Vissza a főoldalra * Vissza a január 24-25-i előadások írásos anyagai előlaphoz

dr Kellermayer Miklós: Az élő ember személy, az anyagi világba ágyazott misztérium

          A létező anyagi világról, az atomok, a molekulák világáról ma már biztosan tudjuk, hogy nem örök, nem öröktől fogva olyan, ahogyan ma a kutató ember előtt feltárulkozik. Az „anyag örök” dogma és a ráépült materialista ideológia a feltárt igazságok súlya alatt mára teljesen összeomlott. Az élettelen anyagi világ léte egyszer, valahogy elindult, s azóta a mikro (szubatomikus) és a makró (kozmikus) méretekben egyaránt állandóan változik, gyarapodik, bővül. Az anyagi világ létrejötte, a kezdet, az „egyszer, valahogy egy” viszont azt jelenti, hogy sem a terv, sem a törvény (az örök alkotmány, amely működteti), sem az idő, sem a hogyan, sem a létrehozó, a Teremtő Isten a tudomány eszköztárával, a  természettudomány követelménye szerint, azaz a mérhetőség, a modellezhetőség, a kísérletileg megismételhetőség szintjén, soha nem ismerhető meg. A tudomány eszköztárával ebben a világban, a misztérium világában nem lehet ismereteket szerezni, csak a hit és a tudomány,  az istenhit és a tudás egységében, a kinyilatkoztatott igazságok által láthatunk bele a kezdetbe. Kizárólag csak a hitünk és a tudásunk egységében kerülhetünk közelebb a létrehozóhoz, Istenhez.

         Az élővilág sem öröktől fogva olyan, mint, ahogy létrejött, ahogy az első ember észlelhette, vagy ahogy mi látjuk és ahogy utódaink látni fogják. Az ötmilliárd éves Földünkön úgy négymilliárd évvel ezelőtt egyszer, valahogy egy élő sejt, az őssejt létrejött. Ebben az őssejtben képességileg (potenciálisan) benne volt minden élő sejt, ami belőle származott, állította Darwin és tényként kénytelen elfogadni ma a tudományos világ. A négymilliárd évvel ezelőtt elindult képesség kibontakoztatás azért eredményezhette az élővilág felfoghatatlan sokszínűségét, megszámlálhatatlan sokaságát, mert eleve az élővé szerveződéshez hozzá rendeltettek az ide vezető tulajdonságok. Ezek közül a legnyilvánvalóbbak a következők: 1.) Az „élet kódja” erősebb, mint a halálé! („Az élet szent okokból élni akar”. Ady Endre: A tűz márciusa). Négymilliárd év óta nem volt soha, hogy ne lettek volna élő sejtek a Földön. Ha lett volna ilyen állapot, új őssejt kellett volna. Nem a négymilliárd évvel ezelőtt valahogy(?) létrejött első élő sejtből, az őssejtből bontakozott (fejlődött) volna ki az élővilág. 2.) Az első élő sejt is és minden leszármazottja is változékony. 3.) Az első élő sejt is és minden leszármazottja is tökéletes. (Darwin meghatározásában ez azt jelenti, hogy az élő sejtek és a belőlük felépített élőlények is alkalmazkodó képesek, vagyis tökéletesek a túlélésre). Mindebből következik, hogy az élővilágot kegyetlenül pusztító emberiség soha nem tudja elérni, hogy kipusztítsa az összes élő sejtet, az összes élőlényt, az egész élővilágot. Csak önmagát tudja. Csak önmaga és utódai számára tudja a Földet lakhatatlanná tenni. Tragikus módon sajnos most éppen ezt teszi.

