Vissza a főoldalra * Vissza az előkészületek 2003 márciusban oldalhoz 

Pavics Lázár:

A forint-felértékelésnek és egyéb intézkedéseknek, valamint körülményeknek az agrárgazdaságra gyakorolt hatása,

különös tekintettel az EU csatlakozásra.

(2002 december végén aktualizált anyag)

A forintfelértékelés leghátrányosabban a magas nettó devizahozamú ágazatokat érinti. Az összes ágazat közül csak az agrárgazdaság exportja haladja meg jelentős mértékben és arányban (termék jellege szerinti besorolást véve figyelembe) az importot. A vizsgált időszak (2001. II. féléve és 2002. I. féléve) során az élelmiszergazdaság exportja 2926 millió eurót tett ki, importja pedig 1325,5 millió eurót, tehát kivitele 2,2-szerese volt a behozatal értékének. Ennek megfelelően a hátrányok 2,2-szeresre szorzódtak fel.

A mellékelt modellszámításokban a forintfelértékelés hatását két tényezőből vezettük le:

·         A forint/euró árfolyam nominál változása, amely a vizsgált időszak alatt 2001. I. félévi átlagos 262,55 Ft/euró bázisszintről, 2001. II. félévére 252,39 Ft/euróra mérséklődött, majd 2002. I. félévére 243,53 Ft/euróra esett. Egy-értelmű, hogy ugyanazon devizaösszegért egyre kevesebb forintot kaptak.

·         A másik hatás a magyar és az EU országok közötti inflációs különbség hatása. Ennek mértékét a fogyasztói árak indexének különbsége adja. Részletes számításaink szerint 2001. II. félévében a magyar infláció 7,7%-kal haladta meg az EU átlagát, 2002. I. félévében pedig 3,8%-kal.

A fentiekben vázolt elvek alapján felépített modell mennyiségi értékeibe összesen 14,1%-os forintfelértékelést és a vámstatisztika korrigált adatait (a vámszabad területek forgalmát levontuk) építettük be.

Az agrárgazdaságnak a forintfelértékelésből származó és exportra jutó összes vesztesége a 2001. II. félévében és 2002. I. félévében együttesen 89 milliárd forintot tesz ki.

Az agrárgazdaság ezen hátrányát tovább növeli az importnak, mint verseny-társnak a forintfelértékelésből származó olcsóbbodása, vagyis versenyképességének javulása a magyar piacon. Ennek értéke hasonló egyéves szintre vetítve 41,8 milliárd forintot tesz ki. (Részben ennek tudható be, hogy a mezőgazdasági termékek termelői árai 2002. első félévében 10,7 %-kal csökkentek a múlt év hasonló időszakához viszonyítva, ezzel a mezőgazdasági kibocsátás folyóáras értéke éves szintre vetítve mintegy 155 milliárd forinttal csökkent.)

Az EU által készített országjelentés szerint 2002-ben a piacrajutási támogatás nominálisan 41 milliárd forintot tesz ki. A forintfelértékelés hatására az agrár-gazdaságból gyakorlatilag 89 milliárd forintot vonnak ki (ez a bázison felüli romlás, ezért ebből nem kell levonni a bázisban is szereplő piacra jutási támogatást). Ez olyan nagyságrend, hogy az agrárszféra gazdálkodásának teljes feltételrendszerét vizsgálat tárgyává kell tenni. Ezt az agrár-termelők társulásai is követelik!

Nem az EU-értékesítéssel kapcsolatos új negatív tényező az USA dollárnak euróhoz viszonyított 2002. év folyamán bekövetkezett több, mint 10 %-os gyengülése. Ennél figyelembe kell venni azt, hogy az élelmiszer-exportunk deviza-szerkezetében 40 %-os az USD-arány (a 2001. évi tényleges forgalom alapján). Ez 2002-ben további mintegy 10 milliárd forintos veszteséget jelent, amely veszteség összege 2003-ra több tíz milliárd forintra becsülhető!

Sajnálatos tény, hogy a kormány csak a szintetikus politikával foglalkozik (gyakorlatilag újabb választások előkészítéséhez fogott) és ezért még verbálisan is csak fél évvel követi a reálgazdasági folyamatokat, a tényleges intézkedések meghozatalához viszont még nem látott hozzá. Pedig már most is óriási késedelemben van. Sejthető, hogy e mögött egy váratlan „vis major” jellegűnek beállított „Bokros-csomag” meghozatala rejtőzködik, persze, csak a remélten újból megnyerendő választások után. Erre utal az is, hogy szinte minden eddigi hatósági áremelés, jóval magasabb, mint a hivatalos inflációs szint (5 %).

Az EU által készített országjelentés szerint: „2002-ben a mezőgazdasági szektorban folytatott kereskedelmi tárgyalások első fordulója alapján született egyezmény (mely autonóm alapon lett elfogadva mindaddig, míg az Európai Megállapodás kiegészítő jegyzőkönyve elfogadásra nem kerül) szerint mintegy 87%-a az EK magyarországi agrár-importjának és 98%-a az EK agrár-exportjának vámmentes vagy kedvezményes vámszintet élvez (átlagos kereskedelmi adatok 1998-2000).” Ennek következtében 2002. 1-10 hónapja alatt, a 2001. 1-10 hónapjához viszonyítva az EU-ba irányuló és euróban elszámolt magyar élelmiszer-export mindössze 0,7 %-kal nőtt, miközben az EU-ból érkező élelmiszer-import 22,6 %-kal nőtt! Ez mutatja a piacnyitás jelenlegi körülmények közötti valódi veszélyét, vagyis a magyar élelmiszert a hazai piacról is kiszorítják!    

A 2001. és 2002. évek félévi tényeire vonatkozó részletes számítást a mellékelt táblázat tartalmazza. (Ezt csak külön kérésre küldöm, mert kicsit bonyolult.)

Információnk szerint a kormány a stabil vagy kissé erősödő forintot támogatja, de ennek hatását nem vizsgálja, és nem tett, tesz lépéseket az ebből származó hátrányos hatások kivédésére.

