Az alkotmány és alaptörvény megkülönböztetendőségének filozófiai indokolhatósága
és az elvi személy fogalmának jelentősége – problémafelvetés -III.

egy pontosítás és

a 2. FÜGGELÉK – az önmagában kezelt egyéni csőd torzójának példáján

Pontosítás a személy eszmei (eszményi) fogalmához táblázatban

Az első részben a személy fogalmának ismérveit táblázatban soroltam. Kérdés, hogy ez a táblázat logikailag mennyire felel meg céljának, mennyire egységes és mennyire adja vissza a lényeget.

Egyrészt tehát feltételezem, hogy elégséges kiinduló pont a mérnöki munkában ismert módon tetten érhető fogalom használati módszer következő vázlata:

deduktív fogalmi eszközök, axiómák és következtetésekre támaszkodó tételek, például a matematika
induktív természetű fogalmi eszköz használat, tapasztalati, kísérleti, ellenőrizhető tényekre támaszkodó következtetések, amelyekhez módszertani eszközt jelent a matematika, a dedukciós kiinduló eszközök adott munkálatban, vizsgálódásban, tervezésben
tehát a mérnöki munka a deduktív és induktív fogalmi eljárásokat megkülönbözteti, egymástól eltérő belső logika szerint működteti, viszont belőlük mint alkatrészekből egységes fogalmi szerkezeteket épít.

Nem tudom, hogy a kortárs élvonalbeli módszertani megfontolások ettől a képtől mennyire térnek el – akár lényegileg, akár egyes érdemi részletekben vagy a szóhasználatban. Viszont azt hiszem, hogy legalább idáig el kell jutni a társadalmi önképünk, gondolkodásunk kialakításában, mint amit a fenti hármas vázlatban írtam le. Tehát szükséges az elvi, eszmei (vagy eszményi) alapfogalmak, axiómák és a rájuk épülő következtetési rendszerek éles megkülönböztetése a konkrét mérhető jelenségek, ellenőrizhető tapasztalati tények, egyedi jellemzők leírásaitól.

A természettudományi mintát nem lehet automatikusan átültetni. Úgy értelmezem a gondolati párhuzam lehetőségét, hogy az induktív fogalmi séma a jogban például a hatalmi, gazdasági, kulturális és egyéb adottságoktól való függésben kialakított konkrét megoldások világa (mégha nagy rendezettséget is ér el). Az embert mint tapasztalati forrást „megmérik”. Ha az ember önállónak, energikusnak bizonyul, akkor nagyobb önállósággal veszik figyelembe. Ha viszont bármi okból kiszolgáltatott, akkor elnevezik rabszolgának, munkásnak, cselekvőképtelennek és nem foglalkoznak az eszményi teljességgel.

Kérdés tehát, hogy termékeny lehet-e összevetni a görög eredetűnek mondható „tiszta fogalmazású” ideák, deduktív eszmeiség (eszményiség) jegyében az elvi személy fogalmat és a római jogi hagyományú, talán induktívnak nevezhető jogalany fogalmat? Ha ugyanis ebben a párhuzamban található némi igazság, akkor az európaiság a kettő összességéből adódik (és Konstantin fordulata az európai történelemben még hangsúlyosabbá válik).

Nagy változások, tömeges átrendeződések idején szükség volna hatékonyabb, jobb megoldásra, mert a tapasztalati visszajelzés, hogy ki alkalmas a túlélésre például, a XX. századi kataklizmákhoz vezethet, amikor állami eszközrendszer „induktív fölényével” a népirtást a világon mindenütt elfogadhatónak tekintették (Angliában a nincstelenekkel szemben, afrikai gyarmatokon a bennszülöttekkel szemben, kommunista államokban egyes társadalmi osztályokkal szemben – és a sor ismert módon még számos irányban folytatódott).

