Vissza a főoldalra * Vissza  2003 nyári előlapoldalhoz 

Historia moderna Coronae Sacrae Hungariae ¾ splendor margaritae

 

            A Berlinnek nevezett romhalmaz mellől 1946. május 31-i dátummal Robert Murphy, a későbbi külügyminiszter-helyettes „SECRET”-felülbélyegzésű rejtjeles táviratot küldött Lucius Clay tábornoknak, a State Departmentbe, aki az amerikai körzet kormányzójának politikai főtanácsosaként ténykedett.

            A pontosan két méter magas Murphy két olyan magyar vonatkozású ügy középpontjában állt hosszú és izgalmas pályafutása során, amelyről máig heves viták folynak. Az egyik: az ’56-os forradalom és az amerikai külpolitika[i], a másik: a Szent Korona ügye.[ii]

            A távirat: „UPSOLDGER (United States Political Adviser for Germany) TO SECSTATE (Secretary of State Byrnes), May 31, 1946, Berlin.

            Nyomozó szerveink jelentése szerint az előző (katonai) táviratokban említett koronát nem erőszakkal hurcolták el Magyarországról. Magyar megbízottak biztonságos megőrzés céljából adták át amerikai katonai személyeknek. Így a korona nem tartozik a visszatérítendő javak azon kategóriáiba, amelyeket a Négyhatalmi Egyezmény tartalmaz. Következésképpen az amerikai hatóságoknak a koronát illető egyoldalú intézkedése egyáltalán nem ütközne a Négyhatalmi Egyezményben foglaltakkal. Ami a Szentszéknek a magyar katolikusság érdekében benyújtott kérelmét illeti, Szent István koronájának a Vatikánba történő áthelyezésére nézve, az alantiak veendők figyelembe.

            Konzultációink oda vezettek, hogy ez az ügy a következő három lehetőség valamelyikéhez képest nyerjen elintézést:

1.      A koronát küldjük el a Szentszéknek védelmi megőrzésre. Ott addig maradjon, amikor is biztonságosan visszaküldhető lesz Magyarországra. Vatikáni átirat szerint Mindszenty bíboros ezt a lépést javasolja.

2.      A koronát szállítsuk az Egyesült Államokba ¾ letétbe. Vagy alkalmas időben történendő visszaküldés céljaira. A korona Amerikába szállítása történhetik a magyar prímás hozzájárulásával, vagy tudtával ¾ de ez kedvezőtlen nyilvános visszahatást válthat ki.

3.      A koronát tartsuk katonai gyűjtő-telepünkön Németországban addig az időpontig, amikor is majd biztonságosan visszaküldhető lesz Magyarországra.

A fentiekre nézve véleményt és utasítást kérünk.

Murphy”

 

            Byrnes külügyminiszter aláírásával augusztus 14-én távirat ment Berlinbe ¾ egyidejű másolattal Budapestre és Rómába is, az ottani amerikai nagykövetségekhez. Vagyis „… a végső határozat a magyar kormány óhajának megfelelően történjék… Schoenfeld (budapesti követ) szerezzen tudomást és tegyen jelentést a magyar kormány jelenlegi felfogásáról e tárgyban.”

            Schoenfeldnél két nappal később megjelent Gyöngyösi külügyminiszter megbízásából Velics László ¾ tájékozódni. 21-én ismét felkereste a követet és a Washingtonba érkezett távirati jelentés szerint „… Nagy Ferenc miniszterelnök kívánságára megköszönte az ügyben tanúsított szíves amerikai érdeklődést, kifejezvén azon óhaját, hogy az amerikai haderő Németországban továbbra is tartsa őrizetében a Szent Koronát és a koronázási insignia-t.”[iii]

 

            A Murphy-javasolta három lehetőség közül még két évvel később sem történt meg a kívánatos választás, ám mivel a Szent Korona Németországban maradt, így a harmadik lehetőség mindenesetre érvénybe lépett. Washingtonban időről-időre bizalmas értekezlet tárgya volt a Szent Korona, mégis ¾ kellő sürgősségi ok hiányában ¾ a vele kapcsolatos ügyek csipkerózsa-álmukat „élték”.

