Vissza a főoldalra * Vissza jegyzőkönyv tartalomjegyzékhez
DR. CZUCZAI JENŐ, a Brugge-i Egyetem professzora: Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Főbíró Úr! Tisztelt Ombudsman Úr! Tisztelt Országgyűlési Képviselők! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a meghívást. Ez az első alkalom, hogy erről a témáról Magyarországon szólhatok.
Ez azért okoz örömet, mert az ember felhalmozódott tudásával elsősorban a saját hazáját szeretné segíteni, persze akkor, ha erre igény van. Ez az igény most megmutatkozott, és ezért köszönet azoknak, akiknek ez eszébe jutott.
A témával kapcsolatban szeretném tartani az időkeretet, hiszen nem ma szólunk erről a témáról először. A mai nap azért tekinthető egy picit szimbolikusnak és történelminek, mert ha visszatekintek az elmúlt 10-12 évre, amióta kapcsolatom van valamilyen módon az európai csatlakozással, az európai integráció fejlődéstörténetével Magyarországon, akkor ezt a mai napot magam személy szerint nagyon vártam úgy is mint magyar állampolgár, és úgy mint kutató, mint a témával foglalkozó egyetemi oktató.
Az a helyzet, hölgyeim és uraim, hogy ma a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának alkotmányossági, közjogi feltételeiről szólunk, minden kétséget kizáróan bizonyítéka annak, hogy a köztársaság csatlakozásának utolsó, legfontosabb szakaszába értünk. A jogközelítési folyamat - amely igen hosszú időre nyúlik vissza, még a társulási megállapodás parafálása előtti időre - gyakorlatilag ezzel a most kezdődő tevékenységgel fog igazából egy olyan minőségi szakaszt elérni, amely a jogközelítési folyamatot a tagállamként majd kötelezően ránk háruló jogharmonizációs folyamatba fogja átbillenteni.
Az irodalom tágas. Én egy részét hoztam el, hogy felmutassam önöknek. Ez a rész, amihez nekem közöm van. De jelen van Vörös professzor úr is és nagyon sok más tanárom az egyetemről, akik hozzájárultak ahhoz, hogy milyen kérdéseket vet fel az alkotmányozás szintjén az Európai Közösségekhez vagy ma már az Európai Unióhoz történő csatlakozása egy államnak.
Én a magam részéről három gondolati blokkban szeretnék szólni röviden, nem belemenve a részletekbe, úgy gondolom, a mai ülésnek ez nem lehet tárgya. Inkább arról érdemes szólni, hogy miért fontos az, hogy a csatlakozási folyamat, a jogközelítési folyamat, az alkotmányozási folyamat, de én egy újabb szót hoznék, az igazságszolgáltatás egész folyamata elérkezzen odáig, hogy bizonyos kérdéseket önmagának feltegyen. A kérdésfeltevések, a helyes kérdésfeltevések ugyanis segítenek abban, hogy a felhalmozódott tapasztalatok alapján megpróbáljunk megfelelő válaszokat keresni.
Az első kérdés az, hogy vajon ez az utolsó egy-másfél év, ami reményeink szerint hátravan, az alkotmányossági illeszkedés folyamatát, csak és kizárólag a köztársaság alkotmányának módosítását jelenti, más, olyan kétharmados törvény módosítását, amely része az alkotmányos intézményrendszerünknek, vagy ennél többről van szó, ennél mélyebb dolgokról van szó. Tudati, szemléletmódbeli, módszertani, megközelítésbeli, gondolkodásbeli váltásra van-e szükség? Ez az első kérdés, amit szeretnék feltenni, mert rendkívül fontosnak tartom. Meggyőződésem az kutatási eredményeim és az elmúlt egy évtized alapján, hogy szemléletmód-váltásra van szükség, megközelítés-módbeli és gondolkodásmódbeli váltásra is van szükség akkor, amikor a Magyar Köztársaság jogrendszere az Európai Unió jogrendszeréhez illesztésre kerül.
Az alkotmány megragadása ugyanis egy híd felállítását jelenti két élő, működő, állandóan fejlődő, alakuló és változó jogrendszer között. A két jogrendszer az Európai Unió jogrendszere és hazánk jogrendszere. Ennek az összeillesztési folyamata az, amiért ma itt gondolkodunk, hogy mit kell tennünk, hogy alkotmányosan ez a két rendszer találkozzon, alkotmányosan ez a két rendszer olyan formában kerüljön összekötésre, hogy a csatlakozás után a közösségi jog, az Unió alkotmányossági vívmányai Magyarország területén is hatékonyan és megfelelően érvényesülésre és alkalmazásra kerülhessenek.