Különösen nehéz helyzetben vannak a társadalmi, gazdasági, politikai, katonai stb fejlődésben lemaradók, felzárkózok, akiknek reformjaikkal elvben az erősebbek mintájából levont tanulságokat kellene alkalmazni. Itt van például frissen a magyarországi devizahiteles ügy, amelynek egyik hozadéka, hogy felmerült az egyéni csőd gondolata. Tehát a magyarországi rendszerváltás, átrendeződés (amely feladat a világ országainak legalább a felében aktuális) egyik problémája mint cseppben a tenger, megmutatkozik az egyéni csőd ügyének végig gondolásában. Erre a 2. függelékben térek vissza.

Szükség van tehát az általános sémák elvi, értve ezalatt deduktív (bizonyos értelemben matematika szerű) megfogalmazására, végig gondolására. És van-e rá lehetőség? Erre vonatkozik a problémafelvetésem, hogy szerintem van rá lehetőség, és éppen a megfelelő, axiomatikus igényeknek eleget tevő alapfogalom megválasztása lehet egy fontos lépés.

Szükség van tehát az általános emberfogalomnak és az egyes embernek, a konkrét embernek és csoportjainak következetes megkülönböztetésére.

Azt hiszem, hogy ma ez nem történik meg, főleg nem filozófiailag is rendezett, megnyugtató módon. Én legalábbis nem találkoztam vele. A kérdés az, hogy a fegyelmezettebb, módszerében talán unalmasnak tűnő, ám a társadalompolitikának vélhetően tágabb, egyértelműbb teret biztosítana a közgondolkodásban. Átgondoltabb lehetne az örökösen hangoztatott „reform”. Minek a reformja, kinek az érdekében, miféle normák mentén, stb.

Hogy mennyire nem páratlan a kérdésfeltevés, arra egy emlékemet idézem fel. A nyolcvanas években járt Magyarországon az amerikai Kenneth Building, aki egyik szemléleti sarokpontját a következő módon adta elő: tudják-e a hallgatói, hogy mit értsünk az autók nemi életén? Zavart csendet úgy törte meg, hogy folytatta: ezen csak az autók tervezőinek, gyártóinak, használóinak a nemi élete érthető. És ha ezt tisztáztuk, akkor egyértelmű, hogy a roncsautók környezetszennyezési gondját is az embernek kell megoldania, az is emberi feladat, nem csak a nemi élet (nem csak az autókkal kapcsolatba hozható nemi élet – mármint nem csak az autók elszaporodását okozó nemi élet).

Nézzük tehát a személy fogalmát ismét – amelyhez a gondolkodás történeti példák ihletet , ösztönző előképet adhatnak, mert végső soron a kialakítandó alapfogalom logikailag kell megfelelő legyen számunkra, a mai időkben.

