vissza a főoldalra *  

A személy fogalma
 – a rendezett gondolkodásra törekvő absztrakcióban
  bevezető vázlat[1] problémafelvetés[2] 
(7 oldal + 22 oldal áttekinthető végjegyzet + áttekinthető függelékek külön file-ban)

Tartalom

Az alkotmány és alaptörvény műfaji különbsége. PAGEREF _Toc364593669 \h 1

A kiterjedés nélküli pont PAGEREF _Toc364593670 \h 2

Tapasztalás, hasonlat dedukció és indukció. PAGEREF _Toc364593671 \h 2

A fogalomhasználat, a gondolkodás alanyi joga. PAGEREF _Toc364593672 \h 3

A személyről való gondolkodás történetisége. PAGEREF _Toc364593673 \h 4

A személy deduktív és induktív fogalma. PAGEREF _Toc364593674 \h 5

Eddigiek értelmében gyakorlati kérdésről. PAGEREF _Toc364593675 \h 7

Az oklista ellopása. PAGEREF _Toc364593676 \h 7

Az alkotmány és alaptörvény műfaji különbsége. PAGEREF _Toc364593677 \h 8


Az alkotmány és alaptörvény műfaji különbsége

Minden bizonnyal az alaptörvény az induktív logikával kezelhető inkább, az alkotmányos hagyomány elvei pedig sokkal inkább a deduktív észjárással. De az egy másik nagy témakör, habár annak, az alkotmányosságnak a problémája vetette fel a személy kiterjedés nélküli pont mintájú fogalomtípusának megvizsgálandóságát.

A végjegyzetekbe igyekeztem tenni a hosszabb, egyes részleteket tárgyaló szövegeket, sőt függelékként az axiómák nehezen elképzelhető, sokunk számára misztifikált kérdéskörét igyekeztem még részletesebben feltérképezni.

Minden érdemi hozzászólást, javaslatot örömmel vennék, mert ezen átfogó kép megrajzolásában való igyekezetet olyan sejtések vezették, amelyek jó esetben közoktatási témakörök – napjainkban azonban szinte tiltott összefüggések. Holott ezek nélkül az utolsó két - két és fél ezer év vívmányai, meglátásai kerülnek veszendőbe (nemhogy korunkhoz méltóan meghaladásra, megnyugtató összegzésre kerülnének).

Az is lehet, hogy evidenciákat sejtettem meg, amelyeknek rendszeres kifejtése megtörtént és valamely szakma számára ismeretesek – ebben az esetben kérem aki tud róla, jelezze, mert hiába vesződni nem akarnék véletlenül se.

Fáy Árpád

A kiterjedés nélküli pont

Az euklideszi kiterjedés nélküli pont az európai kultúra egyik absztrakciós sarokköve. Bár minden valószínűség szerint nem előzmények nélküli volt Euklidesz munkája, például Demoktitosz, akinek nevéhez kapcsoljuk a tovább oszthatatlan atomi részek gondolatát, előtte élt és dolgozott.

Arkhimedesz Euklidesz után nem sokkal már tömegközéppontot mért, számolt.

Newton is erre épít kétezer évvel később a kiterjedés nélküli „pontszerű test” viselkedését vizsgálva a maga tételeiben (Newton: az anyagi pontok dinamikája), amit Newton axiómáinak mondunk. Magukat az egyenletekkel leírt összefüggéseket nem könnyű áttekinteni olyannak, aki nem ásta bele magát már legalább egyszer alaposan. A lényeg azonban az „anyagi pontok dinamikája” szellemiségű fogalmi logikában, fogalmi stílusban, észjárásban van. Ez még a klasszikus, tehát a görög atommodell-t idézi, ahol szintén az atom tovább nem osztható, lényegében tömeggel, de mérhető kiterjedéssel és számon tartott belső szerkezettel nem rendelkező elemi test volt. A kiterjedés nélküli matematikai pont és a kiterjedés nélküli fizikai tömegpont bizonyára tejtestvérek[3].

Ez a pontszerű elemi rész elképzelés általánosnak mondható, jellemzően az emberi absztrakcióra. Tetten érhető az ember önképében is, nevezetesen az emberi személy fogalmában. Az emberi személy mint egyszeri, megismételhetetlen, értelemmel és szabad akarattal bíró „lény” olyan meghatározás, amely nem értelmezhető az evolúció által fajiságában meghatározott biológiai lényként. Tehát a biológiai, a természeti tulajdonságok alól kivontan (kiterjedés nélküli pont szerűen) határozza meg az emberi létezés talán legfontosabb ismérvét, a személyi létet. Bizonyára a történelem során nagy volt a keresés, többször és több irányból rugaszkodtak neki a problémának, a sajátosan emberi mibenlét megfogalmazásának. Így került előtérbe hol a hit, hol a felelős szabadság, a szabad akarat, a személyes szuverenitás, a lélek (egymástól nem teljesen függetlenül). Azonban bármelyiket tekintem, mindegyikhez hozzá tartozik egy fizikai kiterjedés nélküli eszmeiségnek a megnevezése.

Tapasztalás, hasonlat dedukció és indukció

A matematikai, szűkebben a geometriai dedukció a kiterjedés nélküli pontból mint alapelemből építkező deduktív logikának az egyik, talán legszemléletesebb kifejeződése. A bizonyosságra, az egyértelműségre és belátható maximális egyszerűségre törekedve hagyta el a dedukció a valóság megtapasztalását mint közvetlen kontrollt az elemi rész és a vele végezhető műveletek rendezett világának megismerhetősége illetve fogalmi megalkothatósága érdekében[A]. Hogy ez fejlődési eredmény, gondolkodási vívmány volt, vagy az emberi elmére jellemző alapvető sajátosság, azt nem tudom, de kétségtelen, hogy a rendszeres gondolkodás a deduktív és induktív modellek különbségén alapul, amely különböző típusú modelleket együttesen alkalmazva jutott diadalra például a mérnöki tevékenység.

A mindent megmérő, a minden elméletet méréssel megcáfolni, eldobni kész indukcióra jó példa a természettudományos kísérletekre épülő elméletek világa. A dedukció mellett a másik elementáris igény, a tapasztalás kétségbe vonhatatlan bizonyossága iránti igénynek való megfelelési törekvés hozta létre, érlelte ki az induktív módszer eszköztárát.

De ha ez mindkettő a rendezett emberi gondolkodás, megismerési képesség egymástól különböző ugyanakkor egymásra utalt, egymással szerves egységet alkotó megnyilvánulása, akkor általában kell a deduktív és induktív módszerű modell alkotásról beszélni, illetve a kettőt ötvöző, a mérnöki típusú tevékenységben jól tetten érhető munkálkodás is általánosságban az emberre jellemző modellhasználati, modell-szerkesztési módszer kell legyen.

Van az elméleti matematikának és fizikának egy módszere, amivel él, és amit sokan nem vesznek észre, nem ismernek, nem tudatosítják módszer jellegét. Ezek pedig olyan gondolkodás előfeltevések, amelyeket ha a valóság, a használat nem cáfol, akkor „komolyan veszik”, alkalmazzák őket. Minden bizonnyal a valóság is honorálja, vissza igazolja ezeket a módszereket. Mondhatni, hogy az emberi abstrakció sajátságának tekinthetjük a matematikai deduktív, sarkalatos megállapításokra[4] támaszkodó fogalmi rendszer építkezést (lásd pld euklideszi és a későbbi, a mi fülünknek ismerősebben fogalmazott axiómákat) és a fizikai tapasztalatokat sarkalatos tényekként értelmező, rendszerbe illesztő fogalmi rendszer kialakítást (például a mennyiségükben kísérletekkel mindenkor kontrollálható SI vagy cgs mértékrendszereket).

Ha ez így van, akkor felmerül, hogy mik a matematikai-fizikai komplex, céltudatos mérnöki típusú problémamegoldás, észjárás sajátságai

·         a természettudományokban,

·         a rendezett, céltudatos cselekvés gondolkodási sajátságai a biológiában,

·         az emberi társadalom ismeretköreiben.

A fogalomhasználat, a gondolkodás alanyi joga

Egy általános, de a társadalmi kérdésekben expliciten megválaszolandó probléma annak tisztázása, hogy ki a mérnöki munka, a deduktív és induktív gondolkodás alanya.[B] Viccesen hangzik. Nem magától értetődő? Adódhat helyzet, amikor ezt külön szempontként kell megjelölni, hogy milyen nagyobb jelenséghalmaz részhalmaza a deduktív és induktív gondolkodás, modell alkotás? Lehet az kérdés, hogy kinek van „joga” axiómákat felállítani és kinek van „joga” a számításokat elvégezni, felhasználni?

A kérdés fontos, különösen ha társadalmi kérdésekről van szó. Egy üzleti szerződésnél melyik félnek van „joga” ellenőrizni a számításokat. Fél világunk arra alapszik most a XXI. század elején, hogy egyeseknek kétségbe vonják a „jogát” ahhoz, hogy önállóan használjanak absztrakciós eszközöket, hogy a deduktív logikával vagy a tények induktív használatával ellenőrizzenek számukra mintegy előírt összefüggéseket. A korábban isteni kinyilatkozatáshoz, megváltáshoz kapcsolt felfogás az emberi személyiségről a xx. századra kétséges, bizonytalan üggyé vált. Mennyire közismert, sőt mennyire eldöntött kérdés az emberi személyiség, szabad akarat léte, illetve elismerése, méltánylása?

A kísérleti pszichológia révén sosem látott folyamatok indultak be az emberi sajátságokról alkotott felfogás eróziójában, pontosabban rombolásában – arra hivatkozva, hogy lám azok, az emberi öröknek tartott sajátságok nem sérthetetlenek. Csakhogy nem az a kérdés, hogy elpusztíthatatlan-e az emberi személyiség, egyáltalán az emberi létezés, hanem hogy képesek vagyunk-e a megvédésére, megértéséra, érvényre juttatására, a kiteljesítésére?! A normaként, mintaként, célkitűzésként értelmezhető vallási tételek, parancsok lényegüket tekintve nem a világ fizikai adottságáról, kikerülhetetlen természettudományos tényeiről szólnak, hanem arról, hogy miként kell nekünk viselkedni minden nehézséget bele számítva, mint erkölcsi (szabadságuk révén a felelős erkölcsiségre képes lényeknek).

Nyitott a kérdés, hogy az emberi személyiségről való gondolkodásnak mi lesz a sorsa. Nem a világmindenséget határozza meg talán, de a mi szűkebb földi emberi világunkat mindenképpen. Döntő a kérdés, mert az emberi személyiség nem csak opció, lehetőség, hanem nemzedékről nemzedékre erőfeszítést kívánó teljesítés.

A személyiség fogalmát, létét figyelembe vevő, megbecsülő társadalom tehát nem lerombolhatatlan természeti adottság, hanem az esendő embertől függően egy lehetséges kimenet, út, törekvés, emberi kiteljesedés. Tehát esendőségünktől, küzdelmünktől függ az emberi személyiség sorsa. Nem vagyunk mindenhatók, és sérthetetlenek, kontinenseket lehet letörölni a létezés asztaláról, mégsem téveszthetjük szem elől, hogy miként vélekedhetünk az emberi személy fogalmáról, mibenlétéről, érte és megnyilvánulásaként miként cselekedhetünk.

Az egyik legszebb ógörög tétel a szubsztanciális létező lényegi állandósága melletti változandósága (azaz a változatlan lényeg és a változó akcidensek, járulékok, tulajdonságok megkülönböztetése), és fordítva. Tehát az emberi személyi lét megtartásával sőt kiteljesedésével milyen társadalmi feltételrendszeri változások férnek össze és milyenek nem.

…….


A személyről való gondolkodás történetisége

Történelmileg a személyi lét hangsúlyosan a társadalmi gondolkodásban mintha Krisztussal kezdődnének, a krisztusi megváltással azon társadalmi bűntől, amely a személyt nem méltányolta.

A római kori keresztényüldözés hevességét talán ez is magyarázza, miszerint az akkori hatalmi technikákat gyakorlók úgy érezték, hogy személy-felfogásukkal kicsúsznak a kezük közül (totális hatalmi igényük alól) a keresztények. A lelkekre is nyomást gyakorló hatalmi módszerek hirtelen kicsorbulni látszottak. Az oroszlánok láttán sem kegyelemért könyörgők képe lehet hogy túlzás, mert lehet hogy az oroszlánokat a keresztényekre engedők már nem tudták volna az állatokat visszafogni a kegyelemért könyörgés esetén sem, de a keresztény mentalitás és a hatalmi módszerek konfliktusát minden bizonnyal híven példázza az oroszlánok előtt sem megtörő keresztények emléke.

