Vissza a főoldalra * Vissza 2002 szept 13-14 írásokhoz
Egy társadalom vagy civilizáció akkor maradhat fenn, ha képes alkalmazkodni a változásokhoz. A változásokhoz való alkalmazkodás képességének alapvető tényezője a társadalom történelmi tapasztalatainak összessége. A XXI. század és annak is az első fele az emberi történelem talán legválságosabb időszakának ígérkezik és hazánk az Európai Unióhoz való csatlakozásával sorsát meghatározó lépésre készül. Ilyen helyzetben egyáltalán nem mindegy, miként használjuk fel ezerszáz éves kárpát-medencei állami létezésünk tapasztalatait, hogyan viszonyulunk az ezeket is magába foglaló történeti alkotmányunkhoz. Mérlegelnünk kell lépéseink következményeit, nem maradhatunk meg, ha csupán a mára gondolunk. Az ember szó görög megfelelője, az antroposz eredeti jelentése szerint a felfelé tekintő, a jövőbe néző, a célt kereső lény jellemzője. Az emberi civilizáció alapja éppen az, hogy az ember messzebbre, a távolabbi jövőre is tekint.
A XXI. század, különösen annak első fele sorsfordító időszak az emberiség számára. A természetes környezetünk nem csupán helyi, hanem bolygó méretű romlása, a fajok sokféleségének félelmetes mértékű csökkenése, a termőtalaj pusztulása, a levegő szennyezése mind az emberi élettér gyors csökkenésével jár együtt. Különösen nagy gondot okoz az édesvízkészletek gyors csökkenése. Az USA középnyugati és déli államai alatt húzódó hatalmas talajvízkészlet szintje az erőteljes öntözés miatt az utóbbi évtizedben évente átlagosan egy méterrel esik .Hasonló gondokkal küzd India és Kína mezőgazdasága is. A magas terméshozamok csak egyedül a vízhiány miatt sem tarthatók hosszabb ideig mint pár évtized.
A civilizációnk amiatt is fenntarthatatlanná válik, hogy az olaj és gázkészletek is mostanára csökkenek le annyira, hogy a szűkösségük észlehetővé válik. Ami az olajtermelést illeti, ha kibányásztuk a kitermelhető készletek felét, akkor a második felét műszaki okokból egyre nehezebb a felszínre hozni. Mértékadónak tekinthető előrejelzések szerint a világ olajtermelése pár évi ingadozást követően 2008-tól kezdve évi 2%-kal csökkenni fog. A földgázkészletekkel jobban állunk, de a húszas-harmincas évekre egyszerűen elfogyhatnak. A földgázmezők kimerülése nem úgy, mint olajé, hirtelen jelenség. Már most, az előttünk álló, illetve a következő télen komoly válságra vezethet az, hogy az észak-amerikai földgázkészletek kimerülőben vannak és csővezetéken keresztül Észak-Amerika országai nem tudnak gázt bevinni.
Bolygónk mezőgazdasága messzemenően épít a kőolaj és földgáz használatára. A mezőgazdaság gépesítése, a műtrágyák és a növényvédő szerek alkalmazása két-háromszorosára emelte a hozamokat és ennek eredményeképpen a Föld lakossága rohamosan nőhetett. Mivel jelenlegi tudásunk szerint nincs olyan energiaforrás, amely akárcsak részben is helyettesíthetné a kőolajat és a földgázt, a kőolaj és földgáztermelés csökkenése és megszűnése az élelmiszertermelés erőteljes csökkenésével, emberek százmillióinak, milliárdjainak gyengén tápláltságával, éhezésével és pusztulásával járhat együtt. Az USA tervezett iraki háborúja a közel-keleti olajforrások feletti közvetlen ellenőrzés megszerzésére irányulhat. Az ilyen jellegű beavatkozások feszültségeket keltenek a nagyhatalmak között és beláthatatlan politikai változásokra vezethetnek.