az elvi, idea szerinti, eszmei (matematika-szerűen eszményi?) „személy” deduktív alapfogalomként	bővebben
az emberi személy	ebben a táblázatban az emberi személyről van szó – függetlenül attól, hogy az alábbi meghatározások némelyike az emberen túl is általánosítható-e (lásd pld Leibniz monádjait)
oszthatatlanság (téren-időn kívüli, sőt az oksági láncon kívüli)	Egyrészt ebben a megközelítésben nem boncolhatjuk részeire például definiált jellemzői, ismérvei mentén a személy fogalmát, mert akkor lényegét veszíti. A részek összessége nem adja ki az egészet – és akkor nem lenne alkalmas alapfogalomnak sem (az alapfogalomnak tehát oszthatatlannak „kell” lennie a maga fogalmi rendszerében) Hasonlatos a matematikai ponthoz – a téren-időn-okságon kívüliség nem azt jelenti, hogy valami különleges téren-időn-okságon belüli képességekkel rendelkezik, hanem hogy ezen ismérvek nem jellemzők rá, esetében értelmezhetetlenek, a definícióból következően, tehát az ismeretelméleti módszerből következően. És ebben a tekintetben az ontológiai (lételméleti) és ismeretelméleti szempontok nem választhatók külön. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ismeretelméleti okból nem tisztázható, nem értelmezhető ontológiai értelemben a téren-időn-okságon kívüliség (és fordítva, lételméleti okból tűnik képtelenségnek az ismeretelméleti pontosabb fogalmazás). Tehát fogalmi, gondolkodási eszközeink a görögök óta használt módon ezen a talányon, meghatározatlanságon való túllépésre alkalmatlanok. Akkor viszont utalni kell rá és használni mint megfogalmazást (a téren-időn-okságon kívüliséget és belüliséget). Továbbá úgy tűnik, hogy a deduktív minőség is egyúttal téren-időn-okságon kívüliséget jelent, szemben az induktív séma téren-időn-okságon belüli tapasztalatra támasztottságával (?).
kiterjedés nélküli	Euklidesz ha jól tudom a pontot még nem így jelölte (hanem az oszthatatlansággal), Newton azonban már a tömegpont meghatározásánál a kiterjedés nélküliséget használta, a tömegpont esetében, amire a fizikai egyenletekhez volt szüksége, és ami talán a tovább nem oszthatóság szinonimájaként is felfogható (mert aminek nincs kiterjedése, azt félbe sem lehet vágni, annak belső szerkezetét sem lehet feltárni nekünk, a térben-időben-okságban élőknek). A XX. századi „nagy bumm” modellben is hangsúlyt kap a kezdeti, kiterjedés nélküli pont (matematikai pont szerű fizikai) állapot feltételezése.
a létezés teljessége integritas, 'teljesség'	Tekinthetjük az előzőből, a kiterjedés nélküliségből és a tovább nem oszthatóságból következőnek is talán, de azzal mindenképpen illeszkedőnek. Mint cseppben a tenger ismétli meg a világ teljességének megismerhetetlenségéről szóló tételt az, hogy az emberi pozíció alkalmatlan a személy, más szóval az emberi lét lényegét kifejező személy teljességének, oszthatatlanságának kétségbe vonására.
közölhetetlen tetteivel önmagában a maga teljes egészét fejezi ki	Ez is megismétli a világ teljességének megismerhetetlenségét, mert ami megismerhetetlen, az egyúttal közölhetetlen is – azonban tartalmaz némi pluszt, ha „a tetteivel a maga teljes egészét fejezi ki” megállapítást vesszük. Közölhetetlen létezés (a közölhetetlenség szó ismeretelméleti eredetű lehet és egyaránt fejez ki ismeretelméleti és ontológiai szempontot).
egyedi	önmagában megálló (ettől még lehetne sorozatban sok is belőle)
megismételhetetlen	egyszeri (nem lehet belőle sorozat a test klónozásával sem)
vitalitással rendelkező	A Leibniz által használt monaszok fogalmához már hozzá tartozott, feltételezve az elemi élet pontokat (kérdés, hogy mi volt e tekintetben előtte és utána a filozófiai gondolkodásban, és hogy Leibniz különbséget tett-e az élet valósága és modellezése közt).
értelemmel rendelkező	Kérdés, hogy a vitalitásnak az értelem mennyire tekinthető a feltétlen következményének, egyik megnyilvánulásának – ezt most nyitva hagyva lehet önálló szempont.
érzelemmel rendelkező illetve érzelmeit megélő	Előző táblázatban szerepelt, hogy Descartes élete során előre haladva az értelembe mindinkább bele értette végső soron az emberi megnyilvánulások teljes körét, az érzelmet is (amit a közvéleményben nem vesznek tudomásul) – külön megnevezése mégis indokolt az eltérő működési elv, funkció miatt.
szabad akaratú	Mérlegelni lehet, hogy a szabad akarat előfeltételének tekinthető-e az értelem és érzelem.
önszervező és együttműködő	Talán következik az önszervezés és együttműködés az előzőekből, de társadalmi kérdések felől igen fontos, mert megvalósulásában a társadalmi környezettől erősen függ.
cseppben a tenger elvén az abszolútum világát képviseli, érinti meg	Valamiképpen határfogalom a „személy” – abban az értelemben, amint például a világmindenségben élő ember a világmindenség totalitását, elérhetetlenségét, titkait nem csak a világűr egészéről gondolkodva tárgyalhatja, hanem például a személy fogalmában is, hiszen a térben-időben véges, oksági lánc részeként nem értelmezhető személy az isteni abszolútumok világát érintheti meg (amiről mondhatjuk, hogy az Isten képmására teremtettünk, Isten gyermekei vagyunk megfogalmazások éppen erre vonatkoztathatóak – véletlenül sem testi mivoltunkra, faji evolúciónak alávetett testi jellemzőinkre).
nem tékozló ura természeti környezetének, hanem éppenséggel letéteményese bizonyos funkciók betöltésének a természet egészében
hite van	Ez egy igen kényesnek tűnő szempont. Ha felvetem, akkor ezzel a hit-nek olyan definíciójára utalok mint lehetséges meghatározásra, amely logikailag támaszkodik a szigorúan vett kétértékű logikán kívül, a deduktív és induktív gondolkodási sémák tudományos törekvésein kívül a lehetséges egyéb gondolkodási sémákra is, az érzelemre, a céltételezésre, az erkölcsi létre és mindezeket mint a szabad akaratnak utat mutató összefogó irányultságra (sokkal több tehát mint tudatosság, eltökéltség). Érdekes lenne, hogy ilyen hit definíciónak milyen előzményei vannak, mennyire illeszkedhet korábbi megfogalmazásokkal – habár a jelen vizsgálódásnak nem előfeltétele, viszont nem is zárható ki belőle mint egy szempont – adódik belőle az elvi személy jellemzőjeként.
párhuzama a mértani ponttal	Euklidesz látszólag szűkebb definíciót adott alapfogalmának (pont az, ami nem osztható). De ezen a mondaton túl annak a pontnak a meghatározásában ott volt a görög filozófia több évszázada mint értelmezési, a félreértést kizáró de legalábbis valószínűtlenné tevő értelmezési háttérként. S ezt az értelmezési hátteret lényegében az azóta eltelt több mint kétezer év nem kérdőjelezte meg. A személy elvi, deduktív alapfogalomkénti használatához nehezebb helyzetben vagyunk azért, mert a kulturális, filozófiai háttér, környezet egyáltalán nem annyira egyértelmű (mint amit a görög hellenisztikus korszakról feltételeznénk), sőt irányában ma kifejezetten ellenségesnek is vélhető. Mint valami géprombolási indulat szűkíti be gondolkodási lehetőségünket a klasszikus gondolatokkal szembeni indulat (meg a mechanisztikus alkalmazási törekvés másik véglete, amely szintén nehezíti a felelős mérlegelést problémáink kezelésében). Más kérdés, hogy a jelen táblázat megállapításai talán részben átfedik egymást, talán szerencsésebben is lehetne fogalmazni őket. De az alapfogalomkénti alkalmasságot a mostani készültségű jelen problémafelvető fogalmazás gyengeségei úgy képzelem (úgy remélem), hogy nem kérdőjelezik meg. A döntő az lehet, hogy miféle axiómákat, levezetett tételeket, alakzatokat nyerhetünk a személy mint alapfogalom felhasználásával.

