Vissza a főoldalra * Vissza 2002 szept 13-14 írásokhoz
Dr.Ádám Antal alkotmányjogász úr hozzászólásában legalább nyolcféle természetjogról beszélt, ezeket meg is nevezte történeti kialakulásuk sorrendjében. Ebből a felsorolásból kiviláglik, hogy tulajdonképpen csak egyféle természetjogról beszélhetünk, ugyanis a nyolcféle természetjog egy és ugyanaz, az ősforrástól való fokozatos eltávolodásuk folyamatában. Az ősi, isteni eredetű természetjog nyolc fokozatban süllyed egyre mélyebbre, ahogy az emberiség távolodik az isteni teremtő ősforrástól.
Dr. Éva Maria Barki asszony, nemzetközi jogásznő hozzászólásában elmondta, hogy az osztrák és a német nép mai, jelen alkotmánya, annak megszerkesztése és felépítése mindkét esetben egy-egy szerző nevéhez fűződik, egy bizonyos történelmi korban. Tehát egy ember alkotása a közösség számára, amit a közösség elfogadott és elfogad ma is. Elmondta, hogy az osztrák és német alkotmány is alulról felfelé - lépcsőzetesen építkezik, piramisszerűen egyre magasabbra, és amikor a csúcsát eléri, a csúcs fölött még van. Valami, amit már nem lehet megfogalmazni, kimondani, leírni, mégis ez a valami adja meg az egész alkotmány érvényességét, mintegy beburkolja, felveszi magába az egész alkotmányt.
A magyar alkotmány születése ennek az útnak, folyamatnak éppen a fordítottja. A magyar alkotmány felülről, magasságokból száll le a Földre. A magyar alkotmány az isteni teremtő világ, a világmindenség egészének teljességéből száll alá, ereszkedik le fokozatosan a Földre, de úgy, hogy ezzel a teljességgel mindvégig megőrzi, folyamatosan tartja a kapcsolatát és a magyar népközösségbe akar testet ölteni a földi világban. Olyan, mint egy hatalmas fa, amelynek koronája az égben él, az egész világmindenségben leveledzik, gyökere pedig a magyar népközösségbe és rajta keresztül a Kárpát-medencében kapaszkodik meg. A magyar alkotmány élő lénye a Kárpát-medencébe eresztette gyökereit, itt él az a népközösség, amelyet formál, alakit.
A fa törzsében a világmindenség egészének teremtő világosságából eredő, élő törvények áramlanak a gyökerek felé, és uralkodnak a sötétségen, és a sötétségben, a fa gyökerének hajszálterein keresztül eljutnak a magyar közösség minden tagjához, egyedéhez, és részessé teszik az uralkodásban. A magyar közösség minden tagja részt vesz az uralkodásban, hiszen ennek a világosság-áramlása tartja életben. Azon a helyen, ahol a fa törzse átmegy a gyökérzetbe, a közösségnek egy középpontja képződik, amelyből az élő világosság törvényáramlás osztódik minden irányba, a gyökerekben folytatva útját.
A régi korokban ez a középpont a királyság intézményében fejeződött ki. A királynak kellett a fa törzsében leáradó uralmat szétosztani a közösség részei felé. A király az uralom osztás helyén állt, szét kellett osztania az uralmat, és mindenkit, aki a magyar közösséghez tartozott, részeltetni benne. Király csak az lehetett, aki az uralomszétosztás képességével rendelkezett. Így a közösség tagjainak a királyt mindig választaniuk kellett erre a feladatra, mert ez a feladat rendkívül magasszintű emberi képességeket igényelt. Látható, hogy az élő alkotmány lénye, mint világosság, kiszorítja magából a sötétséget és uralkodik rajta, kiszorítja magából a hatalmat, és nem ad neki életlehetőséget, hiszen a hatalom forrása sötét.
Hogyan nyilatkozott meg az élő magyar alkotmány a régi, történelmi korokban, hogyan él ma és hogyan fog cselekedni a jövőben?
Az élő magyar alkotmány mindig közösségi módon, közösségi formában nyilatkozott meg. A magyar népközösség az önkényuralmat nem ismerte e1 soha, nem tudta elfogadni. A hatalom és a hatalomgyakorlás is, mint a sötétség fejedelmének megnyilatkozása, idegen volt a számára. A magyar népközösség az egész emberiség közösségének szellemével él nagyon szoros kapcsolatban, azt lehetne mondani, hogy örök, elkötelezett szerződéses, szerelmes kapcsolatban, az egész emberiség közös szellemének magvát őrzi magában.
Bokor Levente úr hozzászólását azzal zárta, hogy Szent István megajándékozott minket az etnikai nemzet fogalma mellett a politikai nemzet fogalmával, ezt neki köszönhetjük.
Mit takar ez a két fogalom? Hogyan lehetne ezt megközelíteni? Mit jelentenek ezek a fogalmak?
