiképpen hiányos, ügyetlen a fogalmi megközelítésünk. Talán lehetne pár lépést tenni a tisztánlátás irányában, ha megkülönböztetjük a személy felelős szólás-szabadságát a cselekmény megtilthatatlanságától és a sajtó intézményeinek  működési jogától. A megközelítésnek csak úgy van értelme, hogy az egyén vélemény- és gondolati szabadsága ne sérüljön egy másik személy szólás-szabadsága miatt, illetve ne lehetetlenüljön egy tőkeerős szervezet túlereje miatt. Az egyik megoldás a sajtó intézményeinek igen erős alkotmányossági kontrolja (ez ma nyilvánvalóan nincsen meg), amelynek értelmében ha a sajtó túllépi alkotmányos autonómiájának határait, akkor veszítse el védettségét. Másik lépés, hogy természetes monopóliumnak tekintve a tulajdonlást állampolgársághoz kellene kötni. További lépés, hogy különbséget kellene tenni a sajtón belül az alkotmányos felelősségű ("független"), a kormányzati szócső ("közlöny", "közlemény") és az alkotmányosság határain belül bármilyen oldalról elfogult, üzleti vagy hatalmi érdekből működő ("lobbizó", valamilyen "tevékenységhez, szervezethez kötődő") sajtó között úgy, hogy a minősítés és annak definíciója minden lapszámon szerepel. Ezen kívül megjelenhetnek külföldi tulajdonú, érdekű lapok is, de azokkal szemben külön kikötések tehetők feltüntetett minősítésük terén, terjesztésük rendszerében, hazai független véleménynek álcázásuk ellen.

-      A mai magyar társadalom több szegmensből tevődik össze még azok után is, hogy Trianont követően a jelentős létszámú nagy nemzetiségek kiváltak. ezeknek a ma is meglévő különböző társadalmi csoportoknak nem egyformák alkotmányos hagyományai. Ma is érezhető különbség, etnikai különbözőség nélkül, a hajdani politikai nemzet tagjainak és a hajdani köznépbe tartozók leszármazottainak alkotmány tudata között. Ezt a különbséget nem szabad az alkotmányosság elleni érvként felhasználni, még kevésbé etnikai álruhába öltöztetni, mintha egyes népcsoportok kultúrája nem volna alkalmas az alkotmányosságra. Bár kétségtelen, az alkotmányosság nem általános öröksége az emberiségnek, nincsen génjeinkbe írva, ez civilizációs vívmány. A világ országainak többsége hírből sem ismeri azt az alkotmányos szemléletet, amit a magyar történeti közjog hagyománya jelent számunkra. Nekik sokkal nehezebb az életük, és talán ridegebb is. Európában nem ennyire ismeretlen, nem ennyire merőben új az alkotmányosság. Éljünk alkotmányos hagyományt jelentő sajátságunkkal, tegyük teljessé e civilizációs hagyományt. Éljünk egy megerősödő alkotmányos társadalomban.

 

[lvii]Függelék 1. Az alkotmány hagyománya és filozófiai sémák rajzokban[lviii]

 

Bevezetőként jelzem, hogy meggyőződésem, hogy az alkotmányosság gondolatát igényesen csak annak filozófiai tartalmát is feltárva, tisztázva lehet tárgyalni - mindíg az aktuális, a kortárs érett-filozófia szintjén.

Nem hiszem, hogy filozófiai mélységétől elszakítva az alkotmányosság értelmezhető lenne. Másrészt azt sem hiszem, hogy az alkotmányosság értelmezésére az avantgard filozófiai útkeresések lennének alkalmasak. Az alkotmányosság felelős, igényes értelmezése egy magas fokú, megállapodott filozófiai felkészültséget igényel - amelyet kívülről természetesen lehet kritizálni, vitatni, fejleszteni, de amelynek nem szabad a gondolati provokáció, a polgárpukkasztás áldozatául esnie.

Ma ilyen filozófiai háttér nincsen, nem kérhető számon, nem is kedvez neki a kor útkereső gondolkodási divatja. Nem az útkeresés, az újdonság holmi varázsa jelenti a problémát, hanem az újdonságba felelőtlenül való belefeledkezés. Veszélyt jelent a részkérdésekben való elmerülés, az összefüggések keresésének, az egész szemléletének feladása.

Ha nincsen meg az a kortárs filozófiai felkészültség, szellemiség, amelynek alapján bátran jó alkotmányokat lehetne alkotni, akkor forduljunk az alkotmányos hagyományok felé, hátha belőlük példát meríthetünk. Ekkor azonban valami módon az alkotmányos és filozófiai hagyományok terén kell kutakodnunk. E tájékozódásnak legnagyobb akadálya nem is a tárgyi szakismeretek hiányaként jelölhető meg (abban az értelemben hogy valahonnan csak le tudnánk akasztani néhány szakértőt), hanem a felelős önállóság igényét még a gondolkodásban is feladó mentalitás.

Márpedig az alkotmány valamiképpen a társadalomnak az az eszköze, amely a társadalom egészét fogja át. Az alkotmányos elvek egyensúlya a társadalom egészének egyensúlyát idézi, nem pedig bármely részkérdés egyensúlyát egyéb részletek kárára. Hasonlattal élve az alkotmányos elveknek ontológiai keretet kell adniuk a szaktudomány szellemű törvényeknek.

Az alkotmányosságnak tehát nem egymás ellen kiélezett filozófiai részigazságokra, fogalmi részkonstrukciókra van szüksége, hanem az "egységes" (a társadalmat egészében is átfogó) látásmód megkísértésére, valamely színvonalon.

Hogy akkor "elszabadul a pokol", mert hova lesz a meghökkentő, polgárpukkasztó elméleti csinytevések színpada? Bezárul a nyílt társadalom? Azt hiszem, hogy végzetesen vulgáris értelmezéssel állunk szemben, ha az ilyen ellenvetést mérlegeljük. Minden létező konstrukció tovább fejleszthető. Minden gépezet javítható, karban tartható. De üzemelésre csak a teljes, a felkészített, "zárt egységet alkotó" gépezet használható. Ez semmit sem von le abból, hogy az örökös továbbfejlesztésre szükség van, hogy akár a társadalom-szervezési kísérletek jogának értelmezéséig el kell menni![lix]

Ezek a kísérletek azonban jól menedzselt valódi kísérletek kell legyenek, nem pedig kísérlet név alatt kikényszerített kis kedvezmények, átmeneti kiváltságok: nagyon szűk köröknek.

Az alkotmányosság szemlélete a felelős, szabad, belátásra képes ember ideájára épül. Az alkotmányosság elvét sértő, kényszerrel kialakított kész helyzetekkel operáló puccs-filozófia, puccs-dinamizmus a felszámolója az alkotmányosságnak és vele együtt a kiszámítható normákat alapul vevő emberi társadalomnak.

A hagyományok jelen esetben nem múzeumi tárgyak, nem leltározandó érdekességek, hanem egy lehetséges kiindulópontot jelentenek a tényleges alkotmányosság áttekintéséhez, megértéséhez. Az alkotmányos hagyományok figyelembe vétele a számítógépes programok analógiájára az időben visszafelé kompatibilis építkezést jelenti (amikor is a legújabb szövegszerkesztőkkel elolvashatók a régebbi szövegszerkesztőkkel készített szövegek is).

 

Az alkotmányos hagyományok jelentőségét három példával szeretném felvillantani.

-      A Werbőczy István által összeállított Hármaskönyv (Tripartitum) szerzői előszava (Ulászló Úrnak címmel) elképesztően világos, követhető, összefüggő filozófiai fejtegetés a jogi gondolkodás alapértékeiről. Mondhatnánk, hogy könnyű volt neki, hiszen még a reformációnak sem engedett a maga hitében. Hol volt akkor még a XX. századi izmusok hosszú sora, a posztmodern őrületek kavalkádja? Csakhogy azt hiszem, itt jellemzően önmagunk álságos mentegetéséről van szó. Nehéz elképzelni Werbőczy koránál bonyolultabb, kavargóbb, tragikusabb időszakot. Nehéz elképzelni annál nagyobb eltökéltséget, erőfeszítést, mint amivel ő jutott sikerre, amivel ő el tudta végezni feladatát. nem a kor volt tehát könnyen átlátható, hanem a szerző tudott megbírkózni a kor kihívásával - máig hatóan példás eredménnyel. A mai közgondolkodás számára különösen fontos volna, hogy értelmezni, értékelni tudja a Werbőczy munkásságában megnyilvánuló erényeket. Werbőczy hatalmas tekintélye évszázadokon át minden bizonnyal megalapozott volt, és jelzi a vonzódást a művében érvényesülő értékekhez. Más kérdés, hogy Werbőczy művét talán olyan célra is meghivatkozták (éppen osztatlan tekintélyére alapozva), amelyet ő nem vállalt volna fel. Tőle már nem kérdezhetjük meg a véleményét, nekünk kell józanságra törekednünk.

-      A másik példa, amit felhozok, Aquinói Szent Tamásnál az igazságosság körének felosztása az osztó és szerződéses igazságra (kommutatív és disztributív igazságosság), vagy a közösséghez illetve a személyhez kötődő magántulajdon igazsága. A különbségtevés elhalványult, mára említésre sem méltó evidenciának tűnhet. Csakhogy ha az adózás kérdését vizsgáljuk, akkor rögtön beleütközünk abba a problémába, hogy Szent Tamás fogalmi különbségtevésére alapozva lehet a versengő piac klasszikus definícióját megalkotni, illetve innen indul a magántulajdon védelmének középkori indoklása. Másik irányban pedig az ugynevezett "természetes" (azaz meg nem szüntethető) monopóliumok járadékának elvonása a közösség kiadásainak fedezésére is a tamási fogalmi különbségtevéshez kapcsolható. Tehát az a képtelen mai állapot, hogy a közgazdaság-tudomány és tágabban a társadalomtudományok nem tárgyalják a természetes monopóliumok járadékának megadóztathatóságát, mint a munkajövedelmek adóztatásánál igazságosabb és józanabb megoldást, azzal is megvilágítható volna, ha felidéznénk ezt a klasszikus fogalmi párost (ahogyan azt száz éve Henry George amerikai közgazdász megtette).[lx]

-      A harmadik példa az alkotmányos hagyományok jelentőségére, hogy minden bizonnyal Werbőczy volt az első, aki a sajátos magyar gondolkodási hagyomány módszeres gyűjtőjének, térképezőjének tekinthető (a jogszokások alapul vételével). Nyilvánvaló, hogy nála keveredett az európai általános feudális szemléletmód, az ágostoni, tamási és más klasszikus szerzők szellemi hagyatéka a sajátosan magyar jogi gyakorlattal, és ezen belül a sajátosan magyar közjogi hagyománnyal. Kocsis István kísérli meg a magyar közjog fejlődésének ma is aktuális üzenetű elemeit értelmezni, illetve ezen elemek keletkezésének idejét, okát behatárolni. Az ismert megállapítás, hogy tudniillik a magyar történelem magyarázó vezérfonalát a közjogi küzdelmek jelentették, ebből a szempontból közelítve hirtelen nagyon fontossá válik. A Szent Korona eszme nevében szereplő (ma már sokaknak megfakult) szavak mögött felsejlik egy olyan szervesen összefüggő tartalom, szemléletmód, amelynek izgalmasan mai üzenete lehetséges. A sírokból és itt-ott előkerülő tálakból, pénzekből, egyéb tárgyi emlékekből kiolvasható régmulttal szemben találkozhatunk egy olyan emlékkel (a magyar közjogi hagyománnyal), amely mint az anyanyelvünk illeszkedik gondolkodásunkhoz, amelyet felhasználva talán olyasmiket fogalmazhatunk meg, amire anélkül akár képtelen is volnánk, vagy amelyre más módon aránytalanul több energiát kellene fordítanunk, amely nélkül könnyebben eltévednénk. A magyar közjogi hagyomány számunkra egy olyan inspiráló, ösztönző tükörré (meditatív eszközzé) válhat, amelyben nem is sejtett dimenziókat ragadhatunk meg, amellyel identitásunkat nevezhetjük meg, amellyel önállóságunkat, társadalmi önszervező képességünket erősíthetjük, amellyel életesélyünket javíthatjuk, amellyel az Európai Unióba való belépésünk nem önfeladássá válik, hanem az ezerévvel ezelőtti betagolódás megújításává.

 

Valami ilyen elvárással, lelkülettel próbálok egy kirándulást tenni filozófiai sémák világába, hogy felvillantsam a lehetőségét annak, hogy ma is aktuális igazságok, megfontolandó tanulságok, példák találhatók mind az alkotmányossági, mind a filozófiai hagyományban, amelyek egymástól nem függetlenek. Hogy hogyan lehet a XX. század végén az arisztoteleszi ontológiával vagy a platoni háromszöggel példálózni?

Ha az alkotmányosságot a rendszerváltási években lehetett olcsó pártpolitikai koncként feltüntetni (mind a mai napig), akkor menjünk vissza odáig, ahol ez a vakság elméletileg legalábbis már nem tartható (bármilyen taktikai húzás is legyen mögötte). Ha nem vagyunk képesek az alkotmányozásra, akkor nagy a kísértés, hogy ne alkotmányozzunk, hanem vegyük elő az eredetit, és azt reformáljuk. De ha még erre sincsen lehetőség egy ideig, legalább sejtésünk legyen az alkotmányosság fogalmi dimenzióiról.

Visszanyúlva a hagyományhoz kis józansággal, útkereséssel mire is juthatunk?

 

1. A kiinduló ábrák

Az alkotmány helyéről az európai kultúrkörben

 

Az alábbiakban egy előadás ábráiból válogattam,[lxi] amely problémafelvető jelleggel kereste a kapcsolatot a filozófiai és az alkotmány-történeti hagyomány között. Meglepő, és ugyanakkor logikus, hogy úgy tűnik, ezen az úton számos a mai fülnek réginek, sőt misztikusnak tűnő megfogalmazás közvetlenül érthető, világosan megfejthető értelművé válik.[lxii]

 

 

Az alkotmány, mint az a főszövegből is kiderült, tulajdonképpen a társadalom legtömörebben, összefüggően, meghivatkozhatóan, következetesen és egységesen megfogalmazott koncepciója sőt szankcionálhatóan elfogadott társadalmi szerződése. Tehát az alkotmánynak, mint a társadalmi intézmények fogalmi megalapozási eszközének az ábrájával kezdem (ami lényegében a főszöveg első ábrájának a részletezése).

Az első ábra néhány lépcsőben beszédesen tovább változtatható.

 

Fenti ábra az alkotmányt mint "társadalmi szerződést" próbálja értelmezni. Az alkotmány mint (1949-es) "alaptörvény" egy diktatórikus értelmezés, amelynek esetén ez az ábra nem vagy csak megszorításokkal használható.

 

 

Ezek az induló ábrák lényegében megvoltak már 1996-ban, Az alkotmányos piacgazdaságot című írás elkezdésekor. Később, Arno Anzenbacher könyvét[lxiii] lapozgatva fogalmazódott meg bennem, hogy ezek az ábrák lényegében a helyes ráérzést mutatták meg a hagyományosabb filozófiai gondolkodás körében. - Ide fogok visszatérni az alábbi gondolatvezetés (a jelen függelék) végén.

 

Van még egy "magammal hozott" ábrám az elvonatkoztatási- vagy "absztrakciós hídról". Ezt főiskolás koromban a műszaki rajz órákhoz kapcsoltam, ahol is állandóan a valóság egy vetületét kellett elkészítenünk. Számomra az absztrakciós híd teszi lehetővé, hogy képünk (fogalmunk) lehessen a valóságról. Az absztrakciós híd alatt értettem a vonalzóktól és más technikai eszközöktől kezdődően magát a fogalmi apparátust is - aminek segítségével, ami által a valóságról képet, vetületet alkothatok. Az absztrakciós híd fogalmába sűrítettem az elvonatkoztatás minden tárgyi, fogalmi eszközét, sőt társadalmi intézményi feltételét is!

Sejtettem, hogy ez a megközelítés, sejtés egy újrafelfedezés, vagy már régen  kerestem is az eredeti megfogalmazást.

 

Sejtettem. Nem egy dicsőség, mert a filozófia oktatás hiánya volt az alapja, hogy valamit sejteni lehetett és nem ismerni. Azonban így vagyunk az alkotmánnyal is. Sejteni lehet, hogy igen távol  vagyunk a tényleges alkotmányosság fogalmától is. Nem az államelnök megválasztásának módja a központi kérdés (közvetlenül vagy közvetve), nem is az alkotmány dátuma (a sztalini örökség), bár ezek is igen alapvető dolgok. Központi kérdés azonban hogy egy igen vulgáris szemléleti szint mögé nem látunk át.

Egy afrikai országban, frissen felszabadult gyarmaton az alkotmányt nem lehet visszadátumozni évezredekkel (még az ószövetség népénél is csak egy terv, hogy alkotmányuk legyen). Történetesen a magyar alkotmányosság majd ezer éves, az az értékrend, szemléletmód pedig ami annak alapja volt, még sokkal régebbi. Nem kivagyiság kérdése, hogy erről a hagyományról tudomást vegyünk, hanem jól felfogott érdek ismerni ennek tartalmi, filozófiai világát, mert a népmeséinktől kezdve az összetett szavainkig annak szellemisége körülvesz bennünket. Ha ezzel szembehelyezkedve tartunk ki azon "sztalini eredetű" alkotmány mellett, amely látható módon nem felel meg funkciójának, akkor magunk ártunk magunknak. Mintha megtiltanánk az anyanyelv használatát a magyar törvényhozásban. ez nem túlzás, hanem a valóság. Ez a valóság egy igen nagy dilemmája az uniós csatlakozásnak, amire hivatkozva magyar vállalatok, Magyarországon dolgozó vállalatok egy része belső használatra, például szerződéseik megszövegezésére is kiiktatták a magyar nyelv használatát. Nem csupán délibábos nemzetieskedés e kérdések felvetése, mert az Európai Uniónak magának is gondja van az európai hagyományokkal, annak filozófiai építményével (az emberi jogok túlhajtása a közösségi jogokkal szemben részben európai dilemma is, hogy Amerikáról ne is beszéljünk).

Csakhogy a kultúraváltás beszűkíti a cselekvési lehetőségeinket is (az identitásválság illetve identitásvesztés túlélhető, de nem önérték - minek a szovjet idők után újabb kultúrdózerolással egyengetni a talajt a saját elszánásunkból, újabb nemzedékek árán?).

Tanuljunk idegen nyelveket, ismerjünk meg új jogrendszert, lássuk az alkotmányosság helyzetét a világban, de mindeközben alapvető középiskolai tananyag, törzsismeret kellene legyen az alkotmányosság-történet lényege az őskortól a máig (a mai problémákig) és annak filozófiai csontozata. Nem csak a gimnáziumokban, hanem a középszintű oktatásban, ahogyan nyelvtant sem csak a nyelvészpalántáknak oktatnak.

Egyelőre azonban e problémakör létezéséről, aktualitásáról kell érvelni.

 

2. Platón háromszöge[lxiv]

A platoni háromszög előzménye és utóélete?

 

A kiindulópont a továbbiakban Platón háromszöge, amelyről nagy meglepetéssel kell mondjam, hogy lényegét tekintve szinte alig felfoghatóan modernnek, lényegre törőnek, szerencsésen megfogalmazottnak látom. Nem nagyon léptünk (léphetünk?) ki a saját (szellemi-filozófiai) bőrünkből.

 

A klasszikus változat, amelynek alapján a filozófia nagy iskolái is egymáshoz viszonyíthatóak (lásd a neveket).

 

Elnézegetve a platoni háromszöget szembe ötlik, hogy alakra mennyire hasonlít a kereszténység szentháromság ábrázolására. Talán többről is szó van, mint formai hasonlóságról, hiszen a korai kereszténység erősen platonikus volt.

 

Nem akarok teológiai kérdéseket érdemben érinteni a platoni háromszög és a Szentháromság hasonlóságából kiindulva. Elég annyi, hogy felvetem ezt a hasonlóságot, mert két dolog mindenképpen kiviláglik belőle.

Egyrészt az, hogy amint Platon háromszöge is a világ egészének[lxv] az ember számára fontos három vetületét kívánta logikus felosztásban megadni, úgy a Szentháromság is az Isteni tökéletesség három arculatát, az ember számára fontos három "funkcióját" kívánta megjeleníteni.

Platón háromszögét szemlélve, annak máig hatóan evidens és "tökéletes", ma is jó kiindulópontként kezelhető tagolását csodálva óhatatlanul felmerül a kérdés: a görögök minden a nevükkel fémjelezhető csodás tudást vajon a semmiből maguk teremtettek, avagy korábban is meglévő tudást csiszoltak, rendeztek át?

Badiny Jós Ferenc könyveire egyaránt jellemző a szinte sokkolóan váratlan és mégis igen logikusnak tetsző megállapítások tömege az Ószövetség korabeli és még régebbi kultúrtöténet világából, valamint a néha már kellemetlen indulatainak elszabadulása. Ha azonban megállapításainak logikai tartalmát vesszük, akkor legfeljebb várhatjuk a szakértők talán csak következő nemzedékének válaszát, értelmezését., de kapásból el nem vethetjük.

Ami a platoni háromszöget illeti, Badiny Jós Ferenc megjeleníti az ókori mezopotámiai csillaghit gondolkodási világát. Ebben az általa ki sem fejtett, ám érvelésében következetesen meghivatkozott, bemutatott világszemléletben az okság illetve a kölcsönhatás alapul vétele különlegesen fontos magyarázati eszköz. A csillagok állásából következnie kell az emberi sorsoknak, mert hiszen semmi sem történhet kiváltó ok nélkül, illetve bizonyos mágiában az ember is megmozdíthat kozmikus erőket (erre BJF kevesebbet hivatkozik). Elgondolkodtató hogy a gyerekek is milyen korán megkezdik az okokra való rákérdezést. Az emberi gondolkodás eszerint igen korán megkezdhette az oksági rendszerben való gondolkodást, és gondolkodásának fejlődése egyebek mellett nem az okság felfedezése volt, hanem az oksági sorok, szintek megkülönböztetése, az egyszerű (minden mindennel összefügg) oksági láncok korlátainak felismerése.

Szóba került BJF-nél egy érdekesség, a kettős szentháromság fogalma. Eszerint az őskori, az ószövetséget is megelőző időkben Mezopotámiában a kettős szentháromság szimbólumát használták a világ leírására. Ebből az egyik háromszög volt az égi szentháromság, a másik pedig a földi. A két egyenlő oldalú háromszög közül az egyik csúcsa felfelé nézett, a másik pedig lefelé.[lxvi] A szerző az általam látott könyveiben nem adta meg egyértelműen a két háromszög csúcsainak megnevezését, illetőleg csak az égi háromszög értelmezhető belőle. Ez némi különbséget mutat a keresztény szentháromsághoz képest: Atya-Fiú-Szentlélek helyett az ősibb változat Anya-Atya-Fiú lett volna. Badinyi egy keresztény zsinat határozatának tulajdonítja a változtatást, és nem a jézusi tanításból következőnek.

Eléggé meglepőnek de egyértelműnek is tűnik, hogy Platon háromszöge tehát nem előzmény nélküli sem formájában, sem pedig tartalmában.

Más szavakkal az európai filozófiai gondolkodás nem több mint kétezer éves, hanem eredetét tekintve ennek többszöröse.

Hogy ennek a hagyománynak a jelentősége még jobban feltűnő legyen, feliratozzuk a platoni háromszöget mai kifejezésekkel:

 

 

Ez a felosztás ma is használható, értelmes, "korszerű". De ha ez a felosztás nem ötletszerűen egy lehetőség, nem is az európai gondolkodás kétezer éves sémája hanem legalább a vízözönig terjed eredete, vagy azon is túl, akkor rögtön érdekesebbé válik. Innentől kezdve egyrészt nincsen értelme lekezelően bánni letűnt korok gondolkodási sémáival valamely informatikai korszaki hevülettel, másrészt pedig legalább a régi csontleletekhez, kerámia töredékekhez foghatóan érdekes a gondolkodási sémák emlékeinek vallatása.

BJF a szentháromság fogalmához hasonlatosan megemlíti az "Egy" fogalmát, aminek mintegy szerkezetét akarták kifejezni a kettős szentháromsággal az őskori Mezopotámiában. Ez legalább annyira érdekes, mint az égi és földi szetháromság gondolata. Számomra legalábbis sok nehézséget okozott a filozófiai szövegekben az "Egy" fogalma. Sokszor éreztem azt, hogy itt valami érthetetlen módon rögzült fogalomról, szimbólumról lehet szó, aminek hiányzik a mai nyelven való kifejtése, megnevezése. És akkor kiderül, hogy talán már a görög gondolkodók fogalmazására is hathatott egy számukra igen erős tekintéllyel rendelkező hagyomány. Ezt a hagyományt nem hivatkozták meg úton-útfélen, de ismerték, hatott rájuk.[lxvii]

 

A filozófia felosztása (A.A. 54. oldal)

 

Elméleti filozófia

Az ember elméleti tevékenységének filozófiája.

ontológia

a létezőről mint létezőről szóló tan

természetfilozófia

a filozófia természetet vizsgáló ága, nem azonos a természettudományokkal

antropológia

az emberről szóló filozófiai tan, különbözik a résztudományok értelmében vett antropológiától

filozófiai teológia

istenről szóló filozófiai tan, nem azonos a kinyilatkoztatás teológiájával

ismeretelmélet

a megismeréssel foglalkozó filozófiai tan, amelyben különös jelentőségre tesz szert a transzcendentális és a hermeneutikai filozófia, mely utóbbi a megértés elmélete

logika

a gondolkodás és a beszéd formai következetességét taglaló elmélet

tudományelmélet

a logika része? - a résztudományok módszerének elmélete

Gyakorlati filozófia

Ez nekem szinte maga a képtelenség, hogy a gyakorlat nem a szervetlen világ, a csavargyártás, hanem az emberi cselekvés etikai háttere.

Emberközpontú elnevezés, ami mai  világunkban (élőerő, ágyútöltelék, munkaerős stb) már szokatlan.

etika

a morálisan releváns emberi cselekvést és annak normáit elemző tan

poiétika

az ember teremtő, alkotó tevékenységét vizsgáló tan

A) esztétika

a művészet filozófiai elmélete

B)

a technika bölcseleti vizsgálata

 

Az emberi gondolkodás evolúciója, a szimbólum-használat evolúciója

 

Az élővilág evolúciója megőrizte a genetikai szerveződés mechanizmusát baktériumoktól kezdődően a növényeken át egészen az emlősökig, az emberig. Az élővilág evolúciós fejlődési törzsfája nem egy teljes kaoszt, össze-visszaságot juttat érvényre. Nem a totálisan különböző, egymással semmilyen kapcsolatban nem álló alternatívák zajos kavargása, hanem legalábbis a Föld világán belül egy egységes alapokról építkező csodás kifejlődés, kibontakozás.

