vissza a főoldalra *

From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com]
Sent: Thursday, January 12, 2012 9:28 PM
Subject: Alanyi pénzkibocsátási jogot és pénzfedezeti státuszt?

Alanyi pénzkibocsátási jogot és pénzfedezeti státuszt?

Ha elkezdődik a gondolkodás, akkor előbb-utóbb helyére kerülnek a dolgok is meg a fogalmak is

From: Fáy Árpád [mailto:arpad.fay@gmail.com]
Sent: Thursday, January 12, 2012 9:15 PM

Subject:

A mégoly bonyolult pénzrendszernek nem az alanyi pénzkibocsátási jogot kellene eloroznia, pótolnia, hanem legfeljebb azt kellene közvetítenie

Nézzünk banki funkciókat:

·         banki számlavezetés – lényegében a banki ügyfelek saját ügyvitelének, pénzkezelésének egy részét végzi

·         tulajdonképpen a magyarországi bankrendszer devizahitelezés néven a carry-trade spekulációs ügyletekbe von be hitel felvevő ügyfeleket – a kamat és árfolyam kockázatot egyoldalúan az ügyfélre hárítva. A banki és gazdasági alrendszer között nem fogalmazható meg olyan különbség, hogy bankot mentesíteni kell a gazdasági kockázattól (főleg amikor a pénzt árunak próbálják meg beállítani). Az egyoldalú kockázat áthárítás a sikkasztás, rablás, megtévesztés stb szép jelzőkkel illethető, és egyik sem a gazdasági fejlődés motorja (szemben sok liberális közgazdász vagy közgazdász iskola állításával, lásd pld a Dimitrov/Vámház téri tanokat).

·         kockázat kezelésről a betéti és hitel üzletágban pénztörténetből tudjuk, hogy a sima hitelnél is eredetileg a lényeg az volt, hogy a bankhoz a kockázatot mérséklendő tettek letéteket (háborúban, hosszú utazás alatt ne vesszen el a kincs). A bank pedig felismerve (vagy csak ismerve) az ügylet lényegét,a nála lerakott pénzt továbbhitelezte (ami sima csalás volt a betétessel kötött megállapodásához mérten), de úgy, hogy a hitel felvevőre igyekezett hárítani a kockázatot. Tehát a bank üzletének sikere azon alapult, hogy egyfelől a betétes kockázatát színleg csökkentette (hagyott belőle bőven a betétesnek, a kettejük közti szerződés ellenére), valamint a hitelfelvevőre hárított kockázatot (a hitelműveletben záloggal mérséklendő a bank kockázatát). Tehát a betétesnél nem beszélt a hitelesről, ezzel becsapta a betétest, a hitelesnél a betétesre hivatkozva kívánta magáról a kockázatot elhárítani --- arra törekedve, hogy végül lehetőleg övé legyen a zálog egyik oldalról, és ha a betétesnek nem tud vissza fizetni, akkor maga a felelősség alól ki tudjon bújni (nem tárgyalva olyan eseteket, amikor a betétes létét fenyegette, nehogy az elszámoltathassa az elveszett betétről).

Ezt a fantáziadús játékot azért űzhette, mert sem a betétest, sem a hitelest köznapi életvitele nem készítette fel a banki ügyletek ellenőrzésére (másra szocializálta őket saját életük). Mert mai napig kinevetik és kigúnyolják a lényegi megállapítást, hogy végső soron a pénzkibocsátás alanyi jog (amely a betétes műveletben és a hiteles műveletben is alapvetően az ügyfelet illeti meg), amelytől ha az embert megfosztják, akkor leértékelődik a gazdaság, az ember, az élet minősége. A mégoly bonyolult pénzrendszernek nem az alanyi pénzkibocsátási jogot kellene eloroznia, pótolnia, hanem legfeljebb azt kellene közvetítenie, annak szellemében kellene működnie, teremteni a pénzt és megszüntetni a pénzt, kezelni a kockázatot és nyereséget stb-stb. Csakhogy egy ilyen valós pénzrendszer, tehát az ember alanyiságát a valóságban tisztelő, szolgáló pénzrendszer kialakítása, végig gondolása legalább olyan feladat mint a közlekedési KRESSZ megalkotása majd érvényesítése. Áldozni kell rá. Fáradtságot, energiát, anyagiakat, de mindenekelőtt elhivatottságot, céltudatosságot. Legfőképpen rendszer szinten, alkotmányos politikai, gazdasági, kulturális rendszer szintjén. 20 év elveszett. Amíg élünk mi vagy az utánunk következők, elvileg a végtelen jövő mindig a rendelkezésre fog állni. Mégse bízzuk el magunkat. Hozzá kellene látni.