Az első élő sejtet, az őssejtet Darwin a „Fajok eredete” című fő művében „progenitornaknevezi és teremtettnek („was created”) nyilvánítja. Ebből a tényből fakad, ha talán nem is így akarta, hogy természettudós nálánál  egyértelműbben a Teremtő Istent aligha vallotta meg. Elgondolkodtató, hogy Darwin fő művét nem a valóságnak megfelelően, nem ezen hitvallásának fényében tanítják. Nem úgy mutatják be Darwint a tanuló ifjúságnak, mint a legnagyobb hitvalló természettudóst, aki az élet keletkezését, a „progenitor” létrehozását, a Teremtő Isten művének hirdette, hirdeti. Az „egyszer, valahogy egy” ugyanis azt jelenti, hogy az élővilág keletkezésére is érvényes, hogy sem a terv, sem a törvény (az örök alkotmány, amely működteti), sem az idő, sem a hogyan, sem a létrehozó, a természettudomány eszköztárával, a természettudomány keretén belül soha nem ismerhető meg. Találgatni, elméleteket gyártani, a hogyan(?) kérdésre válaszokat kitalálni persze itt is lehet. Teszik is! De ezek az okoskodások se nem tudományosak, se nem igazak. Viszont felettébb ártók, félrevezetők, megbotránkoztatók, a gyermekek lelkét mérgezők.

         Ahogy már leszögeztük, négymilliárd év, azaz hosszú idő telt el az első élő sejt, az őssejt, a „progenitor” létrejötte és az egyes emberek létrejötte, az én, te, ő, mi, ti, ők életének kezdete közt. Ez alatt az idő alatt, a világmindenség kitüntetett (kiválaszott?) helyén, a Földön nagy változások következtek be. Paradicsommá lett! Az őssejtből a „progenitorból” kibontakozott élővilág tette azzá. Olyanná lett a Föld, hogy már nekem is, neked is és neki is lehetett világra jönnünk. Lett levegő, lett oxigén, lett ózonpajzs, ami megvéd a pusztító sugaraktól, de lett talaj, tiszta víz és táplálék is bőségben. A minden élő közös őséhez, az őssejthez, a „progenitorhoz” viszonyítottan különösen az a sejt változott sokat, amely anyánk és apánk egy-egy ivarsejtjének egyesülésével jött létre, s amely engem is, téged is, őt is külön-külön befogadva, „Én-sejt személlyé”, „Te-sejt személlyé”, „Ő-sejt személlyé” vált. Itt kell világosan hangsúlyoznunk a tényt, hogy én is, te is, ő is egyetlen sejt fázisunktól megismételhetetlenül egyedek, személyek vagyunk. Az „egyszer, valahogy egy” létrejötte ránk is érvényes. Ránk vonatkozóan is igaz, hogy sem a terv, sem a hogyan, sem a Teremtőnk soha nem ismerhető meg a természettudomány eszközeivel. Csak a hitünk és a tudásunk egysége világosíthatja meg létrejöttünket, lényegünket. Azt, hogy külön-külön mi vagyunk a világmindenség egyetlen létezői, akik nincsenek a törvény, az örök alkotmány, a világmindenséget átfogó egyetemes törvényi rend kötelező uralma alatt. Mi vagyunk külön-külön az élővilág egyetlen tagjai, akik nincsenek faj keretbe szorítva. II. János Pál pápa szavai felettébb eligazítóak itt: „Más szóval, az emberi egyént nem lehet puszta eszközként alárendelni sem fajának, sem a társadalomnak; önértéke van. Az ember személy”. (II. János Pál pápa levele a Pápai Tudományos Akadémiához, 1996. október 22.). Hozzá kell tenni, hogy egyetlen sejt fázisától az. Találgatni, okoskodni persze itt is lehet. A hogyan vagyunk felszabadítva a törvény kötelező parancsa alól, a hogyan és mikor kezdődött életünk, a hogyan és mikor költözött be a lelkünk abba az első sejtbe, amely ezáltal „Én-sejt személlyé”, „Te-sejt személlyé”, „Ő-sejt személlyé” vált, a hogyan és mikor következett be fogantatásunk kérdések örökké megválaszolhatatlanok maradnak az istenhittől elválasztott tudomány számára. Ha ezekre a kérdésekre mégis szülünk válaszokat, okoskodó magyarázatokat, lényegileg az eredendő ősbűnbe esünk. Amikor