Ha a gondolkodás evolúciójáról beszélünk, akkor talán itt is vizsgálható, hogy vannak-e a génekhez, a fehérjékhez és sok más elemi összetevőhöz hasonlatosan közös, jól bevált, ma is alapul vehető alapelemek.

Sok irányban lehet elindulni. Csak szemléltetésül vetek fel néhány szempontot.

Az evolúciós mozgás, a törzsfejlődés tárgyalásánál használható-e a hármas felosztás? (1-es ábra)

        

Megjegyzés: semmi értelme a "hármas felosztás" bűvös számának számmisztikai emlegetésének, viszont adódik egy fontos, reális szempont a hármasság "kultusza" mellett, ha az nem csupán egy általában vett mennyiséget jelöl, hanem valamely konkrét három szempontot! Ebben az esetben a szempontok a lényegesek, amelyek ezzel az erővel lehettek volna ketten vagy akár négyen is. De mint azt a platoni háromszög logikájából is láthatjuk, történetesen itt három volt (amint a kereszt megjelenítette a négyet stb).

 

L. v Bertalanffy mintegy leképezi ezt a hármasságot (avagy a szimbólumok tárgyalásában ismétli, alkalmazza ezt a felosztást, de a rajz nélkül: 2-es ábra).

 

Bertalanffy[lxviii] szerint:

  4)

atom

molekula

sejt

organizmus

közösség

szimbólumvilágok

(tetszőleges szintekkel)

-      .... mindegyik fokozatnak megvannak a saját tulajdonságai és törvényei, amelyeket nem lehet a mindenkori alacsonyabb fokozatokból levezetni vagy azokra redukálni.  (4-es ábra)

-      A szimbolizmus evolúciója az antropogenezis (az ember kialakulásának és fejlődésének folyamata) alapvető problémája.[lxix]

A képi-hangi ábrázolás hármas tagolása is Bertalanffy szövegéből való, bár ezt sem rajzolta le (3-as ábra).

 

Bertalanffy[lxx] a valódi világot a maga részéről három szintre bontja:

-      fizikális,

-      biológiai,

-      szimbolikus.

Ezzel a felosztással kívánja elkerülni, hogy a sajátosan emberi kérdések határvonala összemosható legyen az állatvilág jelenségeivel.

Az ember a legközvetlenebb biológiai ösztöneinek kielégítésétől eltekintve szimbólumok (és nem a dolgok) világában él. A szimbólum a nyelvnél tágabb jelentésű. Ahogyan beszélhetünk a fizika vagy a biológia törvényeiről, Bertalanffy úgy tesz említést a (diszkurzív) szimbólum(-rendszerek) belső törvényszerűségeiről.

Használja ebben az összefüggésben (az évezredekkel ezelőtti "mágikus szóvarázs" helyett) az "algoritmus varázsa" kifejezést, amelynek rettenetes hatalmat tulajdonít!

 

Algoritmus[lxxi] bizonyos szimbólumok rendszere, amelyek meghatározott szabályok szerint kapcsolódnak össze.

A szimbólumvilág az ember bűnbe-esése is abban az értelemben, hogy a bűn és a csömör tudata a szimbólumok feltalálásával lép fel, mint annyi minden más, a lelkiismeret, céltudatosság képessége, az okság megfogalmazása stb-stb.[lxxii]

 

         

Ezen a három ábrán a platóni háromszög eddig tárgyalt tartalmi sajátosságain (előzményein és mai értelmezhetőségén) túlmenően a formai sajátossága válik jól láthatóvá. Eszerint egy sorba állítható más ábrázolásokkal, amelyek szintén három vetületet, három dimenziót próbálnak meg érzékeltetni, jelölni. Technikailag a platóni háromszög lehetne platoni kocka vagy akár platoni koordináta rendszer is. A háromszögben mint ábrázolási módban tehát semmiféle megmagyarázhatatlan misztikát nem kell keresnünk.

A klasszikus gondolkodás számos jelképének jelentését elemezve meglepően racionális, világos, ma is jól érthető, beláthatóan evidens elemet fedezhetünk föl (megfelelő "metanyelvi" értelmezéssel, elemzéssel). - Ami természetesen nem azt jelenti, hogy nem volt az azóta eltelt időknek a gondolkodásban semmi eredménye! De nem is semmire építettek az azóta élt gondolkodók, alkotásukat nem a tökéletesen újjal kezdték. Ahogyan a beszélt nyelvet sem hagytuk el amiatt, hogy új dolgokra is rájöttünk, hogy új szavakat alkottunk, hogy keletkeztek új fogalmaink.

Ha azonban mégis keresnénk valami sajátosságát a háromszög-ábrázolásnak, az az egység sugallata lehet. Koordináta rendszert akárhány koordinátával el tud képzelni a modern ember. Ugyanez a képzet a háromszöghöz nem társul. A koordináta tengelyek jelentésének megnevezése szinte ötletszerűnek tetszik. A háromszög ábrázoláshoz egy következetesebb hagyomány képzete társul. Az egység nemcsak térben lehet érdekes (mint térbelileg összefüggő alakzat), hanem az időben tartósan fennmaradó szubsztancia tekintetében is. A modern ember egyik legkényesebb dilemmája önnön emberi mivoltának megértése, megtartása. Attól vagyok-e ember, hogy génjeimben különböző vagyok a majomtól egy igen kis %-ban, vagy az emberi létemhez hozzá tartozik a történelmi múlt, a kultúrális hagyomány? Eszperantóval kell-e letörölnöm a beszélt nyelveket, vagy meg kell őrizni a nyelveket a bennük rögzült, kódolt hagyományokkal, tanulságokkal együtt?

Bertalanffy nyers, majdhogynem durva álláspontját az emberi sajátosságok védelmében azért sem lehet figyelmen kívül hagyni, mert az ő nevéhez fűződik a XX. századi rendszerelmélet. Ő 1967-ben ezt a tekintélyét felhasználva vágta a civilizált emberiség arcába, hogy az állatkísérletekkel megalapozott gazdasági és politikai reklámok és egyéb akciók sikeressége nem érv a kísérleti pszihológia mellett a legalapvetőbb emberi identitás-kérdésekben. A sajátosan emberi kérdésekben a kísérleti pszihológia eleve alkalmatlan, illetéktelen. Az emberi szubsztanciát nem lehet az állatkísérletekkel definiálni, mert ami állatkísérletekkel igazolható, az mind értelemszerűen nem emberi sajátosság, nem emberi megkülönböztető jegy.

A korszerű társadalom-felfogásnak nem lehet technikai korlátja a háromszög három csúcsához való ragaszkodás, de képtelenség, hogy fogalmunk se legyen a klasszikus felfogásról, annak valamely lényeget kereső értelmezéséről, mert ez olyan képtelenséghez vezethet, mint ama sokat hangoztatott megállapítás, hogy az alkotmányosság mindössze 200 éves az emberiség történetében, hogy a hatalommegosztás ideája a felvilágosodás vagy a francia forradalom találmánya stb-stb.

Technikailag valóban végtelen számú dimenziót fogalmazhatunk meg, sőt kezelhetünk matematikai eszközökkel is. Azonban a modern információs "túltermelés", válság egyik sajátsága éppen az, hogy a szubsztancia klasszikus fogalmáról lemondott a modern emberiség, és ezáltal a bőbeszédűség és zavarosság veszélyének tette ki magát. Más szavakkal a meta-nyelvi szintek rendszerében mindíg új szintek, új és új értelmezések, új és új szimbólum-rendszerek kialakulását éljük. Azonban az újdonság nem önérték. Az újdonság akkor érték, ha a korábbinál többet, jobbat nyújt az embernek. Hogy mi a "többet" és "jobbat", azt igen nehéz eldönteni, ahhoz nem árt ismerni a régiek vágyait, eredményeit, sikereit és kudarcait (a népi gyógyászat mellett a közjogi, alkotmányossági hagyományban sem).[lxxiii]

 

Példa az algoritmusok varázsára

 

Egy mai is aktuális klasszikus példa az algoritmusok "varázsára", az algoritmusok megkerülhetetlen belső törvényszerűségeire a kamatos kamat használata. A kamat-megállapodásokhoz a kamatos kamat exponenciális görbéjét, exponenciális összefüggését ismerve sokan a kamat-tilalom mellett kardoskodnak, sokan pedig a kamat használata mellett.

"Nyilvánvaló", hogy akik komolyan vehető módon a kamatos kamat alkalmazásával egyetértenek, azok az (A) szakaszra gondolnak, akik pedig mindent megtennének használata ellen, azok a (C) szakaszt veszik alapul.

A megoldás ott lehet, hogy a választott algoritmust (kamatos kamat exponenciális görbéje) át kell alakítani a közgazdasági tartalom és például a gazdasági, emberi méltányosság miatt, vagy más szóval az alkotmányos igények miatt.

Talán túlzásnak tűnik a főszövegből kiemelt ábra ismételt szerepeltetése, azonban jól példázhatja, hogy egyes klasszikus, sokévezrede megfogal-mazott összefüggések, algoritmusok, dilemmák megnyugtató kezelése hány évezreden átnyúlóan lehet bizonytalan. Az alkotmány (illetve alkotmányosság) problémája is hasonló a lényegét tekintve a kamatgörbéhez. Jól áttekinthető összefüggéseivel és dilemmáival évezredeken át lehetett az emberi gondolkodás, útkeresés tárgya. Nincs arra zsinórmérték, hogy mely ábrát, összefüggést kell ma is a szemlélődés középpontjába állítani az exponenciális görbe mintájára. Sokszor nemzedékeken át kell ízlelni, forgatni, türelemmel érlelni, és újra  lényeges előrelépésre ("fejlődésre") kerülhet sor. Attól, hogy tudunk a "fejlődés" tényéről,

 

lehetőségéről, még nem lehet azt pusztán hatalmi túlerővel kierőszakolni, de arra sem számíthatunk, hogy nélkülünk, tőlünk függetlenül fog megvalósulni. Mi, emberek, a mi közreműködésünk, a sajátosan emberi dimenzióink jelentik a társadalmi mozgás, fejlődés, az anyagra általánosan jellemző evolúció emberi szintjének a motorját, a hajtó erejét, a közegét.

 

Korunk dilemmája

 

Ha a filozófikus gondolkodás nagy korszakait egy egyszerű ábrán akarnánk érzékeltetni, akkor az alábbit készíthetjük el.

 

 

3. Létfilozófiai elemek a mai és a klasszikus filozófiában

 

Csodálkozásom, hogy "ilyenek már akkor is voltak", vég nélkül folytatható. Tulajdonképpen a létfilozófiai hagyomány az egyik legérdekesebb terület, ahol a filozófiát érdemben sehol sem tanult magamfajta természettudományos ismereteket szinte tölcsérrel és nagy mennyiségben elsajátított érdeklődő ismerős dolgokra bukkanhat, ha a nehézkes fogalmazás felszíne mögé tekint.

A platoni háromszög ábráját elő véve jelezhetjük e részterület viszonyát a többihez.

 

Első pillanatra alig érthető, ha a klasszikus, Arisztotelesz nevével fémjelezhető ontológiai (lételméleti) alapfogalmakat böngésszük. Egy idő után azonban feldereng, hogy ha nem a tárgyi kijelentéseket vesszük szemügyre (pl a növények magasság szerinti osztályozásáról), akkor meglepően máig ható rendszerezéshez jutottunk. Sőt. A XX. század nagy természettudósai közül sokaknak a tevékenysége, és számos elméleti kérdés ezen filozófiai ismeretek nélkül meg sem valósulhatott volna, és ma sem lenne érthető.

Képtelenség kitárgyalni ebben a vázlatban akárcsak kis részét is a lételméletnek, különösképpen hogy magam is csak csodálója vagyok e hagyománynak és nem szakértője.

Megemlíteném először is a szaktudományok és az ontológia több mint kétezer éve kidolgozott különbségét. Eszerint a szaktudományok következetes fogalmi építkezésének lehetőségét az ontológiai keret tette lehetővé.

Hasonlatként: minden mégoly tökéletes belső elrendezésű kristályrácsra jellemző, hogy a felszínén megtörik a belső térháló homogenitása. A belső térháló tökéletességének kísérő feltétele a felszíni érintkezés a környezettel. Ehhez fogható például a szaktudományok ok-okozati láncolatának látszólag akár végtelen építgethetősége, vizsgálhatósága. A foglalat vagy a segédismeretlen, vagy a határfogalom, határfelület az egyes szaktudományok körül a lételmélet vagy ontológia kerete.

Ebből viszont alapvetően fontos megállapítások is következnek, amelyeket az iskolai oktatás vagy akár a szakmai, netán ideológiai, közéleti viták már hajlamosak elfeledni: a szaktudományos "ok" és az ontológiai "végső ok" a fogalmi rendszer sajátosságaiból következően különböző természetű. És lehet tovább menni, mert az "anyag" fogalma a klasszikus filozófiában nem szaktudományos, hanem ontológiai fogalom. Megfogható anyagiságról beszélni eredeti értelmében tehát legalábbis melléfogás volt (gondoljunk a vulgár-materialista ideológiák fogalmi minőségére ezután).

A klasszikus, például az arisztoteleszi filozófia mai szemmel nézve (mai tájékozatlanságunkkal?) meglepően érett alkotás. Természetesen nem tökéletes, és nem múlt el nyomtalanul az idő felette. Számos olyan alapelvet is érvényre juttat, amelyet maga még nem nevez meg, de amelyeket mai szemmel már jól azonosítani lehet. Thomas S. Kuhn szavával az ő korában még megnevezhetetlen ám érvényesített, beláthatónak ítélt paradigmák voltak. Ilyen paradigma volt az is, hogy a szubsztanciális és akcidentális változásoknak olyan hordozó alapon kell végbemennie, amely változatlan és azonos marad (az anyag meghatározásának indoklása). Számomra nehéz értelmezni, hogy ilyen igényű gondolkodás létezett már akkor is.

Ha a gondolkodás fogalmi rendszerét tekintve formai megoldásnak tekintem a szaktudományok és az ontológia kettősére való szétválasztást, akkor tartalmi problémának foghatjuk fel például a létező világ egészének és azon belül egyes részeinek szembeállítását. A teljes egészt csak ontológiai eszközökkel tartották megragadhatónak, jelezhetőnek. Erről az alapról érdekes kép tárul elénk a mai világmodellek értelmezhetőségének vizsgálatakor, amelyek mintha túltették volna magukat e problémán (talán alaptalanul).

Az egyik legmarkánsabb különbségtétel, amit a klasszikus filozófia megtesz tipizálási jelleggel, az Platon háromszögében nyilvánul meg: az emberi én, az emberen kívül is létező eszmék, a tárgyi lét világa között.

A tárgyi lét világán belüli tagolás, a részek elkülönítésének eszközeként merült fel az egységek értelmes elkülönítésének feladata. Arisztotelesz a szubsztanciáit használja mint a lét belső egységeinek megnevezését. Nála az egész a szubsztanciák szerint tagolódik részekre. A szubsztanciák felismerése, megnevezése, rendszerezése emberi feladat.

Arisztotelesz kategóriákban tartja leírhatónak a világot. A kategóriák közül kiemelkedik a szubsztancia fogalma egy olyan meghatározással, hogy a szubsztancián változások mennek végbe, de a szubsztancia ezen változások ellenére önmaga marad. A szubsztanciához rendeli ezenkívül a keletkezést és az elmúlást, mint elválaszthatatlan ismérvet. A változásokban önazonosságát megőrző szubsztancia akcidensekkel, vagyis járulékokkal írható le, amelyek lehetnek a szubsztancia lényegéből következő sajátszerű járulékok, illetve lehetnek esetleges, a lényeg szempontjából külsődleges járulékok. A kimerítő tárgyalás igénye nélkül szemléltetésként az alábbi táblázatok készíthetők:

 

Arisztotelesz

kategóriatáblázatában

mai példaként a "Hold"

 

1.   egy fizikai test (pl a Hold)

2.   hány db? - Egy db

3.   első osztályú

4.   vonzásban a Földdel

5.   a Föld körüli pályán

6.   ma este

7.   a horizont fölött

8.   a Jóistené

9.   kering

10.  vonzatik a Föld által

 

tömege

kerülete

anyaga

stb

 

Arisztotelesz

kategóriatáblázata

 

1.   szubsztancia (uszia)

2.   mennyiség (poszon)

3.   minőség (poion)

4.   viszony (prosz ti)

5.   hely (pu)

6.   idő (pote)

7.   helyzet (keiszthai)

8.   birtoklás (ekhein)

9.   tevékenység (poiein)

10.  elszenvedés (paszkhein)

 

A természettudományokban a mérésekben a szubsztanciákat "kísérő" kategóriákat mérjük, adjuk meg.

A szubsztanciák megállapítása, kijelölése tudomány-áganként változik, eltérő és esetleges az átfedés közöttük (még ha ugyanazt a tárgyat, jelenségkört is vizsgálja mindkét tudományterület).[lxxiv]

 

A Hold égitest leírásával kapcsolatos példa esetlenségéért elnézést kérek, de talán jól érzékelteti, hogy nem annyira a kategóriák rendszere változott meg, mint inkább az egyes kategóriák (szaktudományonként és korszakonként).

Az ontológiai keret és a szaktudományok elkülönülését, a szubsztanciák és a kategóriák egyébként mai szemmel igen egyszerűnek tűnő rendszerét látva felmerül megint a kérdés, hogy mindebből mit tudtak az őskoriak, a görögök előttiek? Mit tudtak kifejteni, mit érvényesítettek jól bevált paradigmaként, és miről nem volt fogalmuk, de még csak sejtésük sem?

A szubsztanciák rendszeréhez kapcsolódik a porphürioszi fa (Porphüriosz i.sz. 234-305), A.A. 93.oldal. Ezt elnézve meglepődik az ember. Miféle mozaik sejlik fel a Biblia hatnapos teremtéstörténetét és ezt a táblázatot egymás mellé téve? Ismert, hogy a teremtéstörténet által szimbolizált eseménysor lényegében megegyezik a modern elképzelésekkel fizikai világunk kialakulásáról. Hogy nézhetett ki ama Biblia előtti ("eredeti") teremtéstörténet? Vajon ennek a szubsztancia-tagolási rendszernek miféle előzményei lehettek akár évezredekkel is korábban, amelynek esetleg csak utalás-szerű vetülete a bibliai teremtéstörténet epizód (nem is egy változatban)? És ha az Ószövetség teremtéstörténete csak egy utalás valami korábbi, jobban végiggondolt koncepciónak, akkor ismét felmerül a kérdés, hogy a görög filozófia mennyiben a görögök egyszeri, fantasztikus, maradandó teljesítménye, és mennyiben egy korábbi ismeretrendszer restaurálása, esetleg újra rendezése?

Mai fejjel már Arisztotelesz morzsái is alig foghatók fel (hogy ilyen tiszta logikával élhettek már akkor is).

Másrészt pedig kissé érthetőbbé válhatnak a régi korok reneszánszai. Hogyan lehetséges, hogy Aquinói Szt Tamás idején vagy a középkor végén a görögökhöz visszanyúlni valamely kibontakozást segíthetett? Hát most átélhetjük. A klasszikus filozófia igényességét irigyelhetjük sok tekintetben, és akár példának is vehetjük a magunk problémáival tusakodva.

A "porphürioszi fa" áttekintést nyújt a természetfilozófiának a természetes létező legfontosabb nemeinek meghatározására (felosztására) irányuló törekvéséről.

A porphürioszi fa rendszerét látva nyilvánvaló, hogy a különböző szintű szubsztanciákat különböző jellegű kategóriákkal lehet leírni. Erre a nyilvánvaló különbségre jó példa az élettelen  test és az élőlény különbségét vázoló alábbi táblázat.

Élőlény:

alak

szerves felépítés

élettér

szaporodás

bevégződés

saját időiség

 

Test:

kiterjedés

összetétel

együttes kiterjedés

keletkezés

elmúlás

időiség

 

Ember:

szimbólum-használat

lelkiismeret

művészet

"második teremtés"

 hozzá tehetnénk:

 Az animális szervezet sajátos járulékai (akcidensei, propietásai) A.A. 111. oldal

 

Ez a probléma igen fontos, mert a szaktudományok is különböző szintű illetőleg különböző szemléletet érvényesítő "szubsztanciákat" definiálnak. Ezen eltérő megfogalmazású és megközelítésű szubsztanciák kategória-rendszerei (akcidensei, járulékos, ismertető jegyei) is jelentősen különböznek egymástól. A tudományágak mérési eljárásai csak részben "szabványosak". Az SI fizikai mértékrendszer például lényegében a fizikai jellemzőket megadó akcidens kategóriák szabványaként szolgál. A társadalomtudományokban vagy pl a közgazdaságelméletben messze nem ilyen megállapodott kérdés, hogy mit és hogyan kell mérni, egyáltalán mik a szubsztanciák.[lxxv]

A porphürioszi fa az emberhez vezet el. Hogy az ember a teremtés csúcsán van-e ettől vagy sem, az azt hiszem nem érinti a lényeget. Arisztotelesz használja viszont az első és második teremtés megkülönböztetést. Első teremtés alatt értve azon tárgyi létezőket, amelyek az embertől függetlenül alakultak ki, és második teremtés alatt az ember közreműködésének eredményét. A természetes és mesterséges környezetnek megvan nála a gyökere.

Az első és második teremtés mintájára megkülönböztethetjük az elsődleges és másodlagos szubsztanciákat. Sőt. Számomra (függetlenül az arisztoteleszi eredeti megfogalmazástól) a társadalmi fejlődést, a társadalmi intézmények fejlődését is a másodlagos szubsztanciák világaként lehet megnevezni.

Közbevetőleg: az arisztoteleszi filozófia a szubsztanciák rendszerének leírását megtetézte a létező és a lehetséges (aktuális és potenciális) kettősének gondolatával. A természetes szubsztanciát mint az aktus és potencia mozzanatának együttesét értelmezte. Ha az emberalkotta, második teremtésnek köszönhető szubsztanciákat is tárgyalta volna, akkor ott a potencia mellett vagy azon belül az emberi szándék, szabadság, alkotó erő is nagy hangsúlyt kapott volna. Sőt.

Számomra a szubsztanciák világa valamiképpen az eszmék világába is kiterjesztendőnek tűnik ("szubsztanciális" értékek, ideák?). Itt is érvényesíthetőnek látszik az aktus és potencialitás kettőse, a szaktudományok és az ontológiai keret különbsége, az első és második teremtés stb. Más szavakkal viszont az ideák, eszmék és a természeti dolgok egymáshoz való viszonya tárgyalható a korábbinál kiterjedtebben (a már említett absztrakciós híd részeként).

 

 

A platoni háromszög csúcsai közt levő élek irányának értelmezési lehetősége

 

Azt hiszem, hogy az eredeti platoni háromszögben az "én" csúcsba irányult a "lét" és az "abszolútum" csúcsokhoz kapcsolódó él, valamint az "abszolútum" határozta meg a "lét"-et is.

Ezen irányértelmezéseket alátámasztja mind az élek klasszikus megnevezése, mind a klasszikus filozófia tartalmi vélekedése (az első teremtésről).

 

 

Meglepő módon, ha ezeket az éleket megfordítjuk, akkor könnyen értelmezhetően a második teremtés kérdéskörének ábrájához jutunk, azon belül is az idea-alkotáshoz.

 

4. Énfilozófiai elemek

A kihívás és a  kanti megoldás

Kant a maga korabeli már-már obskurus gondolkodási irányoknak vette el az erejét egy olyan filozófiai alkotással, amely maximálisan illeszkedett a platoni háromszög és az arisztoteleszi ontológia világához, módszeréhez.

 

A Kant korában közkeletű "racionalista metafizika" szerint nem csak a tárgyi valóságot, hanem a transzcendens, a közvetlen érzékekkel tapasztalhatón túli, a "nem tapasztalható" metafizikai világot is meg lehet ismerni (érzékelhető és érzék fölötti dolgok megismerése). Az anamnészisz (visszaemlékezés) szó így sajátos konkrétságot kapott.

Kant "ehelyett" arra kérdezett rá, hogy milyen szerkezetű az emberi megismerés és mik lehetnek megismerésünk tárgyai - transzcendentális reflexió.

 

 

Kant az asztaltáncoltatás, szellemidézés korában lépett fel. Az egyházi tiltások alól felszabadult spiritizmusnak a maga fogalmi konstrukciójával vetett gátat.

 

Ahogyan a szem nincsen benne a látótérben, úgy a megismerő szubjektum sincsen benne a számunkra adott empirikus valóságban!

Kant: "A szubjektum nem tartozik a világhoz, de ő a világ határa".

Nyilván itt a létező mindenséget két részre osztja,

-      a megismerhető (kül-)világra, és

-      a megismerő szubjektumra.

Bertalanffy mond valami hasonlót, igen radikális megszövegezésben. Gödel tétele is nagyszerűen illeszkedik hozzá arról, hogy egy rendszer önmagát nem határozhatja meg, nem ismerheti meg. ... "Megismerés helyett" e kérdésben szabadság és felelősség!? (Ezt már B-től idézem).

 

Azért is fontos a kanti különbségtétel megismerő és megismerhető között, mert egy új módon fogalmazva, de igen élesen tesz különbséget (például Bertalanffy) általában a világ és az emberi sajátságok, az emberi lényeg között. Ez a különbségtevés az európai gondolkodás egyik pillére.

-      Ettől nem lehet keverni az embert és állatot, embert és bármiféle környezetét.

-      Ettől könnyű a rabszolgaság ellen érvelni.

-      Ettől várhatjuk a modern uzsora-civilizáció, pénz-szélhámossági rendszer abszurditásainak, ember-ellenességeinek a megnevezését.

Ha a transzcendentalitás nem lenne bennünk valóságos, akkor teljesen elvesznénk az empirikus valóság közvetlenségében, s ez még csak nem is tudatosulna bennünk. Semmi sem maradhatna az emberben, amit a méltóság szóval illethetnénk. (Van mit lerombolni!)

Kant transzcendens reflexiójában még egyszer hangsúlyozni kell, hogy miféle obskurus örvényből kívánta meg kimenteni az európai gondolkodást. Nem rajta múlott, hogy kísérlete nem volt elég hathatós a XX. századi szakadékokat megelőzni. Nem előzhette meg Nietzschét és még sokak mások talajvesztését. És megjegyzem, hogy a mai napig nem rendeződött az úgynevezett európai értékrendi hagyomány sorsa. Maga a keresztény egyház forró krumplinak érzi a viszonyát a keresztény értékrendű, de nem hívő tömegekhez.[lxxvi]

Kant a priorinak nevezte pld az embernek a jóra való törekvését. A XX. század azt mutatja, hogy ezt ki lehet ölni az emberekből, hogy el lehet bennük nyomni ezt az a priorit - illetve hogy mégis nevelés és kultúra függő. A kultúrális környezet legalábbis része az a priorinak. Bertalanffy is mondja, hogy az embernek szüksége van az inspiráló környezetre, hogy önmagát kifejlessze, kibontakoztassa. Tehát nem elég etikus indítékkal társadalmi intézményeket alkotni (egészségügy, TB, közoktatás, közbiztonság stb), mert ezen túl minden nemzedéket is még rá kell nevelni arra a habitusra, amit Kant a priorinak nevezett (igen tágan értelmezve, messze bővebben mint genetikai örökséget - amit őt követően tisztáztak).

