Nem a törvényi és etikai szabályok megszegése a legnagyobb felelőssége a rendszerváltó politikusoknak, hanem a hiányzó szabályok természetének fel sem ismerése.

A tanulmány első megfogalmazása 1996,

Püski kiadónál megjelent 1999-ben

Tartalomjegyzék és ott a kötet szövege
(az ábrák esetleg csak explorer keresőben láthatóak!!!)

1. Bevezető

Alkotmányozási szükséghelyzet van

fel kellene ismerni és bevallani, törődni vele

Ha elégedetlenek vagyunk a magyarországi rendszerváltással, és keressük a bajok szerkezeti, intézményi forrását, akkor úgy is fogalmazhatunk, hogy sérült az alkotmányosság (hiányzott az alkotmányos szintű, jellegű rendszerváltási stratégiai koncepció).

Ami különösen erős méltánytalanságot eredményezett akár a privatizációban, akár egyéb helyen, az egyúttal az alkotmány, vagy tágabban az alkotmányosság sérelmét is jelentette.

A társadalmi érdek a rendszerváltásban a hatékony és alkotmányos társadalom szervezést kívánta volna, mint célkitűzést.

A magyar rendszerváltás ('90-'98 között) alkotmányosság ellenes volt, mert állami eszközökkel szorította hátrányos helyzetbe a társadalom igen nagy hányadát (helyenként a deklarált nemzetellenes irányultságot is felvállalva!). Nem lehetett hatékony mint társadalmi rendszerváltás, mert nem nevezhető társadalmi hatékonyságnak az, amikor a társadalom nagyobb fele helótaként éli meg a sorozatos sérelmeket.

Mi lehet a korrekció, a továbblépés alapja?

A történtek elemzésének induló éve 1990 (vagy még korábbi?). Hiába vagyunk túl rajta, akkor lehet korrigálásra törekedni, ha van viszonyítási pont. A történtek a piac-elvű társadalomban az egyik legfontosabb kérdést, a tulajdon elosztását adminisztratív eszközökkel a túlnyomó többség kárára hajtották végre, ami nemzedékek hosszú sorára okoz nehezen kiheverhető reménytelen állapotot.

Viszonyítási elvként jöhet számításba például ("jobb híján") az állampolgári részvény javaslat tabula-rasa szerű etikai, társadalom-szemléleti alapja. Ehhez viszonyítva lehet értékelni, hogy mi érvényesült az állampolgári egyenlőség területén. A minden ember egyenlő, és legfeljebb saját maga hozhatja magát hátrányos helyzetbe elvre építő rendszerváltás nagy politikai stabilitást, erős társadalmi szolidaritást hozhatott volna.

Nincs vége a rendszerváltásnak, és ezzel a további méltánytalanságok lehetőségének. A rendszerváltás folyamata minimum egy emberöltőnyi. Csak az első fázis futott le, amit ha nem korrigálnak, akkor meg fogja szabni a folytatást is egy erőszakos további monopolizálással. A reményvesztettséget nem szabad hagyni, hogy beton keményen megszilárduljon a társadalom széles köreiben.

Rendszerváltási válság, alkotmányozási szükséghelyzet,

alkotmány szintű társadalmi megállapodással javítható közállapot van. 

Alkotmány szintű rendszerváltási társadalmi szerződéssel lehet korrigálni az eddig történteket: Az elmaradt "méltányos privatizációs örökrész" helyett erősen garantált alkotmányosságot, törvényességet, a társadalom egészét szolgáló hatékony gazdaságot, gazdasági infrastruktúrát kell kiépíteni - alkotmányos piacgazdaságot! - Reményt, reményre alapot adó feltételeket, alkotmányos erejű szolidaritási közeget kell kiépíteni.

Ezen társadalmi szerződésről tudni kell azonban, hogy bár lehetséges, de ma nincsen kidolgozva - nem csak hatalmi kérdés a léte.

Nem a törvényi és etikai szabályok megszegése a legnagyobb felelőssége a rendszerváltó politikusoknak, hanem a hiányzó szabályok természetének fel sem ismerése.