Vissza a főoldalra * Történelmi alkotmányunk jogán - tartalomjegyzék

A nemzet és köztársaság válaszútja
(Székelyhídi Ágoston)

Magyar Nemzet 2003. július 2.

Érzékelhető a nemzetfeletti érdekrendszerek kiszolgálásának folytonossága

Súlyosan csorbítják mostanában a nemzeti önrendelkezést.

Legutóbb a határon túli magyarok státustörvényét rövidítette meg a kormány. Még az egyetemes magyar nemzet fogalmát is törölte a bevezetőből. Ezzel a hiányossággal most már minek a nevében és minek az összetartozásáról beszél a törvény maga? De lássuk a teljesebb folyamatot. Az európai uniós csatlakozási népszavazás előkészítésében a kormány nem tette világossá a nemzeti önrendelkezés önkéntes korlátozásának tétjét. Holott ez a korlátozás a nemzet sorsát érinti. Egyáltalán minek is a nevében szólítottak népszavazásra? Minek is a javára kértek támogatást? Talán az országot és a nemzetet tüntették fel ezekben a szerepekben? Ezeket a szerepeket bizony a Magyar Köztársaság foglalta el. Betetőzésül a kormányzati oldal politikai és szellemi véleményformálói a szűkítő köztársasági eszmét hivatalossá nyilvánították. A kormány tavaszi átalakításakor is a „köztársaság konszolidálását” említette indoklásul a miniszterelnök főtanácsadójából lett új kormánytag. Június 16-án, Nagy Imre kivégzésének negyvenötödik évfordulóján aztán az 1956-os nemzeti kormány vezetőjét ,,baloldali polgárnak”  minősítette a mai miniszterelnök. Hát már az 1956-os nemzeti önrendelkezési forradalmat és szabadságharcot is a köztársasági eszme skatulyájába gyömöszölnék? Merre, hová tart ez a konszolidálgatás?

Itt fordultak meg a dolgok. A csatlakozási kampány, a státustörvény-módosítás, az 1956-ot kiforgató utólagos átértelmezés irányítói nem nemzetre, hanem a köztársaságra hivatkoznak. Végezzünk egy kis számvetést az eddigi eredményrő1. A Magyar Köztársaságot már bízvást az Európai Unió tagjának tekinthetjük. De akkor minek tekinthetjük a közjogi főszereplő soványka 31 százalékos támogatását? Az Európai Unió kapujában minek tekinthetjük a nemzet kínos bizonytalankodását abban, hogy azonosuljon magyar köztársasággal? Ez az egyenleg belső bajokat mutat.

Nemzet és köztársaság válaszútra érkezett. Itt és most ez a nemzet nem azonosul ezzel a köztársasággal. Az okot a mai köztársaság kétarcúságában jelölhetjük meg. A Magyar Köztársaság jelenleg utat nyithat a nemzeti önrendelkezésnek is, de a nemzetfeletti érdekrendszerek túlterjeszkedésének is. A mindenkori kormánytól függ, hogy melyik törekvés milyen arányban érvényesül. Itt és most a nemzetfeletti érdekrendszerek élveznek elsőbbséget. A nemzet ezzel nem vállal azonosságot.

Ennek a válaszútnak nagy a tétje. Szélesebb összefüggésekre kell hát figyelnünk. A mai köztársaság az 1989-es alkotmány szerint működik. Az 1989-es alkotmány esélyt teremtett a későbbi jogállamnak,  őt magát azonban a korábban katonai és politikai erőszakkal létesített önkényuralom döntéshozói fogadták el. A mai köztársaság jogállami intézménye az 1990-es szabad választás legitimációjában gyökerezik. Ez a legitimáció azonban nem vonatkozik a jogállam előtti hatalomra. Ebből a legitimációból a mai alkotmány elfogadása nem meríthet. Hogyan is tehetné, hiszen a mai alkotmány az 1949-es és az 1989-es keletkezési évszámokat viseli, az erőszakra támaszkodó önkényuralom bevezetésének és bukásának évszámait. Az a hatalom a nemzetet megfosztotta legfőbb javától, az önrendelkezéstől. Egyúttal teret engedett a nemzetfeletti kommunista internacionalista birodalomnak. Az a hatalom 1989-ben bent és kint megbukott. Egymást váltó döntéshozó csoportjai azonban saját túlélésük biztosítékául az új győztesnek, immár a nemzetfeletti globalizációnak engedtek teret. Folytonosságot építettek az egyik nemzetfeletti érdekrendszertől a másikig. Nevezetesen a reformkommunistából neoliberálissá átváltozó csoportok szorgoskodtak ebben. Az 1989-es alkotmány ennek a régi folytonosságnak a legitimációját köti össze az új jogállam legitimációjával. Kétfajta legitimáció találkozik és ütközik ebben az alkotmányban.

