Vissza a főoldalra * vissza 1999 dec 10 programhoz
Tizedik alkalommal Dr Bernáth Zoltán szólt hozzá 1999. november 24-én. Bevezetésként hangsúlyozta, hogy hozzászólását nem tekinti előadásnak. Meg fog pendíteni gondolatokat, azonban azok levezetés-szerű indoklásához egy későbbi időpontban, esetleg, egy hosszabb készülődést követően vállalkozhat.
Ha lehet olyat elképzelni, hogy valaki tiranoni pszihózis nélkül gondol a magyar történelemre, akkor ő ennek azt a változatát mutatta be, amelyet már csak igen kevesen, 70 és nyolcvan év fölöttiek tudnak csak megtenni. Olyan korosztály ez, amelyiknek a neveltetése még a megelőző korszak világát örökítette át.
Hogy milyenek lennénk, ha nem lett volna Tiranon, azt ugyanúgy nem tudhatjuk biztosan, mint ahogyan azt sem, hogy milyenek lennénk egy 1849. évi vereség nélkül, egy vesztes Rákóczi küzdelem nélkük, török nélkül, tatár nélkül.
Amire felfigyelhetünk mégis, az a visszatérő megállapítás arról, hogy a magyar történeti alkotmánynak világ-szerte nincsen párja -
fejtsük meg, fordítsuk le ezt a kijelentést: Bernáth Zoltán átlelkesülten egy székesegyházhoz mérte a történeti magyar alkotmányt, amelyhez képest panel-épületeknek nevezte a modern alkotmányokat.Inspiráló megjegyzéseiből kiindulva felmerült bennem, hogy a magyar nyelvről szerkezetéről, szófűzési, fogalmazási módszeréről már hallottam olyan megállapítást, miszerint ennek ragozási és mondatfűzési logikája egy kristályosodási folyamathoz hasolítható szemben az indoeurópai nyelvek panel-szerű, egyenértékű téglákból építkező, a mondanivalót a téglák belső szerkezetében nem követő
megoldásaival.Eszerint a magyar nyelvi szerkezet plasztikusabban, árnyaltabban, a szavakon belüli részleteivel is sokkal gazdagabban tud igazodni a mondanivalóhoz. Egy laikus számára ez talán lelkesítően, de igen misztikusan hat, nehezen tudja szétválasztani a nyelvészek szakmai szempontjait a számára mint a nyelvet rendszeresen használó beszélő számára is létező, a pszihikumára más nyelvekétől érzékelhető mértékben eltérően, ténylegesen ható nyelvi sajátságoktól. Nehéz is válaszolnia a dilemmára, hogy milyen értéknek tekintse a beszélt nyelvét a maga és az őt követő generációk számára az ezredvégi nagy modernizációs kavarodásban.
Hasonló a helyzet akkor, amikor a történeti magyar alkotmányt méltatva valaki olyan székesegyházi alkotmány-architektúráról tesz említést, amelyhez képest a modern alkotmányok fantáziátlan, kockaszerű panelházaknak hatnak csupán, legalábbis az ő szemei számára feltétlenül. Na de ilyen megállapítást a mai "panel-alkotmányos" helyzethez szokott elménkkel nehéz alapul venni, hacsak nem tudjuk más szavakkal is megfogalmazni, kifejteni ezt a különbséget.
Miért nem elég, ha amolyan történeti-emlékként tudunk róla, hogy volt a Szentkorona-tan? Miként, milyen részletekben volna előnyös hatással életünkre, ha azt mondhatnánk, hogy nemcsak volt, de hatása máig ér, a jövőben is támaszkodni kívánunk rá?
Egy szép régi épület, egy székesegyház műemléki felújítása nagyrészt a múltunk iránti kegyeletet jelenti, a múzeumi logikával való megőrzés szellemében. A nyelvünk megőrzése, átadása további nemzedékeknek érezhetően sokkal több ennél, egyfajta gondolkodási, beszédbeli, érzelmi stílust is fenntart.
Vajon valóban lehet bármilyen közvetett, de tényleges összefüggés az alkotmányosság architektúrája és az életminőség között? Vajon létünket befolyásoló kérdés, hogy "alkotmányunk architektúrája" székesegyházi vagy panellakás jellegű?
A válasz erőltetése nélkül visszatérek az elhangzottakra, azon
belül a történelmi alkotmányosság fontos állomásainak sorolásához.Bernáth Zoltán a Vérszerződést ma is megemlítendő kiindulási pontnak nevezte, amennyiben az volt az alapja egy korlátozott, alkotmányos monarchiának (az Árpádház és a vezérek leszármazottainak viszonyában).
Szt István Intelmeit is különlegesnek és ma is fontos hagyomány-elemnek nevezte, amelyben az idegenek dicsérete akkor is páratlan a világon, ha ez alatt a kornak megfelelően nem nemzetiségeket, hanem tanult papot, tudóst, diplomata számba menő lovagot, vagy kereskedőt, iparos vendégeket értett.
Az Aranybullát merőben más jellegűnek tekintette, mint a vele egyidős Magna Chartát, amely különbség a felületes történelmi elemzés miatt nincsen előtérben.
1437-ben Erdélyben kijelentették a nemzetiségek egyenrangúságát, majd a következő évszázadban 1563-ban a vallások egyenrangúságát.
A sort még hosszan folytatta, majd kiemelte 1867. évi kiegyezés közjogi csoda voltát, és azon a véleményen volt, hogy ha nincsen Trianon, az 1930-as évekre Pestre költözött volna a császár (meglepő fordulatként hatott vele).