Ha megengedik, én néhány példát mondanék arra nézve, hogy hol miképpen kell változtatni gondolkodásunkon, megközelítésmódunkon, egyáltalán alkotmányossági szinten alapjogi kérdésekben eddig vallott elveinken, értékeinken. A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága ebben az évben két olyan határozatot is hozott, amelyben a bíró törvény alá rendeltségének alkotmányos elvét bontotta ki. Az egyik a márciusban közzétett 13/2002. alkotmánybírósági határozat, a másik meg az ebben a hónapban, július 4-én közzétett 33/2002. számú alkotmánybírósági határozat.
Nagyon érdekes, mind a két határozatban ugyanaz a mondat szerepel, amelyet engedjenek meg, hogy most fölolvassak. A kérdés arról szól, hogy a bíró törvények alá rendeltsége elve alkotmányossági szinten, tartalmi-minőségi szinten mit jelent. Idézet az említett alkotmánybírósági határozatból: a törvények kötelező és azonnali alkalmazásától a bíró a konkrét ügyben csak akkor térhet el, ha az alkalmazandó jogszabály és az alkotmány összhangjának hiányát észleli. Ebben az esetben sem jogosult azonban a norma mellőzésére, félretételére, hanem az Alkotmánybíróságtól az 1989. évi XXXII. számú törvény 38. §-a alapján utólagos normakontroll keretében alkotmánybírósági eljárást köteles kezdeményezni. Azt hiszem, ennyi elég, bár az idézet még folytatódik.
Ha megengedik, most én elővenném a nagyon híres döntését az Európai Közösségek Bíróságának, amely az úgynevezett Simmenthal-ügy. 1978-ra nyúlik vissza, és csak röviden a ratio decitendit idézném az Európai Közösségek Bírósága egyik leghíresebb iránymutató döntéséből: az a nemzeti bíróság, amely hatáskörének keretei között a közösségi jog rendelkezéseit alkalmaznia kell, köteles ezen rendelkezéseket teljes egészben érvényre juttatni. Ha szükséges, mellőznie kell a nemzeti jogszabályok bármilyen ellentétes rendelkezésének alkalmazását még akkor is, ha az adott jogszabályt utóbb fogadták el. Nem szükséges tehát, hogy a nemzeti bíróság kérje vagy megvárja, hogy törvényhozási aktussal vagy más alkotmányos eszközzel az ilyen jogszabályt előbb hatályon kívül helyezzék vagy megsemmisítsék.
Hölgyeim és uraim, azt hiszem, látható a nyilvánvaló ellentmondás, szemléletmódbeli, megközelítésbeli különbség. Míg az Alkotmánybíróság két, mindenkire kötelező határozata - ezt szeretném aláhúzni - a bíró kötelességévé teszi, hogy mit tegyen, addig az Európai Közösségek Bírósága ugyanezen bíróra, de már tagállamban ítélkező közösségi bíróként, teljesen más kötelezettséget ró. A bírónak azonban szüksége van segítségre, amikor az állampolgárok, a vállalkozások, a jogi személyek mindennapos ügyeiben köteles dönteni - ezt a segítséget kell, hogy magától az alkotmánytól megkapja. A bíró nem lehet tehát jogbizonytalanságban az alkalmazandó jogot tekintve. Egy demokratikus jogállamban a bírónak tudnia kell azt, hogy az előtte fekvő konkrét ügyben, még ha az adott ország az Európai Unió tagállama is, melyik jogot kell alkalmaznia. Ehhez kell alkotmányos kapaszkodó, ehhez kell az az alkotmányos híd, amelynek a megalkotása az Országgyűlés feladata.
Két rövidebb példát is említenék. Ugyancsak az Alkotmánybíróságunk egy 2000. évben hozott határozatában kimondta, hogy az a tény, hogy Magyarországon a hátrányos megkülönböztetés tilalmát nem egy egységes törvényben szabályozza az Országgyűlés, nem ellentétes az alkotmánnyal. Ebben a határozatában az Alkotmánybíróság azonban, amelyet másfél évvel ezelőtt hozott, az indokolásában egyetlen egy szóval nem utal arra, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmának, az úgynevezett diszkrimináció tilalmának milyen uniós jogi, közösségi jogi vonzatai vannak, pedig vannak, higgyék el! Ma már a Brugge-i Európa Egyetemen, a firenzei Európa Egyetem Intézetben, de a legnagyobb tagállami egyetemeken is a diszkrimináció tilalma önálló diszciplína, önálló főkollégium. Alapszerződési rendelkezés szól erről, elsődleges jog tehát, de ma már egyre jobban terebélyesedő másodlagos közösségi jogszabályok vannak, és több mint kétszáz döntvénye van az Európai Közösségek Bíróságának.