----------------------

A rendszerelmélet korszaka Magyarországon azt jelenti, hogy a legalapvetőbb elméleti javaslatokat tevőket rendszeresen kiküldik a pályáról. Amikor pedig elhagyták a pályát, akkor küldik utánuk a megjegyzéseket, hogy kibicek csendben maradjanak, illetve a B lelátó alatti wc ajtó előtt ne tessék labdázni, mert az a hely nem arra való. Visszamenni pedig megint nem lehet, mert nincsen meg az NB1-es forma.

Élesben lehetett volna fogalmazni vízkeresztkor például, ha Pesten körbejárunk egy tüntetésfélével néhány egyetem, kutatóhely, egyéb intézmény, pártműhely stb előtt, hogy ugyan hol az igazság? Húsz éve ugyanaz a válasz, sehol. Sehol, ahol fölesküdtek rá. Hol a tettenérhető teljesítmény? Sehol. Sehol, mert nincs mivel mérni, mert a mércét ellopták, elrontották, meg sem alkották. A kisdedet felmutatják a templomokban, majd a sátán pénzéről és hatalmáról beszélnek. Semmi eszköz nem a sátáné, csak amit a sátánnak átengednek. A pénz, a hatalom, a rendszerelmélet sem a sátáné, hanem azt mind át lehet engedni, azt mind magára lehet hagyni. Vétkezve gondolattal, szóval, tettel és mulasztással, akarom mondani magára hagyással.

Manapság nagyban vált közbeszéddé a bankok ügye. Sokakat érint a kilakoltatás veszélye, a csendes sikkasztás rendszeressége, már-már cunamija a banki ablak mögül. És a bankot megjelenítik, mint a „háttérhatalom” bástyáját, sakkfiguráját. Kimentek a tankok, bejöttek a bankok. No a banknál a tanknál jobban látszik, hogy kell az is, aki nem gondol utána, lényegében mit kellene jelentsen a bank, a banki szolgáltatás. A banki titok maszlagával beetették a nagyközönséget sok-sok év alatt, hogy a bank nem tartozik a kontrollálható üzemek, szolgáltatók körébe. A trükk bevált mind helyileg, mind világszinten. Világszinten a világbank például jogi immunitást, területenkívüliséget, jog felettiséget vívott ki magának. Helyben számonkéri a demokráciát a jog felett álló tanítónéni – talán egyenesen felsőbbrendűségi komplexussal vagy éppen meggyőződéssel. Hogy lehet kibírni az ilyen végtelenre növelt távolságot a többi földi halandóval szemben? A jog alatt élők és a jog felett élők távolsága nem okoz némi tériszonyt?

