Vissza a főoldalra * vissza 1999 dec 10 programhoz

A kilencedik előadáson Dr Kállay István volt a felkért hozzászóló, és Fáy Árpád beszélt a december 10-i konferencia előkészítéséről.

Dr Kállay István a maga részéről kijelentette, hogy az uniós csatlakozásnak olyan elsőbbséget tulajdonít, amelyet nem lehet megkérdőjelezni az alkotmányos hagyomány kérdése felől. Ennek leszögezését követően a hozzászóló a korábbi előadóknál szokatlan módon nagy mennyiségű és érdekes szakirodalmat ajánlott figyelmünkbe. Kállay István jogtörténész az ELTE-n először tartott Werbőczy-szemináriumot a 90-es évek elején, ma az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Győri Széchenyi István Főiskolája Jogi Intézetében tanít.

A magyar közjogi hagyomány környező országokbeli szerepéről megemlítette, hogy ott sokkal nagyobb becsben tartják, helyenként a mai napig jogforrásként kezelik, ami a történelem ismeretében logikusnak is tekinthető. Érdekes adalékként említette Concha Győző által múlt században lefordított 1823-as belga alkotmányt, amely szinte szó szerint egyezik az 1848-as áprilisi magyar törvényekkel. Hogy ha volt 1848 előtti fordítás is, azt ki csinálta, az nem ismeretes.

A magyarországi szentkorona-tan értelmezésben Eckhart Ferencet nevezte ma is mértékadónak. A sarkalatos törvények imertetésében pedig Beér János és Csizmadia Andor könyvét emelte ki (amelynek újra kiadását aktuálisnak nevezte). Részletesen kitért a szerzőpáros egyébként egymástól igen eltérő személyes pályafutására, szakmai profiljára. Az egyetemi oktatásban ma használatos állam- és jogtörténeti tankönyv egyik szerzője Csizmadia Andor.

A politika által deformált tudományosság és alkotmányról való gondolkodás kapcsán említette meg a Bárdossy-pert is. Bárdossy-t arra tekintette egy markáns példának, hogy a kényszerpályán mozgó magyar politika a politikusok személyes értékrendjétől függetlenül tud sodródni. Bárdossy Telekihez hasonló dilemmában találta magát. Mintegy önvallomásként írt a Mohács utáni külpolitikáról (amely írás érdekes módon összecseng Nemeskürty István hasonló tárgyú könyvével, szintén erősen allegorikus üzenetként a szocializmus évtizedeiben).

A II. világháború időszakát jellemző “bírósági szemléletéről” idézte Roland Fischert, miszerint a bíró feladata nem a jogszabály alkalmazása, hanem azon kell gondolkodnia, hogy adott helyzetben miként döntene a Führer (és Visinszkij is hasonlókat írt). - Ez azért érdekes, mert az alkotmányos eszmék ellenpontjaként e században ezen a mélyponton is volt már a hivatalos jogi személet. Lehet-e innen a komolyan vett alkotmányosságig emelkedni? Hogy mit hoz a jövő, arra példaként felhozta a japán alkotmányt, amely külső kényszer hatására fogalmazódott meg, majd ismételten átalakították, mindig újabb mintát véve alapul (holland, majd porosz, majd a napóleoni majd amerikai minták sora). Az eredmény egy igen heterogén "törmelék" lett. Az újkori alkotmányok között sok hasonló "törmeléket" találunk.

Kérdezők feszegették, hogy milyen elemek volnának átemelhetők a történeti alkotmányból. Kállay István semmi kivetnivalót nem látna a bán, nádor, ispán stb kifejezésekben, Ausztrália jól megvan a királysággal (ezen legutóbbi népszavazáson sem változtatott). Hibáztatta viszont az olyan törekvéseket, amelyek a jogot egyszerűsítendő japán mintára a fontosabb törvények kivonatát szánják népszerűsítésre, mert ezzel a "nem fontos" törvények kategóriája keletkezik.

Egy hölgy erre reagálva éles hangon beszélt az érthetetlen szövegű törvényekről, a szakembereknek is áttekinthetetlen jogi káoszról (és hol van még az Unió 80.000 oldalas joganyaga?!), hiányolta a szakralitást az alkotmányból. Az elit bűnözés martalékának nevezte a könnyen kijátszható törvényeket alkotó politikai elitet. A kisebb polémia nem kímélte a kérdést, hogy magyarul vagy latinul kell jól tudjon a jogász. Más hozzászólók lényegében a kaució és a cenzus intézményét feszegették a közéleti felelősség kapcsán.

