vissza a főoldalra * vissza az igenre felhívók előlapra

A nyilatkozat a következő honlapról lett átvéve:

http://www.mkdsz.hu/n44/ertekmegorzok.htm

2004. október 24

A polgári köröket arra fogjuk buzdítani, hogy vegyenek részt a népszavazási kampányban

A Fidesz elnöke a kettős állampolgárságról Clevelandben a Bocskai Rádióban

(...)

Orbán Viktor: (...) Két népszavazás is lesz Magyarországon, az egyik a kórházak magánkézbe adásának ügyében kérdezi meg az emberek véleményét, a másik pedig a kettős állampolgárság ügyében, mely érinthet jónéhány, Amerikában élő magyart is, és érinti a Kárpád-medencei nagy tömbben élő magyar kisebbségeket is. Ebből is láthatják a tisztelt hallgatók, hogy élénk élet folyik odahaza Magyarországon.

Kádár Dániel: Elnök úr emlitette a kettős állampolgárságot. Ezt már a Magyarok Világszövetsége hónapokkal ezelőtt kezdeményezte és több százezer aláírás is összegyult annak érdekében, hogy a népszavazást megtartsák. Megjegyzem, itt Clevelandban is több mint ezer aláírást gyujtöttek az aktivisták. Kérdésem tehát, hogy a polgári köröket tudja-e a Fidesz mozgósítani, tudván, hogy a polgári köröket a Fidesz hozta létre és tartja életben?

Orbán Viktor: Természetesen, a polgári köröket arra fogjuk buzdítani, mint a magyar közélet legszervezettebb erejét, hogy vegyenek részt ebben a kampányban, sőt nagyon számítunk arra, hogy az ő segítségükkel tudjuk elérni az embereket. A polgári köröknek éppen az az értelme, hogy ne legyen Magyarországon egyetlen olyan ember se, legyen szó a legutolsó falu, legszélső házáról, akihez nem kopogtat be valaki és mondja azt, hogy kedves barátom, hallottál-e arról, hogy most fontos döntésre készülünk, te mit gondolsz - ha velünk vagy gyere te is! A polgári körök ilyen értelemben behálózzák - mint ahogy az emberi testet az érhálózat - Magyarország teljes közéletét, legalábbis így kellene, hogy legyen. Nem állítom, hogy már 100 százalékig elvégeztük ezt a munkát, de jó uton haladunk. A kettős állampolgárságról szóló népszavazásnak nagy jelentősége van, hiszen túl a jogi következményeken, egy fontos jelzést küldünk a határontúli magyaroknak: Trianon után most már több mint 80 esztendővel igényt tartunk-e még arra mi, magyarországi magyarok, hogy lélekben és ha lehet kulturában is, gazdaságban is, később persze majd a közéletben és a politikában is, egy közösséghez, ugyanahhoz a magyar nemzethez tartozzunk, vagy a magyarországi magyarok esetleg el akarják határolni magukat a többi nemzettesttől, nemzetrésztől. Ez a nagy tétje a választásnak és én nagyon remélem, hogy nem hibázunk és nem fognak a magyarországi magyarok rossz üzenetet küldeni a világban szerteszét élő magyarságnak és megerősítik inkább őket abban az elkötelezettségükben, hogy akárhova is vetett bennünket a sors a XX. század során, magyarnak megmaradni jó dolog, sőt nemcsak jó dolog, hanem reményeink szerint a jövőben hasznos dolog is, mert a világ egyik gazdag, jó módú, emelkedő félben lévő nemzetével ápolhatja így kapcsolatait. (...)

Kádár Dániel interjúja Orbán Viktorral 2004. október 24-én hangzott el a clevelandi Bocskai Rádióban. Az interjú teljes szövegét kérésre megküldjük.

Forrás: (MVSz Sajtószolgálat)

Vissza az oldal tetejére