„Medgyessy a stabil vagy kissé erősödő forint támogatója. Kizárta a sáv közepének eltolását, és kijelentette: a jelenlegi árfolyam-mechanizmus Magyarország eurózóna-beli csatlakozásáig fennmarad.” (Népszabadság 2002-10-14.)

A Neue Zürcher Zeitung svájci lap 2002. október 19-i, a magyar gazdaságról szóló cikkében közli: ”Ismét hozzátette, hogy az MNB elnöknek szükség esetén szándékában áll folytatni a pénz drágítását. A versenyképesség számára a valutaárfolyamnál nagyobb veszély a kormány új bérpolitikája.” (Magyar Nemzet 2002-10-19. )

A forintfelértékelésnek az agrárexporton jelentkező hatását középtávon vizsgálva megállapítható, hogy az eszközök kivonása 2001-től erőteljessé vált és válik. Ennek évek során halmozódó hatása 2005-re 723 milliárd forintot, vagyis elviselhetetlen összeget ér el. Ezt az alábbi táblázat szemlélteti.

Végezetül megjegyzem, hogy a magyar agrárium gazdasági pozíciója a versenytárs EU-hoz viszonyítva többszörös hátrányba kerül az alábbi tényezők hatásának következtében:

-          Támogatásokból fajlagosan kevesebbet, töredékét kapunk, mint a 15-ök.

-          A 15-ök belső vásárlóereje fajlagosan magasabb, ezért keresleti oldalról sem tisztességes a verseny, mert ott a vásárló a magasabb árat megfizetheti.

-          A központi költségvetés által folyósított agrár-támogatás reálértéke az utóbbi években jelentősen csökkent (lásd a mellékelt KKV agrártám táblázatot).

-          Az agrárolló nagy mértékű elnyílása folytatódik, az 1990-2001 között 38,4 %-os elnyílás mutatkozik az agrár rovására.

-          A Magyarország és az EU közötti agrárvámok és terhek leépítése felgyorsult, így a belső agrárpiacunk is veszélybe került és kerül. Az import-termékek ezen versenyképességét a forint-felértékelés tovább növeli.

-          Az áfa számunkra kétszeresen is hátrányos, mivel egy sor EU-országban az élelmiszerek egy része nem áfás, másokban különösen alacsony az áfa mértéke (reduced vat rates – Spanyolországban és Olaszországban 4%-os kulcs is van egyes élelmiszerekre), nálunk viszont a mostani 12% is magas az EU-országok élelmiszer áfa-kulcsához viszonyítva, de a PM ezt is emelni akarja, hivatkozva az EU-előírásokra.

-          A külföldi többségi tulajdonú élelmiszeripar (már 2000-ben 62,8 %-os külföldi tulajdonú hányadot értek el, amely arány 2001-re 60,7 %-ra mérséklődött) és most már a kereskedelem felé irányítja a tőkét ( a külföldi tőke aránya 2000-ben 50,4 % volt és 2001-re 53,9 %-ra nőtt), vagyis lassan bezárja a hazai kereskedelemben való értékesítés lehetőségét is. Ezzel szemben Magyarország gyakorlatilag nem tud érdemi összegű saját tőkével piacot teremteni, vagy azt elősegíteni az EU-ban. Ez óriási hátrány, mert ismert, hogy napjainkban a tőkeáramlás a piachódítás korszerű és alkalmazott módszere!

-          A külföldi többségi, illetve kizárólagos tulajdonban lévő és egyre burjánzóbb kereskedelmi láncok a magyar lakosságot csomagolási szeméttel árasztják el. Ennek következménye, hogy a lakosságot többszörösen sarcolják meg, az egyszer használatos csomagolás többlet- költségét megfizettetik vele, majd az emelt szemétdíjat is, sőt a szemét- lerakók többszörös költségét is behajtják. Ezzel egyúttal a hazai áru előtt lezárják az értékesítés lehetőségét is! Hazai környezetünk fokozott szennyezésével piacot hódítanak, tehát a kárunk kettős! 

Összefoglalva tehát az EU-belépéssel a mainál is rosszabb helyzetbe kerül az agrárium.

Ezen tényezők figyelembevételével a magyar agrárgazdaság lehetetlen helyzetbe került és pozíciója még tovább rosszabbodik. Véleményem szerint egyesek a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart szándékosan akarják tönkretenni, hogy felvásárolva felszámolják. Erre lehet következtetni a külföldi felvásárlások egyes élelmiszeripari szakágazati alakulása kapcsán is. Legjobb példa erre a magyar tejipar „privatizációja”, vagy inkább felvásárlásának alakulása. Lásd a II. mellékletet.

Budapest. 2002-10-12.

Pavics Lázár

Mellékletek

I.) „AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG 2002. ÉVI ÉVES JELENTÉSE MAGYARORSZÁG ELŐREHALADÁSÁRÓL A CSATLAKOZÁS FELÉ”

(Az agrártámogatásokra vonatkozó rész)

 „Magyarországon az agrártámogatások mértéke 2001-ben a korábbi 138 milliárd forintról (538 millió €) 191 milliárd forintra nőtt (744 millió €), beleértve ebbe a vidékfejlesztésre fordított 50,4 milliárd forintot (196 millió €) is. Ugyanez az összeg marad érvényben 2002-ben is. 2002-ben alapvetően csökkentek az exporttámogatások (13 helyett 3 ágazatban folyósítják). Új agrár környezetvédelmi intézkedéscsomag került kidolgozásra. A piacra jutási támogatások 2001-ben 38 milliárd forintot tettek ki (148 milliárd €), a költségvetésben 2002-re tervezett összeg pedig 41 milliárd forint (160 millió €) volt. 2001-ben a termelési támogatások összege 67 milliárd forint (261 millió €) volt, ugyanekkora a 2002-re tervezett keretszám is.”

II.) EU-beli szándékok a magyar tejtermeléssel kapcsolatban.