További hozzászólóként Samu Mihály beszélt arról, hogy nincsen kidolgozva a közéleti felelősség a jogban, hogy bizony koncepciótlan a jogalkotás, hogy leállították az oktatási kísérletet gimnáziumokban az alkotmányismeretről, a jogi gondolkodásról. Kállay István azon kitételére pedig, hogy az uniós tárgyalóképesség érdekében a jogharmonizáció mindennel szemben elsőbbséget élvez (pl magyar közjogi hagyományhoz való viszonyulás mikéntjével szemben is), megjegyezte, hogy

- az európai uniós jognak nincsen kimunkált rendje,

- át akarjuk tehát venni azt is, ami rosszabb a mienknél?

- holott mi is adhatnánk át nekik jogot (kisebbségi törvény, versenyjog),

- a szubszidiáris Európai Unió elve alapján éppenhogy a mi hagyományainkat kellene alapul venni!

Fentieken kívül önálló témakörként volt szó Fáy Árpád hozzászólásában a december 10-i konferencia tartalmi előkészületeiről. Gondolatok a konferencia témaköreiről (nem pontosan az elhangzottak szerint):

Annak jegyében, hogy az alkotmányozási cselekmény ma nem aktuális, tehát a napi politikai erők érdektelenek az alkotmányosságról folyó viták iránt, viszont alkotmányossági kérdések, problémák vannak, éppen hogy ideje van alkotmányossági elvekről beszélgetni, gondolatokat érlelni, fogalmi alternatívákat mérlegelni, értelmezni.

Sokan vannak más véleményen, miszerint ha politikai igény van rá, minden további nélkül fél év alatt össze lehet állítani egy új alkotmányt.

Ennek az igen sarkosan megfogalmazott véleménynek a kontrasztjául had vessem fel, például Werbőczy hármas könyvét mintegy 100 évvel előzte meg az első ma is ismert igénybejelentés, hogy egy hasonló munkára szükség van.

A reformkor legalább egy, ha nem két nemzedéknyi volt 1848 előtt. Csak ha figyelembe vesszük ezt a tényt, akkor érthetjük meg, hogy miként lehetett annyira céltudatos, szellemileg és érzelmileg is kiforrott 1848.

A sort folytatva természetesen nem akarom a decemberi konferenciát ezen példákhoz mérni, de talán annyit elérhetek a felidézésükkel, hogy érzékeltessem, a napi politikai kényszerek körén kívül az alkotmányosság kérdéskörével foglalkozni akár éveken keresztül nem lehet felesleges ténykedés.

A konferencia főbb témái:

· a történeti alkotmányos hagyomány

· gazdasági és pénzügyi rendszer és alkotmányosság

· a 2-ik ház a parlamentben, az alkotmányosság intézményei

· kihívások az alkotmányossággal szemben (globális, európai, szűkebb környezet és hazai rendszerváltás) - ez csak érintőlegesen, mert egy következő alkalommal lehet ezekre a témákra koncentrálni.

Fontos kiinduló kérdés, hogy mi adhatja a történeti hagyománnyal való foglalatosság aktualitását:

1. a 2000-ik évi ünnepségek,

2. a hazai politikai kultúra új szakaszában a politikai illem igazítása sokak érzelmi világához (előttünk a 2002-ik évi szavazás jelszóval)

3. "valamilyen" mértékű kompromisszumos jogfolytonosság elismerése kevéssé valószínű, és felemás helyzethez vezethet, mert nagy vitákat kavarhat ugyan, de az uniós jogharmonizációs érvek erősebbek lesznek majd, és a nemzeti érzelmű érvelésnek defenzív jelleget adhat.

4. offenzív érvelési pozíciót a nemzeti alkotmányos hagyománynak az adhatna, ha a legalapvetőbb, a XXI. századi társadalmi gondolkodás, értékrend, intézményi tagozódás, politikai cselekvés sorsa, a XXI. század globális és európai világában való eredményes jelenlétünk számára tudna segítséget adni mélyreható elemzése. De hát lehet-e a XXI. század gazdasági sőt pénzügyi rendszerének szabályozása terén való eligazodásunk szempontrendszerének megalkotása is (legalább részben) az alkotmányos hagyományunkkal való foglalatosság tétje?

5. A politikai aktualitástól "teljesen függetlenül" volna szükségünk általánosságban egy alkotmány-értelmezési, alkotmányossági kultúrára, ami nem más mint a problémák alkotmány szintű látásmódjának kultúrája.

Az egyes szempont természetes módon tereli a figyelmet az alkotmányos hagyományok felé. Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy Szent Korona belátható időn belül a Parlamentbe kerül, és valamilyen mértékig közjogi szerepet kap (legalább a rá való eskütétel mértékéig).

