Vissza a főoldalra * Vissza az előkészületek 2003 februárban oldalhoz * vissza a Magyar Kiáltványhoz

Levél 1(Bokor Levente) * 2(Dobrocsi Ferenc, Szunomár Attila) * 3(dr Halász József) * 4() * 5()

A Magyar Kiáltványhoz szélesebb körben gyűlnek az aláírások. Az alábbiak érkeztek interneten.

FÜGGELÉK AZ ALKOTMÁNYRÓL

Minden jóakaratú ember kötelessége, hogy kutassa és képviselje a történelmi igazságot. Anélkül nincs társadalmi egyetértés, nemzeti azonosságtudat, és kölcsönös bizalom.

Ennek szellemében, mindenkinek tudnia kell, hogy a jelenlegi un. magyar alkotmány olyan típusú, amelyet még a szovjet megszállás alatt fogadtak el, és megfelelt a megszállók politikai elvárásának. Szovjetunió már nincs, de az alkotmány megőrizte a nemzeti kiszolgáltatottság jegyeit. Röviden úgy jellemezhető, hogy az ezer év alatt történelmileg, szervesen kialakult nemzetközpontú hatalomgyakorlási elvet fölcserélték a parlamentárisan uralkodó pártközpontúsággal; a szentkorona-eszme személy-központú közjogi elméletét és a személyes harmónia felségjogát fölcserélték a „népfelség” absztrakciójával. Ugyancsak a rövidség kedvéért, az is jellemző a történelmi magyar alkotmányra, hogy jogászi szemmel csak az angol alkotmányt tartották hozzá hasonlónak mint olyant, amelyiknek nem írott szerződés a formája, hanem egy politikai-kulturális közösség történelmi hagyománya, annak precedens-értéke az alkotmányos gyakorlat és  hatalommegosztás vezérelve. Csupán a jogintézményi szerkezet formájára szorítkozva, manapság, kétkamarás parlament volna a vonzata, és alkotmányos válságok esetén, a nemzetgyűlés volna hivatva annak rendezésére, nem pedig a politikai érdekcsoportokat képviselő parlament. A „felsőház” funkciója volna a nemzeti alkotmányos kontroll képviselete.

Alkotmányos válságidőpontnak tekinthető az 1989. évi un. rendszerváltás, amikor kezdetét kellett volna vennie a történelmi alkotmány jogfolytonossága helyreállításának, a hatalom intézményeinek megújult nemzeti szellemben való újra strukturálásának. Ez torz maradt a politikai erők puccs-szerű kiegyezése miatt. A nemzetet mint alanyt, intézményrendszerében, érdekei alá sorolta az aktuálpolitika. Megnyitotta az utat a tömegtársadalom uralma felé. – Ténylegesen ezt jelenti nekünk a „nyitott társadalom” programja.

Következésképp, a közjog alanya nem a társadalomnak nemzetté szervező ereje lett, hanem a partikularitás: a párt, vagy a pártok. Közvetlen bizonyítéka ennek, hogy alkotmányunk, csak 1949-ig, a proletárdiktatúra jegyében fogalmazott alkotmány kihirdetéséig jogfolytonos, és nem az Államalapítóig, annak eredeti, egyedül hiteles személyformáló céljaiig.

A mai alkotmány születésének előzménye az, hogy a Második Világháború utáni rendkívüli helyzetben, az 1944. decemberében alakult ideiglenes nemzetgyűlés, majd a közel egy év múlva országos választással hivatalába juttatott nemzetgyűlés lett az állami szuverenitás kizárólagos birtokosa, az alkotmányos intézményrendszer megteremtésének feladatával együtt.  Ugyanis, az 1945. december 16-án kihirdetett XI. törvény szerint a nemzetgyűlésnek kellett megállapítania Magyarország alkotmányát, és államformáját.

A köztársasági államformáról hozott törvénycikket 1946 január 31-én hirdették ki. Mindszenty József, bíboros, hercegprímás mint a szentkorona szakrális, egyházi védnöke, korábbi közjogi tisztéről le nem mondva, Tildy Zoltán köztársasági elnöknek írt levelében azt állapította meg, hogy az ország idegen megszállása idején az államforma megtárgyalása „a képviselők pártéleti szólásszabadságának korlátozásával folyt le”, és „a nemzet ezek figyelembevételével gondolkodik, és ítélkezik a történteken.”

