Vissza a főoldalra * Vissza a január 24-25-i előadások írásos anyagai előlaphoz
A létező anyagi világról, az atomok, a molekulák világáról ma már
biztosan tudjuk, hogy nem örök, nem öröktől fogva olyan, ahogyan ma a kutató
ember előtt feltárulkozik. Az „anyag örök” dogma és a ráépült
materialista ideológia a feltárt igazságok súlya alatt mára teljesen összeomlott.
Az élettelen anyagi világ léte egyszer, valahogy elindult, s azóta a mikro (szubatomikus)
és a makró (kozmikus) méretekben egyaránt állandóan változik, gyarapodik,
bővül. Az anyagi világ létrejötte, a kezdet, az „egyszer, valahogy egy”
viszont azt jelenti, hogy sem a terv, sem a törvény (az örök alkotmány,
amely működteti), sem az idő, sem a hogyan, sem a létrehozó, a Teremtő
Isten a tudomány eszköztárával, a
természettudomány követelménye szerint, azaz a mérhetőség, a
modellezhetőség, a kísérletileg megismételhetőség szintjén, soha nem
ismerhető meg. A tudomány eszköztárával ebben a világban, a misztérium
világában nem lehet ismereteket szerezni, csak a hit és a tudomány,
az istenhit és a tudás egységében, a kinyilatkoztatott igazságok által
láthatunk bele a kezdetbe. Kizárólag csak a hitünk és a tudásunk egységében
kerülhetünk közelebb a létrehozóhoz, Istenhez.
Az élővilág sem öröktől fogva olyan, mint, ahogy létrejött, ahogy
az első ember észlelhette, vagy ahogy mi látjuk és ahogy utódaink látni
fogják. Az ötmilliárd éves Földünkön úgy négymilliárd évvel ezelőtt
egyszer, valahogy egy élő sejt, az őssejt
létrejött. Ebben az őssejtben képességileg (potenciálisan) benne volt
minden élő sejt, ami belőle származott, állította Darwin és tényként kénytelen
elfogadni ma a tudományos világ. A négymilliárd évvel ezelőtt elindult képesség
kibontakoztatás azért eredményezhette az élővilág felfoghatatlan sokszínűségét,
megszámlálhatatlan sokaságát, mert eleve az élővé szerveződéshez hozzá
rendeltettek az ide vezető tulajdonságok. Ezek közül a legnyilvánvalóbbak
a következők: 1.) Az „élet kódja” erősebb, mint a halálé! („Az
élet szent okokból élni akar”. Ady Endre: A tűz márciusa). Négymilliárd
év óta nem volt soha, hogy ne lettek volna élő sejtek a Földön. Ha lett
volna ilyen állapot, új őssejt kellett volna. Nem a négymilliárd évvel
ezelőtt valahogy(?) létrejött első élő sejtből, az őssejtből
bontakozott (fejlődött) volna ki az élővilág. 2.) Az első élő sejt is és
minden leszármazottja is változékony. 3.) Az első élő sejt is és minden
leszármazottja is tökéletes. (Darwin meghatározásában ez azt jelenti, hogy
az élő sejtek és a belőlük felépített élőlények is alkalmazkodó képesek,
vagyis tökéletesek a túlélésre). Mindebből következik, hogy az élővilágot
kegyetlenül pusztító emberiség soha nem tudja elérni, hogy kipusztítsa az
összes élő sejtet, az összes élőlényt, az egész élővilágot. Csak önmagát
tudja. Csak önmaga és utódai számára tudja a Földet lakhatatlanná tenni.
Tragikus módon sajnos most éppen ezt teszi.
Az
első élő sejtet, az őssejtet Darwin a „Fajok eredete” című fő művében
„progenitornak” nevezi
és teremtettnek („was
created”) nyilvánítja.