Hazánk Európai Unióhoz való csatlakozása egyfajta biztonságot nyújthat arra nézve, hogy egy világhatalom tagállamaként az energia és egyéb válságok során ne juthassunk teljesen kiszolgáltatott helyzetbe. Ezért ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy ne kerülhessünk a többi tagállamhoz képest alárendelt viszonyba. Az Európai Uniót elsősorban a tőke, a gazdaság kovácsolta össze, de a szövetkezés igazi ereje éppen a környezeti és energiaválság kezelésében nyilvánulhat meg. Például 2003 végéig a tizenöt tagállam olyan talaj- és folyóvíz tisztasági törvényt léptet életbe, amely nagyon keményen korlátozza a vizekbe juttatható szennyező anyagok mennyiségét. Ez a törvényt elfogadva lehetetlenné válik az olyan fenntarthatatlan mezőgazdasági eljárások, mint a mértéktelen műtrágyázás alkalmazása és a törvény arra kényszeríti a parasztokat, hogy a földeknek ne a kizsákmányolói, hanem valódi gazdái legyenek.
Hazánk ezerszáz éves történelme során számos alkalommal volt tagja lazább vagy szorosabb államszövetségeknek és a történelmi Magyarország számos részén a magyaron kívül nagyszámban éltek más népek. Így komoly hagyományai vannak annak, hogyan élhetünk együtt más nyelvű, szokású közösségekkel. Ennek az együttélésnek a módozatai jelen vannak a magyar történeti alkotmányban, amely nem csupán a magyarul beszélők, hanem a teljes magyarhon tisztelt és elfogadott alkotmánya volt. A magyar alkotmányos hagyományokat összegző Szentkorona-tan ezért nem csak történelmi érték, hanem a mai magyarok, sőt az Európai Unió számára is sokszorosan kipróbált, mértékadó gondolatok forrása lehet, iránymutató rendszert jelenthet.
Ezért annak a kérésénél, hogy vegyék tekintetbe alkotmányos hagyományainkat és ennek alapján léphessünk be az Európai Unióba, jóval nagyobb európai érdeklődést válthat ki az, ha arra is utalunk, milyen értékes gondolatok, rendszerezések tárháza a Szentkorona-tan és ezekből ajánlunk a megfelelő uniós szervek figyelmébe néhányat. Ezeknek vizsgálata, részbeni alkalmazása alkotmányos hozományunk lehet az Európai Unió számára. A Szentkorona-tanhazai szakértői számára ezért sürgető feladat lenne egy ilyen összefoglaló készítése az Európai Unió alkotmánnyal foglalkozó szervezetei számára.
Továbbá az előttünk álló nagyon válságos világhelyzetre tekintettel hangsúlyoznunk kell, hogy a piaci alapokra épülő Európai Unió mellett elsősorban a keresztyén Európa szellemi hagyományain alapuló szövetséget kell létrehoznunk. A válságokat csak akkor oldhatjuk meg, ha vitáinkat, a keresztény szellemiségnek oldjuk meg, nehézségeinket ezeknek megfelelően vállaljuk. Lehet, hogy ez pillanatnyilag hátrányos lehet egyesek számára, de hosszabb távon valamennyiünk érdekeit szolgálja majd.
Egyenesen úgy is fogalmazhatunk, hogy a válságot Európa csak úgy élheti túl, ha visszatér a keresztyénséghez, a vallásossághoz. Ez vonatkozik a világ valamennyi térségére. Valamennyi nagy vallás alapvető tanításai ugyanis egyfajta, a bölcsességre építő világszemlélet szükségességét hangsúlyozzák. Kínában a világot rendező, fenntartó, harmonizáló a tao. Senki sem tudhatja igazából, mi is a tao, de az embernek a tao útján kellene járnia. A tao követője olyan ember, aki a világ szép rendjéhez illeszkedő életet él. Az ilyen ember nyitott és alázatos, igyekszik magát a világra hangolni. A hindu és a buddhista felfogás szerint az emberi szenvedés oka elsősorban az emberi rövidlátás és butaság. A tompa vagy rögeszmés ember nem látja, mit csinál a világban, ha ugyanis tudná mit cselekszik, dehogy tenné azt. A hindu és buddhista ezért is fokozottabb éberségre, megvilágosodásra törekszik.
