Vissza a főoldalra * Vissza 2002 szept 13-14 írásokhoz * Vissza meghívóhoz
(Dante: Isteni színjáték, Paradicsom, 19.ének, A sas szavai)
Dante Alighieri (Firenze, 1265-1321) „áldottnak”, „boldognak” látta és hirdette Magyarországot az 1300-as évek elején, pedig már akkor elkezdődött a magyarság máig tartó, egyre súlyosbodó tragédiája. Dante az „Isteni színjáték” írásakor az „Oh áldott, boldog Magyarország!” felkiáltást Károly Róbert királyságának kezdetén írhatta le, vagyis akkor, amikor már kihalt az Árpád-ház és elkezdődtek a ránk annyira jellemző belviszályok, a nemzetpusztító testvérháborúk. Mégis, miért láthatta akkor Dante „áldottnak”, „boldognak” Magyarországot? Ez a kérdés nyilvánvalóan megválaszolatlan maradt és marad örökké. De miért került ez az idézet ennek a kis írásnak a címébe? Csak nem akarja a szerző éppen most, amikor a tragédiaáradat a nemzethalál vízióját, mint elborzasztó valóságot vetíti elénk, „áldottnak”, „boldognak” látni, láttatni Magyarországot? A tények ismeretében ez valóban képtelennek látszik, s mégis igaz! A szerző éppen most, a nemzeti tragédiasorozatunk legmélyebb pontján eszmélt rá, hogy Dante felismerése ma is és remélhetőleg a jövőben is igaz. A szembetűnő ellentmondást azonban nyilvánvalóan fel kell oldani, mert csak így remélhető, hogy az életet választó, a nemzet jövőjéért aggódó összes magyar ember eljut erre a felismerésre.
A Károly Róbert uralkodásának kezdete óta eltelt 700 évben a tragédiasorozat, a török dúlás, az ország három részre szakítottsága, a levert szabadságharcok, a trianoni nemzetcsonkítás, a rohamos nemzetfogyás, a pusztító betegségek, a korán öregedés, az elmúlt fél évszázad alatti 6 millió magzatgyilkosság, a talaj, a vizek és a levegő katasztrofális elszennyezése első megközelítésben nem „áldottnak”, „boldognak”, hanem sokkal inkább „megvertnek”, „elátkozottnak”, „kipusztulásra ítéltnek” mutatja Magyarországot. Egy nép életében az életellenesség, a gyermekellenesség, a nemzetellenesség akkor uralkodik el, amikor meghasonlik önmagával, amikor eltávolodik a rendtől, az élettől, Istentől. Az ilyen meghasonlottság törvényszerű következményét az Újszövetségi Szentírásban Jézus Krisztus így adja tudtunkra: „Ha valamely ország meghasonlik önmagával, az az ország nem állhat tovább fenn”. (Márk 3, 24). Az egyre mélyülő életellenesség, az egykézés, a magzatok meggyilkolása, az általánossá vált gyermekellenesség, vagyis a meghasonlottság sajnos nem új keletű Magyarországon. Már régen, szinte évszázadok óta kezdetét vette, csak mostanra vált nemzetpusztító méretűvé. Mostanra vált nyilvánvalóvá a nemzethalál felé rohanás, most zúdult ránk a nemzethalál közelségének felismerése. De párhuzamosan a remény is felcsillant. Elindult valami. Elindult és terjed annak felismerése, hogy ha a nemzethalál helyett mégis inkább az életet választjuk, gyökeresen meg kell változnunk! Egyre jobban tudatosul a felismerés, hogy csak várni, tétlenül elszenvedni a ránk zúduló csapásokat, amint tettük eddig, tovább nem lehet! Itt tenni kell! Mit? Nyilvánvaló: Újra kell evangelizálni Magyarországot! Eljött az ideje, hogy újra igazán Krisztuskövetők, igazán Krisztusban, Istenben élő nemzet legyünk. Ez a felismerés önmaga a kegyelem. Megtérni, Krisztust követni, Istent imádni most, a XXI. század kezdetén azonban csak a tudomány és az istenhit újraegyesítésével lehet! Itt kell kezdenünk!
A tudomány és az istenhit újraegyesítésekor először a lényegünk válik bizonyossá, az, hogy nem egy faj szabta keretek közt élünk. A „törvény”, azaz a világmindenséget átfogó egyetemes törvény nem uralkodik felettünk, mint minden más élőlény felett. Mi a fogantatásunk pillanatától megismételhetetlen egyedek, szabadok, a misztérium világának birtokosai, személyek vagyunk. Ennek tudatosulása az igazi „Én-tudat”, az éltető „egoizmus”. Ez az „egoizmus” az, amely nélkül emberhez méltóan nem élhetünk, amely nélkül a nemzethalált elkerülni nem tudjuk. Kizárólag ez az igazi „egoizmus”, ez az igazi „Én-tudat” vihet el bennünket, külön-külön mindegyikünket a legfontosabbhoz, az Isten gyermekségünk felismeréséhez. Az élet világától, az igazi éltető „Én-tudattól eltérően a pénz, a siker utáni vágy által gerjesztett egoizmus, a mindenkit letipró, egyre eluralkodóbb önzés viszont a halál világa. Az egyéné is és a nemzeté is.