Ebből a tényből fakad, ha talán nem is így akarta, hogy természettudós nálánál
egyértelműbben a Teremtő Istent aligha vallotta meg. Elgondolkodtató,
hogy Darwin fő művét nem a valóságnak megfelelően, nem ezen hitvallásának
fényében tanítják. Nem úgy mutatják be Darwint a tanuló ifjúságnak,
mint a legnagyobb hitvalló természettudóst, aki az élet keletkezését, a
„progenitor” létrehozását, a Teremtő Isten művének hirdette,
hirdeti. Az „egyszer, valahogy egy” ugyanis azt jelenti, hogy
az élővilág keletkezésére is érvényes, hogy sem a terv, sem a törvény
(az örök alkotmány, amely működteti), sem az idő, sem a hogyan, sem a létrehozó,
a természettudomány eszköztárával, a természettudomány keretén belül
soha nem ismerhető meg. Találgatni,
elméleteket gyártani, a hogyan(?) kérdésre válaszokat kitalálni persze itt
is lehet. Teszik is! De ezek az okoskodások se nem tudományosak, se nem
igazak. Viszont felettébb ártók, félrevezetők, megbotránkoztatók, a
gyermekek lelkét mérgezők.
Ahogy már leszögeztük, négymilliárd év, azaz hosszú idő telt el
az első élő sejt, az őssejt, a „progenitor” létrejötte és az egyes emberek létrejötte, az
én, te, ő, mi, ti, ők életének kezdete közt. Ez alatt az idő alatt, a világmindenség
kitüntetett (kiválaszott?) helyén, a Földön nagy változások következtek
be. Paradicsommá lett! Az őssejtből a „progenitorból”
kibontakozott élővilág tette azzá. Olyanná lett a Föld, hogy már nekem
is, neked is és neki is lehetett világra jönnünk. Lett levegő, lett oxigén,
lett ózonpajzs, ami megvéd a pusztító sugaraktól, de lett talaj, tiszta víz
és táplálék is bőségben. A minden élő közös őséhez, az őssejthez, a
„progenitorhoz” viszonyítottan különösen
az a sejt változott sokat, amely anyánk és apánk egy-egy ivarsejtjének
egyesülésével jött létre, s amely engem is, téged is, őt is külön-külön
befogadva, „Én-sejt személlyé”,
„Te-sejt személlyé”, „Ő-sejt személlyé” vált. Itt kell világosan
hangsúlyoznunk a tényt, hogy én is, te is, ő is egyetlen sejt fázisunktól
megismételhetetlenül egyedek, személyek vagyunk.
Az „egyszer, valahogy egy” létrejötte
ránk is érvényes. Ránk vonatkozóan is igaz, hogy sem a terv, sem a hogyan,
sem a Teremtőnk soha nem ismerhető meg a természettudomány eszközeivel.
Csak a hitünk és a tudásunk egysége világosíthatja meg létrejöttünket,
lényegünket. Azt, hogy külön-külön mi vagyunk a világmindenség egyetlen
létezői, akik nincsenek a törvény, az örök alkotmány, a világmindenséget
átfogó egyetemes törvényi rend kötelező uralma alatt. Mi vagyunk
külön-külön az élővilág egyetlen tagjai, akik
nincsenek faj keretbe szorítva.
II. János Pál pápa szavai felettébb eligazítóak itt: „Más
szóval, az emberi egyént nem lehet puszta eszközként alárendelni sem fajának,
sem a társadalomnak; önértéke van. Az ember személy”.
(II. János Pál pápa levele a Pápai Tudományos Akadémiához, 1996. október
22.). Hozzá kell tenni, hogy egyetlen sejt fázisától az. Találgatni,
okoskodni persze itt is lehet. A hogyan vagyunk
felszabadítva a törvény kötelező parancsa alól, a hogyan és mikor kezdődött
életünk, a hogyan és mikor költözött
be a lelkünk abba az első sejtbe, amely ezáltal „Én-sejt személlyé”,
„Te-sejt személlyé”, „Ő-sejt személlyé”
vált, a hogyan és mikor következett be fogantatásunk kérdések örökké
megválaszolhatatlanok maradnak az istenhittől elválasztott tudomány számára.