            Másrészről azonban a Vatikán és a Szentszéknél befolyásos főpapok ¾ épp e kényszerű szunnyadás nyomán ¾ mind élénkebben sürgették az első lehetőséget. Személyi vonalon is igyekeztek nyomást gyakorolni Murphyre, az amerikai „irish” katolicizmus egyik világi vezéralakjára éppúgy, mint egy másikra: William J. Donovan tábornokra, a CIA elődje: az OSS[iv] alapítójára és legendás hírű háborús főnökére.

            Murphyt csakis érvekkel lehetett befolyásolni, belátásra bírni. Az argumentumok pedig mind nyomatékosabban amellett szóltak, hogy a Szent Korona közelebbről még meg nem határozható időpontig amerikai (biztonsági) őrizetben, átmenetileg német földön maradjon. Donovannak ekkor már nem volt ¾ s egy nagyköveti megbízatás vállalásától eltekintve, többé már nem is lett ¾ pozíciója. Jóllehet időnként igényt tartottak kongresszusi bizottságok, különféle katonai és polgári hivatalok konzulensi megnyilvánulásaira, egész munkaidejét az Államok egyik legnagyobb ügyvédi irodájának szentelte, melyet már a II. világháború előtt is vezetett. Sok évtizedes barátság fűzte Spellman new yorki bíboroshoz, aki 1947. júniusában megbeszélésre hívta a Szent Korona ügyében.

            C. Klay-től[v] ismeretes, hogy J. Donovan tábornokhoz, annak 1959-ben bekövetkezett haláláig közvetlen baráti kapcsolat fűzte. Ugyanis a háború alatt az OSS-nél szolgált, s eme múltja feljogosította őt arra, hogy a Wall Street-en található „Donovan, Leisure, Newton, Lumbard and Irvine” irodáiban beszédei megírásához anyaggyűjtést végezzen. Egy ilyen munkafolyamatból „emelte ki” Donovan, hogy hamarosan Spellman bíboros-érsek rezidenciájának elegáns szalonjában a köpcös, mindig mosolygó, kerekarcú főpap joviális jobbján megérezze a vendéglátó szeretetét. Ő volt az első amerikai beosztott Gasparri bíboros mellett, majd XI. Pius egyik tanácsosa lett, XII. Piusszal pedig baráti viszonyt ápolt (ez a barátság még a közös diplomáciai szolgálatra nyúlt vissza). És a pápa nevezte ki a liberális-demokrata kiskereskedő konzervatív-republikánus fiát New York érsekévé, az amerikai hadsereg vikáriusává. A II. világháború európai és ázsiai hadszínterein gyakran megjelent Spellman, aki beszédei tónusával az „Ecclesia militans” szellemét képviselte.

            A Spellman-Donovan találkozás táján nemzetközi körúton volt Mindszenty József prímás. Részt vett a kanadai „Maria Congress”-en, majd szisztematikusan felkereste bíborostársait, így New York főpásztorát is.

            Spellman „in medias res” (így is mondta) azzal kezdte, hogy „valamilyen lépést szeretne tenni a magyarok Szent Koronájának további biztonsága és megfelelő kezelése” céljából.

            A Vatikánba való áthelyeztetésére gondolt. Utóvégre a Szent Korona „onnan jött, manapság otthon nem lehetne, így logikus, hogy oda térjen vissza, ahonnan küldték”. Erre nézve kért Donovantól „jogi és politikai véleményt”.

            C. Klay további részletekről csak mintegy másfél év elteltével értesült: Mindszenty bíboros, prímás letartóztatása után[vi] a New York Times 1949. január 9-én megírta: „… Spellman bíboros elmondta: 1946 júliusában felkérte az Egyesült Államok kormányát a magyar királyi korona Magyarországtól való távoltartására… Írt az akkori hadügyminiszter-nek: Robert P. Pattersonnak az ezeréves koronáról, s kérte őt annak lehető legkörültekintőbb gondoskodására… Javasolta, hogy a hadvezetés lehetőleg Amerikába küldje a nemzeti ereklyét, vagy bízza Őszentsége: XII. Pius gondjaira… Levelét azzal zárta, hogy bármilyen intézkedés történjék is, annak természetesen a nemzetközi jog keretein belül kell megtörténnie.”