Nem az a kérdés, hogy tudnánk-e mi is a jog felett élni, hanem hogy miféle hazug demokrácia az, amelyik genezisétől fogva a jogfeletti pénz jegyében indult? Egy blöff. A papírrepülőgép ügyi felügyelőség blöffje a szalmarepülős bennszülöttek felett (a második világháború bombázóinak valósága idején – már aki emlékezik a filmre). Ezek a mai bennszülöttek egyébként valószínűleg minden megennének. Ha IMF helyett sárkányrepülős seprűhatalmi igazgatóságot rendelnek föléjük, talán azt is elfogadták volna. És hogy ne legyen kétség idővel sem, ezért a fél világon a tananyagból vették ki a sárkányrepülős seprűhatalmi titkok oktatását – akarom mondani a pénz mivoltának meghatározását az általános és középiskolai oktatásból, majd a felsőfokú oktatásból és a kutatásokból. És bejött. Ma meztelen és maszatos királyok és királynők tanítanak öltözködni meg gazdálkodni. Mint a kisgyerek, amelyik a wc-re egy hatalmas lavorral megy, és ott forgatja kezében mint egy kamionkormányt és hozzá hangosan berreg, dudál, és ordibál nagyokat, mint az igazi sofőrök ki az ablakon.

Politikához és gazdasághoz szólván szépelegve a Patyomkin falvakat szokás emlegetni. A cárnő szeretője színházi díszlettel tömte meg egy folyó partját a vidám, jól élő parasztokkal. A cárnő meg talán elhitte. Ennyire volt a hatalma tényleges. Élet-halál ura lehetett, de a hatalmi funkciókat nagyon lazán tudta belőni, netán teljesíteni. Díszletek díszlet-cárnője. Még találkozhatok ezzel a megközelítéssel valamely történelmi tanulmányban. Nem hiszem, hogy az akkori angol királynők is ennyire a látszatnak felülő hatalmasok lettek volna. De térjünk vissza oda, hogy a papírrepülésügytől nem várhatunk légügyi forgalmat. Nincsenek bankjai az országnak. Csak igazi.banknak@akarok.látszani.hu bankok vannak egyedileg és összességükben. Ahogyan a római@pápa.hu e-mail címre sem ír senki levelet, mintha a római pápának írna, úgy a bankok ügyében sem kellene bent maradni a látszatok sűrűjében.

A mostani kormányunk, adjuk meg neki a tisztességet, úgy tetszik nekifeszült a díszletnek és igyekszik a maga önállóságáért kiállni. Tegyük fel, hogy mind a kormány mind az ország önállóságáért. A gond ott van, hogy felkészületlenül. Azt hitte, hogy a hatalom úri, akarom mondani népek feletti huncutság. Olyan mint az IMF jogállása. Szerintem az IMF jogállását egyenesen valami hamisított jegyzőkönyvekből másolták. Plágiumért mégiscsak keresetet kellene benyújtani ellenük. Így kezdte egyébként az EU is, bár kissé laposabb kúszással. Közös piacnak indult, minden szavazás nélkül EU lett belőle, és közölte, hogy ha már ilyen régen szeretik őkelmét még báb korából, akkor most pillangóként is maradjanak vele – de immár örökre, a kilépés, felmondás elvi lehetősége nélkül (?!). És biztos ami biztos kijelentették, hogy a becsalizott országok alkotmányainál magasabb rendű jogszabály a sehol senki által nem ellenőrizhető uniós elvárás. Ennél szemetebb elnevezést nem is tudok elképzelni. Az alkotmányt felülíró elvárás, annak a bizonyos alkotmány fölötti tényezőnek az elvárása az elsődleges, miután nem vitatható, nem kérhető pontosítás, meg az sem tudható ki a fene van mögötte. Ez az emberek fölötti világ próbálkozás egy szervezet típussá nőtte ki magát. A lényegét tekintve. Mert az IMF mennyire másként szövegez(-tet), mint az EU. És ugyanaz a lényeg. A két meztelen hatalom azt várja el egyformán, hogy ők jog felett álljanak.

Salome táncával és Szent János feje vételével mennyire analóg az, ami most történik?! Habár Salome tánca mennyire emberibb, mint a homokosok tánca eltűrésének kikövetelése. Gondoljuk meg, hogy a sötét középkorban, annyira fantáziátlanok voltak az emberek, hogy Tell Vilmosnak csak a császár kalapja előtt kellett VOLNA süvegelnie a maga fövegével. És nem valami életre kelt sodomai kommandó előtt.

