Vissza a főoldalra * Vissza az tartalomjegyzékhez * Vissza meghívóhoz  

Megnyitó előadás

Fáy Árpád: Az Alkotmányról az EU kapujában c. konferencia vitaindítója

A magyar alkotmánynak egységes eszmerendszere, fogalmi modellje vanez talán a legfontosabb sajátosságaa szerkezetében is kódolt erkölcsi, társadalom-szervezési igazságok, örök emberi elvek együttese, amely hagyományként, a szentkorona szimbólum-rendszerében megfogalmazva maradt ránk.[1]

Bevezető[2] – pontokba szedve

(Nyilatkozathoz előtanulmányként)

1)       Az uniós csatlakozás előtt rendezni kell a magyar alkotmány ügyét.

1-1)                           Meg kell különböztetni az alkotmány és az alaptörvény fogalmát, mert ezen az úton zárható le a német megszállással kezdődött és 58 éve máig tartó alkotmányos interregnum.

1-2)                          A magyar alkotmány, a nemzetnek a közösség eredtéről, céljáról és hatalmának gyakorlásáról vallott közös tudata, életszemlélete (mint önálló entitás), amely részleteiben sok évszázad alatt fokozatosan fejlődött ki és őrződött meg. Hasonlatosan az anyanyelvhez, népzenei kincshez, tudományos és művészeti értékekhez, amelynek legátfogóbb leírását a magyar alkotmány-tan, régi nevén a szentkorona-tan adja.

1-3)                          Az egységbe szerkesztett alaptörvény (vagy sarkalatos törvények) az adott hatalmi helyzethez igazodó, vagyis kényszerű kompromisszumokat is tartalmazó írott okmány, amely nem azonos az alkotmánnyal, de normális esetben el kell ismernie az alkotmányt, és amelyet kogens szabályok szerint - arra felhatalmazott testület hoz meg.

1-4)                          Az 1949. évi XX.-as alaptörvény (amelynek módosításait a ma elfogadottnak tekintett szabályok szerint az egykamarás országgyűlési képviselőház 2/3-os többséggel határozhatja el), viszont máig elutasítja az 1944-es német majd szovjet megszállók nyomán a magyar alkotmányt, ezért élünk 58 éve, ezen belül 11 évvel a szovjet megszállók kivonulása után is változatlanul alkotmányos interregnumban.

1-5)                          A magyar alkotmány a magyar kultúra, a történelem, az identitás része, amelyet a Szent Korona szimbólumrendszerében fogalmaztak meg. Ez összefoglalja az egyetemes emberi lét alapjait, az emberi társadalmi együttélés legalapvetőbb normáit egységes fogalmi rendszerbe, építménybe szerkesztve (=alkotmány). Magyarországon a magyar nemzet észjárása szerint az alkotmányt nem a felülkerekedő hatalom diktálja (napi, taktikai önös érdeke szerint), az alkotmány nem egy bármikor átírható papírlap, itt a hatalomnak kell elfogadnia az alkotmányos alapokat – különben nincsen alkotmányos legitimitása.

a)                   Ezt a gondolatmenetet vették alapul mindig a magyar történelemben, ezt igyekeztek figyelembe venni és erre hivatkoztak az Intelmektől kezdődően a Gesta Hungarorumon, az Aranybullán, a Pragmatica Sanctio-n és sok már oklevélen, törvényen keresztül az 1920-26-os jogfolytonosság helyreállító nemzetgyűlésig.

b)                   A legmodernebb felfogás szerint is az állam egy intézménye nem határozhatja meg az állam mibenlétét és legfontosabb feladatait, kötelességeit megjelölő alkotmányt, mert azt csak az államon kívülről a nemzet teheti meg.

c)                   Ezen alkotmányhoz igazodva dönthet az állam az egyes részletekről, működési alapelveiről és legfőbb intézményeiről a maga jogkörén belül, erre a célra alkalmas testületében, az országgyűlésben.

d)                   Az államélet alkotmányosságának megszakadását orvosoló, az alkotmányos jogfolytonosságot helyreállító feladatot a hagyomány szerint alkotmányozó nemzetgyűlésnek kell elvégeznie.

e)                   Érthetően nem arra az országgyűlésre hárul a jogfolytonosság helyreállításának feladata, amelyet nem erre a célra választottak, amely a megszállók kivonulása után is több mint egy évtizedig eltűrte az államélet alkotmánytól való elszakítását. Ez a különbségtétel indokolt, mert az alkotmánytól elszakítottan működő országgyűlés az alkotmányos viszonyok helyreállításának elmulasztásával egyetértő tettessé vált abban, hogy máig követve a korábbi szovjet megszállók parancsát, az alkotmány elnevezést mind a politikában, mind a tudományban, oktatásban, sajtóban és a legszélesebb közvéleményben az eredeti jelentésétől elszakítva az alaptörvényre értelmezzék, és ezzel már gondolkodásában gátolják az embereket, a nemzetet az alkotmányos viszonyok helyreállítására tett törekvésben.

1-6)                          Megjegyezzük, hogy véleményünk szerint az emberiség egésze számára sem kerülhető meg hosszú távon, hogy (magyar fogalmakkal élve) az államéletet a diktatórikus törekvések elől kellően nem védő, alkotmányra nem támaszkodó alaptörvények, alkotmány-charták mögé valamilyen elnevezéssel az emberi együttélés legalapvetőbb elveit, elismerő meggyőződést megjelenítsék, meghivatkozhatóvá tegyék. (Ez azonban nem a mi közvetlen feladatunk.)

1-7)                          Hangsúlyozni kívánjuk viszont, hogy a magyar államélet és ezzel a magyar társadalom, a magyar nemzet életének az alkotmányos alapoktól való további elszakítása modern szóval kifejezve genocídium, amelyet elvileg nemzetközi egyezmények is tiltanak. Pontosabban a hosszú ideje tartó genocídium folytatása, mert mi másnak volna nevezhető mindaz, ami a magyarsággal történt a XX. században:

a)                   Trianoni diktátum területi és sok egyéb előírásával,

b)                   a határon túlra szakadt nemzetrészek életfeltételeinek felszámolásában cinkos tétlenség,

c)                   a határokon túlra szakadt nemzetrészek ellen elkövetett tíz- és százezres fizikai likvidálások emlékének a társadalmi emlékezés peremére szorítása a mai napig,

d)                   a német és kommunista munkatáborok, az évtizedekig tartó mindennapi terror pusztításainak emlékét felszámoló és ezzel a jellegét meghazudtoló magatartás az államéletben a mai napig,

e)                   az ország lakossága számának rohamos csökkenése, évenként egy város lélekszámával, továbbá a hat-nyolc millió körüli lélekszámot elérő magzatgyilkosság (abortuszok) tömegét igazolni igyekvő propaganda, törvénykezés a mai napig,

f)                    az államosítás az azt kiteljesítő idegen kézre játszó privatizációval együtt,

g)                   a történelmi tudat megváltoztatására törekvő tudomány és oktatás, a kulturális és vallási tudat nyílt és folyamatos megalázása, rombolása a mindennapi sajtóban,

h)                   a társadalmi kapcsolatrendszerek bevallottan tudatos szétverése a szovjet-korszakban és ennek nyílt folytatása vagy közömbös szemlélése az utóbbi 12 évben a liberalizmus jegyében, és így tovább.

1-8)                          A népirtás technikáiról és annak tiltásáról 1948 óta nemzetközi egyezmény szól, amelyet Magyarországon az 1955. évi 16. törvényerejű rendelet hirdetett ki. Ezen dátum óta nem hivatkozhat semmilyen módon magyar állami intézmény képviselője arra, hogy e fogalom jogi erő nélküli üres fikció. 1956-ban a magyar hagyományt érvényesítve mozdult meg az ország a népirtó diktatúra ellen. A magyarságnak belső, önálló ügye alkotmányos viszonyait rendezni. A nemzetközi egyezmény említése a pontos fogalmazást segíti, és az eligazodást, hogy nemcsak saját fogalmai szerint tűrhetetlen az az állapot, amelyben máig élnie kell.

1-9)                          A történelmi teljességet tekintve

a)                   A magyar alkotmány napjainkban a régi szóval “hungarus alkotmány” vállalt öröksége, amelynek megformálásában döntő szerepe volt a török időkig az ország túlnyomó lakosságát kitevő magyarságnak. A török időket követően azonban a hungarus alkotmány az együtt élő és idők folyamán felszaporodó más népek közjogi tudatának, állapotának is sajátja lett.

b)                   A “Szent Korona népeinek” egyike a magyar nemzet, amelynek nincs más útja a megmaradáshoz, mint felvállalni a magyar alkotmány örökségét, azonban nem kizárólagos jogosultként, hanem az ugyanezen örökséget vállaló más népekkel együtt – a török idők utáni értelmezésben született hivatkozás szerinti “Szent István -i” (sok népet magába foglaló) állameszme jegyében.

c)                   A Szentkorona-tanban leírt alkotmányos tudatot valóban magáénak valló, ezt a meggyőződést nemcsak meghivatkozó de felvállaló népek, nemzetek a magyarság természetes társai, akikkel a viszonyát alkotmányos szolidaritásra helyezheti. A Szentkorona-tanban leírt alkotmányos tudat hordozói, e meggyőződés hívei, bármilyen nyelven beszéljenek, a XX. század történelmét szintén genocídiumként élték meg, és ha a “hungarus alkotmány” alapján akarják rendezni életüket, akkor az alkotmányos kultúra népei elleni genocídium máig ható erőivel, máig tartó folyamatával kell ők is, szembenézzenek, amelyet nekik is meg kell nevezniük.

1-10)                       A történelmi magyar alkotmány elismerése nem jelenti a modern társadalomból való kiszakadást, nem jelenti a modern gazdaságban való életképtelenséget – bár ezt az alkotmány ellenzői fennen hangoztatják.

a)                   A történelmi magyar alkotmány – az előbbi állítástól eltérően – éppen életképességünket erősíti, a nemzet életerejét és önrendelkezését, tudatos önszervezésre képességét támogatja.

b)                   A magyar alkotmányos meggyőződés két fontos pillére a Szent Korona szuverenitása és a Szent Korona tagjainak szuverén volta. Úgy fogalmazza meg tehát a nemzeti közösség fontosságát, hogy e közösségben hangsúlyozza az egyén önállóságát. Ugyanezt fejezi ki az alkotmányos hagyomány azzal, hogy nem a nemzetet, népet tekinti szuverénnek, sem az államot vagy a hatalom gyakorlóját, hanem a Szent Koronát, amivel a hatalmi megosztás elvét elfogadva a hatalmát szolgálatként gyakorló állam és a nemzet együttesét tekinti működőképes, szuverenitásra alkalmas egésznek. A legmodernebb politikai és vállalkozási szabadság is ebben a keretben egyeztethető össze a szolidaritás mindent összetartó követelményével.

c)                   A fentiek szellemében meg kell jegyezni még, hogy a gazdaság és pénzrendszer alkotmányosságát alapvetőnek tekintjük abban az értelemben, hogy a társadalom egyetlen alrendszere, intézményi rendszere sem vonhatja ki magát az alkotmány hatálya alól. Tehát az alkotmány sérelmére nem lehet mentség az, hogy gazdasági vagy pénzügyi szerződésbe, szabályozó megállapodásba csomagolták.

1-11)                       Meg kell továbbá jegyezni, hogy nemzetközi struktúrákba Magyarország az alkotmány elvei szerint csak oly módon csatlakozhat, ha ezzel alkotmányának érvényessége nem csorbul! Amennyiben nemzetközi szervezeteknek intézkedési jogokat enged át a magyar állam, akkor erre csak úgy és addig van joga, amíg az alkotmányt e nemzetközi szervezet intézkedése, működése nem sérti, illetve ha a sérelem esetén megfelelő és működő jogorvoslati lehetősége van az országnak!

 

2)       Felhívjuk a magyar politikai vezetés és a legszélesebb közvélemény figyelmét, hogy a magyar nemzet politikai kultúrájának, társadalmi önértékelésének sarokkövét jelentő magyar alkotmányt diktatúra, ravasz fortély nem semmisítheti meg, mert „törvénysértés jogot nem alapíthat”!

2-1)                          A magyar alkotmány kérdésével az őt megillető figyelemmel, gondossággal kell, törődjön a magyar állam és minden magyar intézmény, szervezet, az oktatás és a sajtó, a nemzet minden magát felelősen szabadnak, mérlegelésre képesnek tekintő tagja.

 

3)       Sajnálattal kell megállapítani, hogy a „liberális diktatúra” 12-ik évében még mindig nem történt meg a magyarországi törvényhozásnak a magyar alkotmányhoz illesztése, a jogfolytonosság helyreállítása.

3-1)                          Ez a helyzet sérti a magyarság identitását (önazonosságát) és szétzilálja nemzeti képességeit, megfosztja az országot és a nemzetet önszervező képességétől, kiszolgáltatva a vakvéletlennek és minden kalandorságnak.

3-2)                          Az alkotmányától elszakított törvényhozás tevékenysége látszat, a tulajdonképpeni feladatát ellátni nem tudja, csak a minimális hétköznapi élet szabályozására alkalmas, nem képes biztosítani a nemzet lényegi problémáinak érdemi kezelését.

3-3)                          Az ország, a nemzet szabadsága gyakorlásának előfeltétele, hogy alkotmánya jegyében intézhesse saját ügyeit. Ha erre nincsen lehetősége, akkor bármely sorsfordító döntés, amelyet a nemzet nevében deklarálnak, semmis, és a nemzetet, az országot nem kötelezik – sem a közösség, sem a személyek felelőssé nem tehetők politikai, gazdasági, kulturális vagy egyéb mulasztásért.

3-4)                          Az erőszakkal, fenyegetéssel elért önromboló, tompa engedelmességnek semmi köze a felelős önálló cselekvéshez, az emberi élet kiteljesedéséhez, lehetőségeinek kibontásához, a nemzet felvirágzásához, tagjai boldogulásához.

a)       A magyar alkotmányban rejtetten de igen erőteljesen a politikus lét az emberi lét teljességének igénye, törekvése, garanciája, kultusza jelenik meg.

b)       A politikus lét kellene, biztosítsa a társadalmi lét ezernyi lehetőségét, a szépet-jót-igazat, a kultúrát, a jólétet és értelmes munkálkodást lehetővé tevő gazdaságot, a következő nemzedékekről gondoskodó oktatást stb.-stb.

c)       A politikus lét nem kiváltságot, versenyelőnyt kell, jelentsen a társadalom más tagjaival szemben a megélhetésért folytatott küzdelemben, hanem szolgálatot az alkotmány szellemiségének jegyében.

 

4)       Szorgalmazzuk annak tudatosítását, hogy a nemzet és az ország alkotmányos helyzetének rendezése érdekében egy az alkotmányos jogfolytonosságot helyreállító nemzetgyűlés tud megfelelni

4-1)                          A nemzetgyűlést egyetlen kötelesség terhelheti, hogy állítsa helyre az ország alkotmányosságát, és ezt követően hozzon olyan törvényeket, amelyek a magyar alkotmányhoz illeszkedően és korunk gazdasági, politikai, kulturális és egyéb kihívásaira megfelelően válaszolva szabályozzák az ország ügyeit.

4-2)                          Az Alkotmányossági Műhely kezdeményezi a jószolgálati Alkotmányossági Tanács létrehozását. Az Alkotmányossági Tanács legfontosabb feladata, hogy

a)                   az Európai Unióba való csatlakozás folyamatának lezárulása előtt felhívja a figyelmet a magyar identitás alapvető elemére: alkotmányos hagyományunkra, az érte folytatandó közjogi küzdelem fontosságára,

b)                   célja, hogy a kormánnyal és a parlamenttel tárgyalásokat kezdjen az alkotmányozó nemzetgyűlés jogi kereteinek kialakításáról,

c)                   célja továbbá, hogy az alkotmányozás gondolatával és részleteivel a szélesebb közvélemény elé lépjen, és ezzel hosszabb távon javítsa társadalmi problémamegoldásunk színvonalát, kerülni segítsen az értelmetlen vagy embertelen lépéseket, és támogassa a reményteljes, a nemzet és a nemzet tagjainak boldogulását célzó törekvéseket,

d)                   célja, hogy a nemzetnek erőt adó erkölcsi, szellemi, anyagi és politikai megújulási folyamatokat a maga részéről és a maga erejével erősítse elemző tevékenységével az alkotmányos lét, kultúra szempontjainak felvetésével,

e)                   összetételében az Alkotmányossági Tanács törekszik arra, hogy egyházak, önkormányzatok, köztestületek, érdekképviseletek, egyéb országos jelentőségű civil szervezetek, hazai nemzetiségek, a határon túli magyar nemzetrészek olyan képviselői és olyan felkért szakértők munkálkodjanak benne, akik személyesen is elkötelezettek az alkotmányozás ügyében. Akiket szűkebb környezetük közvetítőként is elfogad az alkotmány témakörében, akik együttesen jószolgálati jelleggel fordulhatnak az Állam Elnökhöz, Országgyűléshez, Kormányhoz és más közintézményhez.