            New York érseke így egybefonhatta önnön óhaját a jogászi tanáccsal: Donovan ama megbeszélésen előbb a Szent Korona státusát világította meg háborús és háború utáni, amerikai és nemzetközi szempontból. Azután részletesen elmagyarázta az ereklye hovatartozásának kérdését, a biztonsági őrizet jellegét, a négyhatalmi szerződések korlátozó érvényét, valamint az „U. S. Military Regulations” c. szabályzat kikötéseivel kapcsolatban. Lefektette az alapot és aláhúzta az ügy tapintatos kezelésének szükségességét; hangsúlyozta „minden rokonszenv” mellett, hogy itt elsősorban az amerikai kormány jogszerű magatartásának megóvását kell szem előtt tartani.

            A New York Times riportere összekevert két lépést, két levelet. Spellman valóban intézett írásbeli felkérést Pattersonhoz 1946 nyarán, de annak hangja erélyes volt, utalás nélkül olyan szempontok figyelembevételére, amelyeket Donovan emelt ki. Csak egy évvel később, a megbeszélés következményeképpen lett a bíboros engedékeny egy beadványban, amelyet Patterson utódjához: Kenneth Royallhoz intézett. Az pedig egy-két tájékozódó beszélgetés után, amelyet State Department-béliekkel folytatott, szinte megriadt az egész ügytől, olyannyira, hogy szigorú utasítást küldött a „mezőnybe”, ezzel a záró megállapítással:

„A magyar Korona ügye nem tartozik a katonai kormányzat vezetőinek és ügyosztályainak megbízatási és intézkedési keretébe.”

            A Vatikán külügyi hivatalába is ment egy példány ebből és azt vezetője: Montini prelátus (a későbbi VI. Pál pápa) ezzel a lapszéli megjegyzéssel továbbította: „… tudom, hogy Mindszenty prímáshoz milyen közel áll ez az ügy. Eminenciád mint főpap is minden magyar hazafi szívéhez.”

            Berlinben Murphy és L. Clay ettől kezdve elzárkózott a felszólalásoktól, feliratoktól és kihallgatási kérelmektől a Szent Korona ügyében. Időnként azonban történtek írásbeli eszmecserék ¾ Washington, Berlin, Budapest között. Így pl. 1948. augusztus 2-án Murphy titkos táviratot kapott Budapestről, Selden Chapin amerikai követtől. Murphy július 29-én Washingtonba (és másolatban Budapestre) küldött táviratát kommentálva. A berlini sürgöny magában foglalta egy vatikáni átirat szövegét, amelyben azt kérelmezte a Szentszék külügyi titkársága, hogy a Szent Koronát a Vatikán kincstárába helyezzék el.

            Mint a fentiekben idézett I. lehetőségben láttuk, azt Mindszenty bíboros javasolta. Két ízben is tárgyalt erről Montinivel: 1945 végén és 1946 elején tett utazása során. Javaslatával három főpaptárs is egyetértett: Innitzer bécsi érsek, Rohracher salzburgi érsek és Spellman new yorki érsek.

            Chapin felszólalásának több olyan kitétele volt, amely egybefoglalva az amerikai álláspont alapja lett ¾ és a Szent Korona visszaadásáig az is maradt.

            „Nyugtalanít, hogy a Vatikán éppen most hivatalosan kéri a Korona odaszállítását biztonsága érdekében, ezért szeretném tudni, hogy mi az igazi oka ennek a diplomáciai lépésnek. Belátom: a Korona nem maradhat véglegesen az amerikaiak kezében. Előbb vagy utóbb el kell határozni, mi történjék vele a jövőben. Másrészt azonban nézetem szerint politikai hiba lenne az, hogy akár Magyarországra, akár a Vatikánba kerüljön. A Korona szimbolikus súlya a katolikus, protestáns társadalomban, valamint a magyar érzelmű zsidóság szemében sokkal több, mint az a szempont, amely minden egyéb más királyszentelési relikviához köthető. A szellemi szubsztrátumok egyike volt a királynélküli királyság idején ¾ noha a legfőbb közjogi méltóság személye protestáns illetőségű.