 

Az eddigiek alapján Kant transzcendens reflexiójának megfelelően pontosíthatjuk a Platoni háromszög feliratait, illetve három különböző fázisban értelmezhetjük a csúcsok egymáshoz való viszonyát.

 

A társadalmi intézmények kiépítése egy e témakörben aktív csoport tevékenységének az eredményeként.

Ez az ábra a kiépítés (kialakulás) folyamatát idézi.

 

Új potenciák megalkotása?!

 

A már meglévő társadalmi intézmények hatása az én-re folyamatos környezeti feltétel-ként hat.

 

Ez az ábra a létezés, a potenciák érvényesülését idézi az immár ember által teremtett feltételek között (második teremtés).

 

Transzcendentális differencia (Kant): a transzcendentális reflexió az "én", a "szubjektum", az "ész", a "megismerés" fogalmainak egy olyan jelentéséhez vezetett, amely arra kényszerít bennünket, hogy e fogalmakat radikálisan elkülönítsük minden empirikus, illetve tapasztalat számára hozzáférhető valóságtól.

Kant az emberi megismerésről beszél: az emberi megismerés a jelenségeket, a fenomenákat konstituálja (létrehozza, kialakítja), de a "magánvaló" dolgokat már nem, ezek a határpontját jelölik a jelenségek konstituálásának. (Ebben a mondatban többféle szóhasználat keveredett, de mindegyikben a központi probléma az ember cselekvési tere, cselekvési lehetőségei és "kötelességei".) 

 

Korunk nagy problémája viszont már az emberi cselekvés, a második teremtés határai, lehetőségei és gátjai, az emberi szerepkör, funkció önpusztító hatalma és önfelemelő hivatása (amint a különféleképpen fogalmazó korábbi korszakok gondolkodói számára is).

A transzcendentális dialektika szerint a tapasztalat csak akkor lehetséges, ha az értelem tapasztalati szintézise az észben lakozó eszmék alá rendeződik (tehát igen lényeges különbséget tesz értelem és ész között: az értelmet kapcsolva az érzékelhetőhöz, a tapasztalás alapanyagához, az észt pedig az a priori eszmékhez köti).

Az ész az a transzcendentális instancia, mely magasabb szintézisbe rendezi az értelem szintetizáló tevékenységének eredményeit - az ész a priori eszméi alapján, amelyeket láss az alábbi táblázatban. (Közbevetőleg: Kant mintha az értelem és érzelem egymást inspiráló világát szintetizálná az ész fogalmában.) E táblázat definíciói szerintem "szépek".

 

Világ: a külső tapasztalat teljességének egésze

 

Lélek: a belső tapasztalat teljességének vonatkoztatási pontját jelentő eszme (?)

 

Isten: a teljesség mint teljesség vonatkoztatási pontjának eszméje.               AA 150.old

 

Ezek az eszmék (szintén Kant fejtegetései szerint) nem konstitutívak, azaz nem eredményeznek új, transzcendens tárgyakat, miként azt a racionalista metafizika vélte Kant előtt, hanem regulatívak, vagyis csupán az értelem használatának szisztematikus egységét biztosító szabályt vagy princípiumot adnak meg (A tiszta ész kritikáját idézte AA. 150. oldalon). Másként szólva itt a szaktudományok és az ontológia kettőséhez hasonló konstrukcióval állunk szemben.

A mai gondolkodás központi kérdései (nem népszerűségben hanem fontosságban) az ember konstitutív, alkotó tevékenységi területeinek a felismerése. Miben felelős az ember maga? Egy kérdés, hogy a régiek miről mit gondoltak, egy másik igen fontos kérdés pedig az, hogy az ő gondolatiktól akár függetlenül is képesek vagyunk-e felismerni a ránk hagyományozott, örökül hagyott értékeket. Azokról az értékekről van szó, amelyeket kár lenne elhanyagolni, megsemmisíteni, elfeledni - akár az első, akár a második teremtés hozadékai, akár apriorik, akár nem.

 

5. Szellem-filozófiai elemek

A priori ideák és az evolúció?

 

 

Ebben a fejezetben AA sokszor segítségül hívott könyvében egymás mellett szerepel Hegel, Marx, Wittgenstein, Chomsky, Habermas, Nietzsche és a posztmodern. Mintha a szerzőnek az lett volna a véleménye, hogy ne zavarják az igazán nagyokat (Arisztoteleszt, Aquinói Szt Tamást és Kant-ot), avagy ezen a területen van még mit csinálni..

Ahogyan Nietzschétől borsódzik a hátam, Habermasnak jó nagy félreértéseket tulajdonítok, úgy érzem józannak például Chomsky vizsgálódásait. Azonban nem AA. könyvének a kritikája a témakör, ezért itt (most már harmadik nekifutásra) megpróbálom az eszmék kérdését a platoni háromszög éleihez rendelt irányok adta technika útján megfogalmazni.

Ez egyúttal a fogalmi evolúció kérdésköréhez is közelebb vihet minket.

 

"könnyű" viszonyítási alapként felhozhatom Marx elhíresült megállapítását a társadalmi alap és felépítmény viszonyáról: "Marx szerint az ideológiai felépítmény nem más, mint a gazdasági alapstruktúra visszatükröződése".

Ez a (téves, hiányos) megállapítása  vezetett a 70 év kommunizmushoz és annak teljes csődjéhez, mert az emberi kezdeményezést, alkotói szerepet tagadta (közel esett az első teremtés valamely mechanizált, abszurd vallásához - amely idővel csak egy durva, már-már öncélú fegyveres erőszakot indokló vulgáris értelmezéssé vált).

Marx esetében egészen nyilvánvaló, hogy itt nem egyes ember énjéről van szó, hanem társadalmi szélességben az emberi én-ekről, emberi csoportokról is, társadalmi intézményekről is, közkeletűen elterjedt ideákról is. Talán lehet úgy fogalmazni, hogy történelmi szükségszerűségre gondolva Hegel nyomán leértékelte az egyes ember énjének jelentőségét, tehát nem éppen a platoni háromszögből indult ki. De ha ezt az ábrát használom, akkor jelezhető vele a gondolkodásának egy sajátossága (az élek irányultságával).

 

Alapvető félreértés keveredett az ügybe. Ugyanis meg kell különböztetni az időben három fázist!

 

Az első fázis: a nagy bumm után a fizikai majd a biológiai világ kifejlődése, és ennek betetőzéseként az ember (a sajátosan emberi cselekvés, szerepkör, funkció) megjelenése. "Első teremtés" elvén.

 

 

A második fázis: az ember alkotó tevékenysége, az ember hatása környezetére, az ember környezetalakító szerepe. "Második teremtés elvén".

 

 

A harmadik fázis: Az emberre való visszahatása az ember által mesterségesen alakított környezet részéről (különösen társadalmi intézmények részéről). Ismét "első teremtés" elve.

 

Marx mintha az első fázis logikájával közelített volna a harmadik fázishoz anélkül, hogy a második fázisról tudomást vett volna. Anélkül, hogy kezelte volna a második fázisból eredő sajátosságokat.

 

A.A. könyve talán nem véletlenül bizonytalanodott el Kant tárgyalását követően. Mintha a filozófiai gondolatok is összekeveredtek volna azóta, mintha elvesztették volna legfőbb iránytűjüket, a Kant kezében még működésbe lépett érték-iránytűt. Hatalmas a kavarodás, és mindent és mindennek az ellenkezőjét csodálatos érvelésbe lehet foglalni. Az egyik legpregnánsabb fordulat Habermas kommunikációs elmélete és a szerbiai háború között következett be. A tágabb keretek, netán ontológiai vagy platoni háromszög keret nélkül Habermas nemhogy az erőszak, de a stratégia alkotás helyességét kérdőjelezte meg, és előtérbe helyezte a minden határon túl menő párbeszédet. A nemcsak külön érdekű, de külön értékrendű felek mellébeszélése, "süketek párbeszéde" néhány százezer ember életébe került. Nem a második teremtés szabadsága és felelőssége nélkül, ahhoz pedig hozzá tartozik a stratégia készítés, a célok megfogalmazásának kultúrája, a szakismeretekben való otthonos forgolódás és egyúttal az általános (filozófiai, ontológiai, a priori stb) keretek, feltételek ismerete, áttekintése is.

Ezen törekvése alapján lehet A.A. könyve azzal együtt igen becses olvasmány, hogy csak középiskolásoknak szánt eredetileg. Ugyanis törekedett egy a filozófiával kapcsolatba hozható felelős szemléletmódhoz eszközöket, "fogalmi architektúrát" kínálni.

 

6. Absztrakciós híd

Absztrakciós híd és a platoni háromszög

 

A 213- oldal ábrája AA kötetében:

Ez az ábra igen meglepő számomra, mert gondolatban már a platoni háromszöggé való kiegészítés lehetősége jelent meg előttem.

 

Ma már a megállapítás, hogy a nyelvnek filozófiai töltete van, közismertnek mondható. Akkor viszont tovább léphetünk az absztrakciós híd megjelenítése felé a platoni háromszögből kiindulva.

 

 

A függelék elején már hivatkozott "absztrakciós híd".

 

 

Nagyonis megfelelőnek tűnik az absztrakciós híd képzetének és a platoni háromszögnek az egymásra vetítése.

 

7. Alkotmány

Alkotmány és az absztrakciós híd

 

Az absztrakciós híd ábrájából tovább léphetünk közvetlenül az alkotmány megjelenítése felé. Az eddigi érvelésnek maximálisan megfelelt az a képzet, miszerint az alkotmány is egyfajta absztrakciós híd társadalom és annak intézményei között.

 

Az ábra minden bizonnyal helyes. Az alkotmányról sok helyütt lehet olvasni, hogy bár alakítható, de ember nem szüntetheti meg, hogy hasonlóan kezelendő mint ama égi ideák, amelyeknek a földi lét csak visszfénye lehet, amelyből csak részesedhet a földi lét.

 

Ezen az ábrán nem jelenik meg az a még korábbi szemlélet, amely az alkotmányban egyenesen Isten és a társadalom közötti kapcsot látott. Mindenesetre a platoni háromszögben Isten abszolutuma is ebben a csúcsban található.

 

Ha tovább lépünk a nyitó ábrák felé, akkor a csúcsok közötti élek menti funkciók is megjelennek az alkotmányt tartalmazó absztrakciós híd mentén.

 

Az alkotmányos illetve az alkotmányosságában erodálódó társadalom a platoni háromszögben

 

 

Ezeken az ábrákon a nyilak iránya is igen fontos. Az a feltevésem, hogy kiegyensúlyozott alkotmányos társadalomban az "A" ábra szerint működnek a kölcsönhatások (egymásra hatások).

Egy alkotmányosságában elbizonytalanodott társadalomban minél egyértelműbb az alkotmányosság válsága, eróziója, annál inkább megfordul az élek irányultsága, mint a következő "B" ábrán:

 

Tovább is haladhatunk a függelék elején az alkotmányosság lényegét kifejező bevezető ábráknak a platoni háromszögbe illesztésével. Annyival lesz pontosabb az egy vonal mentén felrajzolt ábráknál, hogy a gyakorlatról alkotható tapasztalatokat beszédesebben jelzi.

(A csúcsok közötti élek irányulását itt nem tüntettem föl.)

 

Természetesen ebben a változatban is jelölhetők a hatások irányai. Sőt. ezen az ábrán igen szemléletesen lehet feltüntetni azt az esetet, amikor egy társadalmi  struktúra autonómiája "túllép" az alkotmányon, illetve kikerüli azt (amint a Magyar Nemzeti bank például büszkén "vallotta" is, hogy ő már modernebb intézmény annál, semhogy az alkotmányosságnak alá lenne vetve).

 

Ha a történeti alkotmányos hagyomány kerül szóba, akkor meglepő, bár ismét logikus lépéssel a Szent Korona helye is magától értetődik.

 

A történeti magyar közjog szimbóluma és a platoni háromszög

 

 

 

8. Az absztrakciós híd fogalmi szerkezete

A meta-nyelvi szintek

 

A nyelvnek, mint az absztrakciós híd egyik legfőbb összetevőjének absztrakciós szintjei vannak (A.A. könyvének 221. oldali ábrája szerint).

 

 

A rendszerezett, jól elhatárolható meta-nyelvi szintekre tagolt szaktudományokon belül nem nehéz könnyen érthető példát hozni a nyelvi metaszintek héjszerű egymásra épülésére.

 

 

Ha meta-nyelvi szintekről beszélünk, akkor nem csak ezekről az egyértelmű, igen logikus, a tanulmányaink alapján könnyen helyre tehető példákról vehetünk tudomást.

A tisztán elkülönülő metanyelvek világa a köznapi nyelvben nem található meg. A tárgyi nyelv és a valahanyad fokú metanyelvi rétegek kusza kavalkádot alkotnak. A metanyelvek egyvelegéből mikor melyiket és mikor melyik szempont szerint emelhetjük ki, illetve értelmezhetjük így vagy úgy. Kultúr-körönként, társadalmanként jellemző, egymástól eltérő áramlatokba rendeződnek a metanyelvi szintek, szerveződések, jellemző társulások, alakzatok - a maguk jellemzően eltérő szemlélet- és érték-rendjével.

A vallási és egyéb kultúrális hagyományokat megjelenítő analógiás szövegek használata különösen jellemző példa a metanyelvi szintek problémájához. Egymás vallási hagyományának tisztelete például nem más sok esetben, mint annak tudomásul vétele, hogy valamely szöveget a másik fél a mienkétől eltérő absztrakciós szinten értelmez. De ugyanígy értelmezhető a politikai, irodalmi, üzleti, munkahelyen belüli és sok egyéb speciális, egyazon társadalmon belül is eltérő szintű és jellegű párhuzamos szöveghasználat.

Nehezen azonosíthatóak, választhatók el egyértelműen a meta-nyelvi szintek, ha irodalmi, kultúrális, sőt vallási példákat veszünk. Ilyenkor a kusza forma mögött a szövegen átütő tulajdonképpeni tárgykör, jelentés, értelmezés kell legyen az alapvető. Ezek a szövegek azonban könnyen félre is érthetőek, és egyúttal sokkal jelentésdúsabbak, inspirálóbbak is lehetnek, mint "szárazan egyértelmű" szaktudományos szöveg.

 

 

Közbevetőleg megjegyzem, hogy természetesen nem csak az ezen a rajzon szemléltetett két lehetőség létezik a metanyelvi elrendeződésre, nevezetesen a szaktudományi szigorú hierarchiába rendeződött metanyelvek rétegződése, és az irodalmi, vallási, köznyelvi metaszintek teljes kuszasága, káosza.

Szemléltetésül a jelentésrétegek időbeli egymásra rakódására megemlíthető a Bábel-tornyának esete. A Bibliában Isten elleni próbálkozás, merénylet volt az építés célja, amit Isten haragjában lerombolt, és büntetésül összezavarta az építők nyelvét. Nehezen érthető történet.

Logikusnak tűnik, hogy itt egy korábbi értelmezés emléke őrződött meg, miszerint egyrészt a torony eredetileg a folyamatosan fenyegető árvizek elleni védekezésül épült volna, másrészt az építők kezdetben egynyelvű, homogén társadalom voltak. Idővel azonban más nyelvű népek is költöztek oda, akiknek már e tornyok szerepköre homályos volt, esetleg már csak a tornyok romjaival találkoztak, és egyik meghatározó élményük nem az árvizek elleni védekezés volt, hanem nyelvi kapcsolatteremtés nehézsége az őslakosokkal. Milyen egyszerű is lenne (és miért ne lenne így?).

Harmadik értelmezésnek pedig itt van saját korunk. Ismerjük a Bábel torony szemléletes bibliai történetét, és benne vagyunk abban az élményben, problémában, hogy fogalmi rendszerünk kuszaságát egyre kínosabb nehézségként ismerjük föl. Tehát beszélgetés közben semmiféle szabályt nem sértünk, ha úgy értelmezzük, hogy a fogalmak tornya a Bábel tornya, amelyben az Isten képmására teremtett ember isteni magasságokba tör, ám a fogalmi torony időnként a maga súlya alatt összedől. Ilyen összedőléseket követően viszont logikusan következik az emberek beszédének összezavarodása, hiszen csak nagy nehézségek árán tudják az összeroppant fogalmi rendszer egyes rész-fogalmaikat egyeztetni (mégha egyazon nyelven beszéljenek is) - mintha hirtelen mindenki más nyelvet beszélne.

Effajta Bábel torony összedőlést sokat megélt már az emberiség, sokat nyilván is tart, és egy ilyen toronyösszeomlás romjai közt téblábol napjainkban is. A legnagyobb gond éppen az, hogy a romok közül mely fogalmi téglákat, építő elemeket tartsunk meg, és melyeket selejtezzünk ki végleg, valamint hogy még csak útban van a felismerés: a fogalmi alkotórészek birtoklása kevés, a fogalmi rendszerről is áttekintést kell szerezni (a toronyhoz nem elég a tégla, a toronyépítéshez szerkezeti terv is kell).

Napjainkban szinte reneszánsza van a nemhogy Krisztus előtti, de a Biblia előtti emberi őstörténelemre való rácsodálkozásnak. Ezzel kapcsolatban állandóan előkerül az égi csillagjegyeket ránk hagyó őskori gondolkodás emlékeinek értelmezése. Érdekes technikáját lehet megfigyelni a metanyelv-alkotásnak ezen régi korokban, a tükör-világok alkalmazását. Ez a technika ma sem halt ki, csak már nem tölt be központi szerepet. Tükör-világként szerepelt a földi világhoz képest a csillagos ég, tükör-világ volt a népmesék csodás világa, tükörvilág volt a népművészetek jelképrendszere.

A tükörvilágok metanyelvi technikája az elvont problémák tárgyalását nem új fogalmak definiálásával kezdi, hanem parabolisztikus, hasonlatszerű alkalmazással a mindennapokban ismert tárgyak, jelenségek fogalmait használva mond el olyan meséket, történeteket, amelyekben a tárgyak, jelenségek tulajdonságai és a közöttük levő összefüggések különböznek a konkrét világban megszokottól. Ha ezt tudjuk előre, akkor nem sok zavar adódhat, senkit sem fog feszélyezni, hogy a királyfi egy bolhán lovagol a felhők felett, és megütközve hallgatnánk, ha valaki egy ilyen mesét fraudi elszólások soraként akarna értelmezni.

Az emberi gondolkodás története tehát innen nézve egy valóságos vidámparki tükörterem, elvarázsolt kastélybeli zeg-zugos labirintus. Ezeknek a labirintusoknak a történetét nemzedékenként újra és újra meg kell ismerni, és meg kell fogalmazni mindíg frissebb értelmezéseit. A kereszténység azzal, hogy e labirintusokból a kinyilatkoztatásra hivatkozva, de alapvetően egy erkölcsi fonalat fölfejtve igyekezett kijutni, igen nagy mértékben csökkentette a fogalmi labirintusok Bábel-tornyainak omlásveszélyét, deformációját. Hasonló előrelépés volt a kísérleti eredményekre támaszkodó szaktudományok kifejlődése az elmúlt évszázadokban. Úgy hiszem, hogy további változások, "előre-"lépések várhatóak a fogalmi Bábel-torony omladékonysága elleni küzdelemben, ez pedig a már Arisztotelesznél fellelhető fogalmi rendszer koncepció (ontológia és szaktudományok) fogalmi rendszer térkép kérdésének elővételét kell jelentse. Nevezhetjük a fogalmi rendszer térképének, filozófiai tezaurusz-hálónak, bárminek, de szükség van rá, mert különben nem igazodhatunk el a szaktudományos információ-tengerben, fogalom-áradatban. (A XX. századi, kortárs filozófia, ha nem is ezzel a megindoklással, de ennek megfelelően igen sokat foglalkozik a gondolatokat közlő nyelv filozófiai jelentőségével.)

 

Számomra emberi alkotásnak minősülnek az erkölcsi értékek, legalábbis abban az értelemben feltétlenül, hogy dönthetünk felőlük, hogy ilyen-olyan megfogalmazásokba csomagolhatjuk őket, hogy az őket erősítő vagy éppen gyengítő intézményeket fejleszthetünk ki. A talán sok-tízezer éves vagy éppen sokszázezeréves emberi történelem (túltekintve az utolsó tízezer évnyi írott történelmen) sarkalatos értékeinek időtállóságát hosszú időn át az ezen értékeket leíró szövegek, szimbólumok stabilitásával igyekeztek védeni a társadalmak. Jó példa erre a kétezer éve változatlan Ószövetség esete.

Azonban a "szent" értékeket leíró "szent" szövegek értelmezése mégis óhatatlanul változó kell legyen, hiszen változik az a társadalom, amely ezeket a szövegeket olvassa, értelmezi. Ha most választani kell, hogy vajon az értékeken vagy a szövegeken legyen a hangsúly, az ember nyilvánvalóan érzi, tudja, hogy a hangsúly magán az értéken kell legyen egyrészt - másrészt azonban a manipulációnak a szövegek változtatásában van nagy lehetősége, vagy éppen a szövegek változó értelmezésében. Ezernyi példa van rá (többek között Biblia-elemzések is tárgyalják), hogy eredetileg funkcionális szövegek idővel áttételes, szimbolikus jelentések hordozóivá válnak, amolyan nehezen követhető áttételű metanyelvi szintekké. Az eredmény hasonlatos lehet a geológiai vagy régészeti rétegek egymásra épüléséhez.

A gondot nemcsak e nyelvi absztrakciós rétegek feltárása, elemzése jelenti, hanem az is, hogy ha forradalmár hevülettel ledózeroljuk a kusza egymásra rakódott jelentés-rétegeket, akkor kifejező eszköz híján maradhatunk számos fontos érték tekintetében, és olyasmi értékeket veszthetünk el, amelyeket józanul nem dobtunk volna ki az ablakon. És viszont, a másik irányú túlzás sem vezet sehova, mert semmire sem juthatunk ma már évszázados vagy éppen több évezredes szövegek "szó szerinti", "tárgynyelvi" szintű értelmezésének kísérletével, mert egyrészt a régiek értelmezését lehetetlenség rekonstruálni, másrészt az eredeti értelmezés egy olyan valaha volt helyzethez kapcsolódott, amelynek abszurditásig vitt szigorral véve ma nyomokban sincsen megfelelője. (Azaz nem kerülthető meg az önálló gondolkodás, a felelős értékítélet semmilyen korszakban, a miénkben sem.)

Egyes metanyelvek feltérképezésében, sőt kialakításában egyébként valóságos versenyfutás alakult ki. Korunkban, az információs és pszihológiai hadviselés idején az egyik alapvető eszköz az ellenfél tehetetlenné tételében nem az ágyújának tönkretétele, nem az utánpótlási vonalak robbantgatása, nem a hátországi gyárakban a termelés lassítása, hanem a minél magasabb fokú absztrakciót jelentő metanyelv választása, az oda való eljutás kísérlete, a saját koncepciók minél absztraktabb szintű megalapozása érdekében, a másik oldalról pedig az ellenfél absztrakciós szintjeinek összezavarása, hogy legfeljebb formális képtelenségekre legyenek képesek gondolataikban, de nem önálló koncepció kialakítására. (Az ellenfélnek, vagy enyhébben szólva konkurensnek "fogalma se legyen arról", hogy miként álhatna saját lábára.)

Az ilyesfajta vetélkedés, hozzáállás alaposan összezavarja a fejlődésben való hitet, a civilizációs felzárkóztatásra való buzdítás hitelét, különösen ha ennek kegyetlen eszközéül a felzárkóztatandó népek saját kultúrájának, metanyelv-rendszerének dózeres eltakarítása szolgál (lásd Magyar Bálint civilizatórikus lendülettől áthatott kultuszminiszteri televíziós beköszöntőjét - ahol a kultúra leépítésében kereste a kiutat országa számára). Az ilyen fenyegetés, amely a lehető legelementárisabb erőszak, részben fel sem tűnik egyeseknek, másokban pedig a lehető legmélyebb elkeseredést gerjeszti. Így válhat a fejlett nyugati világhoz való csatlakozásból elég sokak számára a fogyasztó barbárságnak álcázott monopolista diktatúrának való behódolás. Így kerülhet egy polcra a vörös hadsereg komisszárja, a szovjethatalom helytartója, és a magyarországi nemzeti bank elnöke vagy éppen államelnöke. Így válik a civilizációs törekvés fogd a szád vagy betapasztom rémálommá.

Nem könnyű fajsúlyú ártatlan vicc a metanyelvi rendszerek útvesztőivel való tudatos visszaélés - lásd pl ki a rasszista provokációs körtáncot Európa egyetlen valóban rasszista (néhai?) kultúrhagyományának árnyékában azzal a megfontolással, hogy erről a királyról jó érzésű európai fehér ember úgysem kiáltja el magát, hogy ez a király kérem meztelen, főleg ha gazdasági és fegyveres hatalmi fenyegetést érez a fogyasztói reklámhadjáratokra emlékeztetően megszervezett rendszeres provokációs kampányok mögött - itt régen nincs szó kegyeletről semmiféle értelemben. Itt egy céltudatos militáns magot nem tekintve mindenki szenvedő, érzelmeiben megzsarolt fél minden oldalon (úgy, ahogy az "alkotmány-talanságban" illik, gyakorta megesik).

De hogy mennyire nem csak napjainkban kirívó egy, és egyáltalán nem párja nélküli jelenségről van szó, ahhoz had emlegessem fel a trianoni döntésben érintett önigazoló és szándékában a koszovói szerb törekvésekkel nagyon is egyező célt érvényesíteni próbáló országok eszmei dulakodását az Európai Unió egész keleti partvidékén, külső gyepűsávján. És hogy ez az egyensúlyzavaros pszihikai hadviselés a fejlett centrumra is mennyire jellemző, arra példa lehet az emberi jogok abszurdan egyoldalú, az extrém kisebbségek által gyakorolt, terrorba fordult értelmezése.

Milyen nemes, hogy emberi jogokról van szó, és milyen otromba valóság, amikor ebből az extrém (hogy ne mondjam destruktív) kisebbségek sokszor egyszerűen őrjítő fenyegetése, rombolása valósul meg.