A szemléletmódváltás megint mit jelent? Azt, hogy az Alkotmánybíróság, amikor egy ilyen fontos kérdésben nyilatkozik meg egy tagjelölt országban, akkor már rátekint, hogy a közösségi jog az a jogrendszer, az az értékfelfogás, amihez közelíteni szeretnénk, amihez tartozni szeretnénk, az mit mond erről. A hallgatás a lehetséges legrosszabb választás volt.
A harmadik jogeset egy konkrét bírósági ítéletről szól. Nem olyan régen a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalta egy fogyatékos, magyarul tolókocsiba kényszerített ember ügyét. Most a peres feleket nem említve, a felperes az emberi méltósága megsértését, személyiségi jogainak a megsértését látta abban, hogy egy kávéházba nem tud bejutni, mert nincs akadálymentesítés, a polgártársait kell hogy megkérje, hogy emeljék fel a tolókocsit, hogy be tudjon jutni, sőt a toalettet egyáltalán nem tudja használni, illetve csak az emberi méltóságában sértve. Ezt a keresetet a bíróság első fokon elutasította. Ez a keresetelutasítás - most a tételes jogtól elszakadva, a hiányos, rossz jogalkotástól is, hogy '98-ban az Országgyűlés elfogadott egy törvényt a fogyatékos emberek jogairól, ebben a törvényben azonban az alapvető értelmező rendelkezések sincsenek benne, így például hogy mi minősül középületnek, vagy közhasználatú létesítménynek; az sincs benne, hogyha megsértik valakinek a jogát, milyen szankció van emiatt -, a bíró ugyanis azért nem tudta a felperes keresetét elfogadni, mert a törvény alá rendelt, a hatályos törvények pedig nincsenek összhangban az Európai Közösség alkotmányossági értelemben legfontosabb alapelveivel.
Befejezem az idő hiánya miatt, de arra gondoltam, hogy ezek a gyakorlati példák talán megvilágítják az önök számára, hogy Magyarországnak nagyon sok tennivalója van még a csatlakozásig. Úgy érzem, és határozott szakmai meggyőződésem, hogy késésben vagyunk. Úgy érzem, nem volt szerencsés az a tárca-megközelítés, hogy ennek a kérdésnek a kezelésére, megközelítésére nem hívott életre egy kodifikációs bizottságot. El kellett volna választani ennek a kérdésnek a kezelését a mindennapi közigazgatási tevékenységtől, tudós, kutató szakembereket kellett volna felkérni, nem ma, hanem másfél évvel ezelőtt, hogy ők dolgozzák ki a koncepciót is, és aztán később a normaszöveget. Ez a könyv ugyanis minden tagállam és minden tagjelölt ország alkotmányos berendezkedését tartalmazza - a tagjelölt országok így közelítették meg ezt a kérdést. Elvonatkoztatva a mindennapi közigazgatástól ugyanis segíti azt, hogy jobban tudjunk gondolkodni ugyanazokról a dolgokról, ugyanazokról az értékekről.
Zárásképpen három fontos szemléletmód. Úgy vélem, nem kell túlbonyolítani ezt a kérdést. Szlovénia most módosítja az alkotmányát, felkértek, hogy véleményezzem a javaslatot szakmai szempontból, rendkívül egyszerűen közelítették meg a kérdést. Azt vallják ugyanis, hogy a csatlakozás után úgyis az alkotmánybírósági és a rendes bírósági gyakorlat fogja kialakítani azt, hogy érettek vagyunk-e a tagállamiságra, vagy nem. Montesquieu óta tudjuk, hogy a törvény vak - ebbe a törvénybe, hölgyeim és uraim, adott esetben még az alkotmány is beletartozik, erre vannak történelmi tapasztalataink. Látóvá a bíró szeme teszi. A bíró, legyen az alkotmánybíró vagy rendes bíró, ha nem teszi az alkotmány betűjét, a törvény betűjét látóvá, élővé, a mindennapok részévé, a legszebb integrációs klauzulát fogalmazhatjuk meg a legbonyolultabban, negyvenhat opció felállításával.