A zsidó-keresztyén vallás is hasonlóan tanít. Az istenképű ember értelmes, de annyira nem, hogy cselekedeteinek a világra való hatását azonnal pontosan átláthatná. Mint az Édenkert őrzője és művelője nem tehet akármit. Nagy szabadságot adott neki Isten, de ezzel nagy az ember felelőssége is. Nem mindegy, mit tesz, az embernek körültekintően, mindig az adott helyzetnek megfelelően, Istenre és az ő teremtett világára alázatosan figyelve kell meghoznia döntéseit. Az eredendő bűnben élő ember nem így cselekszik. A jó és a rossz tudásának a fájáról szakító ember nem Istenre és teremtett világára tekintve, hanem önfejűen dönt, csak a saját vágyaira, rövidlátó értelmére hagyatkozik. Amikor szakít a fáról, hogy mondjuk számára az a jó, ha minél több pénze, vagy hatalma van, vagy mennél több testi gyönyört szeretne magának, akkor csak önmagára gondol, másra, a többi emberre, a természetre, Istenre nem. Az ilyen ember ezért pusztulásra van ítélve, az iszlám is az Isten nélkül élő ember végzetét hangsúlyozza. Valamennyi világvallás azt tanítja, hogy az ember a világ egészére, harmóniájára tekintve gondolkodjon és tevékenykedjen, rövidlátóan, önfejűen nem ronthatja meg a világot, a létezést.
Isten választott népének, a zsidóknak törvényt adott, hogy azokat követve elkerülhessék a rosszat és cselekedjék a jót. Jézus Krisztus nem hiába fedte meg a magukat okosnak gondoló embereket és fordult azok felé, akiket lelkileg szegényeknek nevezett. Az utóbbiak ugyanis tisztában vannak értelmük korlátaival és ezért képesek arra, hogy teljes szívvel-lélekkel segítséget kérve Isten felé forduljanak. A Golgotán az egyik keresztre feszített gonosztevő a világi okosság szavaival szidja Jézust, mondván, ha tényleg Isten fia, szálljon le a keresztről és mentse meg őt is. A másik, élete legvégén megtért gonosztevő viszont bölcs. Látása megvilágosodik, rájön arra, ha Jézus Isten fia és mégis ártatlanul, a kereszten szenvedve kell meghalnia, akkor annak valamilyen hallatlan nagy oka lehet, amit ő fel nem foghat. Bölcsen ezért csak azt kéri, hogy Jézus emlékezzen meg majd róla. A megtért, éberré vált bölcs ember Isten országának lakója, míg a csak világian okos elpusztul.
Vizsgáljuk meg, mit ad itt a világban a vallásos világszemlélet az embernek. A vallások szerint a jó a teremtő tevékenységnek, az építésnek és az alkotásnak felel meg. A rosszat a diabolosz névvel illetik, amely szétverőt, összekeverőt, összezavarót jelent. A világban a jó az erősebb, benne van azonban a szükséges rossz is. Ahhoz, hogy a teremtés során hogy új, teljesebb születhessen, a réginek, legalábbis egy részének szét kell esnie és ezt a rombolást a rossz végzi. A rosszat könnyebb meglátnunk, mint a jót. Mivel a jó az építés, alkotás során, hosszabb idő elteltével nyilvánul meg, igazából csak akkor vehetjük észre, ha a dolgokat a folyamatukban tekintjük. A rossz, a romboló, pusztító viszont általában gyors és látványos, könnyű észrevenni.