A kereszténységet államvallássá tevő késő római korszak még praktikus hatalmi cselekvés lehetett, nem pedig az új embereszmény megértése és alapul vétele. A skolasztikában egy hosszú, évezredes folyamat eredményeként a személy filozófiailag is kiérlelt fogalma a társadalomról való gondolkodás alapvető kategóriájává vált, amely többé-kevésbé áthatotta a világi hatalomról való gondolkodást is. Végül is azt mondhatjuk, hogy a császári és pápai hatalom kettőse elmosódottan, nagy vonalakban emlékeztet az induktív és deduktív gondolkodási sémák kettősére. Megfelelt az emberi gondolkodás sémáinak.

Nézzük a mai helyzetet. A személy fogalmával nem tud mit kezdeni a modern gondolkodás, amely a világi hatalom számára ismét el akarja törölni a lelki függetlenséget a világi hatalommal szemben. Az 1999-es Jogi lexikon például tartalmazza a jogi személy valamint a természetes személy fogalmakat, de nem szól a személy fogalmáról. Megdöbbentő. Mintha a proletárosító diktatúra, szovjet megszállás cenzúrális lábnyoma kitakarta volna. Vajon még meddig? Hely bőven lett volna a papírra nyomtatottan a több mint félezer oldalas műben. Meglepett viszont, hogy a Magyar Katolikus lexikonban filozófiailag mennyire pontos, logikailag mennyire világos, érthető szócikkekben lehet körüljárni a személy fogalmát.

A személy deduktív és induktív fogalma

Feltételezem, hogy a személy fogalma hasonló természetű alapkategória mint geometriában a kiterjedés nélküli pont (deduktív modellezésre jellemző) alapfogalma. A személy fogalmának olyan pontos, kiérlelt definícióját, mint a geometriai tér axiómáinak Hilbert féle megfogalmazása nem találtam meg (lehet hogy létezik). Amit megtaláltam, abból nagyjából a következők derülnek ki.

a személy[C]

deduktív[D] alapfogalomként

bővebben

kiterjedés nélküli

léte független a testi adottságtól (fogantatástól a halálig, sőt talán azon túl is), mindenképpen deduktív jellegű

egyedi

önmagában megálló (ettől még lehetne sorozatban sok is belőle)

megismételhetetlen

egyszeri (nem lehet belőle sorozat a test klónozásával sem)

értelemmel rendelkező

értelmes gondolkodásra képes – amit az ösztönössel, reflex-szerűvel, tudatalattival szembe állítva is szoktak meghatározni

szabad akaratú

sem fizikailag, sem biológiailag, sem fajilag sem egyéb módon nem determinált emberi döntéseiben

tetteivel önmagában a maga teljes egészét fejezi ki

közölhetetlen[E] létezés (a közölhetetlenség csak ismeretelméleti logikát képviseli) – a közölhetetlen létező tetteiért felelősséggel végső soron csak önmagának illetőleg abszolút értelemben Istenének felel, azaz világi hatalom meg sem ismerheti, nem is mérlegelheti létezésbeli legfontosabb ismérveit (utóbbi reláció csak még jobban hangsúlyozza, hogy a világi hatalom teljességgel illetéktelen, meg sem jelenik ebben a dimenzióban)

a létezés teljessége

csak megélhető, csak megnyilvánulásáról beszélhetünk, és tudhatunk létezéséről, tudomásul vehetjük létezését

integritas, 'teljesség'

nem rész-szubsztancia[F] vagy más szóval nem akcidens, hanem teljes, a szó eredeti, arisztoteleszi értelmében vett szubsztancia

 

 

 

A deduktív személy fogalom és az induktív egyén fogalom jelentésének szétválasztására tett kísérlet azért nem lehet egyértelmű, mert a mai szóhasználat fellazult, pontatlan. azonban ha a fogalomhasználat fejlődését tekintjük, akkor ha nem is az egyén és a személy fogalmának szétválasztása egyértelmű, de egyértelmű az egymásnak megfelelő két fogalom szétválasztása a deduktív és induktív gondolkodási logika szerint (amint elnevezéstől függetlenül nem probléma a fizikai és az elvi, a deduktív és induktív pontok szétválasztása például egy rajzlapon jelölve – amit mindig a kódoló, a rajzoló határoz meg, hogy annak jelentése egy kiterjedés nélküli pont vagy egy kiterjedésében jól meghatározható fizikai pont).

az egyén

induktív tényként

bővebben

ha induktív jellegűnek tekintem a fogalmat

a személyi lét minimális életfeltételei

A személyi valós létezés mind a szubsztancia értelmében meglévő lényegi mind pedig az akcidensek értelmében a fizikai lét együttesét jelenti[G]. Ha tehát valakinek nincs mit ennie, akkor a személyi létezése lehetetlen. Márpedig a társadalmi lét (az alkotmányos társadalmi lét) a személyes szuverenitásból kell építkezzen és azt kell szolgálja.

egyedi

egyenként kell a személyeket (egyéneket) a társadalom alanyának tekinteni alapszinten

megismételhetetlen

lényegében sérthetetlen társadalmi méltóságában – és például elvi lényegét tekintve nem is helyettesíthető (jogai általánosságban el nem vonhatók, alanyisága meg nem kérdőjelezhető, másra át nem ruházható, elvi hatalmi-faji-biológiai-fizikai meghatározottságtól mentes), gyakorlati jogaiban, létében felelőssége, beszámíthatósága, és más körülményektől függően képviseltetheti magát illetve ő másokat, közérdekből elvi személyi létet meg nem kérdőjelezve korlátozható

(egyebek mellett) értelemmel rendelkező

Az értelmet és érzelmet szokás úgy elválasztani, hogy az érzelem atavisztikus majdhogynem, tudat alatti, értelemmel nem uralható illetve hogy az értelem dolga az érzelem feletti uralom. Holott az értelem tudatos probléma megoldó, szervező képessége mellé az érzelem és intuíció kultúráját is oda kell tenni, mert az értelem önmagában nem alkalmas az ember önálló létének, életvezetésének irányítására, annak csak egy fázisa, mozzanata, összetevője, főleg a tudatosan szervezett jövő idejű feltételeit, cselekedeteit illetően – amely kétségkívül szem előtt van a mechanizált (tehát éppen a személy lényegétől távolabb eső, annak csak standardizált eszközöket biztosító technikai fejlődésnek köszönhetően[5]. Azonban az életvezetésre sem alkalmas önállóan az értelem, nemhogy az életre, a lét megélésére, a teljes értékű létre.

szabad akaratú

A szabad akarat nem csak az értelem megnyilvánulása, sőt elsősorban nem az értelemé, az értelem csak egy mozzanata a szabad akarat eszközeinek a belátás terén. A döntés jogát el nem lehet vitatni a személynek felfogott egyéntől, tehát már a döntési készségére felkészítő nevelésben is tekintettel kell lenni felnőttkori jogaira és felelősségére, mondhatni kötelességére[H]

a társadalmi viszonyok, alapvető jogok alanya

Az egyén akcidenseiben tapasztalható meg, és akcidenseiben viszonyulhat intézményekhez, illetőleg akcidensekben kell a társadalmi intézményekben a személyi létet tudomásul venni. Az intézmények az egyéneket vagy egyes egyének más egyéneket nem minősíthetnek le szubsztanciából akcidenssé. Például elsődeleges szerződéskötési joga az embernek mint szubsztanciának van az ő eszközét, akcidensét jelentő szolgáltató szervezetekkel szemben.

 

Eddigiek értelmében gyakorlati kérdésről.

Az oklista ellopása

Ezt a talányos talányos fogalmazást (oklista ellopása), az alábbi rövid okozati lépcsősorral próbálom meg jelezni (bővebb kifejtés több helyet igényel, és felfedezésre vár, de legalábbis újra megtalálásra vár).

·                 A hitelt illik vissza fizetni (mondják),

·                 de még előtte tisztességes hitelhez illik jutni,

·                 de még előtte ennek egyik akadálya, hogy valakik ellopták az oklistát

o      (mert az átlag szerződések betarthatósága, számonkérhetősége érdekében született

o      a rendkívüli szempontok listája,

o      amelynek alapján rendkívüli (pl katasztrófa) esetekben a szerződések felmondhatók

o      vagy akár egyoldalról is módosíthatók a másik kárára,

o      biztonsági szelepként éppen az átlagszerződés fegyelmezett betarthatósága, számonkérhetősége érdekében(a jogelmélet által talán időtlen idők óta ismerten, de minden bizonnyal legalább a római kor óta ismerten, éppen korunkban kiterjedően, többek között az erőfölénnyel szembeni védekezés eszközeként),

o      és ennek hiányában nincsen tisztes hitel, de tisztes banki ügylet sem (mert ahhoz tartozna az ügyfél oldali oklista is – szemben az erőfölényt gyakorló bank által meghamisított, az ügyfelétől ellopott oklistákra való kíméletlen, szerződéses álcát öltő erőszakkal).

Az ügyfél oldali oklistába kellene tartozzon a munkanélküli ráta emelkedése, az infláció, a jelzáloggal terhelt ingatlan árak csökkenése, az ügyfelet sújtó bármilyen külső okból bekövetkező válság, vagy éppen az ügyfeleken könnyíteni kívánó állami intézkedés a gazdaság fellendítése érdekében (egyúttal a banki hitelkezelés szabályainak megfelelő átmeneti módosításával), de még a banki bűnözés veszélyének felmerülése, megalapozott gyanúja is, mint a hiteles ügyfél helyzetét veszélyeztető kockázati tényező.

A bank tehát nem egy egészen a társadalom alanyaitól független létezésű, külső tényező, hanem a társadalom gazdasági önszervezésének egyik eszköze, része, amely a többi eszközzel való együttműködés nélkül nem tudja ellátni szerepét. A bank csak mint

·                 az elsődleges társadalmi alany ember

·                 igényeit kielégíteni hivatott szolgáltatásokat nyújtó

·                 szolgáltató szervezet

igényelhet magának létjogosultságot (akár valódi piaci vetélkedésben az áraival és minőségével versengve, monopol pozíciótól mentesen).

Azaz tulajdonképpen a hitelpénzről mint logikai reteszelésű elszámolási eszközről meg kell állapítani, hogy az elszámolást végző végső tulajdonos, végső fogyasztó, a végső soron a társadalmi élet alanyaként elismerendő ember, emberi személy és annak élő, valódi közösségeinek elvitathatatlan létjogaihoz kötötten, azt szolgálva lehet legitim és ezt a legitimációt alapul vevő szabályozásban lehet értelmesen legális elszámolási eszköz.

Az öncsőd intézménye, amely a devizahitelek kártételeinek enyhítésére kerültek előtérbe, szintén állatorvosi lóként viseli magán a jelenlegi féloldalas, a proletárosító és megszálló diktatúra lenyomatát máig magán őrző gondolatiságunkat (nehézkes téblábolásunk gondolatiságunk hiányosságaiban megjelölhető okait).[I]

Az alkotmány és alaptörvény műfaji különbsége

Minden bizonnyal az alaptörvény az induktív logikával kezelhető inkább, az alkotmányos hagyomány elvei pedig sokkal inkább a deduktív észjárással. De az egy másik nagy témakör, habár annak, az alkotmányosságnak a problémája vetette fel a személy kiterjedés nélküli pont mintájú fogalomtípusának megvizsgálandóságát.

 


 

[1] A lábjegyzetekben és végjegyzetekben főleg internetről vett idézetek szövegében kiemeléseket tettem aláhúzással, nagyobb betűvel, háttér színezéssel (főleg az ezen megjegyzésben használtakat), valamint  --<<saját megjegyzéseket szúrtam az idézett szövegbe jellemzően az itt látható háttérszínnel, zárójelekkel és szignóval: - FÁ>>--

[2] Az itt következő pár oldalnyi szöveghez szemléltetésül oly sok jegyzet kapcsolódik, hogy külön függelékben a megismételt szöveghez kapcsolódóan olvasható a vég- és lábjegyzetek.

[3] és valószínűleg sosem fogják a kiterjedés nélküli matematikai ponthoz a hullámtermészetet kapcsolni --<<nem tudom, ezt a megjegyzést hova kellene tenni - FÁ>>--

[4] A sarkalatos törvény bizonyára ezt az elméleti kategóriát (sarkalatos) hasznosítja a jogban.