Ezt a táblázatot tovább kellene folytatni alapelem-halmaz-szerkezet és rendszer szinteken.

Ezek után kellene az induktív jogalany ismérveinek táblázatát össze állítani, majd a deduktív és induktív sémákból építkező valóságos egyénét illetve annak társadalmi létfeltételeit. Ennek a két táblázatnak a deduktív személy jellemzőit soroló táblázathoz mérhetően letisztult változatát nem tudom egyelőre megfogalmazni.

Viszont van itt még egy kérdés, egy gyakorlati példa. Csak sejteni tudom, hogy az induktív és az összesítő táblázat feltételeinek tiszta megfogalmazásával jól lehetne alátámasztani a következő gondolatokat:

2. FÜGGELÉK – az önmagában kezelt egyéni csőd torzójának példája

A magáncsőd értelmes szerkezetei körülményei – a devizahitelezésből kiindulva

Én azt keresem, hogy miféle intézményi keretek közt lehet a magáncsőd nemcsak logikus fordulópont, de baleseti mentőkhöz hasonlóan csak csekély valószínűségű rendkívüli eseményhez szükséges megoldás. Mi van, amikor nincsen rendkívüli, baleset jellegű kivételes helyzet, hanem a rutinszerű mindennapok telnek – és abban az önszervezés, öngondoskodás sikeres feladat lehet?