Tehát ki az alanya a pénzügyi rendszernek, a pénzügyi folyamatoknak, egyáltalán mi a pénzügyi folyamatok célja, értelme és mik a sajátságai?

A Jóisten nem a jogi személyt váltotta meg, hanem a csecsemőként megszületett, esendő, mégis az isteni magasságokkal, titkokkal találkozó, a végtelen szép, igaz, jó, bölcs, kegyes stb Istenét kereső, fokozatosan felnövekedve felnőtté váló csecsemőt váltotta meg, ajándékozta meg a lelkiismereti szabadság adományával.

De kétségtelen, hogy a modern korban az isteni ihletésű emberi képességekkel megáldva a társadalom tagozódását, a társadalmat mint rendszert is elemezzük, szabályozzuk (esendő emberekként egyéni és közösségi önszabályozásra törekedve).

·         hogy a bank és az ügyfele nem két egyenlő szerződő fél, azt már egy ideje sejtjük.

·         hogy sok bank amikor üzletet köt ügyfelével, akkor hajlik az aránytalan jövedelemre szert tenni, ezt is tudjuk.

·         hogy a bank jó esetben perelhető egyénileg az ügyfél részéről, már ilyet is hallunk.

·         de ha már rendszerekről beszélünk, mi több társadalmi alrendszerekről, akkor hogy a banki alrendszer perelhető-e, hogy milyen kockázatot vállal magára a gazdasággal szemben, ezt kevésbé elemezzük, fogalmazzuk meg, még kevésbé kérjük számon, vagy próbáljuk meg szabályozni. Perelhető-e a társadalmi alrendszerek hibás szereposztása? szerintem igen, ilyen ügyben perelhető a társadalompolitika, a jogszabályi rendszer (!!!) csak még nem szoktuk meg.

Nézzünk banki funkciókat:

·         banki számlavezetés – lényegében a banki ügyfelek saját ügyvitelének, pénzkezelésének egy részét végzi

·         tulajdonképpen a magyarországi bankrendszer devizahitelezés néven a carry-trade spekulációs ügyletekbe von be hitel felvevő ügyfeleket – a kamat és árfolyam kockázatot egyoldalúan az ügyfélre hárítva. A banki és gazdasági alrendszer között nem fogalmazható meg olyan különbség, hogy bankot mentesíteni kell a gazdasági kockázattól (főleg amikor a pénzt árunak próbálják meg beállítani). Az egyoldalú kockázat áthárítás a sikkasztás, rablás, megtévesztés stb szép jelzőkkel illethető, és egyik sem a gazdasági fejlődés motorja (szemben sok liberális közgazdász vagy közgazdász iskola állításával, lásd pld a Dimitrov/Vámház téri tanokat).

·         kockázat kezelésről a betéti és hitel üzletágban pénztörténetből tudjuk, hogy a sima hitelnél is eredetileg a lényeg az volt, hogy a bankhoz a kockázatot mérséklendő tettek letéteket (háborúban, hosszú utazás alatt ne vesszen el a kincs). A bank pedig felismerve (vagy csak ismerve) az ügylet lényegét,a nála lerakott pénzt továbbhitelezte (ami sima csalás volt a betétessel kötött megállapodásához mérten), de úgy, hogy a hitel felvevőre igyekezett hárítani a kockázatot. Tehát a bank üzletének sikere azon alapult, hogy egyfelől a betétes kockázatát színleg csökkentette (hagyott belőle bőven a betétesnek, a kettejük közti szerződés ellenére), valamint a hitelfelvevőre hárított kockázatot (a hitelműveletben záloggal mérséklendő a bank kockázatát). Tehát a betétesnél nem beszélt a hitelesről, ezzel becsapta a betétest, a hitelesnél a betétesre hivatkozva kívánta magáról a kockázatot elhárítani --- arra törekedve, hogy végül lehetőleg övé legyen a zálog egyik oldalról, és ha a betétesnek nem tud vissza fizetni, akkor maga a felelősség alól ki tudjon bújni (nem tárgyalva olyan eseteket, amikor a betétes létét fenyegette, nehogy az elszámoltathassa az elveszett betétről).