A második bizonyosság, ami a tudomány és az istenhit újraegyesítésének fényében tárulkozik fel az, hogy mivel a lényegünkből fakadóan egyedek, személyek, ezért törvényszerűen „energia-hiányosak” vagyunk. A napból jövő sugárzó energia ugyanis csak a sejtek életét biztosítja, a növényekét is, az állatokét is és a miénket is. De minden más élőlénytől eltérően a mi saját életünkhöz, a küldetésünk beteljesítéséhez, az egyéni boldogulásunkhoz, a békés együttélésünkhöz az elfogyasztott táplálékkal a szervezetünkbe jutott energia nem erőforrás. A küldetésünk beteljesítéséhez, a talentumaink megsokasításához, a békés együttélésünkhöz, az élővilág megmentéséhez más forrásból származó energia kell. Ezért vált, ezért válik most mindent elsöprő erővel bizonyossá, hogy csak a köztünk maradt Krisztus, a tabernákulumok mélyén ránk váró Oltáriszentség erejéből töltekezve élhetünk, tölthetjük be küldetésünket, kerülhetjük el a nemzethalált, az élővilág katasztrófáját.
A harmadik bizonyosság is a tudomány és az istenhit újraegyesítésében válik megcáfolhatatlan ténnyé. Ez a bizonyosság nem más, mint annak a ténynek a felismerése, hogy az egyetlen igaz kincsünk, a tehetségünk ajándék! A lelkünkben a teremtő Isten által küldött személyes ajándék. Éppen ezért csak most, a tudomány és az istenhit újraegyesítésekor tárulkozik fel, tudatosul bennünk a tehetségkiművelés hatékonnyá tételének igazi technológiája. Csak most értjük meg végre, csak most tudatosul bennünk igazán, hogy miért kell az élő nemzet. Miért kell parányi gyermekkortól a nemzettudatot, a nemzeti büszkeséget beitatni. Az anyanyelv valójában a nemzetbe való beágyazódást teremti meg. Azt a beágyazódást, amely nélkül nincs hatékony tehetségkiművelés, amely nélkül az ajándék, a talentumok (a tehetség) megsokasítását előíró szigorú isteni parancs nem teljesíthető. Ezért kell a nemzetet, a nemzettudatot, a nemzeti büszkeséget, a hazaszeretetet mint féltett kincset védenünk. Nemzeti ünnepeinket, szentjeink, hőseink, mártírjaink emlékét kisajátíthatatlannak, tisztának, sérthetetlennek megőriznünk. Az egész emberiség számára a nemzetbe ágyazódás, az igazi nemzettudat, az éltető nacionalizmus fontosságát a gyermekekben küldött isteni ajándék, a tehetség kiművelésében leginkább a zsidó nép élete bizonyítja. Ez a nép a szétszóródottságában is a nemzettudat, a kiválasztottság beitatásával képes volt és képes ma is megteremteni gyermekei számára a tehetségkiművelés különös hatékonyságát. Tudósoknak, művészeknek, alkotóknak, az emberi megmérettetés legkülönbözőbb díjazottjainak számaránya ugyanis a zsidó népnél, minden más néphez viszonyítottan is talán a legmagasabb. Tehát van éltető nemzettudat, nemzeti büszkeség, igazi hazaszeretet, éltető nacionalizmus, amelyet védeni kell, amelyet egyetlen néptől sem lehet elvenni, mert ha erre tesznek kísérletet, valójában a nemzetet akarják kipusztítani. Lényegében ez történik, amikor a más népek gyűlöletére, eltiprására irányuló mozgalmat, a sovinizmust nevezik nacionalizmusnak. Ha a köztük lévő lényegi különbséget elhallgatják és a sovinizmust, amit minden jóérzésű embernek kötelező elutasítani, nacionalizmusnak nevezik, a nemzet életének legfontosabb pillérét, a nemzeti büszkeséget, a hazaszeretetet, az éltető nacionalizmust veszik el, s ezzel kívülről a saját közreműködésre rászedve, mint becsapott öngyilkosokat taszítanak a nemzethalálba.
Végül a tudomány és az istenhit újraegyesítésének bizonyosságában létre kell hoznunk a nemzeti túlélésünk biztosítékát, az „új magyar nemzetőrséget!”. Ennek a nemzetőrségnek az a lényege, hogy végre hatni engedjük a köztünk maradt erőforrást, a köztünk maradt Jézus Krisztust. Sürgősen meg kell szerveznünk az egyéni vállaláson alapuló Oltáriszentség őrzést minden magyar templomban, minden nap, minden órában. A tudás, a tudomány és az istenhit újraegyesítése ugyanis egyetemes bizonyosságot teremt arra, hogy belássuk, életünk egyetlen erőforrása az Oltáriszentség, a kenyér színében köztünk maradt Jézus Krisztus. Függetlenül attól, melyik vallási szokást követték őseink és követtük, vagy nem követtük eddig magunk, az élet a halál helyett választásunk után az egyetlen erőforrásból való feltöltekezés törvényszerűen válik bizonyossággá mindannyiunk számára. Éppen ennek a bizonyosságnak az általános volta miatt az Oltáriszentség őrzésére mindenki, aki a nemzethalál helyett az életet választja, katolikusok, protestánsok, sőt a korábban semmilyen vallást sem gyakorlók egyaránt jelentkezni fognak. Így válik végre minden magyar számára nyilvánvalóvá, hogy Szent István, első szent királyunk felajánlásával Magyarország valóban mindenkit, a legkülönbözőbb nyelveken beszélőket, hívőket, nem hívőket, szegényeket, gazdagokat, daliákat, nyomorékokat, szépeket és csúnyákat egyaránt befogadó módon lett Mária országa. Így értjük meg, hogy valóban miért vagyunk örök érvényűen „áldott”, „boldog” ország, nemzet, nép.
Pécs, 2002. június 25.
Dr. Kellermayer Miklós
egyetemi tanár