Az emberiség egésze közös alapokból indul, ezeket a közös alapokat minden egyes ember magában hordozza. A történelmi múlt távolában a közös emberiségen belül széttagolódás indul el, bizonyos központok képződnek, amelyek körül fajok keletkeznek, a Föld égitest különböző pontjain, összhangban a természeti környezettel. A fajok tovább tagolódnak népekké, amelyek a fajon belül szintén bizonyos központok körül alakulnak ki, az illető népközösség szellemének vonzásában. A fajok a faj szellemének és a Föld, a hely szellemének együttműködéséből keletkeznek, a népek ugyanúgy a nép szellemének és a földi hely szellemének együttműködéséből. A széttagolódási folyamat nem áll meg, tovább halad, a népek keresztezik egymást, ötvöződnek, keverednek. Ebből a sok irányú, minden irányból történő kereszteződésből az egyedek hallatlan sokfélesége keletkezik, de úgy, hogy minden egyed magában hordja az egész emberiség összes örökségét, amely az átöröklési folyamatban áramlik. Ez az örökség pedig folyton gazdagodik az ember szabad, teremtő tevékenysége folytán, és ennek a gazdagodásnak nincsenek határai, lehetőségeiben végtelen. Ez a szabadság az ember lelkében lakozik, innen kiindulva teremt. Hasonlatos a növényi maghoz, amely a földbe kerül, a nedves és sötét földbe, és mikor a Nap melegét és sugárzását érzi, akkor elkezdi magát kibontakoztatni. Egyik pólusával a Föld középpontja felé törekszik, másik pólusával a száraz levegő, a világosság és meleg felé, amely körülveszi a Földet. Fokozatosan növekszik mindkét irányba, a föld felszíne alatt. Létrehozza gyökérzetét, a felszín fölött pedig koronáját, amely a fejlődése csúcsán gyümölcsöket terem a világ számára, és ezekben a gyümölcsökben magvak vannak, az új, teremtő élet lehetőségei. A lélek az ős világosságból, az Istentől ered, és amikor eljön az ideje, egyik pólusával az őt környező szellemi világokba törekszik, másik pólusával az öröklési áramlás felé, amely a Földhöz köti. Így létesül a földi emberi élet a lélekből kiindulva, annak akaratából, az Isten akaratából. Az öröklési áramlásban a teremtési múlt őrződik, a szellemi világokban a jövő lehetőségei adódnak, a lélekben pedig a jelenidejű teremtés kezdődik. Ebben a világfolyamatban részt vesz minden létező, mert minden létező él, és minden él. Ebben a jelenidejű teremtési folyamatban a jövő egyesül a múlttal, és az öröklési áramlatban őrződik meg és halad tovább. Az etnikai nemzet az öröklési áramlatban megőrzött múlthoz ragaszkodik, élő, de önmagát ismétlő formákhoz, tehát nincs benne továbbfejlődési lehetőség.
Ezzel szemben a politikai nemzet nyitott a teljes környezete iránt, minden irányban, nem záródik bele az öröklési áramlatba, nincs készen, hanem fejlődésben van, folytonos kibontakozásban, a lélek szabad, teremtő tevékenységének le hetőséget ad a kibontakozáshoz, az egyéni szabadság irányában. Az emberiség egészének fejlődése ebbe az irányba halad.
Maga az élő isteni lélek önmagát teremtve hozza létre a jövőt és a múltat. A múlt a jelenben megvalósított, megvalósult jövő. Mindez, vagyis a világmindenség, az élő Isten ősvilágosságának szabadságából, szeretetben fogant teremtése lélegzik, kiárad és visszatér önmagába. Az ember az élő világmindenség egészéből közeledik a Föld felé, és születik meg a Földre, közben kilélegzi magából az egész világmindenséget, így az az ő környezetévé válik, s mikor meghal, visszalélegzi magába az élő világmindenséget. Így lélegzik az Isten az emberben és minden létezőben, minden létező Belőle él. Minden fogalmunknak van lelkisége, szellemisége, testisége, élete.
A magyar alkotmánynak is van önmagát az élő Isten ősvilágosságának szabadságából teremtő, érző lelki hit-ereje, és van jövőt óhajtó, remélő, a jövő életben bizakodó, józan, világos tudatú, a teljes valóságban gyökerező gondolati, a jövőt szabadon, a valósághoz igazítva tervező szellemi képessége, és van jövőt megvalósítani akaró, szeretetben fogant, gondoskodó közösségi akarata, hogy ez a jövő meg tudjon testesülni, a teremtő Isten akaratát valóra váltva.
Ehhez és mindenhez, amibe kezdünk, kérjük az Isten segítségét, hogy áldás legyen minden cselekedetünkön, a mi cselekedeteink az Ő cselekedetei legyenek.
GF
2002 szeptember