 

5)       Alkotmányos kultúránk, hagyományunk és jövőnk alapkérdéseinek további részleteire hívják fel a figyelmet a konferencia résztvevői:

5-1)                          Az alkotmány és az alaptörvény fogalmát jelen helyzetünkben, az uniós csatlakozás küszöbén feltétlenül meg kell különböztetni:

a)                   elválasztva ezzel az aktuálpolitikai kényszereket és törekvéseket az alkotmányos hagyomány kétségtelen tényeitől,

b)                   elismerve a hagyomány által erősített nemzeti szolidaritás igényét

c)                   tudomásul véve a történelmi alkotmány filozófiai és tudományos alapigazságait, azok politikai szavazásoktól mentes érvényességét,

d)                   valamint lehetővé téve a tiszta fogalmakra támaszkodó, a hitet és tudást egyeztető, az igazság keresést és a hatékony társadalomszervezést egymással illeszteni törekvő közjószolgálatot - a magunk és következő nemzedékek számára.

5-2)                          Az alkotmány tekintetében semmilyen diktátumnak, kötelező külső “harmonizációnak”, bármilyen indoklású kényszernek, tehát az alkotmányos elvek feladásának helye nincsen.

a)                   Az uniós csatlakozás során meg kell találni annak a módját, hogy az EU elismerje az emberi szabadságjogokat és az állampolgári jogokat magukba foglaló emberi alapértékek nemzeti keretben való megélésének elvét, jogát, lehetséges útját a nemzetközi szintű érvényesíthetőséggel együtt.

b)                   Csatlakozásunk központi elemévé kell tenni az alkotmányos alapelvekkel ellentétes bármilyen rendelkezéssel, követeléssel szembeni ellenállás jogát, azaz a legfőbb emberi (régi szóval isteni) eszmék teljességéhez való ragaszkodásunkat (ez az alkotmányos szabadság).

c)                   A magyar alkotmány, tehát a magyar közjogi anyanyelv hagyománya, szemléletmódja szerint valamely társadalmi egység szuverenitása (autonómiája) nem más egységek szuverenitásának rovására, azt elvonva, hanem annak kiegészítéseként jön létre. Ezért nevezhették Magyarországot az autonómiák hazájának, ezt jelenti a Szent Korona szuverenitása, a diktatúra tiltása, a teljes hatalom fenntartása kizárólag a Szent Korona számára. Ennek az elvnek kell megjelennie az élet minden területén, a városok, községek, megyék, régiók és a különböző szervezetek életében.

d)                   Az alkotmányos alapelveket, alapigazságokat nem lehet a mértékrendszerek vagy a jogi végrehajtási eszközök mintájára szabványosítani, azaz nem szabad elszakítani az élettől a jogi, gazdasági, politikai társadalmi szabályozórendszerek eszközeit. A jogpolitika nem azonosítható egy bármilyen módon kialakult hatalmi elit korlátlan önkényével – éppen a jogpolitika az egyik terület, ahol az alkotmányos elveket nem szabad megkerülni.

 

Néhány fontos témakör:

I. A teljes értékű alkotmányos szemlélet jelentőségéről

A magyar lét, a magyar nemzetben való emberi lét az általános, az egész emberiségnek kívánatos testi-lelki, anyagi-szellemi kiteljesedés egy útjaként áll előttünk mint lehetőség. Ez a lehetőség azonban nem feltétlenül és mindig áll rendelkezésre, ez nincsen magától, ezt vállalni kell, ezért tenni kell – ez a magyar politikai lét „örök alapkérdése”.

Miből is áll ez a magyar lét, magyar identitás? A kérdéskör sokrétű és koronként más kerül a figyelem középpontjába.[3] Azonban a magyar identitásnak van közjogi oszlopa, a magyar alkotmányosság – és ez a világon ritka, nem minden nép alakít ki olyan fogalmi és érzelmi önazonosság tudatot, amit közjogi eszmékben fejez ki. Ezt a tényt mint hagyományt együtt örököltük az anyanyelvünkkel, népdalainkkal, népművészetünkkel, irodalmunkkal és sok minden más emlékkel együtt, amelyekhez hasonlatosan régmúltba vezetnek időbeli gyökerei.

Alkotmányos hagyományunk azt jelenti, hogy történelmünket nem csupán átéltük, megszenvedtük és gyümölcseinek örültünk, hanem legfontosabb államéleti, közéleti tanulságait érzelmileg és gondolatilag igyekeztünk feldolgozni s abból építkezve egy norma- és eszmerendszert fogalmaztunk[4]. Ez az eszmerendszer nem csak a hatalom birtokosainak szűk körében volt ismeretes, alapvető rendezőelvként elfogadott, hanem érzelmi és logikai harmóniában a nemzet sőt a nép egészének szélességében vált a lét természetes elemévé. Az egész magyarság identitásának lett változó korokon, társadalmi formákon átnyúló meghatározó részévé (úgy, mint az anyanyelve).

Akarva vagy akaratlanul, szándékkal vagy sodródás eredményeképpen az úgynevezett rendszerváltás során ez a kérdés a maga súlyával eddig nem merült fel – tehát a ma hatalmat gyakorló rendszer szempontjából a tulajdonképpeni magyar problémák még mindig illegálisak.[5] A helyzet analóg II. József nyelvrendeleti törekvésével, és számos Habsburg uralkodónak a magyar alkotmány elleni fellépésével.

Hogy a jövőben végképp elfelejtődik a magyar szempont, tehát hogy soha többé a magyar alkotmányt alapul elismerő politikáról nem beszélhetünk, vagy hogy mégis erőt vesz magán a magyarság, és tetszhalott állapotából képes lesz alkotmányos politikai életre kelni, az nyitott kérdés, amely „rajtunk” múlik. Olyan kataklizmák korában és forgatagában élünk, amely figyelmünket, veszélyérzetünket végre igazán felkelthetné. A magyarság politikai életereje alkotmányában fejeződött ki.

Jelenleg a működő hatalmi intézmények a magyar alkotmányt nem ismerik el, következésképpen ilyen intézmények keretében nincsen lehetőség az alkotmányért vagy az alkotmány szellemében való cselekvésre. Hivatalos körülmények között a magyar alkotmányról érdemben nincsen szó, nem beszél róla a sajtó, az oktatás, a politika, „de facto” teljes a cenzúra – akár megszállt hadiállapotban, ahol az ellenállás szimbólumaként kezelnék a deklarált kiállást az alkotmány mellett. – De hát erről ugye nincsen szó.

A már több mint fél évszázados diktatórikus tiltás, hivatalos elzárkózás miatt lassan fogalmilag sem vagyunk teljesen tisztában azzal, hogy mit jelent az alkotmányos lét a hagyományos magyar fogalmak szerint. Ezt az ügyet indulatok nélkül, alapos elemzésnek kell alávetni, mert szembesülni kell az alkotmányosság mai fogalmakkal elmondható lényegével.

A kérdéskör minden részletét nem lehet egy problémafelvetésben felmutatni (például jelen íráson belül nem lehet részletesen sorra venni az együtt élő és szomszédos nemzetiségek, népek közösségét támogató, a magyar alkotmányos hagyománnyal illeszkedő magyar nemzet-felfogás máig változatlan értékeit - pedig alaposan indokolva kellene tudatosítani az alapvető különbségét attól a polgári forradalmak idején Európa szerte elterjedt etnikai nemzetfogalomtól, amely ellen mára már nyugaton is sokan berzenkednek, és amely etnikai nemzetfogalmat éppen szomszédaink között mindmáig oly elszántan élesztgetnek, történetesen velünk szemben).

Jelezni kell viszont az alkotmányos kérdés lényegi, középponti sajátságát: hogy a magyar alkotmány műfajilag sem azonos a modern korban hangsúlyozott chartával, alaptörvénnyel, egységbe foglalt alkotmánylevéllel.

Azért volt íratlan a történelmi alkotmány, mert beleértették azt a szemléletmódot, amely a nemzeti identitás részeként tartósan megélt tudati kincsünk, létformánk, és amely a társadalom lényegi teljességéről, annak igényéről szól. Más szavakkal alkotmányos meggyőződésünk ontológiai, metafizikai mélységű értékrendi alapját jelenti a társadalmi együttélés normáinak, a társadalomról való gondolkodásnak, a társadalmi együttélésnek („valódi alkotmány”).

De hát hol van az alkotmányos hagyománynak még minimális léte a valóságban? Van: az irodalomban, a népmesékben, történelmi emlékeinkben, a közelmúlt nagy eseményeiben, 1956 példájában, és mai törekvéseinkben, reményeinkben, olykor ki sem mondott félelmeinkben. Ahogyan gyerekeiknek szülők magyarázzák, hogy legyenek „reálisak”, és ne üljenek fel üres ábrándoknak közéleti igazságról és tisztességről (alkotmányosságról), abban a féltő tagadásban is benne van a valósága az identitásunk részeként – mert különben nem kellene óvni tőle, mint magától értetődő ámde naiv dologtól, mert különben nem volna sajnálatos közéletünkben a hiánya.

Amikor közéleti kérdésekben lelkiismeretükkel viaskodva keresik, formálják, érlelik meg „igaz” véleményüket, és azért lehetőség szerint ki is állanak, azt feltétlen vállalják olyan neves művészek, orvosok, mérnökök és egyéb hivatásuknak élők, akik a közvetlen alkotmány-elméleti összefüggésekről, ismeretekről semmit sem tudnak, szép példák tömegét adják a hagyomány érvényesülésének. Önfeláldozó tömeges példáját adták sok korábbi küzdelem után legutóbb 1956 hősei.

Fordítottan szemlélve pedig rendkívül nagy az ára az alkotmányos értékektől, alapelvektől való elfordulásnak. A társadalomban az átfogó, teljes egészt megjelenítő alkotmányos alapoktól elszakított gondolkodás mégoly intenzív „szakismeretekkel” sem szolgálhat a felelős, cselekedni képes politikai lét támaszául - a szentkorona különös egyértelműséggel jeleníti meg több szempontból is a nemzet, az állam, a társadalom teljes egységét. Ráadásul a magyar alkotmányos hagyomány központi sajátossága, hogy a társadalomról vallott felfogást egy egységes rendszerbe szervezte, amelynek kifejezési eszköze a szentkorona szimbólumrendszere. Ha azonban a lényegi szerepalkalmasságát akarjuk vizsgálni, akkor a szimbólum mögötti modellt önállóan is lehet vizsgálni. Ez a magyar alkotmányos hagyomány lényege (számítógépes világunkban mondhatnánk, hogy processzora).

A magyar alkotmányos hagyomány használata szemléletformáló. Bizonyos modern megoldásoknak (társadalmi-politikai elfajulásoknak) nem ad lehetőséget a megfogalmazására sem, azaz fogalmi képtelenséggé teszi – a maga fogalmi eszköztárán belül. Ebben azonban ne korlátozottságot érezzünk. Vizsgáljuk meg, hogy mi lehetséges, és mi nem lehetséges ebben a fogalmi rendszerben. A „szentkorona tudomány” kifejezés szellemében (ami csak hangulatában különbözik a „szentkorona tan”-tól) mihamarabb tüzetes vizsgálat tárgyává kell tenni, mert ennek elmaradása hátráltatja alkalmazását, holott egyre mélyebbre csúszunk olyan állapotok közé, ahonnan „fogalmunk sincsen” egyébként, hogy a teljes önfeladást, a teljes mértékű kiszolgáltatottságot nem tekintve, hogyan mászhatnánk ki.

A lét teljességét megidéző alkotmányos szellemiségtől elszakított alaptörvényre épülő törvényhozás, kormányzás, bíráskodás társadalmi deformálódáshoz, értékvesztéshez, kopáshoz vezet. Az értelmétől, teljes értékűségre törekvéstől megfosztott társadalmi cselekvés hosszú távon (több nemzedéknyi időt véve) látszat cselekvéssé pusztul, képtelen az élet követelményeinek megfelelni:

§         A politikumot nem tudja értelmezni.

Miközben látszólag a társadalom egészére terjesztették ki a politikai részvétel jogát, eközben gyakorlatilag az érdemi politizálás talán sosem látott mértékben szűkült le, húzódott vissza. Máig hat a marxizmussal elterjedt nézet, hogy a felelősségteljes szabad akarat helyett a mechanikus alkalmazkodást jelentő érdekeltség legyen a kulcsa a modern politikai tevékenységnek. A világot átfogó nagyszervezetek politikai gondozása olyan feladattá vált, amely kevés kivételezett kezében összpontosul, lényegében társadalmi kontroll nélkül. Az érdekeltség tipikusan egy nagy szervezeten belüli cselekvési kényszernek feleltethető meg, amely nem illetékes a nagyszervezet létét megítélni, de belső működését is csak kis mértékben. Hozzá sem szólhat a nagyszervezet létének értelméhez, sem arról nem formálhat véleményt, hogy a belső kialakítás mennyire alkalmas a szervezet egészével szemben támasztott tulajdonképpeni célok szolgálatára. Ennek alapvető szemléleti oka az, hogy nincs átfogó szemléleti alapja a modern társadalmi gondolkodásnak, könnyen apró részletekre irányítható az emberek figyelme (éves költségvetési tétel, egy bírósági döntés, politikai vagy közéleti botrány, amely azonban az átfogó szemlélet híján csak relatív jelentőségű lehet, és ezért minőségében bizonytalan). Ez a szemlélet azonban alkalmatlan a létkérdések kezelésére, a politizálás szemléleti alapjainak híján pedig nem lehetséges a magas színvonalú politikai lét sem, nemhogy a választópolgárok körének szélességében, de kizárt a társadalom 5-10 %-ának szélességében is. Szó szerint lefejezetté válik a társadalom, hiszen a fej szimbolikusan a nemzet szélességében fogalmi képességet is jelent. A történelmi alkotmányunk megtagadásával politikai létünket megalapozó fogalmi képességünkről mondunk le. Elbizonytalanodik a politikai ítélőképesség. Végleg leépül a politikai szerepvállalás kultúrája.

§         A közgazdaságban felszívódik az egyértelmű különbségtevés képessége

-          a közérdek és a magánérdek között,

-          a versengő piaci szféra és a monopol-rendszer között,

-          az igazságos viszonyok és a kiszolgáltatottság között

-          az alapigazságok és a diktált üres szólamok között.

§         A gazdaságszabályozás képtelenné válik a hatékonyságot és igazságosságot egymással összeilleszteni kívánó gondolkodásra, elveszti a cselekvési képesség igényét is[6]

-          a cserefolyamatok egyensúlya érdekében

-          a monopóliumokkal szembeni kiszolgáltatottság vissza szorítása érdekében

-          a közintézmények feltétlen nemzetet (társadalmi közösséget) szolgáló tevékenysége érdekében. [7]

§         A filozófiai, történelmi, irodalmi és egyéb iskolázott ismeretek passzív színfala mögött alkotmányos viszonyok nélkül pusztul, eltűnik a filozofálás képessége, a történelmi tanulságok megértésének, mérlegelésének igénye, az irodalom és költészet valóságának világa, mert minden csak látszattá egyszerűsödik, értelmetlenedik, üresedik.

§         Végső soron az alkotmányos közösségként megformálódott, alkotmányos intézményekkel összekovácsolódott nemzetnek és magának a politikus embernek az ideája, reális léte a megszűnéshez vezető úton találhatja magát az alkotmánytól elszakítva.

-          A magyar alkotmányban rejtetten de igen erőteljesen a politikus lét az emberi lét teljességének igényét, törekvését, garanciáját, kultuszát jelenti.

-          A politikus lét kellene biztosítsa a társadalmi lét ezernyi lehetőségét, a szépet-jót-igazat, a kultúrát, a jólétet és értelmes munkálkodást lehetővé tevő gazdaságot, a következő nemzedékekről gondoskodó oktatást stb-stb.

-          A politikus lét nem kiváltságot, versenyelőnyt kell jelentsen a társadalom más tagjaival szemben a megélhetésért folytatott küzdelemben, hanem szolgálatot az alkotmány szellemiségének jegyében.

-          És mert a modern korban az élet dolgainak eredményes szervezésében előtérbe kerültek a gazdasági, piaci megoldások, ezért az alkotmánynak a politikust különösen kellene segíteni abban, hogy keresse, lelkierőben és szaktudásban felkészülten képes legyen megtalálni a helyes cselekvést a gazdaság irányításában a nemzet, az általa képviseltek javára.