A kettes szempont szkeptikusok szerint a 2000. éven túllépő pártpolitikai "PR" jelentőséget juttat az alkotmányos hagyománynak, de ennél általánosabban is szokássá válhat majd a régi magyar törvényekkel példálózni parlamenti vitákban (ahogyan ez megtörtént 1990-től napjainkig a bibliai idézetekkel). Optimistább vélemény szerint előbb-utóbb a hivatalos alkotmány részévé vélik, legalább lábjegyzetek mértékéig a történeti előzmények megemlítése (ha nem is a rájuk való támaszkodás).

Logikailag fontos megemlíteni a harmadik pontban foglalt lehetőséget is, mert a jelenlegi gondolkodásban ez jelenti általában a maximumot, amit a történeti közjog hívei tudnak ajánlani szélesebb nyilvánosság számára.

A négyes pont szerint viszont merőben új kérdések feltevésére és igen fontos válaszok megadására nyílik lehetőség az alkotmányos hagyománnyal való foglalatosság révén.

Miként lehetséges ez? Analógiát ne a régészetnél keressünk, hanem a természeti adottságokkal való élés reneszánszában. Ha egyszer a Kárpát-medence közepe némileg vagy éppen jelentősen különbözik éghajlatában, domborzatában az "uniós átlagtól", akkor ezt figyelembe kell venni a csatlakozás alkalmával. Eszerint nem az "uniós átlagot kell kiterjeszteni" miránk is, hanem magunkat kell (minél felkészültebben) az unió részévé tenni, hogy majdan "mi is forrása, bázisa lehessünk az uniós átlagnak".

Hogy ez lehetséges-e? Megengedik-e a csatlakozási mechanizmusok és szándékok, valamint saját képességeink? Elsősorban rajtunk múlik, hogy képesek lennénk-e rá. Kocsis István íróként mindenképpen ebben az értelemben kutakodik (ma is érvényesnek tekintendő alkotmányossági elvek kibontása a történelmi hagyományból), Zétényi Zsoltnak is ez ad energiát (identitás megőrzés és megélés eszközeként).

Ehhez a törekvéshez jól illeszthető Samu Mihály véleménye is arról, hogy ne egy vékony, pártpolitikai függésű elit szóljon meglehetősen egysíkú szempontrendszer alapján mások helyett is az alkotmányosság kérdéséhez - amelyet aztán szerencsétlen esetben szaktudományi és politikai eszközökkel kell megvédeni a kritikától vagy éppen az érdektelenségtől, hanem egy minél sokszínűbb legitimitású eszmecsere szolgáljon a gondolatok kiérlelésére, akár úgy, mintha egy parlamenti második ház vitájában történne.

Az ötös pont az alkotmányossági kultúrát említve a napi politikai taktikától legtávolabbi szempontot fogalmaz meg, és mégis talán ez a leglényegesebb hosszú távon! Az alkotmányos szintű szemléletmód sok területet ölel át:

- társadalmi szerződés, társadalmi szervezési normák

- általánosan elfogadott emberi értékrendi alapok a társadalomról,

- az egyes értelmezések elkopása és helyettük friss, új (de lehetőleg ugyancsak a teljességre törekvő) értelmezések fogalmazása szinte nemzedékenként,

- egy viszonyításai alap (láthatatlan alkotmány, íratlan alkotmány, élő hagyomány, stb).

- a társadalomtudományi gondolkodás egyik sarokpontja lehet jogban, szociológiában, közgazdaságban és még sok más tudományterületen,

- az oktatásban betöltött szerepe is fontos lehet (mind oktatott ismeretkörként, mind gondolkodás-megítélési készséget javító alapozásként),

- széles társadalmi körben megélhető szemléletmód a társadalomról,

- teljes társadalmi szélességben az érzelmi világunkat, érzelmi kultúránkat is nagyban befolyásolhatja,

Általában az alkotmányossági kultúrától (eszmeiségtől, készségtől) függ a társadalomban annak minél szélesebb körű megítélhetősége, hogy valamely törvény, intézkedés, intézmény-rendszer, egy nemzetközi integráció, egy nemzetközi elvárás kényszere-lehetősége mennyiben eredményezi az alkotmányossági viszonyok javulását avagy éppen romlását - más szóval a valóság-megítélési képességünk, összehangolt társadalmi cselekvési képességünk erősen függ alkotmányossági kultúránktól. És nem csak nemzetközi irányban fontos a tiszta megítélés képessége, hanem a társadalom belső tagozódása irányában is. Alkotmányossági kultúránk abban is megnyilvánul, hogy miképpen vagyunk képesek egyesületekben, munkahelyen, területi és más önkormányzatokban az alkotmányossági elveket érvényesíteni, azok szerint élni - ami a szubszidiaritás uniós elve révén ismét nem tekinthető az uniós csatlakozási reményekkel feltétlenül ütközőnek.

Vissza az oldal tetejére