            Továbbá: felette óvatosan kell eljárnunk azon kérdésben, hogy van-é jogcímünk a Vatikánba küldeni egy olyan tárgyat, amely az egész magyar népé ¾ mindössze egy olyan kellően nem bizonyított állítás nyomán, amely szerint azt 947 évvel azelőtt a Szentszék küldte volna. A (State) Department bizonyára fontolóra veszi azt az esetleges visszahatást, amelyet az ilyen áthelyezés az amerikai nem-katolikus körökben váltana ki. Én mindenképpen nagyon húzódoznék ¾ még akkor is, ha valóban az a határozat következne be, hogy vatikáni őrizetbe kerüljön a Korona ¾ éppen most végrehajtani a transzponálást. A Magyarország és az Egyesült Államok közötti viszony feszült, és e lépés csaknem egybeesne a Horthy-család szabad távozásának engedélyezésével[vii] is.” Majd így folytatta Chapin: „Hatalmas politikai tőkét építhetnének az oroszok az átutalás tényéből, éppen abban az időszakban, amikor a Szent István-nap átpolitizálódik. Tekintetbe kell azt is venni, hogy a magyar kormány hivatalos átirat formájában mindezidáig nem kérte a Korona visszaküldését. A magyar külügyminiszter e tárgyban előzetesen föltett kérdését talán azért nem vitték tovább, mert nem óhajtották a kormány és a katolikus egyház között tovább feszíteni a húrt. Én mindenesetre erősen ellenzem azt, hogy a Korona jelenleg visszakerüljön Magyarországra. Javaslom, ideiglenesen maradjon az Egyesült Államok védő őrizetében.

Chapin”

 

            A budapesti követ álláspontjának gyorsan érvényt adott a washingtoni külügyminisztérium: augusztus 5-én távirat ment Murphynek és Chapinnek: „A budapesti táviratban kifejtett nézetek a Szent Korona transzpozícióját illetően megegyeznek a (State) Department véleményével. A Vatikánnak küldendő választ illetően javasoljuk, hogy (Murphy) hozzon létre egy találkozót az apostoli nunciussal. Szóbelileg és informálisan a következő értelemben tájékoztassa őt az Egyesült Államok álláspontjáról:

1.      Az amerikai hatóságok méltányolják a Szentszék érdeklődését a Szent Korona iránt és teljesen tisztában vannak a tárgy (object) szimbolikus és történelmi jelentőségével mind vallási, mind politikai szempontból. Az amerikai kormány alapvető álláspontja természetesen az, hogy a Szent Korona és «tartozékai» teljes egészében a magyar nemzet tulajdonát képezik.

2.      Az amerikai álláspont ugyanakkor azt is magában foglalja, hogy a Korona ¾ politikai súlya miatt ¾ mostani helyzetének megváltoztatása elkerülhetetlenül rontaná státuszát, azaz ha a tárgy (object) a németországi amerikai hatóságok biztonsági őrizetéből eltávoznék. Ezért a jelen pillanat nem alkalmas bármily határozat meghozatalára a Korona transzportációját vagy végleges sorsát illetően.

3.      Bár az amerikai hatóságok sajnálják, de nem teljesíthetik a Szentszék ezen óhaját. Az apostoli nuncius biztosíthatja Monsignor Montinit arról, hogy minden lehetséges feltételt biztosítani fognak a Korona és «tartozékai» biztonságát illetően mindaddig, amíg kedvezőbb feltételek lehetővé teszik illő elintézését.”

A Donovan-Spellman találkozó előtt egy nappal a lemondásra és emigrációba kényszerített Nagy Ferenc meglátogatta Dean Achesont, aki ekkor még Marshall külügyminiszter helyettese volt. „Jól informált körökben” elterjedt, hogy a volt miniszterelnök „hidegháborús” javaslatokkal érkezett ¾ és (többek között) sürgetni fogja a Szent Korona áthelyezését a Vatikánba. Több újságíró a washingtoni nunciushoz: Cicognani érsekhez fordult annak megerősítése céljából, hogy mit tud az insignia átszállításáról. Ő kijelentette: arra nézve sem megerősítő, sem cáfoló nyilatkozatot nem tud tenni.

Ez ¾ természetesen ¾ csak újabb tápot adott a spekulációknak. A hivatalos zárlat alól felszabadított diplomáciai iratok kutathatóvá tételével bizonyított az Acheson-Nagy Ferenc találkozó, az arról készült emlékeztető alapján.[viii]

A jegyzőkönyv a jelenlévők névsorával kezdődik: „Nagy Ferenc miniszterelnök; Szegedy-Maszák Aladár washingtoni magyar nagykövet; Dean Acheson, külügyminiszter-helyettes; Andor Klay, a külügyi hírszerző osztály tagja; Walworth Barbour, a dél-európai politikai osztály ügyvezető főnöke.”[ix] Azaz Sziklay Andor így vált az iménti találkozó részesévé, és tanúsítja, azon a Szent Korona ügyéről egyetlen szó sem esett. Az amerikai magyar emigráció újságjai olyan híreket közöltek, amelyeknek az ellenkezője sem bizonyult igaznak… A magyarországi sajtó ugyanakkor a találkozó megtörténtéről sem számolt be.