[5] -<<Az értelem elsősorban gépet gyárt, fogalmi és fizikai, biológiai, társadalmi mechanizmust, amelyektől elvárja, hogy az ember által kitűzött céloknak megfelelően működjön. A gép logikailag nem csak a definiált, tervezett működést tudja, hanem értelemszerűen ezzel együtt a számára nem kívánatos véletleneket is ki kívánja zárni. - >>--


 

[A] A definíció vagy meghatározás legyen

ezen belül a levezetés nélküli axióma rendszer

1.      Legyenek az egyes axiómák függetlenek egymástól, azaz egyiket se lehessen igazolni a másik segítségével.

2.      Legyen az axiómarendszer ellentmondásmentes, vagyis ne fordulhasson elő olyan állítás, amely az axiómák alapján igazolható és cáfolható is egyben.

3.      Legyen az axiómarendszer teljes, azaz az adott tudományág minden problémája vagy igazolható vagy, cáfolható lehessen.

Történelmileg nézve a deduktív alapfogalmak és axiómarendszerek időben előre haladva változhatnak

o   a vizsgálódásokat mozgató érdeklődés változása miatt

o   lásd a görbült felületek technikai jellegű problémáját, vagy

Úgy tűnik, hogy az arisztoteleszi forma és anyag kettősségből, a formát és anyagot önmaga természetén belül, annak megfelelően kezelni törekedve fejlődött ki a deduktív és induktív logika.


[B] alany, szubjektum (lat. subiectum): filozófiai fogalom. –

1. A logikai ~ az ítélet ~a. Az a való, melyről valamit állítunk v. tagadunk. Rendesen egybeesik a nyelvtani ~nyal, de nem mindig. Mivel a tudomány egy ~ra vonatkozó ismereteink rendszere, azért a skolasztikus bölcselet a tudomány ~áról, a tudás ~ról beszél. –

2. A fizikai ~ a forma és a tulajdonságok birtokosa, hordozója. Az ember pl. a tudás, erény, hatalom stb. hordozó ~a. **

KL I:29.

www.lexikon.katolikus.hu

 


[C] személy (gör. proszópon, 'színészi maszk, álarc'; lat. persona, a personare, 'hangzani' szóból):

o   értelemmel és

o   szabad akarattal rendelkező

o   egyedi létező: →Isten, →angyalok, →ember.--<<Tehát először talán csak Istenről volt bátorsága kimondani az embernek, hogy egyedi létező, a maga nemében ismételhetetlen, egyszeri, értelemmel és szabad akarattal rendelkező. Innen tekintve logikus lenne az a megállapítás, hogy eltelt az idő, az ember ezeket saját magáról is meg tudja állapítani (de az is lehet, hogy egyidős az Isten és ember egyediségéről szóló gondolat, és időben csak annak tisztulásáról, változásáról beszélhetünk). Csakhogy az analógia nem lehet teljes, és ezt már az ókorban is tudták. Fokozati különbségeket fogalmaztak meg, amelyek az emberi létre jó közelítést adtak a mechanikus analógia helyett (Isten tökéletes, az ember esendő, de tökéletesség felé vágyakozik, Isten teremt, az ember alkot stb. Az angyalok átmeneti kategóriáját ma már „senki sem érti”. Jó lenne pedig ismerni, mert sok felesleges gondolati üresjárattól, újra felefedezési fáradtságtól, haszontalan gondolkodási mulasztástól kímélnénk meg magunkat – legalább a múlt isemretében. A vallással szembeni türelmetlenség a xx. században olyan érveket használt, amelyek hamisak voltak, legalábbis a tomista filozófiát alapul véve. Gondolkodási visszalépést jelentettek sajnálatos módon több mint kétezer évvel).

A tágabb vonatkoztatási rendszer nélküli önmeghatározás a jelek szerint teljes kudarcot eredményez, lásd napjaink létünket fenyegető értelmi és érzelmi eltévelyedéseit - >>--

 Magyar szinonimái a és a lélek.  --<<személy és lélek tehát szinonimáknak tekinthetők,

a „fő” esetében ezt kevésbé érzem ki a szó hangulatából - >>--  --<<A lélekről viszont tomisták mondják, hogy erősen tapasztalati dolog, mert a viselkedését, megnyilvánulását tapasztaljuk. A viselkedési sajátosságok magyarázatára, okának megjelölésére használták a lélek fogalmát. Ezen az alapon induktív tételek is tárgyalhatják. De a normatív megközelítése vajon deduktív kell-e legyen? - >>-- A ~ szó (maszk) már a színészetben a megjelenített szereplő félreismerhetetlenül sajátos vonásaira, egyediségére utalt. A teol-ban a ~ a →szentháromságtan, a →krisztológia és az istenképiséget valló →antropológia alapfogalma lett. - 1. A görög atyák a 4. sz: még szinonimaként használták az ouszia, →lényeg (lat. essentia) és a hüposztaszisz, →állag (lat. substantia) fogalmakat. 451: a →kalkedoni zsinat idejére kristályosodott ki a szóhasználat, mely szerint a hüposztaszisz a proszópon, a ~ szinonimája lett, jóllehet metafizikailag a hüposztaszisz →genus-, a persona →faj-fogalom: a ~ értelmes szubsztancia.

Szt Ágoston tovább finomította a ~ fogalmát: a ~

o   szellemi létező,

o   egyes tetteivel önmagában a maga teljes egészét fejezi ki és

o   megismételhetetlen valóság.

o   Ősmintája a Szentháromság. –  --<<? - >>--

→Boëthius szerint 'a ~

o   értelmes természetű,

o   egyedi (önmagában megálló) állag' (persona est rationalis naturae individua substantia).

Ennek átalakításával →Szentviktori Richárd definíciója:

o   a ~ 'értelmes természetű,

o   közölhetetlen létezés' (naturae intellectualis incommunicabilis existentia).

Ezzel a ~ fogalma Istenre is értelmezhető lett. –

Aquinói Szt Tamás Boëthius ~-fogalmával dolgozott. Így a skolasztikában a ~ lényeges jellemzői:

o   a substantialitas,  --<<egyedi (önmagában megálló) - >>--

o   'állagiság',

o   az integritas, 'teljesség' (nem rész-szubsztancia),

o   incommunicabilitas/perseitas --<<eleve közölhetetlen létezés, az emberi megismerési képességet kimondó elmélet szerint is - >>-- ,

o   'önmagában létezés'.

A ~t értelmes volta emeli az összes többi élettelen és élő lény (szubsztancia), a holt anyag, a növény- és állatvilág minden létezője fölé. - →Descartes, John →Locke és →Günther a ~ értelmes voltát az én-tudatban ragadták meg, ezt tették a ~-volt kritériumává. Valójában a ~ már az én-tudat megjelenése előtt (magzat és kisgyermek), sőt nélküle is (idióták) létezik és megmarad. - Az én-tudat és a ~ összekapcsolása a szentháromságtanban a →monarchianizmus és a →szabellianizmus, a krisztológiában a →nesztorianizmus eretnekségéhez vezetett. - --<<Kis túlzással filozófiailag a reformáció már az addigi gondolkodás, gondolkodási felépítmény összedőlését jelneti, amennyiben feladja (végleg feladja) a forma és anyag kettősségének addigi értelmezését. szent Tamás idején teljesedhetett ki a fogalmi kettősségben való gondolkodás, amiből a deduktív és induktív logika maradt ránk, afféle torzóként, tanúként vagy éppen gyöngyszemként. A reformáció előtt már a merkantilista korszaknak megfelelő eltorzulás lehetett a fő baj, de a reformáció a javítás, korrekció, helyre állítás helyett ebben a kérdésben csak erkölcsileg kívánt megfelelni, a logikai rendszert illetően nem. Sajnos a közoktatási sekélyességet mint ajtó alá szorult kavics máig inspirálja a hajdani fogalmi rendszer összeomlása miatt a megmaradt szilánkokból összerakhatatlan, alig össze rakható teljesebb kép hiánya. Egy hiány, ami eltorlaszolja, megnehezíti az utat. - >>--

2. Abszolút értelemben egyedül Isten ~. Isten nem csupán a teremtménnyel szemben, hanem önmagában is a szabadság, a ~iség és a szeretet. Guardini szerint a ~ „Isten Szentháromsága”; az ember ebből a tiszta személyességből részesedik. Isten tökéletes ~-volta az alapja az emberi ~ lényegének: amennyiben a ~nek a létét felülmúló értelme van, ez a méltóságát kölcsönző isteni tettnek köszönhető: „a dolgok Isten parancsára, a ~ Isten hívó szavára lett” (Guardini). –

3. Az angyalok üdvözült, tiszta szellemi lények, ~ek, akiknek értelmük és szabad akaratuk van, de testük nincsen. –

4. Az emberi ~ érinthetetlensége önmagához való viszonyulásában rejlik (→lelkiismeret). ~i voltának legfőbb jellemzője, hogy az ember az Abszolúthoz, a mindenkitől független Istenhez való kapcsolatában, Istenhez mérten ~. Ebből következően →emberi méltóságát és az őt megillető tiszt-et nem csorbítja kívülről jövő megalázás, az ember csak önmagát alacsonyíthatja le a →bűnnel, ami megrontja kapcsolatát ~ségének alapjával, Istennel. Az emberi ~ önállósága és a kapcsolatai egyformán lényeges adatok: (→én-te kapcsolat, →közösség). Innen származhat az individualista önközpontúság és a kollektivista önfeladás kísértése (→individualizmus, →kollektivizmus, →életállapot). –

 5. A ~ és a társadalom.

·         A ~ egyszerre ens individuale et sociale, 'egyed és közösségi létező'.

·         Az individuum egyszeri, megismételhetetlen, ki nem cserélhető lény: nem funkciója és hasznossága, hanem léte teszi értékké, nem valami máshoz viszonyítva, más dologban való közreműködése miatt, hanem önmagáért érték.

·         Más ~ v. intézmény nem birtokolhatja (a rabszolgának is csak teste, munkája felett lehet uralmat gyakorolni, ~isége, lelke önmagáé marad).

·         A ~ meghatározó jellemzője a →szabadság, ami nem azonos a (társad-tört.) szükségszerűség fölismerésével és elfogadásával, és nem is tetszőlegesség. Az emberi szabadság nem értelmezhető helyesen az ember társas természetének figyelembevétele nélkül. A szabadság nem a társas létből való menekülés, hanem lehetőség az →egyén és közösség kapcsolatának teljesebbé tételére.

·         A ~ben dialektikus feszültségben  --<<? Mi ez? Miért nem oldja fel a paradoxont? Miért nem a funkcionális kapcsolat természetéről szól, hogy az egyén mint személy, a személyi létében akkor tud kiteljesülni, ha személyi közösséget alkot, amely közösségnek elhagyhatatlan feladata a személyi lét feltételeinek biztosítása társadalmi eszközökkel. Az ilyen társadalomért, államért a személy önfeláldozó k épes lenni. A szentkoronával fémjelzett magyar alkotmányos hagyománynak ez a lényege. - >>-- van az egyéni és a társad. lét. Az ember egyedi lény ugyan, aki magában hordozza célját, mégsem magának való zárt világ, mibenlétéhez hozzátartozik, hogy túllépjen önmagán.

·         A ~ maradandó, feltétlen érték: nem szűnik meg (a halállal sem), és nem is oldódik fel valamilyen magasabb rendű ~es v. ~telen léterőben.

·         Önérték, tehát értéke nem abból ered, hogy hozzájárul-e valamilyen egyéb cél (pl. a konfliktusmentes tökéletes társad.) megvalósításához, senkinek sincs joga feláldozni a társad. (állítólagos) javáért, amint ezt a kollektivizmus vallja.

·         Megfordítva, a ~ alkotórésze társas volta, tehát az individuum is csonkul, ha elszigetelődik, v. ha önérdekét és közösségi létét egymással ellentétesként kezeli.