Józan ész? Ugyan kérem. A ledózerolásra ítéltetett kultúráknak nem belső értékük szerint osztogatják a sárga vagy piros lapokat, ahogyan sosem történt ez a gyarmatosítás más korszakaiban sem. Nem a bűnös indiánt irtották, hanem az útban lévő indiánt. Nem a bűnös, a nem elég demokratikus társadalmaknak kell megváltozniuk, hanem a sajátos vonásokkal rendelkezőknek...........Őrült kétségek? Igen ............. Van kiút? Nem tűnik túl szélesnek. ................... Legyünk józanok? ............. Hogyan? ....................? Az alkotmányosság?

 

Szerintem a filozófiai alapok áttekintése, a megtartható, az erőt adó hagyományok hangsúlyozása - megkülönböztetése - az idejét múlt hagyománytól, netán a destruktív súlyú, a csak nehezékként szolgáló hagyományoktól, az egy szűk ösvénye, lehetséges útja az őrület elkerülésének a józan ész megtartásának.

 

Ezen az úton csak saját elhatározásból, csak saját indítékból, csak saját erőből, csak saját természetünkből lehet eljutni bármeddig is.

 

A klasszikus filozófia meta-nyelvi tagolásának kérdése az ókori görög paradoxonoktól kezdve Aquinói Szent Tamáson át a modern nyelvfilozófiáig, a formális logikáig, talán a Gödel tételig hosszú fejlődésen, tökéletesedésen ment át, és jelentette filozófiai gondolkodásunk egyik fontos pillérét.

 

Kant a priori értékei elpusztíthatók, de pótolhatók-e?

 

Ha az alábbi, a klasszikus európai értékrendhez illeszkedő ábrát nézzük, akkor meglepő, hogy korunk élvhajhászása itt a legalacsonyabb (állati, "animális") szintet jelenti. A kuriózum kedvéért egy érdekes idézet Arisztotelesztől, aki egyébként kerülte nyers hangú minősítéseket. "Arisztotelesz a következőképp gúnyolta ki Asszurbanipalt, Ninive királyát, aki sírversében azzal dicsekedett, hogy most övé mindaz, amit megevett és ami örömöt a szerelmi vágy kielégítésében szerzett: Egy barom sírjára nem is írhattak volna mást" (AA 330. oldal). Mint az alábbi ábrán is látható, a nemi és evési gyönyört az animális, állati szintű igények közé sorolták. Napjainkban, a csökkenő becsületű fogyasztói társadalomban nem először van példa a történelemben az "animális" élvezetek sokkal sajátosabban emberi igényeket elnyomó túlsúlyára. Ez a túlsúly biztos, hogy nem kedvez az alkotmányossági igényeknek. Más kérdés, hogy előbb-utóbb zsákutcába vezet a fogyasztói-hedonista igények túlsúlya, és akkor  kérdés, hogy mennyire lesz egyértelműen fölismerhető az összefüggés a sajátosan emberi értékek, a társadalmi problémák és az alkotmányos berendezkedés lehetőségei között.

 

 

A pénzhasználat nagyon erős absztrakción alapszik Az általános egyenértékes szerepkört azon az áron képes eljátszani, hogy a fenti táblázat érték-különbségeit nem érzékeli, azoktól eltekint, elvonatkoztat! Kant a priori értékei elpusztíthatóak, például egy meggondolatlanul használt pénz-absztrakcióval is! Nehéz utóbb ismét kialakítani őket.

 

Ha tehát az emberi dimenzióinkat meg akarjuk tartani, akkor nem bízhatjuk magunkat mechanikusan "csak a pénzre".... Alkotmányos keret, norma kell a pénz-szabályozási rendszerhez, és egyéb társadalmi szabályozási sémákhoz, szabályozó rendszerekhez, rutin-automatizmusokhoz.

A nyelvek meta-szintjeinek használatában adott a köznapi nyelv teljes káosza és a tudományosan rendezett, szigorúan szabályozott fogalomkörök jól elhatárolt meta-szintjei. Ha a kultúrális hagyományról, kultúrkörről, gondolkodási vagy fogalmazási iskoláról beszélünk, akkor a kettő (köznapi és tudományos nyelvhasználat) közti köztes állapotra kell gondoljunk: egy többé-kevésbé egyértelműen hasznűlt rétegződésre (de a kivételeket, egyéni meglátásokat nem kizáró, az aprólékosan szabályozott fegyelmező értelmezést nélkülöző rétegződésre). Tehát "általában", "jellemzően" és nem kivétel nélkül érvényesülő értelmezési sajátosságok, meta-nyelvi rétegződések adják a kultúrális sajátosságokat.

 

Milyen is az európai hagyomány?

 

A fenti eszmefuttatásokban "egységes egyvelegként" keveredtek különböző filozófiai irányzatok sémái egy sajátos mozaik kockáiként.

Ha ezeket az irányzatokat külön-külön kezeljük, akkor miből áll az európai hagyomány? Tehát Isten parancsa-e a természetjog és sok más "emberi" rendszer, vagy a természet örök törvényeit kell megtalálnunk a társadalomban is? Úgy, olyan alázattal kell kezeljük e kérdéseket, és e kérdésekhez fűződő hagyományokat, "szent" törekvéseket, aminek megfelelőenehet a fogalmazás (egymást ki nem zárva, egymás mellett is):

-      mintha isteni eredetű volna

-      mintha a természet örök rendjét fejezné ki

-      mintha az emberiség megismételhetetlen alkotása, kincse volna.

-      mintha az evolúció emberi szintjén a mi cselekvésünk (és annak sajátosan emberi indíték- és cél-rendszere, azaz ható és cél-ok rendszere) jelentené az evolúciós mozgást

E megközelítések párhuzamos kezelésével, rendszeresített párbeszédével, jóhiszemű illesztésével elérhetjük a különféleképpen megfogalmazott feladatok, problémák kezelésében a lényegi együttműködést (a különféle értelmezések közötti terméketlen hitviták kártétele helyett).

Tudomásul kell venni, hogy az itt vázolt nagy irányzatok között "az igazsághoz" való ragaszkodással nem lehet döntésre jutni, mert nem közvetlen tárgynyelvi igazság-tartalmuk, hanem a rájuk tapadt érzelmi töltetű meta-szintek miatt fontosak számunkra. Egy komplex érzelmi világot nem lehet kompromittálni azzal, hogy az érzelmek "vivő-szövegében" a megfogalmazásuk óta felfedezett logikai buktatók vannak, amint egy verset sem kell kidobni olyan "értelmetlenségért", hogy legfeljebb a vállára szállhatott az a madár, de nem közvetlenül a szívére. Nem logikai igazságtartalmuk miatt ragaszkodunk hozzájuk (a "vivő-szövegekre"), hanem mert egy érzelmi állapotot ezek közvetítenek számunkra, amely közvetítés nekünk igen fontos. Méltányolva érzelmi töltetüket úgy kell őket kezelni, hogy ugyanakkor foglyaikká se váljunk, és ne kényszerüljünk logikai képtelenségekbe csúszni racionális döntést igénylő helyzetekben. A két szövegtípust, a kétféle értelmezést jól el kell tudjuk választani egymástól.

Ha alkotmányozásra kerülne sor, akkor az alkotmánynak lábjegyzetben vagy egyéb módon párhuzamosan és jól értelmezhetően meg lehet hivatkoznia a főbb európai (hazai) gondolkodási áramlatokat (például az előbb felsorolt négyet).

Tehát elvileg nem csak a Tordai országgyűlést kell meghivatkozni a vallásügyi törvényben (előbb-utóbb föltétlenül), hanem ahol szükséges, ott legalább a lábjegyzetben a mai legfőbb fogalomhasználati irányok szemszögéből akár több megfogalmazás is illeszthető egymás mellé, hogy ne a betű legyen a döntő, hanem a szellemiség, amit az képvisel - ?! Ha ez megtörténhetne, akkor igen jótékonyan hatna a társadalom különböző kultúrrétegeinek kapcsolatára (és nem egymás elleni kijátszására). Ha pedig csupán tökéletes álom lehetne mindez közvetlenül az alkotmány szövegében, akkor mindenképpen ilyen magyarázatokra van szükség, amelyet oktatásban, törvényértelmezési vitákban is széles körben lehet felhasználni.

Ezen együttműködésnek (különböző rendszerű fogalmi keretekben mozgók között) határa van természetesen, de ezen a határon belül azonban eredményesek lehetünk

-      az isteni parancs teljesítésében

-      a természet örök rendjét fürkésző cselekedetben

-      az emberiség ésszel és érzelemmel alig felmérhető felelősségét tudatosító cselekvésben.

-      az evolúciós mozgás általunk ismert legmagasabb szintű érvényre juttatásában.

Ezen felsorolásokat tekintve egy igen sarkított szemszögből a sajátosan emberi cselekvés eredményeképpen létrejövő szubsztanciák is (a második teremtés szubsztanciái is) "végső soron természetes szubsztanciák", mert hiszen mi is a természet részei vagyunk - az ökologikus szemlélet szerint.

Innen közelítve az emberi szintű evolúció felelőssége nem csak az emberért van, hanem az alacsonyabb szintekért is elgondolható (az emberi léttől való függőség mértékéig) - aminek  értelmet "végső soron" mégis csak a jövő emberi generációiért érzett felelősség adhat..

 

Más, sokkal józanabb fogalmazás szerint azonban azt kell mondjuk, hogy az emberi gondolkodás végső célja az embernek a világban való létéért van (tehát nem a világ egyébként lehetetlen teljes megismeréséért).

Az embernek a világban való léte, mint definíció a már emlegetett alábbi szétválasztást juttatja érvényre:

-      vannak a tőlünk független szubsztanciák (akárhogyan minősítsük őket elnevezésükben) és a

-      tőlünk függő szubsztanciák (amelyek nem alábbvalóak, legalább olyan lényegesek, de amelyekről a fenti felsorolás szerint legalább négy egymástól alapvetően különböző módon lehet fogalmazni)

A tőlünk függő szubsztanciákról, társadalmi intézményekről szólva (a szubsztanciákat és akcidenseiket megnevezve) mondhatjuk egyaránt, hogy:

-      isteni eredetű kinyilatkoztatás szerinti teremtmények (de legalábbis az isteni képmásra teremtett ember alkotásai)

-      természeti jogi ideák érvényesülései vagy csorbulásai

-      megismételhetetlen emberi alkotások

-      evolúciós produktumok az ember szintjén

Az emberi gondolkodásnak érzelmi, élményi alapokra, eredetre van szüksége. Az itt párhuzamba állított négy gondolkodás stílus éppen érzelmi alapjaiban markánsan különbözik egymástól, ugyanakkor logikailag számos tekintetben egyazon következtetésre juthatnak, és ami még fontosabb: társadalmi kérdésekben, egymással megállapodhatnak, megegyzezhetnek, egymással közös vállalásban való részvételt tesznek lehetővé.

Az emberi fogalomhasználat metanyelvi rétegeinek jelentésbeli gazdasága sok tekintetben csak családi, emberi közvetlen kapcsolatban, kisebb csoportban, "szubkultúrában" adható tovább. Mindegyik talajról indulva lehet eredményesen és alkotó módon beakpcsolódni a társadalmi folyamatokba. Valamint fordítva, a társadalmi folyamatok is hatnak ezen gondolkodás áramlatokra.

 

E gondolkodási stílusoknak, áramlatoknak még egyazon emberen belül sem kell feltétlenül egymást kiszorítaniuk, mert egymással párhuzamosan, részben egymást át is fedve adnak fogalmi eszköztárat a különböző emberi funkcióknak való megfelelésre (érzelmi kultúra élése, tudományos kutatás, technikai alkotás, társadalmi konfliktusban való részvétel stb.)!

 

Mindegyik gondolkodási irányzatnak (a fenti négy típuson kívül számtalan másik határozható meg) kicsit más az "adekvát" probléma területe, amelynek kezeléséhez a legalkalmasabb. Az emberi lélek (és itt nem teszek különbséget személyiség, lélek, ész, értelem stb között) egyrészt mozaikszerű, másrészt törekszik a maga egyéniségének, sajátos egységének a megteremtésére. Ebbe az egységbe bőven belefér, hogy lelki ügyekben hívő vallásosak legyünk, hogy erkölcsi kérdésekben természetjogi érveket keressünk, hogy az emberiség kultúrkincseit megismételhetetlen emberi alkotásoknak tekintsük, és hogy hosszú távon az evolúciós mozgásformát leíró fogalmi eszközökkel is keressük a választ az emberi felelősség, az emberi jövő dilemmáira (az isten képmására teremtett ember felelősségének jegyében).

Ne akarjuk gyerekeinkkel újra játszatni az emberi történelem egyes egyszerűbbnek vélt korszakait, ne akarjuk őket időutazás szerűen kiragadni saját korszakukból vissza a régmúltba vagy előre halványan sejtett jövőbe. Fel kell azonban készítenünk őket a ma és a közvetlen holnap, az ő felnőttkori jelenük problémáira, külső kihívásaira, belső szükségleteire.

 

Arisztotelesz korának gondolkodását semmilyen "arisztoteliánus" iskola sem képviselheti a maga eredetiségében napjainkban, ez merő képtelenség volna. Azonban számos olyan gondolkodás iskola lehetséges, amely a saját jellegzetességeit úgy fogalmazhatja meg legjobban, hogy "arisztoteliánusnak" nevezi magát. Ettől még nem kell eltekintenie attól, hogy például Arisztotelesz szerint még a kiváltó ható oknak feltétlenül magasabb rendűnek, tökéletesebbnek kellett lennie az okozatnál, a következménynél (ehhez illeszkedően volt a végső ok nem más, mint az abszolútúm, maga az Isten), addig ma már tudjuk, hogy ez legfeljebb egy fejlődési szinten belül lehet érvényes (entrópia-növekedés néven). Ma már úgy tudjuk, hogy a ható-ok, az időben megelőző esemény az eseménysorban nálánál tökéletesebb eredményre is vezethet, hiszen mi más volna a fejlődés jelensége? Ezt a gondolkodásbeli előrelépést ismerve, számon tartva mit sem kell csökkenjen Arisztotelesz és kora iránti tiszteletünk, vagy bármely "arisztoteliánus" gondolkodási irány megbecsülése.

 

Egyes énfilozófiai irányzatok szerint végletesen fogalmazva a tőlünk függő szubsztanciák az egyedül igazán fontosak számunkra, sajátosan emberi minőségünkben. Ilyen második teremtésbeli (másodlagos?) szubsztancia-világ, kérdés-kör az emberi gondolkodás, fogalomhasználat egészének problémája.

 

 


 

[lxxvii]Függelék 2. Az aktív érdekeltségű vállalkozás-szolgáltatási infrastruktúráról

 

A probléma röviden

a termelő gazdasági szerveződés és a gazdaságot szabályozó, irányító állam viszonyának főbb esetei (1999.)

 

 

1) a "piac és állam fölötti" gazdasági szereplő, - az állammal szemben erőfölényben lévő nemzetközi nagyvállalat - képes az önszervezésre

2) a "piac fölötti" gazdasági szereplő - a piacot anyagi erejénél vagy monopol helyzeténél fogva képes manipulálni - ennek szabályozására a nemzeti állam még alkalmas - képes az önszervezésre

3) a "klasszikus piaci" gazdasági szereplő - ki van téve kereslet-kínálati mozgásoknak (a piacot mint környezetét nem képes befolyásolni) - képes az önszervezésre

4) a "piac alatti" gazdasági szereplő (eladásra termelő vállalkozó) - az állami- és a magán-monopóliumokkal szembeni hátrányos helyzetét meg sem tudja fogalmazni, nemhogy védekezni tudna  - képtelen a teljes értékű piaci önszervezésre

-      kiemelkedően kiszolgáltatott a "piac alatti" szereplő az állami szabályozási követelményekkel szemben (adózás, jogi megfelelés, általában az adminisztráció), valamint gazdasági partnereivel ügyfeleivel szemben (finanszírozás, piaci mozgások, szerződéses fegyelem, vitás ügyek rendezése stb) - helyzetének megoldása nagy mértékben javítaná a foglalkoztatási helyzetet - ez a gazdasági szereplő az önkizsákmányolását nem tudja visszafogni, mégsem tud széles tömegében lábra állni - a segélyre szorulás alternatívája előtt áll (de nem a főtevékenységi kudarca, hanem a monopólium- és piac-centrikus gazdaság-szabályozási, adminisztrációs követelmények miatt) 

-      az állam a hagyományos eszközökkel e "piac alatti" gazdasági szférát segélyezheti vagy a versengő piacra kényszerítheti (ami részben szintén a segélyezettek számát növeli a piacról kihullókkal) - "hagyományos gazdaság-szabályozási eszközök" alatt érve azt a szabályozási sémát, amelynek az értékcentrumában a monopolgazdaság van vagy a versengő piacgazdaság, és amely nem törődik a "piac alatti" termelők sorsával (sem személyes sorsával, sem gazdasági potenciáljuk sorsával)

-      a "piac alatti" szereplők, vállalkozások köre mai elnevezésekkel: családi vállalkozások, kis- vagy mikro vállalkozások, önfoglalkoztatók, kényszervállalkozók, egyéni vállalkozók (évi 20-30 millió Ft-os árbevétel alatti vállalkozások)

- új megoldást kell találni számukra az állam részéről: a vállalkozáshoz szükséges "vállalkozási szolgáltatások" általánosan elérhető, érdekazonos, "aktív érdekeltségű" infrastruktúrális hátterére van szükségük.

 

5) "önellátó, öntevékeny" gazdasági szereplő - eladásra termelése véletlenszerű, nem rendszeres, nem is legfőbb célja

-      célja valamilyen téren az önellátás, a gazdasági önszervezés minimuma - jellemző esetei a házimunka, a csináld magad "mozgalom", a hobby-tevékenységek, a hétvégi kiskert, a volt háztáji, az 1-10 hektáros apró (mező-)gazdaság, stb

-      e létszféra belülről jellegéből következően monopolizálhatatlan - ideológiailag teljesen védtelen a törvényi és szabályalkotó mezbe bújt, a piaci gazdasági érdekre hivatkozó, e tevékenységi szférát fölszámolni igyekvő külső monopolizációs törekvésekkel szemben - védtelen a monopol- és versengő piaci folyamatokra koncentráló, mindent abba kényszeríteni igyekvő gazdaságpolitikai szemléletből következő durva társadalom-szabályozási önkénnyel, bújtatott és igen káros társadalom-szabályozási diktatúrával szemben -  à amelyet ráadásul álnok módon liberalizmusnak (szabadság elvűségnek) neveznek, deregulációnak (a szabadságot fékező "értelmetlen" szabályok leépítésének), valamifajta globális felszabadulásnak, holott csúnya szóval egyfajta sosem látott uzsorás rabszolgasági rendszert építenek ki ily módon, éppen a jelen elemzésben 4-esnek és 5-ösnek számozott szférák létjogosultságának sőt elvi lehetőségének is a tagadásával, a tudatból való száműzésével (oktatásból, kutatásból, lexikonokból, hogy "fogalmunk se lehessen róla"!)

-      a jelenség nem új, nem csak az utóbbi tíz év rendszerváltását fémjelzi, nemcsak a kommunizmus modernizációs őrült révületét, nemcsak a huszadik század elvadult monopol-kapitalizmusát - talán éppen fordítva áll a dolog: kivételt jelent a történelemben, amikor tisztességgel méltányolni igyekeztek és sikeresen méltányolni tudták valamilyen módon az egyes ember minimálisan önszervező léthez való jogát - egy ilyen korszak lehetett az a korai feudalizmus, amikor a jobbágytelek mérete definíciószerűen akkora volt, amekkora egy nagycsalád megélhetéséhez a közterhek megfizetése után elegendő volt, és ilyen lehetett például az Egyesült Államok korai benépesülésének időszaka is, amikor kissé más megfogalmazásban, de szintén igyekeztek elismerni mindenki személyes jogát a saját, önszervező léthez

- a piaci mozgások és a monopolérdekek abszolutizálásával szemben csak társadalompolitikai prioritások megfogalmazásával és érvényesítésével védhető meg (alakítható ki) a létük - a segélyrendszerek önértékelést, reményt, mindenféle hitet, humánumot lebontó hatása előtt ez az utolsó sávja az öntudatos, önszervezésre törekvő, az önállóság minimumát felmutató létnek

-      hátránya e szférának, hogy nélkülözi a profitérdekeltség termelési és innovációs, fejlesztési dinamizmusát, ugyanakkor hihetetlenül erős a stabilizáló, megtartó képessége (feltételezve az állami szerepkör megfelelését, kompatibilitását) - tartós munkanélküliségi várakozások idején a hosszabb távon destruktív segélyrendszerekkel szemben értelmes alternatívát jelentene e létforma kiterjesztése, mint a társadalmi tartalék, puffer szférája - parasztság, a paraszti létforma védelme a fejlett országokban a jelen elemzésben piac alattinak nevezett 4-es és önellátónak nevezett 5-ös szférák védelmére való törekvéssel is magyarázhatóak - bár más a megfogalmazás Európai Unió-beli vitákban, azonban e szférák értékmegőrző (ha éppen nem génbank jellegűnek tekintett) funkciója közkeletű érv a mezőgazdasági támogatások rendszere mellett

-      ritkán kerül kifejtésre, és ezért naponta vezet félreértésre, hogy a fentiek szellemében a kisvállalkozások "támogatásának" nevezett állami intézkedések tartalmukat tekintve nem a gazdasági, termelési teljesítményen felüli aránytalan állami jutalmat jelentenek közpénzekből (amelyeket mások adójából fedeznek), hanem valamilyen mértékű kompenzációt a monopólium-pártoló vagy piac-elvű szabályozás káros mellékhatásai, ellen a 4-es és 5-ös szférákban

-      e létezési szféra tömegméretekben nem az emberek személyes elhatározásától függ napjainkban, hanem az állami szabályozás "engedélyétől", jóindulatától - az élet egyéb területeire kitekintve határozott kapcsolat van az emberi minőség leépülése, kiszolgáltatottsága, értékvesztése és 4-es, 5-ös gazdasági szféra modernizációs ideológiájú, tudatos állami lehetetlenítése között (mind a gyakorlati politikai cselekvések terén, mind a hatalommal rendelkező érdekek megfogalmazódása terén, mind a társadalom elméleti sémák világában!) - a népművészetek, népi mesterségek, a polgári világ egyes szolgáltatásai és a velük járó tudati tartalmak iránti nosztalgia nem kis részben a jelen elemzésben 4-esnek és 5-ösnek jelzett gazdasági szférák előnyei, emberi minőséget segítő hatásai utáni nosztalgiát, vágyat jelenti

 

6) "gazdaságon kívüli" szereplő - segélyre szoruló, a gazdasági önszervezésben, a termelésben részt nem vevő (onnan egyesek hiányos képességei miatt kiszorult, tömegméretekben pedig állami eszközökkel eltökélten és részvétlenül kiszorított) állampolgárok

 

 

Az egyszerűsített ábrán szereplő két vastag nyíl azt jelzi, hogy minél messzebb kerülünk a klasszikus versenyző piaci viszonyoktól, annál inkább növekvő probléma az állam és a gazdaság helyes (igazságos) és hatékony működést eredményező szétválasztása, annál kevésbé jelentenek megoldást a klasszikus piacszervezési módszerek.

 

Válasz keresés a ("4-es") problémára

"Aktív érdekeltségű" gazdálkodási szolgáltatási infrastruktúra (1999.)

 

-   A probléma:miként befolyásolja a termelési eredményességet az az érdekeltségi rendszer, amely jellemző a vállalkozási (vagy gazdálkodási) szolgáltató "infrastruktúrára"?

-   A gazdálkodási szolgáltatások: szakmai tanácsadók, adminisztrációs segítségek, könyvelés, adótanácsadás, szerződéskötési és érvényesítési segítségek, jogászi közreműködés, pályázási segítség.

-   Az érintett gazdálkodók köre: az érdek-érvényesítésre csak korlátozottan képes "piac alatti" gazdasági szereplők. Szokásos megnevezéssel: a családi vállalkozók, önfoglalkoztatók, kényszervállalkozók, mikro vállalkozók, a kisebb egyéni vállalkozások és kft-k stb.

-   A Javaslat: egy infrastruktúra szerűen kialakított szolgáltatási rendszer, amely a termelés eredményességéből is részesedik, és elérhető azoknak is, akiknek anyagilag csak ezután volna elég ereje megfizetni.[lxxviii] .

 

-   Finanszírozás: Az állam finanszírozná meg ezeket a szolgáltatókat előzetesen (az alanyi jogosultság irányába kiterjesztve a támogatottak körét - mint a hasonlatként felhozható olyan egyetemi felvételiknél, ahol egyre inkább szinte mindenkit felvesznek, de utána komolyan veszik az egyetemen belüli teljesítést). - Gazdálkodási siker esetén a vállalkozó visszafizetné a támogatást az államnak és valami felárat adna még a szolgáltatónak. - A vállalkozó kudarca esetén nem kell a gazdálkodási szolgáltatásokat vissza fizetnie az államnak, viszont nem is léphetne fel más ügyekben sem sikeres vállalkozóként. - A gazdasági szolgáltató gyenge munkája, hanyagsága, sőt ellenérdekű fellépése esetén a felvett szolgáltatási díjat az állam felé vissza kell fizetnie, és az eset súlyosságától függően bírságot, sőt kártérítést is fizethet. Az esetet követően pedig később nem léphet fel államilag megelőlegezett fizetésű szolgáltatóként .

-   Érdekazonosság: Az államnak kellene garanciát adnia a hanyag vagy ellenérdekű gazdálkodási alap-szolgáltatások ellen, mert a családi és egyéb kis vállalkozások széles körében ezt nem tudják kivédeni. - A köztestületi forma például a szolgáltatók kereteként ehhez megfelelő keretet adhat, az állami alapítással, a saját belső önkormányzatával, a szigorúan felügyelt alapnormáival (eltérően számos mai kamarai példától). - Állami feladatot látna el ez a köztestület annyiban, hogy egy gazdasági szférát (az ábrán a 4-es oszlop) jelentősen megerősítene (növelve a termelést, szűkítve a pillanatnyi és a későbbi segélyezettek körét) - önfinanszírozóvá is válhat egy dinamó-szerű indítás után akár teljes mértékben (sok ponton könnyítve az állami költségvetés kötelezettségein). - Csak az állam lehet alkalmas arra, hogy a "piac alatti" vállalkozások járulékos szolgáltatásainak kockázatát egy infrastruktúra szerű háttérrel széles réteg számára csökkentse.