Az EU szándékát legnyilvánvalóbban a magyar tejtermeléssel kapcsolatban lehet kitapintani. „Simon Ferenc, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az EU-ban a tejtermelés a szigorúan szabályozott körbe tartozik, az egyes országok tejtermelését kvótákhoz kötik. A magyar ágazat szereplői szeretnék, ha a magyar kvóta legalább 2,7-2,8 milliárd liter lenne, az EU tárgyalói viszont egymilliárd literrel kevesebbet szeretnének engedélyezni. Kompromisszum lehet, ha a jelenlegi mintegy kétmilliárdos kvótához hozzájárulna az EU azzal, hogy három-öt év múlva a magyar fogyasztás növekedésekor ezt felülvizsgálnák, és lehetővé tennék, hogy a többlet magyar termelőktől származzék.” (Népszabadság 2002-10-21.)

A külföldi tulajdonban lévő tejüzemek mindent elkövetnek, hogy a hazai tejtermelést csökkentsék, ezért hozták forgalomba az ún. reggeli italt (csak színében tejet utánzó kotyvalék), amelyet olcsón dobtak piacra. Ez az olcsó többlet-kínálat alkalmas arra, hogy végeredményben a hazai tejtermelés további egy részét eladhatatlannak mutassák ki és a termelést csökkentsék, továbbá az EU-beli anyacég részesedését a magyar piacon a jövőben biztosítsák, illetve növeljék. A külföldi tőke a „MIZO” (6,9 milliárd forintos eladási ár) felvásárlásával gyakorlatilag a teljes magyar tejfeldolgozás egyeduralkodójává vált. Érdekes, hogy most már szégyenlőssé vált, mert fent a hivatkozott újság cikke minden részletről beszámol, de a külföldi tulajdonos országát nem nevezi meg.

A tej több országon keresztüli felesleges szállítása nagymértékben terheli a környezetet.

Megjegyzem, hogy a külföldi tőke a magyar tejipart úgy vásárolta fel, hogy végeredményben annak tőkéjét a magyar tehéntartókkal fizettette ki úgy, hogy a friss tej árát több hónappal késleltetve (kényszerhiteleztetéssel), monopolhelyzetével visszaélve teremtette meg (2001-ig bezárólag 25 milliárd forint összegű tőkére tettek szert, amely összeg azóta tovább gyarapodott). Ezt a mellékelt „Tej” táblázat statisztikai tényadatokra támaszkodó számai bizonyítják.

Az EU országjelentése a tejforgalmazás szabályozásával kapcsolatban az alábbiakat állapította meg:

„Magyarországon egy önkéntes tejkvóta rendszer működik 1996 óta, amelyet a terméktanács működtet, és amelyhez egy felvásárlási árrendszer tartozik. Az ágazatot az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. menedzseli, amely a tej és a tejtermékek minőségellenőrzésének felelőse. A tej mintegy 85 %-a felel meg a közösségi előírásoknak. Magyarországnak dönteni kell arról, mely szervezet fogja a kvótákat kezelni, illetve betartatni az adminisztratív követelményeket a csatlakozás idején.”

III. Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, illetve Mészáros Gyula közigazgatási államtitkár csütörtökön (2002.10.31 csütörtök, 16:11) tájékoztatót tartott a 2003-as agrárköltségvetésről, amelyben a kormány 239 milliárd forintot hagyott jóvá az agrárágazat és a vidékfejlesztés támogatására.

Feszes, de célratörő költségvetést hagyott jóvá a kormány a mezőgazdaság számára 2003-ra, ami lehetővé teszi, hogy a kormányprogramban kitűzött célokat időarányosan végrehajtsuk - jelentette ki Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtöki tájékoztatóján. A miniszter három elvet emelt ki a jövő évi mezőgazdasági politikával kapcsolatban: az áthangolást az európai támogatási szisztémára, az európai előcsatlakozási források összehangolását, valamint a jelenlegi agrártámogatási intézményrendszer átalakítását.

A SAPARD-forrás 24 milliárd forint

A miniszter tájékoztatása szerint 2003-ra összesen 239 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány az agrárágazat és a vidékfejlesztés támogatására. Ebből 24 milliárd forint a SAPARD-forrás, amiből hatmilliárd az önrész, a többi az uniós összeg. A SAPARD nélküli 216 milliárd forintos előirányzat 11 százalékkal haladja meg a tavalyi támogatási összeget, a SAPARD-dal együtt pedig 21 százalékkal több az idei támogatási előirányzat.

15,5 milliárd forint vidékfejlesztésre

Németh Imre közölte: idén vidékfejlesztésre a SAPARD-forrással együtt 15,5 milliárd forint áll majd rendelkezésre, amely az előző évhez képest kétszáz százalékos növekedést jelent. A miniszter közölte még, hogy az agrár-környezetvédelemre fordítható támogatást is meg kívánják duplázni.

Dr. Mészáros Gyula közigazgatási államtitkár a tárca jövő évi költségvetésének kiegészítő elemeit ismertette. Közölte: a családi gazdák és egyéni vállalkozók földvásárlási akciójára tízmilliárdos garanciát vállal a kormány, míg a hátrányos helyzetű területeken működő mezőgazdasági üzemek 12 milliárdos hitelkonszolidációjára 7,5 milliárd forintot.

Az agrárágazat és vidékfejlesztés főbb támogatási előirányzatai 2003-ban

2002.10.31 csütörtök, 16:11

(forrás: eKormányzat.hu)

A részletesen bemutatott, a forint-felértékelésből jelentkező és halmozódó veszteségek, csupán egy töredék részét tudja ellensúlyozni a tárca. Ebben további probléma az, hogy tárca által számított összeg az optimum, melynek megvalósítása nem valószínűsíthető.