·         Az individualizmusra és a kollektivizmusra egyaránt jellemző, hogy nem tud mit kezdeni a felelős, az egyszerre önmaga és mások javára cselekvő, szabad ~lyel. A ~ az →Egyház szociális tanításának kiindulópontja. **

LThK 1933. XIII:97. - Kecskés 1943:272. - Hörmann 1976:1272. - Schütz 1993:340.

http://lexikon.katolikus.hu/S/szem%C3%A9ly.html

szentháromságtan: a teológiának a →Szentháromság titkával foglalkozó része. –

I. Kiindulási pontjai a következők:

1. Isten belső élete abszolút misztérium, azért a tud. elemzés csak a kinyilatkoztatásra épülhet. --<<Lehet, hogy ezzel a tomista gondolkodás hibázott? Ugyanis ezzel indukciós tapasztalati ténnyé avatta a szentírást, amely nem ismételhető, és ezzel kitette olyan típusú magyarázatoknak és támadásoknak, amik az erkölcsi lényegtől elfordíthatták a figyelmet. Vajon ezt a véleményt kik osztják? Vagy egy ismeretelméletileg pontos megfogalmazással van dolgunk, amelyet tudomásul kell venni, amelytől különbözőképpen másként nem is lehetne fogalmazni, ha kellő pontosságra törekszünk? - >>--  -

2. Azok az igazságok, amelyeket az ember fölfoghat ebből a misztériumból, a Fiú és a Szentlélek elküldéséhez kapcsolódnak. –

3. A ~ első megállapítása az, hogy Jézus személy szerint a Fiú és hogy benne Isten a maga legbensőbb titkával közel jött a világhoz. –

4. A Fiú eljövetele elő volt készítve az ÓSz-ben, amennyiben Isten ott is megnyilatkozott szavában, bölcsességében, lelkében. A Krisztusról szóló kijelentések csak szentháromsági mivoltukban válnak teljessé. –

II. Sajátosságai:

1. Nem önmagában zárt traktátus, hanem kapcsolatos az egész üdvrenddel, ezért az igehirdetésnek és a teol-nak magán kell hordozni a ~i színezetet. –

2. Először elemzi a Szentírás utalásait az egyes személyek istenségéről és különbözőségéről, utána adja az elméleti reflexiót a titok mibenlétéről. Az értelem odáig el tud jutni, hogy a titok nem ellentmondás. –  --<<? - >>--

3. Az elméleti vizsgálódáshoz az alapot maga a kinyilatkoztatás adja. Nem úgy, hogy szavakban közli a titkot, hanem úgy, hogy bemutatja a megtestesült Fiút, akit az Atya küldött, s az ő megdicsőülésének következménye volt a Szentlélek elküldése.

A Fiú küldetése maga a megtestesülés, Jézus egész élete és működése, amelyben kinyilvánult az ő Atyától való és az Atyáért való léte. Ez pedig tükrözte az Atya és a Fiú belső szentháromsági kapcsolatát. A fölismerésben szerepet játszott Jézus tanítása, amelyben kifejtette fiúi öntudatát. De ide kell venni az Atya bizonyságát is, amit kimutatott Jézus megdicsőítésében.

Végül a Szentlélek elküldésében nyilvánvaló lett, hogy az egész kinyilatkoztatás nem más, mint a háromszemélyű egy Isten kitárulása az ember felé. Itt az ember nemcsak tanítást kapott Isten belső misztériumáról, hanem éppen az lett nyilvánvaló, hogy ő be akarja vonni a teremtett valóságot a maga belső életébe. G.F. --<<Talán ez Isten igéje, de mindenképpen ez az ember értelmezése. - >>--

 --<<Mit jelent a személy, milyen típusú fogalom? Ha jelző, ha minőséget jelent, akkor mondhatjuk, hogy a szentháromság három személy, abban az értelemben, hogy mindegyikük személyi minőségű. Ha alanyt jelent, tehát különféle személyeket, akiknek egy a lényege, akkor határon mozog a megállapítás. De miért kellett volna a skolasztika előtt skolasztikus pontossággal fogalmazni tudni Isten igazi valóságáról? Érdekes lenne, hogy milyen vitában,milyen körülmények közt rögzítették a szent Hármasságot. - >>--

LThK X:360.

www.lexikon.katolikus.hu

 


antropológia (a gör. anthróposz, 'ember' és logosz, 'tudomány' szóból): az emberrel foglalkozó tudomány. - A klasszikus ~ szerint az ember lényegéhez tartozik, hogy képes megismerni az igazságot, törekszik a jóra, boldoggá teszi a szép, tudatában van annak, hogy a világ összefüggésrendszerében él, uakkor szabadságában túl is lép azon, megkísérli, hogy az egyes létezőket az „egész” lényegi és létrendjén belül helyezze el. Így már ki is rajzolódnak az ~ logikai, etikai, esztétikai, kozmológiai és ontológiai összetevői. A különböző korok irányzatai ezek egyikére v. másikára helyezik a hangsúlyt. - A mai ~ problematikáját ebben láthatjuk: nem elég valamiféle „elvont emberről” és annak „lényegi természetéről „ beszélnünk, hanem meg kell próbálnunk figyelembe venni a történelmiséget is. Uakkor nem tehetjük mindenestől relatívvá az embert, hanem meg kell találnunk a változások alanyát, az emberi személyt, aki nyitott a különböző „emberképek” felé. Nem elég előre megalkotott elvekből kiindulnunk, de az sem elég, ha egyszerűen átemelünk fogalmakat a történettud-ból, szociológiából, termtud-ból az emberre vonatkozólag, hanem arra kell törekednünk, hogy az embert mindig mint „egészet” tartsuk szem előtt. Egyaránt helytelen, ha az emberben csak biologikumot látunk, s az állatvilág felől próbáljuk megérteni, v. ha a lelki összetevőt helyezzük előtérbe. Mindig az ember egész voltából kell kiindulnunk. Az ember nem egyszerűen az egyik a sok létező közül, hanem lényegéhez tartozik, hogy valamiképpen „mindent”, a többi összes létezőt is magában foglalja (quodammodo omnia, 'valamiképp minden', tehát mikrokozmosz). Épp ezért az ~ nem egyszerűen az egyik tud. a többi mellett, hanem az ontológia összefoglalása, nemcsak az egyes létezőkről, hanem a lét egészéről is képet ad. Cs.I.

LThK I:615.

www.lexikon.katolikus.hu

 


ontológia (a gör. ho ón, 'létező' és logosz, 'tudomány' szóból): a filozófiának magáról a →létről tárgyaló alaptudománya. - A szó kimutathatóan 1613: R. Gocleniusnál olvasható először, aki a „dolgok rendjé”-ről tárgyaló, ismertebb →metafizikával úgy állította szembe, mint a →létezővel foglalkozó átfogó tud-t. Ezen a nyomon haladt tovább J. Clauberg és J. B. Du Hamel, majd főleg Ch. Wolff, aki a speciális metafiz-val szemben általános metafizikának nevezte az ~t, amely azonban nem foglalja magába az Istenről ill. az emberi szellemről szóló metafiz. tanítást, hanem inkább a „létezőről általában”, ill. annak alapformáiról tárgyal. A fordulatot Husserl és Hartmann hozta: az ~ immár nem a létező, hanem a →lét tud-a lett, amihez Husserlnél a tapasztalati lényegtud-ok és a tudatbölcs., Hartmannál az adottságok tapasztalati, föltételekre épülő „kategoriális elemzése” vezet el. M. Heidegger aztán tovább szűkítette a kört: a lételemzést „fundamentál-~nak” nevezte. Akár a létező, akár a lét tud-a az ~, mind az arisztotelészi-skolasztikus, mind a hegeli hagyomány alapján az ált. metafiz. egyik ágának tekinthető, amely mellett még ott van a természetes istentan (teologia naturalis). Említettekkel ellentétben tehát a metafizika az általánosabb tud. Cs.I.

LThK VI:1160.

www.lexikon.katolikus.hu

 


szabadság (lat. libertas, a liber, 'szabad' szóból):

I. Szóhasználat.

A hagyományos megfogalmazásban személynek illetéktelen megkötöttségtől, azaz belső kényszertől és külső erőszaktól való mentessége. Hordozó alanya közvetlenül az →akarat, tágabb értelemben a →személy.

A ~ az →erkölcsiség alapföltétele, bármilyen csonkítása (belső →kényszer v. külső →erőszak) csökkenti a →beszámíthatóságot. Szorosabb értelemben a pszichológiai ~ azt jelenti, hogy bár az ember bizonyos fizikai kötöttségek és morális kötelezettségek között él, képes önállóan elhatározni és végrehajtani egy →emberi cselekedetet.

Ugyanakkor a ~ nem jelent mindenfajta megkötöttségtől való mentességet: abszolút ~a csak Istennek van; a teremtett létből fakadó korlátok nem csorbítják az ember ~át. - A modern ~-eszmék lényegében a kinyilatkoztatást értelmező egyh. emberfogalom következményeként jelentek meg, s beépültek az →emberi méltóság és a →természetjog fogalmába:

polgári ~ (az állam ne korlátozza polgárai szabad cselekvését, birtoklási jogát, stb.);

önrendelkezési ~ (az államok maguk választhatják meg államformájukat, vezetőiket);

gazdasági ~ (szabad verseny a gazdaság alapja);

lelkiismereti ~ (senkit sem szabad kényszeríteni lelkiismerete elleni cselekvésre);

vallásszabadság (minden vallást megillet tanítása szabad terjesztésének joga). -  --<<itt valami feloldatlan kuszaság van, mert a személyi lét mindenkit megillet ugyan, de aki nem él vele, az valamilyen értelemben lemond a jogairól. A vallás-szabadság tehát a személyi létet elfogadókat, igénylőket illeti meg olyan értelemben, hogy a felelős szabadságot kívánják megélni. A felelős szabadságot megélni kívánók körében már a vallás-szabadság e tekintetből inkább megfogalmazási, tradícionalitási különbség mint alapvető lét-magyarázati. - >>--

II. A Szentírásban.

1. Az ÓSz-ben a ~ a szabad ember állapota a rabszolgával szemben; az ember személyes ~a miatt erkölcsileg felelős a tetteiért.

A bibliai hagyomány egyszerre állítja Isten abszolút szuverenitását és az ember ~át. Az emberről feltételezi, hogy képes a szabad elhatározásra, ezért kell vállalnia felelősséget cselekedeteiért: „Ne mondd: bűnöm Istentől származik, mert nem művel ő olyat, amit gyűlöl… Ha úgy akarod, megtarthatod a parancsokat, hatalmadban áll, hogy hűséges maradj.” (Sir 15,11.15)

A héberben nincs is olyan szó, mely az ember ~át jelölné a mi felfogásunk szerint, viszont gyakran szerepel az a gondolat, hogy Jahve kiszabadította Izraelt az egyiptomi rabszolgaságból (Kiv 22,20; MTörv 26,6), minden függőségből kimentette: egyedül tőle, Istentől függ, tehát csak neki szabad szolgálnia (Kiv 20,1-3). Az ÓSz alaptapasztalata volt a szolgaságból való kiszabadulás. A LXX a különféle héb. szavakat a lütrouszthai, 'kiváltás' gör. szóval fordította. A próf-knál egyre inkább megjelent a végső szabadításra várakozás gondolata (Iz 45,17). Ez magában foglalta az igaz →maradék megtisztulását, Isten felé fordulását, mely meghívást kapott, hogy részesedjék Isten szentségében (Iz 1,27; 44,22; 59,20). –  --<<ők tehát Isten rabszolgáinak tartják magukat a szabadság felelőssége nélkül? - >>--

2. Az ÚSz folytatja a ~/megszabadítás-értelmezést, kijelentvén, hogy az ember a bűn által a bűn rabszolgája lett.  --<<lásd Végh László értelmezését a kollektív felelőtlenségről, pontosabban mulasztásról mint bűnről - >>-- Ebből az állapotból Isten a →megváltással, Fia, Jézus Krisztus →keresztáldozatával szabadította ki teremtményét (Róm 6-7). Szt János és Szt Pál írásaiban a gör. fil-ból átvett ~ (eleutheria) kifejezés összekapcsolódik a megszabadítás-hagyománnyal: „A ~ra Krisztus szabadított fel minket” (Gal 5,1). - Az evang-okból egyértelműen kiolvasható, hogy Jézus szabad a) a korabeli hatalmakkal szemben: elismerte illetékességüket, de nem hagyta befolyásolni magát általuk (Lk 13,32; Jn 19,11); b) az emberekkel szemben nem kért tanácsot senkitől (Mk 12,14), de ~a nem közömbösségből fakadt, hiszen megcsodálta a szegény özvegy Isten iránti bőkezűségét (Mk 12,44) v. a pogány százados hitét (Mk 8,10); c) az eseményekkel szemben: naponta ráhagyatkozott az Atya gondviselésére ugyanakkor szabadon rendelkezett önmagával: „Önmagamtól semmit sem teszek, hanem azt mondom, amire Atyám tanított” (Jn 8,28); „Azért szeret engem az Atya, mert odaadom életemet, hogy aztán vissza is vegyem. Senki sem veszi el tőlem: önként adom oda” (Jn 10,18). - Jézus szabadít. Első nyilvános tanításakor Izaiás próf-t idézi: „Az Úr Lelke rajtam, ő kent föl, hogy szabadulást hirdessek a raboknak” (Iz 61,1; Lk 4,18).