Ha tudnám, akkor leírnám, csak a logikáját érzem természetesnek, hogy az öncsőd intézménye mintájára tucatnyi más intézménynek is működnie kellene, legfőképpen az öncsőd előtti pályaszakaszhoz rendelten, az öncsőd balesetszerű bekövetkezése előtti szerviz, balesetmegelőző jelleggel. Például?

· devizahitelhez illetve bármiféle devizás átszámolást igénylő ügylethez árfolyam biztosítás – az ügylet legalitása feltételeként (normális esetben ennek hiánya eleve semmissé kellene tegye a szerződést a bank felelősségével). Amíg ez nem következik be, addig az államigazgatás cinkossága hajszálra pontosan megegyezik a lakásmaffiában cinkos hivatali szereplőkével. De ne szitkozódjunk.

· egyéb felelősség-biztosítások mind a bank, mind az ügyfél oldalán (az ügylet legalitása feltételeként), például munkanélküliségi biztosítás a balesetbiztosítások mintájára, amit úgy a bank mint az ügyfél köthetne a maga részéről. Miből? Sokkal több pénz folyik el értelmetlenül úgy a mostani állapotban, hogy még az uzsorás sem látja hasznát. Csak elfolyik.

· a fedezeti javak értékének változási biztosítása – az ügylet legalitása feltételeként (sok évszázados biztosítási típus, néha fedezeti ügyletnek mondják, meg kellene vizsgálni a hétköznapi alkalmazhatóságát)

· banktól független ügyfél érdekű pénzügyi tanácsadás, véleményezés (az ügyfél által fizetett szolgáltatásként, az ügylet legalitása feltételeként), amely például az ügyfél miden bankügyletét logikailag ellenőrizné, az ügyfél számára (nyílt és zárt ügyfél-pozíciók, a pénzintézet milyen kontroll listákon szerepel az adóslista mintájára – a megbízhatósága, bírósági ítéletei, anyagi kondíciói, szerződésmintáinak minősége és nem utolsó sorban ajánlatainak tartalma - az ügylethez szükséges formai elemek meglévősége, a bank és az ügylet perelhetősége, az ügyfél megfelelő tájékoztatása biztosított-e és megtörtént-e a bank részéről, és általában, illetve az ügyletnek értelmet adó lényeget tekintve az ügyfél céljainak és a banki konstrukciónak az illeszkedése, funkcionális illeszkedése) – mindez bonyolultnak tűnik, de egy hozzáértő érdekvédelemnek rutinfeladat, alapvető kritériumokról írásos nyilatkozatot adhatna ki az ügyfélnek, ellenjegyezhetné a szerződést az ügyfél érdekűség szempontjából. Mindez manapság alapvető elvi minimum kellene legyen – tekintve a minőségi rendszerek általános terjedését, példának véve egy autó műszaki vizsgát, stb-stb. De milyen régi intézmény az építési hatóság elvi engedélye?! Holott az családi ház esetében sok fogyasztói bankügyletnél kevésbé egzisztencia fenyegető.

A kérdés az, hogy miként beszélhet bárki rendszerváltásról, felzárkózó országról, amikor pénzügyeit primitív uzsorások, verőemberek szintjén kezeli a falusi kölcsönadótól kezdve az országos banki kartellig bezárólag. Tehát a mai banki kartell működését lehetővé tevő pénzügyi vezetést, bíróságokat, ügyvédeket, bankokat stb hasonlítottam a manapság mindenki számára érthetetlenül primitív cigány uzsorásokhoz. Ebből ki kellene lépni.

· és nem utolsó sorban, ha éppen nem legfőképpen a pénzhasználati jogok néven nevezése, elméleti alapjának kibeszélése, érdekvédelmi szervezetének megalakulása és egyeztetési joga pénzügyigazgatásban, bizonyos típusú pénzintézetek felügyeletében volna a valóban új korszak kezdete.

