Vissza a főoldalra * vissza 1999 dec 10 programhoz
A harmadik előadást
Kocsis István tartotta október 6-án. A Szent Korona tant értelmező könyveit a kérdés részleteiben tájékozódók körében jól ismerik. Előadásában középpontba állította, hogy a Szent Korona tulajdonképpen a szakrális király jogutódja.Ennek a sokak számára talányos megfogalmazásnak az a lényege, hogy a kezdetben a bizalom elve erősítette a formális hatalmi szerkezetet, később azonban a bizalom elveszett, és így lett a nemesből kiváltságos, a hűségből szolgaság. Ezen változást kompenzálandó a korábbi hűséget a Szent Koronához kötötték, és nem csak a politikai nemzet tagjai, hanem az uralkodó részéről is. Tehát az uralkodónak is koronázása előtt hűséget kellett esküdnie a Szent Koronában szimbolizált értékekhez azon feltétellel, hogy amennyiben esküjét jelentős kérdésben megszegné (az alkotmány sérelmére járna el), akkor neki sem tartoznak hűséggel az alattvalói, sőt ellenállhatnak személyének - amit egy szakrális királlyal szemben nem lehetett megtenni, főleg nem jogszerűen.
Így vált a Szent Korona a magyar államhatalom alanyává. A király is válhatott felségsértővé Magyarországon, hiszen a felség végső soron a Szent Korona volt. Az alkotmány-sértés egyúttal felségsértésnek számított tehát. A királyi felségjogok tehát korlátozottak voltak a Szent Koronával szemben.
A Szent Koronában egyesültek a törvényhozó és végrehajtó hatalom részesei, a király és a politikai nemzet - azaz a legitim abszolút uralom lehetősége ki volt zárva.
A Szent Koronához való viszonyát senki sem határozhatja meg: sem az uralkodó, sem a nemzet. A hatalom tehát véglegesen megosztott. Ezen nem teheti túl magát sem az intézményes hatalom birtokosa, sem a népszuverenitás révén a nemzet. A legfontosabb alkotmányos elvek tehát védve voltak mind a hatalom birtokosai részéről, mind a népszuverenitással szemben.
A Szent Korona volt minden birtok gyökere, minden örökös nélkül maradt tulajdon végső soron a Szent Koronának jutott vissza. Meghatározó ebből a szempontból a termőföld és más környezeti javak valamint a stratégiai ipar tulajdonjogának kezelése.
A jogkiterjesztés elve jellemző volt a magyar közjog fejlődésére, különösen az 1848-as reform esetében. Nem a nemességtől vették el tehát jogaikat, hanem a meglévő jogokat terjesztették ki lényegében az összes magyar állampolgárra. Eszerint beszélhetünk inkább magyar nemzetről mint tömegről. Ez nagyon fontos különbség, mert ez is erősíti az előbb felsorolt alkotmányossági elvek fennmaradását, megerősödését, érvényesülését az új korszakban is.
A jogfolytonosság a történelem során többször megszakadt - de a magyar nemzet amikor tudta, mindig helyreállította.: I. Lipót idején 1687-ben, II. József után 1790-91-ben, a kiegyezéskor 1865-67-ben, Trianon után 1920-26-ban. Azonban 1944. március 19-et követően egyelőre nem állt helyre a jogfolytonosság. Kérdés, hogy erre a magyar nemzet képes lesz-e még, azaz más szóval a tömegből lesz-e megint alkotmányos nemzet, hogy a továbbiakban éppen alkotmánya erejével tartsa meg későbbi nemzedékek idejére is nemzeti kohézióját.
Az 1989-es kerek-asztal tárgyalásokra kitérve megjegyezte az előadó, hogy ebben az időben a közjoghoz gyakorlatilag senki sem értett, hiszen közjog oktatás 40 éve nem volt Magyarországon. A büntető ügyekre kiképzett jogászoktól nem is nagyon lehetett elvárni, hogy a kérdés jelentőségét felmérjék. A rendszerváltás elmúlt 10 évének tapasztalatai is kellettek ahhoz, hogy érdeklődésünk egyre szélesebb körben forduljon a történeti közjogi hagyomány felé.