Megszabadít a bűntől: „Tudjátok meg, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására” (Mt 9,16). Követői elé komoly követelményeket állít, de senkit sem kényszerít követésre (Lk 6,27-38). Jézus mindig az Atyáról tanít, őt nyilatkoztatja ki szavaival és cselekedeteivel. Aki ezt az igazságot befogadja, az válik szabaddá: „Ha kitartotok tanításom mellett, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket” (Jn 8,32). - Az apostoli iratok összegző mondatát: „Testvérek, a meghívástok szabadságra szól” (Gal 5,13) leginkább Szt Pál ap. dolgozta ki. Ez a Krisztus által megszerzett ~ több, mint a világ és a társad. ~a: a világban az emberi méltóság alapja a polgári ~, a ker. ~ra szabad és rabszolga egyaránt szert tehet (1Kor 7,21). A ker. ~ alapja az, hogy Krisztus mint második Ádám az engedetlenséget engedelmességgel kiigazította --<<az erkölcsiség, a személyi lét felé - >>-- , a halált pedig feltámadásával legyőzte.

Ezt a ~ot a →keresztségben kapja meg az ember: az újjászületésében szabaddá válik, véget ér szolgasága (Róm 6,6), mert többé nem szolgája a bűnnek (Kol 1,13) --<<a keresztség tehát nyilatkozat, fogadalomtétel a szabadságra. - >>-- ; a →halál legyőzése után pedig már nem rabszolgája a halálfélelemnek (Zsid 2,14). A már soha többé nem csorbítható ~ot a teremtmény a feltámadáskor nyeri el (1Kor 15,26), de a hitben már átmentünk a halálból az életre, mely a szabadság ~e (1Jn 3,14). –

Krisztus a →Törvény uralmából is kiszabadította az embert (Róm 7,1-6): üdvösségünket már nem a Törvény külső tetteitől reméljük (Gal 4,3), hanem a ker. magatartás alapja a szívünkbe áradt Lélek iránti tanulékonyság (Róm 5,5; 2Kor 3,3): „ahol az Úr Lelke, ott a ~” (2Kor 3,17). A Lélek indítására önként tartjuk meg a Törvényt, melynek tökéletes teljesítése a →szeretet (Róm 13,8). - Az ap. iratok azt is átadják, hogyan kell a ker-nek gyakorolnia a ~ot:

bátran, hiszen nem a szolgaság lelkét kapta, hanem a fogadott fiúságét (Róm 8,14-17); nem szabad visszaélni vele a test javára (Gal 5,13; 1Pt 2,16; 2Pt 2,19); felelősséggel: „Minden szabad nekem, de nem minden hasznos” (1Kor 10,23). A lelkiismeret megkívánhatja a lemondást is a testvérünk javára (1Kor 8-10), ami nem a ~ korlátozása, hanem magasabb szintű gyakorlása: a bűn, a Törvény és a halál szolgaságából Krisztus által kiváltott ker-nek Istent (Róm 6) és a másik embert kell szolgálnia (Gal 5,13). Pál is testvérei szolgájává tette magát, de nem veszítette el ~át, hanem Krisztusnak, az önmagát Szolgává tevő Fiúnak vált követőjévé (1Kor 11,1). -

III. Teológiai értelmezése.

1. Az egyházatyák. Az →istenképiségből kiindulva Szt Ireneusz írja, hogy az ember eszes voltából és akaratának választási képességéből következően szabad. A teol-ban ettől kezdve a liber, 'szabad', a rationabilis, 'eszes' és a potestas electionis, 'választási, döntési képesség' kifejezések egymástól elválaszthatatlan szakkifejezések lettek. Eszerint Isten azért teremtette szabadnak az embert, hogy meghagyja neki a felelősséget: az embernek kell választania, hogy Isten szerint v. Isten akarata ellen akar boldog lenni. - A ker. szerzők a →görög filozófia felismeréseit is fölhasználták a ~ fogalmának megvilágításához: a →megismerés képességével nem rendelkező létezőket a természet egyetlen cselekvési módra determinálja, bár az állatoknál is van bizonyos meghatározatlanság (pl. hogyan reagálnak az ingerekre). Ez a meghatározatlanság az embernél megnövekszik, hiszen →értelemmel bír. Először a spontán akarat mozdul meg benne, mely a →boldogságra irányul cselekvésével, majd az →értelem döntést hoz, hogy milyen eszközökkel törekedjen a célra, s végül az →akarat kiválasztja az eszközök egyikét. A ker. gondolkodók (Szt Ágoston) e sémát alkalmazták a Biblia adataira, s épp ez az oka annak, hogy sokáig nem a libertas, a ~ elvont fogalmát, hanem a liberum arbitrium, 'szabad választás' kifejezést használták.  --<<a „szabadság” szó nem fejezi ki, hogy csak az alany lehet szabad, hogy attribútum a szabadság. Viszont a „szabad választás” kifejezési mód érzékelteti, hogy csak alany szabadságáról lehet szó, önmagában az attribútumnak nincsen értéke, illetve önértéke mint az embernek. Az emberi önérték kifejezés tehát az arisztoteleszi, vagy Arisztotelesznél már megjelenő szubsztancia és attribútum közti különbséget veheti alapul. - >>-- Ezzel lehetett igazolni az akarat és az akarat aktusának elválaszthatatlanságát, ami abszolút értelemben Istenre igaz, mivel azonban az ember Isten képmása, részesedik belőle--<<Isten fogalma tehát a deduktív-induktív gondolkodás kettősében maximálisan a deduktív ágnak felel meg. Sok tekintetben véges, esendő világunk korlátaitól szabadulva abszolútumokat úgy fogalmaz meg, hogy azt megszorítás nélküliségében Istenhez kapcsolja, és az ember istenképiségét alapul véve abból részesedőnek mondja az embert. - >>-- A ker. fil. ezért azonosította a liberum arbitriumot (szabad választást) a voluntasszal (akarattal), s az akarat által végrehajtott választási aktussal. Csak így lesz az ember causa sui, 'valóságos oka saját tetteinek', s ezért lehet ezeket beszámítani neki. A ~ gyökerét tehát az akaratba helyezték, hiszen az embert lehet valamire kényszeríteni, de semmi nem kényszerítheti arra, hogy akarja is azt. Csak ezen az alapon lehetett a választási aktust összekapcsolni az azt végrehajtó eszes lény oksági hatásával. Ágoston azonban arra figyelmeztet a Róm 7,18 alapján („kész volnék akarni a jót, de hogy meg is tegyem, nem vagyok képes”), hogy akarni valamit nem egyenlő azzal, hogy képes is az ember rá, ezért dolgozta ki a →kegyelem szerepét a ker. cselekvésben. A kegyelem módosítja a szabad döntés mozgásterét, megerősíteni és gyógyítani tudja, de nem úgy, hogy a szabad döntés mellett van a kegyelem ereje, hanem maga a liberum arbitrium válik a kegyelem révén hatóerővé, mely által megvalósul az ember ~a. –

2. A ferences iskola. Az akarat szerepének elsődlegességét a ~gal kapcsolatban főként a ferences teol. képviselte. →Duns Scotus szerint az értelem soha és semmilyen értelemben nem lehet a szabad aktus teljes oka, mert amíg az ész mérlegelése nem hozott döntést, addig az akarat meghatározhatatlan abban az értelemben, hogy inkább ezt, v. inkább azt akarja.  --<<És a személy definíciójában? Értelemmel és szabad akarattal rendelkező lény (aki tehát képes a szabadságra?) - >>-- Ez a libertas indifferentiae, 'a közömbösség ~a': az akarat a közömbösség állapotában van, hiszen a két v. több lehetséges cselekvést egymástól elválasztó dolog adja meg a ~ jegyét. A későbbiekben főként Ockham hatására a →nominalisták képviselték az erre alapozó ~-fogalmat: a ~ akaratunk ama képessége, hogy egyedül önmagából kiindulva tud választani az ellentétes lehetőségek között (igen v. nem döntés, a törvény megtartása v. megszegése). Eszerint a ~ az akarat radikális meghatározatlansága, azaz közömbössége. –

3. Aquinói Szt Tamás az értelem és az akarat elsőbbségének vitájában is egyensúlyra törekedett: mindkettőnek fontos szerepe van a szabad aktusban. A választás lényegében az akarat aktusa, de az akarat nem dönt az értelem ítélete nélkül (STh I. 75-83). A ~ az értelemből és az akaratból eredő képesség, s ezek azért egyesülnek, hogy létrehozzák a választási aktust. Így a szabad döntés (liberum arbitrium) ugyanolyan elveszíthetetlen képesség, mint maga az akarat. A bűnbeesés után ugyanaz marad, mint előtte volt: a ~tól semmi nem fosztja meg az embert, nélküle lehetetlenné válna bármilyen erkölcsi értékelés, s nem lenne emberi felelősség. Szt Tamás a ~ feltételeit 3 nézőpontból vizsgálja:

az aktussal kapcsolatban az akarat képes cselekedni v. nem cselekedni;

a tárggyal kapcsolatban az akarat akarhatja a tárgyat és ellenkezőjét;

a céllal kapcsolatban az akarat akarhatja a jót v. a rosszat. Amikor az emberi természeten az istenképiséget és a fogadott fiúságot érti: az ember természete szerint, spontán irányul az igazra és a jóra, s ha a bűn következtében elhomályosult értelem és a rosszra hajló akarat a keresztségben kapott kegyelem által meggyógyul--<<a keresztség tehát figyelem, menlevél a szabadságra, azaz megerősítés, hogy légy szabad - >>-- akkor az ember természetfeletti ösztönzést is kap arra, hogy végleges boldogságát, az üdvösséget megtalálja és el is érje. Isten ~a teljes, mert semmi nem korlátozza; ebből részesedik az ember, aki ha megismeri a kinyilatkoztatott Igazságot és Krisztus tökéletes törvényét és igent mond rá, a hitben növekedve egyre teljesebben megéli Isten fiainak dicsőséges ~át (Róm 8,21). -

4. A mai erkölcsteológiában a ~ képesség a →jó megtételére. --<<lehet-e ezzel való kezdést követelni mindenkitől életében, vagy ide az egyén személyi fejlődésében kell elérni? - >>--  A →jó és rossz közötti felelősségteljes választásnál többféle ~ is állítható:

a) a külső kényszertől mentesség soha nem teljes (főként a diktatúrában), de hiánya nem teszi tönkre az ember erkölcsiségét, azaz felelőssége megmarad. –

b) A belső kényszertől mentesség sem abszolút az embernél öröklött tulajdonságai, spontán hajlamai, pszichés kötöttségei miatt. –

c) A cselekvési ~ (libertas contradictionis) az ember döntésétől függ: valamit megtesz-e, v. sem. –

d) A választási ~ (libertas specificationis) meghatározza, hogy a lehetőségek közül hogyan hajtja végre az ember a felelősséggel meghozott döntését.

A cselekvési és választási ~ról állítja a ker. erkölcstan, hogy az embernek megvan, különben elveszne az ember felelőssége. –

A ~ negatív tartalma azt jelenti, hogy az ember nincs eleve és véglegesen meghatározva cselekvésében;

pozitív tartalma azt jelenti, hogy az ember saját döntéssel és felelősséggel rendelkezik cselekvésében.