 

A Szent Korona még mindig nem volt Fort Knoxban (Texas), amikor 1950 őszén a Rákosi-rezsim első ízben hivatalosan kérte, sőt követelte visszaküldését. Ez szeptember 11-én történt, de ¾ megint csak spekulációk alapján ¾ tényként jelentette egy nemzetközi sajtóiroda (AP). Ebből hamarosan olyan jelentésáradat generálódott Amerikában és Európában egyaránt, hogy a washingtoni kormány egy csereügylet részeként visszaküldi a nemzeti ereklyét.

Az amerikai magyarság heves tiltakozó kampányba kezdett. Európai, latin-amerikai és ausztráliai magyar csoportok vezetői táviratokkal, feliratokkal ostromolták a State Department-et és a Fehér Házat. Horthy, az egykorvolt kormányzó Lisszabonban felkereste az amerikai nagykövetet ¾ hogy tiltakozzon.

Oly incidensből indult el az egész ügy, amelyre még ma is számosan emlékeznek. Robert Vogeler amerikai állampolgárt, az „International Telephone and Telegraph Co.” egyik európai részlegének vezetőjét 1949 őszén Budapesten letartóztatták és 1950 februárjában (állítólagos kémkedésért és szabotázsért) 15 évi börtönre ítélték. Négy hónappal később totyogott az újsághasábokon az a kacsa, amely szerint ¾ az „Associated Press” riportjának főcímét idézve ¾Szent István Koronája, mint váltságdíj; folynak a tárgyalások”.

Vogeler kiszabadításáért minden követ megmozgatott az amerikai kormányzat. Ám a tárgyalások során szó sem esett a Szent Koronáról ¾ egészen az álhír térhódításáig. A Rákosi-rezsim azt követően, esetleg annak következtében, 1950. szeptember 11-én adta elő az insignale-ra vonatkozó követelését.

A State Department válasza nem került nyilvánosságra addig, amíg Vogeler 1951-ben ¾ 15 év helyett 17 hónap után ¾ ki nem szabadult.

Szövege pedig ez:

„Az Egyesült Államok kormánya nem szándékozik tárgyalási témára emelni Szent István koronájának visszaküldését ¾ Mr. Robert Vogeler szabadon bocsátásának feltételeként. A Koronát nem erőszakkal hurcolták el Magyarország területéről, hanem biztonsági őrizetre adták át az amerikai hatóságoknak, tehát az nem tartozik a visszatérítési kötelezettségek keretébe és továbbra is mint különleges státussal rendelkező vagyontárgy kezeltetik. Az Egyesült Államok kormánya a jelen időpontot nem tartja megfelelőnek, vagy egyébként alkalmasnak arra, hogy a Koronára nézve bármilyen lépést is tegyen.”

 

Murphy nem lett volna vérbeli diplomata, a három lehetőséget vázoló táviratában nem tett volna utalást „egy jövőbeli alku” esetleges felmerülésére. A Szent Korona azonban sem 1950-ben, sem később nem vált alku, belpolitikai hatásvadászat vagy a külügy mesterkedé-seinek tárgyává. Amerikai ott-létének egésze alatt semmiféle nyomás, kicsinyes érdek ¾ a nemzeti érdeken kívüli meggondolás ¾ nem hatott sorsára.

Jóllehet egyes amerikai emigráns körökben időről-időre felhangzott: „a Szent Korona visszaadását eddig minden Adminisztráció mérlegelte, de a visszaadás az amerikai magyarság tiltakozásán meghiúsult”.

Ezekre a State Department ¾ Andor Klay fogalmazásában ¾ így reagált általában: „… A magyar királyok koronája természetesen Magyarország nemzeti kincse, a magyar nép tulajdona. Visszaküldésének jogossága nem kérdéses. E tekintetben az egyedüli alapvető problémánk az, hogy milyeneknek kell lenniük azon körülményeknek, amelyek közt a Korona visszaküldése megtörténhetik.”