-   Előny: (más gazdasági és állami szereplők számára) az ide kapcsolódó gazdálkodók hitel-kockázata csökkenne (kisebb kamat) - javulna a gazdálkodók adózási fegyelme, javulna igazodása az előírásokhoz - javulna a gazdálkodók kapcsolata más hatóságokhoz

-   Aktualitás: Egy "jobb megoldásnak" mindig van értelme. - A kis gazdaságok, vállalkozások helyzete ma megoldatlan Magyarországon, nemcsak a termékek piaci helyzete miatt - A nagyobb vállalkozásokra kitalált támogatási és versenyeztetési módszerek nem sikeresek ebben a körben - Az Európai Unióba való csatlakozásunk előtt nagyon előnyös volna megtalálni a módját a kisgazdaságok százezres tömegű talpra állításának (nem csak a mezőgazdaságban!). - Ezen új megoldás szélesebb körű bevezetését legalább kísérletekkel elő kellene készíteni, akár már létező támogatási, érdekvédelmi kereteket is felhasználva.

 

-     A politikai taktikai aktualitás: Ez nagyon nehéz kérdés, mert úgy kérdez, hogy nem arra kíváncsi, amit megfogalmaz. 1979. óta érzékelem ezt a problémát, miszerint itt soha semmi sem aktuális, mert vagy éppen nem törődik a politika a problémával (akkor pedig kit érdekel a megoldás), vagy éppen mert "a politika" már eldöntötte a megoldást, akkor meg minek okoskodni? Az elmúlt húsz évben tehát nem lett volna aktuális soha egy pillanatra sem ez a kérdésköteg?[lxxix]

 

Komolyan vett kísérletre volna szükség

 

3. Ugyanez az elképzelés "az innovációs parkokhoz" kötötten[lxxx] (1987.)

 

I. Előszó

egy 1987-es konferenciára készült írásból, amelyben az akkor érdeklődés középpontjában szereplő innovációs parkok kapcsán fogalmazódott meg a ma "aktív érdekeltségű vállalkozás-szolgáltatási infrastruktúra" névre keresztelhető elgondolás magva (sok ma már naívnak tűnő megállapítással kísérten).

 

                Mottóként:    

Mint analógiát vegyük az oktatást:

A korszerű oktatásnak nem feladata a szelekció (az átlagos hallgató számára érthetetlen, emészthetetlen, nehezen megfejthető tananyagok, oktatási eljárások alkalmazásával), hanem szolgáltatásként a feladata úgy oktatni, hogy még az átlagosnál gyengébb képességűeknek is képes legyen átadni az adott ismereteket.

Az oktatási analógia mintájára:

A közgazdasági infrastruktúrának nem feladata szelektálni a termelők, innovációs kezdeményezések között (olyan szerkezeti feltételeket nyújtva, amelyek között a bürokrácia harcaiban is kiemelkedők képesek talpon maradni), hanem a feladata éppen az. hogy még az átlagosnál rosszabb feltételekkel induló innovációs kezdeményezésnek is a felfejlődéshez alkalmas környezetet teremtsen; és bízza a szelekciót hosszabb távon a piaci kereslet-kínálat viszonyokra, folyamatokra.

 

Az innovációs parkokról általában

 

A fogalomkör változatos, több, egymást részben átfedő fogalom használatos :

- A "tudományos" parkok főleg csúcstechnológiákra irányulnak, egyetemek és kutatóhelyek köré szerveződnek.

- A "technológiai" parkok különleges eszközök, berendezések működtetésére alapulnak, nem is feltétlenül a csúcstechnológiai fejlesztések világában.

- Az "ipari" vagy "termelési" parkok egyszerűen telephelyet és különféle ügyviteli, szervezési szolgáltatásokat nyújtanak.

- Az "innovációs infrastruktúra", "vállalkozási környezet" kifejezés a többinél tágabb jelentésű. Nem tartalmaz telephelyi kötöttséget, de tartalmazza a szervezési, banki stb. szolgáltatásokon túl pl. a jogszabályi környezetet is.

 

A fentieket közösen innovációs parknak - infrastruktúrának - nevezve, mindegyikre jellemző, hogy szolgáltatásaival az ötlet megvalósulási v. legalább - kipróbálási - "innovációs küszöböt", minimális költségeket radikálisan leszállítja a hagyományos környezethez viszonyítva: ahol ez a küszöb gyakrabban végtelen nagy (azaz el sem indul az ötlet a megvalósulás felé vezető úton).

Az innovációs parkok célja tehát az, hogy az innováció kezdeti szakaszában mérsékeljék az alapítási és a rezsi jellegű kiadásokat, segítsék, bátorítsák, kiszolgálják az innovációs próbálkozást. Egy még bizonytalan termelési lehetőségért ne kelljen a telephely, különféle munkaeszközök stb. teljes indítási költségét, beszerzési és ügyintézési fáradozásait is elvégezni. Elég legyen "éppen csak" magának a terméknek az elkészítésével foglalkozni. Ezért akár beszélhetnénk innovációs bölcsődék vagy óvodák szükségességéről, de a hazai állapotokat tekintve a vállalkozás-inkubátor széles körű hiánya sem túlzás.

 

Az innovációs park és a szolgáltatásait elfogadó vállalkozások egyaránt a bevételeikből élő cégek, amelyeknek a funkciói jól elkülönülnek egymástól, ugyanakkor jól ki is egészítik egymást mind a tevékenységükben, mind az érdekeltségükben. Az innovációs park közvetlenül piaci infrastruktúrát termel, szolgáltat: a vállalkozás pedig ezt a szolgáltatást elfogadva, adottnak véve végzi a maga közvetlen termelési munkáját

.

Az innovációs parkok funkciói és a kliens vállalkozások profilja

 

Minden innovatív, produktív tevékenységhez infrastruktúraként kiépíthető innovációs park. Ez érvényes tulajdonképpen a sport, a közművelődés, az egészségügy, a szórakozás stb. tevékenységek körében is. A sport, az egészségügyi, a közművelődési stb. innovációs parkok alapítására tulajdonképpen sokkal jobban rá vagyunk utalva, mint a nálunk gazdagabb országok. A mi szűkös költségvetési eszközeink kevesek ahhoz, hogy a hagyományos, pazarló módszerekkel lényeges változást lehessen megfinanszírozni a sport, egészségügy, közművelődés stb területén (túl a kezdő kisvállalkozásokon). Az innovációs parkok szervezése tehát általában ágazati besorolástól függetlenül aktuális.

Az innovációs parkok alapítása különféle kezdeményezések eredménye lehet. Az országnak reformjai keresztülvitelében tulajdonképpen az innovációs parkok innovációs parkjává kellene válnia. Tehát "bárki" lehessen alapítója innovációs parknak, ha az alapításhoz szükséges bármilyen tényezővel rendelkezik; legyen az a működtetésre vonatkozó eltökélt szándék vagy bármely más kihasználható kapacitás (gyártelep, üres irodaépület, járműállomány, üzlethálózat, könyvtár, alacsony hatásfokkal hasznosított szellemi bázis, szanálásra váró, kimerült vállalati struktúra stb.).

 

Az innovációs parkok időszerűsége: napjainkban a termelési piramis új képe rajzolódik ki.[lxxxi]

 

1.   Az új szemlélet szerint (remélhetőleg) az egyéni életvitel, ill. munkavégzés tekinthető az elemi gazdálkodási egységnek. A munkaerő innovatív jellemzője felértékelődött és könnyebben elismerhetővé, beláthatóvá teszi ezt a tényt. Ezek az elemi gazdálkodási (cselekvési, innovációs) sejtek, az egyéni életvitel adja a társadalmi újratermelés alapszövetét.

2.   Egy következő szerveződési szint a kisvállalkozás, ami elemi szinten a 2--12 fős csoportokat jelenti. Ezek az egységek egy újabb, már durvább szövetét adják a társadalomnak (vagy szűkebben a munkamegosztásnak). A kétféle egység nem zárja ki egymást. Az utóbbiak, a csoportok egy szűkebb halmazt jelentenek az egyes személyekből építkezve (hiszen nem mindenki csoporttag is egyúttal).

3.   Ugyanígy lehet a néhány száz fős, majd a több ezer fős egységek szintjeit is megtalálni. Ezek belső tagozódásában, felépítésében is megtalálhatóak azonban az elemibb összetevők (az egyes személyek, illetve a kiscsoportok).

Természetes tehát, hogy az egyes ember

- önállóan is dolgozhat a piacra (formálisan is egyedi termelőként);

- vagy beléphet egy kisvállalkozásba (annak tagjaként jelentkezve a piacon);

- illetve nagy

- és még nagyobb cégekhez is elmehet egyénileg vagy csoportba ágyazottan (a nagyobb cég szervezetére, piaci szereplésére bízva a saját sorsát, munkáját is).

Nálunk talán kevésbé természetes, de ma már belátható, hogy egy kiscsoport választhat az önálló vállalkozás vagy a nagyobb cégen belüli belső vállalkozás több formája között (mint ahogy választhat az egyén is).

A szemlélet meg is fordítható: egy nagyobb egységnek mérlegelnie kell, hogy egy kisebb csoportot, mint belső munkacsoportot, vagy inkább mint külső vállalkozót foglalkoztat-e szívesebben; avagy másként, hogy milyen környezetet teremt e csoportok számára a mobilitáshoz a különféle vállalkozási formák között, a saját vállalati egységen belül, illetve annak határán át is (egyfajta semipermeábilis hártyát építve a vállalat köré).

Tehát arról is kell döntenie a nagyobb egységnek, hogy a belső és külső kisebb egységeket megfizetett szolgáltatásaival vonzza magához, vagy pedig költséget nem kímélve igyekszik a hagyományos bürokratikus alárendeltségben működtetni belső egységeit vagy akár külső kisebb partnereit is (mint az az utóbbi időben nyilvánvalóvá vált, erre csak nagyon biztos, monopólium jellegű, a piac mozgásától megkímélt helyzetben lehetnek meg az erőforrásai).

 

A szervezetek egy további felosztása: a széles értelemben vett termelők (piaci termelők) és a piaci-társadalmi struktúrát adó igazgatási szervezetek.

 

A fentiek alapján szembetűnő, hogy legalábbis a mai adott helyzetben nagyobb igazgatási funkciójú egységeken belül is elképzelhetők kisebb, vállalkozásszerűen megvalósított részfunkciók (egyének vagy egyes csoportok által), ill. "természetes", hogy a piacorientált nagyobb egységeknek infrastruktúrát (esetenként akár igazgatási jellegű funkciókat megvalósító belső infrastruktúrát) kell(-ene) nyújtaniuk a kisebb, külső vagy belső, velük azonos termelési láncban dolgozó vállalkozások számára.

A mai magyar helyzetben[lxxxii] adott a lehetőség, hogy egy megújhodni kívánó közép- (vagy nagy-) vállalat vagy intézet részt vállaljon a maga fizetőképes keresletének az innovációjában is pld. olyan kisebb vállalkozások megalakulásának segítésével, amelyek tőle az alapítás után függetlenekké válhatnak:

-      "Külső és belső innovációs park" alakításával, vagy közvetlen innovációs parkszerű működéssel, saját belső csoportok önállósulásának lehetővé tételével, külső önálló csoportok beolvadásával megerősödve - átalakulva stb-stb.

- Vásárok, pályázatok, alapítványok, védjegyek és más, a piacot szervező-fejlesztő, önmagukban is rentábilisan működtethető eszközökkel, szolgáltatásokkal.

Az eddig sorra vett tézisekkel egy újabb gondolkodási, szemléleti mód lehetőségeit, távlatait igyekeztem felvillantani. Ennek az újabb szemléletnek ma már a világban számos kísérletét, sikerét lehet fellelni elméletben és gyakorlatban egyaránt. Egyre elfogadottabbá válik (még ha a világpiaci kihívás napjainkban tapasztalható legújabb fejleményei hatására, kényszerére is), hogy nemcsak a korszerű műszaki eszközöket kell felhasználnunk mindennapjaink munkájában, hanem a korszerű szervezési eszközöket is, a társadalmi termelési struktúra fejlesztésében, a piac szervezésében.

Ezen a téren néhány tekintetben talán valóban teljesen magunkra vagyunk utalva pl. a számítástechnikát kifejlesztő és alkalmazó éllovas országokkal szemben. Ezekben a "kihívó" országokban ugyanis eleve volt egy évszázadok fejlődésének köszönhető nagyon innovatív környezet, a szükséges intézményrendszerrel, reflexekkel stb.-vel együtt. Ezért is válhattak éllovasokká a csúcstechnikákban. "Elég volt" a csúcstechnikákra koncentrálni a legnagyobb, ill. leghatékonyabb szakmai erőkkel.

Például az ismert SI-völgy sikerében (ott, ahol az első valódi innovációs park megvalósult) a számítástechnikai (HW és SW) csúcstechnológiákon kívül a termelés -szervezési, -finanszí-rozási, -értékesítési csúcstechnológiáknak is oroszlánrészük volt. A kockázati tőke maga is ilyen csúcstechnikának tekinthető, amiről egyszer-egyszer lehet hallani. De a további szervezési, tanácsadási, menedzselési eljárások újdonságairól szinte semmit. A sikerhez viszont mindez együtt szükséges. Sőt, még ez is kevés, mert hosszabb távon nemcsak a fejlesztők, a gyártók, hanem a vásárlók innovációja is feltétel!

Az apró hétköznapi vállalkozások nagy tömegének fejlődőképessége, új technikát fogadó innovációs készsége is feltétele a csúcsinnovációnak. Nem véletlen az, hogy ezek a "mellékes körülmények" számunkra nehezen tapinthatóak, ma is alig érzékelhetőek. Ezek a tényezők ugyanis késztermékként nem hozhatók át a határon. Ezeket tényezőket itthon kell előállítanunk a saját reflexeink, struktúránk átdolgozásával, megújításával. A lemaradásunk ezeken a területeken tehát sokkal nagyobb (és ha ez egyáltalán lehetséges: még reménytelenebb), mint a gépi, mechanikus, elektronikus alkatrészek egy adott (tehát nem is állandóan fejődő!) színvonalon való előállításában.

Nálunk (a példánál maradva) nemcsak a korszerű számítástechnikát kell telepíteni (kényszerűen, mert az egészet nem mi találtuk ki), hanem "telepíteni kell", legalább most már, a szükséges infrastruktúrát, környezetet is, társadalmi szélességben:

- innovatív, vállalkozásra épülő termelési kultúra,

-      innovatív, vállalkozáselvű tőkepiaci, finanszírozási keretek,

-      innovatív, a vállalkozásnak szolgáltató piaci intézmények, innovatív, vállalkozva fizetőképes vásárlók stb.

Mindennek a feltételrendszernek a megvalósulásában alapvető tényező lehet az "innovációs parkok" elterjedése (a kifejezés legtágabb értelmét alapul véve): a versenyképes, fejlett, szolgáltatásszerűen működő piaci infrastruktúrával, feltételrendszerrel jellemezhető termelési, vállalkozási közeg.

 

4. Ellenvélemény és ajánlás az innovációs parkokról[lxxxiii] (1987.)

 

Mottóként:

"Az innovációs parkok példájának két legfontosabb tanulsága: kínálatot szerveznek innovációs vállalkozási szolgáltatásokból, feltételekből és ezzel is kedvező helyzetet teremtenek a vállalkozói tőke, az eredményből részesedő finanszírozás térnyeréséhez."

 

Madarat tolláról, parkot barátjáról?

 

Kíméletlen határozottsággal kérdőjelezi meg az innovációs parkok hazai szervezését S.T. a Külgazdaság 1987/5-ös számában. "Műszaki fejlesztés - parkkal vagy anélkül?" című tényfeltáró cikkében. Az írás lényegi mondanivalója az utolsó bekezdésekben található. Eszerint időszerűtlen (csúcs)-innovációs parkot szervezni, a hazai gazdasági környezet erre nem alkalmas háttér, mert a hazai nagyvállalatok nem piacorientáltak, rugalmatlanok, korszerűtlenek, a piaci mechanizmusok nem működnek, gazdaságpolitikai és jogalkotási hiányosságok vannak stb. Ebben a helyzetben mi a megoldás? - teszi fel a kérdést a szerző. Szerinte "természetesen" egy ennyire reménytelen helyzetben a gyógyírt nem az innovációs parkok hazai szervezése, hanem a nemzetközi vállalati mikroszintű kooperációk széles körű elterjedése, a vállalkozó kedvű idegen működő tőkének a hazai fejlesztésekbe való bekapcsolása jelenti.

Egy eddig nem vizsgált megközelítésmód azonban megkérdőjelezheti a szerző végkövetkeztetését, az innovációs parkok és a nemzetközi mikroszintű kooperációk szembeállítását egymással. Milyen furcsa és mégis gyakori helyzet, hogy a szerző által felidézett tényekkel, célokkal. maximálisan egyet lehet érteni, azonban csak vitázni lehet azzal (ha van rá mód), ahogyan kimondatlan megfontolás alapján az ismert tényekre és célokra hivatkozva érvel, hiszen a műszaki fejlődés egyfajta motorját, az innovációs parkot állítja szembe viszonylagos elmaradottságunkkal. Éppen elmaradottságunkra hivatkozva ellenzi a fejlődés motorjának (az innovációs parkoknak) itthoni alkalmazását (akár a műszaki csúcsinnovációnál is sokkal szélesebb körű alkalmazását!), helyette pedig ajánlja annak a külföldi működő tőkének a behozását, amely egyebek mellett a külföldi innovációs parkoknak is köszönheti az erejét. Milyen alapon  lehet tiltakozni - hazai innovációs lehetőségekre, vállalkozási és piaci elégtelenségekre hivatkozva - az innovációs vállalkozási inkubátoroknak is nevezett innovációs parkok hazai érdemi kísérlete ellen?

A magyarázat magában a cikkben is tetten érhető. Hosszas leírása, jellemzése a parkokról ugyanis a legtöbb hazai elemzés mintájára a turista látásmódját idézi fel. Egy érdeklődő látogatóét, aki  szorgalmasan jegyzetelt. Mit látott? Összefüggő területet, kellemes kultúrált környezetet, sok szorgos munkatársat, kis cégeket, a szomszédban egy egyetemet és néhány kiállítást világhíres termékekből, amelyek innovációja a parkban indult el. Továbbá jó felszerelést (minden szobában telefont, a folyosókon fénymásolót stb). De a magyarázat a sikerre? Mindenki másként fogalmaz. A legtöbben főleg a jó tőkeellátottság, a nagyobb gazdagság, a magasabb munkakultúra tényeire, számunkra hiányzó állapotára hivatkoznak. Kevesebben, sokkal kevesebben próbálják tetten érni a műszaki csúcstechnológiák mellett a szervezési, finanszírozási csúcstechnológiákat, pedig talán ez a legkritikusabb pont az itthoni alkalmazhatóság kérdésében. Fel sem merül a vitatott cikk szerzőjében, hogy az innovációs parkok hazai szervezési koncepciójának és gyakorlatának továbbfejlesztése, kiszélesítése egyúttal piaci struktúrák létesítését, jelentős erősítését is eredményez-heti.

A hazai innovációs parki kezdeményezésekben eddig két fázis különböztethető meg.

1.         Mintegy három évvel ezelőtt megindult első kezdeményezés-sorozat egyfajta pályázat jelleggel vetette fel a központi (esetenként 500 millió Ft-os) támogatást az egyetemek, más kutatóhelyek, ipari üzemek, pénzintézetek támogatásával megalakítandó innovációs parkoknak.. Csakhogy a hazai közeg a maga képére formálta az akciót, amelyből így lett beruházási pótforrás viszonylag szűk, olyan hagyományos érdekcsoportok számára, amelyek igyekeztek a maguk eredeti szervezetének fenntartására használni az új törekvést. Ezzel alapozták meg azt a hazai szemléletet, megítélést, amely S.T. cikkében is megnyilvánul. Az időközben súlyosbodó pénzhiány hatására az 500 millió Ft-os keretek megszűntek, véget ért az első periódus.

2.         A második, ma is tartó lépcsőben[lxxxiv] a szervező intézmények a saját helyzetük megerősítésére törekszenek, szolgáltatásaiknak igyekeznek kiterjedtebb, biztosabb piacot teremteni. Ők tehát sokkal inkább elfogadják a parkok szerkezetének piaci jellegét, de csak a többi résztvevő számára. A saját szolgáltatásaikban (mint bank, egyetem, menedzsercég stb.) az alapításban való részvétel jogán a működtetés során sem kívánnak a kínálat részeként fellépni. Ezzel ismét leszűkítik a leendő parkok lehetőségeit. Saját eszközük önmagában kevés, és titkon valószínűleg továbbra is 50-500 millió Ft-os, a szervező cég által elkölthető támogatásokban reménykednek.

 

Piaci elveken működő parkokat!

 

A külföldi tőke és a hazai gazdálkodó bizalmát a gazdálkodás eredményét segítő tényezők kiépítésével, működtetésével lehet megnyerni. Az innovációs parkok legfőbb gazdasági jellemzője az, hogy kínálatot nyújtanak innovációs szolgáltatásokból, feltételekből. Válogatni lehet egyrészről a finanszírozók, menedzserek, képzett szelIemi munkatársak stb. kínálatából, másik részről pedig válogatni lehet az ötletemberek, elszánt kezdeményezők kínálatából is.

E két szféra ("innovátorok" és "innovációs vállalkozások") találkozását szolgálja ("a harmadik") az innovációs park struktúrája, működése (amelynek külsődlegességei, mérete, technológiai profilja, építészeti kialakítása stb. nem vagy kevésbé jellemzőek; például a 75 000 hektáros kaliforniai Szilícium-völgy mérete az 52 000 hektáros Budapesttel vethető össze, ugyanakkor léteznek néhány ezer négyzetméteres, jó eredménnyel dolgozó innovációs parkok is Nyugat-Németországban, Svédországban).

Az innovációs parkok másik gazdasági jellemzője az eredményből részesedő finanszírozás térnyerése úgy, hogy ezzel nem csökken a parkok nyitottsága, széles körben lehetőséget adva a formálisan hitelképtelen (kezdő, vagyontalan stb) innovátoroknak is. A hagyományos érdekcsoporti tagozódás helyett a mérvadó tehát ténylegesen az ötlet, az elképzelés, a vállalás, a teljesítmény, a piaci lehetőség.

Mi az innovációs park? Egy piac-elvű infra-struktúra. Hazai értelmezésben, illetve "adaptálásban" viszont általában szocialista vállalat, a bürokratikus vállalati hierarchiák átmentett jellemzőivel. Holott éppen az számunkra a külföldi innovációs parkok legfontosabb tanulsága, hogy a korábbitól alapvetően különböző módon kell életteret biztosítani a közvetlenül a kutatási, termelési célokhoz kötődő, újonnan alakuló cégek, vállalkozások számára.  Immár nem erkölcsi vagy más "luxus"-indítékból, hanem a világpiaci versenyben való egyre fokozottabb lemaradásunk vaskemény kényszere miatt is. Egy innovációs parkban formálisan is a termelési tényezők rangjára emelkednek a következők:

-      emberi alkotóerő elsőbbsége a szervezeti hagyománnyal vagy a holt tőkével szemben

-      az inspiratív légkör

-      az újdonság iránti fogékonyság

-      az elvárhatatlanul gyors reagálás (hagyományos közegben elvárható gyorsaság többszöröse)

-      a később jövő friss szemlélete

-      a környezethez képest hatékonyabb, árnyaltabb működésű piaci folyamatok

A vállalatszerű innovációs park lényegében ezeknek az újdonságoknak az érvényesülését akadályozza meg.

 

Az innovációs parkok közös jellemzőiként

 

a következőket szokás említeni:

-      szellemi bázis közelsége, elérhetősége (egyetem, kutatóhely),

-      jól felszerelt telephely,

-      türelmes finanszírozás (részben alapítvány jelleggel, részben az eredményből részesedő finanszírozással),

-      kockázati tőke (az eredményből részesedő finanszírozás nagy volumenű, energikus változata),

-      élvonalbeli információs szolgáltatások,

-      valószínűleg lényegesek a szabadalmi, jogvédelmi, tőzsdei újdonságok is (ezekről keveset lehet olvasni),

-      kínálat innovációs szolgáltatásokból (az itthoni sorrend szerint): telefon minden szobában, fénymásoló, telex, telefax minden folyosón, ügyviteli szolgáltatások, valamint finanszírozók, tanácsadók, szervezők, menedzserek stb.

-      inspiratív légkör.

 

A lényeg tehát úgy is Fogalmazható, hogy: adva van a segítő, szolgáltató, vállalkozáselvű infrastruktúra, amely elviselhetővé és racionálissá teszi a gyors változásokat versenyben, konkurenciában, sikerben, sikeres termékekben, le- és fölértékelődő szaktudásban, eszközökben stb. Szó sincsen tehát egy csupán megengedő, passzív, vegyes érdekeltségű, akadozó környezetről, amely előszelektálja a piaci résztvevőket. Valamint szó sincsen a sokat emlegetett szervezetlenségről. Éppen hogy a korábbinál sokkal szigorúbb fegyelem által működhet e struktúra nagyobb sebességen, jobb eredménnyel. Csakhogy ez a piaci, pénzügyi stb fegyelem merőben új típusú a hagyományos (szocialista) vállalati belső rendhez képest. A régihez szokott szem ezért nem veszi észre a létét. Mintha egy forgó eszterga-tokmányt állónak látnánk... Hangsúlyozni kell, hogy a nyílt, inspiratív légkör folyamatosan csak "csúcs-szintű" innovációs vállalkozási infrastruktúrával tartható fenn, egyébként többnyire létre sem jön, de mindenképpen elvész. Enélkül pedig nincsen versenyképesség. A műszaki technológiai fejlődés lendületének tehát elengedhetetlen közgazdasági infra-struktúrális előfeltételei vannak!

Az innovációs parki példák egyik "titka": a kockázati tőke. Ezt a hazai beszámolók a hagyományos banktőkétől külön választva kezelik, mint a világháború után megerősödött új pénzpiaci üzletágat. Általában számunkra elérhetetlennek írják le, mert

-      szokásos garanciák nélkül vállal (kisebbségi) részesedést,

-      a bukott innovációt leírja (kevéssé kíváncsi arra, hogy miért bukott),

-      nagyon nagy volumenű,

-      arra spekulál (a beszámolók szerint), hogy ha száz vagy ezer befektetése közül kettő-három bejön, abból könnyen kifizethető a többi vesztesége.

Itthon nincsen a kockázati tőkének gyakorlata, mert (a szokásos magyarázat szerint):

-      nincsen kockáztató magántőke (tilos),

-      általában nagy a tőkehiány,

-      ragaszkodunk a hagyományos banki garanciákhoz, lehetőleg többszörösen túlbiztosítva,

-      csalárd bukástól retteg minden finanszírozó

-      száz befektetés közül akár tíz bukást is nehéz megmagyarázni (nincsen vagy kicsi a pénzintézetek kockázati alapja),[lxxxv]

-      kicsi a hazai, illetve a számunkra elérhető piaci lehetőség.