§         Összefoglalva: A teljes értékű (a társadalom egészét, a nemzet és a hatalmi szervezet alkotmányos értékek szerinti egységét jelentő) alkotmányos létre törekvés nem engedi meg a szakadást, sőt tudatos szakítást az erkölcsi alapok és a szabályozó rendszer között, a modern intézmények között, azaz az emberi világban értelmezett valóságos létet, az emberi értékek és az emberi cselekedetek összetartozását segíti, szorgalmazza. Az emberi cselekedetek hatékonyságát és az igazságosság elvárását tartja össze – a magyar szimbolika nyelvén a szentkorona abroncsa.

 

Nem értelmes olyan úton haladni, amelyen a nép alkotmány sáncain belülre emelésének régi törekvésével szemben az alkotmány sáncai törlődnek ki az emlékezetből is.

Nem az Unióval vagy ellene, nélküle a tét tehát az alkotmány kérdésében, mert a tét a saját létünk minősége, jellege (Unióban vagy attól függetlenül).

A magyar politikusoknak szembe kell néznie az uniós csatlakozás utolsó pillanatában azzal a kérdéssel, hogy ők maguk vállalják-e a magyar politikus létet? Mert amit egy pillanatra sem vállaltak, azt könnyű eldobni. „Könnyű” lemondani arról a szuverenitásról, amelyet az alkotmányos viszonyok rendezését elmulasztva 1990 óta egy pillanatra sem vállalt fel a magyar politika.

Ha vállalják a politikusi lét alkotmányos teljességét, akkor az Uniótól függetlenül is lényegi mélységéig kell feltárniuk az alkotmányosság problémáját, és kell megtalálni annak módját, miként szolgálhatják ténylegesen az alkotmányos viszonyok közt a társadalmat (népet, nemzetet).

A minimális feladat elérni azt, hogy az uniós kapcsolatunkról megállapodó szerződésekben egyértelmű legyen a magyar alkotmányosság és az alaptörvények közötti fogalmi, műfaji különbségtevés, a köztük való szereposztás (valamint a magyar nemzeteszme lényegi különbözősége az etnikai-nyelvi nemzetfogalomtól[8]). Eszerint az uniós szerződések visszatérően tartalmazzanak lábjegyzetet erre vonatkozólag (rendszeresen különböztetve meg a felületes nyelvi szótári megfelelést a szaknyelvi pontos jelentéstől), és jelenjen meg az alkotmány és alaptörvény közötti különbözőség tudomásul vétele egy remélhetően nem sokáig késő új magyar alaptörvény szövegében is (például az uniós csatlakozás miatt tervezett alaptörvény módosítás vagy alkotás alkalmával).

Ez a lépés segítené a kulturális magunkra találást, az alkotóerő visszanyerését[9], ezzel a lépéssel jelentősen mérsékelhető volna az a valóságos genocidium[10] amelyet átélünk. A genocídium szó minden bizonnyal igen erőteljes kifejezés. Azonban hogy szembenézzünk a valósággal, ahhoz kevés nem feledni azt a himnuszt, amely vagy másfél évszázada ugyancsak nehéz időszakban, nemzeti eszmélés időszakában fogant. Ma a XX. század borzalmaival kell még mindig szembenézni. Nem üres, hatásvadász fogalmazás, hogy aki nem emel szót a genocídiumot jelentő folyamatok ellen, aki nem törekszik annak megértésére, az áldozatként is cinkosává válik annak. Meg kell értenünk, hogy mi zajlik köröttünk, hogy milyen folyamatnak vagyunk a részesei.

Az anyanyelv az elmélyült, árnyalt gondolkodás egyik fontos feltétele. Közjogi anyanyelvünk, identitásunkat átható alkotmányos hagyományunk kell az egyik kiinduló alapunk legyen ahhoz, hogy a XXI. század elején képesek legyünk a politikai, gazdasági, kulturális kihívásoknak megfelelni.[11] Majd száz évvel ezelőtt egyszer már szinte csodát téve az alkotmányhoz visszatérés gazdaságilag is megerősítette az ország teljesítőképességét.

Az alkotmányosság elsősorban belső, nemzeti ügy, elsősorban a nemzeti önazonosságot és szolidaritást teheti egészségessé, és támogathatja ezen keresztül mind a gazdasági, mind a kulturális életképességet úgy az országon belül mint nemzetközi téren.

Filozófiában, jogban, közgazdaság elméletben is komoly elvi kapaszkodót, ismereti tájékozódási pontot adhat a magyar észjárás szerint, magyar nyelven. Nem hiába beszéltek a horvátok „szentkorona tudományról”, és magyarul is ezt jelentette a „szentkorona tan” kifejezésben a ma már nagyon régiesen ható tan szó (mint vegytan, növénytan, állattan). A szentkorona tan (mert a vegytan mintájára miért ne írhatnánk kisbetűvel úgy, mint ahogyan 1920 előtt írták kivétel nélkül magyarul is, latinul is) lényegében alkotmánytant jelentett, erre volt a magyar kifejezés. Ahogy Bécs városára is van magyar szó.[12]

Valamit tenni kell a megnevezésekkel is. Az alkotmány és az alaptörvény fogalmi elhatárolásának mintájára pontosítani kell további fontos kifejezéseket. Az alkotmány szó mellé oda tehető, hogy magyar alkotmány. Ez a külföldinek azonban keveset mond, márpedig uniós csatlakozás esetén ez lényeges szempont. A történelmi, mint jelző már jobb, de azzal meg itthon kell megbarátkozni. A nemzet szóhoz is keresni kell a pontosított árnyalatot. A politikai nemzet tartalmilag igen jó megoldásnak tűnik, de megint szembe találjuk magunkat az elmúlt évtizedek lejárató célzatú ellenvetésével, hogy olyan nincsen. Nem kell kötelezően elfogadni az ilyen üres ellenvéleményt.

Az alkotmányos örökségünk, hagyományunk rendezése vezérfonalul szolgálhat számunkra az Unió későbbi valószínű átrendeződésével megnyíló mozgástér kihasználásához.

A normális, a teljes értékű, érdemi megoldás a jogfolytonosság elismerése alaptörvény keretében. A jogfolytonosság megoldása nem rendkívüli feladat, sok példát lehet találni rá a történelemben, legutóbbit 1920-26-ból.

Az unióhoz való kapcsolatunk ennek alapján emlékeztetne a Német-Római Birodalomhoz, majd 1805-től az Osztrák Császársághoz kötődésünk évszázadaira. Ennek lelki előnyei, önkormányzati mozgásterünk megmaradása kétségtelen nagy előny volna.

Azonban ne higgyük, hogy csak a magunk erejéből kellene a gondot jelentő viszonylagos elszigetelődéssel kiemelten foglalkoznunk, ami megerősítheti alkotóerőnk, önszervező képességünk, politikai súlyunk, mert az Unió egészében eldöntetlen kérdés, hogy szuperállammá fejlődik vagy a nemzetek közösségévé. A nemzetek közössége elképzelés látszik erősödni, és ebben az esetben velünk szemben alapvető külső elvárás az Unió tagjai felől az alkotmányos viszonyaink rendezése: végleg vágjuk el a diktatúra köldökzsinórját a magyar alkotmányt elismerő alaptörvénnyel. Amíg ezt nem tesszük meg ugyanis, addig bizonytalansági tényezőt jelentünk „diktatúrára való hajlamunkkal”.

És említsük meg, hogy esélye van annak is, hogy az Unió nem fogad minket. Ez esetben az alkotmányos viszonyok szükségességét még kevésbé kell indokolni, mert még egyértelműbben erős szükségünk lehet a nemzeti összetartozás erejére.

II. Az alkotmány és alaptörvény különbségéről

1.        Az 1949-es alaptörvénynek nem az a nagy hibája, hogy benne van az 1949-es évszám, amint azt a 2000/1-es törvény előterjesztői mondották 1999-ben, hanem az, hogy kinyilvánítja, hogy az alkotmány azonos az alaptörvénnyel. Sokan kérdik, hogy mi a szovjet diktátum ebben a minden ízében sokszor átfogalmazott alaptörvényben? Ez[13]. Az 1949/20-as alaptörvény mai szövegének 77.§ (1) –ben foglaltak ellenére a valóságban az alkotmány magyar fogalmának értelmében nem azonos az alaptörvénnyel. Lényegileg különböztetendők meg, különösen a mai helyzetben.

2.        Alaptörvényt lehet fogalmazni az alkotmány alapján. De:

§         a megszállás kiveszi az ország törvényhozását és kormányát az alkotmány hatálya alól, amint az 1944-ben a német megszálláskor történt.

§         A megszállás és a diktatúra elszakíthatja formálisan is az alkotmányt és az alaptörvényt, amint az a szovjet megszállás alatt, 1949-ben a 20-as alaptörvénnyel történt, és ez az elszakított helyzet máig fennáll.

3.        Az uniós csatlakozást elkerültük a szovjet megszállás idején. Lehet, hogy most nem tudjuk elkerülni. De fogalmi képtelenség a magyar alkotmány harmonizálása az unióhoz, illetőleg „pótlása” az uniós alkotmánnyal.

§         Csak az alaptörvényben lehet esetlegesen az unióval való kapcsolatunkról kialakított megállapodást rögzíteni (nem az alkotmányban)!

4.        Mi tehát az alkotmány műfaja? Magyar fogalmak szerint az alkotmány a nemzetnek a hatalomról vallott közös tudata – mint önálló entitás. Ebbe a közös tudatba értendő: - a történelmi múlt – a kulturális arculat (népmesétől kezdve irodalmon és költészeten át egyfajta problémamegoldó habitusig) – az elvárás a hatalommal szemben – a kötelességtudat a hatalom ügyében - egy valósággal hitvallásnak tekinthető szemléletmód a közösségről, közösségi szolidaritásról, a felelős szabadságról, a hatalom kötelességéről. Ennek a kulturális sajátosságnak az alapján azt is mondhatjuk, hogy: - az alkotmány a nemzet szuverén (ítélőképes és felelősen szabad) tagjainak a felfogása - a történelem során kialakított önálló fogalomrendszer hagyományán állva - a kortárs kihívásokra választ keresve - a jövőért felelősséget érezve - az államról, a hatalomról.

5.        Mit tehet a nemzetgyűlés magyar fogalmak szerint?

§         A magyar alkotmányt elfogadó alaptörvényt alkothat (ha követi a mai kor divatját a törvényhozásnak utat mutató kiemelten fontos, sarkalatos törvények egységbe szerkesztésével).

§         A magyar fogalmak szerint a chartális alkotmány kifejezés viszont értelmetlenség, mert vagy chartális (egységbe szerkesztett) alaptörvényről beszélhetünk – vagy alkotmányról.

Mit tehet az alkotmányozó nemzetgyűlés a magyar fogalmak szerint (ha használni akarjuk ezt a kifejezést)?

§         Az alkotmányozó nemzetgyűlés ugyanazt teheti, mint a nemzetgyűlés, legfeljebb külön jelzőjével hangsúlyozhatja a megszakadt jogfolytonosság helyreállítását, azaz megfogalmazhatja a jogfolytonosságot deklaráló alaptörvényt.

§         Szó szerint „új alkotmányt hozni” magyar fogalmak szerint képtelenség, illetőleg tragikus esemény volna, mert a legalább Szent Istváni reformig visszavitt magyar államot definiáló legalább ezer éves nemzet (többen a kezdeti időhatárokat jelentősen korábbra teszik) alkotmánya is legalább ezer éves kell legyen. A száz évvel ezelőtti fogalmazásban „az alkotmány a nemzet államalkotó akarata”.

6.        Deák Ferenc fiatal munkatársai a kiegyezés után fogtak hozzá, hogy modern kor fogalmai szerint, a modern kor kihívásaira tekintettel rendszerezett formában kifejtsék „szentkorona tan” néven a magyar gondolkodás logikája mentén az alkotmány-elméletet. Munkájuk korszakalkotó, heroikus erőfeszítés volt, kimagasló eredménnyel (amely Kodály Zoltán, Bartók Béla, Illyés Gyula és a többi népi író, a nyelvvédők és általában a nemzetféltők legnagyobb alakjainak teljesítményeihez hasonlítható), amelyre ma is oda kell figyelnünk.

§         Azonban kevés a hagyománytisztelet, mert munkájukat tovább kell vinni. Az alkotmányt elismerő alaptörvény elfogadása után (de ne adj Isten annak elmaradása esetén is!) ismét fontos feladat lesz az alkotmányos kultúra fejlesztése mind az elmélet síkján, mind a kultúra egyéb területein.

7.        Fel kell hívni a figyelmet végül arra, hogy az eddig elmondottak szerint a nemzet szuverén létre képes (a szuverén létre törekvő) tagjaira épülő magyar alkotmányos meggyőződés, a magyar alkotmány fogalmilag kizárja a diktatúra bármilyen formáját. Eszerint tudományos evidenciákat, társadalmi igazságokat, a nemzeti identitást jelentő kulturális értékeket, viselkedési és gondolati mintákat tagadó, leváltó, eltörlő intézkedést, chartát, alaptörvényt semmilyen diktátum nem tehet alkotmányosan legitimmé, sem jelző nélküli belső erőszak, sem Szovjet-unió, sem Európai Unió.

Egyértelmű bizonyságot adott a rendszerváltás 12 éve, amely alatt az alkotmány valóságos kérdését minden kormány és minden parlament igyekezett megkerülni. Váltani kell, mert az identitásától, a belső szolidaritásától, a működési energiáitól (alkotmányos meggyőződésétől) megfosztó irányban nem vezetheti tovább Magyarországot: sem a választási bizonylatokat eltüntetve hatalmon maradni kívánó ügynökkormány, sem egy mégoly tiszta eredményre támaszkodó úgynevezett polgári kormány (amelyek egyként nem vesznek tudomást a magyar alkotmányról) - nem a magyar alkotmány mibenlétét sejtő, de vele nem törődő vagy mibenlétét nem is ismerő bármilyen állami vezetés (törvényhozás, bíróság, kormány stb).

A legfőbb kérdés ma nem az amúgy mindig érdekes pártpolitikai váltógazdálkodás, hanem a politikai élet, a hatalomgyakorlás, az állami működés nemzeti alkotmányt elismerő alaptörvényre helyezése – és legfontosabb rendszerváltási, társadalmi problémáink ezen alapra támaszkodó áttekintése, majd lehetőség szerint megoldása.

A közjogi küzdelmek, a közjogi szabályozás eszközrendszerének megújulását, a szabályozás aktuális mozgásterének jelentős bővülését eredményezheti az alkotmány és az alaptörvény különbségét alapul vevő (tudomásul vevő) szemlélet - már az alkotmányt elismerő alaptörvény meghozatala előtt is!

Összefoglalva: Magyarországon, a magyar nemzet észjárása szerint az alkotmányt nem a felülkerekedő hatalom diktálja (napi, taktikai önös érdeke szerint), mert itt az alkotmány nem egy bármikor átírható papírlap. A magyar alkotmány a magyar kultúra része. Tehát itt az lehet a kérdés, hogy ha egy hatalom erőfölényben van, akkor képes-e megfogalmazni magát alkotmányos hatalomként. De alkotmányos cél csak az lehet, hogy a hatalom alkotmányos értelemben a nemzetet szolgálja, azaz eleget tegyen tulajdonképpeni  funkciójának, lét-értelmének.

Szemléletességre törekedve meg lehet említeni, hogy a fenti fogalmakkal élve a Pragmatica Santio, az Aranybulla stb nevezetes irományok tehát nem magát a magyar alkotmányt jelentik, hanem a maguk korában az alkotmánynak megfelelő alaptörvények voltak. Ez a megkülönböztetés nem volt használatos azokban az időkben, lényegileg mégis helyes. A mai időben vált szükségessé a korábbinál pontosabb fogalmazás, amely azonban megfelel a korábbi viszonyoknak is.

Praktikusan szemlélve a dolgot: a parlamenti 2/3-os szavazati arány legfeljebb az alaptörvény ügyében lehet illetékes. Ilyen szavazás az alkotmányról magáról kizárt, mert ahogyan nem szavaz a parlament nyelvtani szabályokról, népdal-formákról, építészeti hagyományról, úgy nem szavazhat magáról a szorosan vett alkotmányról sem.