A másik szempont: úgy vélem, hogy a legszélesebb nyilvánosság mellett kell ennek a folyamatnak végbemennie. Magyarország valamennyi állampolgárának, azoknak is, akik jelen vannak, és azoknak is, akik nincsenek jelen, joga van megtudni, ha tetszik: alkotmányosan védett alapjoga van megtudni, hogy mit jelentenek az egyes ember szintjén az alkotmány módosításának következményei.
Itt kitérnék rá, az egyetlen, amiben reflektálnék a tárca képviselője által elmondottakra, a Magyar Köztársaság, hölgyeim és uraim, biztosíthatom önöket, a nemzetközi tudományos szakirodalom egyöntetű véleménye alapján, a csatlakozás után is szuverén ország fog maradni. A Magyar Köztársaság szuverenitását alkotmányos értelemben nem érintheti a csatlakozás, mert a szuverenitás egységes és oszthatatlan, az államiság létéhez kötődik.
Amiről itt beszélünk és a szakirodalom több ezer oldalban bontja ezt ki Londontól Párizson át, Brugge-től Rómáig, a szuverenitásból származó egyes állami hatáskörök gyakorlásának átruházásáról kell szólni, és ilyen értelemben a gyakorlás korlátozásáról. Erre most is fölhívnám a figyelmét mindenkinek.
Az utolsó megjegyzésem: azzal a megközelítéssel sem értek egyet, hogy a ratifikáció előtt kell a köztársaság alkotmányát módosítani. A köztársaság alkotmányát a csatlakozási szerződés parafálásával egyidejűleg kell legkésőbb módosítani. A parafálásra ugyanis, ami egy nemzetközi közjogi aktus, az 1969. évi bécsi konvenció részletesen szabályozza, annak a közjogi szereplőnek, aki ezt el fogja látni, alkotmányos felhatalmazásra van szüksége. Szeretném hangsúlyozni, hogy a közösségi jog elsődlegességének elve és minden olyan doktrinális tétel, amelyet ismerünk, benne lesz a csatlakozási szerződés fő szövegében. Ismerjük ezeket a fő szövegeket, a korábbi kibővítés során, amikor Ausztria, Finnország, Svédország csatlakozott, gyakorlatilag a csatlakozási szerződés első 4-5 paragrafusának ratifikációjával az ország a közösségi jogrend alkotmányos alapjait magára nézve kötelezőnek ismeri el. E nélkül nem is csatlakozhatna, tehát a másik oldalon e nélkül nem is ratifikálnák a csatlakozási szerződéseket és a kapcsolódó okmányokat.
A népszavazás egy bonyolultabb kérdés. Úgy érzem, ezt is meg kell vizsgálni az alkotmányban, ezzel a joggal is lehet élni, és lehet visszaélni. Úgy vélem, a népszavazás intézményének felülvizsgálata az alkotmány ismert 28/A-C. és nem tudom milyen szakaszok, egy olyan időszakra vonatkoztatottak, amikor Magyarország még szuverén ország volt abban az értelemben is, hogy nem kötődött egy szupranacionális nemzetközi szervezethez. Olyan kérdésekben ugyanis nem lehet országos népszavazást, ügydöntő népszavazást tartani, ami a csatlakozás után kizárólagos közösségi hatáskör lesz. Még sorolhatnék számos kérdést, de ezek már szakmaik.
Még egyszer köszönöm a lehetőséget, hogy megszólalhattam. Bízom benne, hogy a tudománynak még a kormány részéről és az Országgyűlés részéről is módja lesz, hogy ne csak külföldön, hanem itthon is elmondhassuk tapasztalatainkat, véleményeinket.
Köszönöm szépen.
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ), az európai integrációs ügyek bizottságának elnöke: Köszönöm szépen dr. Czuczai Jenő professzor úr előadását. Én azt hiszem, hogy egy nagyon impulzív, szuggesztív előadás volt, amelyben nemcsak követelte, de meg is jelenítette a más gondolkodásmódot, más mentalitást, más felfogást, mint ami szokásos. Nagyon örülünk, hogy elfogadta a meghívást, és azt hiszem, mindannyiunk számára fontos volt, ami elhangzott.
Szeretném fölkérni dr. Vörös Imre professzor urat, volt alkotmánybírát - nyilván sokan ismerik az ő jogi tevékenységét, a magyar alkotmányosság egyik nemcsak szakértője, de nemzetközi tekintéllyel rendelkező képviselője -, hogy a bevezető előadását tartsa meg.