Külön kitért a más országokhoz képest feltűnő tényhez, hogy menekülteket több időszakban is (mai szemmel szinte érthetetlenül) készségesen fogadtunk be.
A magyar alkotmányosságban törés következett be 1944-ben. Az 1949-es XX-as törvényen alapuló mai alkotmány sokat javult 1949. óta, de ma sem éri el a történeti alkotmány színvonalát. Visszahozni az 1944. előtti állapotot már nem lehet, de a jogfolytonosságot mindenképpen ki kell alakítani.
A mai alkotmány elemzésében pedig sorra vett néhány kifogásolható elemet.
A párt és az állam viszonyának említésekor a 3. §-ban a pártállami idők elveinek tagadásával foglalkozik (ezáltal ahhoz köti magát).
Hiányzik az alkotmányból (egy aktuális vitára utalva) a megyei önkormányzat régi önállósága, a választott alispán és a kormány által kinevezett főispán hajdani szerencsésen működő kettőse.
Jól működő ügyészek és bíróságok esetén felesleges volna az ombudsman intézménye. Hol vannak az ügyészek a sértő karikatúrák ügyében, az országot belpolitikai okból nagyvilág előtt lejáratni igyekvő külföldi sajtókampányok esetében és sok más ügyben (hogy az ombudsmanokról ne is beszéljünk)?
Az alkotmány megfogalmazásának hibája az is, hogy túl sokat kell módosítani a törvényhozás szükséglete szerint.
Az alkotmánybíróság helytelen gyakorlatot erősít, amikor alkotmányos elvek alapján korrigál pl katonai szolgálati szabályzatot, mert szerinte ha az alkotmány székesegyház, akkor a katonai szabályzat az egerek szintje - nem vezethető le egyik a másikból ilyen közvetlenséggel.
Ha már van alkotmánybíróság, annak nem utólag, hanem előzetesen kellene véleményeznie a törvényhozásban (mint azt a felsőház tette).
Hol volt az alkotmánybíróság a privatizáció ügyében? Milyen jogalapja van csak a kisebb jelentőségű ügyekben közbeszólni?
Az írott alkotmány összeomlását élik Németországban is.
A régi magyar alkotmányból feltétlen vissza lehetne hozni például:
-
a Szentkorona főhatalmát-
a kétkamarás parlament rendszerét.
Végül pedig megjegyezte, hogy az USA alkotmányát igen gyenge minőségűn
ek találja, amelyet azonban annak az országnak a kiváló gazdasága el tud viselni, kompenzálni képes.Sok további hozzászóló volt.
Mohácsy László (aki titkára volt az Alkotmánybíróságnak): naivitásnak bizonyult a sok törvénytelenség elleni orvosságként számítani az alkotmánybíróságra. Jelszó volt, hogy mivel az igazság szubjektív, ezért a törvényeket kell alapul venni - azokat, amelyeket a Kádár-korszakban hoztak. Tehát a hatalom- és vagyonátmentés közvetlen eszközévé vált az alkotmánybíróság (Korom Mihály, Kulcsár Kálmán, Kilényi Géza szorgalmazására).
Önmagában nem lett volna feltétlen hiba az alkotmánybíróság megalakítása, a konkrét körülmények azonban azzá tették.
Egyedül Csurka István javasolta annak idején, hogy az Alkotmánybíróság megalakítása előtt "forradalmi változást" kell hozni a politikában.
Komoly probléma, hogy a 11 alkotmánybírónak nincsen számottevő kritikája, felkészült bírálata.
Zétényi Zsolt Tölgyessy Péter és Sólyom László nevét említette a Korom-Kulcsár-Kilényi hármas tárgyalópartnereként a kerekasztal tárgyalásokon az ellenzék színeiben. Sólyom Lászlót az MDF érdemi vita nélkül, teljes bizalommal fogadta el, mint a nevében tárgyaló személyt. Utóbb derült ki, hogy a rendszerváltásban érdekelt többség érdekét kevésbé képviselte, mint akár az SDSZ-t.
Jelezte, hogy magát elfogultnak tekinti, mert Sólyom László őt nagy nyilvánosság előtt olyan hangnemben kritizálta korábban átvilágítási törvényjavaslatai miatt, ami nehezen felejthető. Ezzel az őt is, másokat is sértő hangnemmel olyan igen vitatható kezdeményezéseket védenek a mai napig, mint például a közvetlen alkotmányra támaszkodó bíráskodási gyakorlat szorgalmazása, amelyet Pokol Béla is erősen bírál (és amely törekvés a minden hagyománytól független láthatatlan alkotmány ideájával ötvözve a legteljesebb bíráskodási önkény, a bíráskodás kampányok általi befolyásolhatósága előtt nyitna utat)
Samu Mihály megjegyezte az alkotmánybíróságról, hogy
-
az USA-ban nincsen alkotmánybíróság, hanem "Curia", legfelsőbb bíróság működik,-
gond, hogy ha már van, miért nem hallgatja meg a feleket az alkotmánybíróság?-
ha már van, akkor a tényleges bíróság irányában kellene vinni az alkotmánybíróság fejlesztését,-
uralkodik a korlátlan szabadság ideája (szabad mindent az anarchizmusig, mások kárára is),-
az alkotmányban kellene határt szabni a szabadosságnak,-
rossz a bírói gyakorlat színvonala-
a "láthatatlan alkotmány" tarthatatlan érvelés, mert nem a rögzült, elfogadott elveket, nem a jogi kultúra értékeit veszi alapul,-
közvélemény vizsgáló, döntés előtti népszavazás kellene.
Kárpáthy Zsuzsa megjegyezte, hogy ahol alkotmánybíróság van, ott fokozottabb a jelentősége a jó alkotmánynak!