Az Európai Unió emberi vívmányaira gondolva pedig alapvetően fontos, hogy nekünk az alkotmányosságunk a nemzeti kultúránk része, akár csak az anyanyelvünk. Ahogyan egyelőre az uniós tagság reményében még nem tiltják be a magyar nyelv használatát, és harmonizáció címén nem követelik meg a der-di-dast beilleszteni a magyar nyelvtanba európai konventtel és bírósággal garantálva, amint nem követelik meg egyelőre a franciás kiejtést a magyar televízióban, sem az angolok fonetikától független írásmódját, úgy kellene a magyar tárgyaló delegációnak is a magyar identitás egyik legfontosabb alkotóelemét jelentő magyar alkotmányos gondolkodás létének és érvényesíthetőségének érdekében küzdeni – illetőleg a magyar parlamentnek (vagy jobb esetben nemzetgyűlésnek) ilyen kikötéssel kell élnie.

Az Európai Unióval folytatott kapcsolódási tárgyalásokon a magyar tárgyaló delegációnak ismernie kell e probléma jellegét, és megfelelő helyen legalább lábjegyzetekben jeleznie kell ezt a magyar sajátosságot, mert különben úgy írhat alá megállapodásokat, hogy abban az alaptörvény és alkotmány fogalmakat keverve súlyos félreértésekre vezető, értelemzavaró „leiterjakab”-ot visz Magyarország és az Unió kapcsolatait leíró dokumentumokba és magába a megvalósuló kapcsolatokba is. Nincs nemzeti, állami szuverenitás az alkotmány  elismerése, alapul vétele nélkül. Az alkotmány elismerése nélkül a szuverenitásról nincs ki tárgyaljon. Az integrációnak csak az egyik útja a szuverenitás egyetlen síkon való megjelenítése, egyéb szinteken pedig a felszámolása. Integráció lehetséges a szuverenitások több szintű rendszerében is.

A magyar társadalom különféle csoportjai eltérő kultúrrétegeket jelentenek. A magyar alkotmány ügyében nem lehet kizárólagossá tenni a katolikus vagy protestáns vagy ateista stb fogalmazást, szimbólum-értelmezést, sem a tanultabb vagy tanulatlanabb rétegek fogalmazását vagy valamely foglalkozási ág szóhasználatát. Át kell lépni a különféle nemzetiségek közti falakon is. A többféle fogalmazáshoz, szimbólumhasználathoz türelem kell. Szükség van megtalálni a hangot alkotmány ügyében az úgymond baloldali és jobboldali érzelmű tömegek között, a gazdaságban sikeresek és sikertelenek között. A sor folytatható. Csak jelezni akartam, hogy nem lehet kizárólagosságra törekedni valamely interpretációs kérdésben. Akinek az alkotmányról elmélkedni vallásos elmélyülést jelent, azt tiszteljük érte, akinek pedig tudományos fejtörést okoz, azt is becsüljük. Ismét analógiát kínál az anyanyelv változatait jelentő nyelvjárások sora. Sokunk egybehangzó törekvésére, kölcsönös szolidaritására, egyénenkénti erőfeszítésére van szükség.

Ha alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat előkészítő egyeztetésre kerülne sor, akkor azt már babonából sem kellene kerekasztalnak nevezni. Ugyanis az 1990-es kerekasztal tárgyalásoknak köszönhetjük a jelenlegi megoldatlan helyzetet. Annak a tárgyalás sorozatnak a résztvevői igen gyenge legitimitással rendelkeztek, azaz nem volt felhatalmazásuk az alkotmányos kérdésekben dönteni. A feladat most az, hogy kilépjünk abból a zsákutcából, amelynek kimunkálói személy szerint lehettek bár a legjobb szándékúak, de nem vállalták fel az alkotmány ügyét.

III. Vázlat az alkotmány fogalmi elemezhetőségéről, leírásáról

A rég letűnt XX. századi fasiszta és bolsevik hatalmak térítették el Magyarországot a saját alkotmányától (1944-ben a III. Birodalom majd a Szovjetunió megszálló hadseregével), és nem a magyar alkotmány alkalmatlansága.

Akik ellene vannak a magyar alkotmány elismerésének, általában átsiklanak a két nagyhatalom kényszerítő szerepén, és azt bizonygatják, hogy „megfelelő, sőt korszerű a jelenlegi is”. Nem a modern technikából való kimaradás, valami obskurus fejlődés-ellenesség magyarázza a magyar alkotmányt emlegetők tetteit.

Az itt következő áttekintés jelezni kívánja, hogy milyen jelentős a különbség aközött, ha a tényleges magyar alkotmányt ismeri el az ország vagy ha az 1949-es alaptörvényt tekinti alkotmánynak. A két különböző megoldás jellegénél fogva nem alkalmas ugyanazon funkcióra. Sőt, az előttünk álló társadalmi, belső és külső gazdasági, politikai kihívások a hagyományos, a teljes értékű magyar alkotmányra támaszkodó alaptörvényekkel jobban kezelhetőek, mint a „chartális alkotmány” törekvések útján.

 

Vázlat a történelmi alkotmány szellemi (érzelmi-értelmi) építményéről

A fő vázlatpontok:

1.        az alkotmány fő témakörei

2.        alkotmányos alapelvek

3.        az egyes alapelvekből felépülő, az alkotmányban megtalálható eszmerendszerek

4.        az alkotmányt elbeszélő, leíró szimbólumrendszer

5.        koronként változó kihívások, feladatok, amelyekre tekintettel változott az alkotmány szerepköre

6.        koronként változó, fejlődő alkotmányos intézményrendszer

Részletesen (példaként de nem kimerítően):

 

1.       Témakörök

-          A hatalom értelme, hivatása, jellege

-          A hatalom forrása, gyakorlása

-          A hatalom hagyománya és megújulása

 

2.       Alapelvek

-          A hatalom a nemzet (a politikailag szervezett nép) szolgálata

-          Hatalom megosztás előírása, a teljhatalom tiltása

-          Korlátozott és ellenőrzött hatalomgyakorlás

-          Törvényszegés jogot nem alapít

-          Egyenlő alkotmányos szabadság

-          Népcsoportok egyenjogúsága

-          Jogkiterjesztés

-          Önkormányzatiság

-          A gazdaság, a gazdasági szabályozórendszer (a gazdasági és minden más társadalmi alrendszer) alkotmány alá rendeltsége

-          Természetes monopoljavak magántulajdonának tiltása, nemzeti tulajdona

-          A közintézmények nemzeti elkötelezettsége

-          Nagyobb politikai egységbe tagozódáskor az alapvető alkotmányos elvek, az alkotmányos kultúra feltétlen megtartása (ami megfelel a népszuverenitás elvének)

 

3.        Eszmerendszerek[14] (a hagyomány által kiérlelt, számon tartott közjogi fogalmi rendszerek, eszköztárak)

§         Az őskorból hozott elvek harmonizálva az európai keresztény univerzalizmus eszmekörével.

-           bármikor a teljes legitimitást csak a Szentkoronával való megkoronázás adhat

-           mellérendelés elve

-           szövetségkötéssel illetve választással a hatalom gyakorlójának megnevezése

§         A lovagi kor eszményei

-           a hűség a magasztos eszmékhez elve

§         Természetjogi alapok

-           Életigenlő törvényhozás, társadalom-szabályozás

§         Magyar nemzetfogalom[15]

-           Politikai szolidaritáson, közösség-vállaláson alapuló nemzetfogalom

-           Lényegében különbözik a polgári (francia eredetű) etnikai-kulturális nemzetfogalomtól vagy az etnikai-kulturális-vallási különállóságot alapul vevő nemzetfogalomtól

§         A skolasztikus világkép jegyei

-           Végső ok = Isten, a koronát Istentől angyal hozta a magyarságnak

-           Végső cél = Isten, a koronát és ezzel az országot szent István, Szent Imre és mások Szűz Máriának, Isten anyjának ajánlották fel

-           Isten időn kívüli, ő a teremtő, az abszolút igaz-jó-szép.

 

4.        Egységes alkotmányos modell, a magyar alkotmány egységes eszmerendszere (a legfontosabb sajátossága a magyar alkotmánynak – a szerkezetében is kódolt erkölcsi, társadalom-szervezési elvek!), amelyek összessége önálló elemzési szintként különíthető el.

-           A nemzet (a politikailag szervezett nép) a hatalom forrása

o        A nemzet tagjai politikailag egyenlők (1848-tól illetve 1867-től ez minden magyar állampolgárra vonatkozik) vallási, politikai, nemi, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül

o        A választásra jogosultak két választás között is összetartozó, szolidáris testületet, közösséget alkotnak

-           Sem a hatalom gyakorlója, sem a nemzet nem dobhatja el a magyar alkotmány legfőbb elveit

o        Mind a nemzet mind a hatalom gyakorlója hűséggel tartozik az alkotmányhoz, az abban foglalt igazságokhoz, kötelességekhez és szabadságokhoz, az alkotmányos szolidaritáshoz (a nemzet testének részei nem idegeníthetők el, a nemzet tagjai összetartoznak)

o        Felségsértés nem a hatalom gyakorlójának megsértését jelentette, hanem az alkotmány tiszteletének, elveinek a megsértését (akár a nemzet, akár a hatalom gyakorlójának részéről)

o        Ellenállási jog, illetőleg parancs: az alkotmánysérelemmel (korabeli szóval a törvénysértéssel) szembeni akár fegyveres ellenállás joga, végső helyzetben kötelessége – ami a legmodernebb zsarnokság elleni jogokkal egyezik -, kisebb jelentőségű ügyekben pedig az országgyűlési sérelmi politika (és amíg volt a megyei gyűlés joga, hogy törvény ellenes rendeletet hatálytalannak tekintse)

o        A létező politikai egyenlőtlenségeket és társadalmi konfliktusokat a forradalmi töréseket kerülve, törvényes úton kell megoldani. Ennek egyik formája a jogkiterjesztés elvének követése.[16]

-           A hatalom nem kiváltság, magántulajdon, hanem szolgálat (általánosságban, minden szinten), vagy nem tarthat igényt az elfogadására, engedelmességre, az alkotmányos legitimitásra

o        A hatalom gyakorlója nem juthat teljes (diktatórikus) hatalomhoz

o        A hatalmi szolgálat számonkérhető (sérelmi politika a magyar királyokkal szemben a magyar országgyűlésben és megyékben)

o        Az alkotmányos elvek alól semmilyen hatalmi pozíció, semmilyen társadalmi autonómia, semmilyen intézményrendszer nem jelenthet kibúvót (még a törökellenes fenyegetettség idején a Német-Római birodalomba való betagozódás sem)

-           A hatalom átruházásának menete (amelynek logikája követhető kormányzó vagy államelnöki és minden más, csak a parlamentnek beszámolni köteles tisztség betöltésekor):

o        egyeztetéseket követő hitlevél (választási program)

o        választás,

o        eskü,

o        koronázás (beiktatás)

o        utána az első törvény a hitlevél (választási program) törvénybe iktatása

-          A magyar alkotmány alapelvei különösen megfelelnek egy mértéktartó, versengő, a monopóliumok erőfölényével szemben védett piaci gazdaság ideájának.

o        A természetes monopóliumok (a természetből következő, nem az emberi döntés következtében kialakuló monopóliumok) a nemzet közös tulajdonát képezik, magántulajdonba adása tilos, illetőleg nem értelmezhető. Ezért voltak például földbirtokosok és nem földtulajdonosok a magyar történelemben (és általában Európában, szemben a gyarmatokon az európaiak korlátlan föld- magán tulajdonával)

o        A közintézmények (mint a természetes vagy mesterséges monopóliumok egy fajtája) magántulajdonának feltétlen tilalma (utak, adóregálé, bányatulajdon stb)

o        A politikai tevékenység finanszírozásának érdekeltsége nem lehet alkotmányellenes

-           A nemzet, az ország egysége lehetőség szerint megőrzendő, azt önként feladnia, önös érdekből megbontania a nemzet egészének szolgálatára hivatott politikának nem szabad.

o        Ez nem csak a nemzet teljes lélekszámáról való gondoskodási kötelezettséget jelenti az állam számára, nemcsak a terület lehetséges megtartására való kötelezettséget jelenti (ahogy Zsigmond nem adhatta jogszerűen idegeneknek bérbe a szepesi városokat, úgy a nemzeti szolidaritást sem sértheti meg a kormány az idegen nagytőkének való földeladással), hanem jelenti az élet minőségi teljességére, egységére való törekvést is, tehát az emberi élet szolgálatának kötelezettségét a nemzet minden tagjának életét tekintve.

 

5.        Szimbólum-rendszer (mint a hagyomány által kiérlelt közjogi anyanyelv, szaknyelv, amelynek jelentéstartalma időről időre változott, árnyaltabbá vált)

-          A szentkorona

-          A szentkoronát Isten küldte, angyal hozta

-          A szentkorona a magyarok Nagyasszonyáé (Szűz Máriáé), és ezáltal övé az ország

-          A szentkorona szuverenitása, teljhatalma

-          A felségsértés a szentkorona (tehát a nemzet alkotmányosságának) megsértése

-          A szentkorona nevében mondott bírósági ítélet

-          A szentkorona teste, tagjai

-          A szentkorona a tulajdon végső forrása

-          A szentkoronát megillető tisztelet

-          A nemzet hivatása

-          Isteni akarat, isteni örök igazság[17]

-          Isteni természet[18]

 

6.        Kihívások, feladatok - az alkotmány koronként változó, fejlődő szerepköre a következő tagolásban:

-           őskor, a honfoglalás koráig

-           a szent királyok kora

=          a hatalmi egymásrautaltságot elfogadó nemzet és uralkodó

-           rendiség

=          nemzeti megmaradásért függetlenségi küzdelmek

-           polgári kor

o        1848-tól (1867-től) 1919-ig

=          a polgári fejlődéshez alkalmazkodás és függetlenségi küzdelem

o        az 1920-as jogfolytonosság helyreállítása

=          vesztett háború után nemzeti magára találás célkitűzése

o        a két világháború közötti időszak

=          nemzeti magára találás és társadalmi átalakulás együttes erőfeszítése

o        1944. márciustól máig tartó alkotmányt el nem ismerő korszak

=          az alkotmány intézményrendszerét megszüntető, sőt a tudatát is felszámolni törekvő megszálló hatalom

§         a jogfolytonosság újabb helyreállításának feladata

§         csatlakozás a deklarált szabályok mögött is folyton változó EU-hoz és az alkotmányosság

§         egy lehetséges ezután következő alkotmányos kor

 

7.        Intézmény-rendszer - koronkénti változása, fejlődése a következő tagolásban:

-           őskor, a honfoglalás koráig

=          minden bizonnyal a beavató korona hagyománya

=          minden bizonnyal a Nagyboldogasszonynak való országfelajánlás eredete

-           a szent királyok kora

=          beavató koronázás

=          Nagyboldogasszonynak felajánlott ország tudata

-           rendiség

=          ellenállási záradék

=          egységes nemesi szabadságok

=          ősiség intézménye

=          a hatalomátruházás módjának rögzülése

=          felsőház kialakulása

=          sarkalatos (vagy alap-) törvények fogalmának kialakulása

-           polgári kor

o        1848-tól (1867-től) 1919-ig

=          jogok kiterjesztése

=          az alkotmányos hagyomány megerősítése a kiegyezés által

=          a szentkorona eszmekör széles irodalma

o        az 1920-as jogfolytonosság helyreállítása

=          jogfolytonosság rendezésére alkotmányozó nemzetgyűlés

o        a két világháború közötti időszak

o        1944. márciustól máig tartó alkotmányt el nem ismerő korszak

=          az alkotmányt eltagadó alaptörvényre támaszkodó törvénykezés

=          az alkotmány és az alaptörvény közötti műfaji különbségtevés megfogalmazódása

§         a jogfolytonosság újabb helyreállításának feladata

§         az EU csatlakozás és az alkotmányosság

§         egy lehetséges ezután következő alkotmányos kor

 

A fenti vázlatpontokat pontosítani lehet, konkrétumokkal feltölteni. De már ebben a formában is érzékelteti, hogy a történelmi alkotmány időben mennyire kiterjedt, a fogalmi építkezésben mennyire többrétegű, átfogó, tartalmában mennyire a teljességet megragadni törekvő fogalmi építmény (=alkotmány).

Sokat hasonlítják az angol alkotmányos hagyományhoz a magyart. A chartális megoldáshoz képest (alaptörvény önmagában) szembeszökő a hasonlatosság a történelem során a folyamatos építkezésre törekvésben. A kettőt egymással összevetve a különbség pedig az, hogy az angol alkotmányban helyet kapott alapelvek egységes rendszerré nem váltak. Az angol alkotmányban is érvényesülnek a természetjog és más fogalmi erkölcsi, hatalomgyakorlási irányzatok, összetett rendszerek, de egységes, összefüggő alkotmányos rendszerré nem álltak össze.