Milyennek lássuk a világunkat? Valamennyi vallás arra hívja fel az ember figyelmét, hogy a világ rendezett, harmonikus, összefüggő egészet képez. Ez az emberek nagy többségének zsigeri érzése, akit ugyanis magzatként és kiscsecsemőként eléggé szerettek, az ilyennek látja a világot. A belső hangot azonban sokan nem hallják meg. A gyorsuló világban élve sokan úgy érzik, hogy világ nem rendezett egész, hanem kaotikus, azaz a világ folyását nem a harmónia, hanem a gyors és váratlan változások sora határozza meg. A változások jót és rosszat egyaránt hozhatnak. A káoszban élő állandóan résen van, védekeznie kell a veszélyek ellen és ki kell használnia a kínálkozó esélyeket. Az ilyen ember igencsak tevékeny, állandóan tesz valamit, hogy védje magát vagy éljen esélyeivel. Az így élő ember főleg csak magára gondolhat, másra nem jut ideje, energiája. A jelenben él, nem tud a jövővel vagy a múlttal foglalkozni. A világot rossznak látja, a jót nem vagy alig veszi észre, azt ugyanis csak a dolgok folyamatát szemlélve fedezhetné fel, de szemlélődésre nincs ideje és energiája. A jövőre is csak úgy tud gondolni, ha ezt és azt még most megcsinálom, akkor majd jobb lesz. Nem tud megnyugodni, nem élhet teljes emberi életet. Csak a pillanatnak él, ezért elhasználja a világ erőforrásait. Mivel a világ káoszát elsősorban az ember és nem a természet kelti, a világot kaotikusnak látó emberek felszaporodása növeli a káoszt. Emiatt egyre több ilyen ember jelenik meg, egyre kevesebb időnk jut egymásra, gyermekeinkre. A káosz elhatalmasodása a civilizáció összeomlásához vezet.
A vallásos szemléletű ember is látja a világ káoszát, ezt azonban a világ rendjének velejárójaként kezeli. Csak olyan veszélyek ellen védekezik komolyabban, amelyek ellen tényleg védekezni kell és az esélyek közül csak azokat használja ki, amelyekkel élés összhangban van a világ szép rendjével. Ezért nem hajszolja annyira magát, mint a káoszban élő, túlzottan tevékenyember, viszont amit tesz, az építi a világot, szebbé teszi azt. A történelmi példák sorozata azt mutatja, hogy a demokráciák jóval hatékonyabban működnek, mint a hagyományos, vallásos elvekre építőtársadalmak. A jelen lehetőségeinek minél jobb kihasználására szolgál a demokráciák működését meghatározó gondolkodási eszköz, amit az okosságnak nevezhetünk. Az okosság a vizsgált dolgot alkotóelemeire bontva tekinti át, az ok-okozati összefüggéseket feltárva elemez. Mindent részletesen, alaposan, pontosan végiggondolva ésszerűen dönt. Nem törődik a tekintélyekkel, mások vélekedésével, csak az érvelés ellenőrizhetősége számít. Az okos ellentéte a buta, aki képtelen az összefüggések megértésére. Az okosság akkor célravezető, ha a rendszer eléggé egyszerű vagy leegyszerűsíthető, modellezhető. Azaz elfeledkezhetünk a világon lévő egyéb dolgokról, csak az önmagában álló egyszerű rendszert vizsgáljuk. Az okos cselekvés általában hatékony és gyors és a sikerei nyilvánvalóak, az okos ember él a ma rendelkezésre álló lehetőségekkel. Ha hibás volt a leegyszerűsítés, a meghozott személyes, politikai, gazdasági és egyéb döntéseknek a rosszasága sokszor csak hosszabb idő után derül ki. Az okos követhet el bolondságokat, ha nem fogadja el mások intését, hogy legyen óvatos, az adott dolog jóval bonyolultabb, mint gondolja. Összetettebb, nehezebb kérdések vizsgálatára célszerűbb a hagyományos társadalmakat jellemző bölcsesség, ami nem vezet látványos és gyors sikerekre és a mindennapok forgatagában korántsem olyan szembeötlően hatékony, mint az okosság. A bölcsességereje inkább hosszú távon nyilvánul meg.
A demokráciák által felszabadított energiák természetszerűen elsősorban a gazdaság, a piac működését élénkítik. Az ember legkönnyebben az érzékei által megragadható dolgok, az anyagiak felé fordulhat. A piac számára mindig a most az irányadó, a pillanatnyi helyzetet értékeli. A demokratikus berendezkedésű országokban, mivel a szellemi és egyéb értékek képviselete gyengének bizonyult a piaci érdekekkel szemben, a gazdaság, a piac mindent meghatározóvá vált.