Általában nem kérdés, hogy vajon miért nem jön Magyarországra a kaliforniai kockázati tőke. Vizsgáljuk meg, melyek azok az eddig keveset tárgyalt hazai tényezők, amelyek az innovációs parkok tanulságai alapján különösen szembetűnővé válhatnak. A következő tényezőket is sorra kellene venni:

A hazai egyetemek felszereltsége, anyagi ellátottsága, oktatási színvonala, módszere, szervezeti felépítése mind-mind alaposan "eltér" az innovációs parkokban szerepet vállalókétól (az innováció sokkal alárendeltebb - nemcsak bizonytalanabb, alacsonyabb szintű, hanem alárendeltebb nálunk).

- Hasonló gondjaik vannak a hazai kutatóhelyeknek is, ahol jóformán elképzelhetetlen egy innovációs parkhoz szükséges nyitott, felszabadult, vetélkedő és az eredményt méltányoló légkör.

- A telephely viszont túlzottan a középpontban áll, ezért válhat jelentős részben beruházási csatornává a hazai innovációs park szervezés.[lxxxvi]

- Élvonalbeli információs szolgáltatások hiányoznak (csak a kuriózum szintjén vannak jelen).

- Az innovációs szolgáltatásokból nincsen kínálat, a kínálatuk szervezésével a legmerészebb hivatalos innovációspark-szervezési koncepció sem számol, a piacuk áttekinthetetlen (léteznek és helyenként működnek ugyan az innovációs szolgáltatások, de a legritkábban kiforrott profilú cég keretében).

- Az inspiratív légkör gyakorlata kevéssé ismert, a közvetlen megélhetési gondok napi kényszere hat helyette. Ez a megélhetési gond nem indokolható mértékű csupán a személyes jövedelmek relatíve alacsonyabb szintjével, struktúrális okai is vannak, azaz a személyes életvitelt segítő szolgáltatások kaotikus állapotának is tulajdonítható (de ez már az innovációs parki funkciók egy további, áttételes kifejtéséhez vezetne).

Mégis milyen lehetősége van az eredményből részesedő finanszírozásnak (a kockázatvállaló tőke szerepének)? Nálunk sokkal nagyobb az innovációs kockázat, mint pl Kaliforniában, éppen az infrastruktúra, az innovációs és vállalkozási feltételrendszer hiánya, bizonytalansága, versenyképtelensége miatt. Reálisabban kellene látni, jobban meg kellene érteni a tőke mechanizmusát. A tengeren túli százból két rendkívül sikeres innováció mellett bizonyára ott van még 20-70 százalék mérsékelten sikeres, "csak" rentábilis innováció is.

Az eredményből részesedő finanszírozás önmagát gerjesztő mechanizmusát a dinamóéhoz lehetne hasonlítani (hogy az atombombát ne is említsük). Az egyre erősödő világpiaci versenyben való előbbrejutást másként nem is lehet elképzelni, mint az egymást segítő, öngerjesztő finanszírozási mechanizmusokra építve. Ezeknek az eredményből részesedő finanszírozási eljárásoknak alapfeltételét adják azok az újfajta biztosítékok, kockázatcsökkentő tényezők, amelyek az innovációs szolgáltatások versengő, fejlődő kínálatában az innovációs parkban oly látványosan tetten érhetők. Ebből a feltevésből kiindulva merül fel egy háromsíkú innovációs park szervezeti elképzelése. Hangsúlyozandó, hogy az eredményből részesedő finanszírozás kockázata hagyományos banki elővigyázatossággal nem kezelhető, azt erőltetni képtelenség.

 

A javasolt, háromsíkú innovációs parki szerkezet a következő.

 

1. Az innováció közvetlen síkja: egy-egy szervezeti sejtje addig éljen, amíg azt maga a termék az érdekeltek számára ígéretessé teszi:

- ötletüket megvalósítani akaró innovátorok, akik az innovációs-vállalkozási szolgáltatásokért jönnek ide;

- az ötletek megvalósítására projektek alakulnak a szolgáltatók részvételével;

- a projektek formája lehet kezdetben alkalmi munkacsoport, majd cégbejegyzett vállalkozás;

- a projektek résztvevői lehetnek magánszemélyek, cégek kihelyezett kutató-fejlesztő részlegei, és a különféle innovációs szolgáltatók társulásos vagy rnegbízásos alapon.

 

2. Az innovációs szolgáltatók síkja: szervezeti létük nem az egyes termékekhez kötődik, hanem saját szolgáltatásuk rentabilitásához. Amikor az innovációs szolgáltatók társulnak az innovátorokkal vagy megbízást fogadnak el tőlük, akkor a társulás vagy megbízás erejéig válnak részeivé az 1. síknak. Néhány példa az innovációs szolgáltatásokra :

- menedzselés:

- finanszírozás;

- műszaki, gazdasági, jogi tanácsadás:

- ügynökök, közvetítők:

- marketing és reklám:

- ügyvitel és leírás:

- telephelyi, műszaki eszközök;

- információs szolgáltatók;

- a legkülönfélébb szakértők:

- stb.

 

3. Az innovációs parki keret síkja: szervezeti léte a struktúra egészének az eredményességéhez kötött. Feladatai :

- telephely stb. infrastruktúra működtetése, fejlesztése;

- kínálat szervezése, fejlesztése az első és a második síkon, de éppen ezért;

- az egyes kezdeményezéseknek a park alapítója, szervezője nem lehet közvetlen, nagymértékben elkötelezett résztvevője:

- szerényen, előzetesen kikötött általános mértékben részesedhet az innovációk eredményeiből:

- parki szolgáltatásként tesztelheti az egyes szerződéseket a szerződő felek számára;

- tesztelheti az egyes innovációk, részt vevő vállalkozások gazdálkodását az innováció, a vállalkozás résztvevői számára;

- védjegyet működtethet, amelynek általános előírásai, szolgáltatásai pontosan megfogalmazottak, ellenőrizhetőek (üzleti, etikai normák, szerződéstípusok stb.);

- tanfolyamokat tart, kezdeményez;

- a főbb bevételi forrásai: tagdíjak, az innovációs eredményből való részesedés, alapítványi jellegű támogatások;

- az egyesület[lxxxvii] merült fel szervezeti formaként, amelynek az első és második sík résztvevői a tagjai.

Az egyesület itt tehát egyfajta "türelmes" táptalajt jelent, kapacitást halmoz fel az innovációs kezdeményezésekhez. Az egyesületi tagság mellett az első és második sík résztvevői a konkrét saját innovációs feladataikra a legkülönbözőbb vállalkozási formákat használhatják, egyesületen kívüli felek bevonásával is.

A mai innovációs parki szervezők (bankok, egyetemek, kutatóhelyek, innovációs cégek, vállalati fejlesztő csoportok. . .) tehát inkább a második síkba illeszkedhetnének jól a maguk szolgáltatásaival egy szélesebb körű kínálat részeként, semmint a harmadik síkba (amelynek szerepkörét lefedni kívánják, ahova tartozónak tekintik magukat a megnevezésük alapján és az állami támogatások, kedvezmények reményében - másokat onnan elzárva).[lxxxviii]

 

Fontos kérdés még az innováció (vagy kisvállalkozás indítás) és a szocialista (nagy-)vállalati termelés fogalmának reális, pontosabb elhatárolása, mert így az innovációs parki funkciók tartósan gazdagíthatók lennének különféle kedvezményekkel, és így ezek a kedvezmények a környezettel könnyebben és huzamosabb ideig elfogadtathatók lennének, és nem egyedi kiváltságjellegűek:

- adókedvezmények;

-  engedélyezési könnyebbségek;

-  felmentések régi előírások alól;

-  jobb finanszírozási feltételek;

-  "mobil" szervezeti keretek,

-  vámkedvezmények,viszonylag elöl haladó infrastrukturális ellátottság,

-  szabályozási kiszámíthatóság, egyeztetett változtatások.

Konkrét innovációspark-alapitáshoz az eddig kifejtettek szellemében tehát szükség van a következőkre:

-  kész telephelyre (telefonnal, más közművekkel, minél kisebb felújítási igénnyel),

-  a szervezést finanszírozókra (tehát nem a beruházás finanszírozására!),

-   megfelelően, részleteiben is kidolgozott szervezeti keretre, gazdálkodási tervre,

-   a park első innovációs szolgáltatóira,a park első innovátoraira.

 

5. Az innováció fogalmi rendszere idézetekben és táblázatokban (1987.)

 

Az innováció első, klasszikusnak tekintett megfogalmazása[lxxxix]

 

... "Az innovációs a gazdasági fejlődés alapjelensége A termelés meglévő dolgok és erők kombinációját jelenti. Mást vagy ugyanazt más módon termelni viszont annyit tesz, mint ezeket a dolgokat és erőket másképpen kombinálni. Ha ez az "új kombináció" az idő folyamán kis lépésekben, folyamatos alkalmazkodással érhető el a régiből, akkor bizonyára van változás - alkalmasint növekedés -, nincs azonban sem új jelenség, sem pedig a mi értelmezésünk szerinti fejlődés. Amennyiben nem ez a helyzet, és az új kombináció hirtelen, lökésszerűen lép fel, akkor a fejlődésre jellemző jelenség áll előttünk. Ezért a továbbiakban a kifejtés célszerűsége érdekében csak erre az esetre gondolunk, amikor a termelőeszközök új kombinációjáról beszélünk. A fejlődést tehát a mi értelmezésünk szerint az új kombinációk megvalósításaként definiálhatjuk.

 

Ez a fogalom a következő öt esetet foglalja magában:

 

1)   Új - tehát a fogyasztók körében még nem ismert - javaknak vagy egyes javak új minőségének az előállítása.

2)   Új, tehát a kérdéses iparágban gyakorlatilag még ismeretlen termelési eljárás bevezetése, amelynek azonban semmiképpen sem kell új tudományos felfedezésen alapulnia, és amely valamely áruval kapcsolatos újszerű kereskedelmi eljárás is lehet.

3)   Új elhelyezési lehetőség, vagyis olyan piac megnyitása, amelyen a kérdéses ország kérdéses iparága ez ideig még nem volt bevezetve, akár létezett ez a piac már korábban is, akár nem.

4)   Nyersanyagok vagy félkész áruk új beszerzési forrásának meg hódítása, ismét mindegy, hogy ez a beszerzési forrás korábban is létezett, csupán nem vették figyelembe, illetve nem tartották megfelelőnek, vagy pedig először ki kell alakítani.

5)   Új szervezet létrehozása - például monopolhelyzet teremtése trösztösítéssel - vagy megszüntetése." .....

 

A társadalmi innovációk rendszerének táblázata[xc]

 

 

A rövidebb és hosszabb innovációs láncok visszacsatolásai

 

A) szűken értelmezett egyszeri innovációs folyamat, lánc

 

Itt a folyamat sikerességének megítélésébe nem tartozik bele a rentabilitás kritériuma, ugyanis az innovációs lánc nem éri el a gyártás és az értékesítés fázisát, és nincs közvetlen visszacsatolás. A rentabilitás csak a K+F-t végző megbízott szintjén értelmezhető.

A költségeket az állami vagy vállalati megbízó a közvetlen bevételtől függetlenül finanszírozza.

 

B) tágan értelmezett egyszeri innovációs folyamat, lánc

 

Ez az innovációs lánc aktív piaci kapcsolattal kötődik környezetéhez, a folyamat gazdaságossága megítélhető, az árbevétel értékelhető visszacsatolást biztosit.

A műszaki innovációt egyúttal sikeres vállalkozássá is kell fejleszteni.

 

C) egyszeri innovációk sorozataként megjelenő innovációs lánc

 

A hosszú innovációs láncnak a megvalósulásáról és a rentabilitásáról csak akkor lehet beszélni, ha minden egyes láncszeme önmagában is rentábilis (beleértve a végső fogyasztót)

Az első innovációs láncszem termékét nem elég a második fázis résztvevőinek elérhetővé tenni, hanem a gazdálkodási vállalkozási keretet is gerjeszteni kell tanácsadással, oktatással, referenciával stb. szolgáltatással.

Különösen alapvető az innovációs lánc egészének a rentabilitása és dinamizmusa a társadalmi, gazdasági reformot mozgósító szerkezetváltásban levő országok esetében.

 

Innovációs infrastruktúra (feltételrendszer)

 

- jogszabályi, pénzügyi stb. hatósági környezet

- műszaki, telephelyi adottságok

- szellemi kapacitás, kutatási háttér

- menedzselési szolgáltatás

- finanszírozás

- speciális tanácsadás, szakértés, közvetítés

- ügynökölés

- egyéb információk

- reklám, kiállítás-szervezés

- ügyviteli, leíró szolgáltatások stb.

- ipari szívóhatás

- inspiratív helyzet, légkör

 

Az egymáshoz hasonló elnevezések kavalkádja

 

lNNOVÁCIÓS CSOPORT - kislétszámú menedzsercég, amely az innovációs feltételeket vállalkozási (vagy megbízásos) alapon szervezi, alkalmazotti vagy vállalkozói minőségben.

 

lNNOVÁCIÓS VÁLLALAT - pl. műszaki fejlesztő vállalatok vagy innovációk megvalósítását projektként felvállaló esetleg közös vállalat, az innovációs csoporténál lényegesen nagyobb tőkével, eszközparkkal stb. erővel.

 

lNNOVÁCIÓS VÁLLALKOZÁS - az innovációs vállalattól abban különbözik, hogy személyekig érő vagyonérdekeltségi, tulajdonosi felépítése miatt sokkal hatékonyabban hasznosíthatja erőforrásait.

 

lNNOVÁClÓS TELEPHELY - innovációs munkák számára működtetett telephely, kiegészítő szolgáltatásokkal.

 

lNNOVÁClÓS CENTRUM* - üzleti alapon innovációkat főleg saját eszközeivel segítő, megvalósító, sokoldalú innovációs szolgáltatást kifejlesztő vagy szervező olyan RT, Kft, jogi személyiség nélküli GT stb., amely később innovációs park szerveződési magja lehet (vagy innovációs vállalat marad/.

 

lNNOVÁClÓS PARK - olyan nyitott infrastruktúra, "park", amelyet bárki igénybe vehet üzleti alapon, innovációs szolgáltatóként vagy innovátorként. Kialakulása kis innovációs vállalkozások innovációs centrum köré való településeként is végbemehet. A betelepült kis cégek (a park vendégei) jó esetben nincsenek alárendelt helyzetben a park szervezőivel, üzemeltetőivel szemben.

 

AZ lNNOVÁClÓS PARK GYŰJTŐFOGALOM:

Több, egymást részben átfedő megnevezés használatos:

- innovációs park v. centrum**

- tudományos park v. centrum

- technológiai park v. centrum

- ipari, termelési park v. centrum

- innovációs infrastruktúra

- vállalkozási környezet. . . stb.

 

Melléklet

 

Írások, amelyek az itt közölteket megelőzték

Ha nem is közvetlen tartalmukban mind, de érlelve a gondolkodásmódot.

 

Tanulmány, vitaírás, publikáció:

 

1983.

Az egzakt, kísérleti, tudományos közgazdasági kutatás lehetősége  tanulmány, MTA-MKKE-VKCS, 220 gépelt old.

 

1987.

Ellenvélemény és ajánlás az innovációs parkokról (Innováció és vállalkozás - eljuthatunk az élvonalba? c. könyv fejezete 137-153.old, valamint bevezetőként a rendezvény koncepciója 9-14. oldal, kiadó Göncöl társaság - az 1987. február 2-5-i gödöllői innovációs parki konferencia anyagának könyvbeli kiadása)

 

1988-1991.

Rendszeresen megjelenő cikkek a közgazdasági egyetem heti újságjában (Közgazdász)

 

1990.

Esti Kék címmel nem-nappalis hallgatói érdekvédelmi újság szerkesztése, írása, szervezése (többezer címre postázva, kérdőívekkel, hirdetési díjból fedezett költségekkel, levelezői és tény-rovatokkal, 16 oldal A/4 terjedelemben, stencilezett majd nyomdai kivitelben, kb 5-6-szori megjelenéssel, az egyetem kiadásában)

 

1989-1991.

Sós Aladár: Szabadság és Gazdaság című posztumusz kötete második részének szerkesztése

 

1991.

Szerkesztői ajánlás - Sós Aladár: Szabadság és gazdaság c. kötetének 333-336. old.

 

1990.04.02.

Közös apa vagy közös rabló? (vitairat a röpiratról) - Népszabadság

 

1992-1994.

Érdekvédelmi és elméleti írások a szülő-iskola kapcsolatról napi és hetilapokban, Köznevelésben, konferencia-anyagokban - kiemelendő a szülők oktatási képviseletének köztestületi szabályozására tett kidolgozott javaslatot.

 

1992.

Paradigmaváltás az oktatási rendszer felfogásában, finanszírozásában  szakdolgozat BKE pénzügy szakon, 113 nyomtatott old.

 

1993.

Megalakul-e a szülői Köztestület? (Önarcképek civil szervezetekről, MKM kiadásában,  105-116. old. a szülők és az oktatási rendszer kapcsolatának szervezési kérdéseiről, lehetőségeiről)

 

1993.

Szülői Évkönyv 1993. írása és szerkesztése - kiadó Szülői Kamara egyesület

 

1993.05.25.

Vélemény az oktatási törvénytervezetről parlamenti képviselőknek c. ajánlás szerkesztése és fogalmazása - Szülői Kamara egyesület nevében és összejöveteleinek tanulságait felhasználva, 41 nyomtatott old.

 

1994.

A járadéktermelő monopóliumok és a területfejlesztési törekvések (A területfejlesztés és a területhasználat árának, adójának meghatározása c. 1994 novemberi győri konferencia kötetének 44-52. oldala, a konferenciát az MTA RK Észak-dunántúli Osztálya és a Magyar Henry George Társaság rendezte)

 

1995.

Szülői 'könyv 94-95. szerkesztése és elméleti fejezeteinek írása

 

1995.

Az igazságosság rejtélye (délibáb vagy lehetséges megoldás? - közkiadások fedezése adókból vagy elvont monopol járadékból?) Henry George (1839-1897) c. tanulmány, 18 nyomtatott oldal, készült a FEFA III.1142 sz. pályázat keretében.

 

1995.05.16.

Erő kell a reformokhoz (telekértékadó gondolathoz) - Magyar Nemzet

 

1995.08.22.

Milyen jövő elé nézünk? (átok,"külföldi adósság" a neved) - Magyar Nemzet

 

1995.09.07.

Diplomaadó a tandíj helyett? (Egyetemfinanszírozási alternatívák) - Népszabadság

 

1995.09.29.

Rögzítse alkotmány a változásokat - Magyar Nemzet

 

1995.10.18.

Mit jelent a szó: nemzeti ? - Magyar Nemzet

 

1995.10.24.

Javaslat eredményből részesedő, kockáztatva finanszírozott vállalkozás szolgáltatások rendszerére, vállalkozási infrastruktúrára - OMFB-BVK-PHAR "Innovációs tanulmány pályázat"

 

1995.12.14.

Nagy kaliberű közgazdász volt (Liska Tiborra emlékezve) - Magyar Nemzet

 

1996.01.23.

A király meztelen (a felelősen liberális társadalomszemléletről) - Magyar Hírlap

 

1996.02.09.

Van-e célja a fejlődésnek? (természetesen van - természetesen nincs)- Filozófia Vitaköri előadás melléklet, kézirat

 

1996.05.07.

Még nem ment a rendszerváltás vonata (szabadság és egymás iránti szolidaritás) - Magyar Hírlap

 

1996.10.03

Javaslat a helyi adókról szóló, többször módosított 1990. évi C. törvény módosításához (az önkormányzati adózás törvényének kiegészítésére a beépített ingatlanok telekérték adójának választható lehetőségére) - készült a Magyar Henry George Társaság keretében, a törvény módosítása nem került a parlament elé

 

1996.10.11.

A rendszerváltás bűvös kockája  - Magyar Hírlap (megfésülve)

 

1997.01-02.

Rendszerváltás - Alkotmány és Gazdaság - kézirat a KDNP 1996-os program nyilatkozatára reagálva, 66 nyomtatott oldal

 

1997.04.24.

Megbarátkozni az igazságtalansággal? - Magyar Hírlap (megfésülve)

 

1997/8-98/7.

Rendszerváltás - alkotmány és gazdaság I-X. - Havi Magyar Fórum

 

1997/9.

Rendszerváltás és alkotmányosság - Kapu

 

1997/10.

Rendszerváltás és gazdaság - Kapu

 

1997.10.02.

A családi gazdaságokra építhető a hazai agrárium jövője, (Csak árat emelne a külföldi tőke) - az eredeti cím "Föld dilemma" lett volna, a megjelent címet a szerkesztőség választotta, a szerkesztőség adta cím nem adja vissza a cikk tartalmát. - Új Magyarország,

 

1997.10.28.

A földtulajdonlás felveti az alaptörvény újra gondolását (hetedik éve az elrontott rendszerváltás nyomasztó tudatában)- Új Magyarország

 

1997/11.

Az emberiség, a nemzet piaci erői és a monopoljáradék - Valóság

 

1997.

Alkotmány és gazdaság (66 nyomtatott oldal, vitairat)

 

1997.

Az alkotmányosság alapkérdés (hozzászólás a Jövőképek Európáról c. 1997-es konferenciához) - Arisztotelesz Stúdium Bt, 208-213. old

 

1998.

Alkotmányos piacgazdaságot! - Magyar Jövőképek 2. c. Kapu tanulmánykötetben246-288. old

 

1998. 08.24.

Alkotmány reformra várva (reagálás Pokol Béla cikkére) - Napi Magyarország

 

1998.10.19.

Emberjog (a jog és az emberi józanság az oktatási rendszerben) - Napi Magyarország

 

1998/38.

Kalózok a szabályozásban (mezőgazdasági szabályozásról) - Demokrata

 

1997-98,

Fogalmi alapok fejlődése a társadalmi szabályozási rendszerről való gondolkodásban (a fogalmak evolúciója a század közepi információ elmélettől, kibernetikán keresztül a sajátosan emberi dimenziók század végi kereséséig) - Filozófiai vitakör évkönyve, 16 old terjed.,  előkészületben.

 

1998.05.

Oda-vissza, jobbra-balra az "időben" - Idő és fejlődés c. konferencián Filozófia Vitaköri előadás melléklet, kézirat.

 

1998/11-12

Beszámoló és kérés (A történelmi magyar közjogtól az alkotmányos piacgazdaságig c. előadás kapcsán) - Magyar Figyelő, 3-5. old

 

1998. Tél

Kiüresedett hagyomány vagy a hagyomány reménye? (Gondolatok egyházról, alkotmányról, emberi jogokról) - Kovász 1998/4. téli szám, 25-33. oldal

 

1999.04.

Alkotmányos piacgazdaságot! 1-3.(Kapu, 99/4-5-6. oldal)

 

1999.06.17.

Legyünk, ha lehet, intelligensebbek (Demokrata 1999/24. 20-22. oldal)

1999.06.18.

Ahogy a bőrünkön érezzük (... a XX. századot és keservesen tapasztaljuk egy csomó felelőtlenül kidobott érték hiányát) - előadás melléklet, kézirat

 

1999.08.

Társalgás – gondolkodás (Hitel, 1999/8. 35-43. oldal)

1999.11-12.

Nitsch a figyelmeztető vagy a meggondolatlan időutazó? (Kapu 99/11-12.)

 

2000.08.10.

Világköztestület (Magyar demokrata 2000. auguszus 10.)

 

2000.11.18.

MVSZ létének értelméről és a megújulás lehetőségéről (Megújulásért c. kötet81-90.old)

 

2000.12.03.

Ezüstparti Történet (MVSZ naggyűlés élményeiről, Megújulásért c. kötet102-109.old))

 

 

www.mvsz-megujulásért.ngo.hu

 

 

www.alkotmany.ngo.hu

 

   

 

Meg nem jelent kéziratokból:

 

1995.

A szülő és az iskola kapcsolata - Tanári kézikönyv, 19 oldal kézirat

1995.05.15.

A meg nem tett lépések utóélete (A tandíj eredetileg, a 80-as évek végén hallgatói követelés is volt!) - Népszabadság, ami megjelent, szinte nem is vethető egybe az általam leadottal (1995.09.07. Diplomaadó a tandíj helyett? - egyetem finanszírozási alternatívák)

1995.10.18.

Mi a "liberális" megjelölése? - (avagy egy meztelen király a rendszerváltási álarcosbálon) - Magyar Nemzet, ezután kerestem meg a Magyar Hírlapot, ahol 1996.01.23-án közölték, megrostálva

1995.11.09.

A "szocialista" ellentmondás - Magyar Nemzet, ezután kerestem meg a Népszabadságot, ami nem közölte.

1995. 11.21.

A "szocialista" ellentmondás (a politikai stratégia és taktika között a rendszerváltásban) - második változatban - Népszabadság, ledorongoló elutasító válaszlevéllel sajtópert helyezett kilátásba a szerkesztő

1997.09.22.

Tisztelt Szále László! (vitába szállva a "Népszivatás" c. 1997. 09. 20-i  írásával) - Magyar Hírlap, ez nem jelent meg

1998. 09.18.

99 éves gyarmati sémával se! (a termőföld külföldiek általi birtoklásról, vitázva Prugberger Tamás cikkével) - Magyar Nemzet, halogatták hónapokig, nem jelent meg

1998.10.16.

A sajtó alkotmányos dilemmájáról (kiegészítés Pokol Bélának) - Napi Magyarország, nem jelent meg

1998.10.21.

Előre lefutott volt az ázsiai tőzsdeválság (elhanyagolt rész David Korten előadásából) - Demokrata, nem volt hely

1998.11.15.

Küzdelem a manipulatív spekuláció ellen? (Demszky Gábor politikájáról)- Napi Magyarország, gratuláltak, majd érdektelennek nevezték

1998.12.02.

Tanár úr, nem tévedés? (levél féle Chikán Attila ipari miniszterhez) - Napi Magyarország nem közölte, de kicsit nem is bántam, mert rendszeres megjelenési lehetőség sorozatban lett volna értelme

2000.05.31.

Egy kibocsátatlan felhívás (Magyarok Világszövetségének közgyűlése után)

  


[i]Alkotmányos piacgazdaságot! - lábjegyzetek

 

[ii]Történetesen a kezembe került 1996-ban a KDNP egy kiáltványszerű füzete "Politikai és gazdaságpolitikai fordulat és újrakezdés - programnyilatkozat" címmel. Ebben a füzetben a rendszerváltás visszásságaiból számosat igen bátran megnevezett, főleg az akkori agyrém politikai légkörhöz viszonyítva (a 70-80-as évekre emlékeztetett engem mind a sajtóban mind egyes szakemberek körében tapasztalható már-már tudathasadásos mellébeszélés). Egy meglepően harsány mondatban ki is jelentette ez a nyilatkozat, hogy a politikai vezetést márpedig le kell váltani. Ez engem elbizonytalanított, nem azért, mert nem értettem volna egyet vele, hanem a realitását nem értettem. És a fenntartásomat visszaigazolták a nyilatkozatnak azon részei, amelyek taglalták a követendő jobb gazdaságpolitikát. Ez lényegében vagy a Horn kormány által követett módszernek a tükörfordítás szerű ellenkezője volt, vagy annak átvétele. Ha neki bejött a szakszervezet, akkor csináluk mi is alapon. Amit hiányoltam, az a stratégiai rendszerváltási kérdések felvetése volt. Ezt a programnyilatkozat nem pendítette meg. Mire a tanulmány elkészült első fogalmazványában, már nem volt aki átvette volna a KDNP-nél. Mással voltak elfoglalva. A többi akkori parlamenti párt sem óhajtott foglalkozni aklkotmányossági kérdéssel, más síkon kívánták megvívni a 98-as választási küzdelmeket.