 

A chartális alkotmányról

Chartális alkotmányról magyar fogalmak szerint nem beszélhetünk, mert fogalmi ellentmondást eredményezne (hiszen minőségileg két különböző dolgot jelent a kifejezés két szava, amire napjainkban különös erővel kell odafigyelni – vagy alkotmány vagy charta azaz alaptörvény).

Azonban a magyar fogalmakat figyelmen kívül hagyva elvileg az alaptörvény és az alkotmány együttesét jelentheti pl a Nyugat-európai kifejezés (a magyar nyelvben egyébként zavart keltő) fordításaként.

Ha a chartális alkotmány kifejezést használjuk, azaz fogalmilag nem tudjuk megkülönböztetni az alaptörvényt az alkotmánytól magától, akkor ezzel két minőséget összekeverünk, aminek messzeható következményei vannak az alkotmány betölthető szerepét illetően.

§         Tehát ha nem különül el a kulturális hagyomány a pragmatikus megállapodástól, akkor nem is szolgálhat a nemzeti identitás időben is szilárd támaszaként, hiszen minden napipolitikai pálfordulat alapjaiban rázza meg. Az aktuális hatalmi megállapodások miatt tehát az alkotmány nem tud korszakokat átfogni, nem teszi lehetővé a közjogban a nemzeti kultúra mélyebb közjogi rétegeinek megformálódását (ami nem biztos, hogy amúgy, tartós állapotok mellett kialakulna, de így biztosabban nem is alakulhat ki és nem is maradhat fenn hosszú távon).

§         A pillanatnyi hatalmi viszonyoknak kiszolgáltatott chartális alkotmány a lényegi kérdésekben mutatott „hajlékonysága” miatt kevésbé alkalmas a szinte időtlen igazságok megjelenítésére.

§         A chartális alkotmány könnyen átírható, ez látszólag előnye, de ennek következtében könnyebben elszakítható a szövege a valóságtól (azaz a legfontosabb alapelvektől, a nemzet és állam együttes rendszerétől, annak harmonikus megvalósulásától, érvényesülésétől). A chartális alkotmány nem a nemzet és az állam együttesének kölcsönösen elfogadott szabályozója, nem a nép elvárásának tolmácsolója az állam felé (ritka forradalmi alkalmakat kivéve), hanem (tartósan és jellemzően) egyirányúan az állami elvárásokként megjelenített erőszakos hatalmi kiváltság-törekvések érvényesítésének eszköze a nemzettel (pontosabban a néppel, a tömeggel) szemben, és ezért válhatott a XX. században a nagy diktatúrák tipikus kellékévé.

§         A chartális alkotmány más szavakkal könnyen leszűkíthető, kiüríthető, ennek köszönhető, hogy az állami önkény, diktatúra korszaka után a legkisebb gátat sem jelenti a szinte minden fantáziát meghaladó gazdasági önkény, a magántulajdonra hivatkozó monopol-visszaélés valamint az állami szabályozási eszközök, intézmények magánérdekű manipulálása irányzatával szemben (jószerént fogalmilag válik alig tetten érhetővé az, ami történik e téren).

§         Összefoglalva tehát megállapítható, hogy a „chartális alkotmányi„ forma nem alkalmas a célul kitűzött feladat: a teljes értelemben vett alkotmány szerepkörének betöltésére, azaz működésképtelen, óhatatlanul az alkotmány fogalmának eróziójához vezet – nem alkalmas többre, mint a tulajdonképpeni alkotmányt el nem ismerő alaptörvényi szerepre (akár Magyarországon, akár másutt a világon). Meg lehet kockáztatni, hogy ahol nincsen történelmi alkotmányos hagyomány, de chartális alkotmány alapján is rendben mennek a dolgok, ott létezik valami olyan megkérdőjelezetlen és erős hagyomány, amelyet nem neveznek néven, mégis betölti az alaptörvény melletti alkotmány-szerepet.

§         A nemzeti szintű valamint kisebb közösségek léte, autonómiája védelmében is gyengébb a mai chartális alkotmány rendszere, mint a hagyományra, szokásra vagy egyéb okra hivatkozva erős történelmi alkotmányos tudat, amelyre támaszkodva lehet alaptörvényeket megfogalmazni. Erre emlékezetes példa lehet a magyarság esetében a Habsburg korszak.

A történelmi alkotmány sem volt tökéletes mindezen területeken, de a maga korához képest nagyon sokszor jobb volt a teljesítménye sok tekintetben mint más országok nem-alkotmányos szabályozó megoldásáé. Jelenleg is komoly lehetőségei volnának a kortárs problémák kezelésében.

A történelmi alkotmányra támaszkodva talán legfontosabb, hogy a gazdasági és más társadalmi alrendszerek alkotmány alá vetettségét lehetne egyértelművé tenni, ami a chartális alkotmányok manapság kapkodó (szinte egzaltált) össze-visszaságában nem valósul meg. Holott ezek az alrendszerek az alapvető emberi kapcsolatok egy körében vezetnek be valamilyen sajátos szabályozási eszközrendszert (pl gazdaságban a pénzhasználatot), ami rutinszerűvé teszi a kapcsolatok megformálását, kezelését – de nem vonhatja ki természetszerűleg az emberi kapcsolatok mégoly kis körét sem az emberi együttélés alapelveinek hatóköréből.

A nemzetközi szervezetek, kapcsolatrendszerek, a nemzeti államoknál erősebb gazdasági és más szervezetek létezése a nemzeti államok erejét meghaladva teszik kérdésessé a nemzeti államok létének értelmét. Korunkban ennek köszönhetően értékelődik le a nemzeti illetve kisállamok léte. Csakhogy sok minden tekintetben nem a kisállamok pénzügyi, katonai ereje a döntő, hanem hogy miként fogalmazódik meg bennük sok olyan alapelv, amelyet nem volna szabad alárendelni az alkotmányos elvek szerint egyáltalán nem ellenőrzött nemzetközi erőcsoportoknak. A kisállamok lakosságának pedig egészen közvetlenül merül fel a nemzeti léte vagy megszűnte ezen a területen – mindazon védelemmel és sajátossággal, amely országukat otthonossá, emberivé teszi.

Ezen a ponton válik döntően fontossá a történelmi alkotmány sok lehetősége:

§         a nemzeti identitás megőrzésében (kultúra, hagyományok stb terén),

§         az időtlen igazságok melletti kiállásban (természetesen a hatékonyság, a tágan értelmezett „versenyképesség” kihívásának, kényszerének a modern korban elkerülhetetlen tudomásul vételével)

§         a rövidtávú, hatalmi konjunktúra hullámzások értékrendet morzsoló hatása elleni védelemben

§         a családi, és különféle tágabb közösségi, nemzeti és egymással közeli kapcsolatban lévő nemzeteket átfogó közösségek identitásának védelmében.

Az egyre összetettebb, bonyolultabb, egyre nehezebben átlátható társadalmi alrendszerek, egyre absztraktabb szabályozási módszerek, egyre áttételesebb intézményi eszközök világában az alapelvek érthető megfogalmazottsága, egyértelmű meghivatkozhatósága a társadalom érdekét szem előtt tartó politizálás előfeltételének tekinthető.

IV. A szuverenitási[19] piramis, -hierarchia

amely a történelmi alkotmány rendszerével összefér, abból kibontható

 

Melyik szuverenitásról, autonómiáról

 akarnak lemondani a chartális alkotmány hívei?

A történelmi alkotmány Szentkorona[20]-tan néven összefoglalt közjogi eszmerendszerének egyik legfőbb sajátossága, hogy a koronával megjeleníti a társadalom egészét, mint filozófiai „egy”-et, vagy mint az arisztoteleszi szubsztanciális létezőt.

Az „egy”-et értve abban az értelemben is, hogy annak mint létezőnek belső szerkezete van. E belső szerkezet a vizsgálati szemponttól függően további (alacsonyabb szintű) egységeket (szubsztanciális létezőket) tartalmaz.

Az „egy” a nemzet, a társadalom egészét tekintve azt jelenti, hogy mint szuverén egészet vesszük a társadalmat (a politikailag nemzetté szervezett nép állama által szabályozott társadalmat).

A szuverenitás kérdése felé fordulva a társadalom egészét, a szentkoronával jelzett nemzet egészét vagy annak alkotóelemeit[21] vizsgálhatjuk. Ezen a módon számtalan egyéb kérdésben is egy egységesen kezelhető társadalom-elmélet (egységes szemlélet és leíró nyelvezet) lehetőségéhez jutunk, ahol rendszerbe lehet foglalni a különböző szuverenitások egymáshoz való viszonyát. Ez a szemléletmód nem mechanikusan idéz fel egy hajdanvolt gondolatrendszert, hanem a szükséges alapokat újra felelevenítve próbál a mai helyzetben használható megoldásokat kialakítani.

 

A maguk szintjén szuverén egységekből álló Európa (általánosabban: társadalom) elleni érvek átgondolatlanságát mi sem bizonyítja jobban, mint a gazdálkodó egységek liberális vagy általában kortárs közgazdasági szemlélet szerinti önállóságának fontossága. Elkülönülő gazdálkodó egységek nélkül nincs értelme a pénzhasználatnak, nincsen piaci viszony. Az önálló gazdasági egységek, jogi személyek gazdasági szuverenitását összevonni például egy gazdasági minisztériumba vagy „összállami” szinten olyan képtelenség, értelmetlenség, amelyet a kommunizmus 70 év alatt körültekintően kipróbált, és bizonyította értelmetlenségét. Nagyon hasonló lenne az európai államok, nemzetek szuverenitását elvonni egy Uniós bizottság számára! Ami nehezebben érthető az az, hogy ennek a törekvésnek a képtelenségét nem érzi a művelt Nyugat- és Közép-Európa.

Ellenkező irányból pedig: a gazdálkodó egységek önállósága (amit a középkorra visszanyúló elnevezéssel máig önálló jogi személynek mondanak) sem lehet a társadalom létének felszámolója, nem nőhet túl rajta, mert a társadalom életképtelenségéhez vezet – aminek a veszélye a tényleges piacot felszámoló monopol-gazdaságban régóta ismert.

Az önálló jogi személy léte (a szuverén gazdasági egység léte) a társadalom egészének rendszerébe kell illeszkedjen. A magyar történelmi alkotmány, azaz magyar fogalmak szerint a szentkorona szuverenitásának rendszerébe kell betagozódjon mind a gazdálkodási egység önállósága, mind a természetes személy szuverenitása. A társadalom egészének rendszerét alapvetően a természetes személy és a szentkorona szuverenitásának, mint két szélső érték-pólusnak a kettős rendszerébe helyezi a magyar alkotmány – amit például az országgyűlési képviselet útján egészít ki a további tagok (testületek, közösségek, jogi személyek) képviseletével.

 

A szubsztanciális létezők[22] az ember világában:

1.     A legfőbb szuverén – maga az Úristen

2.     Szentkorona

3.     Alkotmány mint önálló entitás

4.     állam

5.     nemzet

6.     önálló intézményű társadalmi alrendszerek

7.     gazdálkodási egység

8.     természetes személy szuverenitása

1.        A legfőbb szuverén = maga az Úristen

A skolasztikus fogalmak szerint az emberi fogalomrendszer minden területén az emberi kezelésen, beláthatóságon kívül eső, az emberi fogalmak rendszerének mintegy keretet adó alapvető határfogalmak (végső ok, végső cél, időn kívüliség, a legfőbb jó vagy legfőbb, legteljesebb szuverén stb) magát az Úristent idézik, illetve vele azonosak („kezdetben vala az ige…”, mármint a végső vagy határoló fogalmak, amiken belül lehetünk képesek a gondolkodásra).

Ebbe a magasságba, a határfogalmak mintegy az emberi képességeken túli világába az ember józanul nem törekedhet, az ember nem lehet teremtője az őt tartalmazó világnak – és ezt az isteni szuverenitás fogalmával a skolasztika egyértelműen kifejezte.

Modernebb stúdiumok ugyanezt Gödel tételével is kapcsolatba hozhatják a formális logika tárgykörében, tehát máig tartós szemléleti, fogalomalkotási szabályról van szó.

2.       A szentkorona szuverenitása

A szentkorona szuverenitása kifejezi azt, hogy földi hatalom alkalmi taktikai megfontolásból nem játszadozhat az alkotmányos elvek tekintetbe vételével, tagadásával, azaz nem kísértheti meg a hatalom mindenható teljességét: sem az isteni magaslatokat, sem a nemzet egészének sokgenerációs létét, történelmi teljesítését, tudati létezését kockáztató végletet.

3.        Az alkotmány létezése, de nem szuverenitása

Az alkotmány önálló létezése a szentkorona szuverenitásának az egyik feltétele.

Jelenleg hivatalosan nem ismerik el az alkotmány anyanyelvhez hasonlatos létét, kollektív alkotásként, „alkotmányként” (!) tagadják - különben nem igyekeznének illetve nem tudnák pótolni az alaptörvénnyel.

4.       Az állam létező, de nem szuverén

Az állam nem szuverén a koronával szemben (amint az uralkodó vagy a hatalom bármilyen birtokosa sem lehet szuverén a szentkoronáéval szemben). Ez tulajdonképpen azonos a diktatúra, bármilyen önkény tilalmával. Az állam a magyar alkotmány szerint nem jogosult hatalmi önkény kiszolgálására a nemzettel szemben.

Folyatva a kérdéssort: a nemzet sem szuverén a szentkoronával szemben, mert a nemzet sem jogosult „népi önkényre” az állammal, a hatalom gyakorlóival szemben. Lényegében ez a forradalmi önkény tilalma. Más kérdés, hogy a hatalmat gyakorlók alkotmányellenes diktatúrája esetén nemcsak jogos, de szinte kötelesség az ellenállás (legutoljára 1956-ban).

Magyar fogalmak szerint sem az állam sem a nép egymással szemben nem igényelhet szuverenitást (tulajdonképpen ez nem a diktatúra tilalma, hanem a diktatúra képtelensége – vagy még sarkosabban a tömegszerűség és a részvétlen, elidegenedett hatalom tilalma).

A politikailag szervezett nép a nemzet, amelynek teljességét fejezi ki a szentkorona, amelynek hatalmából részesednek a különféle állami intézmények – a nemzet szolgálatára.

5.       Önálló intézményű társadalmi alrendszerek autonómiája[23]

 

6.        A gazdálkodó egységek / jogi személyek[24] „szuverenitása”

A gazdálkodó egységek és jogi személyek közötti különbségtevés sok szempontból igen lényeges kérdés, azonban jelen táblázat erre nem tér ki, tehát szinonimaként szerepelnek.

A jogi személyek „szuverenitása” a természetes személyek szuverenitásából származtatott. Akkor tekinthetjük tehát létezőnek, jogosnak, ha kapcsolatuk a természetes személyek világával rendezett, az alkotmányos alapelveket nem sérti. Amennyiben a jogi személyek szuverenitása a természetes személyek sérelmére jut érvényre, akkor ez a konstrukció értelmét veszíti, és a természetes személyek szuverenitása közvetlenül válik érvényesítendővé. A nagy monopóliumok jogi személyiségének előnyben részesítése a természetes személyek szuverenitásának sérelmére tehát egyfajta elfajulásként értelmezhető.

Rendkívül fontos a közgazdasági folyamatok, összefüggések, szabályozási alapelvek megértése szempontjából, hogy hangsúlyozzuk a jogi személy szuverenitásának, önálló működésének anyagi feltételét, a más tulajdoni és gazdálkodó egységektől elhatárolt jogi személy tulajdonát, bevételeit és kiadásait.

Egyszerű modellben gondolkodva (az állam nem gazdálkodik) állami szinten a jogi személyi tulajdont külső szabályozási feltételrendszerként kiegészíti az a szabályrendszer, amit az állam kebelében alkotnak, amit az állam működtet.

A gazdálkodó egységek közötti kapcsolatokat szabályozó pénzrendszer megalkotója, felelős szabályozója kifejlett formában az állam. A gazdálkodó egység szuverenitása tehát alapesetben nem terjed ki a gazdaságot szabályozó rendszerek módosítására (mert azon belül szabályozott elem a gazdasági egység), míg a szentkorona szuverenitásán belül értendő állam szabályozóként a pénzrendszer felelőse.

Különösen a (piac „felett” létező) monopóliumok esetében fontos a különbségtétel. Az úgynevezett természetes monopóliumok (természettől fogva létező, nem az ember által kreált monopóliumok) esetében pedig oly mértékig fontos a szabályozott és a szabályozó szerepkörök egyértelmű megkülönböztetése, hogy alapvető elvként állapíthatjuk meg, ezen monopóliumok magántulajdona természet-ellenes, ütközik az emberi társadalom józan alapelveivel, tulajdonuk (a magyar közjog kifejezésével élve) csak a szentkoronát illeti meg.