IV. Kormány álláspont:

Elfogadható alku az agrárkvótákról
Jól járt a húsmarhaágazat, a tejtermelésben lehetséges átmeneti feszültség

NSZ • 2002. december 16. • Szerző: Tamás Gábor

Az első számítások szerint az Európai Unióval egyezkedő magyar tárgyalódelegációnak a közvetlen kifizetésekhez kötődő termelési korlátok (kvóták) ügyében valódi eredményt sikerült elérnie, hiszen – a tejágazatot leszámítva – a jelenleginél kissé jobb produktumra állította be a hazai mezőgazdaságot. Akad olyan agrártermék, amelynek esetében a jelenlegi szintnél kétszer nagyobb lehet az EU által dotált termelés.

A múlt héten lezáródott európai uniós tárgyalások során nehezen kialkudott agrárkvóták a jelenlegi termelési adatok alapján elfogadhatónak tűnnek. Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára az agrárszervezetek és Medgyessy Péter múlt csütörtöki találkozója után úgy fogalmazott, hogy a kvótákat a hazai érdekképviseletek is megfelelőnek minősítették. Az eredetileg bejelentett magyar igények között akad ugyan több olyan (például az eredeti igény ötödére olvadt zöldség-gyümölcs terület vagy a csaknem pontosan meghatodolt rizsterület), amelyeket a brüsszeliek erősen megnyestek, de a legalapvetőbb termékek tekintetében (gabona, tej, húsmarha) megfelelő mozgásterük maradt a magyar termelőknek. Az FVM hivatalos álláspontja szerint a megállapított kvóták miatt egyik agrárágazatnak sem kell összébb húznia magát.

Az EU-ban a kvóta arra szolgál, hogy határok között tartsa a támogatásban részesített termelést. Így például Magyarország számára a megállapított 94 620 darabos húsmarhaprémium kvóta azt jelenti, hogy a belépés után ekkora állomány után lesz igényelhető a 210 euró (körülbelül ötvenezer forint) egyedenként egyszer adható támogatás legfeljebb 55 százaléka. Az egyezség szerint ugyanis a hazai kiegészítésekkel és átcsoportosításokkal együtt legfeljebb a jelenlegi uniós tagok által igényelhető közvetlen szubvenciók 55 százalékát vehetik fel a most csatlakozó országok gazdái. Így a magyar marhatartó az említett támogatásból állatonként mintegy 28 ezer forintot kaphat majd az említett szubvencióból. Az EU eredeti ajánlata még huszonöt százalékról szólt – akkor ez a támogatás alig 13 ezer forint lehetett volna.

Mint azt már korábban megírtuk, a legfőbb magyar termékek körébe tartozó áruk közül a sertésre és a baromfira nincs kvóta, így ezekre a belépés után közvetlen támogatásokat folyósítani nem szabad. (A jelenleg Magyarországon minimális átvételi árhoz kötve fizetett, úgynevezett minőségi támogatás is ennek számít.) A két ágazat már most is különösen nehéz helyzetben működik, mivel ebben az évben gyakorlatilag folyamatosan estek az árak, s jelenleg mintegy 25-30 százalékkal alacsonyabb áron lehet az állatokat leadni, mint egy évvel korábban. A kedvezőtlen áralakulás pontos veszteségeit egyelőre még nem lehet megbecsülni, de az már most biztosnak látszik, hogy a két említett ágazat veszteséggel zárja az évet.

Információink szerint a szakminisztériumban felmerült, hogy a belépésig – vagyis addig, amíg még szabad – a két ágazat esetleg kapjon olyan külön kormányzati segítséget, amely elsősorban a versenyképességhez elengedhetetlen modernizációs beruházásokat ösztönözné. A sertéshústermelők számára ezzel együtt különösen nehéznek ígérkezik a következő időszak, mivel a belépés után megnyíló piacon aligha maradhatnak érvényesek az európai szintekhez képest még mindig kilogrammonként 15-20 forinttal magasabb magyar árak.

A gabonakvóta több, mint 3,5 millió hektáros termőterületet és hektáronként legfeljebb 4,73 tonnás támogatott hozamot – mintegy 16,5 millió tonnás össztermést – tartalmaz. Ez viszonylag kényelmesen lefedi a jelenlegi hazai termelést. Más kérdés, hogy a termelési kapacitásokat tekintve az ágazat ennek bő negyedével is többre lenne képes. A kvótához kapcsolódó támogatás tonnánként mintegy 35 euró (8400 forint) lehet majd Magyarországon a bővítés első évében, ami egy átlagosnak tekinthető, négytonnás hektáronkénti hozammal számolva hektáronként csaknem 34 ezer forintot jelent majd a megfelelő igénylést benyújtó gazdának. Az előzetes számítások szerint a csatlakozás után az összes Magyarországra érkező közvetlen EU-agrárkifizetés bő kétharmadát ez az ágazat veheti majd fel.

A húsmarhaágazat is jól járt az előzetes értékelések szerint. A szopósborjú-prémium (anyatehén-támogatás) értéke például a nyilvántartott állományénál (ez az utóbbi években 100-110 ezer darab körül alakult) mintegy tíz százalékkal magasabb lett (117 ezer darab), míg a húsmarha-prémiumhoz (ide sorolható a már említett 210 eurós tétel) a jelenlegi magyar állomány több, mint kétszeresét, 94 620 darabot állapítottak meg.

A tejtermelésben átmeneti feszültséget okozhat, hogy a megállapított 1,99 millió tonnás kvóta kevesebb, mint a jelenlegi hazai termelés (2,1 milliárd liter), ám az uniós rendszer más, mint az eddig alkalmazott magyar besorolás. Várhatóan elsősorban a kistermelőknek, az egy-két állatot tartó gazdáknak okoz majd súlyos gondokat, hogy az EU kizárólag az extra minőségért fizet, a nálunk első osztályú minősítést kapott tejért nem. A szakkormányzat éppen ezért olyan programot kíván elindítani – nyilatkozta Mészáros Gyula közigazgatási államtitkár –, amely a kistermelők integrációját, a tej beszállításának és elsődleges kezelésének szövetkezeti formában történő modernizációját segítené elő.