Ha ezekre a kérdésekre mégis szülünk válaszokat, okoskodó magyarázatokat,
lényegileg az eredendő ősbűnbe esünk. Amikor okoskodásainkat másoknak is
terjesztjük, amikor törvényt alkotunk belőlük, amikor az ártatlan
gyermekeket rontjuk meg általuk, ez a bűn iszonyatos bűnné változik, mert
általa társadalmi méretekben nyitunk szabad utat a legfőbb bűn, a gyilkosság
előtt. Ebben a megvilágításban lehet megérteni annak az okoskodásnak a
borzalmas ártását, amely szerint minden ember az egyedfejlődése során
megismétli a törzsfejlődés főbb lépéseit. Ez ugyanis azt sugallja, hogy
kezdetben az anyánk méhében még nem vagyunk azok, akik vagyunk. Így a művi
abortusz a „szakértők”, a „nagy tudósok” által meghatározott ideig
nem gyilkosság, csupán egy nem emberi személy, csak egy potenciális ember,
valamiféle közti lény elpusztítása. Gondoljuk meg, micsoda iszonyat ez valójában.
Oh mennyivel más, mert igaz az, ami a Szentírásban olvasható: „Mária
még ezekben a napokban útnak indult és a hegyekbe sietett, Juda városába.
Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet
meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek,
maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott
vagy az asszonyok között és áldott a méhed gyümölcse!” (Lukács 1,
38-44). Ismerve Nazáret és Juda városa, EinKarem (a város, ahol Zakariás és
Erzsébet lakott, ahol Keresztelő Szent János született) közti távolságot
még akkor is, ha Mária az egész utat gyalog tette volna meg, Jézus Krisztus
csak néhány hetes lehetett akkor. Vagyis sokkal fiatalabb, mint akiket ma
szerte a világon, köztük Magyarországon is a fenti okfejtésből eredő
„felszabadítottságban” meggyilkolnak. S most egy újabb tragikus bűnáradat,
a gyilkosság új változata vette, veszi kezdetét. A háttér okoskodás itt,
hogy az ember egyedi, személyes volta a beágyazódástól kezdődik, vagyis a
8, 16, 32 sejt fázisától, amikor ez a sejtegyüttes az eltelt 3x20-5x20, azaz
60-100 óra elteltével az „előkészített” méh nyálkahártyába bemélyed,
beépül. Ez a hamiskodó okoskodás elsődlegesen az egypetéjű ikreket hozza
érvnek, az „egyetlen sejt fázisától személy, a személy” igazsággal
szemben. Holott éppen az egypetéjű ikrek bizonyítják különös módon az
egyén személyes voltához rendelt misztériumot. Az egypetéjű ikrek génjei,
a DNS állományuk azonos, mégis a személyiségük, a lelkük teljesen egyedi.
Külön-külön misztérium tartozik mindegyikhez akkor is, ha úgy jöttek létre,
hogy az első oszlás után elkülönült sejtek jelentették számukra azt az
egyet, amiből létrejöttek. Az egypetéjű ikrek mindegyikéhez tartozó saját
misztériumukat ugyan úgy nem lehet semmiféle okoskodással megközelíteni,
mint a nem ikrekét. Az ármányos okoskodás, amely az ember személyes voltának
kezdetét az egy sejt fázis, a fogantatás helyett, a 60-100 órával későbbi
eseményhez, a beágyazódáshoz akarja rendelni, most azt látszik eredményezni,
hogy szabad utat engednek a gyilkosság egy új, borzalmas változatának, a humán
embrió kísérleteknek, a beágyazódást gátló tabletták szedésének, sőt
az ember klónozásának is.
Végső
figyelmeztetésként ismételve, minden okoskodás, mindenféle elméletek gyártása
a ránk vonatkozó „egyszer, valahogy egy”, a mi misztériumunk, a fogantatásunk
misztériuma körül, súlyos ártások forrása. Az ilyen okoskodásokkal
szemben a misztériumunk tényének elfogadása viszont a tudásunkat teljessé,
igazzá és szabaddá teszi. A teljessé, igazzá és szabaddá tett tudás az
istenhitünkkel olyan egységet alkot, amely a tudás és az istenhit 500 éves
erőszakolt szétválasztottságából eredő tragédia, a pusztulásba rohanás
helyett most a 3. évezred kezdetén új reményt ébreszt a saját, a
gyermekeink és a későbbi utódaink életének, valamint az egész élővilág
megmentésére.
Dr. Kellermayer Miklós
egyetemi tanár