7.        Család és egyéb közösségek autonómiája[25]

Ezek a gazdasági / jogi személyekhez hasonlatosak, de körülhatárolásuk bizonytalanabb, belső szabályzatuk esetlegesebb illetőleg más felelősségi és szabadsági elveken alapszanak.

8.       A természetes emberi személy szuverenitása

Korunk egyik alapvető dilemmája a szabályozott keretek között jól elhatárolt „szabályozott egységként”, belső önállósággal működő jogi személy és a szabályozó szerepet betöltő állam szereposztásának mintáját tekintve a következő:

Mennyire és miként érték a természetes személy szuverenitása, és ahhoz milyen feltételeket kell biztosítson az állam? Az egyén szuverenitásához ugyanúgy hozzá tartozik bizonyos mennyiségű tőke, mint egy jogi személyhez? Ha igen, akkor például hogyan ítéljük meg azt a sok évszázados folyamatot, sőt társadalomszervezési törekvést, hogy az egyéntől (állami szabályozási eszközöket is bevetve) elvonják a „tőkeerőt”? Holott az államnak kellene olyan szabályozási feltételeket előállítania, amelyek megoldják az emberi személyiség tőkeellátottságát, mint szuverenitásának egyik feltételét. A rendi korszakban ez megoldott volt a politikai nemzet tagjainak körében. Korábban amíg volt jobbágyteleknek alkalmas elfoglalható föld, megoldott volt ez a tőkeellátottság a jobbágyok körében is. A kapitalizmus hajnalán támadtak olyan ideológiák, amelyek nemhogy szemérmesen hallgattak a tömegméretű szegénységről, de már társadalmi érdekként állították be, hogy legyen elegendő szabad munkaerő, termelőeszközeitől megfosztott munkás.

Az emberi személyiség szuverenitása, felelős szabadsága, ítélőképes önállósága, lehetőségeinek és gátjainak rendszere összefüggő egységes rendszerben egyik kiinduló szemléleti iránya kellene legyen a társadalmi gondolkodásnak. Hallatlanul fontos a szentkorona (kisbetűvel mint egy szakszó) szemléletében meglévő képesség a nemzetet átfogó egység megjelenítésére. Az egység több mint a részeinek összessége. Az egység különféleképpen rendezhető be, át is rendeződhet úgy, hogy megmarad mint egység. Ez a szemléleti sarokpont az egyik legfontosabb sajátja a magyar alkotmányos szemléletnek. Ezáltal válik elemezhetővé, megfogalmazhatóvá az igényrendszer az akár változó társadalmi feltételekkel szemben az emberi teljesség szempontjából.

Mivel az „-izmusok” inkább a társadalmi rendszerekről, divatos intézménytípusokról szólnak mint az egyén személyiségének teljességéről, ezért felbecsülhetetlen az olyan alkotmányos szemléletmód, amely segíti az emberi személyiség teljessége felől elemezni, értékelni a folytonosan átalakuló, mozgásban levő társadalmi intézményrendszert.

Például: minden gyerek, amikor megszületik, igazságos és helyes, hatékony gazdaságszabályozásban egyformán kell hogy potenciális keresletet és potenciális kínálatot jelentsen a maga létével. Tehát a gazdaságszabályozási rendszer szolgálja az ő létét, és nem fordítva, miszerint az ő létének kelljen deformálódnia a számára diszfunkcionális gazdaságszabályozási adottságokhoz (esetenként őrültségekhez)[26]. Természetesen a megszületett (még pontosabban megfogant) személyként létező ember szempontjai mellett még további szempontok hozhatók fel (nemzet, kultúra stb abban az értelemben, hogy az emberi teljességhez ezen ismeretek, kapcsolatrendszerek, lehetőségek is hozzá tartoznak). Azonban végre egyértelműen ki kell állni azon tarthatatlan állapot ellen, hogy a mai kormányok gazdaságpolitikai túszként sőt rabként, zsákmányként kezelik az emberi méltóságot, szuverenitást, és éves gazdaságpolitikai szükségre hivatkozva minden gát nélkül „játszanak” az emberi lét gazdaságszabályozási feltételeivel – a mai szintű szervezési ismeretek korában egyértelműen szükségtelenül.

Tehát központi alkotmányos kérdéssé kell tenni az egyéni személyes lét szuverenitásának gazdasági, pénzügyi, vagyoni feltételrendszerét – és a szentkorona-tan ennek kidolgozására kiválóan alkalmas elméleti alap, szimbólumrendszer.

Szentkorona[27] – és a - természetes személy

Képletesen szólva a szentkorona és a természetes személy szuverenitásának gyújtópontjai közötti erőtérben lehet vizsgálni a társadalmat, a politikát, gazdaságot, kultúrát és minden egyebet – szükség szerint megjelenítve további szereplőket, mint a jogi személyeket.

Ha úgy tetszik, ez az alkotmány az emberi élet „mechanikus” újratermelésének ősi kötelezettségén túlmenően szól arról is, hogy az egyén és közösség között nem kell választanunk, mert a kettő szerves egységbe tartozik: a közösséget önálló személyiségekből állónak tekinti, illetőleg az egyén személyiségének kibontakozásának lehetőségét a közösségben (nemzetben) látja.

V. Egy példa az alkotmányos jog intézményi feltételeiről

A szólásszabadságról (de hasonlót lehet/kell fogalmazni a tanulási jog/kötelesség kapcsán, az egészségügyben, az öröklés és önálló minimális életkezdés jogának terén, a vállalkozáshoz való személyes jog, a vállalkozási infrastruktúra és a hitelezési rendszer ügyében stb)[28]

A sajtószabadság elvi követelményét kell szolgálnia elsődlegesen a sajtó intézményeinek. A sajtó szerkezetének, finanszírozásának is. Nem csak etikai kódexekről van szó!

Keressünk jellemző sajtó-típusokat:

1)       Az állam vagy más szervezetek közlönye (nem az állampolgárok sajtószabadságát szolgálja, hanem az intézmény létéhez kötődő tájékoztatási kötelezettséget szolgálja), garantáltan hitelesnek kell lennie saját működési területén, az illető szervezet felel érte.

2)       A lehető legszabadabban működő úgynevezett kereskedelmi sajtó (elsősorban a finanszírozó monopol-tőkecsoport érdekeit szolgálva formál véleményt – éppen a sajtószabadságra jogosult egyénnel szemben!)

3)       Az alkotmányban rögzített információhoz jutási, a szólás- és a vélemény-szabadság az egyes emberek számára akkor képzelhető el a modern világban, ha a sajtó finanszírozási érdekeltsége is ennek megfelelő, más szóval ha ő fizeti a sajtót.

§         Ennek technikai megoldása hasonlíthatna a civil szervezeteknek juttatott 1%-os adóra. Adója „1” vagy „x”%-át mindenki csak sajtóra fordíthatná. Az így finanszírozott sajtónak el kellene különülni a kereskedelmi sajtótól és az állami sajtótól is (más a felelőssége, funkciója, eszközrendszere, mentesíteni kell a magán-monopóliumi és az állam-monopóliumi önkénytől egyaránt). Azonban míg a kereskedelmi sajtónak csak kívül kellene maradnia, erőfölényét közvetett módon sem érvényesíthetve ezen a területen, de kötelessége sincsen, addig az önmegtartóztatáson túl az államnak felelőssége az, hogy a szólás-szabadság elvét érvényesíteni hivatott sajtótípus kielégítő feltételrendszere működjön, és valóban eljusson hozzá az adófizetők pénze.

§         Az állami feltételrendszer alapvető pontja az, hogy az alkotmányban az alapvető szabadságjogok önálló, más jogtól és érdektől független finanszírozásának előírása szerepeljen

§         A modern társadalom a választójogban például nem tűri meg a vagyoni cenzust. Márpedig a szólás-szabadság legalább olyan erős alapjog. Itt sem tűrhető meg az intézményesült, még csak nem is kontrollálható vagyoni cenzus, különösen nem a tájékoztatás és a véleményformálás keverése esetében. Lehet pontosítani vagy változtatni a technikai megoldáson. Például a valamely adómértéket el nem érők számára állami utalványokat lehet adni, hogy ők is befizethessenek egy olyan újságra, amelyik nekik tetszik (és mentes a monopolista tőkeérdekeltségtől valamint az állami befolyástól, az állami költségvetés adott éves állapotától). Gyerekeknek csökkentett összeg járna. De a döntő a kialakítandó intézmény érdekeltségének ezen alapjogtól idegen befolyástól való mentesítése – ténylegesen ható alkotmányos erővel.

 

Az elvi lehetőség tehát, például a logikai séma a sajtószabadságot megvalósító sajtófinanszírozásra adott. Csak nem kellene elhinni, hogy lehetetlen, hogy nincsen rá szükség, hogy kényelmetlen. Csak meg kellene adni a tényleges jogi védelmet, anyagi feltételeket. Csak komolyan kellene venni.

A hirdetők és politikai pártok által uralt mai sajtó egy olyan agyrém az alkotmányos elvek felől nézve, amelyen túl kellene jutni.

Egy valóban alkotmány szintű, -távlatú szemlélet még sok további problémára találhat megoldást a visszaesés, a lezüllés, a barbár (itt kommunista, lelkiismeretlen tőkés érdekű, mindenfajta emberies szolidaritást elutasító) megoldások helyett.

Kérdés, hogy az EU például gátolja vagy segíti az ilyen megoldások kiérlelését? Úgy tudom, hogy jelenleg gátolja a piaci szabadság és egységes szabályozás nevében, valójában a monopóliumok érdekében. Tehát amit a 60-as években háztájival, később melléküzemággal, gmk-val próbálkozhatott a magyar gazdaságirányítás, azt most forma szerint az EU tiltani fogja, azaz fel sem merülhet hogy gazdasági helyzetünkön pl a gazdaságszabályozás javításával próbáljunk könnyíteni, hogy a hitelezési gyakorlatban rejlő lehetőségeket pörgessük fel?

§         Ismert természetesen az a vélemény, hogy a gazdaságszabályozási (általában az állami intézményekben) eluralkodott képtelen állapotokat majd az Unió fogja orvosolni, majd ő megküzd a szabályozási korrupció legravaszabb kártevőivel.

§         De van másik vélemény is, mely szerint éppen nekünk kell megvívni belső csatáinkat, például alkotmányossági viszonyaink rendezésével. Ez ugyanis a belépőjegy a teljes értékű tagságért.

§         És van olyan vélemény is, hogy amíg alkotmányos viszonyainkért semmit sem tettünk, addig az Uniótól függetlenül fel sem fogtuk, hogy mi történik velünk.

VI. A lételmélet aktualitása és az alkotmány[29]

A magyar alkotmány gyökereinek egyik szála a tomista filozófiához vezet. Máig aktuális, rendkívül fontos sajátságok következnek ebből.

A skolasztikus (vagy tomista) modellben a világnak van egy végső oka és egy végső célja. A végső ok és a végső cél között a világot egy nagyon szigorú oksági elv uralja. A végső okon és a végső célon túl ott van Isten, aki felül, kívül van az oksági rendszeren. A végső célon és végső okon belül, általuk is determináltan van az ember, aki felismerheti a rendszert amiben él, de nem emelkedhet ki meghatározottságából. E rendszeren belül élhet szabadságával, ami azonban nem ellentmondás, mert az oksági rendszer több szinten értelmezhető, nem csak mechanikus, ember alatti szintre leegyszerűsített módon. Az embernek továbbá alapvető eligazodási pontot jelentett a kinyilatkoztatás, amelyet nem bírálhatott felül, amelyben hinnie kellett - e hitet azonban összeilleszthette a maga logikai képességével, ami akkor az arisztoteleszi világ átvételét jelentette. (A kinyilatkoztatás elismerése fontos sarokpont volt: a mindent a nulláról teljességgel újra kezdés képtelen és mégis a történelemben sokat kísértő, végül mindent Bábel tornyaként maga alá temető illúziója ellen. A kinyilatkoztatás illesztése a tudással ugyanakkor lehetővé tette az újdonságok felismerését, alkotását, az ismeretek újra rendezését. A „tomista kísérlet” végül is egy szerencsés megoldást eredményezett)

A tomista rendszerben ezzel a fogalmi háttérrel nagyon nagy volt a tények tisztelete. Tehát nem elvont, a valósághoz alig kötődő absztrakciós mutatványnak tekintették a skolasztikus tételeket, hanem a valóság és az emberi elme közös, egységes rendszerének!

Mi változott ezután? A természettudományos gondolkodás a skolasztikus alapokon nagy lendületet kapott fejlődésében. Az ellenőrizhető tapasztalati tények, a kísérletek meghatározó bizonysággá nőtték ki magukat. Ennek az lett az eredménye, hogy az okságra épülő gondolkodással a végső ok és a végső cél helyett a kísérletekhez kapcsolódó kisebb fogalmi egységeket alkottak meg. Ezekből lettek a szaktudományos ismeretek.

Egyrészt hallatlan mozgástere támadt az emberi gondolkodásnak, hiszen elég volt a logikai alapokat tisztelni, használni mint módszert, ha ehhez kétségbe vonhatatlan kísérleti tényeket tudott kapcsolni, akkor meg tudott állni a lábán, akkor a valóság irányításában új területre jutott, gépeket tudott alkotni, és ezzel szédületes tempóban tudta megváltoztatni, újjá szervezni az emberi világot függetlenül attól, hogy képes volt-e tágabb összefüggések rendszerében elhelyezni az illető gépet, jelenséget.

Mára azonban felmerült a kérdés, hogy az elaprózott, tényekből és logikából gyúrt valóságos káosz az emberiség egyetlen lehetséges útja, illetőleg még erőteljesebben fogalmazva, hogy ez a káosz egyáltalán emberi világnak nevezhető-e még? Nem a züllés, a degeneráció egy olyan válfajának válhatunk részesévé, amelyet nehéz felismerni, pontosan azonosítani értelmünk számára, de létünket mégis meghatározza?

Mert ha így volna, akkor jövőnk azon múlik, hogy értelmünkkel átlátva helyzetet valahogyan Szent Tamás hitet és tudást egyesítő tevékenységét idézve vegyük tudomásul, hogy az övéhez hasonló feladat előtt állunk, amelyben a technika civilizációját kell illesztenünk az emberi felelősség, az emberi értékek világával.

„Mi a lényeg?” - ez a kérdés mára leértékelődött, és rendkívül viszonylagossá vált. Ami az árral sodródó fadarab számára kevéssé fontos, de az áradatban is önmagáért felelősséget érző, a kiutat, a cselekvési lehetőséget kereső személy (természetes személy vagy a nemzetet megtestesítő szentkorona nevében hatalmat gyakorló testület vagy személy) számára a lényeget megkülönböztetni tudó képesség döntő lét-kérdés.

A tomizmus számára még alapvető kérdésnek tűnt a fecsegés és a komoly mondanivaló megkülönböztetése, a valósághoz kapcsolt, a felelősen vállalt és az üres, felelőtlen beszéd különválasztása. A filozófiai igényű gondolkodásban a substancia (a lényegi meghatározás) és az akcidens (a járulékos tulajdonság) különválasztására már a görögök törekedtek.

A kísérleti tudományok mintha alaptalanul háttérbe szorították volna ezt a kérdést, mintha a tényekkel helyettesítették volna be a lényeget, a substanciát. Pedig a kétségtelen tény nem azonos a kétségtelen lényeggel.

Főleg társadalmi kérdésekben vezetett ez a gondolkodási iránytévesztés sok évszázad múltán egyre mélyülő válsághoz. A természettudományos tényekkel nem lehet kezelni, pótolni a társadalmi-emberi élet lényegi kérdéseit.

A XX. század egyik legnagyobb tekintélyű elméje volt Ludvig von Bertalanffy, a magyar nevű német tudós. A század elején ő volt a rendszerelmélet egyik megalkotója, és mint a rendszerelmélet nagy öregje 1967-ben írt egy dühödt könyvet, amely magyarul "Ám az emberről semmit sem tudunk" címmel jelent meg. Ebben azt írta, hogy nem az a kérdés, hogy a kísérleti pszihológia patkánykísérletekkel megalapozott módszereivel lehet-e sikeres gazdasági és politikai reklám-kampányokat szervezni, hanem hogy szabad-e?!

Az ő szavaival élve az embernek van egy pszihikai horizontja, amely véges abban az értelemben, hogy a kísérleti pszihológia tételeire épített reklámokkal tele lehet tömni. El lehet takarni a képnél maradva a tágabb horizontot. Az ember ugyanis (ezt szintén hangsúlyozza Bertalanffy) pszihikailag rendkívül érzékeny, a környezete által stimulálható lény. Ha az embert a környezete úgy ösztönzi, inspirálja, akkor kiteljesedhet lénye. Ha viszont beszűkítő, korlátozó hatások érik, akkor valósággal elkorcsosulhat.