A cukorágazat gyakorlatilag pontosan az előre igényelt kvótát kapta meg, 400454 tonnát. Úgy tudjuk, erre a mennyiségre, az uniós döntés után még az idén megkötik a termelők és a feldolgozók az úgynevezett szakmaközi egyezményt, ami a beszállított és feldolgozott cukorra rögzíti a mindenkori árképzés rendszerét.

1. Megállapodások a csatlakozási tárgyalásokon. Teljesen felesleges azon vitatkozni, melyik magyar kormány harcolt ki jobb eredményeket a tárgyalásokon: az EU sosem a tagjelölt kormányok összetételétől teszi függővé, meddig hajlandó elmenni a kompromisszumkeresésben, a hagyományos adok-kapok játékban. Bár Martonyi János nyolc, Kovács László pedig az utolsó három külügyminiszteri fordulón képviselte Brüsszelben Magyarországot, ez sem jelent semmit: a felvételi tárgyalásokon mindig a legvégére hagyják a legkényesebb, tehát a pénzről szóló témákat./p>

2. Külföldiek termőföldvásárlása. Tipikus példa arra, miért nem érdemes Orbán Viktornak minden „túlzott” engedményt a szocialista kormányra áthárítania: éppen az általa vezetett jobbközép kabinet volt az, amelyik a tagjelöltek közül elsőként elfogadta az EU ajánlatát a hétéves magyarországi tilalomra (és ugyancsak elsőként mondott igent a munkaerő szabad mozgásának hétéves, uniós korlátozására). Utolsó napjaiban az Orbán-kormány gyakorolt annyi önkritikát, hogy földügyben hároméves védzáradékot kért, amelyet már Medgyessyéknek ítéltek oda hivatalosan; a hazai termőföld védelme így tíz évre biztosítva van./p>

3. Mezőgazdasági kvóták. Az Orbán-kormány idején kért agrárkvótákat az EU indokolatlanul magasnak tartotta, és sohasem fogadta el (gabona, tej, húsmarha). A végső eredmény tehát valóban alacsonyabb az eredeti magyar igénynél – de jóval kedvezőbb annál, mint amit az unió a tárgyalásokon kezdetben javasolt. Vagyis nyertünk, még ha kevesebbet is, mint sokan szerették volna./p>

4. Közvetlen agrártámogatások. A tagság első évére – 2004-re – fennmaradt az EU kezdeti, 25 százalékos ajánlata. Ezt feltornáznia sem az Orbán-, sem a Medgyessy-kormánynak nem sikerült. A magyar gazdáknak azonban jó hír, hogy a támogatást már 2004-ben felemelhetjük 55 százalékra, költségvetési forrásból. Az unió részéről ez engedménynek számít, hiszen a mezőgazdaság állami támogatása elvileg tilos – a magyar költségvetésre viszont a kiegészítés újabb terhet ró, ezért legfeljebb félgyőzelemről beszélhetünk (igaz, a kipótláshoz némi pénzt talán a vidékfejlesztési támogatásokból is át lehet majd csoportosítani)./p>

5. Pluszpénz. Sikerült költségvetési kompenzációt kiharcolnunk: három évre 56 millió eurót. Ez tényleg nem nagy összeg, de a 2004-es év pénzügyi mérlegén valamennyit javít (mint ahogy javít az is, hogy a május elsejei csatlakozás miatt csak nyolchavi hozzájárulást kell befizetnünk az EU-költségvetésbe, a támogatásokat viszont az egész évre megkapjuk). Az 56 millió valójában a kilenc tagjelöltnek jutó 300 milliós pluszpénz ránk eső része. Ezt nem érdemes összehasonlítani a tizedik Lengyelországnak juttatott egymilliárd euróval, amely eleve a lengyeleknek (2007 után) szánt pénzek előrehozása – és Varsóban felmutatható, kétes politikai győzelem./p>

V. Környezeti és társadalmi szemléletű álláspont:

Mi lesz veled, magyar agrárium és vidék?

Agrárcsatlakozásunk húsba vágó nézőpontjairól a koppenhágai uniós csúcstalálkozó előtt. Ángyán József  2002. december 6.

Amikor ezeket a gondolatokat papírra vetem, nem sokkal több, mint egy hét áll rendelkezésre a csatlakozási tárgyalások befejezésére. A még lezáratlan kérdések közül kétségtelenül az agráriumra vonatkozó fejezet és mindenekelőtt annak is költségvetési, finanszírozási problémái a legfontosabbak. Meglehetős értetlenséggel és szomorúsággal állapítja meg ugyanakkor az ember, hogy a témakörrel kapcsolatos magyar tárgyalási pozíció és annak hazai kommunikálása milyen mértéktelenül egyoldalú. Miközben ugyanis láthatóan egy újabb agráripari modernizációhoz és az ehhez kapcsolódó tömegtermeléshez akarunk makacsul európai forrásokat szerezni, azonközben a magyar agrárium és vidék megmaradásának kulcseszközére, a minőségi, környezeti és helyi társadalmi szempontokra épülő valódi agrármodernizáció lehetőségét kínáló vidékfejlesztési forrásokra rá sem hederítünk. Sőt, a tárgyalásokon fölajánljuk, hogy nem is akarunk élni ezekkel a lehetőségekkel! De hát miről is szól ez a történet?

Az ajánlat és magyarról magyarra fordítása

Az EU-bizottság ez év januárjában tette közzé a csatlakozásra váró országok agrár- és vidéktámogatásával kapcsolatos pozícióját, amely – a magyar szakmai és politikai körök egy részének harcias visszautasító kijelentései ellenére – érdemben alig változott. Ennek leglényegesebb – költségvetést érintő – elemei vázlatosan az alábbiak.

1. A termeléshez, a piachoz, általában a mennyiségekhez kötődő – úgynevezett elsőpilléres – kifizetések terén: a) az EU-ban ma érvényes kompenzációs kifizetések 25 százalékát ajánlotta a bizottság a tagjelölteknek; b) e közvetlen kifizetések 100 százalékos beállását kilenc év múlva érnék el a jelölt országok gazdálkodói; c) a mennyiségi korlátokat, kvótákat a legutóbbi ötéves időszak területi és termésadataira alapozva határozzák meg.