· életpálya modell állampolgároknak (nem speciálisan a fogorvosoknak meg állami tisztségviselőknek, hanem általában állampolgároknak, amire kisiskolás koruktól készítik fel őket, amihez induló támogatás hívható le megfelelő feltételekkel, amihez egyes hiteltípusoknál kedvezmény, állami fedezeti rész jár – amely életpálya modell kiválasztása, megírása lehet akár egyes ügyletek legalitásának a feltétele, amolyan általános üzleti, azaz életpálya terv). Ebben a helyzetben a nagypolitika koncentrálhatna, együttműködést alakíthatna ki egy-egy életpálya típust vállalókkal. Háttérbe szorítódna a fűnyíró elv.

Ehhez azonban nagyot kell változzon az a mai helyzet, amelyben a bankok, hivatalok egyoldalúan ismerhetik meg ügyfeleik adatait, terveit, vállalásait, és utána politikai segédlettel alkothatnak ügyfél ellenes kartellt, ami a társadalom teljes működés képtelenségére vezet, nemhogy fejlődési pályára állítaná.

Nem értem, hogy az atomkorszak végefelé miért mindenki az atomrobbanásra koncentrál mint félelmetesen szaporodható romboló jelenségre, és feledkeznek meg a legalapvetőbb öngondoskodásról? Mi a csodát csinál a politikai és közgazdasági és jogi és egyéb elit, szakma, kibictársadalom, hogy ilyen problémák rendezésére nincsen ideje? Szét kell nézni a világban, mennyi minden helyen megoldották részben vagy egészben az ilyesmit. Itt meg gondolkodni akkor sem hajlandók az emberek, ha viszik őket a vágóhídra, kivégző helyre, vagy csak mehetnek hajléktalannak a híd alá.

A társadalmi szereplők, közte a gazdasági szereplők orgonasíp szerű sorozatát kell elképzelni. A nagy cégek, egészen a párszáz főt foglalkoztató középvállalatokig „hagyományosan” a gazdaságpolitika célközönsége. Azonban ettől lefelé már politikai ízlésnek tűnik a kisvállalkozások, családi gazdaságok, önfoglalkoztatók, segélyesek csoportjának elemzése, működési feltételeik biztosítása, javítása. A személy elvi, deduktív fogalmából kiinduló társadalmi önkép megfogalmazás ezzel a mai sajnálatos gyakorlattal szemben elvi hangsúllyal nevezné meg az embert, az emberi személyt, mint a társadalmi struktúrák alakulásában mellőzhetetlen alanyiságú szereplőt, akinek érdeksérelme nem léphető át dekoncentrált politikával (tehát akár tudatos ellenérdekeltséget sem feltételező közömbösséggel sem).

A személy mint alapfogalom megnevezése, definiálása, a rá való axiomatikus építkezés az átgondoltabb és eredményesebb társadalompolitika lehetséges egyik eszköze, forrása (a magáncsődök lehetőségének intézményes beismerése, kezelési módszereinek kialakítása mellett, a történések logikai sorrendjében lehetőleg a magáncsőd „előtt”).

Mi a pénz és hogyan viszonylik az emberi léthez (annak esetleges gazdasági csődjéhez)?

A pénz elszámolási eszköz, amely mintegy infrastruktúraként áll rendelkezésünkre intézményeivel. Végső soron ilyen a másodfokú egyenlet megoldási képlete is. Vagy ilyen az úthálózat, a villamos hálózat stb. Ezen rendszerek fenntartása közösségi azaz társadalmi kiadást igényel. Jó esetben a társadalom legfőbb önszervezési intézménye, az állam el is látja infrastruktúra kialakító, fenntartó szerepét. Bízhatunk benne, hogy az autópályán nincsenek kátyúk, hogy az országutak szélessége állandó, hogy az útfelfestések nem az árokba vezetnek, tehát hogy az infrastruktúrák megfelelnek a céljaiknak. Az infrastruktúra célmegfelelését, funkció azonosságát nem a hétköznapi felhasználónak kell ellenőriznie úton-útfélen, hanem az arra szakosodott intézmények.