Egyébként ha belegondolunk, van annak egy sajátos következménye, hogy a nagypolitika nem kíván foglalkozni az alkotmányosság kérdésvel. Nem ömlik a sajtóban a már-már elviselhetetlen információs (félrebeszélős) dömping alkotmány ügyben. Talán jó alkalom ez a szélcsend arra, hogy ha már nincsenek rendben alkotmányos dolgaink, legalább el lehessen gondolkodni felőlük.

[iii]A korlátlan önérdek apostolaként lett szokás meghivatkozni az utóbbi időben a nagy tekintélyű A.Smith-t, de tévesen (vagy ha úgy tetszik időnként rosszhiszeműen). A.Smith, az etika professzora sosem mondott olyasmit, hogy minden etikát félretéve a korlátlan önzésből bármifajta közjó is kerekedhet. A korrupt, a társadalmat módszeresen kiforgató privatizációnak keresve sem lehetne nagyobb ellenfelét találni (egy képzeletbeli időn túli közgazdász találkozón), mint éppen A.Smith-t. Ő egyetlen ponton mentette fel a vállalkozót a lelkiismeret furdalás, az etikai önkontroll alól, nevezetesen abban, hogy vállalkozása vezetése közben nem kell közvetlenül a közjóra törekednie, más szóval lehet önző is - de mai szóval ez az önzés bármely egyéb vonatkozásban nem lehet etikátlan. (Etikus önzés.) Valószínűleg kevés szerzetes rend van manapság a világon, amely olyan szigorúan követelné meg az etikus magatartást tagjaitól, mint tette azt A.Smith a vállalkozóval szemben. A vállalkozói szabadság határa ott volt, ahol az etika kezdődött. A politikusoktól, állami tisztviselőktől, közigazgatási alkalmazottaktól viszont megkövetelte a "közvetlen közjóért" tett erőfeszítéseket. A korrupt képviseleti politikánál kevesebbet tudott jobban kárhoztatni. A.Smith tehát nem az etika ellen szólt, hanem a vállalkozói és a politikusi, közigazgatási etika különbségét fogalmazta meg - mai szóval elválasztotta egymástól a piacot szabályozó törvényhozó politikus és törvényt végre hajtó tisztviselő szerepkörét (elkötelezett közjóra törekvéssel), valamint a törvény által szabályozott piacon működő vállalkozó szerepkörét (ahol természetesnek vette az "etikus önzést", tehát a törvényt és etikát át nem lépő önérdekű gondolkodást).

[iv]Lényeges kérdés, hogy alkotmányról, nemzeti rendszerváltási megállapodásról legyen szó, és nem egy szemétkosárszerűen összehordott halmazról, amelybe a béke kedvéért minden belezsúfolható. Tipikusan ilyen szemétkosár-elven működő aktuálpolitikai engedmény a privát szerveződésű Érdekegyeztető Tanács alkotmányba emelése, éppenséggel az alkotmány érdemi pontosítása, alkalmazása helyett!

[v]Tilos kell legyen az intézményes keretű nevelési, pedagógiai folyamat manipulálása a szabadságjogokra hivatkozva (például gazdasági vagy politikai szervezetek iskolai tevékenysége, Coca-Cola készülék a folyosón, reklám az iskolaudvaron és tankönyv borítón, politikai fedőszervezetként működő szakkörök és így tovább). Tilos kell legyen a nevelkedési folyamat befolyásolása marginális (felnőttek esetében megtűrt, de a közizlés, a szülők részéről nem elfogadott) tevékenységek és szervezetek szabadságjogaira hivatkozva - pedofília, egyéb perverzió, fogyasztói függőség előkészítése, családi normákkal szembeni késztetés, gyerekek propaganda célú szavaztatása közügyekben mint független vélekedésű vélemény, és így tovább.

[vi]Abszurd képtelenség, hogy a világbanki előírásokat a nemzetközi kényszerre hivatkozva fogadtatják el itthon, és nem a hazai társadalom- és gazdaságpolitika minimum követelménye bizonyos egyensúlyi, racionalitási követelmények teljesítése. A dilemma hasonló ahhoz, hogy valaki a saját jól felfogott érdekében folytat diétát, avagy csak "orvosi erőszakra" képes ilyesmire.

[vii]A "szabaddá szervezett piac" kifejezést Liska Tibor használta Magyarországon évtizedeken keresztül. Mint elérendő norma állapotot, más nevek alatt, Adam Smith-től kezdve Henry Georgon és sok más közgazdászon át napjainkig megkülönbözteti a közgazdasági gondolkodás a monopoliumok uralta gazdasági rendszertől. A monopólium és a piac szigorúan szemlélve definíciójuk szerint is kizárják egymást, mert a monopólium léte az, hogy a piac jellemzőinek alábbi felsorolásából az első kettőt kizárja:

1)            A piacon érvényesül a kereslet-kínálati mozgás kiegyenlítő hatása

2)            mindenkinek joga van a maga személyében piacra lépni mind keresleti, mind kínálati oldalon,

3)            az embernek joga van védelemre a szerződési megtévesztéssel, csalással szemben

4)            az embernek joga van védelemre a monopóliumok ellen

5)            a legerősebb  védelem a saját emberi alkotóerővel, teljesítménnyel keresett pénz tulajdonát illeti meg (szemben a monopoljáradék jellegű, munka nélkül elért, kikényszerített jövedelmekkel)

A piac szabaddá szervezésének korlátai vannak. Értelemszerűen nem képes a magyar társadalom, a magyar állam a piac minden szereplőjét beleértve szabaddá szervezni a piacot, mert a világpiacba integrálódó magyar gazdaságban számos szereplő tekintetében nem illetékes a magyar alkotmány, illetve számos gazdasági szereplő mérete, súlya nagyobb annál, hogysem a magyar piacon konkurenciának kitett szereplőnek lehetne tekinteni. Ezen gazdasági szereplőkkel szemben ki kell mondani, hogy piac-szabályozási eszközökkel a magyar állam nem tud rájuk hatni. Ebből következően kell más eszközöket felhasználni tevékenységük alkotmányos (az alkotmányt, a magyar társadalom szolidaritását, gazdasági hatékonyságát nem sértő) jellegének ellenőrzésére.

[viii]Az adózási rendszer hadisarc jellegén azt értem, hogy alkotmányos adózási kötelességre támaszkodva vasalják be az állampolgároktól a különböző adókat, majd alkotmányos kontrollon kívüli szervezetek döntési részvételével költik el az adópénzeket, az alkotmányos elvek, sőt államigazgatási kontroll elvi kizárásával. A taxisblokád óta működő Érdekegyeztető Tanács nem államigazgatási szervezet, nem nyilvános működésű, nem reprezentatív, nem beszámoltatható, de résztvesz horribilis állami (adóztatással összeszedett) pénzek felosztásában. Tehát magánérdekek költségkeretét tölti fel az államapparátus a maga kényszermechanizmusait felhasználva. És ugyanez a helyzet az állami hitelek ügyében. Ez annak felel meg, mintha egy-két privát csoport az állam felett állna, az állam az ő eszközük lenne, és az alkotmány nem fogná egybe őket a nekik "állami erővel" alárendelt "lakossággal".

[ix]A politika és gazdaság (gazdaság szabályozás és a gazdasági tevékenység) szétválasztásának igényét a klasszikus törvényhozói, végrehajtói  és bírói hatalmi ágak szétválasztási követelményéhez hasonlónak lehet nevezni, de azoknál ma sokkal súlyosabban aktuális, mert legtöbben még fel sem ismerték a jelenség logikáját, veszedelmeit, holott fontos oka rendszerváltási problémáinknak.

[x]Távlatosan az "önszerveződési képességnek" a "foglalkoztatási" kérdést részben ki kell váltania.

[xi]Itt nem a kisvállalkozók versenyképes önszerveződését elaltató hagyományos vámvédelemről van szó, hanem azon egyéb feltételek megadásáról, melyek között eredményes lehet a kisvállalkozói önállóság.

[xii]A hitelrendszer működésének folyamatában az érintett hitelfelvevők (ugyancsak köztestület szerűen szigorú felelősséggel működő) érdekvédelmi szervezetének a kamarákhoz hasonlatosan kell megjelenjen a képviselete. E hitelrendszernek olyannak kell lennie, hogy abból életkezdő vagy vállalkozást kezdő természetes személy ne legyen kiszorítható.

[xiii]Ez a vállalkozás kezdő hitel jogosultság 1998-as értékben 1-5 millió Ft kellene legyen, amelyhez további összeg csatolható, ha a növekményre garanciát hoz a hitelkérő. Ez a konstrukció feltételezi a stróman szerződések tilalmát és igen szigorú szankcionálását.

[xiv] Ha valóban sikerül megszüntetni az alkotmányellenes gazdaságpolitikai eszközök használatát, akkor ezzel egyrészt megszüntethetők a ma szemet szúró, a társadalom egészét nyomorító visszaélések, másrészt viszont lemondunk a világban elterjedten használt számos gazdaságpolitikai eszközről (inflációs csavarok és hasonlók). Helyettük a gazdaságpolitikai problémák kezelésére legalább olyan hatékony, de alkotmányos új eszközöket kell találni. Véleményem szerint ez az érdemi rendszerváltás egyik legjelentősebb olyan tudományos igényű feladata, amelyről nem szabad lemondani.

[xv]Így remélhetőleg nem az önfoglalkoztató kisvállalkozás kerül örökösen segélyezési helyzetbe, mert az viszonylag kis terheket viselve tud magáról gondoskodni.

[xvi]A jelenlegi lakás-szövetkezetek esetében döbbenetes az a szélhámosságnak nevezhető hatósági gyakorlat, miszerint akárki úgy veri át (csapja be) a lakóközösséget, ahogyan azt kedve tartja. A jog szelleme sosem mondta, hogy az ügyek érdemi bonyolítására felkészületlen személyekkel szemben szabad a vásár. A régi vállalaton belüli jogsegélynek meg kell találni a vállalaton kívüli, piackonform, infrastruktúra szerű módját. Nem a pillanatnyilag "élhetetlenek" tömegméretű kiforgatása a cél minden tulajdonukból, hanem a cél éppen az ő önszerveződési feltételeik javítása által is emelni a társadalom egészének életképességét, valamint az emberi élethez való képesség javítása által elismerni az ő személyes emberi léthez való jogukat.

[xvii]Hogy a mai kamarák többségénél tapasztalható értelmetlen állapotok ne maradhassanak fenn, néhány módosítást az alkotmánynak kellene előírnia. Az országos piac fölé növő "multik" képviselete, a nagyvállalatok és a kisvállalkozások, sőt "kényszervállalkozóknak" nevezett önfoglalkoztatók külön kamarákba, de legalább külön tagozatba szervezendők nemcsak jelentős érdekkülönbségük miatt, hanem a piac szabályozási eszközökhöz való jelentősen különböző viszonyuk miatt is, és egymástól alapvetően eltérő kamarai szolgáltatás igényük miatt. A hivatáskamaráknál és a gazdasági kamaráknál az etikai bizottságban helyet kell adni a felügyeleti szervnek és a szolgáltatást igénybevevők megfelelően reprezentatív és legitim (lehetőleg köztestület szerűen szigorú felelősséggel működő) "valódi" érdekvédelmi szervezeti képviseletének (ügyvédi, gazdasági kamarákban a felügyelet mellet a fogyasztói szervezetek képviseletének).

[xviii]Természetesnek kellene lennie, hogy ha egy szakszervezet megpróbál pártpolitikát folytatni, akkor el kell hagynia olyan szakszervezeti fórumokat, ahol névleg szakszervezetként jelenik meg, ahová a vezetőséget választó tagok szakszervezetként küldték a vezetőket. A deklarált elveket és a gyakorlatot össze kell egymással kötni.

[xix]Lombrózó svájci pszihológus akarta a századfordulón genetikai alapokra visszavezetni a bűnözést. Azóta nemcsak az derült ki, hogy nem volt igaza, hanem az is, hogy ő maga ráadásul csalt. Híresen hátborzongató arcképeit a bűnöző hajlamú emberekről ugyanis egy bolondok házában megfigyelt arcvonásokkal tette sokkolóbbá. Száz évvel Lombrózó után nyugodtan mondhatjuk, hogy hasonlóan idejét múlta mindenféle (Európán belüli!?) társadalmi viszonyokat magyarázó fajelméleti megközelítés. Úgy a fajelmélet szerű fenntartás másokkal szemben, mint az ezzel való ijesztgetés, kiváltképpen ha méltánytalanság, visszaélés elfedéséről van szó, társadalmi jelentőségű ügyekben.

[xx]David C. Korten:Tőkés társaságok világuralma (Kapu, 1996).

[xxi]Nem nehéz felidézni az érvelésüket:

-         Amerika a szabadság hazája,

-         a szabadságból következik a vállalkozás szabadsága,

-         a gazdaság szabadsága,

-         a gazdasági társaság szabadsága ...

-         Hol vannak delarálva a gazdasági társaságok jogai?

-         Szerves jogfejlődési logikával mondjuk ki, hogy a tőkés társaságok élvezik mindazon szabadságjogokat ... mint a természetes személyek.

[xxii]"Monopólium" kifejezés alatt értem ebben a tanulmányban az olyan tőkés társaságokat, amelyek képesek legalábbis a befolyásuk alá vett helyi piacokon befolyásolni a kereslet-kínálati mozgásokat, azaz nem kénytelenek igazodni a kereslethez, illetve kínálatukban nem kell számoljanak általában a konkurens kínálattal, vagy legalábbis konkurensek tőkeerőben náluk szegényebb csoportjainak fellépésével. A konkurens kör működését nehezítheti nemcsak az érintett "monopol szervezet" fellépése a saját  tevékenységi körében, a piaci szegmensén belül, hanem nehezítheti helyzetét a hitelforrások elfojtása, a monopóliumokkal érdekközösséget vállaló pénzügyi rendszer részéről is. Hasonló érdekközösség alakulhat ki a monopóliumok és a gazdaság szabályzó rendszer (törvényhozás, -végrehajtás, igazság szolgáltatás) között, amely a modern társadalmi szerveződés egyik akut válságát eredményezi.

A mikroökonómiából ismert nagy termelési volumenben rejlő gazdaságossági lehetőség kihasználása monopólium jellegű szervezetek részéről eleve feltételezi, hogy nem kell a saját termelési volumenüket csökkentő konkurensektől tartaniuk.

[xxiii]Sárközy Tamás: A hatékonyabb kormányzásért, Magvető, talán 1996 - nem közli a megjelenés évszámát, de 96-os év már az első oldali szövegben szerepel.

[xxiv]Ez az érvelés tulajdonképpen az eredeti tőkefelhalmozás korszakának dickensi, zolai nyomorát is elfogadhatónak nevezte. Elképesztő perspektíva a XX. század végi Európában. Olyan, mintha a végzős orvostanhallgató ügyetlenségét mentegetve a középkori felcserek tudásszintjéről a saját praxisában akarna korunk színvonalára emelkedni, mondván hogy ők sem voltak jobbak.

[xxv]A felelőtlen, gyermeteg indiánosdit nem a hirtelen meggazdagodottak vagy elszegényedettek szemszögéből használom minősítésként, mert nekik életre menően komoly folyamat zajlott le, hanem a társadalompolitika szemszögéből, a magukat társadalom-tudósnak, társadalom-politikusnak nevező felelőtlenek tevékenységét minősítem. Őket nem teszi komolyabbá az, hogy fekete fantáziaruhájú őrséget is kapnak haszonélvezőiktől. A maffiózó mint társadalompolitikus nem létezik, vagy üres ambíciónak tűnne. A maffiózó véresen komoly valósága a társadalompolitikai babérokra képtelen foglalkozást jelent. Tehát: mint társadalompolitika volt megalapozatlan, komolytalan, siralmas indiánosdi az, ami 1990-98 között történt. S ha korruptnak nevezem, az sem pontos. Ideája sem volt a résztvevőknek arra, hogy miként vehetnék komolyan magukat, miként lehetnének nem korruptak. Nem volt alkotmányossági koncepció az alkotmányos megállapodással keztelhető ügyekben.

[xxvi]Primitív társadalmat sem lehet mondani, mert az emberi társadalmi szerveződést minden korban jellemzi valamely egyensúlykeresés. A primitív (őskori) népek életében tehát nehezen képzelhető el az embertelenségnek olyan rafinált és kiterjedt rendszere, mint amelyre a modern, bonyolult világok képesek, ha megbomlik egyensúlyuk. - Magyarán a világ előrehaladtával csak növekszik társadalmi felelősségünk.

[xxvii]Nem elvéve a kijelentés élét meg kell jegyezni, hogy nehéz elképzelni a modern ipart a modernnek számító nagy cégek nélkül. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy engedni kellene az emberi szabadság eszményéből. Csupán az iparszervezés, vagy tágabban a gazdaság-szervezés egyes módszereiről kell lemondanunk, és olyan alternatívákat keresni, amelyek képesek összeilleszteni a technológiai igényt az emberi lét minőségi igényeivel. Fordítva is szemlélhetjük a nagy vállalatok jelenségét: éppen a gazdasági infrastruktúra viszonylagos elégtelensége miatt kényszerülnek egyes arra képes cégek, hogy vállalati kereteken belül építsenek ki olyan feltételeket, amelyeket kedvezőbb helyzetben külső szolgáltatásként is igénybe vehetnének. A jó gazdasági infrastruktúra a kis cégek széles körét tekintve a versenyképességük legfontosabb feltétele.

[xxviii]A föld kapcsán Henry George fogalmazta meg a múlt század végén, mint telek-érték-adó javaslatot (gazdaságpolitikai hatása szempontjából lényeges különbség van a telek-érték-adó és a telek-érték-növekedési-adó (betterment) között; ez utóbbi a megtévesztően hasonló elnevezés ellenére hosszabb távú gazdaság politikai hatásában nem nevezhető piackonform megoldásnak - rövidebb távon azonban, amikor pl rendszerváltás idején hatósági besorolás váltás révén több ezerszeresükre mennek fel terület-árak, felmerülhet, hogy mégiscsak használni kellene ezt is).

[xxix]Kié a terület érték utáni adó? A monopoljáradékot terhelő %-os elvonás a terület tulajdona után nem oszlik meg egyenlően a nagyvárosok és kis falvak (körzeti központ és vonzáskörzet) között, ez utóbbiakban a telekár elhanyagolható a városi telekértékekhez képest. A terület- vagy telekérték a társadalmi tagoltságtól függően jelentős eltérést mutathat, ami a vonzáskörzetek néptelen peremterületeinek és a kedvelt központjainak különbségéből ered. Azaz a néptelen peremterület relatíve a néptelenségével is hozzájárul a központ nagyobb értékéhez, tehát a fővárosi centrum telkek telekérték adójából szabolcsi falvaknak is járna az "igazság" szerint. Ugyanis a szabolcsi falvakhoz kötődő kormányzási stb funkciók úgy vannak Pesten, hogy azokat nem a főváros finanszírozza, de ottlétük a fővárosi telkek értékét emeli. 

Hasonlóan lehet a fenti érvelést igazolni, mint a kamatot, amikor a pénztulajdonos "lemond" tőkéje jelen idejű használatáról (azt másnak átengedi), és őt ezért használati díj, kamat illeti meg. Ha úgy tetszik a szabolcsi falu is "lemondott" a fővárosi funkciókról a történelem során a mai főváros javára. Ezen kompenzálás esetén (a fővárosi, és egyáltalán városi-vonzásközponti telek-érték-adóból való vonzáskörzeti részesedés) kevésbé követelné "vissza" a fővárostól (vonzáskörzeti központtól) a fővárosi (vonzáskörzet központi) funkciókat. Az átengedett telekértékadó jó esetben finanszírozhatja a falu kapcsolatát a fővárossal (egészségügy, oktatás, politika, gazdaság terén).

[xxx]Korten könyvében az egyik központi jelenségként tárgyalja, hogy az 1970-es évektől kezdődően megindult egy technológiai átrendeződési folyamat és egyúttal egy igen erős tőke-kivonási, -átcsoportosítási, munkás elbocsátási hullám a legfejlettebb világban is, amelynek következtében világszerte jelentős mértékben növekedett a munkanélküliség. Ez a könyvben tárgyalt tőkés világuralom (jogi-szervezeti struktúra, a ma jellemző társadalmi mozgástér) alapvető hátrányos következménye. Korten megnevezi, sőt hibáztatja a jelenséget, de nem kérdez rá, hogy ez miképpen következett be? Nem keres kapcsolatot a Keynes nevével fémjelezhető foglalkoztatási politikával, amelynek keretében foglalkoztatási kötelezettség vállalása fejében jelentős állami támogatásban, kedvezmények, kiváltságok sorában részesítettek forma szerint magántulajdonú ipari vállalkozásokat cserébe azért, hogy sokszor sok tizezer embernek adjanak biztos munkát. A nagy vállalat-felvásárlási láz nem más, mint ezen foglalkoztatási egyezségek felmondása, miszerint az új tulajdonos nem hajlandó figyelembe venni a sokszor írásban nem is szereplő megállapodást a foglalkoztatás ügyében, viszont viszi azt a támogatási tőkét is felgyűlt hozamaival együtt, amelynek kifejezetten az állami támogatás a forrása, nem pedig a vállalat hajdani sikeres üzleti tevékenysége. Innen nézve már kevésbé bravúros és kevésbé "piaci" művelet ez a globális szélességű tőkeátcsoportositási hullám. Vezető menedzsereinek fényűzően pazarló életmódja sem minősül pusztán a kimagasló gazdasági teljesítmény ellenértékéből fizetettnek. Nagyon hasonló a folyamat a sokszor esztelennek tűnő magyar privatizáláshoz. Nyilvánvaló, hogy valamifajta méltányosságot keresve ezek a kivásárlások legalább az állami támogatási tőkét helyben kellene hagyják munkahely teremtés céljára, ami tudtommal nem szokásos. Ha mégis van valami racionális e folyamatban, akkor azt kell mondjuk, hogy ezek a kivásárlásos tőkés társaságok a dögevő állatokhoz hasonló szerepet töltenek be a korszerűtlenné vált termelési-társadalmi struktúra felszámolásában. Csakhogy a kép akkor teljes, ha ezután következik az új struktúra, amely az eltakarított vállalati dögök helyére lép.

Ezt az új struktúrát nem ígéri a magyar rendszerváltás a mai napig sem, nincsen róla koncepciója. Ezt készen várta a nyugati tőkés társaságoktól (?!) -ami egy eltájolt törekvés. A dögevők által tisztára takarított terepen be lehet vezetni az új gazdaság szabályozási és termelési struktúrákat. Ez az új struktúra új elemeket fog tartalmazni mind az alkotmányos alapokban, mind pénzügyekben, mind számos egyéb területen. A kérdés csak az, hogy ezt is készen várjuk, avagy elébe megyünk a történéseknek a magunk erejéből.

[xxxi]Lassan húsz éve van megfogalmazva.

[xxxii]Ugyanez ismétlődhet meg a NATO, de még kirívóbban az európai csatlakozást előkészítő uniós jogharmonizáció esetében.

[xxxiii]Helmut Creutz: A pénz szindrómája, HIFA Hungária, Nyiregyháza, 1997.

[xxxiv]Különben olyan helyzet állna elő, mint a mai kamarákban, amelyek szakmai védszövetség jelleget öltenek, és nem az eredetileg elképzelt módon gyakorolják a rájuk testált felügyeleti jogkört tagjaik körében, az eredetileg alapul vett funkciók, tevékenységi célok érdekében).

[xxxv]Az egyik legszebb, mert a múlt megértése révén a mai aktuális teendőket leginkább segitő elemzés az, amelyik a szakrális uralkodó szerepéből eredeztetve jut el hosszú történeti lépcsősorokon át a Szent Koronához. Elvi viszonyitási pontként veszi a szakrális uralkodói szerepkör hajdani totalitását úgy, hogy annak csak egyes részelemeit, rész-hatóköreit engedi át megválasztott mai tisztségviselőknek (korábban királynak, parlamentnek stb).

Ebben az értelmezésben a honfoglalást követően a magyar alkotmányosság ezeréven át a felelősségteljes (a társadalmi alapszerződést tudomásul vevő) hatalommegosztás fejlődő intézményrendszerét jelentette.  

[xxxvi] Zétényi Zsolt: A Szent Korona-eszme mai értelme, Püski, Budapest, 1997.

[xxxvii]Kocsis István: A szent Korona tana, Püski, Budapest, 1996.

Kocsis István: A szent Korona misztériuma, Püski, Budapest, 1997;

[xxxviii]Mit mondhat a XX. század végén egy "félfeudális" jogi emlék? Az írás "abc"-je még régebbi, mégis használjuk, nem attól leszünk modernek, ha olvasni sem tudunk vagy kicseréljük a betűket. Ha megóvjuk a régi köveket, verseket, talán mérlegelhetjük a közjogi hagyományt is. A magyar közjogi hagyomány körül reformjának kezdete óta nagy viharok dúlnak (1848). Deák Ferenc minden eredményét a magyar közjog érveire alapozta. Ma becsüljük Deák Ferenc személyét, de tücsköt békát kiáltunk  (és oktatunk az iskolában nemzedékről nemzedékre a mai nap is) arra a közjogra, amit ő a magyarság létének biztosítékaként vett számításba, nem minden eredmény nélkül. 

A magyar történeti közjog, a Szent Korona tan számos méltatója szerint nem egyszerűen a magyar államiság megörzője volt évszázadokon keresztül, hanem egyenesen a magyarságnak, a magyar módra való létnek volt egy meghatározó tényezője. Szerintük a magyar tánccal, zenével, anyanyelvvel és egyéb hagyományokkal együtt a magyar történeti közjog karakterformáló ereje volt a magyar nemzetnek. Nem akármilyen kérdés az iskolai oktatása, emlékének ápolása sem. A Mátyás-király mesék egy része is ezt a magyar közjogi szellemet idézi. Hát még a hatályának elismerése mennyire nagy hatással lenne.