 2. A második – ökoszociális – vidékfejlesztési pillérhez kapcsolódó támogatásokhoz és kifizetésekhez a csatlakozásra váró országok „felkészültségük arányában” juthatnak hozzá.

Értelmezve egy kissé ezeket az ajánlatokat, valamint azokat a körülményeket, amelyeket az EU belső fejlődése kapcsán érdemes figyelembe vennünk, az alábbiak állapíthatók meg.

A termeléshez kötődő – 1. a)–b)–c) pontban megfogalmazott – ajánlatok vissza-tükrözik az EU közös agrárpolitikájának (CAP) 1992 óta zajló reformfolyamatát. Az EU ennek jegyében azt tervezi, hogy termelési ágazatok és mennyiségek támogatásáról fokozatosan áttér olyan gazdálkodási rendszerek támogatására, amelyeknek – azon túl, hogy jó minőségű, szermaradványmentes, egészséges és biztonságos élelmiszereket állítanak elő – jók az úgynevezett második pilléres – környezeti, társadalmi, foglalkoztatási – vidékfejlesztési teljesítményei.

Ezt az elképzelést megerősítette a CAP félidei felülvizsgálatának eredményeként megfogalmazott – 2002. július 10-i brüsszeli – bejelentés, amely szerint hét éven keresztül évi három százalékkal csökkentik az elsőpilléres támogatásokat, és – a teljes agrárköltségvetés nominális főösszegének gyakorlati változatlansága (évi egyszázalékos inflációs valorizálása) mellett – azok átkerülnek a második pilléres gazdálkodási rendszerek támogatására.

Ezek ismeretében a csatlakozásra váró országoknak tett elsőpilléres, mennyiségekhez kötött, 25 százalékos ajánlat valószínűleg már most azt az elsőpilléres támogatási szintet tükrözi, amit az EU távlatilag valamennyi tagállama gazdáinál el kíván érni, így a csatlakozó országok e folyamat próbakövei.

Mindezekből következően a mai 100 százalékot e pillér mentén a csatlakozó országok gazdái várhatóan sohasem fogják elérni! 25 százalékról ugyanis 100 százalékot három úton lehet elérni: a) a 25 százalék emelkedik a jelenlegi 100 százalékos szintre; b) a jelenlegi 100 százalékos szint csökken le 25 százalékra; c) a 25 százalék is emelkedik, és a 100 százalék is csökken, így valahol – például a jelenlegi érték 60 százalékánál – találkoznak, majd mindkét csoport támogatása együttesen csökken tovább.

Valószínű, hogy a csatlakozó országok e pillér mentén megvalósuló 25 százalékos támogatottságának relatív növekedése legjobb esetben is zömében (c verzió), de az is lehet, hogy teljes egészében (b verzió) az átlag, azaz a mai 100 százalék csökkenéséből származik majd.

Az Agrárgazdaságtani Kutatóintézet munkatársai nyilván mindezek ismeretében ma már óvatosabban fogalmazva „csak” mintegy 70 milliárd forintra teszik azt az összeget, amit az elsőpilléres, mennyiségekhez kötött támogatások mentén megszerezhetőnek ítélnek.

A CAP második pilléres kifizetései mentén azonban teljesen más a helyzet. Ha képesek vagyunk vidékfejlesztési programokkal, ezekre elkülönített saját költségvetéssel, a gazdákkal kötött érvényes szerződésekkel, valamint a lebonyolítást és az ellenőrzést garantáló intézményrendszerrel a fogadókészséget megteremteni, akkor – fogadókészségünk arányában – juthatunk hozzá e második pillér nyújtotta forrásokhoz.

A második pilléres lehetőségeknél a saját nemzeti hozzájárulás aránya fordított, mint az elsőpilléres kompenzációs kifizetések esetén. Míg ott a közösségi forrás 25 százalék, és azt egészítheti ki – valószínűleg csak átmenetileg és legfeljebb 40 százalékos mértékig – a nemzeti költségvetés, addig második pilléres – például agrár-környezetgazdálkodási – kifizetések esetén 25 százalék (esetleg akár 20 százalék) nemzeti hozzájárulás mellett az EU egészíti ki 75 százalékos (esetleg 80 százalékos) mértékben saját forrásainkat 100 százalékra. Vagyis a saját – agrár- és vidékfejlesztésre fordított – forrásaink e második, ökoszociális pillér mentén megnégyszerezhetők, megötszörözhetők.

Igaz persze, hogy míg az elsőpilléres kifizetések automatikusak, azokért „nem kell semmit sem tenni”, tehát rendkívül kényelmesek, addig a második pilléres támogatásokhoz csak működő programok mentén és saját, elkülönített nemzeti források felhasználásával lehet hozzájutni. Ha ilyen források nincsenek, akkor ez a lehetőség kihasználatlanul marad. Az EU-ban senkinek sem fog lelki traumát okozni, ha Magyarország nem fog élni ezekkel a lehetőségekkel. Szlovénia, Csehország és Szlovákia már bejelentette az e pillér mentén jelentkező évi 90–150 millió euró EU-társfinanszírozási igényét.

A második pilléres lehetőségek – bizonyos szakmai körök véleményével ellentétben – ugyancsak a mezőgazdaság támogatását biztosítják, azonban nem általában támogatják a mezőgazdasági termelést, hanem meghatározott rendszereinek (a tájgazdálkodás, a talajvédő gazdálkodás, az ökológiai (bio-) gazdálkodás, a gyepre alapozott állattartás, természetvédelmi, térségi gazdálkodási rendszerek) terjedését szolgálják. Vagyis olyan agrárrendszereket támogatnak, amelyeknek a minőségi termelés mellett jók a környezeti és társadalmi teljesítményei is. Ezeket mint társadalmi szolgáltatásokat hajlandó az európai adófizető társadalom honorálni, kifizetésekben részesíteni.