Tehát általánosságban:

· a pénz elszámolási eszköz

· a pénzhasználat a szerződések egy modulja

· a szerződéses szabadságból következően van pénzhasználati jog

o a pénzhasználati jognak mint a szerződéskötési szabadság egy technikai folyományának jellemzője kell legyen, hogy szolgálja és nem deformálja a szerződési akaratot

o a szerződéskötési technikának, a szerződésnek magának kellékei is vannak, mint

§ a papírhasználat, amire eddig a szerződéseket írták, tehát a szerződés jelhordozója

§ a szerződés írásbelisége, tehát a használt jelrendszer

§ cím, dátum, szerződő felek, a szerződés tárgya, a szerződés megállapításai

§ különféle intézmények, hiteles helyek, földhivatal, jogrendszer stb

§ a pénzhasználati modul

o a pénzhasználati modul nem nőhet a szerződés fölé, nem nőhet a szerződő felek fölé, azaz nem nőhet szerződési szabadság és alanyai fölé, nem emésztheti fel azt, azaz a szerződéses akarattal szembeni önkénynek nem lehet forrása.

o a szerződés a szerződő felek akaratának kell megfeleljen

§ a szerződés a jogrendszer része, tehát nem lehet jogellenes, tekintettel kell legyen a törvényekre,

§ alapvetően a szerződő akarat megvalósítására kell irányuljon,

§ tehát nem tartalmazhat a jogellenességen kívül képtelenséget sem (logikai, fizikai vagy egyéb lehetetlenséget), - de legfőképpen nem számolhatja fel a szerződő felek státusát, alanyiságát (és ebből következőleg nem irányulhat bizonyos értelemben más szerződők ellen, mert mások szerződés képességét, potenciális alanyiságát sem számolhatja fel a megállapodás tárgyaként).

· a szerződéses szabadság az ember önrendelkezésének gazdasági, szerződéses keretek közti érvényesülése, tehát a szerződéses szabadság feltétel rendszere az ember eredendő szabadságának elvét sem sértheti. Amennyiben valamilyen helyzetben annak beszűkítése következne be (pld munkavállalói szerződés), akkor azt mindig számon kell tartani, hogy adott esetben, viszonylatban a munkaszerződés nem az eredendő személyi teljességről való lemondást jelenti, más oldalról nem lehet annak megcsonkítása sem, hanem a személyi teljességnek csupán egy részlegére, szegmensére terjed ki.

· Azaz a pénzhasználati jogban az ember eredendő ontológiai teljességének érvényesüléséhez egy társadalmi eszközrendszerhez való hozzáférés alanyi jogát kell értelmezzük. Mint minden gyakorlati következményekkel járó alanyi jog esetében itt is kétirányú kölcsönhatásban kell gondolkozzunk. egyrészt a rendelkezésre álló eszközök belső, szerkezeti, anyagi kialakításából eredő korlátokat nem lépheti át az eszközhasználati törekvés, a kodifikált jog. Másrészt viszont ezen eszközök kialakításából eredő korlátok nem lehetnek semmifajta önkény, a szerződéses szabadság korlátozásának hivatkozás alapja.

o a végső pénzhasználó alany tehát az ember, a maga eszmei személyiségével, aminek megfelelő kell legyen a jogalanyisága

o a pénz mint elszámoló eszköz kell szolgálja az emberi szabadságot, gazdasági tevékenységet, az emberi önszervezést, a végső alanyt magát.

o a bankok és egyéb pénzügyi szolgáltató szervezetek létjoga pedig a végső pénzhasználat számára eszközök, szolgáltatások biztosításán keresztül van. Sem a pénz sem a pénzügyi szolgáltató nem létezhet a végső pénzhasználó, a felelősen szabad emberi lét ellenére, annak kárára.

A személyes pénzhasználati jog tudatosítása, mibenlétének feltárása, eszközrendszerének kialakítása és használatba vétele is az életvezetés gazdasági csődjének valószínűségét csökkentő egyik tényező. Illetve a magáncsőd bekövetkezte esetén is könnyebbé teheti a személyes pénzhasználati jog rendezett érvényesülése a csődből való kiemelkedést, az eredményes újra kezdést.

üdvözlettel újévkor

Fáy Árpád

(mert mire használja az ember az év végi ünnepeket?)