[xxxix]Nagyítóval lehet jogászt találni, aki tud valamit a magyar közjogról, olyat meg még kevesebbet, aki ezen történelmi közjog alapelveinek aktualitásáról tudna higgadtan értekezni. Nem csoda. Itt van Kodály, Bartók és mások esete, akiket éppen erős radírral kívánnak kitörölni a köztudatból (oktatásból is). Pedig náluk messze nem volt olyan közvetlen ellenérdekeltség, mint a közjogi jogfolytonosság esetében feltételezhető.

[xl]A szavakkal "játszva" (Kocsis István nyomán) fogalmazhatunk úgy is, hogy Magyarországon a rendi korszak úgy zárult le végérvényesen 1848-ban, hogy mindenki nemessé vált (zsidók, tótok és más nemzetiségek, valamint jobbágyok, iparosok, munkások), mivel mindenki beemeltetett a politikai nemzetbe. Ez fordult meg Károlyi Mihály idején, majd a német megszálláskor, amikor a magyar alkotmány felfüggesztésével megszűnt a politikai nemzet, tehát  megszünt mindenki nemessége.

[xli]Úgy tetszik ma, a XX. sz. történetében ez a nemzet-alkotási képesség megbicsaklott. Károlyi miniszterelnök majd köztársasági elnök egy ellen Kapisztráni Jánosként nem a parasztokat fegyverezte fel ultima ratioként, hanem a veretlen katonaságot fegyverezte le, amely hagyta magát. Nem működött már a Szent Koronába vetett hit reflexe? Esetleg Trianon egy második Mohács? Esetleg mindkettő a magyar közjog megroggyanásából is következett. (A "megbicsaklás" biztos jele, hogy a külső túlerőre hivatkozva nem kellett volna a belső jogból is "száműzni" a történeti közjogot, a köztársasághoz arra nem lett volna szükség, mégis megtörtént.)

[xlii]A régi magyar közjog szerint vehetett, illetve kaphatott külföldi is magyar földterületet, azonban a földbirtokláshoz politikai jogok és kötelességek is kapcsolódtak, fel kellett vennie a magyar állampolgárságot, és gyakorolnia kellett állampolgári kötelességeit. Magába integrálta a külföldi földtulajdonost az itteni társadalmi struktúra, a magyar közjog révén.

Ma ez nincs így, még elemzési problémaként sem tesszük fel a kérdést. Ha idegen, értsd külföldi állampolgár, sőt szervezet is vehet földet, akkor esetleg még a tulajdonos szervezet igazgatóit se fogjuk soha látni, nemhogy tulajdonosait. Ez a személytelen tulajdonlás viszont sosem fogja integrálni a bármilyen külföldi tulajdonost. Tehát a társadalmi kohézióra, az itt lakók életének emberi voltára ma sokkal nagyobb veszély a külföldi tulajdonos, mint valaha. Nem csak új módon, a világhoz idomulva kell megtanulnunk élni, hanem magunkat megtartva is.

Vannak trendek a világban a családok bomlására, a nemzetek felszivódására. A trendek megnehezithetik az egyes családok, nemzetek helyzetét. Azonban végső soron minden család (és nemzet) maga gondja, hogy hogyan éli le életét, hogy felbomlik-e vagy összetart, hogy nem is igényli vagy sikerre viszi fennmaradását. (És a trend az egyes családok, nemzetek sorsának, eredményességének összességéből adódik, nem forditva.)

[xliii]Hozzászoktunk, hogy a politikai és a gazdasági részkérdéseket ne hazánkban illesszék össze szerves egésszé, még teoretikus elemzések szintjén sem. Nemzedékek sora szokott le arról, hogy kirakósjáték módjára, legalább a megértés erejéig próbálja megfogalmazni a működőképes egészet.

[xliv]DrLenkei János Pál: Magyarország alkotmánya, Budapest, 1996. - aktuális alkotmány tervezet részletes indoklással, hivatkozásokkal, és táblázatos szöveg szerinti idézetekkel a történelmi alkotmányból.

[xlv]"1989. évi XVII. törvény a népszavazásról és a népi kezdeményezésről:

Magyarországon alkotmányos alapelv, hogy a nép a hatalom birtokosa; hatalmát képviselői útján gyakorolja. A képviseleti szervek hatékony működéséért való folyamatos munkálkodás mellett a politikai intézményrendszer demokratikus fejlesztéséhez tartozik az is, hogy társadalompolitikai vagy egyéb szempontból kiemelkedő jelentőségű ügyekben a nép közvetlenül is gyakorolhassa hatalmát; legyen részese, meghatározója, illetve tevékeny közreműködője a központi és helyi szinten hozott legfontosabb állami döntéseknek.

Ezekre az elvi alapokra, valamint az Alkotmány 19. § (4) bekezdésének előírásaira is figyelemmel, az Országgyűlés a népszavazásról és a népi kezdeményezésről a következő törvényt alkotja: .... 7. § Az Alkotmány elfogadásáról (megerősítéséről) népszavazás útján kell dönteni."

[xlvi]A bizottságok ilyen megújítása akár azzal is járhat, hogy a maihoz képest megváltoznak a képviselőházi bizottságok pozíciói, egy-két fordulóban kifogásolási sőt törvény visszahívási jogkört kaphatnának a k épviselő házban hozott törvényekkel szemben. Olyan szak-bizottságok lehetősége is elképzelhető, amelyekben a civil szervezetek a reprezentativitásuktól függően a 30%-ot is meghaladóan, sőt akár többséget is elérhet a létszámuk. Ez egy témakörönként erősen szabdalt második kamarára emlékeztet. Ha ez egy "tulajdonképpen egységes második házat" ereményez, akkor az alkotmányosság ügyében ha úgy tetszik "harmadik" házra volna szükség. A jelen tanulmányban másdik ház alatt az alkotmányosságért felelős testületet értem, és úgy tekintem, hogy az alsóház bizottságait volna logikus felfejleszteni a civil szervezetek képviselői számára..

[xlvii]Ehhez persze nemcsak valóságos szakszervezetek, köztestületek és más úgynevezett civil szervezetek kellenének, amelyek képesek volnának tagságuk tényleges képviseletére, tehát valóságos legitimitással rendelkeznének, és tényleg lefednék tagságukkal az általuk megnevezett társadalmi réteg, érdekcsoport meghatározó hányadát, hanem meghatározó mértékű különérdekű anyagi támogatás nélkül is lábon kell tudjanak maradni. Nem lehetséges, hogy egyes a magyar törvényhozástól idegen, sőt azzal ütköző érdekű poltikai és gazdasági erőcsoportok megbízottjai mint magyarországi civil szervezetek küldöttei szerepelhessenek rangrejtve a törvényhozási munkában.

[xlviii]Az alkotmányosságért felelő felsőházat romantikus megfogalmazásban nevezhetnénk az alkotmányosság őrségének is.

[xlix]Samu Mihály: Alkotmányozás, alkotmány, alkotmányosság, Korona kiadó, Budapest, 1997.

[l]Sieyés, 1791

[li]Rácz Attila 1994.

[lii]Bibó István

[liii]Sajó András 1995.

[liv]Országgyűlés Alkotmány-Előkészítő Bizottsága: A magyar Köztársaság Alkotmánya, tervezet, 1998. március 10., 65 oldalon, 190 0§-ban.

[lv]Takács Albert, 1996.

[lvi]A pedagógiában például a nevelési funkciót háttérbe szorító "modernitás" eredményeképpen nyilvánvaló kudarcok láthatók mind a pedagógusok hozzáállásában, mind a gyerekek nevelkedésében. A nevelési feladatok teljes mértékű elismerése, revideálása helyett egyre erősödik a  gyereki jogok mértéktelen túlhajtása az óvodások tüntetési jogának számonkéréséig terjedően. Az eredeti pedagógiai probléma azonban így nem oldható meg, viszont rengeteg további kár keletkezik. Egyik mellékhatásként oda jutottunk, hogy a közvetlen pártpolitikai küzdelmek örvényébe került a közoktatás, a gyerekek iskolai függelmi helyzete, ideológiai nevelése, minden alkotmányos kontroll nélkül. A gyerekek gazdasági manipulálása iskolai reklámokkal, fogyasztói ráneveléssel alig megállítható folyamatnak tűnik. Lassan nem az tekinthető érthetetlennek, hogy mára már ismertek olyan tanárok, akik maguk kinálják meg kábítószerrel kiskorú diákjaikat, hanem az ilyen esetek viszonylag kicsi száma. Nincs alkotmányos pajzs az oktatás felett.

[lvii]Függelék 1. - lábjegyzetek

 [lviii]Ez a kérdéskör meglehetősen ismeretlen a közérdeklődés számára. Például forgalomban lévő tájékoztató kiadványok úgy intézik el a kérdést, hogy csak a polgári alkotmány tekinthető alkotmánynak, a korábbi hasonló néven futó "dolgokat" a modern ember nem tekinti alkotmánynak (s már nem is kell foglalkozni az "ezeréves" magyar alkotmányosság délibábjával, ha az amerikai függetlenségi nyilatkozat, az első nagy polgári alkotmány is csak 200 éves például egy kiugróan markáns megfogalmazásban Szikinger István: Az alkotmány, Változó világ sorozat, Budapest, Útmutató kiadó, 1996.). Hasonló a helyzet az Osiris alkotmánnyal kapcsolatos, látványosan elegáns fedlapú könyveiben is, és a sort hosszan lehet folytatni az egyetemi tankönyvek körében is. Ehhez képest merül föl, hogy miféle kapcsolata lehet az alkotmánynak a klasszikus filozófiai rendszerekhez úgy a múltban, mint a jelenben és jövőben? Vajon föltárulkozik-e valami érdekesség, valami fontos tudás, ha megpróbálunk amögé a definíció mögé nézni, hogy az alkotmány "egyszerűen" a legfőbb törvény, amelynek praktikusan a fennálló viszonyokat kell szentesítenie? Vajon volt-e, lehetséges-e más értelmezés?

[lix]De nem a hatalmi erővel történő alkotmány-sértés és törvény-sértés jogot alapít elvének elismerésével!

[lx]Henry George 1839-1897. - műveiből:  Haladás és Szegénység - 1914 Bp Athéneum. [Progress and Powerty, 1879.] ? Társadalmi kérdések - 1921 Világirodalom (cenzúrázott üres oldalakkal) [Social Problems, 1884.] ƒ Vámvédelem vagy szabadkereskedelem - 1909 Bp [Protection or Free Trade, 1886.] ? Munka, Hit és Föld - 1920 Bp Franklin-Társulat (Reprint 1991. Gondolat) [The Condition of Labour, 1891] ? Egy zavart filozófus [A Perplexed Phgilosopher, 1892.] - Ez még nincsen lefordítva magyarra. ? A Politikai Közgazdaságtan Tudománya [The Science of Political Economy, 1898.] - Ez még nincsen lefordítva magyarra,.A Magyar Elektronikus Könyvtárban olvasható, BKE  ? Henry George összes művei, 10 kötetben [Henry George's Complete Works, 1898-1900.]

Henry George nevét viseli egy magyarországi egyesület (Magyar Henry George Társaság), amely az alkotmányosság és az adózás kérdésében a kétfajta igazságosság fogalmának felhasználását szorgalmazta 1995. szeptemberi állásfoglalásában a parlamenti alkotmányozási bizottság számára.

Ugyanez az egyesület készített egy javaslatot 1996-ban az önkormányzati adózási lehetőségek kiegészítésére telek-érték-adó formában, a beépített telkek esetében is, külön kezelve a telek és az épület értékét.

Ezek a javaslatok nem találtak meghallgatásra. A társadalom-szabályozási kérdések tárgyalása ezen a síkon nem folyik.

[lxi]Ennek a függeléknek az ábráit az 1999. június 18-án, a Filozófiai Vitakörben elhangzott előadás anyagából válogattam.

[lxii]Lásd például Kocsis István könyveit a magyar közjog történetének kérdése körül. A szakrális uralkodó problémakörének boncolgatásával egészen új távlat nyílik a történelem során a társadalmi struktúrák kifejlődésének szemléltetésére. Eszerint a megformált, ƒ definiált társadalmi intézményeket megelőzte egy korszak, amelyben ? már ismeretesek, létezőek azok az értékek, amelyeknek az új intézmények meg fognak felelni, illetve amelyek csorbulása gondot okozott. Még korábbi korszakban pedig  szintén ismeretesek voltak ezek az értékek, de még nem mint csorbult, konfliktust okozó igények, hanem mint elvárt normák.

Sok tekintetben a keresztény normák is ilyen fázisokon haladtak keresztül. Azonban mivel nem közkeletű ez a megközelítés, ezért ma a tanúi lehetünk annak a dilemmának, hogy sokan a feudális, középkori Európa intézményeként kezelik a keresztény egyházat, és ezáltal vele együtt magát a kereszténységet, sőt a kereszténységben megfogalmazott alapvető emberi értékeket is viszonylagosnak, túlléphetőnek tüntetik fel. Holott legfeljebb arról lehet vitázni, hogy a 2-es vagy 3-as korszakot jelentette-é számos norma esetében a kereszténység elmúlt kétezer éve, illetve hogy az egyház intézményes szerepének háttérbe szorulásával (állam és egyház ketté válása) miként lesznek érvényesíthetőek ezek az értékek az állami intézmény rendszerben - részben például az alkotmány révén.

[lxiii]Arno Anzenbacher tulajdonképpen középiskolásoknak szánt könyve kivétel, kuriózum a magyar nyelven elérhető filozófiai bevezetések körében abból a szempontból, hogy a mai vetületét kínálja a klasszikus filozófiának. Nem nagyon merül el egyes korszakok tárgyalásában túl azon, hogy érzékeltesse az illető korszak jellegét. Viszont úgy tűnik, hogy a szükséges mértékig nemcsak belemerül a részletekbe, de igen sokrétű kereszthivatkozásokkal teszi lehetővé az egyes témakörökben való sokszempontú elmélyülést a kötet különböző fejezetei között cikázva. Igényes közérthetősége miatt valószínűleg az egyetemi tanulmányoknak is hosszabb ideig egyik hasznos kézikönyve lehet. Arno Anzenbacher Bevezetés a filozófiába (Herder Kiadó kft Bp. 1996.). A szövegben : "A.A."

[lxiv]Arno Anzenbacher: Bevezetés a filozófiába, Herder kiadó kft, Bp. 1996. 51-ik oldalon

 

[lxv]A klasszikus filozófiáról leszokni kívánó emberiség mintha azt mondaná, hogy neki nem kell a világ egészének személeti alapja, elég, ha ő a maga teendőivel foglalkozik, majd amikor felfordulni látszik körülötte a világ természeti környezetként és társadalomként egyaránt, akkor ezért is a klasszikus, túlságosan emberközpontú (önző) gondolkodást okolhatja, és végképp leradírozhatja a felelősen emberi személetmódot és annak hagyományos eszköztárát?

Hogy kivel vitatkozom? Nehéz néven nevezni, de van egy áramlat, amely a gondolkodás útvesztőit a hagyomány totális kritikájával igyekszik kezelni mind emberi jogok, mind környezetvédelem mind összemberi igazságos és hasonló témakörökben.

[lxvi]Badiny Jós Ferenc szerint a két háromszög összecsúsztatásából alakult ki az a hatszög, amely később a zsidóság egyik szimbólumává vált.

[lxvii]Egyébként bár Arno Anzenbacher könyve a görögök előtti filozófiai eredettel, gondolkodási hagyománnyal nem foglalkozik, de jószerivel ő volt az egyetlen az általam kézbe vett szerzők közül, aki nemcsak érthetően próbált meg fogalmazni (mert erre rengeteg kézikönyv, tanulmány tett kísérletet különösebb siker nélkül), hanem sikerült is neki jelezni azokat a kétezer év előtti alapokat, amelyek lényegében a mai napig meghatározzák gondolkodásunkat, amelyek mai civilizációnk alapjait is jelentik egyúttal. Milyen érdekes lenne egy jól sikerült beszélgetést meghallgatni AA és BJF között - ahogyan milyen érdekes lett volna Arisztotelesz és Kant valamint például Bertalanffy beszélgetése...

[lxviii]Ludwig von Bertalanffy: ...ám az emberről semmit sem tudunk, KJK, Budapest, 1991. (Robots, Men and Minds 1967) Néhány gondolat a szimbolizmus evolúciójáról c. fejezet 42-46. oldal

[lxix]Egy utalás található Bertalanffynál a természetes nyelvek fejlődésében a nyelvek bonyolultabból egyszerűbb változat felé való fejlődésére, mint nehezen magyarázható tényre - amely azonban nem feltétlenül a nyelvi fejlődés soktízezer éves fejlődési ívének jellemzője, hanem esetleg csak egy általunk áttekinthető, viszonylag szűkebb korszaké. Azon korszaké, amikor a beszélt nyelv mellett egyre újabb eszközök állnak rendelkezésre az emberi kommunikáció számára, tehát a beszélt nyelv pontatlanságai a  kommunikációs kapcsolat egyéb összetevőivel (nem utolsó sorban a kommunikáló felek közös vagy egymástól különböző háttér-ismereteivel) pontosítható, kiegészíthető

[lxx]Ludwig von Bertalanffy: ...ám az emberről semmit sem tudunk c. könyv, Egy szimbólumelmélet körvonalai c. fejezet (29-41. oldal) 38. oldalán.

[lxxi]Algoritmus szó eredete Bertalanffy szerint: Al-Khovarizmi, a tízes számrendszer elterjesztőjének nevéből (?) származik.

[lxxii]A szimbólumvilág és az ember bűnbeesésének kapcsolatával példálózva Bertalanffy tovább lép Kant a priori érték tételezésén, vagy legalábbis finomítja azt. Ha a bűntudat nem a priori erény, képesség, hanem a szimbólumvilág használata által vált lehetségessé, akkor legalábbis megnevezett egy képességet, amely előfeltétele volt egy mára már a priori értéknek. Tehát az a priori minősítést nem abszolút értelemben, hanem viszonylagosan, kultúra és hagyomány és megszerzett képesség függően értelmezi.

De akkor a bűntudat, a lelkiismeret olyan lehetőség az ember számára, amely fel is számolható (nem kell élni minden lehetőséggel).

Kérdés, hogy szabad-e eldobni a lelkiismeret tükrét, hogy szabad-e elhagyni olyan kultúrális hagyományt, mint a lelkiismeret "kultusza" Ha a világörökség része lehet egy híd, egy táj, akkor nem ugyanúgy a világörökség részének kell tekinteni az európai filozófiai hagyományokat, gyökereket?

[lxxiii]Egy merész hasonlattal a klasszikus platoni háromszöget és a hozzá kötődött klasszikus filozófiát az aranypénz rendszeréhez is hasonlíthatom, amelynek belső sajátosságai fékezték a hamisítás lehetőségét. A modern XX. századi hitelpénz esetében már két világháborút finanszíroztak a tetszés szerint, tulajdonképpen kontroll nélkül szaporítható pénzzel. Föltehetőleg előbb-utóbb ki fog lépni a világ a gátlástalan pénzhamisítók globális öleléséből, és megtanulja a hitelpénz rendszerének kontrollját is. Föltehetőleg a világ előbb-utóbb ismét képes lesz az alkotmányossági igények teljesítésére. Úgy, ahogyan minden város előbb-utóbb kénytelen újjáépíteni elmorzsolódott útjait, kilyukadt vízvezeték-csöveit stb-stb.

[lxxiv]Furcsa dolog, hogy éppen a fiatal Bertalanffy kardoskodott tudomásom szerint a szubsztanciák megnevezésének teljes szabadsága mellett a rendszerelméletben. A rendszerezés szempontjait mintegy teljes mértékben szubjektív elhatározástól ("önkénytől"?) téve függővé. "Nem a világban van a rendszer, hanem a mi rendszerező elménkben". Érdekes volna utánanézni, mert ha ez igaz (egy élőszó előadáson hallottam), akkor ő a maga életén belül élte meg ennek a megállapításnak az érvényességi határait, amikor kijelentette, hogy az ember és állat közötti határ megvonása nem lehet oly mértékben önkényes, hogy akár nemlétezőnek is tekinthetjük, hogy az emberi sajátságokat állatkísérletek "bizonyságaival", "igazságaival", "tényeivel" takarjuk el saját szemünk, értelmünk elől.

[lxxv]Annyira hiányzik a jól olvasható filozófiai irodalom, hogy kísértést érzek minden apró felfedezésemnek a felsorolására. Hiába viszonylagos, hogy mit tekintek én magam jól olvashatónak és mit tekintene más könnyen érthetőnek, a lényegi probléma az, hogy pszihikai hadviselés egyik legfontosabb eszköze a fogalmi-gondolkodási befolyásolásra való törekvés. És minek igézetében? Egy új eszmerendszert szolgálva? Valódi Bábel-katasztrófát idézően az aktuális profitérdeknek alárendelten történik fogalmi tisztánlátásunk őrlése, tudatos erodálása, egyre alacsonyabb szintre züllesztése (hogy helyet csináljanak a "korszerűnek", a "piacon eladhatónak").

Kedvem volna olyasmit mondani, hogy elég volt az indiánosdiból, ingerült és mohó tülekedésünkben ne veszítsük el a józanságunkat. De nem állok semmiféle domb tetején, és nem is figyelnek rám a dombot körül állva. Ezért csak mutathatom, hogy mi mindent találtam egy lomtárban turkálva, amiről úgy tudjuk, hogy hiánycikk, hogy megfejthetetlen, hogy örökre elveszett, vagy  hogy nem is volt.

[lxxvi]Kiüresedett hagyomány vagy a hagyomány reménye? (Gondolatok egyházról, alkotmányról, emberi jogokról) - Fáy Árpád, Kovász, II. évfolyam 4. szám, 1998. tél

[lxxvii]Függelék 2. - lábjegyzetek

 [lxxviii]Ez a rendszer például a mezőgazdasági termelés jelentős megerősödését eredményezhetné összességében és lakosság eltartó képességében (amint egyéb gazdasági területeken is igen hasznos lehetne).

[lxxix]Vagy a cselekvőképes helyzetbe jutott politikusoknak van mindíg más teendője? Vagy ez elvi felvetés nem érdekel senkit, ha nincsen becsomagolva holmi szokványos iszapbírkózásba, sárdagasztásba? - Ezt a keserűséget kérem nézzék el nekem.

[lxxx]Részlet egy 1987-es konferencia kapcsán készült írásból: Innováció és vállalkozás versenyképes feltételrendszere címmel (előadássorozat és konzultációk 1987. február 2-5. Gödöllő)

[lxxxi]Ez az 1987-es megállapítás a valóságban nem a tények, hanem inkább a vágyak megfogalmazásának bizonyult. Ezt ma, 1999-ben már igen jól lehet látni. Azonban felmerül a kérdés, hogy a Magyarországon Liska Tibor által a nyolcvanas évek elején fennen hangoztatott társadalmi tőke, erkölcsi tőke gondolat valamiképpen aktualitást fog nyerni, mégha talán nem is abban a közvetlen formában, ahogyan ő szorgalmazta. Ami pedig kikényszerítheti ennek a gondolatnak a megformálódását, az nem más, mint egy nehezen megnevezhető, ám pusztító erejű globális spekulációs hullám,. amelynek a lényege az, hogy szélsőségesen destruktív mértékben kívánja meg elszakítani a munkát a tőkétől. Talán a történelem során még nem volt olyan korszak, amikor ilyen tömegeket kívántak volna a munkaerőpiacra lökni az emberi léthez, méltósághoz való jog maximális megtagadásával. David Korten könyve a tőkés társaságok világuralmáról ömleszti a kendőzetlen példákat a termelőeszközhöz, a gazdasági önálló léthez való jogtól való módszeres megfosztásra. Valahogyan meg kell fogalmazni az egyéni ember, a család , nagyobb közösségek, és a nemzet, és még nagyobb kultúrközösségek jogát a léthez, jogát hogy társadalmi szubsztanciaként létezhessenek. ennek valamiképpen a tőke természetének újrafogalmazásában is meg kell nyilvánulnia. A hajdani rabszolgaszerződések mintájára meg kell vonni a legalitást a személyes szabadság deklarált elvétele mellett a tőkétől való totális (és gazdaságon kívüli kényszerekkel végbevitt) megfosztástól is.

[lxxxii]Azaz 1987-ben.

[lxxxiii]Hozzászólás S.T. cikkéhez - ez az írás a Külgazdaság 1987/8-as számában megjelent vitacikk kibővítésével készült - 1987-ben.

[lxxxiv]1987-ben.

[lxxxv]Az azóta eltelt évek ezt a megállapítást alaposan megcáfolták. Nem a bankok kockázati alapja volt szűkös, hanem ésszel alig felfogható módon, már-már látens polgárháború mértékéig dúlt a küzdelem az apparátus-tulajdonlás magán-tulajdonba való átmentése érdekében. Ebben a folyamatban nem volt helye az innovációnak és más "elvont" kérdésnek. Az országban a társadalmi kontrollmozgások nem működtek a társadalom és az "apparátus-elit" között. Ma, 1999-ben már úgy merül fel a kérdés, hogy vajon végleg elvesztettük-e a lehetőséget ebből a "balkáni" típusú zsákutcából való kilépésre (önerővel vagy másként), avagy sem. Ha nem vesztettük el végleg a reményt, akkor innovációs parkkal vagy anélkül törődni kellene annak az aktív infrastruktúrának a lehetőségével (amelynek egyik megfogalmazását az innovációs parkok mintája ösztönözte).

Ami pedig a pénzintézetek kockázati alapját illeti, itt egy jelentős, a kockázati alapon messze túlnyúló pénzelméleti problémáról is szó van, amely nem fog megoldódni a pénzintézetek kockázati alapjainak rendezésével.

[lxxxvi]Ugyancsak 1987-ben készült egy pályázati munka is "0 négyzetméteres" irodai, innovációs parki szolgáltató házról. A 0m2-es iroda és innovációs park elnevezés a szolgáltatások fontosságát akarta hangsúlyozni.

[lxxxvii]Akkor, 1987-ben még nem állt rendelkezésre az 1993-ban kodifikált "köztestületi" forma, amely még inkább megfelelő lenne.

[lxxxviii]Ez a felállás, hogy tudniillik az innovációs park fenntartója egyúttal a szolgáltatók egyike is, tette meddővé a magyarországi innovációs parki törekvéseket. Ezen okból vált formális, üres pénzszerzési ürüggyé az innovációs parki akció az innovációs parkok kezdeményezőinek - pl az innovátorok helyett, illetőleg általában, társadalmi szélességben a kisvállalkozási problémák enyhítése helyett. Társadalmi, országos szélességben ez a helyzet nem változott 1987 és 1999. között.

[lxxxix]Joseph A. Schumpeter: A gazdasági fejlődés elmélete (110-111. oldal) Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1980. (Az eredeti kiadási év:1926.)

[xc]A  J.A. Schumpeter értelmezésénél tágabban értelmezett innováció fogalmával.

Vissza az oldal tetejére