Ahogyan azt Renate Künast német mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi miniszter asszony megfogalmazta: „Ha csak árut termel a mezőgazdaság és nem képes más teljesítményeket nyújtani, akkor ne számítson az adófizetők támogatására. Ilyen alapon a társadalomnak minden termelő ágazatot támogatnia kellene.”

A két pillér nyújtotta lehetőségek kiegészítik, és nem kizárják egymást. Míg kiváló agrártermelési adottságú területeinken meghatározók lehetnek az elsőpilléres, piaci lehetőségek, addig érzékeny, sérülékeny, ráadásul általában egyéb szempontból is hátrányos helyzetű, gyakorta jelentős munkanélküliséggel sújtott térségeinkben a második pilléres lehetőségek elszalasztása súlyos következményekkel járhat e térségek mezőgazdaságára és helyi társadalmára. A tisztán piacvezérelt, versenykategóriás mezőgazdaság e térségeket és azok agrártársadalmát végveszélybe sodorja. Így a csatlakozás káros hatásait anélkül fogják elszenvedni, hogy annak kedvező lehetőségeit, előnyeit élvezhetnék!

2. Ami a felszín alatt sejthető

Mindezek ismeretében érthetetlennek tűnhet a második pilléres lehetőségeket előkészítő agrár-környezetgazdálkodási és egyéb vidékfejlesztési programok sanyarú hazai helyzete, lehetőségeik lekicsinylő megítélése, költségvetésük ellehetetlenítése és szinte földalatti mozgalmi kategóriába szorítása, a Nemzeti agrár-környezetvédelmi program (NAKP) indításának kétéves késleltetése, induló 2002-es költségvetésének – az 1999-es kormányhatározathoz képest igen jelentős – megnyirbálása, és 2003-as költségvetésének sorsa, júniusban még 12 milliárdot terjesztettek elő, a parlament azonban végül mindössze 4,5 milliárd forintot hagyott jóvá a program folytatására. Érthetetlennek tűnhet, hogy miért nem akarjuk saját, e célra rendelkezésre álló forrásaink megötszörözését nagyobb összeg mentén elérni.

Az egyik indok mindenesetre vélhetően az lehet, hogy az iparszerű fejlesztésben, a mennyiségekben és a ráfordítások növelésében érdekelt – zömében a nagybirtokhoz és a beszállítói iparokhoz, valamint tőkebefektetői körökhöz kötődő – agráripari lobbi nem érdekelt a második pilléres agrárrendszerek fejlesztésében, a jelentős közösségi és nemzeti költségvetési források ezek mentén történő elköltésében. Ezek ugyanis olyan földalapú támogatások, amelyek a mezőgazdaság helyben keletkező teljesítményeit honorálják, és a helyi agrárközösségek megerősödését, a helyi foglalkoztatás növelését, a minőségi termelést és a vidéki tájak megmaradását, a természeti értékek megóvását, és nem annyira a tőkemegtérülés hatékonyságának növelését, nem a befektetői és beszállítói érdekeket szolgálják, a közösségi forrásokat nem e köröknek juttatják.

3. A brüsszeli álláspont és helyzetértékelés

Mindez persze Brüsszelből többé-kevésbé láthatatlan marad. Így azután a bizottság képviselői nem értik, hogy miért nem esik még csak szó sem Magyarországon ezekről a folyamatokról, a második, ökoszociális pillér támogatott gazdálkodási rendszerei mentén megnyíló lehetőségekről. Ezt tükrözi például a mezőgazdasági, vidékfejlesztési és halászati főbiztos, Franz Fischler néhány nappal ezelőtt, november 7-én Prágában, a tagjelölt országok agrárminisztereinek részvételével zajlott miniszteri találkozóján elhangzott előadása is. A főbiztos ebben az előadásában egyebek mellett az alábbi – témánk szempontjából fontos – megállapításokat tette.

„Ami a mezőgazdaságot illeti, az EU Tanácsa (…) úgy döntött, hogy a közvetlen kifizetéseket a Bizottság által indítványozott induló mértékkel és szakaszos módon javasolja önök számára bevezetni. Továbbra is meggyőződésem, hogy ez a javaslat kedvező. Ugyanis tekintettel van a csomag lényeges részét képező vidékfejlesztés minden szempontjára. (…) A legfontosabb pedig valószínűleg az, hogy ez a javaslat az idők során »a« Közös Agrár Politikává fejlődhet, mely egy átállási időszak elteltével valamennyi tagállamban egyöntetűen érvényben lesz. Az EU Tanácsa második legfontosabb döntése az agrárkiadások 2006-os szinten való korlátozása egészen 2013-ig, az inflációt 1 százalékos korrekcióval követve.”

A főbiztos ezután méltatta a tagállamok kompromisszumkészségét, a döntés eredményeként rögzített pénzügyi keretek ismeretének fontosságát, majd a csatlakozásra váró országok felelősségére utalva így folytatta:

„Tisztában vagyok vele, önöknek nem tetszik az EU közvetlen kifizetésekre vonatkozó ajánlata. Ékesszólással érveltek amellett, hogy gazdálkodóiknak a teljes közvetlen jövedelemtámogatásra lenne szükségük, rögtön a csatlakozást követően. Azt mondták, amennyiben ez nem lehetséges, csak az ajánlottnál rövidebb átállási időszakot tartanak elfogadhatónak. (…) Önök közül néhányan talán tovább is szeretnék folytatni a tárgyalást magasabb értékű közvetlen kifizetések, vagy rövidebb átmeneti időszak érdekében. (…) Az őszinte véleményem az, hogy ezen a területen az újabb követelésekhez való ragaszkodás nem ésszerű. A csatlakozási tárgyalások második részterülete a kvóták és mennyiségek szintjére vonatkozik. Ebben az esetben is úgy gondolom, hogy a Bizottság javaslata kedvező. (…) Megértem, hogy magasabb kvótákat és maximalizált mennyiségeket szeretnének, de ismét hangsúlyozom, az ésszerűségnek van itt az ideje. Ne reméljenek tehát túl nagy változásokat ezen a téren.”

