A kentaur

(és a személy)

From: Fáy Árpád <arpad.fay@gmail.com>  - Sent: Thursday, January 30, 2020 1:35 AM - To: 'Károly Kiss' <karoly.vilmanyi@gmail.com>; 'Anna Bacsó' <anna.bacso@gmail.com> - Subject: érdekes dolgok későn ugranak be

Kedves Károly!

Mintha te említetted volna a Gaia hipotézis-elmélet kapcsán (és elnézést ha ezt keverem), hogy a földi légkör szerkezete önmagában jelzi a biológiai létet, életet, mert az oxigén termelő és fogyasztó élőlények alakíthatják ki az itt meglévő összetételt (oxigén, nitrogén, széndioxin stb). A növények és állatok tehát összességükben egymással szimbiózisban léteznek (jól használom a szavakat?).

Nekem volt egy romantikus felvetésem, hogy a ló és az ember (más háziállatoknál hasonlóan) genetikailag rögzülten összekötődtek, életközösséget alkotnak. A mai ló ha életképes is volna talán az ember nélkül mint faj, az mindenképpen változás árán lenne lehetséges, merőben új szelekció árán. A kentaurok képzete ebben az értelemben merült fel bennem a lovakat illetően. A ló az ember kiegészítője, ráutalt az emberi gondoskodásra, az ember igényére stb. Mai formájában az ember nélkül elég jelentős mértékben életképtelen volna. Van tehát nem-kentaur ember, akit nem érdekelnek a lovak, de nincsen nem-kentaur ló. És ebben a tekintetben Gyulai Iván előadása a kertek talajélete helyett akár a lótartásról is szólhatott volna. Nevezetesen hogy mire tenyésztjük őket (állatorvos leterhelésnek vagy minél egészségesebb fizikumúnak például). Olyan nincsen hogy nem avatkozunk bele a lovak génállományába szelekcióval, tenyésztéssel, csak olyan van hogy milyen irányban.

A passzív természetvédelem abszurditására is példaként lehet felhozni a kentaur-képet (a háziasított disznónál a megfelelő fogalom-társítás félre érthető lenne). Tehát nincs olyan, hogy vonuljon ki az ember a természetből, hogy hagyja magára a természetet bármilyen tekintetben (mert a kentaur nem lovatlanítható). Azaz mintha senkinek sem lenne igaza teljesen. Ha eleve a föld légkörét az élet alakította ki, formálta, akkor nincsen olyan klímaváltozás, amelyben az ember ne lenne tényező, helyesebben az élet, a növények és állatok szimbiózisa. De az is lehetetlen, hogy csak az ember lenne rá hatással, mert a Nap sugárzásának változása mellett döntőek nem a vezérlési input ráhatások (például az energiatermelés égéstermékei), hanem a növány-állat szimbiózisban is megnyilvánuló visszacsatolási folyamatok (tehát nem fizikai mint a napsugárzás, hanem a biológiai visszacsatolások). A visszacsatolásban pedig meg kell különböztetni a tudatos emberi szabályozást és a szabályozódást, a szabályozódási folyamatokat még emberi tudatos irányítás nélkül.

Tehát „eredetileg” alapvető nem az ember, hanem a növények és állatok (növény- és állatvilág) stabilizáló hatású szimbiózisa.

Az ember tudatos irányítással (szabályozással vagy vezérléssel – amiben nekem nem nyilvánvaló Gyulai Iván szabályozás- és vezérlés értelmezése), tehát az ember a tudatos irányítással rásegíthet a természeti folyamatokra, szabályozódási mechanizmusokra mint azok felharmonikusa – (amelyekben nekem a szabályozódás éppen a stabilitást eredményezi). Más a helyzet kicsit amikor az ember közbe avatkozik a szabályozódási folyamatokba (tudatosan vagy spontán a léténél fogva). A XX. század hozta el a korszakot, amikor a szabályozás-elméleti algoritmusok világának ismerete felfutott és a gyakorlati szabályozási folyamatokba való beavatkozások eszközeiből egyre többel egyre hatékonyabbal rendelkezünk már-már a Földkerekség egészére is számottevő hatással.

Hiányoltam futólagos megemlítését annak, hogy az élővilág evolúciója nem csak differenciálódik, hanem mint a szimbiózis jelensége mutatja a differenciált, elkülönült formák társulását is. Társulnak egymással sőt egymásba is épülnek (lásd a sejteket, amelyek eredetileg önálló létezési formák tartós szimbiózisaként állandósultak, a szaporodási, reprodukciós ciklusban összehangolódtak, közösen vesznek részt). Ezt már negyven éve az 1980-as évek elején tudták (én akkor olvastam, Gánti szeretett róla elmélkedni).

Tehát ha játszunk a szavakkal, az ökológia más szóval a szimbiózisok bonyolult rendszereként is megközelíthető. De van egy sarkalatos pont, ami számunkra fordulópontként, minőségi változásként értelmezendő. Ez pedig az ember megjelenése (egy-két millió év ide vagy oda az időbeli határvonalban lényegtelen ebben a megközelítésben, hogy mikor és hogyan jelent meg az ember), aki szabad akaratú értelmes lényként a célkitűzés korábban nem létezett képességére szert téve hallatlan felelősséggel és végső soron tettének következményeit teljesen soha fel nem mérve, de valamilyen mértékben becsülve új hatótényezőt jelent az evolúció folyamatában.

Ezért nem lehet őt negentrópiával jellemezni, mert az entrópia és negentrópia talán valamit mondhat a biológiai szerves és a szervetlen folyamatok elvi különbségeiről. De alkalmatlan az emberi sajátos szerep tárgyalására az evolúcióban.

A kentaur mint metafora tehát akár jelképe is lehet az ember felelősségének, lehetőségeinek, kikerülhetetlen szerepkörének az élővilágban.

Gondolom egyetértesz.

FÁ