Ezt a fantáziadús játékot azért űzhette, mert sem a betétest, sem a hitelest köznapi életvitele nem készítette fel a banki ügyletek ellenőrzésére (másra szocializálta őket saját életük). Mert mai napig kinevetik és kigúnyolják a lényegi megállapítást, hogy végső soron a pénzkibocsátás alanyi jog (amely a betétes műveletben és a hiteles műveletben is alapvetően az ügyfelet illeti meg), amelytől ha az embert megfosztják, akkor leértékelődik a gazdaság, az ember, az élet minősége. A mégoly bonyolult pénzrendszernek nem az alanyi pénzkibocsátási jogot kellene eloroznia, pótolnia, hanem legfeljebb azt kellene közvetítenie, annak szellemében kellene működnie, teremteni a pénzt és megszüntetni a pénzt, kezelni a kockázatot és nyereséget stb-stb. Csakhogy egy ilyen valós pénzrendszer, tehát az ember alanyiságát a valóságban tisztelő, szolgáló pénzrendszer kialakítása, végig gondolása legalább olyan feladat mint a közlekedési KRESSZ megalkotása majd érvényesítése. Áldozni kell rá. Fáradtságot, energiát, anyagiakat, de mindenekelőtt elhivatottságot, céltudatosságot. Legfőképpen rendszer szinten, alkotmányos politikai, gazdasági, kulturális rendszer szintjén. 20 év elveszett. Amíg élünk mi vagy az utánunk következők, elvileg a végtelen jövő mindig a rendelkezésre fog állni. Mégse bízzuk el magunkat. Hozzá kellene látni.

Idővel a pénztörténetben a banki furfang növekedett. A bankkal szembeni tolerancia pedig megmagyarázhatatlan módon szinte nem is ismert határokat. Hogy a diszfunkcionális banki működés rendszer szinten hova vezet, arra korunk válsága a sajnálatos példa. Meg arra is, hogy ha valaki az ördögnek engedi át a pénzt és a hatalmat, akkor nehezen fogja vissza venni. Késő bánat? … Van vissza út, hogyne volna. Különösen, hogy a sátán nem igazán jó bankár. A sátán csalónak jó. De csalásból nem működhet a világ. Lehet a bankokból Patyomkin díszletet csinálni, de ahogy Patyomkin faluban elhallgat a muzsikaszó, miután elúszott a királynő hajója, úgy a kalózok által birtokba vett hajó a gazdaságot csak fékezni tudja (mint levéltetű és egyéb kártevő a gyümölcsfát).

Tehát néven nevezzük vagy sem a nagy csalókat, a pajkos kalózurakat és kalózhölgyeket, a magunk ügyeiben törekedjünk a gazdasághoz szükséges banki műveleteket elvégezni. Valahogyan. Ha nincs bank, jó a takarékszövetkezet, ha az sincs, akkor tejes boltokat kell átállítani. De mindenekelőtt tisztázni kell, hogy mi a pénz értelme, célja, ki a pénzrendszer alanya, kinek az eszköze a pénz és mire, hogy a pénz sajátosságait hogyan értelmezzük a pénzhasználat alanyára, közreműködőire. Kié a kockázat, kié a kötelesség, kié a felelősség. Milyen pénzrendszer kell az ország gazdasági rendszerének felélesztésére. A pénzrendszernek van-e önálló joga az őt terhelő kockázat mérséklésére, és ha igen, akkor milyen mértékben, milyen feltételekkel? Mik a feltételei a pénz illetve pénzrendszer cserének, felújításnak? A jelen rendszerben tényleg és visszavonhatatlanul és jóvátehetetlenül és megváltoztathatatlanul a papírepülős komédia áldozatai vagyunk?


 Vissza az oldal tetejére