okoskodásainkat másoknak is terjesztjük, amikor törvényt alkotunk belőlük, amikor az ártatlan gyermekeket rontjuk meg általuk, ez a bűn iszonyatos bűnné változik, mert általa társadalmi méretekben nyitunk szabad utat a legfőbb bűn, a gyilkosság előtt. Ebben a megvilágításban lehet megérteni annak az okoskodásnak a borzalmas ártását, amely szerint minden ember az egyedfejlődése során megismétli a törzsfejlődés főbb lépéseit. Ez ugyanis azt sugallja, hogy kezdetben az anyánk méhében még nem vagyunk azok, akik vagyunk. Így a művi abortusz a „szakértők”, a „nagy tudósok” által meghatározott ideig nem gyilkosság, csupán egy nem emberi személy, csak egy potenciális ember, valamiféle közti lény elpusztítása. Gondoljuk meg, micsoda iszonyat ez valójában. Oh mennyivel más, mert igaz az, ami a Szentírásban olvasható: „Mária még ezekben a napokban útnak indult és a hegyekbe sietett, Juda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között és áldott a méhed gyümölcse!” (Lukács 1, 38-44). Ismerve Nazáret és Juda városa, EinKarem (a város, ahol Zakariás és Erzsébet lakott, ahol Keresztelő Szent János született) közti távolságot még akkor is, ha Mária az egész utat gyalog tette volna meg, Jézus Krisztus csak néhány hetes lehetett akkor. Vagyis sokkal fiatalabb, mint akiket ma szerte a világon, köztük Magyarországon is a fenti okfejtésből eredő „felszabadítottságban” meggyilkolnak. S most egy újabb tragikus bűnáradat, a gyilkosság új változata vette, veszi kezdetét. A háttér okoskodás itt, hogy az ember egyedi, személyes volta a beágyazódástól kezdődik, vagyis a 8, 16, 32 sejt fázisától, amikor ez a sejtegyüttes az eltelt 3x20-5x20, azaz 60-100 óra elteltével az „előkészített” méh nyálkahártyába bemélyed, beépül. Ez a hamiskodó okoskodás elsődlegesen az egypetéjű ikreket hozza érvnek, az „egyetlen sejt fázisától személy, a személy” igazsággal szemben. Holott éppen az egypetéjű ikrek bizonyítják különös módon az egyén személyes voltához rendelt misztériumot. Az egypetéjű ikrek génjei, a DNS állományuk azonos, mégis a személyiségük, a lelkük teljesen egyedi. Külön-külön misztérium tartozik mindegyikhez akkor is, ha úgy jöttek létre, hogy az első oszlás után elkülönült sejtek jelentették számukra azt az egyet, amiből létrejöttek. Az egypetéjű ikrek mindegyikéhez tartozó saját misztériumukat ugyan úgy nem lehet semmiféle okoskodással megközelíteni, mint a nem ikrekét. Az ármányos okoskodás, amely az ember személyes voltának kezdetét az egy sejt fázis, a fogantatás helyett, a 60-100 órával későbbi eseményhez, a beágyazódáshoz akarja rendelni, most azt látszik eredményezni, hogy szabad utat engednek a gyilkosság egy új, borzalmas változatának, a humán embrió kísérleteknek, a beágyazódást gátló tabletták szedésének, sőt az ember klónozásának is.

Végső figyelmeztetésként ismételve, minden okoskodás, mindenféle elméletek gyártása a ránk vonatkozó „egyszer, valahogy egy”, a mi misztériumunk, a fogantatásunk misztériuma körül, súlyos ártások forrása. Az ilyen okoskodásokkal szemben a misztériumunk tényének elfogadása viszont a tudásunkat teljessé, igazzá és szabaddá teszi. A teljessé, igazzá és szabaddá tett tudás az istenhitünkkel olyan egységet alkot, amely a tudás és az istenhit 500 éves erőszakolt szétválasztottságából eredő tragédia, a pusztulásba rohanás helyett most a 3. évezred kezdetén új reményt ébreszt a saját, a gyermekeink és a későbbi utódaink életének, valamint az egész élővilág megmentésére.

                                                                           Dr. Kellermayer Miklós

        egyetemi tanár

Vissza az oldal tetejére