Az emberi ~ nem abszolút módon ugyan, de abban mutatkozik meg, hogy az ember szabad valamitől (bűntől, törvénytől, haláltól, mint láttuk Szt Pál tanításában), és szabad valamire: arra, hogy önbirtoklásában Isten mellett döntsön a szeretetben. -

5. A Tanítóhivatal nyilatkozatai. A Trienti Zsinat (1545-63) Luther tanításával szemben kimondta, hogy a bűn következtében az ember értelme elhomályosult, akarata rosszra hajló lett ugyan, de a természetes istenképiséget nem veszítette el, tehát megmaradt a ~a (DS 1555). - XIII. Leó p. Libertas praestantissimum (1888) c. enc-jában kijelenti: „A ~ a természet legkiválóbb java, mely egyedül az értelemmel élő természet sajátja, az embert felruházza azzal a méltósággal, hogy saját döntéseit kézben tarthassa és a cselekedetei feletti hatalmat birtokolhassa” (DS 3245). - II. János Pál p. a teljes Veritatis splendor enc-t (1993) az erkölcs és ~ alapvető problémáinak szentelte. Itt írja: „a mai erkölcsi gondolkodásban leginkább vitatott s különféle módokon megoldott problémák, még ha eltérő módon is, egy pontban futnak össze, s ez az emberi ~” (VS 31). Elítélte a ~ abszolutizálását, mely szerint egyedül a lelkiismeret határozza meg, mi a jó és mi a kerülendő, tehát az ember önmagával való összhangja a cselekvés egyedüli kritériuma. II. János Pál p. rámutat, hogy az ember egyedisége, méltósága és autonómiája mind valós érték, de ha ezeket túlhangsúlyozzuk, akkor az individualista etika alapján mindenki a saját igazságához igazodik. A ~ mindig a szeretetben és az önátadásban valósul meg (87). Ugyanakkor elítélte a ~ megkérdőjelezését is. Az „embertudományok” ugyanis olyannyira hangsúlyozzák a ~ gyakorlását megnehezítő szoc. és pszichológiai kényszereket, hogy kétségbe vonják v. tagadják az emberi ~ot (32-33). E tanokkal szemben „az igaz ~ az ember istenképmás voltának legvilágosabb jele. Isten ui. szándékosan hagyta az embert a saját döntésére (vö. Sir 15,14), hogy így az ember a maga elhatározásából keresse Teremtőjét, és hozzá ragaszkodva szabadon jusson el a teljes és boldog tökéletességre.” (VS 34, GS 17) - Az Egyh. tehát egyaránt elítéli az indeterminizmust (az ember mindenféle kötöttségtől függetlenül képes döntéseket hozni) és a determinizmust (az ember nem szabad, mert mindig a társad. törvényszerűségek és a belső pszichés tényezők felismert szükségszerűségeiben cselekszik). - A Katolikus Egyház Katekizmusának (1993) összefoglaló és kiegészítő megállapításai szerint az embert a ~a teszi felelőssé a tetteiért (1734. p.); e felelősség csökkenhet v. megszűnhet tudatlanság, erőszak, félelem, megszokás, a mértéktelen érzelmek és más pszichikai v. társad. tényezők következtében (1735. p.). Az emberi személy méltóságától elválaszthatatlan a ~ gyakorlásának joga, különösen erkölcsi és vallási téren (1738. p.). Az ember ~a soha nem függetlenedhet a teremtés törvényeitől és az erkölcsi normáktól: épp ezek szabályozzák a ~ot (396. p.). Krisztus ajándékozott meg minket a ~gal, ezért az ő kegyelme nem riválisa ~unknak, ellenkezőleg: a Lélek a lelki ~ra nevel bennünket, hogy szabad munkatársai legyünk mind az Egyházban, mind a világban (1742. p.). A ker. szülőknek kötelességük ~ra nevelni gyermekeiket. A nevelteknek az önmegtagadást, a helyes ítéletet és az önuralmat kell begyakorolniuk, hiszen ezek az igaz ~ feltételei (2223. p.). Az ember akkor jut el ember volta teljességére, ha Istentől való függőségében és istengyermeki mivoltában éli meg tetteiben a ~ot. Ezért soha nem szabad elszakítani a ~ értelmezését az igazságtól és az erkölcsi törv-től (1741. p.). A ker. meggyőződés szerint a ~ tetőpontja a szeretetből önként vállalt szolgaság: a ~ révén az ember Isten szolgájává válik (1Pt 2,16), ugyanakkor mindenkinek a szolgája lesz (1Kor 9,19). –

 --<<„a szabadság – egyenlőség – testvériség” jelszó rejtett problémája az, hogy elfelejtkezik az alanyiságról, hogy kinek a szabadságát, kinek a testvériségét (kivel) és kivel való egyenlőségét hirdeti. - >>--

IV. A ~ot befolyásoló tényezők.

1. Erőszak: kívülről érkező fizikai erőfölény v. erkölcsi hatás (pl. zsarolás), mely abszolút is lehet (a személy végső erejéig ellenáll, mégis megtörik): a kicsikart tett nem számít erkölcsi cselekedetnek. –

2. Félelem. A megfélemlítés jogos is lehet, ha a megfélemlített érdekét szolgálja; de a nagyfokú félelem megszünteti a beszámíthatóságot. –

3. →Szenvedélyek, melyek különféle formákban mindig jelen vannak az ember életében, ezért csak csökkentik, de nem szüntetik meg a felelősséget. –

4. →Erények és →víciumok: a szokásrendszer, melyet az ember eddigi tudatos tetteivel kialakított. Az akarattal fenntartott készségek, akár pozitívak, akár negatívak, növelik a cselekedet erkölcsi súlyát (jó v. rossz jellegét). - V. Ikgr. Jelképe sok vallásban a →madár. Az ÓSz-ben az →engesztelés napján az →engesztelő áldozat bemutatásához hozzátartozott egy madár szabadon engedése (Lev 14,6.49-53). Ta.Z.

KL IV:201. - LThK IV:95. - Kecskés Pál: Az erkölcsi élet alapjai. Bp., 1967. - Auber, Jean-Marie: Abrégé de la morale catholique. Paris, 1987. - BL:1623. - Schütz 1993:336. - Gilson, Etienne: A kk. filozófia szelleme. Ford. Turgonyi Zoltán. Bp., 2000. - Pinckaers, Servais: A ker. erkölcsteol. forrásai. Ford. uő. Bp., 2001. - Böckle, Franz: A morálteol. alapfogalmai. Ford. Dallos Antal. Bp., 2004.

www.lexikon.katolikus.hu

 


ok (gör. aition, lat. causa): az, ami valaminek a létét eredményezi. - Minden, ami létrejön, valamiből valamivé lesz, valami által és valami végett jön létre, ezért Arisztotelész négyféle ~ot különböztet meg:

1.      anyagi (hülé),

2.      formai (eidosz),

3.      mozgató (to kinétikon) és

4.      cél (telosz)-~ot. -

1) Az anyagi ~ ismeretére annak megfigyelése vezet, hogy a →szubsztancia ellentétes tulajdonságokat képes felvenni, melyek nem egymásból jönnek létre, hanem egyik a másik helyét foglalja el. Minden változás feltételez tehát egy létalapot (gör. hüpokeímenon, lat. substratum), s ez az →anyag, mely a legkülönbözőbb hatások befogadására képes, s lényeges vonása a szenvedőlegesség, a meghatározatlanság. Az ércből, a fából a legkülönbözőbb testek, idomok alakíthatók. Az anyag a változás kezdet- és végnélküli alapja (örökkévaló), kezdet és vég a létalap fogalmával összeegyeztethetetlen. -

2) a →forma, a meghatározó, alakító, határoló tényező. Az érc szoborrá a forma által lesz. A forma nem a külső alak (figura), hanem a dolog belső lételve. A forma a dolog miségét (to tí én einai) alkotó, a fogalomnak megfelelő lényeg, egyetemesség. A forma tehát a platóni ideának megfelelő létmozzanat, azzal a különbséggel, hogy nem létezik a dolgoktól külön, hanem azok belső léttartalmát képezi. - Anyag és forma csak gondolatilag különíthetők el egymástól (→ősanyag). A természetben minden lény anyagból és formából áll--<<? - >>-- A kettő együtt alkot egy konkrét egyedi valót, mely tehát szükségszerűen kompozitum, összetett szerkezetű (→hülemorfizmus). A forma értékesebb, mint az anyag, s annál nagyobb fokban nevezhető létezőnek, azért Arisztotelész a szubsztancia alatt sokszor csak a formát érti. Az anyag természetszerűen törekszik, vágyik a forma után, a lehető forma nélkülözése az anyag számára a hiány (szetrészisz) állapota. A valók anyagi és formai elvből való összetettsége teszi érthetővé a →változás tényét. -

3) mozgató ~. Minden változás, mint a képességiségből a ténylegességbe való átmenet, feltételez egy külső mozgató okot, melynek hatására a változás létrejön. A lehetőség (potentia) ui. úgy viszonylik a tényhez (actus), mint a nemlétező a létezőhöz. Márpedig a nemlétezőnek nincs tevékenysége, nem adhat önmagának létet. Ami létrejön, „ami mozgattatik, valami által mozgattatik”. Az anyagnak, mint azt a művészet és természet tárgyai bizonyítják, nincs önmozgása. A kőből és fából az építőmester mint mozgató ~ közreműködésével jön létre a ház. Hasonlóképpen a természeti változásoknak a természeti erők a mozgató ~ai. -

4) Al-~ az, ami miatt valami történik. A cél a jó fogalmával azonos, amennyiben minden emberi tevékenység v. természeti folyamat valami jó elérése, megvalósítása miatt történik. A cél irányítja az egész fejlődést, s azért a cél mint fogalom, mint szándék mindig az első. A cél ez ideális elsőbbsége folytán az egész szükségszerűen korábbi, mint a rész, mert bár a keletkezést tekintve a részek megelőzik az egészt, mégis az egész célját szolgálják (pl. a ház egyes részeinek az építésénél az egész terve az irányadó).

·                    Minden létesülés célja a forma megvalósulása. Érthető tehát, ha ez immanens teleológia folytán Arisztotelész a

o   formai és

o   cél-~ot azonosítja--<<A természetjog, alkotmány kérdésköre! - >>--

·                    Azonban sok esetben a

o   cél-~, ill.

o   a forma

o   a mozgató ~kal is azonosítható,

·         és a négyféle ~

o    az anyagra

o   és formára vezethető vissza. Így a lélek

§  lényegi formája,

§  célja és

§  mozgató ~a

§  a testnek.

·         S a

o   mozgató ~ fajilag azonos lehet

o   a formai- és

o   cél-~kal,

§  nevezetesen midőn egy létező magához hasonlót hoz létre (pl. a nemzésnél).

A cél-~nak a formai ~ra való visszavezetéséből nyilvánvaló, hogy a forma  --<<az emberi minőség - >>-- a célos tevékenység princípiuma. Így jut a célszerűségi, teleologikus szemlélet az arisztotelészi rendszer középpontjába, melynek végső alapja az →első mozgató: Isten. **

Kecskés 1943:129.

www.lexikon.katolikus.hu

 


forma: filozófiai kifejezés a dolgok meghatározó tényezőjének jelölésére. - Platón bölcs-ében: eidosz (kép) v. idea. Ezt Platón mint szellemileg megismerhető létalapot öröknek, a dolgok fölött állónak gondolta. Arisztotelésznél a morfé már magukban a dolgokban bennható lényeget-adó elv --<<a forma - >>-- . A skolasztika, főleg Aquinói Szt Tamás az anyag és ~ kettősségét (→hülemorfizmus) minden oldalról végiggondolta és teol. elmélete egyik sarkkövévé tette. A kk. nem tudta eldönteni a kérdést, hathat-e egy létezőben több ~ is; fölvetették, nem beszélhetünk-e állandó ~k mellett „folyékony”, ti. változó ~król is. A ~-gondolatot Leibniz is értékelte, monádjai a „tiszta ~k” megjelenési ~i. Kant alanyi tartalmúvá tette a ~t, úgy vélte, ez nem más, mint bennünk élő öntő~, amely a fölfogott tárgyakat, tartalmakat meghatározott rendbe rakja. Hegel visszatért a platóni ideák elképzeléséhez, a ~t újra abszolút érvényűnek tekintette. Gondolatait (bár különböző úton-módon) Croce és Gentile szőtte tovább, az ő esetükben a szellem abszolút ~inak fil-járól beszélhetünk. Mind a metafiz., mind a szubjektivista vonalat elvetette Husserl fenomenológiája. Szélsőséges módon elvetette a ~k (lényegek) világát az egzisztencializmus. Sartre szerint pl. az ember szabadsága révén teszi magát azzá, ami. - A ~ fil. fogalma nem azonos a műv-ekben alkalmazott ~ kifejezéssel. Utóbbi a bölcs-ben inkább a másodlagos külső ~ fogalmának felel meg, amely a dolgok látható fölépítése, a részekből összeálló „egész”. Ennek kutatásával foglalkozik a morfológia az élővilág körében. A külső ~ azonban továbbutal a belső, tkp. ~ra,  --<<öreg ember arca - >>-- amely a dolgok belső meghatározottsága, célra-irányulása, melyet Arisztotelész az →entelecheiával fejezett ki. Az arisztotelészi-szenttamási anyag-forma-elmélet (hülemorfizmus) arra épült, hogy a „lehetőségi” (potencia)-jellegű anyagot (matériát) a ~ mint aktus, mint ténylegesítő erő határolja le és teszi tényleges valósággá. Az ember esetében a lényegadó ~, a '~ substantialis' a lélek, amely sem létében, sem működésében nem függ az anyagtól, épp ezért halhatatlan. Szt Tamás ismert tiszta ~kat is, amelyek maguk is „egészek”, s nem valamely egész részei, és ezek az angyalok mint elkülönült ~k, formae separatae. - Van lényegi és esetleges ~. Utóbbi nem a dolgok belső magvát határozza meg (→lényeg), hanem csak további tökéletesedését segíti elő. Mint láttuk, ezeknek főleg a műv-ekben van jelentősége. - A valós ~kat a logikai ~kkal állíthatjuk szembe, amely az egyes dolgokkal szemben az egyetemeset ragadja meg (→elvonatkoztatás). A logikai ~ a valós ~ban gyökerezik, még ha teljesen nem is azonos azzal. Mindkét ~ a megismerő szellemi létezőre irányul, a megismerésben a dolgok ~ját ragadjuk meg (species). Az abszolút szellemben a dolgok ~ja mint eredeti eszmény él, melynek nyomán a →minta-okság révén kapnak ~t a konkrét létezők. - Bár a ~ a lényegi rendhez tartozik, részesedik a létrendből is; épp Szt Tamás szerint a lét formák formája, mivel minden ~ benne gyökerezik s végső soron a lét teljességéből  --<<potenciális értelmeben vett teljességéből? - >>-- merít. Mivel épp a lét a legfőbb tökéletesség, csak benne érheti el minden ~ tkp. teljességét. Különös jelentősége: emberségünk csak a tudatos és szabad létben („formánk” kiteljesedésében) válik teljessé. - Az anyag és ~ kettősségére a →szentségtanban is tekintettel kell lennünk. Minden sztségnek megvan a maga anyaga (→víz, →kenyér, →bor, →olaj v. valamilyen rituális cselekmény) és ~ja: a szavak (igék). Az erények közül a szeretetet szokás az erények ~jának, foglalatának nevezni. Cs.I.