A köztársasági elnök válaszában tagadta, hogy bárkit is korlátoztak volna. De tudjuk, hogy a térdrekényszerített ország igyekezett a győztesek igényeihez és ideológiájához igazodni, mert a szovjet hatóságok szinte kezdettől fogva beavatkoztak a magyar bel­politikába a kommunista párt mellett. 1948-ig, a szovjet mintájú Államvédelmi Hatóság megalapításáig, szovjet törvények szerinti ítéletek alapján végeztek politikai tisztogatást. Ezreket hurcoltak a Szovjetunióba, köztük Kovács Bélát is, a legerősebb pártnak, a kisgazda pártnak a főtitkárát, 1947 februárjában. Lemondásra kényszeríttették a Svájcban tartóz­kodó miniszterelnököt, Nagy Ferencet, majd 1947. augusztus 31-ére parlamenti válasz­tásokat zsaroltak ki anélkül, hogy a nemzetgyűlés alkotmányozott volna. Ekkor, kívülről támogatott politikai nyomását a kommunista párt még választási csalással is tetézte, hogy relatív többséghez jusson. Innen már egyenes út vezetett minden nemzeti erő eltávolí­tásához. Tildy Zoltán, köztársasági elnök sorsa 1948. évi lemondásával teljesült be. A rend­szer szabad kezet kapott a diktatúrához, koholt perekhez, kivégzésekhez és a történelmi alkotmányért kiálló Mindszenty József bebörtönzéséhez. 1949 augusztus 20-án, az állam­alapító Szent István napján – de megmásítva az ünnepet – hirdették ki az új alkotmányt, a mainak a jogelődjét. És nézzük, hogyan is fest a mai „alkotmány”?

            Aki már olvasott valamilyen komolyabb törvényszöveget, az tudja, bevezetésének az a rendeltetése, hogy a törvényalkotó körülírja céljait, s ezzel mintegy „lelket lehel a törvénybe”, értelmezéséhez szellemi irányt mutat. A mi alkotmányunk „szelleme” a következő:

1949. évi XX. törvény (1989. 08. 23.) - A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA

A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés - hazánk új Alkotmányának elfogadásáig - Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg: (…)

77. § (1) Az alkotmány a Magyar Köztársaság alaptörvénye.

Pusztán az a tény is, hogy az 1949. évi XX. törvénycikk a mai un. alkotmány szentesítője, minden igazságkereső magyar ember arculcsapása. Mint látható, ennek a preambulumnak semmilyen „lelke” nincs, sem a magyar nemzeti közösség múltjára, vagy személyes jövőjére való utalása. Csak beilleszkedési terve van a szuverenitás legcsekélyebb jele nélkül

1989-ben azért függesztették föl a tartalma szerinti szocialista pártalkotmányt, hogy utat nyissanak a történelmi igazság alkotmányos elismerésének, az alkotmányozó nemzet­gyűlésnek, a nemzeti egyetértésnek. Ezzel szemben, a parlament nem jutott semmilyen más egységre, mint az alkotmányosság obstruálására, ideiglenességének fönntartására, hogy szabad kezet kapjon az alkotmánynak elnevezett alaptörvény szükség szerinti módo­sításaihoz. Gyakorlatilag, a parlament rendelkezik az alkotmány fölött, és nem a nemzet. Az alkotmányban kifejezésre juttatandó közszelemtől független, de azzá koholt jogszabály képezi a „magyar társadalmi szerződést”, amelyet pártos meggyőződések szerint módosítgatnak.

A mai „alkotmány” születése körülményeiben szerezte meg politikai „genetikai kódját”. A beleprogramozott erőszak, és a nemzeti tudat korrumpálásának szellemét élteti tovább. A távlati közösségi érdekek védelmét következetesen elmulasztó parlamentről nem tételezhető fel: vagy a tisztánlátás, vagy a jóhiszeműség. Megkötés előtt álló nemzetközi szerződéseink jogi minősége, és azok kendőzött nyilvánossága, az „alkotmánnyal” szentesített idegen érdekek megjelenítője ma is. Egyetlen, hozzánk hasonló történetű ország sem őrizte meg ennyire leplezetlenül a körmönfont önkényt, az oligarchikus hatalomgyakorlást.

Bokor Levente

Vissza az oldal tetejére

Vissza az oldal tetejére

Vissza az oldal tetejére