Ezen alaptételek természetes folyománya az a formula, amelyet három évtizeden át ismételtek: „ez idő szerint nincs tervbe véve a Korona visszaküldése”. A hangsúly az első három szóra zúdult, amely mindaddig igaznak mondható, amíg egy nagy külpolitikai képnek csupán egy mozaikdarabjaként úgy határoztak a Fehér Házban (ha nem is a State Departmentben), hogy ¾ eljött az idő…

1972. február 14-én Eckhardt Tibor New Yorkból a New York Times-hoz olvasói levelet intézett: „… ha Patton tábornok élne, megerősíthetné azon ígéretét, hogy Szent István koronája mindaddig amerikai őrizetben marad, amíg az orosz megszállás tart.” 1971-ben ugyanilyen tartalmú levéllel kereste meg írója a kongresszusi képviselőket. Ebből és más emigráns szervezetek interveniálásából származott az a határozati javaslat, amelyet 1971. június 30-án Helstaski, Derwinski, Pucinski, Dulski és más magyarbarát képviselők nyújtottak be ¾ ám azt nem sikerült megszavaztatniuk. A javaslat szerint „a Korona azzal került amerikai őrizetbe, hogy mindaddig ott marad, amíg Magyarországon ismét alkotmányos kormányzat nem lesz…”

1977. július 7-én Washingtonból levél érkezett a State Departmentbe. Írója: Sibrik György, aki II. Endre koráig tudta visszavezetni családfáját, közölte: „volt m. kir. ezredes, volt meghatalmazott miniszter, etc.”, 1948-ban a Korona ügyében megbeszélést tartott a bajorföldi Weilheimben tartózkodó Horthy Miklós kormányzóval. Az mutatott neki egy jelentést Pajtás ezredestől, a koronaőrség utolsó parancsnokától. A jelentéshez „csatolva volt egy nyugta, amelyben az amerikai megbízottak elfogadták az előfeltételeket. Az aláíró ¾ ha nevét jól olvastam ¾ Grandpierre, elismerte: a Szent Korona amerikai védelmi őrizetbe került mindaddig, amíg csak el nem távoznak Magyarországról az idegen csapatok és az ország nem kap alkotmányos nemzeti kormányzatot…”

 

A Szent Korona hazaküldéséről a washingtoni szövetségi bíróságon 1977. december 16-án megtartott tárgyaláson[x] a felperesek ügyvédje mind hevesebben utalt az „elfogadott feltételekre”. Jól ismerte az amerikai jogász hagyományt: ha a törvény melletted szól, hangoztasd a törvényt; ha a bizonyíték melletted szól, hangoztasd a bizonyítékot; ha egyik sem szól melletted, verd az asztalt…

A Sibrik György által őrzött „korona-memoriter”-t Horthy 1959-ben megjelent visszaemlékezése nem igazolja vissza. Vajon egyszerűen mellőzte volna azt, ami az ő szemében ultima ratio, döntő bizonyíték lehetett volna?

Pajtás Ernő ezredest Andor Klay, az OSS főparancsnokának: Donovan tábornok utasítására több ízben is kihallgatta. A veterán hivatásos tiszt így tudhatta, hogy az adatok a „chain of command”-on (= „a parancsnoki láncon”) az organizáció legmagasabb szintjére jutnak el. Mégsem tette az asztalra azt az adut, amely a Szent Korona-játszmát eldönthette volna s amely állítólag a kezében volt.

 

Amikor a Szent Korona ¾ az amerikai földön eltöltött 25 év után ¾ hazaindult, „Carter elnök döntése folytán 1978. I. 6-án Magyarország visszakapta az addig hadizsákmányként (sic!) az Egyesült Államokban őrzött Szent Koronát és a koronázási jelvényeket. A döntést megelőzően az amerikai kormány a magyar emigráció számos vezetőjével konzultált, akiknek többsége ¾ közöttük Nagy Ferenc volt miniszterelnök[xi] és Király Béla tábornok, az 1956-os Nemzetőrség parancsnoka ¾ a korona visszaadását javasolta.”[xii] A Szent Korona magával vitt egy darabka Amerikát is. Amerika jobbik részét, egy apró gyöngyszemet. A „corona Graeca” felső gyöngysora ugyanis megsérült s azt amerikai restaurátor pótolta. Így ír az esetről a State Department:

„… A gyöngyszem a Korona alsó, abroncs-formájú felének felső részéből hiányzott. Ezt akkor vettük észre, amikor egy zománc-virágocskát meg kellett erősítenünk. A hiányzó gyöngyszem sohasem volt birtokunkban és nem tudható: mikor és hol tűnt el. Az Amerikai Nemzeti Szépművészeti Múzeum szakértői által végzett szemle után Victor Covey múzeumi antik ékszerszakértő illesztett be egy régi és illő gyöngyszemet az üresen maradt helyre.”