De ha a sarokszámok rögzítettek, ha a tanács az agrárkiadásokat befagyasztotta, ha a közvetlen kifizetések és a kvóták tekintetében hajthatatlannak tűnik, akkor ugyan mitől javulhat – ahogyan azt az EU tárgyalói mindig hangsúlyozzák – a csatlakozást követően a gazdálkodóink helyzete? Erre vonatkozóan a főbiztos az alábbiakat mondta:

„Ennek négy oka is van: a piaci lehetőségek bővülése, a kedvezőbb mezőgazdasági termékárak, a vidékfejlesztési támogatások, illetve a közvetlen kifizetések, mely nézetem szerint a legkevésbé fontos tényező.”

Az 500 milliós piac, valamint a mezőgazdasági termékárak növekedéséből és a CAP piaci eszközeinek alkalmazásából származó előnyök taglalása után hangsúlyosan tért rá a második pilléres, vidékfejlesztési támogatások nyújtotta lehetőségekre:

„A sikeres vidékfejlesztési törekvések kulcsszerepet töltenek be a csatlakozásra váró országok agrárágazatának újraépítésében és korszerűsítésében. Ez az oka annak, hogy az EU nagyra törő és bőkezű ajánlatokat vonultatott fel ezen a téren. Ezért nyomatékosan tanácsolnám önöknek, alaposan tanulmányozzák át a javaslat ezen részét. Itt az ideje kiszélesíteni a látóhatárt, és közelebbről megnézni az általunk készített vidékfejlesztési csomagot. (…) A vidékfejlesztési csomag rendeltetése célirányos segítségnyújtás az önök országában az arra leginkább rászoruló mezőgazdasági területeknek és ágazatoknak. Célkitűzésként fogalmazta meg a társadalmilag is fenntartható mezőgazdálkodás elősegítését olyan vidéki területeken is, amelyeken e segítség nélkül a fellendülés és jólét szintje messze lemaradna a városokban tapasztalhatótól.”

 4. Mit kellene tennie a kormánynak?

Az eddig elmondottak alapján és a CAP belső fejlődési folyamatának ismeretében nyilvánvaló, hogy az EU-csatlakozási tárgyalások során felkínált vidékfejlesztési lehetőségek jelentős mértékben pótolhatják a termeléshez, kvótákhoz, mennyi-ségekhez kötődő (kompenzációs), agrárkifizetések terén felajánlott 25 százalékos mértékből fakadó forráskieséseket, ám ha saját forrásokat nem különítünk el a nemzeti költségvetésben a vidékfejlesztés soron, akkor nem lesz mit megötszörözni a 80 (esetleg 85) százalékos kiegészítő EU-társfinanszírozás keretében.

Mindezek ismeretében az NAKP-t is magába foglaló vidékfejlesztési előirányzatot – éppen e forrásbevonási lehetőségek maximalizálása érdekében – célszerű 20 milliárd forintra emelni, amelyből az agrárkörnyezetvédelmi és tájgazdálkodási intézkedésekre legalább 11 milliárdot kellene elkülöníteni. Egyúttal az EU 1257/1999-es vidékfejlesztési rendeletében rögzített valamennyi jogcímet egy költségvetési helyen, a vidékfejlesztési fejezetben kell kimutatni, hogy az EU felé adminisztrálható is legyen. E forrásbővítésre az agrártárca költségvetése önmagában is lehetőséget kínál. „Az agrártermelés költségeit csökkentő támogatások” keretéből lehetne forrásokat átcsoportosítani a második pillérre. Ha azonban a kormányzat valóban fontosnak ítéli e második pilléres lehetőségeket, úgy célszerű e fejlesztés fedezetét tárcán kívüli többletforrásokból biztosítani, vagyis a tárca költségvetését a második pillér mentén növelni.

Ezen túl elodázhatatlan teendő fizikai és szellemi infrastruktúrájának gyors ütemű fejlesztése. Ennek érdekében a tájékoztatás, a kommunikáció és a képzés terén olyan feladatokat kell haladéktalanul megoldani, mint az FVM-ben (nagy tömegben, három éve!) megtalálható agrár-környezetgazdálkodási és vidékfejlesztési kiadványok széles körű terjesztése, további tájékoztató anyagok összeállítása; a két és fél éve (!) elkészült és szintén az FVM-ben található, azonnal vetíthető programbemutató tv-sorozat sugárzásának azonnali megkezdése; vagy például rendszeresen megjelenő tájékoztató műsorsorozat indítása az elektronikus közszolgálati médiában.

Persze, lehetséges olyan forgatókönyv is, amely szerint nem lépünk be az EU-ba, ha képtelenek vagyunk a csatlakozás nyújtotta lehetőségeket kihasználni. E mellett is számos érvet lehet felhozni, és a belépéssel kapcsolatos félelmek egy része akár megalapozott is lehet. De ha már eldöntöttük, hogy összességében előnyösebb a tagság, mint a kívül maradás, akkor meg kell próbálnunk a lehető legjobb körülményeket teremteni a magyar agrárium és vidék számára. Jó volna hát, ha a különböző érdekcsoportok végre felfedeznék, hogy a magyar vidék és agrárium érdekében mindkét pillér lehetőségeit ki kell használni. Azok nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Ehhez azonban teljes erővel kellene a második pilléres – agrár-környezetgazdálkodási és vidékfejlesztési – programokban megfogalmazott gazdálkodási rendszerek gyors ütemű elterjesztését támogatni. És emellett közösen arra kellene törekednünk, hogy az elsőpilléres lehetőségek is – mindaddig, amíg egyáltalán léteznek – a magyar gazdák rendelkezésére álljanak. Ha ezt nem teszi meg a szakmai és politikai agrárelit, akkor vállalnia kell a magyar agrárium és vidék érdekeivel ellentétes tettei történelmi felelősségét!

 A szerző agrármérnök, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, a Szent István Egyetem habilitált egyetemi tanára, a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet igazgatója

 Vissza az oldal tetejére