Abszolút (vonatkozás nélküli, feltétlen, magánvaló).
Abszolút az, ami valamilyen tekintetben vagy maradéktalanul szabad a másikkal való kapcsolattól. <<<(((!!! -FÁ)))>>>
- Fogalma szerint abszolút az, aminek definícióját anélkül adhatjuk meg, hogy valami másra vonatkoztatnánk. - Léte szerint abszolút az, amit
1. valamilyen lét magánvalóan illet meg (szubsztanciaként vagy ún. abszolútként →akcidens); <<<(((??? -FÁ)))>>>
2. az, ami nem puszta létbeli meghatározottság egy másikon (= →szubsztancia); valamint
3. az a lét, amely kizár minden mással való valóságos kapcsolatot (= abszolútum).
Mivel minden véges létező ok által jön létre, <<<(((tehát az okot nem tekinti a fejlődés egy fokán túl megjelenőnek, mint pld a nagybumm valamely szakaszát követően -FÁ)))>>> ily módon pedig viszonyban áll egy okkal, maga az abszolútum csak ok nélküli és végtelen lehet.
Ugyanakkor nem mond ellent az abszolútumnak, hogy ő maga relációk célpontja legyen.
Az abszolútum fogalma nem minden további nélkül esik egybe sem a teista, sem pedig a panteista istenfogalommal.
A panteista fölfogásban ugyanis az egymással kölcsönösen viszonyban álló dolgok összessége a vonatkozás nélküli (a mindenség).
A teista fölfogásban ezzel szemben az egymással kölcsönösen viszonyban álló dolgok összessége egy olyan másikra vonatkozik még, amely maga vonatkozás nélküli (Isten). →immanencia, transzcendencia.
- Érvényessége szerint abszolút az, ami független valamilyen számításba jövő feltételtől.
- Mivel a fogalmak tartalma, ha hordozójuk figyelembevétele nélkül tárgyaljuk őket, szabaddá válik a hordozó korlátozó feltételeitől, az „abszolút” gyakran a következőt jelenti: a fogalom a maga teljes jelentésében; korlátozás nélküli, feltétlen (például „a” bölcsesség). - relatív, Isten, panteizmus.
a) Kant: A tiszta ész kritikája, 280-282.; Hegel: A filozófiai tudományok enciklopédiája2 384. § sk.
- M. Rast: Welt und Gott, 1952; J Heiler: Das Absolute, 1921; F Grégoire: Condition, Conditionné, Inconditionné, ld.: Rév. phil. Louven 46 (1948) 5-41.; W. Cramer: Das Absolute und das Kontingente, 1959; P. Levert: Le principe absolu, ld.: Dieu (Ét. philos. 1959, 3.; L Leahy: L’inéluctable absolu, Párizs 1965. - d) O. Lacombe: L Absolu selon le Védanta, Párizs 1966; G. Huber: Das Sein und das Absolute [a késő ókorhoz] 1955; E. Frantzki: Nikolaus von Kues und das Problem dér absoluten Subjektivitát 1972; B. Brülisauer: Dér Begriff des Absoluten in dér neuzeitlichen Philosophie, 1969; W. Cramer: Die absolute Reflexión I. (Spinozas Philosophie des Absoluten) 1966; W. Brugger: Das Unbedingte in Kants Kritik dér reinen Vernungt, ld.: Lotz: Kant und die Scholastik heute, 1955, 109-154.; H. Rademacher: Fichtes Begriff des Absoluten, 1970; J. Möller: Dér Geistund das Absolute [Hegelhez], 1951.
Brugger/Sz. L.