Az emberi pszihikum környezetében kiemelt fontosságúak a társadalmi intézmények, és általában az ember által alkotott világ. A társadalmi intézmények sorában kulcsfontosságú az európai kultúrkörben az alkotmány. Milyen az alkotmány szerepe?

Hasonlattal élve: a műalkotások körében ismert dilemma, hogy vajon a valósággal szembesítsenek vagy valamely ideákat közvetítsenek? Az eddigiek alapján legalábbis tisztázni kell a két válasz különbségét és a csak a kizárólag a nyers valóságot visszatükröző irányzat előtérbe helyezésének abszurditását, egyenesen degenerativitását.

Amellett érvelek tehát, hogy különös gonddal kell ügyelni az emberi értékeket közvetítő, jelképező emlékekre, régi megfogalmazásokra, ugyanis korunkban a közgondolkodás éppen azért van válságban, mert a lényeget, a helyest (az orientáló értéket) sőt magát az emberi célt(!) falanszteri módon széles körben a kétségtelen ténnyel helyettesítette.

Az ellentmondás egészen elképesztő, ha utána gondolunk. Az emberi cselekvésnek mindig csak a jövőben van mozgástere. Az (el nem idegenedett, el nem gépiesedett) emberi cselekvés feltételezi az irányadó értékek világát, különben nem cselekvésről, hanem sodródásról beszélhetünk. A kétségtelen tények viszont jelen vagy múlt idejűek, és arról, hogy a jövőben mit kellene csinálni, semmit sem mondanak. A tények csak arról beszélnek, hogy mi van, mi volt. A fizikai kísérletek tényei pedig a jövő megismételhető, tehát mechanikus, tehát emberi választástól éppen független tényei. Azaz definitíve semmi közük az alkotó, valóban emberi cselekvéshez.

A társadalmi intézményeket az ember alkotja. A megalkotott társadalmi intézmények tények, külső feltételek az egyes ember számára, de változtathatóak (méghozzá felelősséggel!) az emberiség számára. Tehát kísérletileg stabil tények lehetnek a meglévő intézmények, főleg az egyes ember számára, azonban felelős cselekvési terhet jelentenek, kötelezettséget az emberiség (közösségei illetve egésze) számára. Az emberiség előtt álló kihívások, normák, értékek pótlása, sőt elfojtása a tényekkel nem más, mint az emberiség önpusztítása, valóságos öngyilkos, önpusztító kórjelensége, amit egyre nagyobb divat a rákos vagy immunhiányos betegséghez hasonlítani, és nem is minden alap nélkül.

Látszólag a választás szabadsága, hogy kinek ilyen, kinek olyan a kultúrája, hogy ki vallásos és ki nem. Az értékek pluralizmusa címen terjed azonban az értéknélküli felelőtlenség. Ez pedig régi szóval ontológiai kérdés az emberi lét és nemlét határán. Akár van becsülete, kultúrája az ontológiának, akár nincs.

VII. A társadalmi vitáról

Az Európai Uniós csatlakozás követelményei miatt az 1949. évi 20-as alaptörvény módosítására készül az országgyűlés és a kormány.

A tervezett lépések ténye közismert.

Kevésbé közismert, hogy milyen részletkérdések merültek fel az előkészítés során.

Sok éve befejezett tényként és közvetlen uniós követelményként terjeszti minden jelentősebb újság, rádió, TV, hogy az ország szuverenitását fel kell adni 90%-ban, és a törvények harmonizációja után következik az alkotmány (helyesebben az alaptörvény) mechanikus, eldöntött, az EU-ból elvárt harmonizációja.

Utóbbi időben kezd megfogalmazódni, de egyelőre csak szakmai berkekben, hogy bár az életünket meghatározó globalista erőknek valóban a mechanikus, alárendelt (gyarmati jellegű) alkotmány harmonizáció a követelése, de ennek elfogadására még maga az Európai Unió sem alkalmas.

Az Európai Unióban sem eldöntött még ugyanis, hogy egy európai szuperállam jön-e létre, amelynek legfeljebb megyéje lehetünk, az is lehetőleg olyan felosztásban, hogy a szlovákiai közigazgatási reform mintájára magyarok a jelenlegi Magyarország területén se lehessenek többségben a megyékben – avagy a Nemzetek Európája lesz a jövőben a tartalma az EU-nak, és akkor a magyar nemzet végre természetes egészként lehet része a tágabb Európának.

Egyelőre semmi sem dőlt el. Tehát egyelőre felelőtlenség azt állítani, hogy a nemzeti problémák az EU-ban bizton megoldódnak majd legalább a környező országok időben távoli csatlakozása után (mert erre semmi biztosíték), de ugyanennyire alaptalan fikció azt állítani, hogy az EU csatlakozás értelemszerűen tiltaná a nemzeti önszerveződést (például saját alkotmányos állapotaink rendezését).

A magyar politikai élet legszűkebb színfalai mögötti küzdelmekről, kételyekről a nagyközönség keveset tudhat. Elvileg társadalmi vita folyik az országban a 49-es alaptörvény módosításáról. – Vegyünk részt benne.

 

Próbáljuk megfogalmazni higgadtan a már-már reménytelenül figyelmen kívül hagyott, de változatlanul fontosnak tűnő kérdéseket.

Ha a XX. század  tényeit tekintjük, akkor furcsa egyértelműséggel rajzolódik ki egy nemzet, egy ország, egy kultúrkör pár nemzedéket átfogó szinte felszámolási eseménysora. Lehet ez a kíméletlen sors eredménye (nem kell feltétlenül összeesküvésre gondolni), de a magyar államtól elvárható mindenképpen, hogy akár a nemzettől idegen erőcsoportok elvárásaival szemben is legalább ő (a magyar állam és intézményei) ne a teljes nemzeti felszámol(-ód)ás programját igyekezzen végbe vinni. A XX. sz nagy tényeiből:

-         Trianon területi, gazdasági, politikai leépítési program (amelyet egyre inkább úgy tűnik, hogy a világháború indítása előtt fogalmaztak meg mint célt Magyarországgal szemben (ilyen a háború)

-         A szovjet megszállás gazdasági rombolása, visszafejlesztő tevékenysége, államosítása, átnevelő tevékenysége (látszólag egy másik győztes kényszerítő hatására)

-         Az 1990. utáni években mind a területi mind a gazdasági, szellemi nemzeti lét leépítésének törekvése (egy harmadik győztes fél nyomására)

-         Végül pedig a formális szuverenitás-igény feladásának követelése – a magyar parlamenti padsorokból, kormányzati tisztségekből, kíméletlen médiaerőszakkal támogatva (jól kitapinthatóan spekuláns monopolérdekből).

 

A fenti sajnálatos folyamatba jól illeszkedik a magyar alkotmány hisztérikus tagadása, még a nyomainak is kiradírozása iskolai, egyetemi tankönyvekből.

Ki kellene emelkedni a XX. századi pszihózisból (megszabadulni a düh és a félelem ködétől), és legalább fel kellene mérni, hogy mi is a tétje alkotmányos kultúránkhoz való ragaszkodásnak vagy attól való végleges elrugaszkodásnak.

A jelen fordulatban úgy tűnik, hogy nem lehet későbbre halasztani semmit, mert a döntések után korrigálni sokkal súlyosabb feladat lesz.

Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a mulasztás, a feladatokkal való szembenézés elhalasztása, az alkotmányunkhoz való visszatérés elodázása nem biztos, hogy alkotmányunkat veszíti el örökre, az is meglehet, hogy a jelenlegi állapotunkról ad minden másnál egyértelműbb látleletet az ezutáni eseményekkel együtt. - Az alkotmányt el nem ismerő diktatúra bélyegét, a bolsevik megszállás továbbélő viszonyait, az Európai Unió megszálló hatalomkénti azonosítását eredményezné. – De a sok gyötrelmet eredményező elodázó, hamis megoldás, az alkotmány mibenlétének nemzedékek előtti további eltagadása nem lehet épeszű célja senkinek. A kivezető alkotmányos utat kell keresni. MOST.


[1] Lásd a „Vázlat az alkotmány fogalmi elemezhetőségéről” c. fejezetet 42 -ik oldalon

[2] A „Bevezető” készült a konferencia előkészületeként, alapul szolgált a konferencia nyilatkozatának megszövegezéséhez. A „Vitaindító” egésze támaszkodik az Alkotmányossági Műhely elmúlt négy éves tevékenységére, külön hangsúllyal az alkotmányos hagyományról megemlékező ünnepi törvényt szorgalmazó 2001 tavaszi felhívására. Az itt közölt változat figyelembe vett a konferencián elhangzott számos tartalmi megállapítást.

[3] E témakörben érdekes olvasmányok (Balássy Gyula ajánlásában): Babits Mihály: A magyar jellemről, Fekete Gyula: Gondolkozzunk magyarok, Fülep Lajos: A magyarság pusztulása, Gombos Gyula: A harmadik út, Illyés Gyula: Ki a magyar?, Illyés Gyula: Szellem és erőszak, Joó Tibor: Magyar nemzet eszme, Karácsony Sándor: Bibliográfia (békére és reformra nevelés), Keresztury Dezső: A magyar önismeret útja, Keresztury Dezső: Helyünk a világban, Makkai Sándor: Magyar nevelés, magyar műveltség, Márai Sándor: Röpirat a nemzetnevelés ügyében, Oláh Miklós: Hungária, Szekfű Gyula: Valahol utat tévesztettünk

 

[4] Ezt a hagyományt napjainkban erősen vitatják. Valóságos küzdelem folyik körülötte. Az OSIRIS kiadó több kiadást megért, Kukorelli István szerkesztette Alkotmánytan c. kötetének 1995-ös változatában az első fejezet a következőképpen zárul: „Az alkotmány nem a kormányé, nem a pártoké és nem az országgyűlésé. Az alkotmány nem egy nemzedék kiváltságlevele, nem egy válsághelyzet kezelési programja, hanem a köz dolgaiban történő döntés rendje tegnap, ma és holnap. Az alkotmány a nemzet életformája, jogainak forrása, jövőjének támasza. Az alkotmány nem Biblia, de az lenne az ideális állapot, ha mindenki szentírásnak tekintené, azaz meggyőződéssel kötelezőnek fogadná el.” – A 2002-es kiadás első fejezetének végéről ez a záró bekezdés hiányzik.

[5] Maradt viszont az előző lábjegyzetben hivatkozott könyv 2002-es kiadásának bevezető sora ugyanaz, mint volt az 1995-ös kiadásban: „Az alkotmány közkeletű fogalma napjainkban különleges törvényt jelent, olyan alaptörvényt, amelyben az állam önmagát korlátozva biztosítja polgárai számára ……” – amely szemléletet a lehető legáltalánosabban sulykolnak oktatásban, sajtóban, politikában. A könyvet olvasva szinte minden sorát lehet megkifogásolni, hogy képtelenségeket állít a józan ésszel, és a magyar észjárással szemben: mert pl nem az állam gyakorol önmérsékletet, hanem az állam feladata, hogy a nemzetet, a társadalmat szolgálja, stb.

[6] A közérdektől eltekintő, magánérdeket kiszolgáló gazdaságszabályozást elfajulásnak lehet tekinteni, nem pedig tulajdonképpeni célja megvalósításának.

[7] Nehéz ebben a rövid szövegrészben utalni arra, hogy a pénzbeni tőkésedés előrehaladása nem kizárólag mennyiségi gyarapodásunk mérőszáma, hanem életünk egyre differenciáltabb számon tartása, részterületekre osztása is. Felgyorsultan lesz egyre árnyaltabb társadalmi életünk, életvitelünk. Okkal vagy ok nélkül egyre több hétköznapi tevékenységet vonunk be a pénzügyi elszámolások körébe (háztartási munka, szórakozás stb tevékenységek internalizálása). A jelenlegi pénzrendszerben mindez nem önmagunk pénzben kifejezett tulajdoni gyarapodását jeleníti meg személy szerint és a társadalom egészét tekintve, hanem növekvő pénzigény, növekvő adósság képét ölti magára. Ezt jelenti az ország, a magyar állam pénzkibocsátó jogának megvonása (a jórészt kommunista múltú korrupt államigazgatás visszaéléseire hivatkozva). A pénzkibocsátás megvonása elleni tiltakozást pedig azzal a zsarolással igyekeznek leszerelni, hogy a hamis pénzrendszer (mert nem csereértéket mér elsősorban) birtokosai az értékesítési piacokat és a technikai fejlődést is túszul ejtették, tehát képletesen szólva a tiltakozókat a piactól való elzárással és  egy újabb cocom-listával fenyegetik.

[8] Joó Tibor könyvét a magyar nemzeteszméről minden középiskolásnak a kezébe kellene adni, és végre tisztázni azt a képtelen szóhasználatot, amelyben ugyanaz a szó jelenti a dolgot magát és az ellenkezőjét is (alkalmat adva ezzel a legképtelenebb félreértésekre és visszaélésekre). Fiatal és idősebb egyetemi tanárok, vezető politikusok legnagyobb részének egyszerűen nincsen fogalma arról, hogy a magyar kultúrában mit jelentett a nemzet. És erre nem mentség az, hogy Amerikában sem tudják, mert ők ott élnek, ottani fogalmakkal gondolkodnak, ottani intézmények működési logikájához illeszkedett a kultúrájuk, probléma megoldási eszköztáruk. Az anyanyelv közéleti cselekvéshez szükséges szinten való használatát kellene jelentse a magyar nemzet szó értelmének tudása. A funkcionális analfabetizmus mintájára ne legyen dicsőség a magyar nyelv funkcionális szintű ismeretének hiánya a magyar országgyűlésben, kormányban, diplomáciában, a magyar pedagógusok között, a magyar sajtóban és irodalomban.

[9] Az ismert történelmen végigvonul az alkotóerő gazdasági feltételének kérdése, például a tulajdon kérdése: hogy miként tudja a tulajdon rendszere befolyásolni az egyes emberek és a társadalom egészének alkotó erejét. Közismert ebből a szempontból a görög majd római földosztások és nagybirtokok története. Napjainkra azonban már hamis dilemmává vált a kistulajdon vagy nagytőke dilemmája, mert modern szervezési és technikai eszközökkel a kistulajdon képes lehet a hatékony társulásra. Történetesen ehhez esik közel a szentkorona földtulajdonának továbbfejleszthető intézménye is. A mai nagytőkés törekvések azonban ezt a lehetőséget megkerülve igyekeznek a globális tőkekoncentrációt tovább erősíteni.

[10] „Genocídium” - a kifejezés napjainkban erőteljes, használata egyoldalúan hiszterizált. Lehet túlzónak is mondani, de azt a félelmet mindenképpen jelzi, amelyet sokakban a magyarság történelme, főleg XX. századi történelme eredményezett.

Genocídium – népirtás, egy nép vagy népcsoport szervezett, tömeges legyilkolása (Bakos, Idegen szavak és kifejezések szótára, 1973.) – illetőleg - az 1955. évi 16. törvényerejű rendelet a népirtás bűntettének megelőzése és megbüntetése tárgyában 1948. évi december 9. napján kelt nemzetközi egyezmény kihirdetéséről II. Cikk szerint:

 „A jelen Egyezmény népirtás alatt a következő cselekmények bármelyikének, valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával való elkövetését érti:

a) a csoport tagjainak megölése;

b) a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása;

c) a csoportra megfontolva oly életfeltételek ráerőszakolása, melyeknek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának előidézése;

d) oly intézkedések tétele, amelyek célja a csoporton belül a születések meggátolása;

e) a csoport gyermekeinek más csoporthoz való erőszakos átvitele.”

A népirtás érthető úgy is, hogy csak az egyes emberek helyzetére gondolunk. Az

a) pontot idézik fel az ország lakosainak halomra öldösése 10- és 100-ezer szám a legkülönfélébb okból nemcsak fronton, de szembetűnően a hátországban, nemcsak háborúban, de az úgymond megszállt békeidőben is (nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte).

b) pontba érthetők a vallásháborúk, amelyek kora nem múlt el, most éppen totálisan a vallás fogalmának felszámolásáig ható küzdelem folyik (és ezzel gondolkodásunk alapjait veszítjük el, de erről hallgatnak a nyilvánosság fórumai).

c) ponthoz tartozik a XX. század, azon belül Trianon idézhető példaként, továbbá az etnikai nemzetfogalmat abszolutizáló német befolyás, megszállás, a kommunista osztályharc, az államosítás majd az idegen érdektől irányított privatizáció és nemzetközi pénzrendszer, a liberális gazdaságpolitika címen a társadalom további ellehetetlenítése „rendszerváltozás” és „demokrácia” néven. De ide tartozik a nemzeti szolidaritás intézményeinek megtagadása, szétverése, vagy csak megépítésüknek elmulasztása is

d) pont idézi a járványszerűen elterjesztett, szorgalmazott abortusz gyakorlatát (Magyarországon az ötvenes évek óta 6-8 millió fő!)

e) pont szerint klasszikusan ilyen volt a janicsárság intézménye hajdanán, de ugyanez ma a tanszabadság címén a szülők és az önazonosságot jelentő közösség ellenére, annak értékeit tudatosan felszámoló széles körű oktatási törekvés, nyomás, a pénzügyi és sajtónyilvánosságbeli valamint politikai háttérerőkre vagy éppen csak rest értetlenségre támaszkodva (többek között a nemzeti hagyományok eltagadásával, az alkotmányos hagyományok egyenesen tiltásával).