A piacot mindenhatónak feltüntető gondolkodás alaptétele az, hogy nem kell amiatt aggódni, hogy az emberek kapzsiak, önzők, a piac úgymond láthatatlankeze úgyis jóra fordít mindent. Ez a gondolat, amely a XVIII. századtól kezdve a kapitalizmus vezéreszméje, mélységes ellentétben van a vallások szellemiségével, a keresztyén világszemléletet tekintve az eredendő bűn eltűrésének majdhogynem ösztönzésének fogható fel.
A demokrácia jól alkalmazkodik, de jóval nagyobb zavarokat kelthet, mint amekkorákon úrrá lehetne. Európa és a civilizációnk fennmaradásának alapvető feltétele ezért a távlatos, a nem csupán okos, hanem egyben bölcs gondolkodás térhódítása. A demokrácia alapvető veszélye, hogy az antroposszal szemben a darwini elv szerint élőket juttathatja meghatározó szerephez. A messzire tekintő, bölcsen gondolkodó, önzetlen ember visszaszorul, lassan észre sem vevődik a mának élő, csak okos, kapzsi és önző emberek mellett. Ennek a fő oka a vallásosság csökkenése és a műveletlenség. A vallásosság csökkenése, az elvilágiasodás szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy a történelem során gondolkodásunkban a bölcsességet kiszorította az okosság. Az elvilágiasodás csak átmeneti jelenség, a vallásosság csökkenése egyúttal a valláspótlékok tömegének megjelenésével jár együtt.
A demokrácia nem lehet öncél, hanem csupán keret arra, hogy az emberek adottságaiknak megfelelően, önmaguk és mások javára élhessenek. A társadalmi élet minőségét nem csupán a gazdaság, hanem az eszmények, a vallás, a nevelés, a kultúra és az oktatás határozza meg. A lélektani felmérések azt mutatják, hogy az embert nem a gazdagság, hanem a szellemi értékei, ezek közül is elsősorban az emberi kapcsolatai tehetik boldoggá. A gazdagság csak addig fontos, amíg az ember legalapvetőbb élettani szükségleteit kell kielégíteni. A társadalom szellemi értékeinek milyenségét pedig elsősorban a jövőkép, a világszemlélet határozza meg. Az olyan demokrácia azonban, ahol az embereket csak a gazdaság foglalkoztatja és a gondolkodásukat csak az okosság jellemzi, csupán a jelennel képes foglalkozni.
A jövőt illető vakság miatt a demokráciák elpusztíthatják a civilizációt. A demokrácia által felszabadított emberi energiák meggondolatlan felhasználása olyan változásokat idéztek elő, mint a már tárgyalt, a világ egészére kiterjedő környezeti válság, a források gátlástalan pocséklása, a pazarlást egyenesen gerjesztő gazdálkodás, a fogyasztóvá gyúrt tömegek elbutulása és a világot feszítő félelmetes egyenlőtlenségek. A demokrácia csak akkor vezethet fenntartható létezéshez, ha a néptömegek megfelelő szellemi nevelésben részesülve elsősorban a szellemi értékek felé fordulnak és antroposzként gondolkodva képesek szemlélni a világot.
Az Európai Unió csak akkor válhat életképes, a válságokat túlélni, kezelni képes államszövetséggé, ha a gazdasági és környezeti politikáját egy alapvetően vallásos alapozottságú, távlatos szellemiség határozza meg. Ennek kialakításában mi magyarok jóval nagyobb részt vállalhatunk, mint amekkorák a területi, népességi, gazdasági arányaink az államszövetségen belül. A jelen állapotban, a belépéskor elsősorban történeti alkotmányunk, annak hatalommegosztási rendszere, a források feletti rendelkezésről valóalapelvei nyújthatnak támpontokat a közös európai életrend kialakításához.