Meg is látszik rajta. Nem szerepel benne a nemzet, a nemzeti érdek, a nemzeti érték közjogi fogalma, továbbá ezek védelmének kötelessége. Elsődleges szabadságot szavatol viszont személyiség önérvényesítésének, a magántulajdon szerzésének és védelmének. Ezen a mesterségesen semleges síkon mozog. Az 1989-es alkotmány a nemzeti önrendelkezés korábbi erőszakos megtörését és hiányát még csak nem is említi. A nemzeti önrendelkezés történelmi, közösségi, szellemi legitimációs folytonosságát nem foglalja magába. Ez az alkotmány 1989-ben megnyitotta a jövőt, de nem zárta le a múltat. Ennek a kettősségnek a következményei terhelik a köztársaság 1990-ben alakult intézményét. A mai nemzet és a mai köztársaság ezeknek a terheknek az elviselésére kényszerül.

Csak hát mára, 2003-ra, a terhek a tűréshatárig növekedtek. Ráadásul a kormányzati oldal kisajátította a köztársaságot. Megint a nemzetnek, pontosabban a nemzeti önrendelkezésnek kellene áldozatot hoznia és hátrálnia. Érzékelhető a nemzetfeletti érdekrendszerek kiszolgálásának folytonossága, persze mai körülmények között. Az európai uniós csatlakozási szerződés következményeiben és tervezetében a kormányzati oldal külső igényeknek enged elsőbbséget. Az itthoni gazdasági önállóságban és az elszakított magyar nemzetrészek támogatásában a kormányzati döntések inkább az ellenérdekű félhez alkalmazkodnak. Mindezt a Magyar Köztársaság nevében teszik. A köztársasági eszme ezzel a közfelelősséget az állampolgároknak kijáró ilyen-olyan jogszolgáltatásra és igazgatásra zsugorítja. Ebben az eszmében és gyakorlatban a nemzet iránti felelősségnek nem jut hely. A nemzeti önrendelkezés történelmi, közösségi, szellemi legitimációs folytonosságát megint veszély fenyegeti. A második megtörés veszélyének azonban már nem szabad bekövetkeznie. Az a nemzet pályáját végzetes irányba sodorná.

Négy szabad választás igazolja, hogy a nemzeti önrendelkezést a mai köztársaságban érvényesíteni is lehet, de feladni is lehet. Más szóval a nemzeti önrendelkezés szempontjából a mai köztársaság eszméjével és intézményeivel élni is lehet, de visszaélni is lehet. Politikai erővel és szellemi meggyőzéssel így legfeljebb egy-egy kormányzási időszakra lehet esélyt szerezni a jobbik megoldásnak. De az irány aztán megint rosszra fordulhat. Most a rosszabbik esettel van dolgunk. Nemzet és köztársaság nyilvánvalóan válaszúthoz érkezett. Látjuk, hogy ezt a rossz fordulatot nem az 1990-es köztársaság maga gerjeszti, hanem az 1989-es alkotmány engedi. A rosszabbik esély, a visszaélés lehetőségének forrását az 1989-es alkotmány fogyatékosságában érhetjük tetten. Ezt a származási és alkati fogyatékosságot azonban politikai erővel és szellemi meggyőzéssel végleg nem szüntethetjük meg.

Új alkotmányra van szükség. Olyan alkotmányra van szükség, amely nemzeti önrendelkezést és köztársaságot szerves egységbe forraszt. Természetesen ez olyan alkotmány jelent, amely a nemzet teljes és egységes legitimációjában gyökerezik, hogy aztán majd ezt a legitimációt érvényesítse. Következésképp alkotmányozó nemzetgyűlésre van szükség. Egyéb körülmények is indokolják ezt. Magyarország helyzete és szerepe alaposan változik és újul a változó és újuló Európában. Közben az európai unió maga is alkotmányozásra készül. Ennek a helyzetnek és szerepnek a kifejezésére az 1989-es alkotmány toldozása-foldozása eleve alkalmatlannak mutatkozik. Magyarország olyan alkotmányt érdemel, amely a nemzeti önrendelkezés folytonosságát és a jogállamiságot összehangolja a többi európai nemzet közös életkeretével. Evégre szükséges épp most kezdeményezni az alkotmányozó nemzetgyűlést.

Jobboldali nemzeti, konzervatív szemléletet fejeznek ki ezek a jegyzetek. Az élő nemzet persze sem nem jobboldali, sem nem baloldali, sem nem kormánypárti, sem nem ellenzéki. A nemzet közösségként él, és a közös önrendelkezés elsőbbségét tartja természetesnek. A jobboldal pedig mindig is a nemzeti önrendelkezést képviselte és képviseli. Úgy tetszik tehát, hogy vállalnia kell az alkotmányozó nemzetgyűlés kezdeményezését.

Új alkotmányra van szükség. Olyan alkotmányra van szükség, amely nemzeti önrendelkezést és köztársaságot szerves egységbe forraszt. Természetesen ez olyan alkotmányt jelent, amely a nemzet teljes és egységes legitimációjában gyökerezik, hogy aztán majd ezt a legitimációt érvényesítse.

Vissza az oldal tetejére