LThK IV:203. - HWPh II:957.

www.lexikon.katolikus.hu

 



[D] Azért kell a deduktív logikával közelíteni társadalmi kérdések felé, mert mint a jelen dolgozat próbálja körül járni, a megismerési technikánkból következően másként nem tudunk, tehát ha nem tesszük, akkor helyette nem lesz más lehetőségünk.


[E] Az emberi megismerés alanya csak az ember lehet ...

a megismerés tárgya lehet

a megismerés tárgyának és alanyának a viszonya

az emberi megismerés és szabályozás kérdése

szervetlen

világ

alanya

?

tárgya

rálátó megismerés elvi lehetősége

az objektív ismeretekre törekvés valamint az egyoldalú „külső”, a megismerésen alapuló irányítás, szabályozás lehetséges területe

szerves, élő

világ

emberi

világ

alanya O tárgya

vele-benne élő megismerés lehetősége

a „természettől adott” (!) szabadság, önreflexió, együttműködés, felelősség, erkölcsi normák, alkotás, kultúra, szép-igaz-jó területe <<>> egyrészt az emberi jelenség a maga lényegében az ember által megismerhetetlen (lásd Gödel tételeit), tehát legfeljebb „csak” megélhetők az emberi lét sajátságai - ezért megkerülhetetlen alapvető kérdés az emberi személyiség minden más emberhez mért eredendő, „természetadta” szabadságának elismerése <<>> másrészt az emberi közösség kapcsolati szabály-rendszere időben előre haladva kényszerűen "mind emberibb" alkotás, amelyért az ember és közössége felelősséggel tartozik <<>> az emberi személy és közösségei eredendő szabadságának elvitatása minden más emberi személlyel és közösséggel vagy bármi egyébbel szemben (például úgymond "a" jogi személy, állam, tőke javára!) az embert ember-alatti, azaz állati lét, vegetálás felé szorítja.

ember feletti

világ

tárgya

=

alanya

a feltételező, megsejtő, hívő „megismerés” lehetősége

az ember felettiben, a felfoghatatlanban, az abszolútban, "isteniben", ahol megismerésről elvileg nem lehet szó az ember részéről, legfeljebb hitről, vélekedésről <<>> ebben a viszonylatban ha irányításról, szabályozásról esik szó, annak az ember legfeljebb tárgya lehetne, és ha Isten embert teremtett szimbolikus értelemben vagy a szó közvetlen jelentésében, akkor ezt az embert küzdelmes, felelős szabadságra teremtette, nem gondtalan, felelőtlen létre

 

[F] szubsztancia (lat.; gör. ouszía): magánvaló. - Etimológiailag a szó a sztoikus Plautustól származik. M-ul: állag, állány, magában fennálló valóság, mivoltság formákban fordul elő, de ált. nem fordítják le. - Filozófiailag 'ami (valami) alatt áll' (tartósan). →Arisztotelésznél az első kategória, amelyhez az →akcidensek (gör. szünbebekoi) járulnak. Ilyen értelemben a ~ valaminek a →lényegét (ouszía) jelenti, amely változatlan, de a járulékok határozzák meg →mennyiségét, →minőségét, viszonyait (→reláció) és lét- és cselekvés-módját. - Teol-ilag különös jelentősége volt az I. →niceai zsinat (325) krisztológiai vitájában (→homoousziosz) és a →szentháromságtan kialakulásában. A kk-ban kivált az Euch-tanban volt jelentős szerepe az →átlényegüléssel kapcsolatban (Tours-i →Berengar, B. →Lanfranc). R.Z.

Bölcseleti Folyóirat 1896:122, 321. (Anhäuptel György: Az arisztotelészi bölcs. alapfogalmairól) - KL I:43. (s.v. állag) - Bouyer, Louis: Les Sciences Philos. et Théol. 1. köt. Paris, 1941:52. - Kecskés 1943:128. - Schmitz, Hermann: Was wollte Kant? Bonn, 1989. - Teológia 2004:3-4. sz. 165. (Rokay Zoltán: Egy orvos az etikáról, Istenről és a vallási türelemről) - B. Lanfrancus canterbury érs. kv-e az Úr testéről és Véréről Tours-i Berengár ellen; Tours-i Berengár három válasza Lanfrancusnak. Ford. Rokay Zoltán. CD. Bp., 2007.

www.lexikon.katolikus.hu

 


akcidens, accidens (a lat. accedere, 'hozzájárul' szóból): filozófiai kategória a járulék, a lényeghez nem tartozó tulajdonság jelölésére. –

1. A logikai ~ az ún. praedicabiliák (állíthatósági módok) közé tartozik. Ezzel olyan határozmányt állítunk több egyedről, ami nem tartozik közvetlenül a dolog lényegiségéhez. –

2. Az ontológiai ~ a praedicamentumok (léthatározmányok) közé tartozik; itt a →szubsztancia és a 9 fajta ~ alkotja a 10 legfelsőbb kategóriát, Arisztotelész és a skolasztika osztályozása szerint (→kategóriák). Az ~ a magánvalót tovább tökéletesíti, azonban sohasem állhat fönn önmagában, csak valamihez járulva. Az akcidentális forma tehát abban különbözik a magánvalós létformától, hogy míg az utóbbi a létezőnek sajátos jelleget kölcsönöz, addig az előbbi csak tovább tökéletesíti ezt a jelleget. Az ~ mindenestől a szubsztanciától függ, ezért csak kis mértékben v. analóg értelemben nevezhető létezőnek. –

3. Az ~ek fölosztása: a magánvalót önmagában határozzák meg az abszolút ~ek: a quantitas v. mennyiség és a qualitas v. minőség, számos további alfajával. A létezőket a többi létezőhöz való viszonyukban határozzák meg a relatív ~ek: elsőnek éppen a reláció (viszony); erre vezethetők vissza a további ~ek is: az akció (tevékenység) és a passio (szenvedőlegesség), a térbeli hely, a helyzet, az idő és az állapot. –

4. A tapasztalásban a szubsztanciából és ~ből álló egésszel találkozunk, de úgy, hogy a szubsztanciát az ~ek segítségével tapasztaljuk meg. Az ~ek csak véges létezőben lehetnek. A végtelenben mint olyanban minden (így a cselekvés is) szükségszerű, ebből következik, hogy véges hatás csakis ~ lehet. Cs.I.

LThK I:262.

www.lexikon.katolikus.hu

 

- - - - - - - - - - - -

… a tíz kategória (későbbi, latin elnevezéseiket is megadtuk):

 

 

 

1.                  szubsztancia (οủσία=uszia vagy τί εστι=ti eszti, önállóság, lényegiség, essentia);

szubsztancia – a lényeget fejezi ki

közvetlenül nem tapasztalható (deduktív?)

2.                  mennyiség (ποσóν=poszón, quantitas)

akcidens – a lényeget nem fejezi ki, járulékos tulajdonság, amely a lényeg megmaradása mellett az ellenkezője is lehet

véges létezőkben megtapasztalható

(induktív?)

3.                  minőség (ποιóν=poión, qualitas)

4.                  viszony (πρóσ τι=prosz ti, viszony, relatio)

5.                  hely (πού = pu, locus)

6.                  idő (ποτέ = poté, tempus)

7.                  helyzet (κεĩσθαι = keiszthai, situs)

8.                  birtoklás (+¸έχειν = ekhein, „van valamije”, habitus)

9.                  cselekvés (ποιεĩν = poiein, „hatás”, actio)

10.              elszenvedés (πάσχειν = paszkhein, passio)

 

(az első oszlop)http://hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ri%C3%A1k_%28Arisztotel%C3%A9sz%29


v  [G] Elsődleges emberi szükségleteink az elemi élettani szükségletek, ezek a testi egyensúly feltételei. Ha ez megvan, a

v  következő legalapvetőbb emberi szükséglet a biztonság, ez a lelki egyensúly feltétele. Enélkül állandóan vívódunk, szorongunk, nem tudunk igazából mással, mint saját védelmünkkel foglalkozni. Ennek birtokában otthon érzem magam a világban és nem kell állandóan saját létem igazolásával, magam értékének bizonygatásával foglalkoznom.

v  Ezután a másokhoz tartozás felé tágul a tudatom, és már nem csak én magam vagyok, hanem a családdal, a kisebb-nagyobb közösséggel való egység érzését is átélhetem.

v  Tudatom további tágulásával nő az önbecsülésem, a magam értékének tudata, megélve, miként válok fontossá mások és a közösség életében.

v  Legmagasabb személyes tudatszintként megélhetem, hogy képes vagyok magamat, tudatalatti és tudatos részem harcát és együttműködését és a világot kívülről látni és értékelni.

Végh László: Világszemléletünkről http://www.atomki.hu/kornyezet/v13t.pdf


[H] ………..Akkor maradhat meg az ember, ha világszemlélete valósághoz illeszkedő. Természetesen a világszemlélet, világkép nem adhatja vissza a világ egészének összetettségét. Képtelenség lenne és nincs is rá szükség, világszemléletünknek csak a megmaradás szempontjából lényeges dolgokat fontos valósághűen tükröznie. ____       --<<a megmaradás minimalista megállapítás, mert az ember feladata éppen a kiteljesedés, bizonyos értelemben a lehetséges érzelmi-értelmi maximálás a világegyetem sajátos funkciójú részeként!!! - >>-- ____       Általában a mintázatokban, képekben való ábrázolás tartalma szavakkal csak csökevényesen fejezhető ki, márcsak ezért sem várhatunk világszemléletünktől természettudományos pontosságú leírást.

……………….

Manapság elsősorban az okos 3.1. feladatmegoldó gondolkodás oktatására törekednek és a tudományos világszemlélet kialakítása a fő cél. Valójában nem a döntésre, hanem a döntést követő tevékenységre, a feladat elvégzésére készítenek fel. Ez a módszer rövid távon kifizetődőbb, mint a hagyományokra építő, mivel a jelen lehetőségeinek gyors és hatékony kihasználását nem hátráltatja a hagyományokra való tekintés, az ezzel együtt járó töprengés és tartózkodás, a tilalmak rendszere. Hatékonysága miatt fokozatosan elterjedt, a természettudomány kialakulásához és fejlődéséhez vezetett, és mára gondolkodásunk meghatározójává vált. --<<a személy teljessége veendő középpontba, nem a lebutított (proletáros) végrehajtás - >>--

….. Érthető a hagyományos és a mai tudományosnak tekintett világszemlélet hatékonysága közötti különbség. Míg a hagyományos világszemléletet a kisebb gyermekek elméjébe, könnyen befogadható, a tudatalatti számára könnyen befogadható képes fogalmakkal ültette be a nevelés, addig a tudományos fogalmakkal való beható ismerkedés később, a kevésbé fogékony életkorban történik. Továbbá az elvont, összetettebb tudományos fogalmakat, hacsak nem foglalkozik velük az ember nagyon sokat, lásd a természetes körforgás példáját a 3.3. részben, jóval nehezebben, nagyon sok munka befektetésével íródhatnak be annyira, hogy a tudatalatti döntést befolyásoló tényezőkké válhassanak. Ennélfogva tudományos alapú világszemlélete csak az emberek kis töredékének van. Mivel a tudományos alapú világnézeti nevelés nagyon alacsony hatásfokú, az egyén viselkedését ösztönei vezérlik és az értelem szerepe az ösztöntörekvések szolgálatára szorítkozik.

