Vissza a főoldalra * vissza jószolgálati testület előlap

Alkotmányos evidenciák[1] – 19 pontban

(Nyilvánvaló alkotmányos tételek)

 

1.       A magyar alkotmány a nemzet ezer éve fennálló államára vonatkozó államalkotó akaratát fejezi ki.

2.       Hatalom alkotmányt nem írhat, nem módosíthat.

3.       Az alkotmány nem szüntethető meg, nem függeszthető fel. Védelmében joga és kötelessége a nemzet minden tagjának fellépni.

4.       Az alkotmány a Szentkorona intézményétől semmilyen módon el nem választható.

5.       Törvénysértés jogot nem alapíthat.

6.       Alkotmányunk jogfolytonosságát külön e célra választott nemzetgyűlésnek kell helyreállítania.

 

7.       Az alkotmányt elismerő alaptörvények, sarkalatos törvények, törvények, állami rendeletek stb. alakítják ki azt a konkrét intézményrendszert, amely az adott korban, adott körülmények között lehetővé teszik az alkotmányos államot, közéletet, az alkotmányos igazságok, értékek, elvek általános tiszteletét, kötelező érvényét.

8.       A magyar alkotmányosság lényegi elemeit jelentik a Szentkorona szuverenitása, személyisége valamint intézményei.

9.       A hatalom feltétlenül megosztandó, nem monopolizálható. A hatalmi ágak nem kapcsolhatók össze.

 

10.   Az ember eredendően, lényegénél fogva szabadságra született. Ezt teljességében egy nemzet közösségében élheti meg, ami politikai közösség és szövetség is egyben.

11.   Az emberi szabadság érvényesítésének eszköze a jogrendszer, a gazdaság - ami nem fordulhat az ember ellen és nem veszélyeztetheti a nemzet biztonságát.

12.   A népirtás (genocidium) üldözendő akkor is, ha közvetett (jogi, gazdasági, kulturális vagy más) eszközökkel követik el.

13.   Az állam számonkérhető feladata az emberi szabadságot kiteljesítő életvitelhez szükséges feltételek garantálása.

14.   Az államnak biztosítania kell a természeti erőforrásokhoz való - monopoliumoktól mentes, uzsora nélküli – hozzáférhetőséget. Ez érvényes a pénzrendszerre és bármely más közintézményre is (mind mai, mind az ezután következő nemzedékek számára).

15.   A föld nem tőke, hanem természeti erőforrás. A magyar föld végső tulajdonosa a nemzet és az őt megszemélyesítő Szentkorona.

 

16.   A mindenkori magyar kormány nem sértheti meg semmilyen okkal, vagy hivatkozással a szerves jogfejlődéssel kialakult alkotmányos rendet, annak nyilvánvaló tételeit, mivel ez a Szentkorona valamint az alkotmányos alapértékek sérelmét jelenti.

17.   A népakaratból politikai hatalomhoz, cselekvési lehetőséghez jutott tisztségviselőnek kötelessége az alkotmányos rend betartása és betartatása. Megszegése esetén felelősségre vonható.

18.   Az emberi gondolkodás, alkotóképesség minden szűkebb szakterületen elért és megvalósított vívmányát, elemző képességét fel kell használni az alkotmányos értékek védelmére.

19.   Az alkotmányos alaptételeket semmilyen politikai megállapodás, szerződés, akár nemzetközi egyezmény nem változtathatja meg – sem országos sem nemzetközi szinten.

Tehát: Minden egyezmény (szerződés), ami ezen alkotmányos elvek (evidenciák) figyelembevétele nélkül, vagy sérelmére köttetett, az eleve illegitim és semmis.


[1] Evidencia: bizonyítás nélkül logikailag egyértelmű, magától adódó, megkerülhetetlen, bizonyos (matematikai evidencia pl. a 2x2=4, erről nincs mit szavazni).

Vissza az oldal tetejére