Petőfi fogalmazásában „csöppnyi vízben egész óceán” rejlik, akkor e gyöngyben az amerikai nép elismerése csillan egy kis nemzet nagy múltjára vigyázva.[xiii]

Rászlai Tibor

Jegyzetek:


[i] Aránylag bőven foglalkozik ezzel „Diplomat among Warriors” c. művében (Washington, 1964).

[ii] Az imént említett művében nem tesz említést a Szent Koronáról, noha ő volt az első amerikai diplomata, aki javaslatot tett a relikvia átvétele után annak további sorsát nézve.

[iii] Ezt Nagy Ferenc, az emigrációba kényszerített miniszterelnök, aki a Washingtonhoz közeli, virginiai Herndornban élt, így erősítette meg: „… Az amerikaiak nem akartak határozni anélkül, hogy álláspontomat nem ismernék az ügyben s ezért megkértek: ismertessem velük felfogásomat.

                Arra kértem az amerikai hatóságokat, hogy semmilyen körülmények között ne küldjék a Koronát vissza addig, amíg a magyarországi politikai helyzet nincs teljesen tisztázva. Nem kétséges előttem, hogy ez a kérésem akadályozta meg a Szent Korona visszaküldését az én miniszterelnökségem idején. Így tehát a kommunista ügyészség Mindszenty prímás elleni vádja, hogy ő gátolta meg a Korona visszajuttatását, teljesen alaptalan volt…”

[iv] Office of Strategic Services ~ OSS.

[v] Sziklay Andor ~ Andor C. Klay, az USA külügyminisztériumának kelet-európai specialistája. Ld.: Sziklay Andor: Kanyargós utakon: Kémszervezetből diplomáciába. Bp., Dürer, 1992, 251 p.

[vi] 1948. december 26-án tartóztatták le a prímást.

[vii] Horthy a bajorföldi Weilheimből 1948. december 18-án költözött ¾ családjával együtt ¾ a portugáliai Estorilba. Előzetesen a nyugati szövetségesek illetékes fórumain vitatták: háborús bűnös-é, vagy nem. J. B. Tito követelte, hogy annak minősítsék a Fekete-Czeydner-féle újvidéki mészárlások miatt. Sztálin azonban ellenezte (főként különbéke-kísérlete alapján).

[viii] A „Foreign Relations of the United States, 1947. IV.” kötetben.

[ix] A State Departmentnek akkor is megvoltak a maga tolmácsai és fordítói, és olykor az ENSZ tolmácsosztályától is kaphatott kisegítőt. Andor Klay magyar származása folytán került az Acheson-Nagy Ferenc találkozóra, mint tolmács. Majd Truman és Eisenhower egyes konferenciáira is.

[x] Carl Curtis et alii, contra Jimmy Carter ¾ 77-2068. számú polgári per.

[xi] Nagy Ferenc határozottan támogatta Jimmy Carter elhatározását. Kifejtette: a Sacra Corona visszaadását nem a magyar kommunista rendszer megajándékozásának, hanem a magyar nép iránti jó szándék kifejezésének kell tekinteni. „… Aki jobban szereti népét, mint amennyire gyűlöli a rendszert, annak minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy a nép a jelenlegi időket is túlélje.” Utalt rá, hogy a Sacra Corona a nemzeti élet és történelem folytonosságának jelképe, ha odahaza van, segítheti a népet a jelenlegi idők átvészelésében, és egyesítheti a nemzetet az élni akarásban. Ld.: The Holy Crown of St. Stephen and the United States-Hungarian Relations. US Government Printing Office, Washington, 1978, 68-70., valamint Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött  I-II. Bp., 1990, II. 226-27.

[xii] Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Bp., Osiris, 2000, 518.

[xiii] A Házat-Hazát Alapítvány 1996-ban Jimmy Carter elnöknek a Szent Korona mását nyújtotta át. In: Fekete György – Sunyovszky Szilvia: A Szent Korona ezer arca. Bp., Kairosz, 2000, ’87:24. kép.

Vissza az oldal tetejére