………… természetes körforgás példáját a 3.3. részben, jóval nehezebben, nagyon sok munka befektetésével íródhatnak be annyira, hogy a tudatalatti döntést befolyásoló tényezőkké válhassanak. Ennélfogva tudományos alapú világszemlélete csak az emberek kis töredékének van. Mivel a tudományos alapú világnézeti nevelés nagyon alacsony hatásfokú, az egyén viselkedését ösztönei vezérlik és az értelem szerepe az ösztöntörekvések szolgálatára szorítkozik.

Végh László: Világszemléletünkről http://www.atomki.hu/kornyezet/v13t.pdf


[I] Az öncsőd (magáncsőd) intézménye ne fedje el, ne csak mérsékelje hanem kezelje a jelenlegi gondokat

Azt már tudjuk, hogy a világ a keresztény Európának köszönhet legalábbis értékelvi gyökereiben olyan intézményeket, mint a szakszervezet, a betegbiztosítás, az Isten és törvény előtti egyenlőség eszménye, stb-stb. Nyilvánvaló, hogy az öncsőd gondolatának is egyik, ha nem legerősebb erkölcsi gyökere krisztusi megváltásában, a bűnbánó tehát életét megváltoztatni igyekvő ember bűnbocsánatában gyökerezik.

Azonban más az eredet, a múlt és más a jelen, még inkább a részben tőlünk is függő jövő. Mert Isten az embert a teremtésben felelős társnak, alkotónak hívta meg. Ez az elhivatás, minden hivatás erkölcsi alapja, a felelős szabadság és az alig felmérhető kötelezettség, hogy talentumainkat lehető legjobban használjuk. Emberi szabadságunk egyebek mellett társadalmi kérdések intézésében akkora, hogy Isten elleni vétek, bűn is megengedett számunkra, mert általunk a felelős szabadság megélése akkora érték. Vegyük tehát komolyan az öncsőd vagy egyéni csőd kérdését. Abban a szellemben, hogy a társadalom egésze az egyének boldogulása nélkül vagy annak ellenére nem lehet eredményes[I].


·                 a téma aktualitását egyértelműen a banki kartellban elkövetett devizahitel-csalások váltották ki – túl azon, hogy 23 éve a rendszerváltás egyik legelső ha nem éppen a legelső törvénye kellett volna legyen a célját, működési logikáját illetően pontos megfogalmazással „elproletárosító diktatúra, megszállás” világából való kilépéshez, a társadalom rekreációjához.

·                 A problémakör, amire fény derült a devizahitelek kapcsán, nagyon mély. Alapvetően arról van szó, hogy képesek vagyunk-e a működőképes társadalmat elképzelni, annak eredendő, minimális tagoltságával, funkcionalitásával.

Először is szembesülünk az egyéni, családi, háztartási és a nagyobb közösségi, országos szintek magától értetődő elkülönítendőségével, különböző funkcionalitásával, eltérő feltétel rendszerével és feladatával, eltérő szervezésével, irányításával, funkciója szerint eltérő hatalom függésével – amivel az állami szabályozás mintha nem tudna vagy nem akarna foglalkozni. HOLOTT: régi elv, hogy a család életébe, feltétel rendszerébe az országos politika választási és egyéb aktuálpolitikai megfontolásból ne szólhasson bele. A kérdés, hogy ma mit érthetünk, mire kell figyelemmel lennünk a család és a családnál tágabb társadalom elkülönítésében. Miután megnevezzük ezt a tilalmat a norma szegésre, vagy inkább célkitűzést a norma érvényesítésére (amely törekvés mérföldkő a proletárosító diktatúra romjai közül való kilépéshez, hogy tehát a család, a háztartás nem az országos politika játékszere), néhány szempontot keressünk, miben is nyilvánulhat meg a különbségtétel, az elválasztás.

Másodszor szembesülünk azzal, hogy külön ki kell mondani: a nagyszolgáltatók visszaélései, csalásai ellen államilag nem lehet, nem szabad védekezni a megkárosított ügyfelek feláldozásával (aminek évek óta tanúi vagyunk), mint római arénában keresztények oroszlán elé vetésével, vagy háborúban az ellenség lassítására otthagyott civil lakossággal.

Harmadszor szembesülünk azzal, hogy a csőd előtti és a csőd utáni helyzetet egyformán kezelni kell.

·         Autós hasonlattal élve ne csak karambolos javításról, hanem karambol előtti szervizről is szó legyen,

·         meg kötelező biztosításról a bankok esetében, hogy ha ügyfeleiknek kárt okoznak, ne legyen vita, hogy szegény banknak (elektromos művek, szemétszállító, közlekedési vállalat, gázművek stb-stb), még kisebb lesz a haszna,

·         és az ügyfeleknek is miért nincsen biztosítása a betegbiztosítás, az öregségi biztosítás és egyebek mintájára? Felvethető, hogy biztosítás minden banki művelet részeként talán túlzás, de ha képesek azon lovagolni, hogy legyen-e biztosítás minden buszjegyben, vonatjegyben, akkor miért nem az az alapvető, a kiinduló eset a teljes anyagi egzisztenciát fenyegető hitelek, bármilyen banki ügylet esetében (ahol ráadásul az ügyfélnek össze hasonlíthatatlanul nagyobb a kockázata arra, hogy a bank kifejezetten az ő kárára fog működni, ami egy busz-sofőr esetében mégiscsak ritkább eset)?


Az egyéni csőd elkerüléséhez szükséges eredményes alanyi (személyi) életvezetés legfőbb külső feltételei, belső készségei

A konkrét intézkedések helyzettől függően a cél érdekében változhatnak, de néhányukat állandónak kell tekinteni

1)      az alanyiság biztosítása a társadalmi önszervező eszközökkel és intézményekkel szemben a törvényhozástól kezdve a kormányzáson át a jogorvoslatig a politikai, gazdasági, kulturális életben és általában az élet minden egyéb területén

2)      lakhatás biztosítása, egyebek mellett a minimális lakhatási feltételek jelzálogosítás elleni védettségével – visszamenőlegesen is, hiszen a devizahiteles bűncselekmény éppen e védettség hiányára alapoz tömegméretekben – a korábban is fennálló törvények legalitásait is átlépve

3)      állami, társadalmi, közösségi alapszolgáltatások biztosítása (egészségügy, oktatás, közbiztonság, igazságszolgáltatás avagy jogbiztonság valamilyen szinten a megélhetést biztosító minimális szinten)

4)      személyes tárgyak, életviteli legszűkebb jogosultságok biztosítása

5)      öregek gondozási és gyermekek nevelési feltételei

6)      tanácsadási szolgáltatás, önszervezési készségek erősítése

7)      a betegségi és öregségi biztosítások mellett kötelező önszervezési készség- és feltétel biztosítás (amely például munkanélküliség esetén bizonyos közterheket vagy banki törlesztési terhet vállal át)

8)      öncsőd bejelentés előfeltétele legyen, az öncsőd érdekvédelmi szervezetben tagság (öncsőd az érintett által maga ellen kezdeményezett csődeljárás) – a mások által kezdeményezett csődeljárás lehet a „magáncsőd” – ahogyan napjainkban formálódik a szóhasználat.

9)      az öncsőd vagy magáncsőd a hajdani adósbörtön intézménytől eltávolodva olyan szükséges intézményi megoldás lenne, amely csőd előtt az érintettet maximális gondosságra, figyelemre, erőfeszítésre kell késztesse, de a csőd beállta után sem kívánja ellehetetleníteni (amely egyéni ellehetetlenülés család estén könnyen az eltartottak, együtt élők dominószerű romlását is okozhatja)

Közgazdasági szemlélettel összefoglalóan az alanyi életvezetés érdekében

a.       az egyéni-háztartási végső tulajdonosi szerepkörhöz tartozó potenciális, elvileg számításba jöhető természeti és társadalmi jövedelem-források portfólióját (kataszterét, listáját) meg kell jeleníteni (tulajdonosi jövedelmek, munkajövedelmek, járadékok és egyebek),

  1. az egyéni-háztartási végső fogyasztási szerepkörhöz tartozó költség-teher típusok elvi portfólióját is meg kell nevezni, mert akkor válhatnak a társadalompolitikában figyelembe vehető szemponttá, akkor lehet rendezni, hogy mely költségeket kell az egyén közvetlenül kifizessen és melyeket vállalhatnak át különféle szintű-fajtájú közösségek

    1. vannak kikerülhetetlenül, csak társadalmi szinten elérhető bevételek (vámok, természetes, tehát nem ember által konstruált, „megszüntethetetlen” monopóliumok adózó jövedelmei), amelyeknek megfelelő kiadásokat lehetetlen és logikátlan  az egyénekre terhelni

A csődeljárás előfeltétele kell legyen tehát

·         a törvényi szintű, funkcionálisan megfelelő szabályozási keret kialakítása

·         a csőd előtti menedzselés – TEHÁT MENEDZSELÉSI SZOLGÁLTATÁST A CSŐD ELŐTT IS BIZTOSÍTANI KELLENE reálisan elérhető kapacitásként

·         A MINIMÁLIS LAKHATÁS VÉDELME JELZÁLOG ELLEN

·         VÉDELEM A SZOLGÁLTATÓI VISSZAÉLÉSEK ELLEN (érdekvédelmi szervezeti tagság, PERELHETŐ állami felügyeleti védelem)

·         az elhíresült OKLISTA visszavétele a bankoktól

·         és általában az elméleti áttekintés megbecsülése, sőt sajátos TERMELÉSI TÉNYEZŐKÉNTI kezelése (!), komolyan vétele

Az egyéni csőd eljárás keretében a csődöt követően a talpra álláshoz szükséges legfőbb külső feltételek, belső készségek

1)      a különféle ma divatos javaslatok

2)      hozzávéve az egyelőre csak jobbikos képviselők által felvetett kérdést, miszerint az egyéni csődeljárás devizahiteleknél például a megszorult adós ellehetetlenült körülményeinek szanálását kell jelentse

3)      azonban a csődeljárásban ha van konkrét ellenérdekelt, lehetőség szerint kárpótolandó hitelező, akkor a hitelezői bűncselekmény felett nem lehet eltekinteni.

4)      Tehát nem csak az adós, a csődbe került egyéni életvitel kell szanálásra kerüljön, hanem az ellenérdekű, érintett, sőt szerződéses kapcsolat keretében a csődöt végül is kiváltó külső fél visszaélései is az elszámolás részét kell képezzék.

5)      Manapság a banki kartell léte a devizahitel ügyekben a banki érdekképviselet egységes fellépése miatt bizonyításra nem is szorul. Tehát ezt a de facto, tényszerűen egyéni csődök százezreit eredményező ügylettípust a kárvallott ügyfelek számára is mint kóros kiváltó okot méltányosan kell felszámolni.

Az alanyiság tisztázása mint értékelvi alap:

1)      egyik oldalról az alany az ember,

2)      akinek az életéhez szolgáltatások igénybevétele kapcsolódik,

3)      amiket vállalkozók biztosítanak

1.      közbevetőleg: milyen versenytárgyaláson nyerték el a bankok a hitelnyújtás lehetőségének koncesszióját – amit véletlenül sem saját pénzükből vagy betéteseik pénzéből nyújtanak meghatározó mértékben?

2.      megemlítve az ember mint alany önmozgását, önszervezését, önszorgalmát  mint önnön anyagi létének egyik forrását, amely tőle elvonhatatlan – és aminek a pénzügyi szolgáltatások is meg kell feleljenek (s nem fordítva)

3.      megemlítve hogy bizonyos természeti és társadalmi erőforrásokból való közvetlen vagy ellentételezett részesedés a társadalmi alanyiságból következő egyéni alanyi jog, amelyet személyes aktivitással vissza kell igazolni, de amelyek közvetlen egyéni kifizetése általában nem várható el, amelyek jelentős mértékben a köztulajdonú természetes monopóliumok állami jövedelmeiből és adóból finanszírozandók

4.      másik oldalról az infrastruktúraként úthálózat, villanyhálózat mintájára a társadalomnak létfontosságúan fontos pénzügyi szolgáltatói rendszer funkció azonos működése, biztonságos, megbízható szolgáltatása, elégséges fejlesztése is közérdek – de sohasem az emberi alanyiságot megkérdőjelezően, sohasem visszaélésként, túszul ragadva a szolgáltatás igénybe vevőjét

Kérjük, követeljük az öncsőd eme teljesebb felfogás menti tárgyalását és intézményesítését --- ami az alkotmányosság egyéb társadalmi kérdéseket meghatározóan alapvető volta után a proletárosító, embertelenítő diktatúra romjainak eltakarításában a második legfontosabb, és legkevésbé előtérbekerült problémáját hivatott kezelni, de legalábbis megkerülhetetlenné tenni.


 Vissza az oldal tetejére