Mindezt lehet úgy nézni, hogy emberek millióit tönkre tevő, szándékos tettek sorozata. A jelenségek ismertek, és mégha véletlenként adódtak volna, együttes hatásukat felismerve a mulasztás ma már semmiképpen nem menthető. De minden jel szerint nem a puszta véletlennek köszönhetők, hanem amúgy meglévő frontvonalak eszközeként kaptak megerősítést, együttes szerepet. Emlékezhetünk, hogy ennek az átnevelésnek a szándékosságát a szocialista ideológia nem tagadta, csak ma lett kevésbé őszinte a világ.

A népirtás úgy is érthető, hogy az önálló entitást jelentő népet, nemzetet zilálják szét, teszik arctalan tömeggé különféle, többnyire állami kényszerítéssel elfogadtatott eszközökkel. Ez nem modernizálás, nem társadalmi innováció, nem a civilizáció diadala, hanem felelőtlen uralom, diktatúra vagy annál is rosszabb, valamely politikai-kulturális elfajulás. Ebből állt a XX. század történelme, a gazdasági és politikai monopóliumok mindent elsöprő térnyerése. Tehát genocídiumnak tekinthető ebben az értelemben a társadalmi kapcsolatok szétverése, a teljes értékű politikai lét lehetetlenítése (és ami a csúcs, lehetőségének elvi, fogalmi tagadása!), a kultúra rombolása, a gazdasági alapok elvonása (a piacot megkerülő minden tőkekoncentráció), a csalárd társadalom-szabályozás, az iskolai és egyetemi oktatásból valamint a sajtóból az érdemi, lényegi információk tartós és módszeres kívül szorítása – ebből a szemszögből maga a globalizmus joggal minősíthető mint egy mindent, az egész Földet átfogó genocídium (veszélye, ténye?), amelynek nem sok köze van a szabad versenyhez (nincs hozzá semmi köze).

[11] A politikai és gazdasági magyar rendszerváltási stratégia eredményességét Lóránt Károly a kínai gazdasági váltáshoz hasonlítva (alapul a nyolcvanas évek elejének trendjét tekintve) mintegy 45.739 $/fő veszteségben számszerűsítette. 457.390.000.000 $, azaz 457 milliárd $ az ország egészét tekintve, vagy másként számolva 10.977.360 Ft/fő, tizenegymillió Ft/fő, családonként a legeldugottabb tanyákon lakóknak is egy jó fővárosi lakás ára az eddig elszenvedett „kár”.

[12] A nemzet szavunkkal viszont pont fordított a helyzet, mert ott pedig magyarul is, latinul is az azonos alakú szónak van eltérő jelentése magyarul a külföldön elterjedthez képest. Ebből azonban nem kellene az egész magyarságra hátrányos helyzetet előidézni, amikor az azonos szóalak különböző jelentéseit alaptalanul keverik (amint azt teszik velünk az uniós csatlakozás kapcsán és attól függetlenül, itthon és külföldön, politikában, diplomáciában, szakmai szervezetekben és némelykor még egyházakban is).

[13] 71. § (1) Az Alkotmány a Magyar Népköztársaság alaptörvénye. (1949-es szövegváltozat)

77. § (1) Az alkotmány a Magyar Népköztársaság alaptörvénye. (1972-es szövegváltozat, máig tartóan)

[14] A magyar történelmi alkotmányos hagyomány eszmerendszerei alapján jól megfogalmazható modern gazdaságirányítási alapelvek:

§          Természetes és mesterséges monopóliumok állami tulajdona (amit tehát „tulajdonnak” neveznek e javakkal kapcsolatban, az jogilag legfeljebb birtoklás lehet, méghozzá valamilyen monopoljáradék utáni adózás mellett, és a korszakváltást követő időkre valamilyen normalizációs, alkotmányos állapotot megcélzó folyamat szabályaival.

§          A szabályozási megoldások alávetése az alkotmányossági szempontoknak (igazságosság és hatékonyság jegyében) – pl. kamatmechanizmus megszorítása a gazdasági tartalomhoz kapcsolva és a méltányolható igazságosság mértékének jegyében – avagy pénzkibocsátási, hitelezési gyakorlat mentesítése a monopolspekuláció nyomása alól, stb.

§          A piac alatti, piaci és piac feletti vállalkozások gazdaságpolitikai eszköztára ma összemosódik, az alkotmányos alapokból indítva szét kellene választani őket és az eltérő alkotmányos szabályozási alapelveket megfogalmazni rájuk (a sportbeli súlycsoportok szerinti versenyek szemléletes példát mutatnak hasonló törekvésre).

[15] A nemzeti lét, a szolidaritás tagadása keretében természetesen nem a magyar nemzetfogalom alapján szerveződő nemzet létjogát kérdőjelezik meg általában a nagyvilágban, hanem ha már valamit megkérdőjeleznek, akkor az az etnikai-vallási nemzet fogalma (- nyugaton!). – Erre hivatkozva rombolják a pontatlanul megjelölt magyar politikai nemzetfogalom becsületét, hagyományát (a környező népek és a zsidó valamint a cigányság formálódó etnikai nemzet fogalmának meg-nem sértése, érdekének méltánylása hangoztatásával)

[16] A társadalmi különbségeket 1848-ban pl nem a szabadságok általános eltörlésével oldották fel (amint arra a XX. századi nagy diktatúrák törekedtek), hanem a szabadságok kiterjesztésével. Ennek következménye egy fokozatos átmenet volt, amit a XX. század történelmének nagy törései nem hagytak végbe menni. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a Dózsa féle felkelés leverését követően a parasztság jogainak jelentős szűkítése ment vége, a korábban sokkal nagyobb általános szabadsággal rendelkező országlakosok közül a jobbágyságot erősen visszavetették. A következmény jól ismert.

[17] Az isteni örök igazság mai szavakkal azt jelenti, hogy olyan örök igazságok, előírások, amelyeket az embernek napi taktikai érdekből nem érdemes átlépnie. Az isteni minőség definíció szerint annyira messze van a hétköznapok emberi valóságától, hogy nyomatékkal és egyértelműen fejezi ki a legalapvetőbb társadalmi értékek sérthetetlenségét, más szóval védendőségét saját magunk vétkei, gyengeségei ellen.

[18] Ezeket a szimbólumokat nem mindenki érti, nem mindenkinek beszédesek. Mivel fontosak, keresni kell az értelmüket. Például: isteni természet – mint az emberi cselekvésen, az emberi hatókörön, a belátható emberi megismerésen éppen az emberi gondolkodás, érzésvilág természetéből következően túli világ természete. De abban az értelemben (tehát nem totálisan), amelyben ezzel az elérhetetlennel (isteni természet) szemben „elvárást”, erkölcsi minőségi meghatározást fogalmazunk meg. Nem Istennel szemben, hanem rajta keresztül közvetve magunkkal szemben. Ma sem lehetne keményebben kifejezni az emberiséggel szembeni józan elvárásokat.

Aki pedig azzal a jelszóval lépi át az isteni elvárásokat, hogy szerinte valójában nincs is Isten, abszolút szabad a pálya, az keményen bűnhődik, mint az emberiség a XX. században. Végül is oda jutunk, hogy tulajdonképpen az isteni parancsok akkor is átléphetőek ha hiszünk Istenben, és akkor is ha nem. Isten fogalma elválaszthatatlanul hozzá tartozik fogalmi rendszerünkhöz, Isten lénye pedig gyarló emberi világunkhoz. Nem Isten létének eldöntéséről kell szóljon az emberi élet, hanem az isteni igazságok változó körülmények közötti fölleléséről. A magyar alkotmányos hagyomány szimbólum-rendszerébe tartozó isteni igazság fogalmától tehát nem érdemes rettegni. Érdemesebb megérteni (mert más szavakkal nem tudjuk kifejezni). És aki ezt hittel teszi, annak egyúttal olyan bensőségességet is jelent, amit a vallásos hit nélkül élő nélkülöz, illetőleg csak hívő társai révén részesedik belőle – ha elfogadja az alkotmányos alapokat: szimbólum-rendszerével együtt vagy anélkül.

[19] Önállóság, függetlenség, felségjog, állami főhatalom, legfőbb hatalom, felsőbbség, fölény – Idegen szavak és kifejezések szótára, Bakos Ferenc, 1978.

[20] A magyar helyesírás 1920 utáni normáinak megfelelően a tulajdonneveket nagybetűvel kell írni. A legfőbb hatalom alanyaként megnevezett Szentkorona eszerint nagy betűvel írandó. Azonban részint a történelem során mind magyarul mind latinul mindig kisbetűvel írták, részint pedig közjogi érvelésben szakszónak tekinthető ugyanúgy, mint a „jogi személy” fogalma. Ezért azt hiszem, hogy a kisbetűvel való írás nem jelent semmiféle gyalázatot, és talán érzékelteti, hogy nem közvetlen vallási kérdésről van szó. - FÁ

[21] A történelem során a különböző egységekre különféle kifejezések honosodtak meg, tehát például a szuverenitás és az autonómia szavak esetünkben szinonimaként kezelendőek.

[22] Arisztotelesz nyomán a szubsztancia és az akcidens megkülönböztetésével – dacolva azzal a mai szemlélettel, hogy ezekre a kategóriákra már kevéssé van szükség. Szükség van rájuk azzal a megjegyzéssel, hogy az Arisztotelesz vagy Aquinói szent Tamás korában készült felsorolások a szubsztanciális létezőkről ma már nem írják le elégségesen a világot számunkra. Pontosításra vagy egészen új felsorolásokra van szükség tehát, de a régi listák meghaladása nem ok a szubsztanicális és akcidentális (lényegi és járulékos) minőség közötti különbségtételről való lemondásra. Az egységes, átfogó szemléletre törekvés mindig is feltételezi azt, hogy a részek megjelölésekor képesek vagyunk lényegre törő megállapításokra, szemléletre. A társadalom leírásában, jelen esetben a „szuverenitási piramis” kifejtésénél összekapcsolódik a szuverenitás és a személy fogalma. Tehát azon létezők szuverenitása, autonómiája a kérdéses, amelyeknek régi szóhasználattal személyiség tulajdonítható.

[23] Manapság előtérben lévő példaként hozható fel a gazdaság mint társadalmi alrendszer, amelynek meglehetősen összetett saját szabályozási és intézményi rendszere van (pénz, tulajdon, piac stb)

Szuverenitása azonban a gazdaságnak a társadalommal szemben nincsen, mert a társadalom egészének része, mégha meghatározó része is (tehát ez is relatív fogalom).

Hasonlóan relatív önállóságú alrendszert képez az oktatás, egészségügy, kultúra, honvédelem, rendőrség, bíróság, számvevőszék stb.

Ezek az alrendszerek valamilyen emberi kapcsolatot tipizálnak, ahhoz való eszközöket választanak, fejlesztenek ki, és ezáltal hatékonyabbá, gördülékenyebbé (fajlagosan olcsóbbá), célirányosabbá teszik. A gazdaságban például a termelést és cserét célzó általános emberi kapcsolatokat tették hatékonyabbá. A lényeg azonban az, hogy ezek általában vett emberi kapcsolatok, amelyekre az alkotmányos elvek fenntartás nélkül érvényesítendőek.

A célirányos intézmények működtetése jelent egy olyan problémát, hogy bizonyos etikai, alkotmányos elveket onnan kezdődően nem az egyes embereknek kell teljesíteniük, hanem az intézménynek magának. Nem abban az értelemben, hogy a kapcsolatokban az ember helyére lépnek az intézmények, hanem abban az értelemben, hogy az intézmények megalkotói, működtetői kell garantálják emberi szempontokból ezen intézmények felügyeletét, ellenőrzését is. Garantálják, hogy amennyiben az emberek ezeket a tipizált megoldásokat használják, akkor nem fognak alapvető alkotmányos elveket gépesítve megsérteni sem maguk sem mások hátrányára.

Tehát az elidegenedett, elszemélytelenedett világban nem marad emberi felelősség nélkül az intézmények kártétele, hanem minden intézmény kialakítója, működtetője a sokszor rejtve maradó tulajdonképpeni felelős.

A magyar alkotmány jó alapot kínál e felelősségi háttér megszólítására.

„Ontológiai értelemben” ugyanis a társadalom szereplői nem változtak meg, azok továbbra is az emberek, akiknek a szabadság igézetében nem lehet kikerülniük az intézmények ellenőrzésének feladatát (beleértve a gazdaság szabályozást, sőt a gazdaság egészét is).

A politikai élet önálló szereplői a szuverén személyiségek (régi meghatározással pl a városok is, de csak akkor, ha van képviseletük az országgyűlésben).

[24] A „személy” mint szakkifejezés a középkorig mindenképpen visszanyúlik, de bizonyára a szubsztanciális létezők emberi világához kötődően fejezi ki  a felelős, szabad, ítélőképes létezést mind az egyes embert, mind az emberek csoportjait és tartós intézményeit illetően, határesetben magának az Úristennek teremtésre képes önállóságát és cselekvési képességét kifejezendő.

[25] Az „autonómia” és a „szuverenitás” kifejezéseket szinonímaként kezelem azzal a megfontolással, hogy megszokásból és nem jelentésük lényegi eltérése miatt használják hol egyiket, hol másikat. Ha mégis különbséget kellene tenni, akkor valamely nagyobb egység viszonylagosan önálló egységeként fogható fel.

[26] A kisgyerek mint potenciális fogyasztó és potenciális termelő Liska Tibor megjegyzése volt.

[27] A Európai Unióba való betagozódásunk kapcsán nem az a kérdés, hogy szuverenitásunk hány %-áról mondunk le, hogy kinek a javára mondunk le róla, hanem az, hogy úgy mondunk le a szuverenitásról, hogy azt helyettünk senki sem vállalja fel, azt tőlünk senki nem veszi át, nincs is ilyen szándéka (de nem is érdekli, hogy ha el akarná vonni a szuverenitást, megtehetné-e).

Nem mondhatunk le a szentkorona szuverenitásáról más számára, hanem csak a szuverenitás igényéről mondhatunk le. Ha a történelmi alkotmány jogfolytonosságáról lemondunk, nem küzdjük ki, attól még nem lesz szuverén a Brüsszel-i központ sem. Nekik nem kell olyan hatalmi szuverenitás, amely feltételezi az állampolgárok személyes szuverenitását. Nincs tehát kinek átadni a város kulcsait.

A szuverenitással a jelenlegi kormány nem rendelkezik, mert nem ismerte el a magyar alkotmányt – tehát nem tud mit átengedni Brüsszelnek. Ha viszont elismerte a magyar alkotmányt, akkor sem adhatja át a korona szuverenitását, mert az nem adható át, nem olyan a természete. Nem azért nem adható át, mert mi katonailag vagy gazdaságilag legyőzhetetlenek volnánk, hanem mert ez lényegében nem tárgy, nem hatáskör, hanem életminőség, életszemlélet (kicsit olyan, mint a szeretet), csak megélni, vállalni lehet, de nem lehet átadni, eladni, áttestálni, hogy majd más fogja helyettünk gyakorolni.

[28] Hogy e téren mennyire nem támaszkodhatunk egyoldalúan a nyugati minták és ajánlások átvételére, arra tankönyvi  megfogalmazásban figyelmeztet a Tankönykiadó 1994-es Általános jogtörténet I. c. egyetemi kötete a 449-ik oldalán: „A külföldi tőke kiteljesedő hatalma, illetve a nemzetközi monopóliumok színrelépése tehát még a némi alkotmányos tradíciókat őrző országok társadalmát sem hagyta érintetlenül, a délkelet-európai régióban újjászülető államok jogrendjét pedig permanens válságba taszította.” – a szövegrész a XIX. századról és a XX. sz. elejéről szól, dr Horváth Pál fogalmazásában.

[29] Részlet a 2002. május 21-i Ontológia és alkotmány című rendezvény vitaindítójából.

Vissza az oldal tetejére